Madiba emlékére
Elhunyt Nelson Mandela, Dél-Afrika első fekete elnöke, illetve az Apartheid-elleni mozgalom, valamint az ország népei közti békés átmenet és kiegyezés ikonikus vezéralakja. Kilencvenötéves volt. Göcsörtös életújtának állomosái közt volt kényszermunka, életfogytiglani börtönbüntetés, melyből végül 27 évet ült le Mandela Robben szigeten, a szocializmusba és egy ideig a Szovjetunióba vetett remény, 1994-től – öt évig – dél-afrikai elnökség, AIDS-elleni harc, mely kórnak saját fia – Makgatho Mandela – is áldozata volt, és egy béke Nobel-díj. Kevés olyan közszereplőt, politikust ismerük a világporondon, akit egy életnyi szenvedés, sanyargatás után nem a bosszúállás és a háborúskodás, az ellenség leszámolása vezérelt, hanem a kiegyezés és a béke iránti vágy.
„Szabadnak lenni nem csupán azt jelenti, hogy levetjük rabláncainkat, hanem úgy élni, hogy az elősegítse és tiszteletben tartsa mások szabadságát is”–így nyilatkozott Mandela, csaknem három évtizedig tartó szabadságvesztése után.
Gondoljunk csak arra a néhány magyar közszereplőre, aki például megjárta Kádár János börtöneit a levert 1956-os forradalom után és, hogy ők mennyire másképpen dolgozták fel saját traumájukat, mint Mandela. És, hogy mennyire másképpen nyilatkoznak vélt vagy valós ellenfeleikről, vagy ellenségeikről. „Ha békét szeretnél kötni ellenségeddel, dolgoznod kell vele. És akkor partnered lesz”–mondta dél-Afrika néhai elnöke. Amikor 1994-ben beiktatták, Mandela – akit 27 éven keresztül egyszerűen 46664 sz. rabként ismertek – egy külön széket foglalt le a ceremonián egykori börtöntartójának. 1995-ben pedig meglátogatta az Apartheid egyik alakítójának – Hendrik Verwoerd miniszterelnök – özvegyét. Az akkor még teljesen fehér Orania nevű településen teázott a 94 éves Betsie Verwoerd-del. „Úgy fogadtak engem, mintha Sowetoba látogattam volna”–nyilatkozta Mandela. A Johannesburg melletti népes fekete településre utalt, ahol 1976 június 16-án fellázadtak az Apartheid és az Afrikaans nyelv kötelező használata ellen. A csaknem ezer lakosú Orania a mai napig 97 százalékban fehérek által lakott község, ahol még mindig Afrikaans a hivatalos nyelv. A település célja, hogy megállítsák az angol nyelv terjeszkedését és egy Afrikaans-többségű, autonóm térséget hozzanak létre a Northern Cape tartományban.
Az, hogy egyáltalán létezhet és boldogulhat Orania jelentős mértékben Mandela békés, anti-rasszista és az Apartheid egykori támogatóit és haszonélvezőit is felkaroló politizálásának köszönhető. Láthatjuk, hogy mi történt a szomszédos Zimbabweban, ahol Robert Mugabe – a kései kilencvenes évektől kezdte – a fehér kisebbség, a gazdasági és agráréletből való kiszorításán fáradozott és ahol a megtorlás játszott kulcsfontosságú szerepet.
Mandela szemlélete nem csak afrikai viszonylatban volt egyedülálló, hanem a világporondon sem láthattunk sok hasonló, kortárs példát egy sokat szenvedett ember által kezdeményezett békés kiegyezésről, együttélésről és a bűnbocsánatról.
10:17 du.
egy nagyon nagy -égig érő- ember hagyott itt minket…talán senki sem mérhető hozzá, és akik ma megemlékeznek róla nagyrészt nem azt teszik amire életét tette fel: egymással békében és alkotásban élni és legfőképpen egyenlőségben
nincs erről mást mit írni vagy könyvtárakat…örökre velünk marad emléke…remélem
12:27 de.
rest in peace
1:30 de.
Nelson Mandela ártatlanül 27 évet ülte a börtönben!!! 🙁
95 évet élte !! Igaz ember volt!!
6:15 de.
Nyugodjon Békében!
6:51 de.
27 év börtön után is ember tudott maradni és nem volt benne bosszúvágy EMBER volt így nagy betűkkel, nyugodjon békével
9:36 de.
Nagy ember volt! Hosszú útat tett meg.
De megmamardt igazi kereszténynek…a megbocsájtás, türelem és szeretet ami naggyá tette!
10:29 de.
Miért kell rögtön religiózni azt nem tudom. EGY IGAZ EMBER VOLT, független attól, hogy katóliku s volt e vagy hottentotta. Elültetett valamit az emberekben kérdés mikorra fog kihajtani.
10:54 de.
Avi ben Giora
2013 december 6
10:29 de.
Methodista volt, és a keresztény mebocsájtást ott tanulta.
1:05 du.
CA
„Egy életnyi szenvedés és sanyargatás után sem a bosszúállás….vezérelte !” Istenem, de jó lenne ha ez valamelyik népnél is megvalósulna ! Ez túl szép ! Sajnos egyetlen ilyet sem ismerek…
1:25 du.
Tudod figyelő, ha hallgattál volna …
Keresztényi/keresztyéni megbocsátás, hm, most hogy mondod „keresztényeink”, élükön a KDNP-vel, Hegedűssel, Bölcskeivel, na meg a borban pácolt agyú Pálffy, de a harácsoló, kurvapecér Tőkésről se feledkezzünk (meguntam a felsorolást). milyen szektának a tagjai?
Mert hogy nem keresztények/keresztyének az biztos!
1:27 du.
amióta ezek az agyonkeresztények a parlamentben vannak, a pócsi mária szobor nem csak alkalmanként könnyezik, hanem folyamatosan sír!
3:22 du.
Magyar kereszténység? A probléma egyik alapja az, hogy egy országot nem az tesz kereszténnyé, hogy érkezik egy eszelős ámde rafinált akarnok és saját hatalmi érdekeitől hajtva kihirdeti mi több alaptörvénybe emelteti, hogy márpedig mi zsigereinkbe oltottan, mélyen hívő keresztények vagyunk mióta csak világ a világ. Vannak ilyen beágyazódottan hívő keresztény országok Európában mint Lengyelország vagy Írország de ők attól azok, hogy szignifikáns a valóban őszinte, igaz hittel élő „klasszikusan” vallásos keresztények száma a lakosságban. Magyarországon, -szociológiai tény- statisztikailag nem kimutatható az ilyen hívők száma. Generációk óta nem vagyunk vallásos ország egyáltalán. Persze az utóbbi években óriás tömegek kezdtek templomba járni, a keresztény hitükről áradozni, nyakban keresztet hordani, bibliát tartani az esetleges vendégek számára rögtön észrevehető helyen, mert ma a társadalmi elfogadottsághoz, elismertséghez, a konformitáshoz, sőt az egzisztenciális előrelépéshez ez a színjáték kell. De nem találnál tízet ezer emberből aki gondolkodás nélkül fel tudná sorolni a négy evangelistát… Ráadásul ez a rém felszínes keresztény kultúrkör összekeveredett a szélsőjobb által életre keltett pogány hagyományokkal, ősinek vélt és tudásnak hitt mítoszokkal meg azok olcsó imitációival, paródiába illő téveszmékkel és lett belőle egy mindenkinek saját ízlésére barkácsolható ezotéria legó aminek egyetlen fix pontja van, hogy a magyarságot szakrális, szent szférába emeli. És a legsúlyosabb ebben az, hogy mindezt a politika is magáévá tette. Épp ésszel nehezen felfogható valósággá vált, hogy a mitomán őstörténet és eredet kutatás már nem hóbortos áltudósok magánügye, és már nem is csak a politikai szélsőjobbé hanem a kormánypárt politikai platformjának, ideológiai fantáziálgatásának egyik csapásiránya. És minél rettenetesebb a megkerülhetetlen jelen, minél nyilvánvalóbb, hogy képtelenek vagyunk saját modern, politikai közösségünket megalkotni annál erősebb dacosabb lesz a képzelt múltba vetett hit, a külvilág igazságtalanságába vetett hit, a meg nem értett magyar balsorsba vetett hit, a remény illúzióját kergető történelem fabrikálás.
Na mindezzel csak azt akartam mondani nincs mit csodálkozni azon az orwelli abszurdumon, hogy nálunk a parlamentben a nácik után a kereszténydemokraták a legerkölcstelenebbek, legetikátlanabbak. Talán már nem is tudják miben kellene hinniük, a Hétboldogasszonyban, a csodaszarvasban, a szentkoronában, vagy a körülötte, magnóból szóló kántálásra ugráló, Szibériából importált, korbácsos sámánban? Az egyházak pedig melyek erkölcsi példaként szolgálhatnának szemérmetlenül lefeküdtek a hatalomnak és amíg számolatlanul dől rájuk a pénz azt is el fogják nézni ha rögtön a vigyázz állás után fehér ló áldozással kezdődik majd a „tisztelt” ház ülése… Óriás gázok vannak ebben az országban…
3:32 du.
Stírölő!
Képtelen vagy átugrani a saját árnyékodat!
Amit itt írsz megközelíti a halottgyalázást.
Saját pályán hetyegsz.
4:16 du.
allitolag valamelyik fonaci mondta azt hogy : ki a zsido ? azt EN mondom meg . nos itt felettem 3 ember is ugyanezt teszi : ok mondjak meg ki a kereszteny , a flugos csuzlis odaig megy hogy szentistvant is sarbarantja . nos ezt ugyse engedi at a moderator mert itt cenzura van
12:38 de.
A parittyás hangja
2013 december 6
3:22 du.
Csodálkozni fogsz, de tudod mikor jártak a magyarok legtöbbet templomba? A Rákosi korban.
Még fontos beosztású egyén is templomi esküvőt akart, legfeljebb nem a saját városában, hanem egy másikban.
Akár mikor haza mentem azóta is a templomok tele voltak.
Lengyelországban és Írországban TE se én nem élünk, csak a hírükről tudunk, hogy vallásosak, de nem tudjuk megtapasztalni..
Valószinű ott van hitoktatás az iskolákban és kereszt a termek falán, nálunk eddig nem volt.
Az őstörténelem nem lenne baj, de sok „történész” és intellektül gyártja könyveit és tanait.
Mennyire terjeszti ezeket a mai kormány azt nem tudom.
MMindenesetre, nem olyan káros, mint nyugaton elterjedt apornográfia és pedofil pornográfia!
1:24 du.
Le5l1eL
2013 december 6
1:25 du.
A Methodisták elég régi református szervezet, hasonló a Babitstáákhoz, nem tudom mi a különbség a kettő között. ŐK Jézus tanítását probálják követni. Ennek a tanításnak tudható be Mandela, aki a szeretet, megbocsájtás híve volt, ellentétben a bosszúval.
Áltatald emlitett úrakról ITT nem volt szó.
2:58 du.
Egy biztos, hogy maffia diktatúránk oligarchái nem részesülhetnek kiegyezésben. Teljes vagyonelkobzás, árnyaltabban a nemlegális vagyonaik államosítása, adóhivatali lefoglalása és a fizikai bűnhődésük nem szabad, hogy kérdéses lehessen!
Amennyiben ez egyeseknek büdös, és megfeledkeznének a számonkéréstől, ők maradjanak ki, szívük joga, de ne merjenek lefogni másokat, akik a saját kártalanításukat, kártérítésüket elengedhetetlennek tartják!
És hajlok arra, hogy ez a felvetésük jogos, és talán rájuk kéne bízni mindent!
Reszkessenek már ma is a bűnösök, mert bármennyit harácsolnak, utólag csak perceknek fogják tartani dőzsölésüket, és végtelennek üldöztetésüket és vezeklésüket!
8:29 de.
Kedves Figyelő
Mandela ügyben a történelem ítélőszéke fog ítélkezni, és nagyon úgy tűnik, hogy az ez ügyben összehívott első ülések már 20 éve elkezdődtek. Egyelőre csak annyi a tény, hogy Mandela inkább csak visszafogottan hirdetett meg Mugabe típusú elsötétítési – fehértelenítési – folyamatot, és van egy vele kapcsolatban elvitathatatlan tény, a közel három évtizedes börtönben eltöltött ideje. De az is tény, hogy azóta, hivatalosan meghirdetett pogrom nélkül is több, mint 3000 fehér telepest gyilkoltak le, és az ország a meredek lejtmenet útjára került. Eddig 1 millió fehér menekült el Dél-Afrikából, az utóbbi 20 évben, és, ha ez a folyamat így folytatódik, akkor az országépítő fehér közösség száma a kritikus tömeg alá csökken, ami a Dél-Afrikában gyökeret vert civilizáció végét fogja jelenteni.
Persze ezzel azt sem szeretném állítani, hogy a fehér közösség, búrok és angolok, mindenben helyesen viszonyultak a feketékhez, de dolgok jelenlegi állása szerint ez a rendkívül gazdag és Afrika legfejlettebb állama a végzetes erózió útjára lépett. Ha Mandela valóban nagy kaliberű politikus lett volna, akkor a viszonyok kellő ismeretében arra törekedett volna, hogy az ország irányítását a kivitelezhető megbékélés útjára terelve megőrizte volna a döntő részt fehéreket jelentő képzett kisebbség számára, a többség érdekében. Fel kellett volna ismernie, hogy a káosz pusztít, és ennek megfelelően kellett volna cselekednie.
9:33 de.
Némi adalék az ítélet meghozatalához.
http://harcunk.info/index.php/bulvar/216-megeroszakoljak-majd-megkovezik-a-feher-not-a-nyilt-utcan
9:41 de.
Kedves Frivi,
Nagyjából igazad van, főleg abban, hogy az ő lemondása óta mi is történik ott.
Tudom, hogy eredetileg Kommunista volt , ezért is cukták le és akkoriban ő is „terroristának” számított.
A 3 napja folyó Mandela idézetek, történetek MINDEN TV adón, szép megemlékezés róla. Még J. F: Kennedyről sem volt ennyi. Végsőfokon, az egyszerű ember ebbből ismerte meg pályafutását és emberi voltát.
Azt állitják róla, hogy karizmatikus lényével, még a börtönőrökből is „barátot” csinált.
Az elnőksége alatt a fehéreknek nem volt bántodása, úgy tudom.
Sajnos, ami utána jött az már más tészta.
Valahol olvastam ezzel kapcsolatban egy okos mondást:
„Az embert ki lehet ragadni a dzsungelből, de a dzsungelt nem lehet ki venni az emberből! „
11:41 de.
Kedves Figyelő
Nekem úgy tűnik, hogy Mandela, akár saját hibáján kívül is, de nem volt igazából alkalmas személy egy olyan bonyolult társadalmú ország élére, mint amilyen Dél-Afikai Köztársaság volt. Nála is leszűkült a problémák okolása a fehérek irányába, amit időnkénti ökölrázással még nyomatékosított is, és ennyi elegendő is volt az ösztönlényeknek, tehát a fekete lakosság döntő részének. Arra is fogadni mernék, hogy egy fekete értelmiségi is azon a véleményen van, hogy a Mandela előtt számára is jobb volt. Az már egy más kérdés, hogy a feketék tobzódó fajgyűlölete miért nem éri el a különféle emberjogi szervezetek ingerküszöbét?
Arra pedig a dél-afrikaiak is rájönnek idővel, hogy az az az eredmény, amit az országuk elért, a búrok és az angolok nélkül nem következhetett volna be. Johannesburg nem a kerek sárkunyhók városa, hanem építészetileg is összerakott, európai hagyományok szerint megalkotott világváros. Az urbanizációhoz Afrikában nem értettek, és ahol a fehér ember ott hagyta a – túlnyomórészt nem tiszta – kéznyomát, ott azért, minden ellentmondás ellenére városok születtek.
Bár szerényebb mértékű, de roppant beszédes a namíbiai Lüderitz esete, ahol bár törpe településről van szó, de a bremeni német szisztematikussága mind a mai napig meglátszik a településen – és az ország vasútján.
Inkább azzal van bajom, hogy a civilizációs fejlődés egyenőtlenségének a megfogalmazását, érvek híján, rasszizmusnak titulálják, holott erről szó sincs.
12:54 du.
frivi, ja, hogy a jobbiknak nincs jó véleménye Mandeláról és a feketékről…. maradjunk annyiban, hogy Afrikába a fehérek gyarmatosítani mentek és mindamellett, hogy maguknak csodás apartheidet létesítettek, az őslakosokat nyomorba süllyesztették. Mellesleg Mandela nem volt ösztönlény, egyetemet végzett és nagyon is tudatosan harcolt a fehérek elnyomása ellen. Lehet itt civilizációs egyenlőtlenségről szavalni,de az igazi kérdés az az, mi a búbánatot kerestek azon a földrészen egy európai ország emberei.
1:30 du.
Tüske Zsófia
Egyelőre a saját véleményemet fogalmaztam meg, ha már rendelkezem ilyesmivel. Az ösztönlény jelzőt pedig nem Mandelára értettem, amint az a szövegből is kiderül. Hogy mi a búbánatot kerestek az európaiak azon a földrészen? Ez bizony jó kérdésnek tűnik, csak kissé megkésett.
1:52 du.
frivi
2013 december 8
11:41 de.
Kedves Frivri, amiről írsz a szöveged végefelé, az a PC! Politicali Corect, vagyis politikailag korrekt mozgalom. A fehér kaukázusi értéke ma már nem az ami volt.
Minden színes nép viszont védett.
2:07 du.
Tüske Zsófia: Az utolsó mondatodat nem értem. Akkor mit keresnek Európában Afrika és Ázsia lakói? A Föld az embereké. Nem hiszem, hogy színhatárok vannak.
3:57 du.
frivi
2013 december 8
8:29 de.
Ez mondjuk igaz!
5:47 du.
Nyugodjék békében,nagy politikus és tisztessége ember
volt aki a népéért sokat tett,ma kevés ilyen van!
3:25 de.
netanyjahu nem utazik mandela temetesere a magas repcsi koltsegek miatt , utalom a hazugsagot , az usa-ba ingyen repul rendszeresen ? vagy csak idegesito hogy izraelt is megvadoljak rendszeresen apartheid-el amit ugyi mandela lerombolt
5:40 de.
Dezsőnek miért kell belebeszélnie Izrael belügyeibe? Miért kötelező imádni Mandelát? Most ez a parancs? A cseheknél is áll a bál, mert valaki ki merte mondani a véleményét. Legalább annyian nem szeretik mint ahányan szeretik.
Dél Afrika most a világ egyik legveszélyesebb országa. A bűnözés az egekben. Rohamosan romlik a gazdasága. Ez nem olyan nagy dicsőség. Volt már ilyen félsiker a világtörténelemben. Most döntötték le Kijevben a szobrát.
6:26 de.
Llanfair…mert sokan belebeszelnek a magyar belugyekbe igy dezső belebeszel izraelebe
6:27 de.
Llanfair
2013 december 9
5:40 de.
Dezsőnek aki a hülye burkus azért kell belepofáznia mert egy nyomorult parazita akinek egyébként ketrecben lenne a helye biohazard figyelmeztetéssel. Most épp dezsőként próbál úgy írogatni mintha ő is ember lenne de már érezhető, hogy múlik a nyugtató hatása, lassan vége lesz a dezső jelmeznek is.
6:36 de.
lécci…még elég disztingvált.
6:42 de.
A parittyás hangja: Tényleg úgy nézz ki, hogy kezdődik megint a mániákus időszaka. De ezt gyógyszerrel elég jól lehet kontrollálni. Minden gúny nélkül.
7:03 de.
Ille…hagy tomboljon a csuzlis en mar direkt elvezem
7:58 de.
dezsőkém, a csúzli és a parittya nem azonos eszközök. ezt magának, mint góliátnak igazán illene tudnia 🙂
9:15 de.
tudom,de a csuzli az magyarosch a parittya meg izraelisch
9:16 de.
Llanfair….nur nicht bexarren
9:18 de.
jaj de regen ereztem en magam goliatnak , vagy 40 evvel ezelott , ma mar a klaviaturammal hergelem a baloldalt
2:22 du.
dezso
2013 december 9
9:15 de.
Te meg leginkább olyan köcsögös vagy!
2:33 du.
parittyás, még 1x kérlek, lécci…a MODEM az MODEM…
3:25 du.
csuzli=parittyas…..imadon amikor tombolsz ….Ille…hagy irjon barmit csuzligyerek
3:56 du.
Dezsőke vedd be szépen a gyógyszeredet mert megint a betegség győz!
4:05 du.
Akkor átfogalmazom!
Kedves dezsőke aki eredeti álnevén burkus nagypapi, mesélj hogy vannak a félzsidó unokák! Rég hivatkoztál már rájuk pedig volt idő mikor még a nevüket is felhasználtad csak hogy visszaengedjenek a fórumra. De hát ilyen egy igazi übermensch nagypapi! Háborúban is őket tartanád magad elé ugye, és mit is mondtál, a nagyit is te dobtad ki a vonatból? Csudi egy család! Hogy hívjátok magatokat?
True Knot?
11:36 du.
csuzli….en 1945-ben szulettem , a nagyit a nagyi szulei dobtak ki az auschwitzba tarto vonatbol 1944-ben szerencsere mert igy eletben maradt , kapis ? mond azt hogy csak szekalni SZERETNEL mert nem hiszem el hogy ilyen ostoba lennel