Együtt, működj!?
Édesanyám 1985-ben tett látogatást „a kapitalizmusban”: egy hónapot töltött az öccsénél Franciaországban. Persze a vendéglátók nem vehették ki a szabadságukat – gyárban dolgoztak, ahol egyszerre adták ki a pihenőt. Néhány napot azért együtt töltöttek: elvitték Anyut Párizsba is, meg a közeli tengerpartra. Amíg dolgoztak, Anyu főzött itthoni ételeket, főként a káposztás cvekedli, meg a szilvásgombóc nyerte meg a francia gyerekek szívét. És persze közben nézte a tévét, ahol már akkoriban is közvetítették a parlamenti üléseket.
Egy szót nem tudott franciául, mégis felháborodva mesélte: Képzeljétek, az Országgyűlésben ordítoznak egymással, néha már azt hittem, ölre mennek! Magyarországon akkoriban méltóságteljes volt a parlamenti ülésszak: egy, legfeljebb két napig tartott a szeánsz, azaz a tavaszi és az őszi ülésszak. A padsorokban szépen felöltözve ült egymás mellett színész és takarítónő, professzor és téesz állatgondozó. Néha még vita is volt a törvényjavaslatokról, amelyben egyik felszólaló a másikat túllicitálva hallatta a dolgozó nép hangját. Némelyek még arra is vetemedtek, hogy bizonyos hibákat felemlegessenek, amelyeknek a kijavítását természetesen okkal remélték a Párt vezetőitől. A törvényeket azután szép egyetértésben megszavazták. Mellesleg nem volt sok dolguk: akkoriban itthon szinte minden lényeges szabályt a miniszteri, miniszterelnöki rendeletekbe foglaltak. Nem kellett tehát „időrabló” vitákban fecsérelni az erőt. Ráadásul a képviselők sem kaptak fizetést, költségtérítés címén járt nekik (akkoriban már) ötezer forint egy-egy ülésszakra, ami nagyjából egyhavi keresetnek volt megfelelő.
Reading Together / Andre da Loba
Ezt a szép időt hozná vissza a bülbülszavú házm…elnök, Kövér László, amikor a rendeleti kormányzás előnyeiről, meg a parlament „tekintélyéről” beszél. És aminek még korábban maga a Kedves Vezető kötcsei elmélkedésében adott hangot, a felesleges értelmiségi vitákat, meg az eltérő véleményeket jelölve meg a magyar nép legfőbb bajául.
Ne tévedjünk: ez a felfogás millióknak tetszik Magyarországon. Sőt, jobb- és baloldali megmondóemberek egyként ostorozzák „a széthúzást”, ami szerintük a magyarok legnagyobb hibája. A nenyi-ben (nemzeti együttműködési nyilatkozat) pedig a Párt kétharmada az első parlamenti ülések egyikén sietett leszögezni ezeket az alapelveket, mindjárt törvénybe is iktatva, hogy a veretes szövegnek minden közhivatal falán ott kell ékeskednie.
Ez a szöveg egyébként nem arról szól, hogy bár sokfélék vagyunk, sokféleképpen gondolkodunk, de a magyarságunk összeköt a kultúra, a hagyományok ezer szálával. Hanem arról, hogy aki nem úgy látja a világot, ahogyan azt az a 2,7 millió Pártra szavazó, az nem magyar. Legújabban már idegenbérenc, ellenség, hazaáruló.
Holott az együttműködés éppen azt jelentené, hogy a különböző felfogású, érdekű, élethelyzetű társadalmi csoportok megkeresik, és – gyakran hosszú, küzdelmes vitákban –, de meglelik azt a legkisebb közös többszöröst, ami lehetővé teszi az egész nép sikerét, és ami a lehető legkevesebb kárt okozza a megegyezés vesztes oldalán állóknak. Mindközönségesen ez lenne a demokrácia.
Macerás persze, nem hibátlan, és mint Churchilltől tudjuk nem is tökéletes – de egyelőre nem találtunk jobbat. Talán bizonyság lehet erre, hogy amelyik nemzet nem spórolta meg a vitákat, ahol magától értetődő, hogy nem lehet mindenki nyertes, de a veszteseket sem kell „agyagba döngölni” (vö: OV). Mert esély van arra, hogy a következő időkben ők lesznek azok, akik bebizonyíthatják, hogy jobb-e az ő elképzelésük a boldogulásra – azok a nemzetek sokkal sikeresebbek.
Az együttműködés nem abból áll, hogy kiadom a jelszót: Együtt, működj!
Talán úgy kellene kezdeni: Nem értek Veled egyet abban, hogy a hitel adósrabszolgaságba taszít, de tényleg jobban a bankok körmére kellene nézni, amikor az üzletszabályzatukat kialakítják. Vagy: Rendben, Te istenhívő vagy. Tanuljon a gyereked hittant! De az enyémnek ne legyen kötelező, és attól még magyar maradhat. Te faluban élsz, én meg nagyvárosban. Természetes, hogy a nagyvárosokban befolyó adókból életben tartjuk a kisebb településeket. De legalább ne utálj ezért! Igen, én még rajzolni sem tudok normálisan, a Te kezeid alól meg csuda dolgok kerülnek ki. Viszont nem tudsz megfogalmazni egy kérvényt sem. Segítsünk egymásnak: Te megrajzolod a Mikulást a gyerekemnek, én meg megírom bármikor a kérvényedet. Te gazdag vagy, én meg nem. Ügyes voltál, okos, talpraesett, vagy csak ügyeskedő? Nem érdekel. De ne hidd, hogy a pénzedtől mindjárt mindenható is lettél, és jogod van lenézni engem, és még a maradék megélhetésemet is lenyúlni, csak azért, hogy Neked több legyen. Ha nem értenéd, egy régi magyar közmondás: a birkát is etetni kell, hogy megnyírhassuk.
Te úgy gondolod, hogy az igaz magyar rovásírással ír és turulban született? Ok. De húzzál csíkos spanyol nemesi zászlót a saját telkedre, ne az ország házára. (Mellesleg kíváncsi lennék, hogy rovásul melyik jel jelenti a laptopot, meg a honlapot. Esetleg a paprikát, a kukoricát.) Szerinted a nő szülésre, meg főzésre való? Ok, beszéld meg a feleségeddel, de erről ne hozz törvényt.
Nagyjából így képzelném el az együttműködést.
Rátesi Margit
Author: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba.
Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni.
Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!
Aczél Gábor
Andy Boyer
Aszalos Sándor
Avi ben Giora
Bogdán Géza
Búzás Huba
Christopher Adam
Egri-Eiben István
Endre István Simay
Eörsi Mátyás
Éry Balázs
Fényes István
Föld S. Péter
Gadó György
Garai-Édler Eszter
Georgina Bojana
Gere Gábor
Gergely Beatrix
Göllner András
Gulyás András
Hirschler Tamás
Hollósy Gerti
Ille István
Kalmár Szilárd
Kerekes Sándor
Kertész Ákos
KMH Vendégszerzők
Kopácsi Judith
Lázár György
Petényi Judit
Rátesi Margit
Révay András
Róna György
Rosu Mária
Szigetvári Viktor
Szücs Balázs
Szukits Rezső
9:38 du.
1985 még a felfelé növekvés időszaka volt míg 2014 már a 25 éve leszállóágban negatív fejlődés ami az utóbbi 3 1/2 közel 4 évben sokat gyorsúlt a lehorgonyzott mozdony felé sűllyedtében
11:06 du.
Mi értjük. A 2/3 érti?
1:44 de.
Bocsánat, de mintha 85-ben még egy pártrendszer lett volna! Szó se volt másról, világos, hogy mindenki kussolt aki nem értett egyet az uralkodó párttal, nem hogy a parlamentbe ült volna.
2:00 de.
„Mi értjük. A 2/3 érti?”
.
No-no, az a 2/3 csak 1/3 valójában.
.
Azaz a választásra jogosultak kb. 1/3-a, de még a választáson megjelenteknek is csak alig több mint fele, kb. 52%-a!
.
Ez is az elmúlt cca. 20-24 év bűne hogy ilyen választási eredménnyel, parlamenti 2/3-hoz lehet jutni, és ezzel a 2/3-dal egy gyenge, olcsó Nemzet-Csótánya utánzatot, a Parlament élére tenni.
.
(Bocsi Nagy Feró, nem akartalak megbántani!)
5:40 de.
Kedves figyelő: Tájékoztatásul. Magyarországon az egypártrendszerben is mindvégig volt parlament. Öt évenként voltak parlamenti képviselő-választások, a jelölteket a Hazafias Népfront nevű szervezet állította, természetesen az MSZMP iránymutatása szerint. A választás nem nagyon jó szó, inkább szavazást kellene mondani, mert egyetlen jelöltre kellett – kötelező volt – szavazni. A képviselők között ennek ellenére sokan voltak, akik nem voltak tagjai az MSZMP-nek, amely igyekezett úgy válogatni a képviselőket, hogy legyen köztük nő, fiatal, munkás, paraszt, értelmiségi. Éppen 1985-ben döntött úgy az MSZMP kongresszusa, hogy az országgyűlési választásokra kötelező két jelöltet állítani – de a jelölő szervezet változatlanul a Hazafias Népfront volt. A diktatúrát nem csak az egypárt rendszer jellemzi: a jóval keményebb NDK-ban (Német Demokratikus Köztársaságban) is két párt volt, és Lengyelországban is működött a LEMP (Lengyel Egyesült Munkáspárt) mellett egy kisebb parasztpárt.
11:56 de.
talalom
2014 január 8
5:40 de.
Kedves találom, a fentiekkel tiszában vagyok, de azért köszönöm.
Csak egyet felejtett el. 1985 -ben, akár a Hazafias Népfront, akár az MSZMP jelőltei voltak a képviselők, egyik SEM volt ELLEZÉKI!
t.i. a demokráciákban ez a pláne, hogy ilyen is van.
Tehát a fenti cikkre írtam, mennyire békés hangulat urallkodott az akkori parlamentben, senki sem kiabált a másikra stb. merészeltem ezt a tényre felhozni a cikk írójának figyelmét.
1:01 du.
Figyelő: A demokráciában az a pláne, hogy nemcsak a többségnek vannak jogai, hanem az ellenzéknek, és a mögötte lévő kisebbségnek is. A cikkíró szerintem éppen azt szerette volna mondani, hogy a „békés” vita nélküli parlament nemhogy nem kívánatos, – ahogyan a most uralgók szeretnék – hanem a demokrácia halála. A többség uralma bolsevista eszmény -, még az elnevezés is az orosz bolyse (több) szóból ered.
1:20 du.
na, ez jó! egy olyan hatalom uralja magyarországot, ami tkp. mensevik, de bolsevista alűröket alkalmaz 🙂
amúgy figyelőnek még csak ez kellett! méghogy bolsevista módszerek egy jobboldali kormánypártban!
brrr…ez maga a borzalom! 😀
amúgy orbanisztában annak vannak jogai, akinek a bolsevikok megadják.
az ország (szégyen)házában pedig a vitastílus, amit a 2/3 meghonosított, nemhogy nem békés, de ugyancsak primitív, bunkó, úrhatnám pimasz.
ahogy már azt az uborkafára felkapaszkodottak otthon megtanulták.
1:53 du.
találom,
sajnálom, régi neveltetés csökevénye amiről ír.
A demokrácia lényege, nem azon a szón van, hogy „többség” hanem az emberek szavazati SZÁMÁNAK többségén.
Szegény cikk író sem ismeri ezeket a törvényeket, hiszen az MSZMP -én nevelkedett!
7:20 de.
Még akkoràk a különbségek,hogy nem lehet együtt müködni.
6:40 du.
Jaj, figyelő! Ez végképp következetlen – hiszen a szavazatok számának többsége általában még a választópolgárok számának is kisebbsége! És ezen lovagol az egész ov-hitgyüli.
De nem gondolom, hogy példa nélkül megértené, ezért:
szavazati jogúak száma = 100
szavazott 70%, vagyis 70 db választópolgár
a győztesre szavazott 51%, vagyis a 70-nek az 51%-a,azaz 42 db szavazó. Ez meg a 100 darab szavazónak csak a 42%-a.
Ennyit a többségről. De ez minden parlamenti demokráciában hasonlóképpen működik, mert valahogyan biztosítani kell egy ország kormányozhatóságát. (A kétharmad más, bonyolultabb választási matematikán jött össze, elsősorban az egyéni képviselők szavazatain, éppúgy, mint 1994-ben az MSZP-SZDSZ kormány 72%-os kétharmada.)A baj akkor van, ha a parlamenti többség egyúttal mindenhatónak képzeli magát, és azt gondolja, hogy aki nem rá szavazott, az nincs is, sőt, ne is legyen. Demokráciában a kisebbségnek – ellenzéknek is vannak jogai: pl. a kormányerő ellenőrzése, jobb helyeken az össznemzeti ügyek – alkotmány, külpolitikai stratégia stb. – kompromisszumos kezelése.
11:13 de.
találom, a kanadai választáskor SEM mentek el többen,. mint utoljára a magyarra!
Mégis TÖBBSÉGGEL jött be a konzervatív párt.
A mindenkori választásokat nemzetközileg ilyen formán mérik, ha tetszik, ha nem!