Felcsút és a Közgép után még orosz gyarmat is lettünk!

2014 január 16 4:44 de.78 hozzászólás

Közeledik a választás továbbra is, a felcsúti rablóvezér még amit lehet ellop az éhenkórász haverjaival együtt. És amivel csak lehet, megköti a következő kormányok kezét, és a magyar emberek lábát, tíz ciklusra előre, ahogyan azt megígérte. A felcsúti paraszt ismét egymaga döntött. Mindig így van ez, mint a jó bolsevik időkben, amikor egy elbaltázott diktátoron múlik minden. Egy baltás gyilkos kiadása ma már csupán gyerekcsínynek tűnik, most éppen Magyarország, és így a magyar emberek jövőjét döntötte el egymaga a gráci páciens. Egyedül döntött most éppen arról, pár hónappal az elkotródása előtt (bár mindent meg fog tenni ellene, az biztos), hogy mi legyen országunk energetikai stratégiája az elkövetkező 50 évben. Ne csak politikailag távolodjunk Európától, és csússzunk át a keleti szélbe, hanem energetikailag is egy keleti despotától függjünk. Ne csak a rendszerünk legyen autokrata, mint azon a tájon megszokott, hanem függjünk is tőlük anyagilag és energetikailag. Majd kapunk Putyin elvtárstól 3ezermilliárd forintnak megfelelő hitelt (pont ennyit loptak el a magánnyugdíj pénztárakból), az biztosan nem növeli majd az államadósságot. Majd a költségvetésben eltüntetik valahova, mondjuk az Magyar Fejlesztési Bankba, mint anno, majd az lesz kicsit veszteségesebb.

"Szenzációs! Mindent kipróbál, mindet át akar érezni, meg akar érteni!"--by: Székely Éva Orbán-rajongó (Facebook) a fenti képről.

„Szenzációs! Mindent kipróbál, mindent át akar érezni, meg akar érteni!”–by: Székely Éva, Orbán-rajongó (Facebook)

Ne legyünk az Európai Unió, így a szövetségeseink gyarmata, hanem legyünk inkább Putyiné, és így Oroszországé, azt már ismerjük, 40 évig tapasztaltuk. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha nem egy véresszájú antikommunista tenné mindezt, aki pár éve még az MSZP kormányt hazudta komcsinak és antidemokratikusnak, és szaladt hazudozni az Uniónak, mára pedig lebontotta a demokratikus jogállamunkat, és a demokratikus alkotmányunkat úgy baszta ki a szemétbe, miután felesküdött rá, hogy csak néztünk.

Hosszú utat járt be a felcsúti elvtárs, Putyin gyűlölőből mára Putyin talpnyalója lett. 2008-ban a Déli áramlat kapcsán még ezt nyilatkozta:

„A magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen, a magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen – mondta Orbán Viktor egy szlovákiai konferencián. A Fidesz elnöke azt bírálta kijelentésével, hogy a kormány megállapodott Oroszországgal a Déli áramlat nevű gázvezeték hazai szakaszának megépítéséről.” (Orbán Viktor, 2008.02.28.)

Azóta persze evvel a véleményével is köpönyeget váltott ez a hős turulból kifosott bugris, „tettre készsége még a Gazprom vezetőit is meglepte annak a gigantikus gázvezeték-projektnek az előremozdításában, amelyet a miniszterelnök néhány éve még az ország érdekeivel ellentétes puccsként jellemzett.” Pedig mindössze 4 év telt el a két történet között, de amióta azt is tudjuk, hogy nem történt forradalom a szavazófülkékben 2010-ben, azóta már semmin nem csodálkozunk. Akkor sem, amikor a NENYI-t olvasgatjuk egy állami intézmény falán. Pedig erre a „nyilatkozatra” épült az egész jogállamromboló politikája, arra, hogy az Országgyűlés ezt „a forradalmat elismeri és tiszteletben tartja”. Evvel teremtette meg az alapját annak (szerinte!), hogy felszámolja az alkotmányos rendet Magyarországon.

Úgy dobja oda az oroszoknak és a kutyáknak országunk jövőjét, hogy meg se kérdezett senkit, se az energetikai szakmát, se az ellenzéki pártokat, se a magyar embereket. Úgy adósítja el az országot sosem látott mértékben az az emberforma, aki még az alapizéjébe is belevette kétharmados törvénynek az államadósság kötelező jellegű csökkentését, hogy egy pillanatig sem érdekli az ország véleménye. 300 ki…tt forintról népszavaztatta a félázsiai barmokat, de Magyarország következő 50 évére szóló energetikai fejlesztését egymaga dönti el. Ez így mondjuk nem igaz, mert Simicskával ketten.

Ritka mocskos egy hazaárulás ez, főleg azok után, hogy még a demokratikus 89-es Alkotmányunk eltörlésének népszavaztatásához is gyáva volt, a középszerű csicskáival szavaztatott meg minden suttyó törvényét, a magyarok jövőjét. Ezt teszi ez a stadionbuzi velünk negyedik éve, simán belerondít a magyarok szájába. Olyan dolgokról dönt egymaga, amiket egy tisztességes, valamirevaló államférfi és kormánya hosszú hónapok szakmai és társadalmi egyeztetései után tehetne csak meg, de ez a falusi paraszt tesz mindenre, ami tisztességes, ami alapvető, ami morális, és Magyarország érdekeit szolgálná.

Egész Európában és a fejlett térségekben a megújuló energiát preferálják, azt támogatják elsősorban, miközben az atomerőműveket próbálják leépíteni. A fukusimai katasztrófa is nemrég bebizonyította, hogy milyen veszélyes üzem az atomenergia előállítása, de a felcsúti paraszt és a Közgép mindenhez ért, nem csak komplett államformát váltott nekünk, de az atomenergiához is értenek. A Közgép már dolgozik Pakson (is), már nyert oda is közbeszerzést, hát majd nyer még néhányat. Tavaly (2013-ban) Simicska Lajos, volt Fidesz pártpénztárnok napi (!) 875miilió forintos állami pályázatot nyert átlagban. Ezt talán még felbírják fogni a félázsiai bunkók, mert ha azt mondanánk, hogy több mint 300milliárdot, azt nem tudják értelmezni, gőzük sincs arról, hogy az mennyi vizitdíjnak felelne meg.

Nem mellesleg az utóbbi hónapokban a Fidesz kormány egyik kedvezményezettje, Széles elvtárs, aki az Ikarust és a Videotont is hazavágta magyaros hevületében, nos, ő avval hülyítette a népet, hogy feltalálta a perpetuum mobilét, és Magyarország a térenergiából lesz a világ vezető nagyhatalma. Ehhez képest most egy olyan technológiával adósítják el az országot, ami a szakértők szerint soha (!) nem fog megtérülni, különös tekintettel arra, hogy az egész világpiacon csökken az áram ára, és nem az ottani rezsicsökkentések miatt. Arról pedig még szót sem ejtettünk, hogy majd mi lesz az elhasznált nukleáris fűtőelemekkel, ami minden reaktor kritikus problémája, mert arra annyi a fejlett világ megoldása, hogy beássák a föld alá. Ha pedig majd az oroszok nem fogadják be azokat, mert mondjuk nem tudja az ország, vagyis mi  fizetni ezt az újabb hatalmas hitelt, akkor majd szépen elhelyezhetjük őket a stadionjainkban. Legalább használni fogjuk azokat valamire, ha már tízmilliárdokat költöttünk rájuk is értelmetlenül, mert focistáink annyit értenek a futballhoz, mint a felcsúti elmebeteg az atomfizikához.

Ezek mára a hírek elvtársak, és még lesznek ilyenek a választásokig, hiszen gagyi állami gazdaságoknál ma már sokkal nagyobb tételekben játszik a Fidesz a ciklus vége felé. Addig még a takarékok elrablását is le kell zárniuk, és el kell adni valakinek őket, miután elvették a jogos tulajdonosaiktól. Kiosztják még addig a kaszinó koncessziókat is, mert mára már a nyerőgépek sem jelentenek állambiztonsági kockázatot. Mára már csak a Fidesz jelent azt.

Aztakurva, mi folyik itt!

A.G. / a KMH Ellenszék rovata

78 hozzászólás

  • asher alexander

    az uj BASTYA ELVTARS???

  • asher alexander

    mert mar csak az hibadzik onnet!!

  • Nem lettünk csak voltunk,ez egy szemenszedett, süket és
    hazug állítás,amivel egyesek csak lejáratják magukat,nem kicsit,hanem nagyon……Nem szánalmasak,csak megvetendők!

  • Te járatod le magad mindig szarcsi,mert egy elmebeteg rendszert és annak vezetőit véded. Vesd meg magad nyugodtan, mert annak örülsz, hogy ellopják Magyarország vagyonát és jövőjét. Igazi fajmagyar sötét vagy.
    Azt elhiszed, hogy az Unió gyarmatosítani akar, amely euro milliárdokat ad, Putyin meg arra ad hitelt (!), hogy azt náluk költsék el Paks ürügyén, mely összeggel 13%-kal (!!!) nő az államadósságunk.
    Seggfej vén szatyor.

  • Marcsa Lelkem,
    Ha megvetendőről van szó, a maga részéről ez önkritika vagy már ennyire távolodott a jobberek alja népségétől? Well come!

  • Egyetlen blöff pontositása (a sok közül) : Széles Gábor soha nem beszélt egy általa felfedezett perpetuum mobile-ről. Leegyszerűsítve: Az ő berendezésének(„energia cellá”-jának ) forrása a föld magnetotellurikus tere, mely egy átkonstruált Tesla-tekercs rendszerben, pozitív visszacsatolással, áramot termel. Ezen a ketyerén minden jobb ország tudós-csoportjai dolgoznak, – s óriási dolog, hogy ki jön ki vele először !!! A blogirónak nyilván nem kötelessége elmerülni a Maxwell-egyenletekben (bár érettségi tétel szerte a világon), de legalább ne hülyitse az olvasót, s főképpen ne Széles Gábort… !

  • perikles, nem hinném, hogy széles gábort akarná hülyíteni a postíró. elég hülye ő már magától is. nem kellett volna nagydobra verni a nagy semmit.
    mellesleg maga melyik érettségi tételére emlékszik, ha szabad kérnem? én pl. egyetlenre se, de azt azért tudom, hogy a maxwell egyenlet nem volt köztük 😀

  • „Ritka mocskos egy hazaárulás ez, főleg azok után, hogy még a demokratikus 89-es Alkotmányunk eltörlésének népszavaztatásához is gyáva volt, a középszerű csicskáival szavaztatott meg minden suttyó törvényét, a magyarok jövőjét.”
    ” Mindig így van ez, mint a jó bolsevik időkben, amikor egy elbaltázott diktátoron múlik minden.”

    Ön beszélsz bolsewizmosról,A.G.?Ha önneked a 89-es tákolmány(unk) demokratikus volt,akkor magának annyi köze van a demokráciához,mint Jézuskának a géppuskához…

  • perikles
    2014 január 17
    5:43 de.

    Faraday indukció törvénye szerint az időben változó mágneses mező elektromos mezőt kelt. Maxwell elméleti megfontolások alapján feltételezte, hogy az elektromos mező időbeli változása pedig örvényes mágneses mezőt kelt. Az egyenlet felírása során az Ampère-féle gerjesztési törvényt kiegészítette egy további taggal, amelyet eltolási áramnak nevezett. Így született meg az Ampère-Maxwell törvény.
    Felhasználva a elektromos indukciófluxus definícióját, az Ampère-Maxwell törvény rövidebben:
    A mágneses térerősség zárt görbére vett integrálja egyenlő a vonalra feszített felületet átdöfő áramok erősségének, és a felületen átmenő elektromos fluxus változási gyorsaságának az összegével. Mágneses mezőt tehát nemcsak mágneses dipólusok, vagy áramok gerjeszthetnek, időben változó elektromos mező is képes mágneses mezőt kelteni. A jelenség szimmetrikus megfelelője a Faraday-féle indukciónak. Az eltolási áram nem áram a szó eredeti értelmében, mert nem kapcsolódik hozzá töltések mozgása. Azonban éppúgy gerjeszt mágneses mezőt, mint a vezetési áram. Jó vezetőben, technikai váltóáram esetén a vezetési áramsűrűség sok nagyságrenddel felülmúlja az eltolási áramsűrűséget. Nem hanyagolható el az eltolási áram szigetelőben, ahol nem folyhat vezetési áram, illetve ha a frekvencia az optikai tartományba esik.

    Nos ez csak a Maxwell-egyenletrendszer első törvényének a gerjesztési törvénynek a vázlatos, szóbeli leírása.
    Egyébként a matematika, fizika és földtudományi alapszakok másodéves tananyaga.
    Érettségi tétel mi? Ma már ne igyál többet!

    Nem kötelességed tudni, de hülyét sem muszáj csinálni magadból hősöm!

  • Avi ben Giora

    Biztos elbukta annó azért emlékszik rá. De földet rá. Vsak érdekességképpen jegyeznék meg valamit. Nem tetszenek gyanusnak találni ezt az uj atomprogramot? Pedig a megoldás kurva egyszerű. Iránt most agyon cseszegetik, hogy álljon le és hagyja abba az atomprogramját. És akkor most egy olyan ország mint Magyarország gyors fejlesztésekbe kezd. Ugyan miért? Mert Irán nem kis pénzt adott már eddig is a felcsúti nagy csatárnak. Most majd kamatoztatni is fogja, mert nem leszek meglepve ha már meg is kötötték a szerződést, hogy az ottan „feleslegessé” vált plútóniumot majd Pakson hasznosítsák. És a kiégett fűtőelemekkel sem lesz gond. Az megy vissza majd Iránba és majd megfabrikálják ujra hasznosítsák. Ne tessenek azt mondani hogy jár a fantáziám. Nehogy aztán megint igazam legyen

  • fuser, ezzel az elektromos indukciófluxussal, meg a faraday-féle szimmetriával valszeg kisütöttél egy pár neuront a derék perikles agyában 😀
    hát még az eltolással!

  • asher alexander

    most olvastam valahol!!
    -(remelem ecceru vicc!!??)-
    magyarorszag 200 milliot fizet az oroszoknak!!
    miert is???

  • asher alexander

    csak nem orban duce visszater a „gurulo-dollarok” story-hoz putyin ajanlasara??
    aki elt a sztalini rendszer alatt erti mit jelentett az hogy „gurulo dollar”

  • asher alexander

    az!!
    osztan ha nincsen az agyahol cseredioda kuldje csak ide direkt!!
    nagy a valasztek mindenfele kacatbol!!majd megbutykoljuk sokkoloval!!
    nagyon ertunk hozza!!

  • 🙂 )))))
    Sebaj majd kölcsönkér egy pörgő-forgó mindenrejó cuccot Szélestől, oszt talán fényt csihol vele a sötétségbe… Most má úgy is csak a spájzban fog porosodni, így hogy atomhatalom leszünk!:)

  • asher alexander

    aztan majd szoritni fog mellben a bocskay jelmez!!!

  • Fuser
    Nagyon örülök, hogy hasonló szakmában dolgozol/dolgoztam. Azért hadd jegyezzem meg, hogy kár volt kimásolnod (Schmitt Pali mintájára, szinte szó szerint) a Miskolci Földt. Kar (Kovács/Paripás szerzőpáros) Fizika-II. tankönyvéből azt a másfél oldalt…!! Még jó, hogy nem jutottál el a Maxwell egyenletek hullám-megoldásáig, mert akkor Ille, aki lehet, hogy csak faiskolába járt, végképpen kiakadt volna. Neki már az „eltolás” is problémát okozott. (Persze ez nem baj, neki az irás az erőssége!)

  • perikles, javaslom, ne kezdjen személyeskedni, mert nem akarom lealázni. ami az eltolást illeti, maga már eltolt egy-két dolgot ezen a fórumon, ha nem is abban az értelemben, ahogy azt a fizika törvénye leírja.
    ami pedig a faiskolámat illeti, hát, az volt. méghozzá, keményfa.
    ha nagyon akarja, felkérdezem magát a bázikus kemencebélésből, vagy a balra forgató szőlőcukor képletéből, esetleg, hogyan is méretezne egy autokláv falvastagságot, de nem fáradok vele, teljesen felesleges. mind tudjuk, hogy maga magasan felettünk áll mindent tudásban.

  • 9:38
    Igen, igy lesz. A megfenyegetést nagyon komolyan veszem. A soha viszont-nem-látásra !

  • perikles, tekintsen már tovább a saját horizontjánál! valakit lealázni nem csak fenyegetésekkel lehet, de a saját tudásbázisán belül is, annak korlátozott határain túllépve!
    maga előadta az maxwell egyenletet, mint érettségi tételt. ugyan, honnan tudja, hogy az? a maga idejében – amikor jobbadára az érettségi fogalma se létezett, vagy, ha igen, semmi különöset nem jelentett – ez a tétel kizárt dolog, hogy előfordult volna!
    az amerikai oktatási rendszerben pl. – ha már a jelen időt hozza fel – teljes képtelenség, mert biza, ott ez nem tétel! ahogy a maga idejében az un. polgári iskolákban sem volt!
    kérdeztem, milyen érettségi tételére emlékszik? erre mit ad elő? az én faiskolámat, pedig simán a sarokba kergethetném bármilyen kémiai tárgyú kérdéssel, ugyanis az ország legszínvonalasabb vegyipari technikumába jártam, ahol olyasmit is tanultunk, amiről magának halovány lila szellentése sincs, okostörp!
    de mind1. tudja, d-fruktóz 😀

  • http://magyarhirlap.hu/kuss-0

    Csak emlékeztetőül, kik által és mikor kezdődött az ” orosz gyarmat” ötlete!

  • figyelő, ugyan, miért nem csodálkozom, hogy magának bayer ocsmány hangvételű cikke ide idézésre méltó?
    és még maga beszél gyuri esetében gyűlölködésről…

  • perikles
    2014 január 17
    9:15 de.

    Én Szegeden hallgattam erről az elméletről de természetesen másoltam a szöveget, és nem is állítottam az ellenkezőjét! Biztos vannak olyan „őrült” summa cum laude-k akik egy ilyen definíciót fejből löknek de én nem azok közé tartozom, viszont nem is ez volt a lényeg ha jól emlékszem… 🙂

  • Csak annyit jegyeznék meg, hogy a paksi kérdésben a népszavazás kérdését erőltetni több, mint mókás. Az agyilag lepusztult – jóindulattal feltételezve egy magasabb kiindulási állapotot – alkoholista, funkcionális analfabétának vajon milyen mérlegelési szempontjai lennének, a szavazás előtt kiosztott-lehajtott kommersz pálinka hatásán kívül. Ez nem a demokrácia nevű kollektív álosdi-játékosdi lenne, hanem már csak populáris hóka-móka. Indokolt lehet az ellenvetések megfogalmazása, de ehhez szükségeltetne a részletek ismerete. Az erőmű fejlesztését azonban ab ovo elvetni ostobaság annak a ténynek az ismeretében, hogy jelenleg is minimum 30 %-át az elektromos áram igényünknek importból fedezzük. A földgázzal üzemeltetett erőművek szóba sem kerülhetnek, hiszen az importfüggőség ott is fennáll. Itt esetleg csak a hazai lignitvagyon hasznosítása kerülhetne érdemben szóba. Ja, és még valamit! Nem emlékszem, hogy a paksi erőmű telepítését anno megelőzte volna egy népszavazás az MSZP jogelőd-pártja, az MSZMP idején. (Ja, és kérném mellőzni a jogelőd-nem jogelőd vitát!)

  • Nem baj Ille, de a lényeg a lényeg, Kinek az ötlete volt ELŐSZÖR az orosz „gyarmatósitás”?!

  • csak nem orbán elvtársé?

  • perikles csak terel a lényegről, és próbálja fizikai tantárgynak, sőt, érettségi tételnek beállítani a hazaárulást.
    Inkább a többi blöffről beszéljen, amik még a cikkben vannak.
    Ja, hogy az nem megy? Az más.
    Mielőtt belemelegedne a nagy semmibe,olvasgasson kicsit:
    http://www.origo.hu/nagyvilag/20121111-a-gazprom-deli-aramlat-gazvezetekenek-elokeszitese-es-feketetengeri-kozpontja.html

    http://www.hir24.hu/belfold/2014/01/10/napi-875-millio-kozpenzt-kaszalt-a-kozgep/#a3

    http://nepszava.com/2014/01/magyarorszag/orban-viktor-behivta-az-oroszokat.html

  • Olvassa el a linket.

  • bocs. mármint a bayer-féle mocskot? nade figyelő! mégis, mit képzel rólam?
    ezt az élvezetet meghagyom magának.
    a maga szintje.
    egy reakció a netről:
    „Bayer Kövéri mélységekben. A magyar média még ezt is elviseli.
    A Széles érdeklődést kiváltó Magyar Hírlap üdvöskéje jegyzi a mai vezércikijüket. Nincs ebben semmi különös, hisz szokta. Sőt abban sem, hogy ocsmány, ordenáré a hangnem – még az értelmesebb szövegszerkesztők is élénken tiltakoznának, hogy nem képernyőre való – hatja át szinte minden mondatát.
    Azonban ez az írás már az ő eddigi korlátait is átlépte.
    Már a cím sem semmi: „KUSS!”, de hogy ne tévedj szándékában, ki is fejti: „Úgyhogy befogjátok a pofátokat, és takarodtok a helyetekre.”
    S ez független attól, hogy noch dazu még a kiváltónak eljátszott indokai is pofátlan hazugságok!”
    no komment.

  • „Bajnai Gordon akkori miniszterelnök 2010. február 26-án sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az MVM kihelyezett igazgatósági ülésén „fontos döntések születtek az atomerőmű jövőjéről”. Bajnai „nemzeti, stratégiai ügynek nevezte a Paksi Atomerőmű bővítését”, és külön örömét fejezte ki amiatt, hogy „szokatlanul egységes, széles körű politikai konszenzus alakult ki a kérdésben”.
    Innen indult a történet. Illetve már egy évvel korábbról, amikor Gyurcsány – még miniszterelnökként – a parlamentben jelentette be a Paksi Atomerőmű bővítésének megindítását mint elengedhetetlenül fontos és szükséges energetikai beruházást”
    Elhiszem, kedves Ille, hogy nem olvassa el!
    A fenti szöveg ugyanis abból idézet.

  • Nos az a megvetendő, aki aljas és hazug érdekből rémhíreket
    terjeszt(szerencsére a NORMÁLIS többség nem veszi be….)meg ráadásul ordenáré primitív alak,mint itt többen!!!

  • figyelő, én bayer cikkéről beszélek.
    amúgy az indítékaira azért kíváncsi lennék: honnan ez a seggnyalásra való hajlama?
    javaslom, ne tereljen!

  • bocsika, ki is beszélt itt normális többségről? csak nem boda? mégis, ő honnan tudná, mi az? egy dilis nem igazán tudja magáról, hogy dilis, mert, ha tudná, már nem lenne az 😛
    igaz, nyuszó-muszó? 😛

  • Ez a Bayer cikkből volt idézve!

  • figyelő, és? attól jobb?

  • Kérem! Nem azt kell megitélnünk, hogy kell-e a paksi erőmű, vagy sem. Hanem azt, ahogyan ez a szerződés az oroszokkal létrejött. Olyan sundám-bundám, titokban, csakúgy, mint a baltás gyilkos kiadatása. Az azonban nagyon elgondolkodtató, hogy vezérünk még a saját parlamentjétől sem kért felhatalmazást… Vajon miért?
    Van egy gyanúm: Orbán a miniszterelnök, de Simicska a főnök.
    Namaármost, ha én jobboldali lennék, bocsánat, nem jobboldali, hanem fideszes, akkor bizony én lennék az első, aki igenis sértve érezném magamat ebben a helyzetben, és bizony kérdeznék és kérdeznék egészen addig, amig választ nem kapnék. Tudniillik, nekem, mint magyar állampolgárnak, de főleg mint mélymagyar árjának, igenis jogom van ahhoz, hogy tudjam, mennyivel, miért, és mennyi időre adósitja el Orbán az országot. Jogom van
    azt is tudni, hogy Paks bővitése milyen múszaki és egészségügyi kockázatokkal jár. Mert – bárki, bármit is hisz- ez az ország nem Orbán Viktoré, nem is csak az imádóié, hanem a miénk, valamennyiünkké! Még az un. „alkoholista agyhalottaké is”! Tehát, minden magyar állampolgárnak joga, hogy még a szerződés megkötése előtt véleményt nyilvánitson ebben az ügyben is! Tehát, népszavazás kiirása szükséges! Nagyon kérlek bennneteket kedves fideszesek, ne hivatkozzatok az Országgyűlés 2009-es határozatára, mert az a szerződéskötésre nem, csak a bővités előkészitésére hatalmazta fel a mindenkori magyar kormányt. Tessenek talán elolvasni! Az pedig, amit itt egyikőtök irt, hogy Paks épitésekor sem volt népszavazás, természetesen igaz! Akkor azonban demokrácia sem volt. Tehát, ez a hivatkozás csak egyet bizonyit, mégpedig azt, hogy most sincs demokrácia. És erről, nem Orbán, hanem Ti tehettek, kedves itt kommentelő fidesz-fanok! Ezért pedig sziveskedjetek nagyon, nagyon szégyellni magatokat!

  • küszküllö
    2014 január 17
    7:10 de.
    Európa szerte elismerték az Alkotmányunkat te ostoba fajankó.
    Sólyom, akinek nagy szerepe volt a létrejöttében, még a Velencei Bizottságban is benne volt.
    De neked ezek semmit nem mondanak, te csak örülj, hogy az alapvető jogaidat vették el. (Már ha itthon élsz. Mert ha nem , akkor ne ugass bele egy demokratikus országból!)

  • todor48
    Ott a pont.
    Az csak egy szelete a dolognak, hogy kell-e egyáltalán a bővítés.
    De mi van az eladósodással?
    Ov 2 éve még azt hazudta, hogy az ország legnagyobb ellensége az eladósodás, azt kell leküzdeni. Így?
    Aztán hogy merészel egymaga dönteni ilyen fajsúlyos kérdésben? Mert mindenben ezt teszi, mint egy bolsevik diktátor. Mert az is.
    A hülyék meg örüljenek, hogy 50 évre eladósodunk, de 5-6 évre az IMF-nek nem lehetett.
    Idióták!

  • Periles,Küszküllő,Figyelő!

    Csak nem feladni,még akkor sem ha az itteni „tárgyilagos,
    igaz..és képzett….meg finom….”emberek a tényeket nem
    bírják elviselni,ez náluk már nem múlik el….végleges állapot,sajnos,de nem a mi bajunk!

  • frivi
    2014 január 17
    12:15 du.
    A vizitdíjhoz értettek az alkoholisták?
    Mert arról népszavazhattak.
    Amúgy meg egy demokrácia arról szólna, hogy felnőtt és értelmes embereknek nézik az adófizetőket, és hagyják őket dönteni az ügyeikben. És nincs szükségük diktátorokra meg illetékes elvtársakra, akik mindent jobban tudnak náluk, és döntenek helyettük mindenben.
    Amire te áhítozol, az a kommunizmus.
    Esetleg fasizmus.

  • Na kiderült,hogy antiész sem itthon él,nocsak a kintiek közül csak a liberális „hazafiak”…ugathatnak bele az
    itthoniak életébe?(nem csak a hazai megélhetési” bölcsek”)
    Már ő is főnök lett (persze csak ezen a fórumon…)?

  • mármint kicsoda lenne az az „antiész”, boda? ossza már meg velünk, mégis, kire gondol? kinek is lett a főnöke?
    már, ha nem esik nehezére. de kérem, igyekezzen, mert – most idézem magácskát, nyuszó-muszó – jobb dolgom is van, mint itt lesni a hülyeségüket 😀

  • Kedves „antifülke”!

    Igen csak sarkító volt a hasonlat, ugyanis a paksi bővítés kérdése egy árnyalattal bonyolultabb, mint a nyilvánvalóan csak pártpolitikai kezdeményezés. A paksi kérdés mégis csak egy hosszú távú energiapolitikai alapkérdés, ráadásul maga a bővítés gondolata nem ördögtől való. Tény, hogy az elektromos-energiaigény-függőségünk ilyen módon nem konzerválható, hiszen a jelen helyzet sem jó, és ez a jövőben a még nagyobb felhasználás mellett csak romlani fog. Ha az energiafelhasználás egyéb összetevőit képtelen a politikai vezetés érdemben radikálisan megváltoztatni, márpedig képtelen, akkor nincs más lehetőség. Pedig a tervezett 3700 milliárdból legalább 5000 lesz. Mivel nincs Magyarországon egy energiastratégiával megbízott központi intézet, így maradnak a különféle részérdekeltségű szakemberek.
    Ugyanakkor továbbra is fenntartom a véleményemet, hogy az átlagos tájékozottságú polgár ilyen kérdésben képtelen jól dönteni, és ez a vélekedésem nem az emberek lenézéséből, hanem az ismeretéből következik. Ha pedig ismernél, akkor az utolsó két sort nem írtad volna le. Amúgy jó a „neved”. Tetszik, mivel gondolom, hogy nem a telefonfülkére vonatkozik.

  • Marcsi
    2014 január 17
    2:04 du.

    „Nos az a megvetendő, aki aljas és hazug érdekből rémhíreket terjeszt”

    Húú Boda ez mennyire igaz! Abszolúte korrekt megállapítás!
    Ugye mint mikor valaki a feltétel nélküli jövedelm elméletét az ellenzék választási ígéreteként tálalja…!
    Bizony-bizony Boda, az aljas és hazug! Megvetendő!

    Tükröm-tükröm mond meg nékem…

  • Marcsi
    1. honnan veszed, hogy nem itthon élek? Ezt ki mondta neked?
    2. azt írod, hogy a tényeket nem bírjuk elviselni. Hol írtál tényeket vén szatyor? Itt biztos nem, csak álságosan terelsz.Mint mindig.

  • Kedves Normálisok!
    Figyelő leadott (Magyar Hírlap)cikke nagyon hasznos,amiben
    minden lényeges benne van:államközi egyezmény keretében gazdasági kereskedelmi alapú megállapodás,2009-ben a szoci parlament már megszavazta,Paksot az oroszok építették a bővítést is szerencsés dolog velük végeztetni ,amire a biztonságos és független energia ellátáshoz szükség van, ráadásul másoknál alacsonyabb kamattal valósul meg,munkahely teremtő és nem utolsósorban az EU. előzetes tájékoztatásával,tudtával valósul
    meg a szerződéskötés(már megtörtént!)így garantálható a
    hazai árszabályozás!Meg egyébként is joga van hozzá egy önálló országnak!!!!
    Na ezek után ennek a liberális….fórumnak meg a szánalmasan „hazafiaskodó”… ellenzéknek ugyan mi a baja?
    Az,hogy kínjában már nem tud mit kitalálni,csak vádaskodni
    persze a szokásuk szerint teljesen felkészületlenül és
    nevetségesen!
    Aggódni csak saját magukért kellene,minden vonalon……
    csak nem képesek felfogni….

  • Ille,hát ne is lesse mások értelmes gondolatait,úgysem
    fogja fel,kár az erőlködésért,meg senki se kérte…..
    Van egy ötletem magát figyelje,hátha akad pár normális pillanata,( de nem örömteli mert rájön az igazi állapotára és értékeire…)de akkor rögtön vegye be a gyógyszerét…..
    Képzelje nekem is van más dolgom és értelmesebb programom,e
    dicső fórum olvasásán kívül,mert ugye ha csak magukat
    olvasnám olyan szintre kerülnék……Na,ne!

  • Ja a diliházban egyébként mindenki professzor,főnök meg
    hadvezír(Napóleon?…)na ők sem voltak mind normálisak,de
    legalább híresek….és hallott róluk a világ,meg a történelem könyvekbe is bekerültek,vannak akik meg a kliniai esetek közé!Változó!

  • Lesz még Moszkva magyar falu?
    Asszem, nem..
    Paks nem csak nálunk vita tárgya. Tegnap az orosz sajtóban – annak nem irányított részében – már megjelentek az első kritikus hangok. Többen – köztük jeles közgazdászok -értetlenségüknek adnak hangot amiatt, mert az orosz vezetés az utóbbi néhány hónapban előbb Fehéroroszországnak (2 milliárd dollár), majd Ukrajnának (15 milliárd dollár, amit a napokban újabb 6 milliárd dollárra vonatkozó ígérettel egészített ki), most pedig Magyarországnak (10 milliárd euró) ad hitelként. Eközben arra hívják föl a figyelmet, hogy mindez az orosz gazdaság egyre bizonytalanabbá váló helyzetében történik. Az egyik orosz elemző, például, arra hívja föl a figyelmet, hogy a most Magyarországnak megígért 10 milliárd dollárnyi kölcsön – ez durván 460 milliárd rubelnek felel meg – épp annyi, amennyivel a 2014-es orosz központi költségvetés megkurtította a szociális kiadásokat. (Egészen pontosan: 426 milliárd rubellel, azaz 10,7 százalékkal csökken a szociális terület finanszírozása idén.) Az orosz pénzügyminiszter tegnapi nyilatkozatában arra is utalt, hogy a magyaroknak szánt hitel kamatszintjének meghatározásakor Oroszország abból fog kiindulni, hogy Moszkva – amennyiben szüksége lenne kölcsönre – hasonló hitelhez milyen feltételek mellett jutna. És még hozzátette, hogy csak olyan hitelmegállapodásról lehet szó, ami „nekünk előnyös”. Nyilván ezzel semmi meglepőt nem mondott. Miért is akarnának nekünk előnyöket. Egy biztos: a magyar hitelkonstrukció aligha lesz számunkra kedvezőbb, mint az ukránok esetében. Kijev ugyanis úgy kapott 15 milliárd dollárt Moszkvától, hogy az oroszok 5 százalékos hozam mellett vásároltak ukrán állampapírokat. Ennek az ügyletnek azonban mindössze két év a futamideje. Ám ahhoz, hogy Moszkva ezt az ígéretét megtehesse, a Nemzeti Jóléti Alap hatodát kitevő összeget kellett erre fordítania. Ehhez pénzzé kellett tenniük az addig amerikai kincstárjegyekben tartott 15 milliárdot. Ebből vettek ukrán papírokat, amelyeket egy ír bank kezel. Vagyis nincs a kredencben csak úgy 10-15 milliárd dollár avagy euró még az oroszoknál sem. Hát így…
    További kellemes ökölrázást, jobbanték..

  • Panaszáradatom – Atom Viktor siráma
    ..
    Kedves népem, elmondhatom:
    a magyar atom is atom.
    Azt viszont már nem tudhatom,
    labdám meddig pattogtatom.

    A sok birkát átvághatom;
    magamat vivátoztatom,
    és még abban is bízhatom:
    megvéd hű alakulatom.

    Az országot ellophatom,
    a hasznot zsebre vághatom,
    s míg pálinkám kóstolgatom,
    a koronát próbálgatom.

    Semmiképp sem titkolhatom
    a hatalom-imádatom.
    Azt viszont már titkoltatom:
    pénzem hova utaltatom.

    Idővel majd kikutatom,
    mennyit ér a magyar atom.
    Aki lázad, akasztatom,
    s ha nem jön össze: bánhatom.

    Nagyon nagy az én bánatom:
    kipukkadt a magyar atom.
    Parlamentem feloszlatom,
    magamat meg bezáratom.

    Szüleimet csókoltatom,
    hatalmamat elsiratom.
    Kivégeznek? Hát, mondhatom:
    el lesz cseszve a szombatom!

  • Periklész:
    Az elektromágneses térelméletnek
    ( tanulatlanok kedvéért : a Maxwell egyenleteknek ) semmi közük a perpétum mobiléhoz és hasonló baromságokhoz.
    Szalaggyá’ a Szélesgáborba a hülyeségeddel… köffike.
    Továbbá Tesla forog a sírjában ( vagy a tekercseiben ) ha tudná milyen hülyeségekre használják fel a modern villany-alkimisták az amúgy roppant érdekes és látványos ötleteit.,
    ( Egyszer egy hozzád hasonló barom aztat találta kinyilatkozni valami hazai sivár médiában hogy a Tesla már a huszas években feltalálta a mobiltelefont de ezek a mostani senkik ellopták a nagy tudós gondolatait és számításait. )

  • Marcsi:
    Mér van az , hogyha meglátlak akkor a száraz verébszar jut az eszembe ?

  • ” Szovjethatalom + elektrifikizáció = kommunizmus ”
    / Viktor Ílijics…ö öö.. izé..Vlagyimír Ílijics. /

  • boda, az a helyzet, hogy magának ahhoz felfelé kellene kapaszkodnia, mondjuk, a béka segge alól.
    de, hogy jó napja legyen: ma nem érek rá a hülyeségeivel foglalkozni.
    vendégeket várok ugyanis – jelesül fuser és llanfair barátaimat – és rittyentek egy valódi bográcsgulyást.
    tudja, az ilyesmi komoly odafigyelést jelent – előkészítés, a tűz táplálása, az ízek harmóniájának megteremtése – de ezek olyan dolgok, ami magának nincs a fogalomkörében.
    lényeg, hogy ma szabadon mérgezheti a kiberteret. de azért mindenkit figyelmeztetek, hogy ma fokozottan ügyeljenek, mert megjelenésekor automatikusan bekapcsol a vészjelzés:
    BIOHAZARD!

  • Avi ben Giora

    Marcsika drága! Azt méltoztatott fentebb firkálni, hogy az EU már el is fogadta az uj atomtervet? Melyik EU? Mert pont az ellenkezője igaz. Nem hogy elfogadta hanem megvétozta és több okból. Először is Európa szerte pont az atomerőművek bezárása a cél és nem ujak építése. Másodszor: Ausztria a szomszéd eleve megmondta mint ahogy sem a szlovák sem a cseh atomerőművek fejlesztésébe nem megy bele ugyan úgy a magyarba sem. Mondja Marcsika maga még mindig a Kalinyin rádiot hallgassa? Ajánlának magának egy film remeket. By by Lenin a cime. Magénak való, nézze meg sürgősen ha még nem látta volna

  • Marcsi
    2014 január 17
    5:38 du.
    Ezzel a hozzászólásoddal már majdnem lehetne kezdeni valamit. Csak hogy több gond van vele:
    1.nem te tetted be a linket, amire hivatkozol
    2. bayer cikkéről van szó, akié az ötös számú párttagkönyv és ki se látszik orbán seggéből.
    3. 5% kamat nem kedvező, különösen nem euro alapon. Az IMF hitel fele ennyi volt kb. Itt százmilliárdokról van szó, csak kamat törlesztésben.
    4.ez a paksi döntés arra hasonlít (a te kis szánalmas életedre levetítve), mintha a te társasházad előző közös képviselője felvetette volna pár éve, hogy rendbe kéne hozni a tetőt, mert lehet, előbb-utóbb gond lesz vele, beázhat. Majd idő közben lecseréltétek ezt a közös képviselőt, és az új (aki mindent megígért) erre való hivatkozással közgyűlés összehívása nélkül, súlyos adósságba verve a társasház lakóit egymaga döntött arról, hogy kurva drágán megbíz egy kivitelezőt (aki éppen a haverja), hogy csináljon egy komplett új tetőt, ti pedig 30 évig fizetitek a hitelt. Miközben lehet, hogy nem is kellett volna az egész tetőt lecserélni, csak a cserepek egy részét elég lett volna kiváltani. De a lakókkal a konzultáció elmaradt, a statikus szakértők bevonásával együtt.
    És közben a bunkó közös képviselőd arról pofázik, hogy csökkenteni kell a rezsit, mert túl sok a fizetni való.
    Szóval ez a helyzet.

  • T. Ille úr
    Engemet már megse hív ?
    Hát bástyaelvtárs már egy szar ??

  • T.Falusi Úr :
    -Mikor fog győzni a kommúnizmus ?
    -Ha majd az USA.-ból kezdenek el disszidálni a Szovjetúníóba.
    / Régi sútka de még mindig aktualitálsilális /
    *
    *
    Na jó jó..az egy darab Snóden..dehát egy idióta még nem csinál esőt.Vagy nyarat. Vagy fecskét..

  • Geyza
    2014 január 18
    7:20 de.
    Jókomám, Geyza!!
    Jótett helyében, stampedlisat!!
    Hogy mikor fog győzni a kommunizmus?
    Majd, ha a Vatikán kapujára az lesz kiírva: Lenin Fohászati Művek!

  • frivi
    2014 január 17
    5:03 du.
    Visszakérdezek:
    ezek a senkiházi jogászbűnözők, akikből áll az országgyűlés, azok vajon szakemberei a témának?
    Ugye nem.
    Tehát ezért kellene minden esetben szakértői és társadalmi konszenzus. Különösen ilyen nagy volumenű dolgokban.

  • Antiész azt írta Küszküllőnek,ha nem itthon él,akkor ne ugasson bele egy demokratikus országból az itthoni dolgokba,
    mégis melyik országra gondolt?…..tanán ő is ott él,ha meg itthon akkor nem kéne össze vissza hazudozni,inkább megfelelő helyről tájékozódni!Más cikkekben gyakran írtam tényeket aminek utána lehet nézni,most már írta,de aki ennyire sötét és csökkent,mint te…..az erre képtelen
    „kortalan”?de szenilis……nő,vagy férfi,mindegy ….,
    beteg!

  • Geyza!
    Azért jut eszedbe sok primitív baromság,mert egy leépült
    alkoholista vagy…..
    Antiész!
    A közös képviselő nem pofázik,nem csinál semmit,ködösít…meg a libsi gazdag lakók sem,de mi a többség majd teszünk róla,hogy észre
    vegye magát,közgyűlés,rendelet,bejelentés a fogyasztóvédelem
    nek….!
    ne aggódjatok,csak legfeljebb magatok miatt!!!

  • Boda
    Semmit nem értesz meg, kár eléd vetni tonnaszám a gyöngyöt,menthetetlen vagy…

  • Aha!
    Hát tényleg van egy pár menthetetlen ember ezen az oldalon,
    de nem kár értük!…..Majd eltűnnek a süllyesztőben,minek kéne megmenteni a kártékony,hazug és jellemtelen embereket?!
    Na pá,élvezzék…ki a még hátralévő időt…..!

  • Christopher Adam

    Marcsi,

    van erre egy jó angol mondás (lehet, hogy van magyar is, de azt én nem ismerem): „It takes two to tango.”

    Ha nem tetszik mások stílusa, akkor kérem, legyen példamutató hozzászólásaiban.

  • asher alexander

    boda!
    latom megin ellibbentel a tukor elott es beleneztel!!
    mert amiket itt elopadsz azok mind-mind ervenyesek rad!!
    nem hittem eddig hogy ennyire perverz mazochista vagy!!

  • Boda!
    „Csak rajtad áll, hogy milyenné teszed az életed. Rendelkezésedre áll minden eszköz és erőforrás. Tőled függ, használod-e őket.”
    (Cherie Carter-Scott)

    Megkeseredett elrontott életeket mi nem hozhatunk helyre. Mindenki önmaga dönt, ragaszkodik a rosszhoz, vagy megpróbálja jobbá tenni.

    De van egy másik mondás is.
    ” Ki disznókkal dagonyázik a posványban, ne csodálkozzon, ha őt magát is disznónak nézik”

    Kellemes fürdőzést!

  • kedves Don, én ezt úgy ismerem, hogy ne panaszkodjon, hogy sáros lesz. ezért nem szívesen birkózom én bodával. a vele való polémia után mindig büdösnek és koszosnak érzem magam.
    van egy másik mondás: nem csak azért vagy felelős, amit megteszel, hanem azért is, amit nem teszel meg.
    boda egyet nem tesz meg: nem gondolkozik, csak szajkóz. ez bizony, komoly felelőtlenségről tanúskodik.

  • Geyza
    2014 január 18
    7:15 de.

    Geyza! A tervek szerint, még nem eldöntött időpontban, meg az időjárás függvényében nálam lesz a következő, grillezéssel egybekötött „klub nap”. Szeretettel várunk téged is!
    parittyás

  • Christopher Adam,
    persze, hogy van!

    Kettőn áll a vásár.

    Mivel, akárcsak a tangóhoz, ahhoz is ketten kellenek: egy eladó, meg egy, aki vevő a portékájára 🙂

  • Geyza,
    érdekes lehetett az a nyilatkozat. 😀
    Így utólag is jókat röhögök rajta.
    Mert az ugyan való igaz, hogy Tesla ki- vagy feltalálta a mobiltelefon működési elvét, de kábé úgy volt vele, mint leonardo a tengeralattjáróval, meg az ejtőernyővel, többek között: csupán a technikai háttér hiányzott hozzá.

  • A bankok gyarmata lettünk a régi-uj szövetsége révén.
    Németek gyarmata vagyunk,hogy uj munkahelyekkel/Audi,Mercedes,Opel/
    kitudjuk fizetni a részleteket,kamatokat.
    A gàzellàtàs miatt orosz gyarmat-és az EoN révén német gyarmat is voltunk-.
    Tehàt van keleti és nyugati nyitàsunk is.Középen lévö kisorszàgnak mindenfelé nyitottnak és együttmüködönek kell lennünk.
    A stratégiànk:Jo kapcsolatok,együttmüködés és megbizhatosàg a közös érdekek elvén-nyugatra és keletre-.
    Kitöl kaphatnàk 10 Mrd EU kölcsönt 2023-as vissza fizetési kezdettel-?

  • Geyza, a helyzet az, hogy ugyan a kertben meg tudok teríteni 12 főre is, de a házban csak 8 embernek akad népkonyhától kicsit különb hely, így ez határt szabott a kulináris élvezetnek. nodemajd!

  • Christopher!

    Én úgy gondolom,hogy minden „értelmiségi”ellenzéki provokálás,a nem moderált!…mondatok ellenére,még
    mindig sokkal kulturáltabb vagyok,
    bár meg kell hogy mondjam ez nem kevés erőfeszítésembe kerül,de be kellene látni,hogy egyesek itt olyan szinten vannak(ész,stílus,hitelesség,tájékozottság)hogy nehéz úgy válaszolni,hogy azt meg is értsék,de ne alacsonyodjak
    (alacsonyadjunk…többen)le teljesen!

  • Christopher!
    a lényeget elfelejtettem a válaszomban:
    Tényleg kettőn áll a vásár!(Lehet,hogy magyar közmondás lehet,hogy nem,de régi)A vevő bizony nem mindent köteles megvenni..(elhinni),és joga is van elmondani,hogy miért!!!!
    Ha már szólás szabadság van!
    Az okos eladó (és vevői..) ilyenkor nem sérteget,hanem normális hangon
    próbálja meggyőzni a vevőt(hátha visszajön….)ha meg nem megy ,akkor beletörődik abba,hogy nem mindenkiből lesz vevő
    és esetleg belátja,nincs minden rendben az áruval…..
    Na kicsit átvitt értelemben válaszoltam,de Te biztosan érted?!

  • Marcsi és a kultúra……
    HEHEHEHEEEEEHHHHEHEHEHEHEHEHEHEEHEHEHEEEEHEHEHEHEeheheheeeeeehehehehehehehehhhhhheheheeeeeehhh…..hehehe

  • „még mindig sokkal kulturáltabb vagyok, bár meg kell hogy mondjam ez nem kevés erőfeszítésembe kerül,de be kellene látni,hogy egyesek itt olyan szinten vannak(ész,stílus,hitelesség,tájékozottság)hogy nehéz úgy válaszolni,hogy azt meg is értsék,de ne alacsonyodjak
    (alacsonyadjunk…többen)le teljesen!”
    te jó ég! és bodának van bőr a képén ezt előadni! orvosi eset, nem is kétséges…

  • Chris
    Ha egy vevő csak az árudat fikázni jár be a boltodba, de venni soha nem vesz semmit, és csak a konkurens boltban lévő lejárt szavatosságú, rothadt terméket isteníti, akkor azt a vevőt ne engedd be többet a boltodba.
    Takarodjon át a másikba, és vegye ott a rohadt narancsot,had zabálja a penészt.
    „Na kicsit átvitt értelemben válaszoltam,de Te biztosan érted?!” 🙂