Fohász

2014 január 12 1:46 de.14 hozzászólás

fohász

Uram, te, ki oly bölcs vagy és oly nagylelkű, essen meg a szíved rajtunk, magyarokon, kiket oly régóta büntetsz általunk már elfeledett, vagy nem feledett, de eltagadott bűneinkért, hibáinkért, tévedéseinkért!

Lásd be Uram, valamit azért te is elqrhattál a teremtés során – nem kicsit, nagyon.

Mikor az észt osztottad a Föld népeinek, talán amit adtál, az már lejárt szavatosságú volt, esetleg avas, de, hogy bármilyen is volt, abból is keveset adtál a magyarnak, az már biztos.

Az sem volt tőled szép, hogy teremtettél egy magyar népet, de mindjárt kuruc meg labanc, népies és urbánus lett belőle, adtál neki egy Magyarországot, de mindjárt Hunnia és Pannónia lett belőle, adtál nekünk büszkeséget és öntudatot, de bővebben mérted a beképzeltséget és kivagyiságot.

Most pedig büntetsz azért, mert soha nem tudjuk megbecsülni magunkat jódolgunkban, büntetsz egymás elleni örök harcunkért, örök békétlenségünkért, nagy löttyös indulatainkért, mocskos természetünkért.

Te, aki mindent tudsz, mindent látsz és belelátsz a lelkekbe is, pontosan tudhatod azt is, hogy ez a nép öngyilkosságra hajlamos.

Tudod azt is, hogy ezen a projekten dolgozik immár egy évezrede, és most ott áll a siker küszöbén.
Tudom, te dobtál nekünk mentőövet, mikor hagytad, hogy felvegyenek bennünket az Unióba azok, akik nem tanultak az Oszmán és a Habsburg Birodalom, a Reich és a Nagy Szovjetunió gyászos példájából, akik nem töprengtek el a Központi Hatalmak, a Tengelyhatalmak vagy a Varsói Szerződés bánatos sorsán, hiszen te voltál az, aki elvette a tisztánlátásukat.
Így adódhatott, hogy úgy jártak, mint a paraszt, aki nyestet akart nevelni a libaólban, de mire körülnézett, már csak kitépett véres tollakat és néhány áldozatot látott.

Nem gondolta volna, mert a nyest kicsi állat, de felettébb agresszív és kártékony, és sajnos, mire erre rájött, a libái már az örök tarlón csipegették az elhullott gabonaszemet.

Nem merem én kétségbe vonni, hogy jogosan teszed, ha önsorsrontásunk láttán megrántod a vállad, magad elé mormolod, hogy gótok, gepidák, alánok, no, sag schon – magyarok, és legyintesz egyet, hiszen tulajdonképpen igazad van.
Népek jöttek-mentek, ki a fenének is hiányozna ez az amúgy is a nyugati kultúrnépek üllőjén a szláv kalapács ütőtávján belül tehénkedő ostoba nép, a gatyából kilógó csupasz seggével párosult fene nagy önérzetével?
Tudom, ezer éve nem volt egyetlen épkézláb döntésünk sem, mindig magunk alatt vágtuk a fát, de most mégis…

Most mégis azért esedezem Uram, hogy adj még egy esélyt nekünk, legyél hozzánk kegyes.
Tudod, a Gonosz nagy röhögések közepette a nyakunkba cseszett egy kleptomán pojácát focilabdával a hóna alatt – fertelmes egy alak, akitől szó szerint minden kitelik.
El kellene hajtanunk, mert ha nem tesszük, napjaink meg vannak számlálva, már így is felsejlik a Parlament falán a felirat: Mene, mene tekel, ufarszin! – de akik bent ülnek, azok Mammon hívei, és el vannak foglalva a vagyongyűjtéssel – nem veszik észre.

Aki pedig meg van áldva közülük a tisztánlátás adományával, az hajlamos rossz kompromisszumok kötésére, olyan embereket ajándékoz meg bizalmával, akik erre méltatlanok, mivel felettébb jóhiszemű.
Vannak neki más hibái is persze, hiszen tökéletes csak Te vagy, Uram!
Például reggelente a szükségesnél kissé hosszabban nézegeti római metszésű arcélét a patak vízében, a hallása is kicsit rossz, mert az átlagember szava néha nem ér fel hozzá, néha csalhatatlannak hiszi magát, néha egymaga akarja megteremteni a világot, emellett kicsit sznob is, de érdemei számosak és hibái eltörpülnek ezek mellett!

Talán ez a nagyorrú, ő az, aki a kis pocakos labdazsonglőrt el tudja hessegetni a hatalom közeléből, megmentve ezzel országát, melyet a Nemzeti Süsü már telerondított stadionokkal, most pedig különféle emlékművek telepítésével akarna emléket állítani – saját magának.
Ha elveszed a tisztánlátását és megengeded, hogy megbízzon azokban, akikben nem lehet, vagy rossz kompromisszumok kötését teszed számára lehetővé, akkor errefelé cudar világ lesz, és a félbolond focibuzi kiterel bennünket az Unióból, ez pedig végzetes lehet erre az országra nézve!

Te intézted úgy, Uram, hogy a nagy hal egye meg a kishalat, mi pedig icike-picike snecik vagyunk a népek tengerében, de mi is élni szeretnénk, még ha ennek ellentmond is, hogy átlag ötven-hatvanévente felkötjük magunkat a padlás keresztgerendájára.
Nem mondhatod, hogy nem vagyunk türelmes nép. Most is türelmesek vagyunk, pedig már megint olyan szegények méltatlan szolgáid, mint a templomi segédegér, de azért tűrünk, mint a birkák.

De te nem vagy magyar, csak a Magyarok Istene, az pedig kicsivel talán még annál is több, mintha székely vagy csángó lennél, neked nem kellene tűrnöd birkamódra, hogy bedumálják az embereknek, hogy a Paradicsomban Éva nem a Tudás Almáját, hanem a Tudás Narancsát szakajtotta le a fáról.

Esedezünk, segíts nekünk!

Végül Uram, áldozatul kegyességedért felajánlom Neked Simicska Lajos vagyonát, inkluzíve a Vezér javait is, Selmeczi Gabika ártatlanságát és Matolcsy bankelnök eszét, – ez utóbbinak az a nagy előnye, hogy már szállítani sem kell, hiszen már régen elvetted!

Kérlek, hallgasd meg könyörgésünk, aztán dönts belátásod szerint, lesz, ami lesz!

Ámen.

14 hozzászólás

  • Puchert János

    István ezt remekül összeszedted, gratula

  • Jó duma, bár nem ártott volna némi történeti visszatekintés, úgy egy negyed évszázad távolába is!

  • …és Uram, add, hogy a világégés után
    – ne két angol maradjon, mert ők csak frissen alapított klubjukkal foglalkoznának;
    – ne két német maradjon, mert ők azonnal dalárdát alapítanának, mert ők csak önmagukkal törődnének!
    Add Uram, hogy két magyar maradjon, mert akkor fennmarad a széthúzás, a veszekedés, közben sürün emlegetnék Neved!

  • valahogy így…nálad a pont, dubitus!

  • Frivit annullálva, ragyogó az írás és az eddigi hozzászólások is.

  • Kezd unalmas lenni mar ez a nagy nyuszites. Az uszitasrol ne is beszeljunk…

  • jimbo, ha ennyire unalmas, mi hozza ide mégis vissza? 😀
    azt pedig, hogy ez a fórum melyik pártnak, mit is szerzett, ugye, belátja, nincs módjában megítélni?

  • A szegény/népi/demokratikus baloldal,igy fohàszkodik:
    Csak nekünk lenne egy vezérünk,amelyik az orszàg tönkretevésében ne
    vett volna részt 2002-2010 között!
    Magyarok és nem magyarok Istene, küldj nekünk egy jobb „szakértöi”
    kormàny alakitàsàra alkalmas-a régi lehetetlenek helyett-valodi
    megvàltot!

  • Ille István
    2014 január 12
    2:16 du.
    Köszönöm!

  • feladok erős elvtársnak egy feladatot: próbálja meg értelmezni az alábbiakat (boda is beszállhat, ő nagy rezsitudor)
    http://napikerdes.postr.hu/mennyivel-emelte-a-gaz-arat-2010-ota-a-fidesz-kormany/

    „A gáz árának ez évi 10%-os csökkentése valójában 8%-os áremelkedést jelent, és ez még nem minden. 2010 januárja és 2012 januárja között 20,3%-kal nőtt a gáz ára azok számára, akik korábban semmilyen kompenzációra nem voltak jogosultak. Akik pedig a legnagyobb mértékű kompenzációt vehették igénybe 2010 előtt, azok számra a gáz ára 2010 és 2012 között 56%-kal drágult.

    Ám úgy tűnik, hogy még a legszegényebbeket sújtó 2010-es 17,2%-os, majd a 2011-es 23,5%-os, végül a 2012-tes 7,9%-os, összességében, a 2010-es árakhoz viszonyítva 56%-os gázáremelést is sikerül a gázszámla csökkentésként kommunikálni az emberek felé.”

    szép kis táblázatok olvashatók a cikkben, cáfolhatatlan adatokkal.

  • illécske
    2006-ban „Lassan mondom,hogy Orbàn is megértse:nem lesz gàzàr emelés” Lendvai ildiko. A vàlasztàsokig nemis lett,csak utàna.
    Ugye ettöl jobb a 10 %/8 %/ csökkentés?

  • szóval, nem tudja értelmezni se a cikket, se a táblázatokat. semmi baj. kérjen telefonos segítséget, vagy kérje a közönség véleményét. esetleg feleztesse meg a számítógéppel 😀
    ja, és 2014-et írunk. nem sokra megy az ismételgetéssel, csak hát, már eléggé ciki, hogy semmi mást nem tud előhúzni 😛
    én legalább újabb és újabb információkkal jövök elő 🙂

  • Georgina Bojana

    G R A T U L A !!!!!!

    Kedves István,
    ezt fantasztikusan jól és pontosan összeraktad!
    *
    Már csak egy van hátra, hallgattassék meg az imáink.
    Amen

  • „De te nem vagy magyar, csak a Magyarok Istene, az pedig kicsivel talán még annál is több, mintha székely vagy csángó lennél,”

    De te sem.