Bureaucracy / Jukka Nopsanen

Elismerem, a címben – figyelemfelkeltés céljából – van némi túlzás, de nem sok.

Ez idő szerint ugyanis a veszprémi járási kormányhivatal – tartok tőle a többi hasonló státuszú hivatal is – két szakmát ismer, amelynek képviselőit minden évben köteles (!) ellenőrizni adófizetési fegyelem szempontjából: a temetőfenntartókat és a társasházkezelőket.

A többi: baletttáncos és kőfaragó…, ügyvéd, úriszabó, fagylaltkészítő és taxis ebből a szempontból irreleváns. Sem nem regisztráció köteles a hivatalban, sem nem kell igazolnia évről évre, hogy befizette az adóját.

A hivatal köteles (!) továbbá minden áldott évben (tehát nem csak a regisztráció alkalmával) az erkölcsi bizonyítvány meglétét is ellenőrizni ennél a két kiemelt tevékenységnél, bár a bűntelenség és büntetlenség bizonyításánál könnyebbségnek számít, hogy az adatok beszerzése központilag történik, így az „alanynak” pénzébe sem kerül.

Nem kerül pénzébe a NAV „ nullás” igazolás beszerzése sem, amennyiben regisztrál a köztartozás mentes adózók adatbázisába.

Sűrű magyar forintokat kell azonban kipengetnie év mint év a helyi adó befizetésének igazolására, mert a helyi adóhivatal vezetője hajthatatlan: a járási hivatalnak nem nyilatkozik arról, hogy adott személy befizette-e az iparűzési adóját, vagy sem. Az ugyanis adótitoknak számít. Nem mintha el lehetne titkolni az adóhiányt, de annak ténye csakis és kizárólag az érintettre és a hivatalra tartozik.

Vagyis ha nekem van „kétszázezermillió” forint szja tartozásom, azt a NAV önként és dalolva a járási hivatal tudomására hozza. De ha pl. két forint helyi iparűzési adó tartozásom van, azt nekem csak háromezer forintért árulja el hivatalosan a polgármesteri hivatal adóhivatala.

Érzek itt némi aránytalanságot és mintha a közigazgatásról szóló törvény sem szorgalmazná a rendszerben meglévő adatok újraigazoltatását.

Mit szólnak például ehhez: „7. § A közigazgatási hatóság a költségtakarékosság és a hatékonyság érdekében úgy szervezi meg a tevékenységét, hogy az az ügyfélnek és a hatóságnak a legkevesebb költséget okozza, és az eljárás a lehető leggyorsabban lezárható legyen.” (2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól.)

Szerintem ez önmagáért beszél, nade ezen vitatkozzanak a jogászok. Egyelőre nem értem viszont, hogy miért pont ez a két szakma szív ekkorát. Vagy ne adjak ötleteket?

Lékó Sándor, a KMH vendégszerzője