Kitakarítottuk a disznóólat, alleluja!

2013 november 14 10:41 de.16 hozzászólás

Gondolom, hozzám hasonlóan azért sokan emlékeznek még arra az esetre, amikor 2011. január közepe táján a kormány bemutatta az Új Széchenyi-tervet, amelytől Orbán Viktor miniszterelnök úr azt remélte, hogy majd talpra fogja állítani a gazdaságot és beindítja a növekedést. Matolcsy György, – aki akkor gazdasági miniszterként szolgálta az Orbán-kormányt, ki is jelentette, hogy az Új Széchenyi-terv révén hazánk már nem sereghajtó, hanem éllovas lesz, és az unió legjobb számait és eredményeit produkálja majd. Matolcsy úr, – aki úgy tűnik, hogy már akkor is látnoki képességekkel bírt, – elmondta, hogy az államháztartási deficitet 3 % alatt tartják, amely bravúrra az EU- tagországai közül rajtunk kívül csupán 3-4 ország lesz képes.

Fellegi Tamás, akkori Nemzeti Fejlesztési miniszter pedig közzétette, hogy Brüsszelben nemsokára meghirdetik a pályázatokat, amelyből ők már ebben az évben is időarányosan közel 2000 milliárd forint uniós forrást tudnak majd felhasználni. Felbuzdulva a sikeres jövőnket illetőn Fellegi úr már annyira bizakodó volt, hogy a 2011-es évet ő egyenesen a „megújulás éveként” aposztrofálta.

Fellegi úr szavait űberelve Orbán Viktor miniszterelnök úr viszont rögvest hozzá is tette – utalva a volt szocialista kormányok rossz gyakorlatára, merthogy szerinte a szocik alatt az eddigi pályázati rendszer körülményes, korrupt, átláthatatlan, embereket megalázó és hatalmi pozíciókat erősítő lévén az egész ország egy nagy disznóól volt, – hogy „kitakarítjuk ezt a disznóólat”!

Kitakarítjuk a disznóólat, alleluja!

Lost in the pigsty / Mehrdad Khataei

Lost in the pigsty / Mehrdad Khataei

A miniszterelnök úrnak mellesleg életében már állt módjában kitakarítani több disznóólat is, így ő jól tudja, hogy miről beszél. Ja, mert a lényeg, hogy a szocik, idézem:

„Tavaly Magyarországon meghamisították a költségvetést, 6,5-7 százalékos államháztartási hiányt hagytak ránk, csődhelyzetben voltunk, de mi nem megszorítottunk, hanem konszolidáltunk. Gazdaságtörténeti bravúrt hajtottunk végre, akkorát, amilyenre utoljára 1946-ban volt példa”.

Az unió pénzbősége és az 1946-oshoz hasonló új magyar gazdaságtörténeti bravúr ellenére azonban a kormányunk mégis kisajátította az MNB – biztonsági tartalékaként tárolt 500 milliárd ft.-ot, amely pénzt persze a szociktól örököltek, és ebből az IMF-pénzből ők Mol-részvényt vásároltak belőle. Hogy aztán az ország ne váljon a nemzetközi pénzügyi spekulációk áldozatává, rá 2 hónap múlva szeptemberben Magyarország kormánya megszavazta az EU.- tagállamainak egyik legmagasabb ÁFA- kulcsát is, s tették mindezt Magyarország 2012-es, un. „ország védelmi” költségvetésének tervezete ürügyén.

Merthogy a kormány 5 célt tűzött ki a 2012-es költségvetés összeállításakor – magyarázta el Matolcsy György úr, azok pedig pontokban összefoglalva a következők voltak:

1. A nyugdíjrendszer saját lábra állítása. A kormány megvédi a nyugdíjasok pénzét; a korábbi hiányok így többé nem fordulhatnak elő.

2. Az egészségügyi kassza saját lábra állítása, hogy saját bevételből fedezze a kassza a kiadásait.

3. A munkaközpontú gazdaság felé vivő adórendszer támogatása.

4. Érezhetően nőjön Magyarországon a foglalkoztatás és a 2011. júniusi állapothoz képest legalább 200 ezerrel többen dolgozzanak 2012-ben.

5. A költségvetés védje meg az országot! Létrehozzák az „Országvédelmi Alapot”, a váratlan kiadásokra 150 milliárd forintot tesz félre a kormány – ennek forrása az áfa 27 százalékra való emelése lesz.

Az első pont, vagyis a nyugdíjrendszer saját lábra állítása pedig annyira jól sikerült, hogy rá 2 hónap múlva a kormány november 24-i ülésén már el is fogadta a magán nyugdíjpénztárak államosításáról szóló törvényt. Ez annyit jelent, – világosított fel minket Selmeczi Gabriella – hogy aki nem lép át az állami rendszerbe, az nem kap az államtól nyugdíjat. A nyugdíjrendszer védelme után a kormányunk az egészségünket is megvédte. Egészségünk megóvása érdekében a kormányunk stílusosan népegészségügyi termékadóval sújtott le ránk, népiesen legyen mondva, bevezette a chipsadó-törvényt. Mivel a legtöbb élelmiszer tartalmaz egészségre káros fehér lisztet, cukrot és sót, valamint az áfa-kulcs mértéke is nőtt, eleve, hogy az élelmiszerek árai is jelentős mértékben megnőttek.

Dióhéjban összefoglalva ez volt a 2011-es évünk.

2012-ben már annyira biztosak voltunk a gazdaságunk fellendülésének sikerét illetően, hogy még azt a bizonyos 3 betűs népnyúzó bankintézményt is kipateroltuk az országból. De hadat üzentünk az Európai Uniónak is, akik megirigyelve a sikereinket, magyar és külföldi balliberális körökhöz tartozó és ellenünk nyíltan összeesküvő csoportokkal karöltve, nemes törekvéseinkben folyamatosan csak gáncsolni akartak minket. Hála a keleti nyitásnak és a kormányunk sikeres közmunkaprogramjának, kiterjesztve azt immár nemcsak az álrokkantakra, de a diplomás, dolgozni nem akaró lumpen alakokra is, hazánk gazdaságilag egyre stabilabb lábakon áll. A munkaalapú társadalom és a keleti nyitás eredményeként tehát már eldicsekedhetjük, hogy kifizettük az összes IMF-tartozásunkat, és a rezsicsökkentők kormánya lettünk. De adtunk trafikot és osztottunk földet a mieinknek, továbbá a miniszterelnökünk dicsőségére futballstadionok épülnek nemcsak az ő szülőfalujában, Felcsúton, de országszerte mindenhol, keleten és nyugaton, falun és városon egyaránt.

Három év kormányzás alatt elértük azt a sikert, hogy egyes baloldali magukat demokrácia-féltő – fanyalgók ellenére, mi mégis teljes egészében a magunk arcára formáltuk az országot. Átneveztük a tereket, megreformáltuk a közintézményeket, az iskolai tananyagot és a történelmet pedig átírjuk. Ünnepi rendezvényeken nincs szükségünk többé fizetett bértapsoló és zászlólengető önkéntes statisztákra, mert ezt a funkciót immár a közéletünk fontos szellemi szereplőit tömörítő Civil Összefogás Fórum, valamint a hazai gazdasági körökhöz tartozó Békemenet látja el, erőt demonstrálva a hazai és külföldi reakciós baloldali csoportok előtt, megvédve előlük az eddig elért vívmányainkat. Van bőven muníciónk. Ha kell, mozgósítjuk és bevetjük a CBA áruházláncot is. Legutóbb a svédek keltették volna hazánk rosszhírét a világban, de a mi híveink viszontválaszul rögvest megüzenték nekik, hogy Magyarországon igenis demokrácia van, de Svédországban viszont nincs demokrácia!

A miniszterelnök úr tehát semmi kétség, kitakarította a disznóólat. Ezt bizonyítandóan jól tükrözi, hogy cirka félmillió magyar munkavállaló hagyta el az országot, és a Tárki kutatásai szerint már közel 4,6 millió ember él szegénységben, hazánkban. No, de sebaj, mert mindig is voltak és lesznek is olyan emberek, akik többre vágynak, mint amit számukra a hazájuk nyújthat. Erre mondják azt, hogy nincsen rózsa tövis nélkül. Igen, mert mondjanak még egy olyan országot, ahol sima gázszerelőből lett polgármesterként valaki három év alatt 6.9 milliárd forint vagyonra tett volna szert, s lett Magyarország 88. leggazdagabb embere? Tudnak mondani? Nem. A kételkedő irigyeknek pedig üzenem, hogy ez az ember, elmondása szerint mindent a saját erejéből teremtett meg. Életében nem privatizált semmit és nem nyert semmiféle pályázatot sem. És ő, – mondom ezt már én, – vélhetően csak egy magyar ember a sok közül. Hála annak, hogy a miniszterelnök úr kitakarította a disznóólat, Magyarország immár a szabad és korlátlan meggazdagodások országa lett.

A fanyalgók és az irigykedők pedig csak bátran jelentgessenek a NAV felé, ők ugyanis már hozzászoktak ahhoz, hogy hozzájuk a névtelen feljelentések özöne érkezik. Divat lett ugyanis a névtelen feljelentés, s nem túlzok, ha azt állítom, Magyarország a feljelentők országa lett. Mindezen tipikus magyar jelenség pedig azért következhetett be, mert már a civil lakosság is kedvet kapott a disznóólak kitakarításhoz.

Óvva intek azonban mindenkit, hogy elhiggye minden feljelentő meséjét. Hinni ugyanis csak a templomban szabad, és a miniszterelnök úrnak, akiről, mint azt immár a nemzeti öntudattól dagadó mellkasokon feszülő pólókon is hirdetik: ő már egy élő Isten, akinek így minden szava felér a Szentírással. Átlát mindenen és mindenkin. Ennek bizonyítéka, hogy miután egy magát kötelességtudó egykorvolt adóellenőrnek mondó személy, bizonyos Horváth András úr háborút indított és feljelentette a NAV-ot, a miniszterelnök úr egyből intézkedett. Minő véletlen egybeesés, egy csapásra csökkent is a sertéshús-áfa, tehát láthatja mindenki, akinek szeme van, hogy ebben az országban bizonyítottan nincsenek semmiféle disznóságok.

A disznóólat kitakarítottuk, a rendszer immár nem körülményes, nem korrupt, nem átláthatatlan, nem embereket megalázó és nem hatalmi pozíciókat erősítő, ahogy az a szoci kormányok alatt volt. Horváth András volt adóellenőr tehát egy szocibérenc-összeesküvő és reakciós idegenszívű hazaáruló egyén, akinek minden szava hazugság. Megjegyzem, hogy mivel jogállamban élünk, ezt a kormányunk ellen elkövetett disznóságát nem fogja szárazon megúszni, mert garantáltan meghúzkodjuk és meghempergetjük őt a disznótrágyában, erre akár bárki mérget is vehet. Muszáj lesz meghúzkodni a szerencsétlent, nehogy a végén az emberekben olyan vízió nyerjen teret, amit eddig a közgazdászaink sikeresen elhárítottak, hogy történetesen egy olyan ország a miénk, ahol valójában senkinek nem kellene nyomorognia és nélkülöznie, mert bármikor bevezethető lehetne egy mindenki számára alanyi jogon járó alapjövedelem.

Tudják, hogy mit jelentene ez a gyakorlatban? Azt, hogy végre Magyarországon is ráköszönne az emberekre a rendszerváltás óta hőn áhított általános jólét, s nem acsarkodna senki, senkire, megszűnne az irigykedés és a rasszizmus.

A korlátlan meggazdagodások lehetőségének országában azonban nem lehetnek disznóságok, ahogy azt a Horváth András úr a videón állítja. Disznólkodni tilos! Ezt üzenjük az EU-nak, az IMF-nek, az USA-nak, és mindenkinek…

Hogy meddig röfögünk még disznókként a trágyában a gazdáinktól moslékra várva? Azt kérem csak az élő Isten tudja. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

(A videóért köszönet az alkotóknak! A 2013-as év Goldenblog-díj nyertesének, az Átlátszó blognak, valamint a Youtube-on való közzétételéért, cseti63-nak.)

Bogdán Géza

16 hozzászólás

  • Bogdán Géza
    Nagyon jól összeszedett cikk. Ez egy profinak is becsületére válna. Kerek, nincsenek benne lukak, és ráadásul úgy adagolja az információkat, hogy nem száraz unalma adatoknak éljük meg, hanem leköti az ember figyelmét. Ugyanakkor minden adat tényeket takar.
    Gratulálok! és sajnos igaz, amit írt.

  • Köszönöm kedves Don Ovuz az elismerő szavakat!
    Próbáltam a posztot rövidebbre venni, de egyszerűen nem lehetett, mert akkor sajnos az olvasóim nem láthatták volna az összefüggések közötti lényeget.

  • Gratulálok Bogdán úrnak!
    Továbbítottam sok ismerősömnek a linket.

    Mikor fogunk már mozdulni?
    Demokratikus választások már nem lesznek, remény nincs!

  • Gézám, ez annyira „ül”, hogy erre „innyaköllök”..
    Taves Baktale!!
    Talán a legjobb írás amit az elmúlt három hétben olvastam..

  • Kedves e-migrans!
    Köszönöm a számomra megtisztelő linktovábbítást!
    Hogy mikor fogunk már mozdulni? Nos, ez szerintem egy nagyon nehéz kérdés. Fogunk, de hogy mikor, azt nem tudom.
    Azt viszont biztosan tudom, mert olvastam arról és egy cseppet sem lepődtem meg azon, hogy civilek egy csoportja „Magyar demokraták” aláírással a 2014-es választások tisztaságáért petíciót nyújtott be az EBESZ-nek.
    http://democrat.blog.hu/2013/08/10/nyilt_level_az_ebesz_-nek

  • Kedves falusi!
    Köszönöm az elismerést, de ha neked erre mindenáron innya köll, akkor engedelmeddel én is veled tartok!
    Igyunk, de csak saját főzésű páleszt fogyasszunk, azzal is tisztelegve az élő Isten előtt, aki annak főzési jogát kegyesen megadta nekünk.Ivás közben pedig ekképp foglaljuk imába sz ő szent nevét: Viktor, te aki élő Istenként a magyar parlamentben vagy, jöjjön el a te országod s legyen meg a te akaratod: Ámen!
    Hát akkor proszit! Tavesz vitu, falusi!

  • Kedves Bogdán Géza remek az irás.Én is megosztottam a facebook oldalamon tegnap.A mai diszóól fővezére a nagy vezir!

  • Kedves Kovács Éva!
    Köszönöm az elismerést és az írásom megosztását!
    Egyetértek. A mai disznóól fővezére szerintem is Orbán Viktor úr és az ő kormánya, a Fidesz. Megemelték az ÁFÁ-t, hogy a nagyok többet tudjanak csalni, a kisember pedig még jobban nélkülözhessen és nyomoroghasson. Amit művelnek, az egy nagy népbutítás és szemfényvesztés. Olvasom, hogy már Svájcban is lecsaphat a NAV az adócsalókra.
    http://hvg.hu/gazdasag/20131116_Mar_Svajcban_is_lecsaphat_a_NAV_az_adocsa
    Ugyan már! Lecsaphat, hát persze, feltételes módban elvileg bárkire, ám szerintem közülük egyet sem fognak leleplezni. Ez a cikk tehát arra jó, hogy az emberekben azt a látszatot keltsék, mintha ebben az országban minden rendben, szabályosan és flottul működne, pedig dehogy. A NAV ugyanis a nagyokat nem bántja, ahogy azt Horváth András volt NAV-os adóellenőr is elárulta. Ez, kormányzati szinten van számukra megtiltva, mondhat bármit is Rogán Antal, én nem hiszek neki. A kisembereknek persze nincs könyörület. Őket egyből lebuktatja a NAV. Íme: http://zaol.hu/hirek/engedely-nelkul-arusitottak-cigarettat-egy-zalai-uzletben-1581788
    De miért is árulhatott ő cigarettát? Gondolom azért, mert a faluban nem volt trafik, és az ott élő embereknek igénye volt rá, hogy a dohányárut helyben megvehessék. Ezt a kis falusi boltüzemelőt most biztosan jól megbüntetik. Mi lesz a nóta vége? Az, hogy bezárja a kis boltját, a kisember pedig majd elmehet, télen, nyáron, fagyban és hőségben, a szomszéd faluba vásárolni. Nem fognak neki örülni, és „áldani” fogják érte az Orbán urat, az már biztos.
    Köszönöm még egyszer kedves Kovács Éva az elismerést, és az írásom megosztását!

  • Kedves Géza egyetértek!A felsorolt disznóságok mellett ezernyit lehetne folytatni.Nem értem az embereket hogy meddig türik ezt még.

  • A parittyás hangja

    Kedves Géza!
    Ismét egy nagyszerű cikk, ahogy ezt tőled megszoktuk! Gratulálok!

  • 1989-ben nem akartuk tovàbb a rànk akasztott demokràciàt,az igénytelenségbe vezetést,a panell-vàrosokat,a Trabantot,a Zaporozsecet,Moszkvicsot…,az ösztönzés hiànyàt,az utazàsok
    korlàtozàsàt,az egypàrti vezetést,az egypàrt igazsàgait.
    Nyugatosok akartunk lenni.
    A gazdasàgunknak bekellett kapcsolodni a nyugati gazdasàgok
    versengésébe mint-a környezö-hasonlo orszàgoknak-.Kevés sikerrel.
    Majdnem megszünt a busz gyàrtàsunk,bànya iparunk…..,az alkalmazottak nem talàltak uj munkahelyeket,megismertük a munkanélküliséget.Mert fejleszteni és a munkanélküliséget csökkenteni,a
    legnagyobb probléma vilàgszerte.
    2008-ban jött a bankok vàlsäga,amit gazdasàgi vàlsàg követett,amit a sulyosan eladosodottak szenvednek meg legjobban.

  • bocsika, de a buszgyártás megszűnt – a móvári, orosz koprodukcióban készülőket, meg a NABI párt tucat USA-ból érkező megrendelését, ugyan, ne tekintsük már buszgyártásnak, a bányaipar úgyszintén.

  • Kedves Kovács Éva!
    Hogy meddig tűrjük, és hogy a nélkülözni kényszerülő embereknél mikor szakad el a húr, azt nem tudom. A magam részéről viszont úgy gondolom, hogy az ilyen emberek sorsát megnyomorító ÁFA-csalásoknak mindenképp véget kellene vetni. Az indokolatlanul és tudatosan magas szinten tartott magyar élelmiszerárak ugyanis csak tovább fokozzák a nyomort, aminek hatására megnő a megélhetési bűnözés mértéke, ami csak további társadalmi feszültséget szít, s amely jelenség politikai haszonélvezője pedig majd a Jobbik lesz.

  • Köszönöm az elismerő szavakat kedves Parittyás hangja!

  • Karácsony Sándor

    BODÁN LASZLO az ev polgarmestere baranyaban , origo.hu MOST vagy http://www.origo.hu/itthon/20130904-hagymat-ajandekoztak-a-cserdi-ciganyok.html

  • Karácsony Sándor

    BOGDAN LASZLO