Kádár János a Munkáspártot támogatja a túlvilágról

2014 február 4 1:49 du.81 hozzászólás

Kádár János a túlvilágról üzent a magyar népnek. „Barátaim, nem ilyen országot hagytam hátra! Szavazzanak a Munkáspártra! Számít az Ön szavazata. Is!”–szól hozzánk a gulyáskommunizmus néhai atyja. A Munkáspárt ezuttal humorral spékelte meg a Kádár-nosztalgiára épülő választási kampányát, ugyanis Thürmer Gyula pártjának kampányrekláma erősen Hofi Géza Kádár-alakításaira emlékeztet. Feltehetően ez lehetett a Munkáspárt, illetve az általa felkért reklámcég célja, hiszen Hofi szatirikus fellépései, az MSZMP pártvezetés cikizése a hetvenes és nyolcvanas években arra emlékeztetheti az 50 éven fölöttieket, hogy már akkor is lehetett nevetni (szigorúan regulált keretek között) a politikai vezetésén, ezért talán mégsem volt annyira sötét és komor az a periódus.

Persze akár fel is lehetne háborodni azon, hogy egy parlamenten kívüli kispárt egy volt diktátorról készít jókedvű animációs reklámvideót. De be kell látni – és ez érthetően nehezebben megy az 1956-ban emigrált kanadai magyaroknak -, hogy Kádár János megítélése Magyarországon inkább pozitív, még a jobboldalon is. A Medián 2007-es felmérése szerint Széchenyi István és  Kossuth Lajos után Kádár János lenne a nemzeti történelem „legnagyobb magyarja.” Egy helyezettel még Deák Ferencet is megelőzte.  Időközben Orbán Viktor is megtanulta, hogy az 1998 és 2002 közötti polgári konzervatív kísérlet egy magyarországi választás megnyeréséhez nem elegendő.

A többnyire profi kampány spoton kívül, a Munkáspárt 2010 óta lecserélte logóját  és idén nagy valószínűséggel sikeresen állíthat országos listát. Az ezerről ötszázra leszállított ajánlások száma, illetve az, hogy a választók akár két-három egyéni jelöltet is ajánlhatnak körzetükben, mind olyan reformok, melyek kedvezhetnek a Munkáspártnak és elérhetővé tehetik Thürmeréknek a 106 választókerületben történő indulást. Eddigi legjobb választási eredményüket 1998-ban érték el (4,08 százalék). Ugyanakkor 2006-ban és 2010-ben is egy százalék alatt mozgott támogatottságuk.

Van még egy párt, amely kampányreklámokkal igyekszik önmagát feltámasztani. Ez pedig nem más, mint a Hegedűs Péter által vezetett Független Kisgazda Párt, amely antireklámjairól híres (hírhedt?) Klapka György ügynökségét bízta meg. Tehát Klapka György fogja megtestesíteni és népszerűsíteni az Isten, Haza, Család kisgazda szentháromságot. Szórakoztató kampány elé nézünk.

81 hozzászólás

  • Kádár János a túlvilágról leköpné az Orbán fenekét nyaló, elvtelen, a kommunista jelszót pártja nevéből elhagyó gerinctelen Thürmer Gyulát! Ez az igazság!

  • Az még rendben lenne hogy nyomul a Munkáspárt , de hol vannak a munkások ???

  • Hátt..én nem is tudom.
    Ez a fenti logó , az éles, agresszív megjelenésével , a kontrasztos vörös-fekete-fehér színeivel , középen azzal az ” árja ” figurával , nekem olyan nácisnak tűnik inkább…

  • carey200
    2014 február 4
    1:55 du.
    Thürmer nem elvtelen, csak fejlődésképtelen.
    A rendszerváltás után bejelentették, hogy ők az MSZMP jogutódja, és őrizni kívánják a párt múltját.
    Ez annyira jól sikerült nekik, hogy sem a társadalmi, sem a gazdasági változásokat nem veszik figyelembe. Értékrendjükben, és gazdasági szemléletükben is a nyolcvanas évek elejét favorizálják. Ami valljuk be a KGST és a Varsói Szerződés tagállamai, gazdasági és katonai blokkja nélkül elrugaszkodik a valóságtól.
    Nosztalgiázni lehet a Kádár rendszer által a polgároknak nyújtott létbiztonsága után, de visszahozni nem lehet. Ahhoz ugyanúgy külső hatások is kellenének mint a gazdaságunk tényleges talpra állításához.

    Más!
    A torgyáni mezőgazdaságot azóta sem lehetett helyreállítani, másik ciklust nem bírna el. Mindössze egy ripacs, akin anno szórakozott az ország, most viszont sírni van kedvük. Változnak az idők.

  • kedves donom, akkor hogy’ is van az, hogy a fidesz az mszp-t jelölte ki thürmerék helyett? hát micsoda impertinencia ez?

  • Thürmer Gyula a legszórakoztatobb politikus! Mindig jókat nevetek ha látom, hallom! Örök optimista, nem adja fel! Olyan mint valami Muppet báb!

  • Göllner András

    És biztos kudarc….Szavazzon a tutira, szavazzon a Thürmer Gyuszira 🙂

  • A línyeget nem láttyátok, drága eltársak.. Mindenik efogadott párt minimum haccázmillió jó ungarische forintot kap évente. Meg szégházat, köccsígtírítéseket.. Oszt ezé nő ottanság a pártok lítszáma, minda rítenn a gomba.. Asztat meg senkise figyeli, hogy ezekbű mellik a bolond..
    Ottanvanea 4k!! párt. Aszongya a főnökük, négyszázan vannak.. Szémújjatok, drága eltársak, számújjatok!! Há nem jobban gyunnek ki, minda köszmunkáva?

  • Nem jól tudod falusi. Csak az a párt kap állami támogatást, amelyik országgyűlési választáson legalább 1,5%-ot ér el, és az összeg sem azonos: nyilván a legtöbb voksot kapott párt kapja a legtöbbet,most a Fidesz (és az 600 millió körüli összeg.) Amit Te említesz, egy új dolog: a parlamenti választáson legalább (Talán 18? ezt nem tudom pontosan) mondjuk 18 választókerületben egyéni jelöltet állítani képes párt kap alapban 150 milliót, a 600 a maximum. Ez egyszeri pénz és a kampányra adják, állítólag el kell számolni vele. Ezt a Párt azért találta ki, mert így azt reméli, hogy jó sokan rárepülnek az egyszeri pénzre, és így a mai kormánypártok mellett számtalan ismeretlen alakulat osztja majd meg az ellenzéki szavazatokat. Így például nemzetiségi alapon is alakulhatnak pártok – a cigánypárt már meg is alakult -, ez is a kormányellenes szavazatokat osztja meg.Ne felejtsétek el azt sem: mivel most csak egy forduló lesz, nem kell már az egyéni győzelemhez 50%+1 szavazat, a legtöbb szavazatot kapott jelölt lesz képviselő. Így pl, ha mondjuk 7 jelölt indul, akkor már 15%-kal be lehet kerülni a parlamentbe (7×15=105, ha nagyjából egyenlő a szavazatok száma, akkor lehetetlenség 15%-nál többet szerezni.) Úgy hogy figyeljetek, hogy kire érdemes voksolni, ne dőljetek be a kamupártoknak!

  • Számtanpélda.
    Mondjuk ezer szavazó voksol egy kerületben, és hat képviselőjelölt van. Közülük 350 kitart a Fidesz mellett, 160 választja a jobbikost, 99 az LMP-s jelöltet, 340-en a összefogás jelöltjére szavaznak, 40 voksot kap valamilyen helyi civil egyesület jelöltje, 11 szavazat jut egy nemzetiségi pártnak. A fideszes lesz a képviselő, a 650 elvben ellenzéki szavazó meg néz,hogy ez hogy lehet? És a különböző számítások, listás szavazatok miatt még így is összejöhet a kétharmad. Szóval figyelni, mert az új rendszer rendkívül alattomos!

  • Nagyon nagy szükség lenne egy tényleges politikai erővel és tömegbázissal, tehát parlamenti helyekkel rendelkező tisztán és klasszikusan baloldali pártra de Thürmer sajnos eléggé gyenge képességű valaki, egy külügyes noname beosztott volt, nagyjából a kávéfőzést bízták rá, viszont emberileg messze fölötte áll az összes, elvtelen rohadéknak akik a színfalak előtt egymást anyázva, váltogatva, mögötte viszont kéz a kézben rabolják le az országot huszonöt éve.
    Más.
    Christopher! Maga sem élt a Kádár korszakban de történész! Kádárt diktátornak titulálni?! No comment…

  • gizda gerszon

    Thürmert és a többi balféket Kádár simán szembe köpné ezért 🙂

    Szánalmas idióták akik körbenyalják a vezérürü seggét .

    Az egykori mszmps kiszes sbt vér komcsik akiket Kádár nagyon nem szeretett most tobzódnak .

  • Akik ma Magyarország vezetői,azok között van egy ember,aki a szocializmusból említett Kádár János,aki sok alkalommal egy személyben döntött,csak az úgy nevezett KÖZPONTI bizottság ülésén hozott döntésnek nevezték.Ma,hasonlóan egyszemélyi vezetésnek tűnik a miniszter elnök ténykedése,főleg külföldi útjain nem átgondolt döntéseket hoz,amit a országgyűléssel sikerül is elfogadtatnia.Én ezt így látom,hogy néha inkább „színjáték” az egész ülés,amiről legtöbbször az újságokban olvasom,hogy „nagy” többséggel fogadnak el olyan dolgokat is,ami inkább népszavazás kérdése lehetne.

  • Fuser

    LIKE!

  • Thürmer nem nyalt be senkinek. Nem a kommunista eszmével, hanem a diktatúrával volt a baj. Éppen úgy, ahogy a középkorban sem a kereszténységgel, hanem a katolikus egyház egyeduralmával.

    Én nem pártokban, hanem „parlamentben” gondolkodom. Ahol „egy kanál ilyen”, „egy csipetnyi olyan” mellett helye van Thürmernek. Nagy a hiánya a munkások képviseltének. Legalább 10 százalékot kívánok Gyulának!

  • jani
    2014 február 5
    4:35 de.

    Jani, abszolút tökéletes meglátás! És még csak nem is feltétlenül (bár én azt támogatnám 🙂 ) a kommunista eszméről van szó! A dolgozók, szó szerint a kétkezi munkásság, parasztság politikai-társadalmi érdekképviseletére lenne szükség a mai, demokratikus, európai elvekkel összhangban. Ez akár állhatna egy modern szociáldemokrácia talaján is, de ilyen sincs. Az MSZP valami ilyesmit hirdet magáról de nem az! Ugyanolyan elvtelen, a kleptokráciában és nem demokráciában gondolkodó katyvasz mint az egész rendszerváltó politikai „elit”!

  • Fuser
    2014 február 5
    2:20 de.
    Kedves Fuser,
    Christopher ÉLT a Kádár rendszerben otthon, ott járt iskolába évekig.
    Abban neki igaza van, hogy az 56-os kimnekült magyrok nem szerették. Engem távollétemben két úr keresett, 57 februárjában. 360 magyar gyereket végeztett ki. Volt olyan aki nem volt még 18 éves, de megvárták, mig betölti, aztán akasztották.Az emigráns magyar elvesztette magyar állampolgárságát, csak rendszerváltás után kapta vissza.
    Az úgy nevezett „gulyáskommunizmus” azért tűnt jobbnak az otthoniaknak, mert Kádár egy hatalmas KÖLCSÖNT kapott az USA-tól, melynek kamatait még ma is nyögik.
    Az igaz, hogy nem volt az a fajta sötét diktatura, mint RÁkosi korban, de csak kivételes egyének kaphattak útlevelet külföldre és leveleket, telefonokat megfigyelték.
    Hoffi valóban kitünő komikus volt, de mindenki tudja, hogy viccei a kormány gunyólására, ENGEDÉLYEZETT humor volt a kormány által.Hoffi, feltétlenükl Kádár embere volt.,

    Viszont Chris téved abban, hogy Kádár üzen a túlvilágról, hiszen nem is hitt abba.
    Tühnert nem ismerem, nekem mindig szimpatikus volt egy meggyőződéses elvhűség!
    Munkásosztály, olyan már nincs sajnos, mióta sem gyár, sem üzem nincs Magyarországon.

  • fuser, privátban kértem tőled valamit, kérlek, annak szellemében reagálj figyelő írásaira, bármennyire is nehezedre esik megállni!
    ne számolj utána, hogy 359, vagy 361 gyereket (!!!) végeztetett ki, mi több, kádár maga, személyesen utasítva az ítélet végrehajtót.

  • Ille, nagyon sántit….
    Ha csak 20 magyar gyerek lett volna felaksztva az is sok! Nem a szám a lényeg. Kádár volt a miniszterelnök, az ő jóváhagyása nékül semmi sem történhetett!
    Ahogy a jó magyar közmondás mondja. Isten nem ver bottal, mert Kádár agyát vette el végül.
    Biszku Béla viszont még ma is felveszi szép nugdíját.

  • figyelő, nem sántít, hanem simán hazugság. egyetlen ilyen eset volt, mansfeld péter, aki az „elkövetés” idején kiskorú volt.
    térjen már észhez!

  • Tudom, hogy egy eset volt, a többi 300+ már 18 éves volt mikor felhúzták.

  • Olvasson vissza amit erről írtam.

  • figyelő: de, ha már: mit keresett egy GYEREK – mert azért egy 17 éves már nem az – a fegyveres harcban? a zászlóanyát még megértem, valamiből csak jól kellett laknia. de 300+ gyerek? akasztófán? bencsics, maga teljesen elborult. hogy mit írt, az teljesen indifferens. maga tényleg másik valóságot élt meg, és tényleg másra emlékszik, amire kontroll nélküli gyűlölete készteti!
    befejeztem a magával való polemizálást. bármit állítunk szembe a téveszméivel, magáról simán lepereg. igen vastag a páncélja. amolyan teknőspáncél. kívánom, hogy jó egészségben élje meg, ami még megélhető. úgy írta, édesanyja szép kort élt meg, ezt kívánom önnek is.
    a hosszú távú memóriája nélkül.

  • Ille István
    2014 február 5
    11:31 de.
    Ha akarja, idehozom a wikipédiáról az adatokat. Gondolja, hogy az ujjamból szoptam?
    Hazudni meg nem szokásom-
    Semmiféle gyülőletet nem késztetek, csak a tényeket írtam le. Christophernek is tudnia kell, mint történésznek!

  • figyelő: ne komolytalankodjon! wikipédiából? oda ki tette fel? melyik autentikus seggfej?
    a hazugságai nem szokásból adódnak, hanem, mivel maga így emlékszik.
    a tények a maga nézőpontja szerint meglehetősen furcsák.
    na, ennyi – ahogy boda nemzetes asszony szokta mindent lehengerlően befejezni a kommentjét.
    befejeztem.

  • Ille István
    2014 február 5
    10:39 de.

    István, talán tegnapelőtt írtam Figyelőnek, hogy ebben a témában (Kádár és kora) nem vagyok hajlandó vitatkozni senkivel, mert történelem tudományi vagy társadalom tudományi mércével mérve nagyon kevés idő telt el még azóta, hogy bárki képes legyen objektívan értékelni a korszakot. Figyelő meg ebben a témában pláne fényévekre van az objektivitástól, és egyébként sem akarok összekapni vele, kedvelem annyira, hogy a múltkori egymásnak ugrásunk után sem éreztem jól magam!
    Egyetlen dolog. A Történelmi Igazságtétel Bizottság, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, és az EKF Történelemtudományi Intézet egybehangzó adatai szerint 229 embert végeztek ki az ’56-os megtorlások során, és ugyanúgy egybehangzó megállapításaik szerint ezeknek kb. 20%-a köztörvényes bűncselekményekért kirótt ítélet volt.

    360 gyerek??? No comment… Illetve, azért mindennek van határa, a gyűlöletből fakadó történelemszemléletnek is, vagy lehet annak nincs…?

  • Találtam viszont egy érdekesebb írást, a Beszélőből 1988. Mécs Imrétől:

    http://beszelo.c3.hu/cikkek/kivegzesek-a-forradalom-utan

  • figyelő: romániából, egy független lap. aha. nyilván autentikus forrás. amúgy közük ’56-hoz?
    forrás: (Sortüzek — 1956, III. Jelentés, Történelmi Tényfeltáró Bizottság, 1996, Antológia Kiadó, Lakitelek). aha. van még kérdés?
    ha szabad kérnem a tegezést mellőzze. még a kora se jogosítja fel.

  • fuser, bencsicset úgysem lehet meggyőzni. neki külön történelemszemlélete van. csak az a baj, hogy rendesen hülyíti vele a blogteret.
    szerintem éppen elég lenne családon belül tartania.

  • Olvassa el az utolsó idézetem. Mécs Imrétől, aztán kiabáljon.A Beszélőt Demszkyék alapították, én cssak tudom. Itt járt pénzkérelemért. 100 dollaert adott férjem neki.

  • Fuser olvasson egy kis Mécs Imrét, a Beszélőből.
    Érekedes, hogy a „közbűnösöket” is felsorolja 1957 év- és 1960 után., különösen azért, mert ezek a közbűnösök ha nem öltek, nem kaptak halálbűntetést még akkor sem!
    Ennyi gyilkos lett volna akkoriban?
    Most ki fantáziál vagy nem mond igazat?

  • figyelő: tárgyi tévedésben van, én nem kiabálok. 100 dollárt? egy baloldalinak? de piti, és ráadásul elveivel ellenkező! mi van szegény emberrel? túlélte?
    mécs kb. annyira hiteles, mint wittner. ügyesen úszott a felszínen, amiből akkor még profitálnia lehetett.

  • Tévedésben van. Demszky ITT megjátszotta a jobboldalit , hogy a számitógépét összetörte a rendőrség. Hittünk neki, mi marhák!
    Nézze ILle, belefáradtam „bizonyitásokban”, higgyen azt, amit akar! Senkit sem öltek meg 57 év után, Nagy Imrét és társait sem.
    A LÉNYEGEN nem változtat, maga mit hisz el vagy nem>.

  • Figyelő
    2014 február 5
    12:14 du.
    Maradjunk annyiban, hogy a tényleges dokumentumok egy valós esetet szerepeltetnek. Viszont a kádári diktatúra nem ettől válik diktatúrává, hanem a társadalmi, politikai berendezkedésétől.
    Mondjuk olyan intézkedésektől, hogy például alsó vezetői szint fölé csak az emelkedhetett, aki tagja volt a pártnak. Vagy például az oktatásban nem dolgozhatott csak párttag.

    Érdekes kettőssége a rendszernek, miszerint az „aki nem ellenünk, az velünk van” mondás után már kritizálni is lehetett a rendszer hiányosságait. Kitételnek vitaalapot képező megoldási javaslatot kértek mellé. De attól a társadalmi felépítése alapján diktatúrának minősül.

  • Fusernek is szólt Illéhez intézett írás.
    Nincs rá más válaszom…..” a közbűnösökhöz” és egyebekhez.

  • figyelő: a lényegen az sem, amit vizionál. ha ez magának így jó, éljen ebben a világában. bye, bye!

  • Mécs Imre is viziionált? Nem hinném, ő köztük volt, a kivégzettekkel…..

  • figyelő: maga vizionált, és nem mécs. ő ilyen baromságot soha nem állított, vagy, ha igen, pont akkora hitelességgel, mint maga, vagy a zászlóanya.
    a kivégzettek közt volt? a magánzárkában? ez érdekesss…
    ideje, hogy orvosához, vagy gyógyszerészéhez forduljon!

  • http://beszelo.c3.hu/cikkek/kivegzesek-a-forradalom-utan

    Látom NEM olvasta el a fenti idézetet, csak az ellenkezés kis ördöge diktálja szavait. Sajnálom

  • Ille István
    2014 február 5
    1:27 du.
    Tudja mit Ille? Engem nem érdekel, hogy maga sértegetni akar vagy sem, de az istenért, nézzen szembe a VALÓSÁGGAL!

  • Don Ovuz
    2014 február 5
    1:08 du.
    Igen logikus a magyarázata! Köszönöm!

  • figyelő: miért is sértegetném? miért is néznék szembe a MAGA valóságával? bocs, de én még magamnál vagyok.

  • Ideje, hogy a cikkről írjunk. Ahogy már írtam, Thurmer pártja ellen senmi kifogásom. Csak becsülni lehet a hűséges pártpolitikusokat, akik a végsőkig kitartanak!

  • Ille István
    2014 február 5
    1:45 du.
    Maga hogy yérezné, ha makacs hite miatt, orvoshoz küldeném?

    Amiről írtam és idéztem, NEM az én valóságom, hanem a magyar történelemé.

  • figyelő a maga történelméé. az én orvosom pedig nem pszichiáter, de kiváló belgyógyász diagnoszta.
    a maga istene áldja meg, bencsics, minek teszi ki magát téveszméi miatt az ilyen támadásoknak? konokul ragaszkodik egyedül maga által megélt eseményekhez, történelmi helyzetekhez, ködös emlékekhez, egyedi véleményekhez, amit tucatszám cáfolnak mások is?

    nincsenek régi receptjei? tudja, nekem megvolt a 44-45-ös szinház-élet összefűzött példánya. igen kiváló háborús receptek voltak benne, pl. csalánból mi mindent lehetne főzni – és nem egészségvédelmi alapon. sajnos, egy költözés során elveszett, pedig ma meg tudnék gazdagodni belőle – már, ami az árok szélén hagyottak receptkultúráját illeti.

  • Egyben téved úram, ez nem az én történelmem, hanem az egész országé.

  • Cseréljen orvost!

  • figyelő: a magáéval nem cserélnék. teljesen hatástalan a gyógyítási módszere.

  • Thürmer egy Fidesz/szélsőjobb szekértoló opportunista, cinikus álbaloldali, aki még a vörös csillagot is gyáva viselni.

    Ez is csak egy „jó vicc”, az állítólag a dolgozók érdekeit képviselő párttól:

    http://www.mandiner.hu/cikk/20140123/_europai_baloldal_munkaspart_2006_az_europai_baloldal_elhatarolodik_az_orbant_magasztalo_thurmertol

    Aki részt vesz ezen a választási színjátékon, az az Orbán fasizmus kollaboránsa; a törvénytelen államcsínyt segít legitimálni és akár évtizedekre bebetonozni. Thürmer is csak egy szégyentelenül állami támogatásért és képviselői juttatásokért marakodó; a szellemi és fizikai nyomorban tartott dolgozók pénzén élősködni akaró pojáca mint a többi kollaboráns Bokros ( Jobbos )Lajostól-tól, a Mesterházy-Bajnai-Gyurcsány-Fodor féle minősíthetetlenségig. Azokról a nem Magyarorsz.-on adózó külföldiekről nem is beszélve akik beleugatnának ( hála az Orbán-fasizmusnak ) a Magyarországon nyomorgó, jogfosztott nép életébe.

  • Don Ovuz
    2014 február 5
    1:08 du.

    „Mondjuk olyan intézkedésektől, hogy például alsó vezetői szint fölé csak az emelkedhetett, aki tagja volt a pártnak. Vagy például az oktatásban nem dolgozhatott csak párttag.”

    Apám a KSI vívószakosztályának kardvívás vezető edzője volt a ’70-es években Soha életében, egy percig nem volt párttag. Ennyi…

  • Wallai, semmi aggodás. Nem fognak a kmmunista pártra skan szavazni.
    De meséljen már valaki Simonról, aki a vagyonát osztrák bankban tartotta és csak Az adóbevallási sziztéma találta meg az adócsalását!

  • fuser: anyám pedig, aki még dr. wandernél kezdte, és soha életében nem volt más cégnél, hiába lett az egybesült gyógyszer- és tápszergyár – ami nem mellesleg, a svájcba menekített – és rákosíék által soha ki nem fizetett -licenszekből gyógyszergyártott a népgazdaság legnagyobb dicsőségére, és gyógyszergyárt ma is, egis néven – tkp. onnan ment nyugdíjba, bárminek is hívták – csak akkor lehetett osztályvezető, ha belépett a pártba.
    belépett.
    majd, amikor a kerületi pátszervezet ujjongva üdvözölte – mivel nyugdíjazásával oda került át – izibe kilépett. karrierista volt? az. de én ennek köszönhetően tanulhattam a petrikben.
    ő meg megkapta a szocialista munka hőse kitüntetés harmadik fokozatát. sajnos, nem ért plusz pontokat az egyetemi felvételnél. én meg, amekkora fasz voltam, hogy az építészmérnöki karra felvételiztem. pedig akkor még hátszelem is volt, ha jól emlékszem, akkor egy bencze nevű egykori kosaras EB-bajnok volt a minisztériumból a műszaki egyetemre kihelyezett főelvtárs – az ajtajától kb.12 méter vezetett az asztaláig – az előszűrő, az apósom meg cinege pénzügyi helyettese, tábornoki rangban.
    pedig rendesen ráerősítettem! aztán lett belőlem számítástechnikus 🙂

  • Fuser
    2014 február 5
    2:30 du.
    Illének van igaza. Úgy tudom, a pártnak is tudomása volt erről, de nem vették annyira szigorúan az elvhűséget. Ezeket az embereket nevezték bélyeg párttagoknak.
    Fizették a tagdíjat, papíron ott voltak, csak nem elvhűségből. Talán valamiért a statisztika is fontos volt, nem tudom. Annyira azért nem ismerem az akkori mindennapokat.

  • figyelő: a felfedezés vagy 6 évvel ezelőtti, ugyanis akkor közölték az osztrák hatóságok. rendben, közben hatalomváltás történt. tessék már mondani, győzedelmes pártjuk kíváló nyomozó hatósága miért ült eddig az infón? csak nem azért, hogy jól időzíthesse?

  • Szerintem, nem egy adócsaló van még a hazai milliomosok között, akik Svájcban, vagy máshol tartják a pénzüket.
    Itt is gyakori ez,nem újság.

  • Nahát Ille! A Wanderben? Akkor Te ismered a Hatházat. Életem legboldogabb, (ifjú házas) kora köt oda.

  • talalom: miazhogy ismerem! általános 7-8-ba a keresztúri úti iskolába jártam, jó pár iskolatársam ott lakott.

  • Figyelő
    9:44

    Szerintem pedig ez a „negyedmilliárdos” csak apróhal!

  • Tisztellt Christopher Adam.
    Az a 2007-es Medián felmérés igen jól szemlélteti és hűen–
    tükrözi az átlag magyar választó polgár szellemi szintjét
    is.–Mire gondoljak,– hogy ki a legnagyobb magyar ?közvélemény kutatásakor Kossuth,SZéchenyi,Deák,–és nagyjaink között kap hely Kádár.
    -Ennek okát ott látom,hogy Kádárt személyesen ismerték–
    A felsorolt nagyjainkat viszont kevésbé olvasták tanulmányozták.

  • Ille István
    2014 február 4
    3:11 du.
    István.
    felfázott a gépem, és egy halom file meghalt, így a te emilke címed is, meg Llanfairé is.. Lécci küld már át a címét mégegyszer. Szeretnék valamit átküldeni neki.
    Kösz.

  • falusi: privátban átment

  • Háládatosan..

  • Pecor
    12:30

    Szerintem a magyar választópolgár szellemi szintje egyre több bizalomra ad okot. Innen már csak fölfelé van lehetőség, lefelé már nics hová. Ezáltal derülátásra ad okot, bár fanyar derűre.

  • frivi én már azzal is megelégednék,ha pontosan felismernék az igaz és hamis beszédet,szónoklatot.–

  • Bencsics fejezze már be!
    Nagyon unalmas állandóan olvasni a végetnemérő agyrémeit amiket a Hírharsona Mucsa , meg hasonló helyekről ollóz össze .

    Én meg a Demszkyt ismerem személyesen , amiket összehord róla mind szemenszedett hazugság.

  • Géza, végtelen szellemi fogyatékosságát gorombasággal leplezi.
    Mécs Imre szövege annak számít magának. Demszkyt kérdezze meg, járt e Montrealba? Szerintem háromszor volt.
    Először, mint jobboldalinak tűnő valaki, aki Tollas Tibor költő szárnyai alatt mondta el mondokáját, sőt még Rozika is (akkori feleség) is a színpadra ment elmondani, hogy verte meg a rendőrség Demszkyt és törte össze a számitógépét.( Akkor még bedőltünk neki!)
    Aztán körútja nyomán járt itt, mikor is polgármesteri hívatalban már ült és New Yorktól kezdve Montrealig meginterjúvolta a polgármestereket, hogyan is kell azt csinálni.
    Harmadszorra, az évi Szent István bálra hívta meg a montreali lakosság, nem kevesebb, mint a bál tiszteletbeli elnőkének.

  • Precor
    5:36

    A tudatos ködösítés és persze a figyelemelterelést olyan mesteri szintre fejlesztették, hogy ember legyen a talpán, aki ezek után képes tisztán látni.

  • ‘Sakkor mivan ?

  • Emlékeim szerint Mécs Imrét a maga imádottjai kifütyülték amikor beszélni akart.
    A TV leadta.
    Akkor még nem volt 100 % .-ig imádottjai kezében a magyar KÖZ média !

  • Figyelőkém:
    Végtelen szellemi fogyatékosságom segítségével , a hazai nem titkos gazdasági ( közbeszerzési nyertes pályázatok ) adatai alapján kikalkuláltam hogy a GÖZGÉP tulajdonosa , Simicska úr , EGY MILLIáRD Forintot keres ma. ( Ebben nincsenek benne a többi cégeinek az adatai.)
    Ja igen.
    Nem évente.
    Nem havonta.
    NAPONTA !

  • Falusikám :
    Látom TE is felejtesz…
    Hát nemtod hogy a fontosakat fel kell írni egy noteszbe ?
    Ténta-ceruzával..

  • frivi
    2014 február 7
    4:18 du. kedves Frivi. Meg fogsz lepődni. Amit Te mélynek látsz az csak a földszint. A mélység még csak most kezdődik.

  • Figyelő! Egy csomó dolog miatt nem a szívemcsücske Demszky, de az tény, hogy Magyarországon 1989 előtt az ún. ellenzékiek közül a szélesebb közvélemény egyedül az ő nevét ismerhette. (Persze voltak, akikről tudni lehetett, hogy nem a rendszer kedvencei, de azért a könyveik megjelentek – Csoórié, Jókai Annáé például.) Többször olvastam a Népszabadságban – igaz, csak kis hírben március 15., október 23. előtt -, hogy a rendőrség házkutatást tartott Demszky Gábornál és őrizetbe vette ezzel és ezzel a gyanúval, valamint elkoboztak államellenes iratokat. Úgyhogy, ha túloztak is egyben másban Kanadában Hodosán Rózával (így hívták az akkori feleségét)nem volt az teljes mértékben mese.
    Ille! Ha megírod az e-mail címed – Te tudod az enyémet, – akkor küldök Neked retrót a Hatházról. Nem akarom szegény C.A-t vegzálni már ezzel is, nem akarok túltengeni a lapban.

  • Geyza
    2014 február 8
    12:17 du.
    Fizet a milliárd után adót az országban? Igen?
    Akkor legyen neki. Simon, pénzét azért vitte Ausztriába, hogy NE fizessen.
    Ez ilyen egyszerű.

  • nem, figyelő, ez nem ilyen egyszerű. attól tartok, simicskáék esetében sokkal többről van szó, mint egy lelkiismeretes – vagy törvénykövető – polgári magatartásról.
    8 évig ők finanszírozták orbánékat. most az akkor kiállított biankó csekkek beváltása folyik.
    a fideszt pedig változatlanul ők finanszírozzák.
    na, EZ ilyen egyszerű.

  • Ez…ez a nő tényleg nem normális…cseppet sem zavarja hogy az EU,.s pénzeket nyúlják le oly mértékben ami még nem fordult elő a magyxar történelemben..
    ezt egyszerűen nem hiszem el..hogy valaki ennyire korlátolt legyen.
    ” Lop rabol ? Hátaztán ? Elvégre adózik utána nem ?”

  • NAPI 1 000 000 000 Forint..érti ???
    Az annyi mint havonta 31 MILLIÁRD FORINT ÉRTI MAGA ?
    Az évente 370 milliárd Forint. Vagyis évente olyan cirka 1,6 milliárd USA Dollár !!!!
    Gondolod te szerencsétlen hogy ez az ővé ?
    Nem.
    Ez nem az övé.
    Azért a Simicska féle KÖZGÉP nyer meg MINDEN pályázatot , hogy a pártja pénzhez jusson.
    Ezt aranyoskám úgy nevezik hogy ” korrupció ”
    Nézzen utána hogy az országában ahonnan a baromságait küldözgeti , miféle törvények vonatkoznak az ilyesmire.
    ( Különben már Brüsszelben kezd szemetszúrni a dolog.Hogy mindig mindent ők nyernek. Mostanra ez már oda fajult hogy egy-egy pályázatra nem is nagyon ad be más pályázati anyagot mert a szakmában tevékenykedők belátták hogy merő energia és pénzpocsékolás Magyarországon indulni.)
    És most itt van ez a paksi ügy.
    3000 milliárd Forinttal indul de szakértők szerint a végére fel fogy menni az infrastrukturális beruházások miatt 4-5 ezer milliárd Forintra is.
    Ennek cirka a 20 százaléka megintcsak a Simicska magánszámláján fog landolni.
    Közben meg az egész HAZAI magyarságnak kell majd a ruszkiknak a dupláját viszafizetni , miközben bele fognak ugatni a külpolitikánkba !!!
    FIGYELŐ !
    Maga meg a magához hasonlók egy vasat sem fognak fizetni a ruszkiknak , MI fogjuk ezt fizetni életünk végéig.
    Úgyhogy nyugodtan szavazzon csak a FIDESZ.-re most áprilisban , a magához hasonló felelőtlen ,nemzetellenes, gondolkodásra képtelen idiótákkal együtt.
    Majd szépen megköszönjük maguknak.

  • frivi:-február8,10:57

    Pontosan erről beszéltem–ahhoz nem kell zseninek születni vagy Kantot tanulmányozni,hogy az átlag választó polgár is felismerje a hazug embert,
    legyen az politikus ,bértólnok vagy bérszólnok,csomagolhassa
    azt bármilyen egyebugyába.-már ez nagy elöre lépés lenne.
    -az elvakult szavazó pedig más eset.
    Sok esetben nem értem az embereket,adat halmazok millioi van az orrunk előtt,és mégis kitartóan állítanak valótlan adatokat,írásokat mondásokat ráadásul ismételgetve kifulladásig.-Nekem is okozott csalódást az a párt
    akire a voksomat adtam,nem is keveset,és ma sem vagyok
    túlságosan elragadtatva velük,de demokraták és nyugat az irány nem kelet.

  • Pecor
    6:48

    Szerintem valójában fennáll a „fától az erdőt” effektus, de olyan is van, aki a sivatagban méltóztatik nem látni.
    Az más napra tartozik, hogy a jelen viszonyok között kell-e kelettől félnünk, és szabad-e gyanútlanul megbízni bárkiben is. Az én személyes véleményem egyébként az, hogy egy meglévő, jól kiépített keleti gazdasági kapcsolatrendszer nyugaton is növeli ázsiónkat, hiszen érzékelhetővé válik a kevésbé kiszolgáltatottságunk. Finnország lehetne erre a legjobb példa, akiknek a szovjethez igencsak harcias volt a viszonya, majd amikor kitört a béke, igen jól tudott profitálni a keleti nagytestvérből.
    Azt pedig finoman fogalmazva is következetlenségnek vélem, hogy az MSZP most hirtelen Paks-ellenessé vált. Amíg 8-10 milliárdos megrendelések mentek a holdudvarnak, semmi gondjuk nem volt az orosz technológiával. Én ugyan megújuló párti vagyok, de ezen a téren, a teljes atommentessséghez képest legalább 10 éves fáziselmaradásunk van, ezért valamilyen lomha erőműre feltétlenül szükség van 2-3000 MW erejéig, hiszen 2×500 MW lassan kihullik. Az 1200-as blokkok ára pedig nagyjából megegyezik az azonos kapacitású finnével, tehát itt olyan túl nagy talány nincs. A népszavazást meg egy áldemokratikus cirkusz maximusznak tekintem, ugyanis egy jól fésült funkcionális analfabéta mitől tudna racionálisan ikszelni?
    A fentiekből is láthatod, hogy ezt a kérdést én egy kicsit teljesen másként látom, mint a fő „divattrendek”, de ez van.