Ez a szó mindennél többet jelent. Petőfi Sándor, Jókai, Wesselényi és Széchenyi ennek tudatában döntött, lépett és tett. Volt, amikor így köszöntek egymásnak a szakik: Szabadság!

De mit is jelent valójában?

Felfoghatatlanul sokat!

Ágyban párnák közt

Beteg emberek, akiknek élénken az agyuk élénken kattog, ápolói mégis leédeskézik, leintik, leírják. Hiszen csak egy fekvő ember. Egy ápolásra szorult emberroncs.

De kevesen gondolnak is arra, hogy mit érezhet Az, aki az ágya rabságában, kiszolgáltatva tölti keserves napjait. Egyre tud gondolni, kimenekülni ebből a szörnyű helyzetből… Bármiképpen.

De eszköz nincs a kezében, csak az akarat. Elmúlni, de minél hamarabb. Nem terhére lenni, senkinek sem. Legfőképpen önmagának.

Saját portán, kertjében, házában keringve.

Mozgássérült. Úgy mondják. Gerincének csigolyái sorban törnek, jelenleg is két újabb van eltörve, egy „csak” megrepedt. A házában és a portán dédanyjától megörökölt görbe botjával jár.

A fájdalmakról nem beszél, minek keserítse a körülötte élőket. Iparkodik a legkevesebb gyógyszerrel élni, mivel értelmes ember, számol a mellékhatásokkal.

„Amíg fáj” addig vagyok, mosolyogja el magát. Jól van ez így, ha csak ennyi a bajom, üsse kő! Látok, hallok, beszélek, írok a számítógépen, értékes baráti és szakmai kapcsolataim vannak. Fontosnak érzem magam, a véleményemre számítanak, jegyzik. Ezek ajándékok!

Nem vigaszként, de tényként közli.

Egy tolószék kerekeivel készitett festmény / Benny Diar

Retteg az elbutulástól, sokat olvas, tevékenyen éli az életét. Már amikor éppen kibírhatóan fáj, ami. Bechterev kór, kegyetlen. A saját óriáskígyóját cipeli a bordái fölött. Egyre szorosabbra szűkül a tüdejének tere. Ezzel a szíve is a kegyetlen szorításba kerül. Amely erre a gonosz érzésr úgy felel, hogy egyre gyorsabb ütemben ver. Időnként levegő után kell kapkodnia. De nem szomorú. Örökösen fűzőben van, két sérvére is vigyáznia kell.

Mindennek ellenére, köszöni jól van!

Boldog, kiegyensúlyozott ember, „nagy udvari” tartása van. Sokan szeretik, telefonján sokan hívják, e-mailt még többen küldenek címére. Véleményét kikérik, Ő segít. Hallgatni is tud, amikor a helyzetet úgy ítéli meg. Azzal segít, amije van, szóval, vagy szó nélkül. Szeretettel, barátsággal.

Tevékeny, főz, süt, meglepetést készít, boldog, szeretettel beszél a gyerekeiről, a diófáiról, a kertjéről. Amit más gondoz, ő csak gyönyörködik. Néha az is fárasztó, de ilyenkor boldog.

Csodálatos az a hajnali hangverseny, amit a kertjében élő madarak rendeznek.

A sok-sok fészek, a repkedő kis tollasra, akik a szőlőjét, szilváját dézsmálják, soha nem haragszik.

A hosszú, hideg teleken, szeretettel eteti őket.

A kis kosztosok pedig ilyenkor „fizetnek”, tavasztól-késő őszig világgá énekelik, fütyülik, vagy harkályként kopogják – boldogságukat, mert jó ezen a portán, itt és így élni. Itt, ahol béke és mosoly honol.

„Muki”

A család mindent bevásárolt, az utcára, a boltba lépnie sem kellett. A faluban sokan azt hitték, már nem is él.

A gurulós járókerettel már nehezen boldogult. Egyre rövidültek a távok, amit meg tudott tenni. Két dolog ami lefékezte, a fájdalmas, porladó gerince és az egyre rövidülő lélegzetei. Ez utóbbi a szívelégtelensége folytán.

Igaz, amikor kikerülhetetlenül szükséges volt, taxival ment a faluközpontba és vissza. Ezek az utak, pénztárcáját rendesen megcsapolták. De nagy úr a muszáj. Amikor kikerülhetetlen volt, taxizott. Ha az idő jó volt, akkor gurulós járókerettel, araszolva tette meg útját oda és vissza is. Volt, hogy öt órán át volt az utcán. Sűrűn le kellett ülnie arra a gurulós járókeretre.

Elővette Közgyógy igazolványát és intézkedett. Orvosi bizottság, mely helyben hagyta a kérelmét. Súlyos egészségügyi állapota miatt kiírták számára a háromkerekű járgányt, az elektromos mopedet.

Megkapta!

Micsoda boldogság! Méghozzá, rászorultsága okán, ingyen.

Amikor kiszállították, Ő már előző nap sem tudott aludni, izgalomtól, örömtől. A „Mukit”, mert így nevezte el a járgányát Lor István „kézbesítette” (a budapesti, Pillangó utcai egészségügyi cég alkalmazottja) azóta a világ is nevetve fordult meg körülötte.

Örömmel nyugtázta, hogy vannak még lelkiismeretes emberek. Lor István közéjük tartozik. Türelemmel, érthetően magyarázta el az elektromos moped működését, sőt még azt is, hogyan, miképpen védje meg azt a járgányt, hogyan zárja le, ami neki a szabadságot jelenti.

Azóta boldogan járja a régen látott utcákat, elmerészkedett már a messzebbre lévő boltba is túróst, kakaós csigát vásárolni. Vagy csak pár sóskiflit. Maga az út, a tény, hogy bármikor mehet, találkozhat bárkivel, a szabadság mámorító érzése kerítette hatalmába.

Boldog.

Az egészségesek meg sem érthetik, mit is jelent egy ilyen Berko Jo 20-s moped egy mozgásában sérült embernek. Jól van ez így, ne is értsék meg. Ők maradjanak egészségesek.

A mozgásában sérülteknek pedig adassék meg a mindenkori szabadság érzete!

Georgina Bojana