Dr. Papp Lajos vérig sértődött és soha többé nem jön Kanadába
Múlt hétvégén írtuk meg, hogy az Omega nem vesz részt az augusztusra tervezett niagarai Magyar Világtalálkozón. Ma pedig Dr. Papp Lajos szélsőjobboldali kötődésű szívsebész jelentette be, hogy a lapunkban megjelent bírálatok miatt, ő se fog eljönni. Ezen felül Papp kijelentette, hogy még szimpla turistaként sem hajlandó Észak-Amerikába látogatni. A jobboldali HunHir nevű portál hozta le Papp levelét, melyhez a lap szerkesztői hozzátették: „a magyar belügyekbe folyamatosan beavatkozó, magát magyarnak tituláló kanadai ultrahungarofób szennylap, a Kanadai Magyar Hírlap” nem más mint egy „hungarofób sajtóvégtermék.”
Dr. Papp Lajos a Kanadai Magyarok Országos Szövetség (KMOSZ) elnökségi tagjához, Komáromi Zoltánhoz, címezte levelét:
„Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában elhangzott előadásaim után, az elektronikus sajtóban megjelent írások egy része nagy fájdalmat okozott.
Egy Lázár György nevű személy 2014. január 31-én nagy nyilvánosság előtt (írása megjelent a Kanadai Magyar Hírlap elektronikus újságban) személyemben sértett meg, ezzel ismét nagy fájdalmat okozva.
Öregember vagyok.
Az én hazám a Kárpát-Haza, jelenlegi lakhelyem a Csonka-Magyarország. Ha itthon fájdalmat okoznak, el kell viselnem.
A gyűlölet, a harag, a hamis tanúság irracionális dolog. Nem harcolok a gyűlölet ellen, hanem hirdetem a krisztusi szeretetet.A fájdalmat próbálom elkerülni, ezért ezen túl sem az Amerikai Egyesült Államokba, sem Kanadába nem kívánok még csak látogató utat sem tenni.
Kérlek, hogy minden műsortervből töröljetek, mert semmilyen kanadai programban a jövőben nem kívánok részt venni!”
Papp lemondása után feltehetően törölni fogják a niagarai Magyar Világtalálkozót, mely rendezvényt – a főszervező elmondása szerint – a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége és Magyarország ottawai nagykövetsége is teljes mértékben, aktívan támogatott. Komáromi 10 percen keresztül reklámozta a világtalálkozót a CHIN FM 97.9 frekvencián műkődő ottawai magyar rádió február 9-ei adásában. Pár nappal később szólalt meg az Omega azzal kapcsolatban, hogy aláírt szerződés nélkül úgy reklámozták és árultak jegyeket a világtalálkozóra, mintha biztos lett volna a rockegyüttes koncertje.
„Dr. Pordány László nagykövet úr maga és nagykövetsége nevében teljes támogatással biztosította a találkozót”–hangzott el az FM 97.9-en. Komáromi azt is elmondta, hogy Benkő László, az Omega Zenekar vezetője „szívügyének” tekinti a találkozót. Ezzel ellentétesen fogalmazott Benkő a Blikknek nyilatkozva. „Mi csak olyan rendezvényen játsszuk el a dalainkat, amelynek semmilyen politikai színezete nincsen, és tessék, már benne is vagyunk a kabátlopási ügyben.”
Komáromi szerint Magyarországon már szerveznek csoportos utazásokat a kanadai világtalálkozóra, a dr. Feszty Dániel által vezett KMOSZ pedig „egyhangulag” támogatja a „nemzeti érzelmű” rendezvényt. Vass Zoltán torontói magyar református lelkész is segített a szervezői munkában. „Kizárólag nemzeti érzésű előadókat” hívtak meg a találkozóra – ezzel nyugtatta az ottawai magyar rádió hallgatóit Komáromi Zoltán.
A 190 dolláros jegyárúsításon kívül a KMOSZ alelnöke pénzadományokat is gyűjt, melyeket – elmondása szerint – vajdasági magyar gyerekek megsegítésére fog átutalni.
Komáromi „legalább” 5 ezer látogatóra számít, bár így az Omega és Papp Lajos nélkül feltehetően sokkal kevesebben lesznek, ha egyáltalán megtartják a világtalálkozót. „Több százezer dollár költséggel állunk szemben, minden adomány – kicsi és nagy – segíteni fog”–mondta Komáromi az ottawai magyar rádióban.
Oláh Lajostól, Magyarország ottawai nagykövetségének elsőbeosztottjától is rákérdeztük arra, hogy pontosan milyen formában támogatja a nagykövetség, vagy a nagykövet személyesen ezt a jobboldali találkozót? Amint megérkezik Oláh Lajos válasza, lapunkban természetesen azt is lehozzuk.
1:19 du.
Remek, becsületes, lelkiismeretes orvos volt, míg rá nem jött, hogy mit sem ér elhivatottsága itt, sőt!!! Több ilyen orvost is ismerek, mindet sajnálom.
1:35 du.
na, gondolom, most a levesébe sír minden kanadai és amerikai igaz, népnemzeti magyar, hogy dr. papp most már, biza, hiába is riszálják magukat, nem fog eljönni hozzájuk!
amúgy pordánynak mijafranc támogatni valója van egy nyilván valóan jobboldali „nemzeti érzelmű” rendezvényen? ja, mert az a főnök elvárása? az más!
komáromi vajdasági magyar gyerekeket kíván támogatni a bevételből? ugyanakkor több százezer dolláros kiadással számolnak? ilyen önzetlenül lesznek veszteségesek?
akkor náluk még kohn bácsi is jobban csinálta, aki abból élt meg, hogy szombatonként zárva tartott 😀
persze, lehet, hogy az a pár száz vajdasági magyar gyerek – akikről, természetesen, pontos kimutatásuk van – sokkal kisebb teher, mint, mondjuk, valamelyik magyarországi karitatív egyesületnek átutalni, a hazai szegénység megsegítésére.
ja, hogy se a jobbiknak, se a fidesznek nincsenek karitatív egyesületei? se szegényei? pech.
1:38 du.
A számtan korrekt, semmit nem vesztetek.
1:44 du.
Megértem a sértődött magyarokat. Gyűlölködő emberekkel én sem tudok mit kezdeni, mert én nem tudok gyűlölni, de értetlenség és fájdalom van bennem.
Hallgassák csak meg a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor évértékelőjének, majd Gyurcsány Ferenc értékelőjének a stílusát, tartalmát. Az utóbbi ezzel nem dicsekedhet.
1:59 du.
Lehet hogy Dr. Papp a KMH oldalain értesült arról, hogy benne van a hatóságok látókörében? Lehet, így nem akart kockáztatni egy kiutasítást, ártott volna neki szakmai körökben is.
Az Omegával meg még szerződést sem kötöttek. Akkor miről beszélünk? Ez így szélhámosságnak tűnik. Felhasználnak egy nevet odacsalni az embereket.
“Mi csak olyan rendezvényen játsszuk el a dalainkat, amelynek semmilyen politikai színezete nincsen, és tessék, már benne is vagyunk a kabátlopási ügyben.”
2:04 du.
Deák Úr. Több ezer orvos gyógyít úgy nap mint nap, hogy nem értékelik. Mégis gyógyítanak nem sértődnek. A magyar egészségügy nem bír el egy szívsebész primadonnát. Gyógyszerre sincs pénzük miből csinálnának egy folyamatosan működő szívsebészetet számára? Hiszen ahhoz, hogy rutinban maradjon állandóan műteni kell. Máshonnan elvenni ahol szintén nincs az erkölcstelen lenne.
2:08 du.
llanfair: most akkor mi lesz a világ szívcsakrájával, ami a vértesben csinálja azt, ami egy szívcsakra dolga? úgy tudtam, dr. papp tartja karban!
2:14 du.
Dr.Papp Lajosnak teljesen igaza van még akkor is ha figyelembe veszi,hogy tehetségtelen,primitív gyűlölködő emberek ítélkeznek felette,meg hogy itt sokszor össze vissza
írogatnak egyesek…..
Ami a kiutasítást illeti(annak semmi alapja),hát arra nem ő,hanem sokan mások szolgálnának rá,mint nem is olyan rég a lumpen „értelmiségi”csaló cigányok,akiket ez a fórum védelmébe vett….na ez van!
Azért biztosan lesznek sokan akik sajnálják,hogy nem találkozhatnak Pappal,mert Kanadában azért szerencsére vannak rendes magyarok is!!
2:21 du.
En egyike vagyok azoknak, akik nem sirnak a levesbe Papp Lajos, (nem konnyu megkulonboztetni Papp Lajcsitol!) tavolmaradasa miatt. Meghallgattam egy eloadasat ugy egy evvel ezelott es mondhatom, hogy van mar nekunk eleg maniakusunk itt Kanadaban, nem szorulunk importra.
Hogy Papp doktor jol bant a szivekkel az lehet, de hogy a valosag es racionalitas nem az o vilaga, az bizonyos.
Maradj csak otthon Dokikam, abban a bus csonka hazaban, van ott eleg szerencsetlen ember, akiket felrevezethetsz es elbodithatsz, mi meg majdcsak megusszuk nelkuled valahogy.
2:28 du.
Íme az a levél az a levél amire Dr. Papp Lajos reagált.
Csak a tisztánlátás érdekébe.
Omega koncert Niagarán – Dr. Papp Lajossal
2014 JANUÁR 31 11:01
Nem vagyok én elrontója semmi jónak, de a tervezett Omega koncerttel van egy kis bajom.
A dolog úgy kezdődött, hogy kaptam egy emailt. Augusztusban Amerikába jön az Omega Együttes – „Minden idők legnagyobb magyar rockzenekara, az 50 éves Omega első koncertje az amerikai kontinensen!”
Aztán kiderült, hogy az Omega nem az Egyesült Államokban, hanem Kanadában fog koncertezni, pontosabban az Árpád Parkban, amelyik Niagara Falls-on található. Az egy kicsit messze van Kaliforniától, ahol én élek, így hát nem fogok elmenni. Bevallom, a majd 200 dolláros hétvégi belépőt is drágának tartottam.
Az eseményt Magyar Világtalálkozónak hívják, van Facebook oldala is, és a torontói Független Magyar Rádió interjút készített Komáromi Zoltánnal a föszervezővel. Bede-Fazekas Zsolt rádiós szerkesztő szerint “égig érő fába” vágták a fejszéjüket a szervezők, bízik abban, hogy a magyar összetartozás is egyszer majd égig ér.
A hétvége programját is nyilvánosságra hozták, abban az áll, hogy a gyógyító sátorban Géczy Gábor és Vígvári János ingyen „gyógyítanak” majd, lesz Ökomenikus istentisztelet a nemzetért, “Népek Krisztusa Magyarország” előadás, valamint lovas és talpas íjászok bemutatója.
Megakad a szemem az egyik programon. Minden áldott nap előad majd Dr. Papp Lajos. Akik esetleg nem tudnák, Papp úr szívsebésznek mondja magát, járja a világot, és tartja „lebilincselő” előadásait a magyarságról, a termékeny magyar földről, és a magyar vízkincsről. Szerinte az istenhitnek van ereje a gyógyításban, de én azon morfondírozok, hogy mikor van ideje operálni a jó doktornak, hiszen mindig utazik és előad.
Papp Lajos gyakran idézi példaképét, a „dicsőséges” Wass Albertet, aki pedig jogerősen elítélt fasiszta háborús bűnös volt, románokat és zsidókat gyilkolt, azért halálra is ítélték. Majd végül Wass úr főbelőtte magát, éppenséggel itt az Egyesült Államokban. Nem tudom más hogyan van ezzel, de nekem azért mégiscsak furcsa, hogy a Hippokratészra felesküdött Papp úr egy fasiszta gyilkos „emberi nagyságát és humanizmusát” méltatja. (Wass-t méltató beszéde itt megtekinthető.)
Papp úrnak ráadásul furcsa barátai is vannak. Legutóbbi amerikai körútja során a New-York-i illetőségű Szilágyi Ákos úrral rótta a kontinenst. Szilágyi úr szélsőjobboldali kapcsolatai közismertek, ő már korábban kinevezte magát a New York-i Polgári Kör vezetőjének, és felháborodottan tiltakozott a Magyar Gárda feloszlatása ellen.
Úgy tűnik a kanadai hatóságok is furcsának tartják Papp úr kísérőjét, mert tavaly feltartóztatták őket a kanadai határon. Órákig vizsgálgatták őket, minderről a mindig megbízható Magyar Nemzet hosszú cikkben értekezett. (Mellékelve)
Hogyan kaphatott meghívást az Omega hétvégére az újfasiszta kapcsolatairól elhírhedt Papp úr, aki már a kanadai hatóságok radarernyőjén is jelen van?
Javasolom a szervezőknek, hogy hagyják ki a programból Papp urat, ne hozzák kapcsolatba Kóborékat ezzel a zavaros szélsőjobboldali kapcsolatokkal rendelkező úriemberrel.
Azért az Omegát nem kellene lejáratni. Ennél többet érdemelnek.
Lázár György
2:29 du.
„hungarofób sajtóvégtermék”
A világtalálkozó terén elért akadályozási eredményessége alapján akár telitalálatnak is tekinthetnénk a fenti „meghatározás”, már amennyiben az angolkisasszonyi neveltetésünk ezt nem tiltaná.
2:30 du.
„meghatározást”
2:30 du.
Kedves Marcsi: Itt nem Papp dr orvosi teljesítményét ítéltük meg. A politikai szélsőjobbos kötödése a kritika tárgya. Felesleges mást belemagyarázni.
2:34 du.
llanfair: mint említettem. boda egy csöppet beszűkült, a szókincse is sablonos lett, és különben sem magyaráz bele semmibe semmit. ugyanis arra sem képes 🙂
2:38 du.
nyugi, kedves christian butcher, erről egy kicsit lekésett. ez ugyanis a KMH cikke volt. miről maradt le? csak nem a tisztán látásról? 😛
2:39 du.
Kedves Mareszka?
Csak az orbanisták a rendesek?
Akkor én rendetlen magyar vagyok!
„Tehetségtelen, primitív”lennék én és a társaim, mert Dr.Pappról- mint közéleti személyiségről leírjuk a véleményünket? Maradhatott volna doki, biztosan senki sem reklamálná! De hisz,akkor te sem istenítenéd!
Tudtommal nem kiutasították, hanem nem akar elmenni.
Különben, ha tényleg olyan nagyszerű szívsebész (vagy legalább fele olyan jó, mint a jobbosok állítják), akkor inkább neki építettek volna egy szívklinikát, mint simicskának nyomták ki a pénzt, vagy stadionokat építenek!
2:39 du.
Hát Papp Lajos valóban híres szívsebész,az Omega meg ugye Omega és persze MAGYAROK!!!!
őket ismerik sőt elismerik,sok ide írogató „bölcset” meg
persze a kutya sem…..Na ez azért nagy különbség és tény
akár tetszik akár nem!
2:42 du.
Boda.
Mintha már droppoltak volna jobbikost, aki „látókör”-ben volt!
Amúgy meg csak nem vannak, hanem a kanadai magyarok rendesek, viszont sajnos közöttük is akad néhány csíkos burgonyabogár is.
2:43 du.
Kedves orbanista barátaink!
Miért jobb néhány stadion, mint Pappdokinak egy szívklinika? Vagy miért fontosabb simicska,mint ő, vagy egy lehetséges szívklinikája????
Miért nem tiltakoztok akkor, miért nem álltatok ki Pappdokiért máskor?
2:44 du.
Ille István. Nem gondoltam, hogy ilyen nagy port vernek fel Papp dr politikai nézetei hiszen köztudott volt.
Persze most próbálják a szélsőjobb oldalon úgy beállítani, hogy Papp orvosi tudását bántják. Papp már nem orvos. Papp már szélsőjobboldali politikus. A kérdést innen kellene vizsgálni. A beszédei, a rendezvények ahol részt vesz és a külsőségei egy irányba mutatnak. Teljesen tisztán. És ezeknek semmi köze a szakmájához.
2:51 du.
Kedves e-migráns: Te tévedésben vagy. Mareszka szemében nem rendetlen magyar vagy hanem nem vagy magyar! Törődj bele.
2:51 du.
frivi
2014 február 18
2:29 du.
Hogy mik derülnek ki!
A női szerzetesrend hölgyeket tanított!
Nem mintha szégyellenie kellene a másságot, csak nem fér össze az eszmerendszerével. 🙂
2:56 du.
llanfair: csak a szokásos terelés a részükről. viszont papp doki nagyon látványosan tud megsértődni.
hogy boda szóhasználatával érjek: a kutya se veszi már komolyan, akár tetszik, akár nem (na, most mond meg, papp mellett felvillantani boda végtelenül tényekre alapozott, precíz véleményalkotási rendszerét, hát nem orbitális teljesítmény?)
2:59 du.
Hát igen. Az, hogy MAGYAR az adu ász! Ez az igazi árja elmélet.
3:08 du.
Don…
2:51
Ne lepődjön meg, de tudtam.
Hülyeségeket meg írogathat!
3:13 du.
I…
2:59
Bizonyára régen elmehettél már, és elfelejtetted, hogy magyarnak lenni az nem születés, hanem az odatartozás vallásának a kérdése.
3:13 du.
A Moszkva téren láttam ma egy (valójában sok) homeles-t, akit az orbánrezsim tett azzá. Ő is büszke MAGYAR!
Kedves Boda! Rá is büszke, vagy csak arra, aki szerencsétlenné tette?
3:25 du.
Marcsa kérem!
Te kis cselcsi,már megint bilibe lógattad a kezed.Ezen az oldalon szerinted mindenki névtelen,tehetségtelen,senki.Irtózatos veszteségként könyvelem el,plébános dokid távolmaradását,de remélem túléljük.Fáraót is túléltük!Ha viszont az EMBEREK tehetségtelenségéről van szó,hát áruld már el, hány kanál lisztet teszel a lecsóhoz a rántásba? A feketekávét hány deci rummal sűríted?A fehérneműt egységes mosószappannal mosod vagy ugyan olyan koszosan hordod,mint a gondolatvilágodat?
Nagy-nagy és örök híved: Gyuri10.
3:33 du.
Tratatataaaaaaaaaaa!
Itt van Marcsikácska az utca hírmondója. Mert Ő aztán tudja ám, hogy hol folyik az Alagút. Ismer mindenkit, hallott mindenkiről, és egyébként is egy igazi hungarikum. Egy gyöngyszem ezen a portálon.
Papp-pal kapcsolatban meg az a véleményem, hogy miután feladta orvosi hivatását és politikai nézeteit helyezte előtérbe, ne csodálkozzon azon, hogy annak alapján ítélik meg. Mintha ilyenkor szokták volt mondani, hogy aki kurvának áll, ne csodálkozzon azon, ha megdugják.
3:36 du.
frivi: Nem mentem el régen. És sajnálom ha sértésnek veszed, de nem éreztem jól a magyarok között magam. Nem tetszik ez a mentalitás.
Álságosak vagytok. Nem akarjátok tudomásul venni, hogy műveletlen, irigy, önkritika nélküli, mindig mást hibáztató, erőszakos és fajgyűlölő a többség.
Nagyon sokat kellene változni a magyar népnek, hogy büszkék lehessenek magukra. De még most is ellenkező irányba menetelnek. Ezt pedig nagyon sajnálom.
De persze ezek szerint idegenszívű hazaáruló vagyok.
4:13 du.
Az akadaly elharult, johet az OMEGA!
4:21 du.
Gratulálok a KMH-nek!! Síkerült néhány gyalázatos cikkel és hozzászólással tönkretenni a Magyar Világtalálkozót! Mindenestre elterjed a hírük Kanadában (de Magyarországon is!) mit és kit képviselnek.
Szégyen.
4:21 du.
Kiss Eszter „kicsoda”?
Magas (primitív!szintű észosztását nagy derűvel olvastam…
magáról ugye még senki sem hallott,ugye tudja?…így a véleménye sem sokat számít,elhiheti!!!
na nyugodjon le szépen!!
4:24 du.
Gondolom most a sok USA-béli hamburgerfalónak nehéz éjszakái lesznek.
Hogy egy hülye irredenta lezüllött orvos nem megy oda többé.
Az is lehet hogy fülse volt arranézve hogy legközelebb már be sem engedik a szarkeverései miatt. Éshát ezt a dolgot hoztzák ki az űgyből.
Jól tudjuk : a FIDESZ és kötődései MINDENBŐL tudnak hasznot csinálni , mindenből tudnak politikai tőkét kovácsolni és mindenről ( mindenkiről ) le tudnak húzni akár hét bőrt is.
5:27 du.
e-migráns!
Régen nem jártam a Moszkva (Szél Kálmán téren),nem tudom mi van ott,de a szövege alapján sem értem?
Szobrot és semmi egyebet jelentem soha nem állítottam senkinek!
Egyébként hazajött?
5:35 du.
Szóval, Prof. Papp Lajos szívsebész „szélsőjobboldali”? Ezt akár értelmezhetjük úgy is, hogy „náci”. Egy gyilkos. Ő is. Köszönjük KMH, hogy felnyitotta a szemünket.
Ja, majd elfelejtettem! Az Omega együttes pedig „rasszista”. Például a „Gyöngyhajú lány” című daluk azért kirekesztő, mert minden lányt egyformán kell szeretni, nem csak azokat, akiknek gyöngy hajuk van. Sőt, nem szabad megkülönböztetni a kopaszokat és a fiúkat sem. Bár, egyelőre egy ilyen ihletésű daltól még elhánynám magam, de próbálom szokni, ahogy Bajnai a „Buzi vagy-é?” című dalt a ballibes összejövetelen.
8:22 du.
Melysegesen tisztelem Dr. Papp ur hivatasat, elhivatottsagat de tisztelettel kerem, nem maradhatna a suszter a kaptafanal? Tehat , ha szakacs vagyok, nem akarok filozofus lenni, avagy ha orvos vagyok, raadasul ilyen sikerekkel a hatam mogott….
9:48 du.
Volt mar Pap ur eloadast tartani Totontoba.
Nem volt szaz embernel tobb vagy meg annyi se, ebbol hogy lesz szazezer dolcsis bevetel…………..,meg meg adakozas?
10:01 du.
Kedves Melitta,
Lehet, hogy Komáromi, Bede, vagy Vaski csodaember és náluk simán terem néhány százezer dollár, meg előkeriteni minimum 5 ezer nézőt sem jelent gondot? 🙂
10:16 du.
Christopher, jobb ha hallgatsz és szégyelled magad! Helyetted is szégyenkezem…ahogy fentebb írtam, elérted amit akartál és most jár a szád……
10:19 du.
llanfair
2014 február 18
3:36 du.
Maradj magadnak. A magyaroknak nincs szükségük rád. Megvagyunk nélküled!
11:45 du.
Istenké!
Dejóisaz, amikor más a hülye..
😀 😀 😀
12:55 de.
Figyelő
2014 február 18
10:16 du.
Úgy látom, valami elpattant önben.
De ha lehiggad, akkor a következőket vegye figyelembe.
1.,- Ezt nem a magyarok világtalálkozójának szervezték meg, hanem szélsőjobbos propaganda kampánynak. Így szervezték a meghívott szónokokat. Ön ugye nem fasiszta, vagyis így nem értem a kirohanást. Ha netalán időközben átállt, az más, mert akkor jogos, hiszen egy újnyilas előadó nem megy.
2.,- Semmiféle szerződés nincs, és nem is volt az Omega együttessel, csak felhasználták a nevét. Becsapták az embereket! A gyakorlatban ott jelentették volna be, hogy mégsem lesz Omega koncert, de demonstratíve felhasználják a felvételeket, mekkora külföldi szélsőjobbos támogatás. Noha az emberek nem miattuk mennének, hanem az együttesér, akivel mint tudjuk, meg sem állapodtak.
3.,- A fasisztoid szélsőjobb nem a magyarság. Így párhuzamot vonni a szélsőjobb és a teljes magyarság között nonszensz. Vagy ha megtesszük, ne csodálkozzunk, ha kiközösíti a nemzetet a világ.
1:19 de.
Na, tessék, most már tapsolhatnak örömükben a hungarofóbok…
Bezzeg, ha Magyarországon utálnának ki idegeneket?…
1:26 de.
llanfair
2014 február 18
3:36 du.
„..nem éreztem jól a magyarok között magam.”
Az a lényeg, hogy amíg köztük éltél – ők elviseltek. Egyébként, miért irkálsz ide, ha nem szereted a társaságunk? Vagy szerinted ez nem egy magyar lap?
Szerintem egy sznob bunkó vagy, aki azzal kompenzálja kisebbrendűségi érzését, hogy megpróbálja lenézni a hazáját. Olyan vagy mint az, aki fölfelé köp és csodálkozik, hogy a leve rá rá esik vissza.
1:45 de.
Az Ún.Karitatív Egyesületek némelyike nem arra a célra használja fel az összegyűjtött milliókat, amire „felesküdött”.
Pl. a Gyermekrák elleni Alapítvány vezetője…
Magyarországon…
2:03 de.
azer erdekes sutemeny ez a papp doktor!!
hogyaszongya,;-…”a krisztusi szeretetet hirdetem”-
korabban ez a pojaca volt a magyar fo-taltos!!no az meg pogany,tobbistenseg,es balvanyimado,loaldozo!!
hogy fer ossze a ketto??
ahogy elnezem lehet ugy kb,; 70 eves maximum!!milyen „csonkamagyarorszagrol”pampog az aki akkoriban meg csak porbafingo,agybavizelo kis pocsos volt???!!!
persze ertem en!!jobbik parti,es ott ezt naponta hangoztatni,turulbaoltozni,bocskay-ban fesziteni-(meg ha szorit is mellben)-kotelezo!!
2:16 de.
christopher adam,;-„nalunk siman nterem nehanyszaezer dollar”-
teremhetne nekem is…………eleg lenne ugy 200000$!
muzeumot almapitanek belole a holocaust delfranciaorszagi aldozatai reszere!!
komolyan mondom nem csak vicc!!
2:27 de.
Önmagában az, hogy valaki ügyes, vagy akár kiváló sívszebész is, nem hitelesíti a politikai nézeteit. Ez két egymástól teljesen független dolog. Arról nem is beszélve, hogy dr. Papp irredenta propagandája Kárpát-Hazáról és Csonka-Magyarországról egyáltalán nem vág össze a keresztényi hittel. Hiszen Magyarország szomszéd népeit éppúgy megilleti a keresztény szeretet, mint az ott élő magyarokat. Ezért semmiféle revansizmus nem nevezhető keresztényinek. Keresztényi az a magatartás lenne, hogy békéljünk meg a szomszéd népekkel, és az EU által virtualizált határvonalak nyújtotta történelmi lehetőséget végre együtt közösen és értelmesen használjuk fel, a magyarság és a szomszéd népek közös felemelkedésére.
.
Majd ha ilyen szöveget hallok dr. Papp Lajos professzor úrtól, akkor majd a szakmai sikerein kívül emberként is tisztelni fogom. Amíg viszont ennek azellenkezőjét propagálja keresztényi szeretetnek, addig csak megvetni tudom. Sajnálom.
2:30 de.
Szívemből beszélsz, igazat,nyersen,ezt a magyarok nem jól viselik.
2:52 de.
Képzeljük csak el a Dr. Papp Lajos-féle „keresztényi” mozgalomnak a kanadai változatát:
az őshonos indián és eszkimó népek önmagukat az összes Kanadából élő mai lakos fölé helyeznék, magukat különbnek vallanák és ősi területi jogaikra hivatkozva mozgalmat indítanának a többi kanadai lakos elüldözésére, ősi területi jogaik helyreállítására. Ismétlem: mindezt a „keresztényi szeretet” jegyében.
Aztán arra is kíváncsi lennék, hogy hogyan reagálna dr.Papp arra, ha egy önmagukat az avarok leszármazottainak állító csoport jogot formálna a Kárpát-medencére. Természetesen, úgyszintén a keresztényi szeretet jegyében. Erre nekem nehogy azzal jöjjön elő valaki, hogy az avarok kihaltak. Ugyanis a magyarok jó része is kihalt. Éppen a keresztényi Szent István irtotta ki őket. A megmaradtakról pedig nem lehet tudni, hogy kik a mai leszármazottaik. dr. Papp Lajos professzor úrról sem lehet tudni, hogy mi a származása 1000 évre visszamenően. akkor pedig milyen alapon formál jogot a „magyarok” vélt ősi jogainak képviseletére?
Sajnos, nyugodtan kijelenthetjük, hogy dr.Papp úr „keresztényi szeretetből” fakadó zavaros gondolatai semmiben sem különböznek attól, amelyekből a XX. század emberiség ellenes vérzivatarai keletkeztek, vagy akár a közelmúltbeli ruandai vagy akár délszláv tömegmészárlás keletkezett. Ideje lenne dr.Papp-nak és társainak megérteni, hogy ez az avítt, dohos, molyrágta irredenta horthy-fasiszta magyarkodás nemhogy sehová nem vezet a XXI. században, hanem éppen ellenkezőleg, a magyarok megvetését vívja ki a valóban a keresztényi szeretet és egymás kölcsönös tisztelete alapján szerveződött államok népeiben.
3:05 de.
Amerika megúszta 🙂
http://www.kiskegyed.hu/lapokkepek/kepgaleria/18000/18739_35339-reszkess-amerika-24-d0000C4E8b8f83c37f488.jpg
3:33 de.
jani: Ha elolvasod válaszodat akkor tisztán látod miért nem éreztem jól magam köztetek. Nem a hazámat nézem le hanem a hozzád hasonló „embereket”. Sajnos túlsúlyban vagytok és elnyomjátok a tisztességes kisebbséget.
Az pedig, hogy szerinted mi vagyok, az számít nekem?
Szép napot.
3:37 de.
Figyelő
2014 február 18
10:19 du. Sajnos ezzel nem cáfoltál meg. Igazat adtál.
3:42 de.
Figyelő
2014 február 18
10:19 du. Még annyit leírnék, hogy amíg dolgoztam addig nagy szükség volt rám. De most, hogy nyugdíjat kéne fizetni most már nincs. Havi 180000 ezret lopnak el tőlem és élnek fel. A becsületes országod. Nem neked kellene szégyellned magad a cinikus szövegedért?
De ha olyan jó akkor miért nem ott laksz? Vizet prédikálsz?
3:52 de.
Papp is már csak annyira doktor, amennyire doktor Goebbels is az volt.
Reméljük, hogy doktor mengele szintjéig még nem sikerült lesüllyednie.
4:23 de.
Azért, csak hogy még egy kis fűszert keverjek a Papp féle vegyes levesbe, biztos forrásból tudom, hogy anno, még az „ántivilágban” ez a mélységesen hívő keresztény szerzet elvégezete és diplomát szerzett a Marxizmus-leninizmus Esti Egyetem szakosító tagoztán is. (Ami összesen mégiscsak plusz öt év tanulás.)
Bizonyára akkoriban szükségét látta kiegészíteni a szívsebészeti tudását, és állítólagos vallásos meggyőződését az amúgy ellenségének tartott politikai nézetek bővítésével.
Azt már föl sem tételezem, hogy esetleg a karrierje, netán egy klinika igazgató főorvosi széke mégjobban izgatta a kíváncsiságát… Pedig még abban rendszerben kapott klinikát szegény – mégha annyira üldözték is…
4:32 de.
Öreg Titán
A náci fajelmélet a darwini evolúciós elmélet eltorzult ateista értelmezése. A keresztény nem ateista. Ön összekeveri a zsidó-keresztény vallási, teológiai ellentéteket a náci fajelmélettel. ’44-ben a zsidó származású keresztényeket is elhurcolták.
4:46 de.
van ember, aki rá meri magát bizni egy ilyen ütödött kóklerre? egy mengele-klónra?
4:51 de.
Dr Papp már annyi zöldséget összehordott, hogy a biokertészet doktora is lehetne.
„Öleljünk át egy fát!” Mondta a Takony tévébe, és rendbejövünk….
Ja.
4:52 de.
Figyelő
Egy idős nagybátyám él Torontóban, aki még a hatvanas években „disszidált”. Itthon egy számlán nyugdíjat kap a Magyarországon ledolgozott éveiért. Annyit kell tennie, hogy Kanadában évenként jelentkezik a magyar követségen, hogy továbbra is igényli a járandóságát. (Igazolja, hogy még él)
Úgy, hogy ne dőlj be Llanfairnak. Gyanítom, ő azért nem kap öregségi nyugdíjat, mert még nem érte el a korhatárt.
5:31 de.
llanfair, be ne dőlj sárdinak,immár ő is beállt a van-egy-rokonom-szomszédom-tanítványom-ismerősöm sorba 😀 egyszer már volt egy csörtétek, abban is rendkívül okos és mindent jobban tudó volt. most is biztosan tudja, hogy neked mi van és mi nincs.
de azért, remélem, nem érzed szükségességét sárdinak munkakönyves és tb-füzetecskés bizonyítást tartani!
5:35 de.
jani: Llanfair elérte a nyugdíjkorhatárt az eredeti szerződése szerint. Amit a fidesz visszamenőleg felrúgott.
Nem várom el, hogy mindenhez érts. De azt igen, hogy befogd a szád ha valamihez nem értesz. Örülök, hogy baromi okosnak képzeled magad, de ne oszd meg velünk. Jó?
A cikkel foglalkozzál ne velem. Mintha már kértem volna sárdi nevű rokonodtól?
5:44 de.
Ille István: Nem igazán értem miért foglalkozik velem mikor semmire sem tart. Ez kényszeres viselkedés. Nagyon megviseli szegényt, hogy nem tud hazugságon fogni. Sajnálom, nem tudok rajta segíteni. De tudok néhány jó pszichológust.
Bármi bizonyítékot mutatnék be az hamisítvány és csalás lenne. Janit nem zavarják a tények a homályos látásban.
Jól gondolom, hogy Sárdi ikertestvére? Az mindent megmagyarázna. Minden topikon tud engem gyalázni. 😀
A „sznobozás” egyértelművé tette. Nagyon fájnak neki a tweed öltönyeim.
6:48 de.
Oreg Titan!
Ezek szerint, a magyarok eljenek kersztenyi szereteben mindenkivel szemben. Meg azokkal is akik azt sem tudjak mi az??? Szerintem ez valahogyan kolcsonosnek kellene lenni. Lehet, hogy tevedek es a magyart rugdoshatjak, banthatjak, nekunk a masik oldalt kell nyujtani egy ujabb pofonra. Ha ez a keresztenyiseg, akkor nem kerek belole(Isten bocsassa meg nekem)
6:51 de.
Jani
TE magyar vagy wazze ?
6:58 de.
Papp úr sértve érzi magát??Mi a francnak sámánkodik,vagy járja a gyógyító táncát a Nagara környékén,arról nem is beszélve hogy szalon képtelen nézeteit sem rejtegeti.
Mennyen ki a Hortobágyra, keressen egy gémeskutat kerülgesse intézze ott a tornádó sebességű forgó és gyógyító táncát.
Ha valaki pedig úgy érzi hogy szüksége van Papp úr gyógymódjára
bizonyosan felkeresi.-akár Canadából is .
9:25 de.
jani
2014 február 19
4:52 de.
Igen én is így tudom. Kanadában élő magyar, aki 10 évnél többet dolgozott otthon és 65 évet elérte, kapja a nyugdíját.
Persze, vannak olyan magyarok is itt, akik nem tartanak igényt, a csóró ország pénzére…mondván, hogy itt jól megél anélkül is.
10:07 de.
llanfair
Tévedsz, nem veled foglalkozom, de ha mégis, azt te provokálod ki az országot és a magyarokat sértő beírásaiddal.
A külföldön élő magyarok nyugdíj-folyósítása mások számára is érdekes lehet. Ezen kívül Figyelőnek szántam az információkat, mivel neki lehetnek olyan ismerősei, akiknek vannak Magyarországon ledolgozott évei.
10:19 de.
hehehe…az a fránya „és” ott ne lenne…mert hát, llanfair még nincs 65 éves…affrancba…akkor most mi is a helyzet a hazai nyögdíjával?
10:26 de.
jani, az a gyanúm, hogy maga se más magyar, mint llanfair. mi is sérti a magyarságát? mert az semmi, mert nem különb senki másnál. viszont a pártosodásból fakadó fenemód érzékeny lelkét mindenféle kritika sérti. mert magyarként sértődik meg, hanem jobboldaliként.
magának sincs több joga magyarnak lenni, mint nekem, vagy bogdánnak, vagy bárkinek, aki itt nem jobboldali.
az ország megvédését meg bízza csak népünk boldogságára, a nemzetvezető testvérre.
10:30 de.
Figyelő
2014 február 19
9:25 de.
Az én nagybátyám sem veszi fel, hanem a hazai szegény rokonait támogatja a magyar nyugdíjából.
10:43 de.
Figyelő: Feleslegesen nagy a szád. Az nem a csóró ország pénze hanem az enyém amiért megdolgoztam. Mégpedig olyan keményen, hogy úgy csak a rémálmaidban tetted. Ez vonatkozik jani barátodra is. Ne az én pénzemmel legyél nagyvonalú. Ha ennyire sajnálod a csóró országot akkor küldj a sajátodból.
11:06 de.
Mivel – ha jól tudom – Magyarországon a nyugdíj nem alanyi jogon jár (ellenben a kanadai Old Age Security-vel), ezért az összegért valóban meg kell dolgozni. Mindenkinek saját döntése, hogy felveszi-e, vagy sem ezt az összeget, de alapvetően mindegy, hogy csóró-e, vagy netán dús gazdag az ország. Szerintem szerencsésebb felvenni és akkor esetleg adományozni ebből magyarországi jótékonysági szervezeteknek, mintsem az államkasszában hagyni olyan pénzt ami a munka után jár.
Nagynénémnek is volt magyarországi nyugdíja, mielőtt Kanadába emigrált volna 1973-ban, közel husz éven keresztül dolgozott a budapesti Szabó Ervin könyvtárban. Ő élt magyarországi nyugdíjával, jogosan.
11:06 de.
Akkor mi, magyarok hálásak legyünk azokkal szemben, és keresztényi szeretetet gyakoroljunk,a rablókkal,területfoglalókkal,rabszolgatartókkal?(Trianon)
Majd, ha más területrablók visszafogják magukat, és bűnbánatot gyakorolnak,és kárpótolnak bennünket…
11:25 de.
llanfair
2014 február 19
10:43 de.
Elmultál már 65 éves? Akkor kérd a nyugdíjadat, ha nem, akkor várd meg az idejét.
A számat akkor járatom, mikor nekem tetszik. Szabad országban élek.
11:54 de.
Fenyvesi Glóri és még néhányan
Mit óhajt Ön Trianonnal? Mit tud Ön az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolásának okairól?
„kárpótolnak bennünket” – írja. szabad kérdeznem, hogy Önt milyen kár érte, amelyet kárpótlandónak tart?
tud-e Ön arról, hogy a monarchiában Ferenc József császár uralkodásának második felében lényegesen felvilágosultabb uralkodó volt, mint a civakodó korabeli magyar urambátyám arisztokrácia?
tud-e Ön arról, hogy a magyar nemesség akadályozta meg annak a császári elképzelésnek a megvalósítását, hogy ne dualista monarchia jöjjön létre, hanem kapjanak benne méltó képviseletet az egyébként nagy történelmi múltú csehek és horvátok is?
tud-e Ön arról, hogy az 1848-as szabadságharc során eleinte még maga Kossuth is ellenezte a nemzetiségek jogainak kiszélesítését? (később, ugyan alaposan megkésve, de ezt a súlyos hibáját belátta)
tud-e Ön arról, hogy a királyi Magyarország területén a román, szlovák, stb. anyanyelvű gyermekek, ifjak nem folytathattak felsőbb tanulmányokat a saját anyanyelvükön, így eleve el voltak vágva a felemelkedés esélyétől?
tud-e Ön arról, hogy a XIX. században a zsidóság gyors magyarországi asszimilációja annak volt köszönhető, hogy éppen az ő létszámuk hiányzott a magyar többség statisztikai kimutatásához Magyarországon? (mert a zsidókat is a magyarok között mutatták ki)
és végezetül:
tisztában van-e Ön azzal, hogy a magyar nemesi osztály, a magyar arisztokrácia milyen erővel, és mennyire despota módon ellenált a felvilágosodás szellemének, a nemzetiségek jogos emancipálódási törekvéseit milyen ellenszenvvel szemlélték, hogy mennyire nem voltak partnerek abban, hogy a nem magyar nemzetiségek egyenrangú és azonos jogú polgárai legyenek Magyarországnak?
.
természetesen, nem Ön a hibás azért, ha ezekben a kérdésekben esetleg tájékozatlannak bizonyul. sajnos, a magyarok története a homokba dugott fejű strucc esete. a magyarok mantrázzák az álmaikat, a sérelmeiket, a saját felelősségükkel azonban sohasem hajlandók szembenézni. Ön is, és az összes többi magyar, aki az Önéhez hasonló véleményt fogalmaz meg, egészen biztos lehet abban, hogy attól a pillanattól fogva, hogy a magyarok lezárnák magukban a múltat, tudomásul véve az abban viselt felelősségüket, és ŐSZINTÉN baráti jobbot nyújtanának a körülöttük élő népeknek, akkor ezek a népek BOLDOGAN fogadnák azt el. azonban mindaddig, amíg az irredentizmus és revansizmus hangereje messze túlharsogja a békés hangokat, addig nem remélhető akár egy jószándékú lépésre is kedvező fogadtatás. tessék beleképzelni magukat e népek helyébe. mit tennének Önök az ő helyükben? számukra Trianon a szabadság eljövetelét jelenti. ezt a kivívott szabadságukat pedig természetszerűen és jogosan meg is fogják védeni.
12:09 du.
Christopher Adam: Miután 40 év elismert és jogszabályokra hivatkozva nem elismerve még hat év munkaviszonyom van ezért JÁRNA a nyugdíj. A munkám nehézsége miatt 5-6 év korkedvezmény járna. Még ezt sem voltak hajlandók közölni mennyi pontosan. Miután nincs más jövedelmem nekem erre a pénzre szükségem lenne. Az, hogy a feleségem mennyit keres annak itt SEMMI köze sincs. Miután leányomat, édesanyámat és anyósomat is támogatni kell mert Magyarországon élnek nincs alapom lemondani a pénzemről. Az más, hogy a kormány segített a megoldásban és elvette.
Figyelő és jani olyan pofátlanul aljas, ami csak egy magyartól várható ez. Milyen alapon akarnak rendelkezni a más pénzével? De sértődni azt tudnak.
12:16 du.
Nem szívesen lennék most a kanadaiak helyében. Szörnyű érzés lehet nekik az a tudat, hogy dr. Papp Lajos többé nem látogatja meg Kanadát. Gondolom, Kanadában az emberek most mindenfelé tömegesen szaggatják meg ruháikat. Borzalmas csapás ez Kanadának! Minden bizonnyal hamarosan békéltető küldöttséget fognak meneszteni dr. Papp Lajoshoz Magyarországra, térdenállva könyörögve neki, hogy változtassa meg elhatározását. dr. Papp Lajos és az ő turulos táltos keresztény áldása nélkül Kanada összeomlik, mély depresszióba zuhan, az emberek leroskadnak és maguk elé meredve nem értik, hogy hogyan juthattak ide. dr. Papp Lajos! Kérjük, könyörgünk Önnek, hogy kegyelmezzen meg Kanadának!
12:17 du.
Figyelő: Nem múltam el. Hallottál már olyan munkáról ami úgy pusztítja a szervezetet, hogy korkedvezmény jár érte? Van olyan aki csinálja és nem csak olvas róla. De unom az aljas szövegeteket. Beszélj janival ő legalább hasonszőrű veled.
Együtt irigykedhettek arra ami másnak jár. És soha ne legyen nagyobb boldogságotok annál, hogy tőlem ellopták.
Azért mert szabad országban élsz még lehetne önkontrolod.
Befejezettnek nyilvánítom a beszélgetést.
12:19 du.
CA!
Mi tortent? Kirugtak az egyetemrol? Ezert akarsz Magyarorszagra koltozni? Az adobevallasod hogy all? Az itt hirdetoktol beszedett penz szerepel benne? No nem baj, nemsokara megtudom. Addig is sok sikert gyulolkodesedben!
12:22 du.
llanfair: szűkítsünk, egy ellenoldali magyartól várható el. mert azért, úgy en bloc minden magyarra vonatkoztatni az ő aljasságukat mégiscsak túlzás.
az azonban egyértelműen kiderül szavaikból, hogy aljasságuk személyre és nézetre szabott. figyelő mindent és mindenkit utál, aki és ami baloldali, és nekem valahogy úgy tűnik, ebbe felettébb beleillesz.
sárdi jani ennél kicsit sprődebb és kevésbé őszinte, de kétségtelen, hogy ugyanazon elvek mentén adja elő magát.
12:41 du.
Az még hagyján hogy Gloáka mitsem tud Trianon okairól , inkább súlyos anyagi hátránya mintsem haszna származna abból ha valami csoda folytán visszacsatolódnának holnap ezek a területek ,de ezzel az irredenta szövegével súlyosan sérti az 1948.-as Párizsi Békeszerződést , amiben a győztes nagyhatalmak ( Szovjetúnió , Amerikai Egyesült Államok és Nagybritannia ) úgy rendelkeztek hogy Magyarország csak akkor kaphatja meg a békét ( vagyis hogy nem darabolják hatfelé mint hentes a malacot ) ha elvállalja ezeket a feltételeket és aláírásával hitelesíti is.
Ezek között fontos feltétel az hogy :
” A jövőben Magyarországról SOHASEM induhatnak ki irredenta eszmék ”
Tehát Gloárka TE amikor ilyen hülyeségeket hordasz össze , gyakorlatilag a Hazát árulod. Igaz pici mennyiségben , dehát sok kicsi sokra megy.
Ha kellően sok ilyen hazaárulás gyűlik össze , esetleg még kisebbé teszik a Hazát. EZ benne van a pakliban.
Tehát kuss !!!
12:41 du.
Marcsi kedves!
Nekem nem kell lenyugodni, mert az olyan buta embert, mint Ön én csak megmosolyogni tudom némi szánalommal.
1:08 du.
Allampolgar,
látom, hogy ékezetei nincsenek, de magyar szövegértelmezésben hogy áll? Lenne oly kedves megmutatni, hogy hol irtam azt, hogy Magyarországra akarok költözni?
1:25 du.
az „allampolgar” nem igazán tudja, hogy mit beszél, mert montreálból ő aztán semmit se fog megtudni, ráadásul rendesen hallucinál is, de hát, ez betudható a hasadt állapotának 😀
2:04 du.
llanfair
2014 február 19
12:09 du.
Rossz hírem van!
Az idei évben végleg eltörlik a veszélyes és egészségre káros munkakörök kedvezményét.
Úgy tudom, eddig öt ledolgozott évenként járt egy év, de csak tíz évet meghaladó időtartam után kezdték számolni.
40 igazolt év kell a kedvezménnyel együtt. Vagyis nálad 34 + 6 a kedvezmény. Az adott nyugdíjkorhatárból vissza kell számolni a kedvezményes éveket. Nem tudom mennyi a korhatár. 60? 62? Mondjuk 62-6 az 56 éves életkor.
Most annak utána kellene nézni, hogy a nyugdíjba vonulás alsó határához számítva még mennyi hiányzik, mivel az is meg volt határozva, de az idei évben eltörlik ezt is.
2:05 du.
Videó: fiatal lány kért segítséget a kijevi zűrzavarból
http://hvg.hu/vilag/20140219_Video_fiatal_lany_kert_segitseget_a_kijev
2:25 du.
llanfair
Nem 100% de úgy tudom 57 év az alsó határ.
2:26 du.
Kedves Pisti. Soha nem írom, hogy minden magyar. Hiszen ilyen nincs.
Ott mindig csak azt hallottam mennyit keresel? Azt nem, hogy mennyit dolgozol? Sokat mondták azt, hogy nektek könnyű hiszen jól kerestek. Nem értettük mert nem az ölünkbe esett hanem keményen megdolgoztunk érte. De csak az irigység maradt meg. Ha van valamid azt biztos irigylik mert loptad. Ha neki van, akkor a másiknak ne legyen mert akkor az övé kevesebbet ér. Senkinek nem jut eszébe, hogy a másik munkája nehezebb az övénél. A fizikai munkára ez hatványozottan igaz. De az nem számít mert dolgozni mindenki tudna, és különben is csak az alja népe dolgozik. Miért járna neki bár mi is? Az, hogy a fizikai munkák zöme komoly elváltozásokat okoz. Ez kit érdekel hiszen alig emberek. Nincs is joguk emberként viselkedni mert ha emberként viselkedik akkor jön a sznob vagy szöveg. Az, hogy a szervezete jobban elhasználódik? Akkor ígérjünk meg valamit (korkedvezmény) és csapjuk be utána. Majd jót röhögünk a marhán, hogy elhitte. Ez is egy jobboldali érték?
Kedves barátom sóhajtozik milyen nehéz a munkája. Ül a 30 négyzetméteres minden jóval berendezett irodájában és nagyon sajnálja magát. Esetleg egy könnyű kis bányászat? Az könnyebb, nem?
Ül a szarházi otthon, él a nyugdíjából és örül, hogy a másikét ellopták. Még azt is elvárja, hogy a megérdemelt pénzét ne vegye fel. De a sajátja az persze neki jár. Mi van? Eszembe sem jutna valakitől sajnálni valamit mert „jobboldali”. Tudom, hogy Figyelő és jani utál engem. Na és? Irományaikat olvasva ennek örülnöm kell. De azért ünneplik és akarják megmagyarázni (pedig tudniuk kell, hogy nincs igazuk) meglopásomat mert utálnak? Ez szerinted normális?
Ha ez a jani annyit dolgozott volna és olyan keményen mint én a tőke leszállt volna. Igaz akkor nem is irigykedne.
Sajnos a magyarok irigysége nem oldalhoz kötött. Alanyi jogon jár. Tudod itt egyetlen ember kérdőjelezte meg feleségem magas beosztását. Eltaláltad, magyar volt.
Ezek után megsértődik jani mert nem vágyom az ő és vele egyívásúak társaságára? Számomra a kemény és néha kicsit durva Parittyás ezerszer különb, mert kommunista létére senkitől nem sajnál semmit amiért megdolgozott.
De persze a jobboldali politikusok erkölcstelen meggazdagodása természetes és megérdemelt. Mert jobboldalinak tartják magukat. Most hányingerem van.
Ha Marcsi, Figyelő és jani a jobboldali értékek hordozója akkor ezek csak talmi értékek. Megőrzése felesleges és káros.
Neked írtam, az se baj ha kimoderálod. Annyit sem ér ez a két alak, hogy elolvassa.
2:31 du.
llanfair: akkor én értettem félre a „csak egy magyar” kitételt.
2:41 du.
Azért Figyelő és Llanfair más okokból…és más időben
távozott az országból,ez óriási különbség…..,van aki érdekből és szabad elhatározásból(nemrég),van akit pedig a történelem kényszerített rá!!!!aki megdolgozott a nyugdíjáért az kap,aki meg nem az fellebbezzen,bár lehet,hogy anélkül is jól megél….
„Lángelméjű”(neves…) Eszterke,meg a hozzá hasonlók, pedig csak vigyorogjanak magukon és persze magukban(állapot kérdése.. előbb utóbb)de kit érdekel?
2:47 du.
llanfair
Remélem tudok segíteni, itt van a korkedvezményre jogosító munkakörök jegyzéke, jelenleg ez még érvényben van tudtommal:
http://nav.gov.hu/data/cms215496/1258_2mell.pdf
Az egyes születési évjáratok szerinti öregségi nyugdíjkorhatár jelenleg a következő:
– az 1952. január 1-je előtt születetteknél a betöltött 62. életév,
– az 1952-ben születetteknél a 62. életév betöltését követő 183. nap,
– az 1953-ban születetteknél a betöltött 63. életév,
– az 1954-ben születetteknél a 63. életév betöltését követő 183. nap,
– az 1955-ben születetteknél a betöltött 64. életév,
– az 1956-ban születetteknél a 64. életév betöltését követő 183. nap,
– az 1957-ben vagy azt követően születetteknél a betöltött 65. életév.
Na ebből kell levonni a korkedvezmény idejét. Valóban 10 év után jár először, de rögtön 2 év, aztán minden letöltött 5 év után emelkedik újabb 1-1 évvel.
Egyenlőre még nem törölték el, a férjem most adta be, mert neki is jár. Szó van róla, hogy megszüntetik, de nagy valószínűséggel a régen megszerzett időt talán nem törlik el – no persze ezeknél soha nem lehet tudni -, mert ugye anno a munkakörülmények, illetve a pl. sugárzást kibocsátó gépek nem voltak annyira korszerűek, mint most.
2:53 du.
Don Ovuz: Most igazad van. De én aláírtam egy szerződést.
Akkor az egy állami vállalat volt. A teljesítés után 54 évesen elmehettem volna nyugdíjba. Én teljesítettem. Többet is mert dolgozhattam egyszer három helyen ahol járt a kedvezmény (mentő gkv, mentő ápoló és BKV gkv, de csak a szervezetemet rombolhattam háromszorosan, a kedvezmény csak egyszer adható. Azután egy tollvonás és már nem is járt. Majd hat év múlva. Nekem ez igazságtalan és erről senki nem tud meggyőzni, hogy nem.
Nekem 40 év munkaviszonyom van és + minimum 5 év kedvezmény.
Legjobb esetben három év múlva kapok nyugdíjat. Semmi kétségem sincs, hogy nem fogok kapni. Mert nem és kész. Nem csak én, a kollégáim sem. Szép átverés. De a jobboldalnak tetszik. Mint elmésen megjegyezte Marcsi kibírjuk. Attól még erkölcstelen és igazságtalan.
Nem teljesen törlik el. A polgármestereknek jár továbbra is.
2:54 du.
Ille István: Bocsánat, pongyolán fogalmaztam.
3:05 du.
Kiss Eszter: Köszönöm. Tudom. Mivel 58-as vagyok ezért kitolták nekem a plafonra. Már nem érdekel. Már távoztunk az országból és ez volt az egyik ok.
De a kollégáim rosszabbul jártak. Éppen kiárusítják a munkájukat. Az első lépésben elvették a nyugdíjukat a másodikban a fizetésüket a harmadikban most a munkájukat.
Szép új világ.
3:08 du.
Marcsi: Most már dugulj el. Elég belőled. A negro világít a szádban rosszindulatú perszóna.
3:15 du.
llanfair
2014 február 19
2:53 du.
Ahogy Kiss Eszter is írta, nem merték teljesen eltörölni. A módosítások idején nagy volt a zűrzavar, és maguk az ügyintézők sem voltak képben. Lényegében arra akartam kilyukadni, hogy a kép letisztulása után újra kellene informálódni. Sajnos, ez ügyben sajnos, nem tartózkodsz Magyarországon, mivel akkor a papírjaiddal be kellene menni valamelyik nyugdíjirodába, és újra utána nézetni a dolognak. Már tudom, az sem mindegy, ki az ügyintéző.
Az indulati részhez nincs mit hozzátennem, én is dühös lennék.
3:17 du.
Marcsi
2014 február 19
2:41 du.
Mi lenne ha végre dugót nyelne?
3:41 du.
kedves donom, ez egy szabad ország. még boda is szabadon lehet olyan hülye, amilyen lenni akar. joga van hozz, ahogy ezt, ugyebár, egyik nagy emberünk kinyilvánította. a dugót, persze, magától lenyelni nem fogja. de majd segítek neki.
3:44 du.
llanfair
Bátor vagy! Én ippeg csak egy hangya fütyinyit vagyok fiatalabb, de nem mernék most mozdulni. nekem 4 év van vissza a 40 évhez, és félek, hogy elveszik, a nők 40 éves kedvezményét. Mindennap ajándék amit a munkahelyemen töltök, ki tudja meddig lesz még munkám pontosan a FIDESZ kormány miatt, s ráadásul ott a felelősségem a beosztottak miatt is.
3:46 du.
Marcsi
2014 február 19
2:41 du.
Neked tényleg nem sül ki a szemed a szégyentől, hogy ennyire primkó vagy?
3:47 du.
Kedves Pistám!
Nem tudom honnan gondoltam,de mintha valahol olyasmit olvastam volna,hogy boda elsüllyedt. Nem mint a Titanic.Mint egy vízbe pottyant sós hering.Látom,továbbra is itt lábatlankodik,pedig már gratulálni akartam,mert dacára,hogy tudtommal nem vagy orvos,mégis sikerült elmulasztani mint a tavalyi spanyolnáthát.De az is lehet,hogy jobb ha itt marad,elrettentő példaként a napi hírek értékelőjeként.A nevetés fél egészség.A röhögés életerő.
3:47 du.
Marcsi
Jó magának!
Nincs esze, nem kell gondolkodnia, csak a betanult szöveget kell felmondania. Igaz azt is hibásan teszi, úgy hogy üljön le fiam egyes!
Ja választ nem várok, mert legközelebb nem leszek ennyire gyengéd.
3:49 du.
Ille István: Örülök, hogy úgy hülye ahogy akar. De tudjuk mindannyian hagyja abba már végre a hirdetését.
4:32 du.
Kiss Eszter: Nem volt egyszerű elindulni. Nem kívánom senkinek azt az érzést. De hát egy zseniális orvosfeleséggel volt esély. Be is vált fényesen és végérvényesen. De még így is nehéz. Öreg fát veszélyes átültetni.
5:57 du.
KMOSZ vegre megalakult, es rendezvenyeket szerveznek, erre a KMH mindent le akar fujni mert talalnak 1 jobboldait, vagy esetleg Fidesz szimpatizast. Mi ennek az ertelme Christopher ? A KMH mikor szervezett Kanadaba, Ottawaba valamit ? Ja hogy Budapesten a Gyurcsany felvonulason vannak . Egezsegukre. De hogy Edda -tol Omegaig mindenbe belekotnek es mindent megtesznek azert hogy semmilyen rendezvenyt ne lehessen megtartani, ez SZEGYEN !!!!!!!
6:40 du.
Ilanfair
„Papp már nem orvos. Papp már szélsőjobboldali politikus. A kérdést innen kellene vizsgálni. A beszédei, a rendezvények ahol részt vesz és a külsőségei egy irányba mutatnak.”
Egy irányba? Többe: sámánista, aki keresztény álcában hungarista nézeteket vall.
7:10 du.
Allampolgar ?
Óh dehogy..
Inkább Allatpolgar !
7:11 du.
Eszter :
Tőled függetlenül én is pont ezt irtam bolondoska-marcsikának :
” Leülhet fiam. Egyes ! „
12:26 de.
akarki
2014 február 19
5:57 du.
Semmi gond nincs!
Az újnyilas marad a sejhaján, az együttessel amúgy sincs szerződésük, magyarul amúgy sem mentek volna. Ezt megírta a lap, de ez mennyiben gátolja önt, hogy ott legyen?
Jó szórakozást!
1:55 de.
Kiss Eszter bejegyzésére reagálva:A nyugdíjkorhatár emelését Gyurcsányék vezették be, amit a FIDESZ sem változtatott meg.
Viszont a sok ál-rokkant,akiknek nem is volt indokolt a rokkantosítása, csupán lefizették az orvost…(Perek is voltak emiatt.),ezeket ki kellett szűrni,mert sokat elvettek a közös kasszából…
És nem jogos, hogy pl. egy rendőr, vagy katona 48 évesen elmehessen nyugdíjba, míg a többi dolgozó a munkahelyéről öregen,egyből a koporsóba…
Inkább a fiataloknak kell a helyet átadni!
3:53 de.
Tisztelt Mindenki!
Észrevettétek, hogy megint megosztottak benneteket?
És ezt nem a Papp professzor úr tette. Ti magatok vagytok a megosztók! Pedig állítólag ezen a fórumon, mindenki magyar. Mikor veszitek már észre, hogy megint beugrattak benneteket. Gondolkodjatok el egy kicsit, hogy kik? Vagy talán már egységes a nemzetünk? Talán a gyűlölet és a szeretet között, valóban érdemes különbséget tenni. Melyik természet az, mely összetartja a nemzetet?
Tisztelettel: Thot Attila
5:17 de.
t. attila: jó meglátás. amúgy maga elgondolkodott rajta? ezt a nemzetet, amíg orbán van hatalmon, a megosztás fogja jellemezni. ez tartja orbánt a csúcson.
ügyes politikus, de egy jellemtelen, hatalma érdekében minden eszközt bevető, gátlástalan gazember.
helyesbítek: még csak nem is politikus, csak egy ripacs, aki tudja, mit kell előadnia, hogy az ostoba pór – ha már megvette az előadásra a jegyet – ne dobálja meg rothadt paradicsommal.
azon felül csak egy stróman. a simicskák strómanja, egyetlen önálló gondolat nélkül. n+1edszer mondom: 8 évig a simicskák tartották felszínen a fideszt, és vele együtt a szájszagú orbánt. mitől is szájszagú? ha visszaolvassátok – itt is – megjelent beszédeinek idézeteit, nyilván való, hogy a szervezete egészségesebb a jelleménél: nem tudja megemészteni a gondolatait, amit ennél fogva koronként másként és másként büfögött fel!
mitől is stróman? attól, hogy 8 éven keresztül gátlástalanul bocsátott ki szponzorainak biankó csekkeket. 2010-ben eljött az idő a beváltásukra. simicskáék tolla meg ugyancsak vastagon fogott – és fog még ma is – a kitöltésükkor.
6:06 de.
Fenyvesi Glória
2014 február 20
1:55 de. Kiss Eszter Nekem írta majdnem privát levélként.
Ez nem magának szólt.
De ha valakinek át kell adnia a helyet, az csak a közlekedési járműveken történik. De ott a fiatal adja át a helyét az idősebbeknek.
A többi helyen kedves Glória várják ki a helyüket.
Ha már az idősebbek megcsinálták és felnevelték (ugyahogy) magukat. Az erőszakon végzett iskolák nem a haladást szolgálják.
Ez a világ nem a maguké, hanem mindenkié.
6:44 de.
Kedves Figyelő Nagyim.
Végre telitalálatod van.100%ig igazad van. Szabad országban élsz.Sőt,teljes jogú állampolgárként.Megértem,hogy sajnálod a szerencsétlen négy millió volt honfitársadat, akik közelednek a koldusbothoz.Sajnos Te nem érted meg,hogy a jobb vitte őket oda és a jobbik erkölcsileg még lejjebb sodorja őket.Kellemes jó reggelt kívánok Neked,a valódi,de általad nem nagyon becsült szabad hazádban.Gyuri.
7:08 de.
Fenyvesi Glória
2014 február 20
1:55 de.
Tudatlansága emberfeletti.
Rokkantságot venni nem lehet. Noha et szeretné sugallni a kormány, és lábak nélküli embert nyilvánítanak egészségesnek, meg olyan embert, aki be van pelenkázva. Ez inkább trendi.
Maga a menet úgy néz ki, hogy egy betegség nem elég a leszázalékoláshoz. Hasonló pontértékek vannak, mint a biztosító által megadott pont értékek. Egy láb elvesztése 10% egy kéz 15%, stb. Ugyanez van a betegségek esetén. A betegségeket kórházak, szakrendelők állapítják meg, általában szükséges hozzá ambuláns kezelés igazolása is. Ezen papírokkal behívják egy bizottság elé. Nem egy ember, hanem egy orvosi bizottság. Ezen emberkék megnézik a papírokat, és ellenőrzik a beteget, mivel a legtöbb bajnak van külső tünete. Majd ráírják a papírra az adott betegség százalékát. Ha ez elérte az előírást, rokkant vagy. Ha nem, hiába nincsen egy lábad meg egy kezed, az csak 35%, nem vagy rokkant. Ez a rendszer.
Bogarka! Tájékozódni, utána fröcsögni!
8:11 de.
Öreg Titán
2014 február 19
11:54 de.
Anélkül, hogy vitatnám érveidet, megkérdezem, hogy az „elnyomott” nemzetiségeknek mi közük volt a színmagyar területekhez és a magyar többségű városokhoz, amelyeket elcsatoltak? A határok meghúzásakor (ritka kivétellel, pl. Sopron) nem kérdezték meg a lakósságot, hogy hova akar tartozni.
8:17 de.
Don Ovuz
2014 február 20
7:08 de.
Glóriának és neked is igazad van. Bizony működött a pénzért való leszázalékolás. Az erre való hivatkozás azonban mégis hamis, mert aztán ugyanezekkel a korrupt orvosokkal szórták ki a valóban beteg embereket is, hogy teljesítsék az állam által leszűkített létszámkeretet.
9:02 de.
jani
2014 február 20
8:11 de.
Ez egy trianon előtti etnikai térkép. Egyszer beszéltünk Horthyról. Ha nem akart volna mindenáron hatalomra jutni, és nem adja becsületszavát a határok bárhol történő meghúzására, valamivel nagyobb lenne a területünk. De csak valamivel, mivel ezen térkép némi vitaalapot is adhatott volna. Kisértetiesen hasonlít a maira, de valamivel nagyobb a magyarság miatt. De jól mutatja azt is, hogy a szélsőjobb álma etnikai alapon is nonszensz.
http://ujmagyarevezred.nl/umek-144.html
9:06 de.
Papp Lajos,bizonyára neves szívebész volt,de amióta a turáni turul homály megülte agyát és elmeháborodottá vált,múltjához és rangjához képest méltatlanul viselkedik! Nem kell vele törődni,a Mindenható elvette az eszét…
9:57 de.
llanfair
2014 február 19
12:17 du.
Én nem fejezetem be a beszélgetést! Olyasmivel vádolsz, ami nem igaz! Miért irigyelném tőled a nyugdíjat, nekem megvan a másé nem érdekelt soha! Úgy látszik te igy gondolkodol?
Én csak leírtam a kandai -magyar törvényt a nyugdíjat illetőleg. Fogalmam sem volt, hogy te veszélyeztetett munkában dolgoztál és KORÁBBAN jár a nyugdíj. Talán ha egy megbizottad( ügyvéd?) dolgozna otthon az érdekedben, utánajárásban?
Nem tudom elképzelni, hogy ami jár azt ne kaphasd meg!
Sajnálom, hogy ilyen nehéz a helyzeted, de remélem, hogy csak megoldódik idővel!
Nem sértődtem meg, hogy haragodban mindent feltételezel rólam, de azért hidd el, se nem irigyellek, se nem utállak. Miért is tenném?
Zenei beszélgetéseintk mindig érdekesek voltak.
10:15 de.
Fenyvesi Glória
A megváltozott munkaképességűekkel – rokkantak – kapcsolatos megjegyzése a témát érintő teljes tudatlanságáról ad tanúbizonyságot.
2012-ben 200 ezer (!!!) ember felülvizsgálatáról határoztak, akik még nem töltötték be 57. életévüket és III. csoportú besorolásban voltak. 2014. januárjáig mintegy 57 ezer embert tudtak megvizsgálni, s ebből mintegy kb 10% (!!!) volt az akiknek nem volt indokolt a munkaképesség csökkenése, mert vagy javult az állapotuk, vagy nem volt indokolt a leszázalékolása.
A nagy politikai populista öngól miatt, hogy nincs annyi potyautas a megváltozott munkaképességűek között, mint amennyire számítottak, az addig jogosan megállapított járandóságok összegét jelentősen csökkentették és pont azt a réteget sodorták a veszélybe, akiknek egyébként is sokkal többe kerülnek a mindennapok, mint más embereknek.
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy olyan embereknek vonták meg az ellátását, akik valóban betegek nem egy példától volt hangos a sajtó, pl rákosok.
Csak a száraz tények: akinek 2012-ben lett volna a soros felülvizsgálatuk, a mai napig nem hívták be, mert nem tudják a megnövekedett létszámot olyan tempóban szakérteni, hogy utolérjék magukat, így a betegek várnak és bizonytalanságban élnek.
Nem tudom ha Ön hasonló helyzetben lenne, pszichésen mennyire terhelné meg, hogy tudná elviselni ezt. Az a sanda gyanúm, hogy kicsit más hangnemben szólna a pökhendisége.
700 ezer rokkantnyugdíjasról beszéltek, csak azt felejtették el elmondani, hogy ebből, durván 400 ezer már nyugdíjkorhatáron túl van, a többi a korhatár előtti.
Kérem a jövőben tessék inkább utánaolvasni, bőven talál ezzel kapcsolatban információt megfelelő helyeken, ahelyett, hogy ostobaságokat írna le.
A szolgálati nyugdíj az egy másik téma. Visszamenőleges jogalkotás csak nálunk dívik, jogállam ilyet nem ismer. Teccccet volna elmenni pl rendőrnek és talpalni az utcán, majd más lenne a véleménye. Ezzel együtt félreértés ne essék azzal én se értek egyet, hogy valaki a 40-es évei elején már szolgálati nyugdíjas legyen, megfelelően át kellett volna dolgozni a törvényt felmenő rendszerben és békén hagyni azokat, akik már évtizedek óta aláírták azt a bizonyos papírt.
10:33 de.
Szeretettel várunk mindenkit! http://www.vilagtalalkozo.hu/home?subSiteId=1
Figyelő! Gyere te is 🙂
10:45 de.
Tisztelt Ille István!
Sok mindenen elgondolkodtam már.Épp ezért jutottam arra a következtetésre, hogy nincs túl nagy különbség azoknak a kutyáknak az életterében, mely kutyák pórázát ugyanaz a gazda tartja. Maximum a fajtájuk más. Mert az egyik fajtát a gazdi házőrzésre tartja, nevelte, a másikat pedig vadászni küldi. Szóval a gazdi érdekei az irányadóak. És nem is szeretnék tovább belemenni, a különböző politikai lózungokba. Egyet viszont biztosan tudok, mert a saját bőrömön tapasztaltam és tapasztalom. A magyar nép többsége nyomorog. És ezt az állapotot független ki volt hatalmon, az elmúlt 25 év termelte ki. De ezt, bizonyosan ön is nagyon jól tudja. Feltételezem továbbá, hogy van annyira felvilágosult,hogy tisztában van a jelenlegi Magyarországi gazdasági, oktatási, egészségügyi, demográfiai, vallási és egyéb, társadalmat meghatározó viszonyokkal. És tisztában van a Kárpát-medence geopolitikai és geoökonómiai jelentőségével. Nyilván magyar emberként, ismeri a magyar lelkivilágot és azt a szellemet is, melyet a magyar nép teljességében hordoz. Kihangsúlyozom még egyszer; Teljességében! Nem megosztottságában! Mi szükség tehát a pártokra, vagy épp a különbözőséget erősítő vallási irányokra, ha azok nem a magyar teljességet szolgálják? És miért is irányítanának bennünket a pártok? És egyáltalán, miért is marják egymást azok az egyszerű emberek, akik ugyanahhoz a nemzethez tartoznak? Hiszen a hatalom ősforrása a Nemzet! És Ebből a szemszögből nézve, független az álláspontok különbözőségeitől, talán könnyebben megközelíthetjük a magyar teljességet. Személyem nem a pártállást tekinti elsődlegesnek, hanem az embert. S tudjuk, hogy az emberből is van gyarló és gyarlóbb. Senki nem makulátlan. Egyetlen egy kivételtől eltekintve, s ez az egyetlen kivétel a Jó Istenünk. Tudja, ha egy ateistának felrakjuk azt a kérdést; miért érez, szervhez nem kötődő, belső fájdalmat, ha meghal egy közeli hozzátartozója akit szeretett. Akkor nem biztos, hogy válaszolni tud rá. Talán nem tud válaszolni azért, mert a szelleme, a tudata más irányú. Azonban még ha tudatosan nem is hiszi, de tudattalanul érzi azt az érzést, ami összeköti szeretteivel. Tudja, magyar és magyar között nincsen különbség, ha a lélekállapotuk egy. Innen kiindulva a magyar emberek feladata tehát egyszerű. Túl kell látnunk azon a szűk látókörű szellemi állapoton, mely a lelkünk eredetétől és mércéjétől távol esően, a megosztottságunkat okozza…
Köszönöm türelmét.
Tisztelettel: Thot Attila
10:46 de.
jani!
talan pl,;-annyi kozuk azert volt,hogy a Magyar honvedek az 1940-es Karpataljara tortent bevonulasuk utan tomegesn zaklattak, oltek halomra ruten,Orosz,es Ukran civileket,zsidokat
10:50 de.
Köszönöm, kedves Éva!
Szeretnék, csak már kissé öreg vagyok.Programotok nagyon csábít!
10:57 de.
thot attila: magvas gondolatok, megérne egy külön postot, már csak azért is, mert a megosztottságot illetően nem mindenki osztja a lelki eredetet illető nézetét, bőven akad ott pártosság is.
nem lenne kedve kifejteni? szívesen közölnénk!
11:02 de.
nincs kizarva hogy ellatogatok oda megnezni mirol lesz szo!!
sokbe nem kerul,idom meg van dogivel………….akkor miert is ne!!
11:24 de.
Kedves Figyelő: Tényleg nem értettél meg. Törvényesítve vették el az én és kollégáim nyugdíját. Megszavazta a parlamenti szavazógépezet. Reklamációnak helye nincs mert a kormánynak így tetszett. Nem nehéz a helyzetem sőt! Nem akarom sajnáltatni magam. Nálunk sosem volt Te pénzed. Nekünk mindig a Mi pénzünk volt. De megdolgoztam érte keményen. És azért 600 euró itt is pénz.
Pont ennyi feleségem autórészlete.
Tényleg hagyjuk abba ezen nem tudunk változtatni. Majd talán 2017-ben ha addig nem találnak ki megint valamit.
Magyarok világtalálkozója. Nagyon sajnálom ha nem működik.
De pártalapon választási kampányként ne is működjön.
Az Omegával kapcsolatban annyit írtam, hogy 20 éve nem játszanak. Már csak a nevüket viszik ki a színpadra. Ez szélhámosság. De ha nektek kell akkor hallgassátok. Elhiheted művészi értéke nem lesz. Vámosiéknál és Zalatnainál azért sokkal több.
Pappnak viszont semmi keresnivalója ott a zavaros gondolataival. Ez nem magyarok hanem szélsőjobboldali magyarok találkozója lesz. Mi tessen rajta? Semmi jót nem adna a találkozónak.
Nekem nem lesz attól senki magyar, hogy Kalocsai mintás mentében vegyes pálinkától részegen turulmadarat és nagy Magyarországot vizionál.
Semmi bajom egy pártsemleges Világtalálkozóval. Engem nem érdekel én örülök, hogy eljöttem. Ha Te is átélted volna az utolsó 24 évet Te is így gondolnád! Akivel akarok találkozni azt meg tudom oldani. Azt viszont elfogadom, hogy Te 57 év után vágysz egy ilyenre. A jegyárakkal sincs bajom addig míg nem lehúzás jellegű. Illik minimum null szaldósnak lennie. Az Omega sosem volt olcsó.
De remélem Kertész Ákost is meghívják egy békés eszmecserére? Vagy keresztlevél nélkül nincs belépés? „Szerencsére” Presser, Laux és Somló már nem Omega tagok.
Nem a találkozóval van bajom hanem a jellegével.
Menj és érezd jól magad.
Ui: Igyál majd vörösbort mert abban tényleg jók vagyunk.
12:22 du.
Kedves Ilanfair!
Nekem a program, Omega stb. nem fontos egyáltalán. Valószinű el se mentem volna a Nigarához.
Engem egészen más zavar és bánt.
Eyy kanadai magyar blog rosszindulatú cikkei és beírói elérték azt, hogy nem lesz sem omega, sem Papp, de valószinű Magyar Világtalálkozó sem!
Szégyellem magam, hogy közéjük tartozom és írok még ide. Sokan mondták már, ne írjak! De arra gondoltam, hogy valakinek csak kell az igazsághoz ragaszkodni a sok rágalom és hazugság mellett!
Sajnos, én kevés vagyok erre, úgy látszik.
12:34 du.
hehehe figyelő és az igazság…egy valami igaz: sok mindenért kell szégyenkeznie, de történetesen nem a magyarsághoz való tartozása az.
az csupán születési hiba.
12:35 du.
Figyelő: Fogadd meg a bölcs tanácsot, ide ne írjál.
12:46 du.
asher alexander
2014 február 20
10:46 de.
Úgy értelmeztem, hogy „Öreg Titán” hozzászólásában Trianont, és az oda vezető viszonyokat elemezte. Most inkább nem mennék bele abba, hogy mi volt Kárpátalján az 1938-39-es magyar bevonulást követően. Talán csak annyi, hogy Kárpátalja egy olyan terület, amelyik a legtöbbször cserélt gazdát. A maga születésekor cseh volt.
12:49 du.
Ille, félreértett, he, he he,!
Nem a magyarsághoz tartozást szégyellem, hanem hogy még ide írok és maguk közt vagyok.
De nem teszem meg Gyulának azt a szivességet, hogy kimaradok. Legalább magam állom a sarat a sok sötét szöveg között.
12:51 du.
Kedves Figyelő!
Sajnálom, hogy nem tudok privát levelet írni neked, ezért itt írok.
Kérlek, ne vedd ilyen komolyan a szívedre mások véleményét. Én egyszer írtam, azt is megbántam. Nem kellett volna. (Ennek a kijelentő mondatnak most sokan örülnek itt 🙂 ) Bevallom, hogy miattad nézek be ide időnként, mert kíváncsi lettem a meglátásaidra. Hála Istennek, hogy függetleníteni tudom magam a sértegetésektől. Mindenkinek joga van kinyilvánítani a véleményét (a stílus persze minősít mindenkit), de szelektálni és megfelelő polcra tenni hasznos lehet. 🙂 Valószínű, hogy idősebb és bölcsebb is vagy nálam, de kérlek, hogy kezeld egy kicsit lazábban a történéseket, ha már erre az oldalra tévedtél te is. 🙂 P.S.: Sajnálom, hogy csak itt és így tudtam ezt leírni neked. Szeretettel, Éva
12:52 du.
gyula bognar: majd jön az önérzetes válasz, hogy ez egy szabad ország, és oda ír, ahova akar! az a baj, hogy néha nem tudja, mit is írt…
12:56 du.
figyelő: ne becsülje túl magát. nemhogy állja a sarat, de nyakig benne van. mi több, én nem is sárnak nevezném.
1:17 du.
Kedves Figyelő: Az Omega együttes vezetője Benkő László azt nyilatkozta, hogy szó sem volt róla, hogy Ők mennek. Azt sem tudja milyen alapon állította ezt akárki. Soha semmilyen pártrendezvényen nem vettek és vesznek részt (valaki hazudik).
Nem Ádám miatt nem mennek. Papp meg nem hiányzik sehonnan. Hidd el.
De azért érdekes. Te az itteni baloldali magyarokat szégyelled. Mikor én azt írtam, hogy nem érzem jól magam az otthoni magyarok között akkor kaptam hideget-meleget.
Most akkor hogy van? Nekem miért nem szabad?
1:24 du.
Ille István
2014 február 20
12:56 du.
Ha a sz…a gondolt, ebben tökéletesen igaza van!
1:28 du.
Hát nem is tudom, hogy fogja Kanada és az USA túlélni ezt a csapást?
1:28 du.
Szöllősi Éva
2014 február 20
12:51 du.
Köszönöm szavait, kedves Éva!
Ne sajnálja, hogy írt ide, egy pici más suly jól jön néha!
Nem tudom, hogy bölcsebb e vagyok, de a magyarok széthúzása, gyülölködése nagyon szívemre megy!
Nem tudom lenyelni a sok hazug rágalmat, amit itt olvasok. Most Göllner írása, annyira megdöbbentett, hogy egyelőre válaszolni sem tudok, ennyi zavaros, bolsi támadásra!
1:31 du.
Éva, elnézést a magázásért…….már lassan nem tudom kit SZABAD kit nem, tegeznem.,.
1:35 du.
figyelő: és még büszke is rá, hogy maga nyakig áll benne? anyám, borogass!
1:43 du.
Figyelő
2014 február 20
1:28 du.
Na, ez az amit nem szabad, idézlek: „nagyon szívemre megy”. A dolgok attól nem sokat változnak, ha megpróbáljuk szépen leírni, hogy nem biztos, hogy minden úgy van, ahogyan itt és más hasonló médiákban megpróbálják sulykolni. Maximum minősíthetetlen stílusban, sértegetésekkel, mocskolódásokkal azt próbálják elérni, hogy a másképp gondolkodók ne látogassák az ilyen oldalakat. Ez persze azért gyerekes, mert ha magukban maradnak, akkor kiket fognak trágár szavakkal illetni? Márpedig az biztosan nagyon jó lehet a különböző frusztráltságokat így kiélni. Remélhetőleg a család addig is nyugodtan lehet, amíg apa itt káromkodja ki magát 😀 .
1:46 du.
Ille: A tanács másoktól jött, nem neked, hanem a figyelőnek. Erre csak neki kell reagálni, nem neked.
1:48 du.
szöllősi éva: bocsika, de maga talán másképpen gondolkodónak tartja magát? mert akkor egy feltétellel már eleve gondja lehet: a gondolkodással 😛
1:52 du.
Ille István
2014 február 20
1:48 du.
Ez tényleg olyan ovis 😀 Ha valaki másképpen gondolkodik, akkor baja van a gondolkodással? Oppá 😀 Ez lenne a nagy demokrácia? 🙂 🙂 🙂 Látod Figyelő? Olyan vicces ez oldal, nem? 🙂
1:58 du.
Elnézést az uraktól, de mára ennyi is elég volt, és különben is kiviszem még a kutyusomat sétálni. 🙂 Köszönöm a jó hangulatot, lesz min mosolyogni séta közben. Jó éjszakát az itthon lévőknek, szép napot a többieknek.
2:04 du.
szöllősi éva: kétségtelen, vicces. magán pl. igencsak jókat lehet röhögni. a másképpen gondolkodókkal semmi baj nincs, csakhogy, a maga esetében magával a gondolkodással van baj. tudja, az olyasmi, amire képtelen. nem hogy másképpen, sehogy se. a sablon ugyanis nem az. magának meg csak az van.
mondja, hogy’ áll a szövegértéssel?
2:07 du.
szöllősi éva: nem javasolnám, hogy séta közben mosolyogjon, még a végén idiótának nézik – bár így is előfordulhat 🙂 arra pedig, hogy bármire is visszaemlékezne írott segédlet nélkül, már megbocsásson, az akváriumban tartott guppi inkább képes 😛
2:12 du.
Szöllősi Éva
2014 február 20
1:43 du.
Remélem, még nem mentél kutyát sétáltatni!
Igazad van, de sajnos nekem csak ez az egyetlen fórum maradt ahol a véleményemet beírhatom magyar nyelven.
Két eset lehetséges, vagy elmaradok és akkor nincs semmi ilyen kapcsoltom a magyar ügyekben, vagy maradok és élvezem a következményeket.
Szép napot Neked!
2:37 du.
Figyelő: Ne maradj el. De ha Illét megkéritek akkor megadja nektek egymás „emil” címét és akkor cseveghettek privát is.
Engem már összehozott három baráttal.
Nem olyan gonosz csak szeret annak látszani.
3:00 du.
Szöllősi Éva
2014 február 20
1:43 du.
Szőlősi maga roppant gőgös, és roppant demagóg! Épp ésszel nehezen felfogható abszurduma a maguk gondolkodásmódjának, kommunikációjának ahogy fennhéjazó önérzettel papolnak sértegetésről, mocskolódásról, stb miközben a szellemiség ahogy-amivel élnek maga a kirekesztő, megkülönböztető gyűlölet. Rettentő szánalmas az autenticitás önámító, képzelt kultúrfölényének ez a dacos, hisztérikus retorikája.
És tényleg elhiszik maguknak… Borzalmas!
3:11 du.
fuser: túlterheled szöllősi mamát, egy csomó olyan szót írtál, amit nem ért 🙂
4:27 du.
It is unbelievable what is happening with this. Everybody gets offended? Who cares if its left side or right side?
Can we not get together and who ever does not want to participate, don’t participate…..get somebody else…
We love to see anyone come from Hungary to entertain us. If these guys think they’re too good, stay home. I am sure there are many others that would love to come to Canada.
„Ezert nincs osszetartas, mindenki megsertodik mert nem arany betukkel kapta meg a meghivot”
5:13 du.
Jani, Don Ovuz
Természetesen lehet bújni a térképeket, én magam is térképmániás vagyok, akár órákig el tudom nézegetni a legkülönfélébb térképeket, és magam elé képzelem a mögöttük lévő valóságot. Csodálatos világba engednek betekintést a térképek.
Annak azonban ma már semmi értelme nincs, hogy elmúlt korok térképei alapján vágyjunk annak a helyzetnek a jelenkori, vagy akár jövőbeni újbóli létrejöttére. A térképek nem erre valók, hanem a képzeletünk táplálására.
.
Ami a trianoni határokat illeti: nem népszerű ma Károlyi Mihály emlékiratait olvasni, pedig ajánlom mindenki figyelmébe a nemrég megjelent (teljes terjedelmében, cenzúrázatlanul Magyarországon most először) kötetet, amely nagyon nagy segítséget nyújt a Trianon előtti és utáni történések, és annak okainak jobb megismeréséhez.
A valóságból a mai (és a Horthy-korszakbeli) magyar jobboldal egyetlen elemet emel ki, és minden mástól függetlenül szemlél: azt, hogy Magyarországgal igazságtalanul elbántak Trianonban. Ami igaz. Tehát van egy igaz állítás, és erre ráépül egy egész nemzetideológia. Ami viszont rettenetesen téves és végzetes. Ugyanis hiába történt Magyarországgal igazságtalanság, ha egyszer Magyarország az ezt követő 100 év során sem volt képes bebizonyítani azt, hogy ÉRDEMES lett volna kedvezőbb elbírására. Ennek az ellenkezőjét viszont többször és rendre sikerült igazolnia. Majdhogynem úgy néz ki a helyzet, hogy Trianonban megelőlegezték Magyarország negatív megítélését, amire azután Mo. alaposan rá is szolgált. Ma pedig már semmiféle esély nincs e kérdésben lényegi változást, Mo. számára területek visszaszolgáltatását elérni, de még ilyet kezdeményezni is merő naivitás, legalábbis addig biztosan az, amíg Mo. a mai arcát mutatja a külvilág felé.
5:54 du.
A Magyar Nagykövet nyilván válaszol a pénzügyi kérdésekre.
Hiszen a közpénz elköltése az nyilvános.
Nekem,csak az a kérdésem lenne,hogy mi okból támogat a követség szélsőséges találkozót?
Hiszen a magyar-népirtó Horthy utódok,és a nyilas rablógyilkosok utódai ezt tetteikkel nem érdemlik meg!
7:32 du.
Öreg Titán
Az én „filozófiám” szerint Isten nem érdem szerint osztogatja sem az egyéni sorsokat, sem a népek sorsát. Hanem a Teremtő úgy irányítja egyéni életünk és a történelmet is, hogy az derüljön ki, hogy kiben milyen lélek lakozik? Sose lenne nyilvánvaló, hogy milyen nép a román, a tót vagy a szerb, ha próbaképp nem kapták volna meg a vitatott területeket. Mára lassan a világ előtt is látszik – ha hatalmat kapnak – semmivel nem különbek a magyaroknál.. Ez fontosabb igazság, mint az, hogy kié a föld? De majd Istentől rendelt időben,(megkerült dokumentumokból, tudományos felfedezésekből stb.) ez is kiderül. Sajnos, addig még sokat bántjuk egymást.
7:42 du.
Fuser
Mostanában kihagytam sok írást a KMH oldalain. Csak utólag olvastam Wass Alberttel kapcsolatos beírásod. Nos, „le a kalappal!”
12:13 de.
aser
2014 február 20
5:54 du.
Honnan v eszi, hogy a Nagykövetség finanszirozza a Magyar Találkozót? Honnan veszi, hogy szélsőséges, mert Christopher állitja?
Azt pedig pláne jól tudja ki milyen érzelmű…
1:13 de.
Öreg Titán
2014 február 20
5:13 du.
A mi nézetünk erről a kérdésről azonos. Mindössze ezen a kérdésen már sokszor vitáztunk az álmodozókkal.
Jelen térkép is egy morzsa nagyságú adalék volt az álmok ellen.
1:21 de.
„aser”!
mas tollaval ne ekeskedjen!!hasznaljon masik fedonevet!!
8:02 de.
Minden Amerikába/Kanadába disszidáltból bolsevik lesz?
8:16 de.
Tréfli: Nem. Figyelő ellenáll a mételynek.
5:27 de.
Tréfli. Nem, Csak az Orbán-hívőkből.
6:34 de.
AZ!!!
foleg ha „trefli”,ill,; taref!!
egy kosher,egy glatt kosher,egy kosher hlavi,egy kosher l’mehadrin megmarad orokre annak ami!!!
7:42 de.
Egyébként;
˙
Szálasi Ferenc nyilas „nemzetvezető” is, az 1946-os népbírósági tárgyalásán, folyton a krisztusi szeretet meg a Kárpát-hazát emlegette.
.
7:51 de.
Öreg Titán !(5.13)
Nagyszerű az okfejtésed. Nemcsak a szívemből, de az eszedből is szóltál. Gratulálok !!!!!!!!!!!!!
8:15 de.
fojtatom helyetted is,;-….mindamellett hogy nemzetveszejto volt es tomeggyilkosok vezere!!a nacik hatsojat keszseggel tisztara nyalo patkany volt,csakugy mint beregffy,kunder-fiala,bardossy,imredy,feketehalmy-czeydner,zoldi,stb fergek!!
jomagam a sajat szememmel lattam az oktogon lampavasira logatni nyilas fergeket!!nyilvanos kivegzesek voltak!!
8:16 de.
Csak véletlenül találtam erre a fórumra,de egyre nagyobb érdeklődéssel olvasgatom, egyelőre az engem érdeklő cikkeket.
Magamról csak annyit,hogy 2 év híján itt éltem le az életem,majdnem egy éve „dúskálok” 85000-es nyugdíjamból,és nagyrészt boldogan éltem mindig.Ennek egy titka van,mindig elégedett voltam azzal amim volt,mivel körülöttem sokaknak még annyi sem jutott,és ezt láttam,az irígységet pedig nem ismerem.
2 évet dolgoztam nyugaton,állítom, hogy ez nagyon hasznos volt,nem csak anyagilag,hanem elkezdtem másként gondolkozni,és ezt azóta sem hagytam abba.Ez nem csak a munkámra vonatkozik,hanem azóta nem dőlök be a propagandának a TV-ben,rádióban de az interneten sem(sem a bal,sem a jobbról jövőnek).Persze tévedhetetlen sem vagyok,azt meghagyom némely hozzászólónak.
Végigolvasva a hozzászólásokat felmerült bennem,tudja még valaki négy nap után,miről szól ez a topik? Vagy megelégszik annyival, hogy ha nem egyezik a véleménye valakiével,akkor egyszerűen idiótának,buzinak,istentagadónak vagy éppen analfabétának nevezi, hiszen a papír sok mindent elbír,és így kiöntheti magából azt az indulatot,amit nem mer a főnöke vagy más ismerőse szemébe mondani.
Erre azután az érintett válaszol,és már senkit nem érdekel az eredeti téma.Mindig azt tartottam,hogy nem mindig annak van igaza aki hangosabban vagy durvábban mondja,ez itt is kiderült.
Azt nem mondanám hogy én semleges tudnék maradni,de soha nem tartoztam párthoz,épp azért,mert visszataszító dolgokat láttam jobb és baloldalon egyaránt,amihez nekem nincs gyomrom.
Ismerek becsületben megöregedett embereket és olyat is,akit sosem engednék ki a börtönből(itt direkt EMBEREK-et írtam kínai,cigány,zsidó,arab,stb. helyett,mert mindenütt találkoztam többfélével).Ezt azért írtam ide,mert némelyik hozzászólóból süt a gyűlölet a baloldali vagy jobboldali hozzászóló EMBER iránt.
Az jutott eszembe,hogy Erdélyben a magyarokról az terjedt el,hogy gyűlölik a románokat.Nos én nem ezt tapasztaltam,kicsi eldugott falukban,vagy fenn a havasokban,tökéletesen megértik egymást,mert ott csak EMBER van,akire ha kell mindig számítani lehet,na meg senki nem oltja beléjük kiskoruktók a gyűlöletet,mint a városokban.
Kicsit hosszúra sikeredett,de ha csak néhányan elgondolkoznak a leírtakon,már megérte.
8:38 de.
Csak hogy a főcímhez visszakanyarodjunk,elmondom,hogy 2 ismerősömet is műtötte anno Dr.Papp Lajos,és azt állítják,nélküle már nem élnének,és egyike a legkiválóbb orvosoknak. Részemről ennyit tudok róla elmondani,és sajnálom,ha már nem praktizál,hiszen ahhoz biztosan ért.Hogy milyen a világnézete és a hite,azzal neki kell számot vetnie,mint ahogy azzal is,ha másokat megpróbál egy szerinte helyes útra téríteni.Ezért én nem itélem el,mint ahogy a falumban élő MINDKÉT felekezetű pappal is jó viszonyban vagyok,pedig nem hiszek egyik vallásnak sem.Ők is próbálnak a hitükre csábítani embereket,mint Papp úr,mégsem itélem el őket.
Mielőtt félreértené valaki elmondom,hogy nem vagyok hitetlen,csak istenben nem hiszek,egyszerűen azért mert szerintem ha lenne,nem hagyná ezt a sok borzalmat,és eleve csak jókat teremtene.
Ezzel nem akarok senkit lebeszélni,sőt mindenkit a hitre biztatok,hiszen ha nincs isten, az akkor sem árt,ha meg van,annál jobb neki.
7:34 de.
Krisztofer,te hamisítatlan cionista vagy. Echte fajgyülölö. Mondd,boldog vagy,hogy megfúrtál egy olyan magyar ügyet,amihez semmi közöd?
7:39 de.
Papp Lajos, akárcsak Wass Albert népüket szerető, hazájuk sorsáért aggódó, érte tenni igyekvő, tisztességes emberek.
A magyarságot szeretők nagyra becsülik őket.
Ugyanakkor gyalázzák őket azok a nemzetellenes kozmopoliták, akik a magyar népet évszázadok óta kizsákmányolják.
9:06 de.
asher,ha te lehetsz kosher,miért baj,ha magyar a magyar?
10:12 de.
KUSZKULLO!!
„ha” a christopher” cionista-(messzirol se az!!en igen)-akkor te egy veresszaju tetves nyilas vagy!!
na??!!
10:15 de.
az a Wass Albert aki tagja volt a Nyilaskeresztes part Hungarista mozgalom-nak??aki cikkeket irt a hirhedt nyilasujsagba a „kitartas”-ba??
echt hungaricum!!
10:17 de.
-es ki mondta hogy nem lehetsz magyar??hmmm!!mutasd mar te!!!
legyel az ami akarsz!!kit erdekel szerinted??!engem csoppet sem!!
de!!!!
az hogy magyar vagy/es nyilas azert nekem az ketto!!nem ugyanaz!!
10:53 de.
asher alexander
2014 február 23
10:15 de.
Mivel Anonymus műveit nem olvassák ezek az emberek, így az eredetmondát is csak Wass Albert átírásából ismerik. Szerintem Anonymusé az igazi, de nem ez a lényeg, hanem ezen emberkék ezen megnyilvánulások miatt „istenítik”.
11:00 de.
asher alexander
2014 február 23
10:17 de.
A küszküllő egy ma már nem használatos régi erdélyi szó. Ez enged valamire következtetni. Kommentelni viszont valahonnan északról kommentel. Már ahogyan emlékszem.
Most akkor magyar, vagy székely?
11:03 de.
asher alexander
2014 február 23
10:12 de.
Nem tartozik ide,nem tartozik rád,mégis elmondom neked:apámat annak idején holmi fiatal nyilasok majdnem lelőtték.Alig úszta meg.Ebböl következtethetsz légböl kapott marhaságod abszurditására.Szállj magadba,”Erkölcs”!
11:05 de.
küszküllö
7:34
Christopher pártjára kell álljak! Lehet, sőt nagy valószínűséggel állítható is, hogy cionista, de az ellen tiltakoznom kell,hogy fajgyűlölő lenne! Eddig egyetlen zsidó embertársunkkal szemben gyűlölködő írást nem követett el. Ezért szeretjük.
11:07 de.
nyizo
2014 február 22
8:38 de.
Dr Papp orvoskénti halálozási statisztikái nem hozzáférhetőek. Így orvosi múltjával nem is foglalkoztunk túlságosan. Viszont az életének azon része amikor kikiáltotta önmagát táltosnak, ami egy orvos esetében már sok mindent megkérdőjelez. Valamint amikor hitet tett a szélsőjobbos eszmék mellett, az már nem magánügy mint a vallás.
11:29 de.
Don Ovuz
2014 február 23
10:53 de.
„Mivel Anonymus műveit nem olvassák ezek az emberek…”
Felsorolnád Anonymus műveit?Hadd olvassam el.
11:38 de.
nyizo: Nem óhajtok kötekedni, de. Nevez meg olyan orvost aki még nem mentett életet. Ahogy feleségem mondja, ez a dolgunk! Még én is mentettem pedig csak mentős voltam. Még szültem is kettőt.
De úgy gondolom, hogy ezt a „magyarkodó” szélsőjobbos viselkedést nem kellene keverni a vallással.
Magyarnak lenni nem vallás hanem állapot. Semmi szentség nincs benne.
Papp felhasználja a hírnevét (tév)eszméinek terjesztésére. Ez nem becsületes. Nem becsületes mert akik nem is konyítanak a munkásságához imádattal néznek fel rá, mert azt olvasták róla jó orvos. Akkor tartson orvosi előadásokat. Igaz ez most biztosan jobban fizet.
Ez a túllihegett magyar kereszténység semmire sem vezet. A vallás magánügy. A templomra? és a lélekre vonatkozik. Ez a magamutogatásnak semmi köze a valláshoz. Katolikus országban élek. Itt senki nem mutogatja a nagy vallásosságát. De a templomok tele vannak.
11:38 de.
kedves donom, egész pontosan egy svédországi gatyafenék faluból lobogtatja fenne a zászlót. ott se nem magyar, se nem székely, csak egy gyüttment bevándorló. még csak nem is erdélyből, tehát nickneve eredetét se ismerheti – hacsak nem néprajzkutató 😀
11:42 de.
Don Ovuz
2014 február 23
11:00 de.
„A küszküllő egy ma már nem használatos régi erdélyi szó.”
Valóban?És mi van,ha néprajzos vagyok?
„Most akkor magyar, vagy székely?”
A nacionalista románok szerint,a székely nem magyar,hanem elmagyarosodott román.Te is román vagy?
11:48 de.
küszküllő: a székelyek szerint viszont ők sz..ták a magyart. most akkor?
a többi szövegét kivettem, mert nem bizonyított, csak porovokált.
11:54 de.
küszküllö
2014 február 23
11:29 de.
Ne csak a Gesta Hungarorumot keresse, hanem Adorján mestert, aki később erdélyi püspök lett. Ugyanis a történelemkutatás nem állt meg. Azóta beazonosították, noha ez még Wass Albert plagizált és átdolgozott műveiben nem szerepel. 🙂
11:56 de.
Ille István
2014 február 23
11:38 de.
Mi a helyzet,mester?Még mindig bedolgozol,vagy te vagy a megbízó?Ha akarod beperellek,és garantáltan elsütöm neked!
11:57 de.
küszküllő: sok sikert hozzá!
11:57 de.
frivi
2014 február 23
11:05 de.
Igazad van.
12:10 du.
küszküllö
2014 február 23
11:42 de.
Nem, én Spanyol, és világcsavargó, de ne zavarjon a dolog. Csak az őseim voltak magyarok, meg ősmagyarok. De arra büszke vagyok, hogy sem nekem, sem az őseimnek nem volt köze a fasisztákhoz. Ja, és a vörösök elől mentek ki oda.
12:14 du.
Fene gondolta volna hogy ekkora tere van a Turulbanszületettek körében a sátánista-ősiszittya barbár imázsnak.
Hogy hörögnek csak mert egy valamikor megbecsült orvosnak sikerült mostanra törzsi kuruzslóvá züllesztenie magát és ezt szóvá tesszük mint negatív példát.
Másszóval :
A Jobbereknek ezekszerint semmi közük Isten országához , a keresztényi ideákhoz és gondolkodáshoz.
Csak felhasználják a Bibliát ( is ) homályos céljaik érdekében.
Rovásírást akarnak , tanítják is már különféle pedagógusi kurzusokon , ugyanott kézrátétes szittya gyógymódot, továbbá holokauszttagadó szemináriumok is vannak olyan pedagógusoknak , akiket érdekel a téma.
Ez nem vicc , tegnapelőtt értesültem róla.
Itt tart a Turulbanszületettek Országa.
Szerencsére Ukránia erőnek erejével nyomul az EU.-ba. a jópélda talán ragadós lesz.
Franc se akar orosz pénzügyi gyarmattá válni , csakhogy egyesek további pármilliárdocskát símán zsebre vághassanak a fennforgó jelenleg tervezett 4000 milliárd Forintból.
12:14 du.
Küszulla :
Nagy a pofád fiacskám.
12:19 du.
Ille István
2014 február 23
11:57 de.
„küszküllő: sok sikert hozzá!”
Rendben,mester.
12:24 du.
Don Ovuz: A halálozási statisztikák sem segítenének.
Ha óvatos akkor kevesen halnak meg a keze alatt. Ha bátor és vállalja a kis esélyt is sokan meghalhatnak a keze alatt. De ez nem jelentené, hogy rossz orvos.
De ha teljesen bizonyított is lenne, hogy a világ legjobb orvosa ez a mostani viselkedését akkor sem mentené.
1:05 du.
küszküllő: majd értesítsen, hogy milyen alapon fog pert indítani ellenem és milyen bíróságon 😀
1:41 du.
llanfair: mint írtam is, alig volt infom a jó dokiról,csak azért írok,hogy jelezzem,engem meggyőzött amit Te és Don írtatok,semmi baj a hovatartozással,amíg megtartja magának.
3:38 du.
Papp Lajost személyesen nem ismerem. Egy barátom rokonát műtötte Zalaegerszegen. Erzsi néni szerint, a szívsebészet minden betege, kivételesen tehetséges és szélsőségesen tisztességes orvosnak aposztrofálta. Évek múlva is Budapestről Pécsre utaztak Papp Lajoshoz kontrollra.
6:27 du.
gabor erzsebet!!
marpedig erosen ugytunik!!espedig mar a valasztasok alatt orban kijelentette-(kisalfold.hu)-le is hozta,;
„orban,;-legnagyobb peldakepem a tortenelembol benito mussolini”-
ez sokmindenre fenyt derit milyen politikat fojtat orban a felcsuti miniduce!!
6:29 du.
erdelyi mondas!!
„szekely szarta a magyart”!!
es milyen igaz!!epp itt a jo pelda a kuszkullo!!
6:31 du.
bla-bla-bla!!
apadat „majdnem lelottek”!!azt hogyan kell??felig??
mert a mi testvereinket egeszen a dunaba lottek!!
7:09 du.
küszküllö
2014 február 23
7:34 de.
Jó kérdés volt, küszküllö. Sokakban felmerült már.
7:11 du.
Geyza
2014 február 23
12:14 du.
Ne ezzel próbáld kezelni a kisebbségi komplexusodat. nem fog sikerülni.
10:40 du.
Ille István
2014 február 23
11:48 de.
„a többi szövegét kivettem, mert nem bizonyított, csak porovokált.”
Milyen alapon vágod meg, írod át mások kommentjeit, ille?
Ha mindenáron késztetést érzel, akkor vagy jelentesd meg, vagy ne, de ne piszkálj bele.
Nagyon úgy néz ki, hogy számodra ez felér terápiával, /még mindig jobb, hogy itt randalírozol és nem a metróban/, de mintha kissé túllépnéd a hatáskörödet.
3:38 de.
Orbán Viktort csak azok nevezik diktátornak és antiszemitának, akiknek csorbultak a Rákosi Mátyás óta meglévő kiváltságaik, hegemóniájuk.
5:18 de.
Ille István
2014 február 23
1:05 du.
„küszküllő: majd értesítsen, hogy milyen alapon fog pert indítani ellenem és milyen bíróságon :D”
Uraságod pontosan tudja,hogy milyen alapon.A többit majd hivatalosan.
8:18 de.
dakota: mert nekem úgy tetszik. amúgy: köze? nekem nincs hatásköröm, kisfiam. ÉN vagyok maga a hatáskör 🙂
azon felül tudatosan provokálom a maguk félét. frivitől kezdve talbuseren, névtelenen keresztül malmosig – a felsorolás nem teljes – szépen, sorban be is dőlnek, mint maci a málnásba, és a kényszerből felvitt kultúrmázuk lerepedezése után, biza, elővillan valódi énjük. nem valami szép látvány, de csak azt adják, mi lényegük.
az indítékaikat nem is kérdezem, felesleges. zsigerből működnek így, mert ahhoz, hogy tudatosan tegyék, tudatuknak is lennie kellene. az meg, mint tudjuk…
8:21 de.
küszküllő: csak azért kértem, közölje, hogy legyen időm mély lélegzetet venni ahhoz, hogy kiröhöghessem 😀
8:23 de.
kuszkullo!
-en is inditok egy buntetopert maga ellen!!
meglatjuk tudja-e cafolni az osszes kommentjet amiket termeszetesen kinyomtatva elkuldok az illetekes birosagnak!!
8:28 de.
asher alexander: ugyan, be ne dőlj ennek a majomnak! egy nímand, blöffre gyúrva 😀
8:30 de.
szo nincsen holmi „bedolesrol”!!
-en viszont feljelentem a yerusalem-i legfelsobb torvenyszeken!!
mas hozzaszolokat pedig a haga-i nemzetkozo birosagon mint „incitation la haine antisemite et racial” cimen!!
8:32 de.
jelenleg azon gondolkodok hogy a jobbikot es az orban kormanyt kozosen vagy kulon-kulon jelentsem-e fel haga-ban!!
az alairasgyujtes-(kizarolagosan a magyar szarmazasu lagertulelok)-megkezdodott izrael szerte!!
9:11 de.
MAGYAROK, EGYMÁS ELLENI USZÍTÁSRA NE HALLGASSATOK!
Éveket töltöttem székely-magyarok között. Soha nem mondták, hogy a székely ..arta a magyart. Azért, mert én nem gúnyoltam, hanem testvéreimnek tekintettem őket.
9:24 de.
erdélyi alex: a mondás sokkal régebbi, mint a maga ottani léte. olyan nincs, hogy székely-magyar. nem magyarok, székelyek. ezen kár elkezdeni vitatkozni. soha nem is tartották magukat magyaroknak, mi több, még az erdélyi fejedelmek idején azok se tartották őket annak. tudja, a „székek” kifejezés elég sokat mondó. saját eredetmondájuk szerint is a honfoglaláskor erdélyben letelepült, elmagyarosodott határvédő „segédnép, népcsoport” volt – a hangsúly az elmagyarosodáson van. nem lenne csoda, dzsingisz is beolvasztotta „segédnépként” a meghódoltatottakat.
„A székelyek közigazgatási területeit félezer éven át (1400–1872) székeknek nevezték (sedes). Hivatása és szerepköre ugyanaz volt, mint Magyarországon s az erdélyi magyarság területein a vármegyéknek. Megkülönböztették az eredetileg alakult fő- vagy anyaszékeket s a később ezek keretében alakult fiúszékeket (sedes filialis).”
9:46 de.
Erdélyi Alex: „Rákosi Mátyás óta meglévő kiváltságaik, hegemóniájuk” Mi van? Milyen kiváltságom volt? Az, hogy dolgozhattam éjjel-nappal? Az, hogy nem engedtek az országból távozni? Maga tudja mit beszél? Tud még ilyen baromságot? Már csak maga butasága hiányzott ide.
Most választásokig itt eszi a fene magukat?
Ille puha vagy!
9:55 de.
llanfair: nem vagyok puha, csak kézhez szoktatom a kicsikét 😀 vagy inkább: székhez.
9:56 de.
Erdélyi Alex: Tőlem szobrot is avathatnak neki. Ez most NEM Papp Lajosról fog szólni hanem az Erzsi nénikről meg a maga véleményéről.
Régen xxxxxxxx-on az egyik körzeti nem ment ki hívásra mondván vége a munkaidőnek. A hölgy szépen meg is halt méhen kívüli terhességben. Vizsgálat cirkusz.
A nénik és bácsik visszakövetelték az aranyos doktort. A hölgy úgy is meghalt volna nem mindegy? Ennyit a nénik és bácsik szaktudásáról.
Még annyi ha egy orvos húsz beteget megöl de hármat meggyógyít akkor csak a hármat kell megkérdezni milyen orvos (a húsz már nem panaszkodik). Már pozitív is a kép. Nem nekem ugrani ez nem Papp doktorról szólt.
9:58 de.
Ille István: Minden nap meg tudnak lepni. Hihetetlen fantáziájuk van.
10:27 de.
Erdélyi Alex
9:11
De azt Te sem tagadhatod, hogy átjött 23 millió román!
10:30 de.
Krves I…!
Hogyis szólhatna ez Papp doktorról!
10:30 de.
Kedves akart lenni!
10:38 de.
Erdélyi Alex
2014 február 24
9:11 de.
A mondás a Csaba királyfi elmélethez köthető. Vagyis a székelyek hun eredethez kötik önmagukat. Amíg a magyar eredet több nemzet egyesülése, és ha a jelenlegi megnevezésünkben hunnak is azonosít minket a világ, de a hun nép csak egy része volt a honfoglalóknak, és Árpád sem volt hun, ezért nevezzük önmagunkat magyarnak.
A monda szerint Attila két fiáról van szó, de a hunok őshazája lényegesen keletebbre van a Julianus-barát által megtalált magyar őshazánál.
Viszont az elméletnél maradva, Csaba királyfi, aki talán nem is egy, hanem három ember személyének beleszövése a legendába, a monda szerint egyenesági leszármazott, amíg a másik ág Aladár, aki germán anyától származott. Vagyis fattyúnak tekintendő.
Innen a mondás.
10:44 de.
frivi: Azért nem szól Papp doktorról mert az mondtam. Ha róla akarok írni akkor róla írok. Ez ilyen egyszerű. Ne kergess szellemeket.
10:46 de.
frivi: kétségtelen, hogy nem jött át, bár nagyon akart. csakhogy, időközben kiismerték az orbáni nemzetmentés módszerét, ami csak felületesen látszik ároknak. szakadék az a javából. köszönték szépen, és meghagyták az erdélyieknek. nomeg, elterjedt köztük az a hír, hogy ha átjönnek, tőkés lászló – természetesen a fidesz színeiben – fogja őket is képviselni brüsszelben.
maradt még annyi eszük, hogy lemondtak erről a kétes dicsőségről.
10:55 de.
papp „doktor”??meg viccnek is ocska!!!!
egy kontar!!egy sarlatan!!az igen!!
vagy telleg doktor de mint mengele!!
10:56 de.
„erdelyi”alex!
maga ugy erdelyi ahogy en bunyevac!!sehogy!!ha az lenne nem irna suletlen hujesegeket!!
11:41 de.
PAPP LAJOS GYÓGYÍTÁSBAN,HUMANITÁSBAN,HAZAFISÁGBAN KIMAGASLÓ,
az én információim alapján. Az enyémtől gyökeresen eltérő világnézete miatt nem vagyok hajlandó utálni.
12:00 du.
A SZÉKELY NÉP EGYENRANGÚ AZ ÖSSZES TÖBBIVEL!
Elmagyarosodott segédnéppé degradálni, rasszizmus közeli hozzáállás. Aki szeretné megtudni, hogy milyenek ők, és minek tartják magukat, az ne olvasson kétes megbízhatóságú könyveket, hanem éljen köztük pár évet, vagy kérdezzen meg engem. Szembetűnően nagy köztük a magyarságot szeretők aránya.
12:23 du.
erdélyi alex: aha. kérdezzük meg magát. elvégre, autentikus. degradálás lenne? nem. csak a helyén kezeli az eredetüket. a magyarságot szeretők aránya semmire sem bizonyíték. népünk nagy része szembetűnően nagy aránya utálja a tótokat, a svábokat, az oláhokat, a cselákokat, a rácokat és bárkit, akit csak egy kicsit is különbnek tartanak maguknál.
kétes megbízhatóságú könyvek?
„A legújabb kutatások is figyelembe véve, négy elképzelés lehetséges eredetük kérdésében. Az első szerint a székelyek kezdetektől fogva magyarok voltak, akik a magyar királynak nyújtott katonai szolgálat fejében kapták kiváltságaikat. Így különálló elnevezésük tehát nem abból ered, hogy egy másik népként, hanem abból, hogy egy különálló foglalkozást folytatókként kezelték őket. A második elképzelés szerint a székelyek valójában a honfoglalásunk előtt öt évszázaddal, vagyis 400 körül, a Kárpát-medencébe érkező hunok leszármazottaival azonosak. Ezt a felfogást Anonymus említi először, gesztájában, és maga a székelység nagy része is átvette. A harmadik felfogás szerint a székelyek eredendően egy másik népet alkottak, akik még a honfoglalást megelőzően csatlakoztak a magyarokhoz türk segédnépekként. Később a kalandozó magyarok elő és utóvédjét alkották. Végül a negyedik elképzelés László Gyulához kapcsolódik, aki a kettős honfoglalás elmélete szerint a 670 körül – először – a Kárpát-medencébe érkező griffes-indás motívumokat használó ma még ismeretlen népcsoporttal azonosítja őket”
uppsssz.
12:55 du.
Miért Mengele?
Aki sok szívbeteget meggyógyított?
Nahát, micsoda sületlenség, és sértő a Doktorra nézve!
2:29 du.
A MAGYARSÁG ZÖME NEM UTÁL MÁSOKAT
ok nélkül, és nem érzi magát alacsonyabb rendűnek!
2:32 du.
erdélyi alex: ezt honnan tudja? és, ha van ok, az maga szerint mi? csak nem az, hogy báncsák a magyartot?
3:01 du.
Erdélyi Alex: A magyarság zöme mindenkit utál. És többnek képzeli magát mindenkinél. A többiben igaza van.
4:02 du.
Ille
9:24
Sajnálom, hogy éppen egy román középikolai történelemkönyv akadt a kezébe! Talán egyrészt javasolnám László Gyula kettős honfoglalás elméletének a forgatását, továbbá az ezzel kapcsolatos,nem hivatalos, de közismertnek tekinthető „indoklását”, hogy miért nem a hármas honfoglalás tételét tette közzé, és akkor felejtheti a sedeseit, és akkor nyugodtan elszakadhat a székek latin fordításától. Nem akarom sértegetni, különben is csak tényeket állapítom meg, de képzelje azt el, hogy ha László Gyula a Budapesti Tudományos Akadémia asztalára letette volna az Önhöz hasonló identitás-tudatú Glatz-féle történészek orra elé a hármas honfoglalás elméletét akkor még mekkora földindulást váltottak volna ki sorai! Próbáljon olvasni a sorok között is, ezt az „elmagyarosodott” határvédőkről kitalált baromságot meg csak a székelyek előtt hangoztassa, de ott is csak akkor, ha már halálosan beleunt már a moderálásokba, és mindenáron betegszabadságra akar menni! Fogadásom van rá, hogy székely testvéreinkben nem fog csalódni, és a legteljesebb mértékben hozzásegítik kipihenési vágyai beteljesüléséhez.
5:46 du.
fenyvesi lólika!
Miért papp? Mert még nem kapott ciánkapszulát a fogai közé?
1:59 de.
frivi
2014 február 24
4:02 du.
Nem a sorok között kell olvasni, hanem a sorokat.
Tény, a székelyeket illetően nincs ténylegesen elfogadott bizonyíték az eredetükre. Így érdektelen, ön melyik tézist szeretné előtérbe tolni.
A székelyek többsége a hun eredetet favorizálja. A nagy Csaba-király legendában a magyar a fattyú, és a nagy egymásra találásban a magyar a mostohatestvér. Innen a lenéző közkeletű mondás is: – A székely szarta a magyart.
Ugye, innen indultunk. Ha mindenáron a sorok között akar olvasni ott nincs semmi.
2:33 de.
MAGYAR-GYŰLÖLŐK, HIÁBA FÁRADOZTOK!
Gúnyolhattok, gyalázhattok, kitilthattok,
engem vitában legyőzni sose fogtok.
Nem azért, mert okos vagyok,
hanem, mert valóban igazságot,
egyenlőséget, békességet akarok
3:07 de.
erdélyi alex: valamit erősen félreért. itt magával nem vitatkozik senki. nincs értelme – ahogy a kommentje is tanúsítja.
6:09 de.
vitatkozni??es eppen magaval??ugyan mirol??!!ertelmetlen idopocsekolas lenne!!
ugyhogy duzzogjon csak magaban fiam!!
minket az hidegen hagy!!
7:43 de.
„Székelyföld árfolyamának emelkedése nyilván összefügg a modern magyarországi politikai közösség csődjéből következő integrációt teremtő otthonosság élmény megszakadásával. Ahogyan a modern politikai közösség hiányának megfelelően a haza otthonossága és bizonyossága elveszett, úgy vált a nyomasztó kortárs Magyarország ellenében a szenvedéstől megtisztult megváltás földjévé, a magyar jövő laboratóriumává a Székelyföld, amelynek tárgyi valósága, a posztszocialista városokban, a Ceausescu-korszakban épült blokkházakban élő székelyek világa, azaz a valóság egyetlen pillanatra sem érdekli a budapesti ideológiai mérnököket. …
S persze ha igény van rá, hát a székelyföldi turizmusipar is szívesen kiszolgálja az utazókat, minden annyira és épp úgy lesz magyar, amennyire, ahogyan a látogatók igénylik. Lehet merengeni a havasok ormán, lehet vadászni, megvenni az autentikus magyarság érzületet. A mai székelyföldi turizmus ideális példája az utazás jelentésváltozásának, miként lesz a Grand Tourból etnikai zarándoklat, éppúgy mint Dobogókőn, mint Csíksomlyón, Jeruzsálemben vagy Székelyudvarhelyen. Székelyföld ma minden további nélkül megszerezhető. Kínálják a Sóvidéket, a Békási-szorost, van szekértúra, és katasztrófa-turizmus, az elárasztott Bözödújfalu megtekintése, Gyimes gyalogtúra. Új nemzedékek számára személyessé válhat egy hajdani veszteség közös élménye, egy fájdalom-Gemeinschaft negatív utópiáját ígéri a helyreállító nosztalgia az otthontalanná vált haza mindennapjaival, s nem létező holnap sötétségével szemben. A történelem ítélete és szenvedés ellenére létező, illetve visszaszerzendő magyarság rezervátumként értelemmel tölti meg az értelmetlen mindennapokat a szobakurucok számára, ezért aztán semmit nem tudunk kezdeni a virágzó Pozsonnyal, vagy a folyamatosan épülő Nagyváraddal. Székelyföld a mai magyar társadalom csődjének mértékében vált mítosztárggyá. A „nemzetvallás” fesztiváljai, a hősképzés populáris színterei, s minden egyes ilyen rendezvény, újra és újra visszautal a mitikus idők szentföldjére, Székelyföldre, amelynek előbb-utóbb mégiscsak önállónak kellene lennie, ha már Erdély elveszett. …
A marginalizálódásnak akkor és csak akkor lehet gyógyírja a múlt, ha pár napra is, de komoly méltóságot ígér. Ez nem pusztán kultúrtörténeti hamisítvány, hanem egyszerűen hamis pénz osztogatása. A rovásírásversenyek, az ősi magyar sportok, és katonai erények új koalíciója, azaz a személyes részvétellel felidézhető soha nem volt múlt: a megélt és soha nem tanult közösség, a nemzetvallás folyamatos dáridója. …
Ezért aztán addig hazudjuk magunknak a Trianon-fájdalmat, ameddig csak lehet, és addig tekintjük a Székelyföldet a megváltás birodalmának, amíg végre nem teszünk valamit a valóságért.”
Gy.P.
9:11 de.
ANTISZEMITIZMUS és ANTIMAGYARIZMUS,
egymás okozói és éltetői.
Hiába vársz szeretetet attól, akit megvetsz és utálsz,
szeresd a magyart, a székelyt, ha szeretetre vágysz!
8:22 du.
Soha nem fogom fel, miért a szélsőségesek vádolnak szélsőséggel másokat. Dr. Papp Lajos nem tartozik a szélsőjobbhoz, nincs Magyarországon szélsőjobb. Magyarországon aggódó emberek vannak, akik szeme láttára tették tönkre ezt az országot, szélsőséges módon. Eladósítottak bennünket, leépítették a gazdaságunkat, elvették piacainkat, tönkretették egészségügyünket…etc. Na most ez ellen harcol a maga módján egy maroknyi embercsoport, akiket ma Magyarországon szélsőségeseknek szoktak nevezni. De nem ám ez a szűk csoport, Köztük sokunk által igen nagyon tisztelt dr. Papp Lajos professzor úr is tartozik, nem ez a csoport a szélsőséges, hanem akik ide juttatták ezt az országot és most harsogva üvöltik azokra, hogy szélsőségesek, akik azt mondják, elég volt ebből. Dr.Papp Lajos professzor úrnak meg emberek ezrei, százezrei tartoznak tisztelettel, mert sajnos kevés ilyen jó magyart termett ez a magyar föld, mint Ő. Ő, aki egy világhírű szívsebész, számtalan ember életének megmentője, Ő, aki egy kiváló szívsebész orvosgárdát képezett ki, Ő, aki igaz ember maradt a siralmas és elkeserítő körülmények ellenére is, Ő, aki közel nem kapott annyi elismerést, tiszteletet, mint ami megjárt volna neki, igen, Ő,Ő,Ő, az igaz ember és igaz magyar.
12:19 de.
Ezt a Keresztes Hentes-hez irom, On egy jellemtelen, gerinctelen, embernek nem nevezheto, ne probalja sertegetni a szeretett Dr. Papp Lajos Professor urat a jellemtelen megjegyzeseivel. AMI NEM FEDI A VALOSAGOT. A Dr. Papp Lajos Professor ur, rengeteg embert megoperalt, megmentett, te kit mentettel meg te nyalas szaju, frater. Meg a mai napig is hirdeti a magyarok eredetet, multjukat. Ha becsuletes tisztesseges zsido vagy akkor nem all neven irsz ide. az Orban cigany-zsido, a Gyurcsany mit csinalt a hazankbol, meg ennyi koldus amiota ez a parazitak, satanyok megszalltak a szeretett HAZANKAT, Magyarorszagot meg ilyen szegenyseg nem volt. Kiraboltak az orszagunkat, Hentes ur, te mit csinaltal az eletedbe? A szeretett Dr. Papp Lajos minden becsuletes hazaszereto Magyar tiszteli es szereti, de nezzed meg a zsido rablo tarsasagrol milyen velemennyel van a Magyarsag? Az aljas garazdalkodo Gyurcsanyi azt mondta eggyik beszedeben, hogy „Hazudtunk ejjel nappal” Az a tragar szavakat hangoztatta, hogy „Elkurtuk” Erre vagy buszke? Meg ilyen satanyok nem voltak a MAGYAR POLITIKAI ELETBEN MINT A GYURCSANYI MEG Az ORBAN. EZEKRE VAGY BUSZKE? MI A SZERETETT DR. PAPP LAJOSRA VAGYUNK BUSZKEK, HOGY ILYEN MAGYAR EMBER IS VAN KOZTUNK. ES ERTEKELJUK, TI MEG MENJETEK VISSZA A LOPOTT TERULETEKRE, AMIT ELLOPTATOK A SZERENCSETLEN PALESZTINE NEPTOL. OTT UGASSAL HENTES UR. MEG ARRA IS JELLEMTELEN VAGY, HOGY KIIRD A RENDES NEVEDET. MEGEGYSZER NEGATIVUL BESZELSZ A SZERETETT DR. PAPP LAJOS PROFESSOR UR-ROL, KITESZEM A WEB OLDALRA, HOGY ILYEN JELLEMTELEN EMBER VAN A VILAGON A MAGYAROKAT LEALAZZA. . EZT AZ UJSAGOT AZ ELETBE NEM VESZEM MEG, ES AZ OSSZES MAGYAROK KOZOTT ELFOGOM HANGOZTATNI.
HENTES UR REMELEM A DR PAPP LAJOS PROFESSOR URTOL BOCSANATOT KERSZ, A JELLEMTELEN MEGJEGYZESEIERT AMI NEM FEDI A VALOSAGOT.
KEREM A TOVABBIAKBAN, HOGY TARTSAD MEG A JELLEMTELEN MEGJEGYZESEIT HENTES UR.
MOST BUCSUZOM, REMELEM NEM FOGOM OLVASNI AZ SZENNYES JELLEMTELEN LEVELET,
VIOLET TALABER
12:40 de.
sértő személyeskedés és antiszemita kijelentések okán kommentje törölve. olvassa el a MODEM-et.
3:01 de.
violet talaber: azért már megérte megírni ezt a cikket, hogy a maga fajta, turulban született, árvalányhajas hazaffyak megmutassák valódi énjüket!
egy kis zsidózás, egy kis tudatlanság, egy kis fenyegetés – ugyan, husikám, milyen web oldalra tesz bármit is? vagy akar egy jó kis becsületsértési pert a nyakába? ahogy én Keresztes Hentest (?) ismerem, simán lenullázza magát, nyuszó-muszó 😀 – egy kis mocskolódás, egy kis cigányozás, ahogy kell egy tőmagyar részéről.
milyen újságot nem vesz meg, maga szerencsétlen? egy virtuális újságot? jujj, de ki fog szúrni velünk! az összes magyarok közti elhangoztatást meg hogy fogja megtenni? (elhangoztatás 😀 )
amúgy miért kiabálja végig irkodmánya második felét? fél?
amúgy nem tudtam, hogy orbánék kanadát is kirabolták – mert hát, az a maga hazája, harmatos virágszálam 😛
10:47 de.
MIÉRT TÖRLIK A VÉLEMÉNYEMET?
Nem sértettem senkit, csak bizonyítható tényeket írtam civilizáltan.
11:18 de.
Hogy mondod Ille István? Kik mocskolódnak? Kik kezdték, kik kezdték el itt mocskolni dr.Papp Lajost? Miről beszélsz, fafejű Ille? Éppen ti mocskolódtok, szarparasztok! Ti magyaroztok, hogy szakadna rátok az ég.
11:29 de.
Ne mocskold dr.Papp Lajost, ne turulozz, ne magyarozz, egy fasszopó vén köcsög. Ha magyarkodni nem akarsz, nem baj, de ne zsidóskodjál akkor a magyarok között, te vadbarom tuskó. ezt üzenem a többi fasszópó kis csicskásnak is itt.
11:42 de.
erdélyi alex: megjelent? megjelent. akkor?
11:50 de.
istván: valahogy el tetszett tévedni. a mocskolódás az, amit maga elkövet. a maga jelzőit senki nem használta a jó doktorra, max. ideológiai eltévelyedését és teljesen indokolatlan sámántudatát említettük meg. erre mi a válasz?
na, ezen gondolkozzon el, fiam.
11:54 de.
istván: az előbb még nem olvastam ezt az úri modorú, komoly tánc- és illemórai neveltetésről és kifinomult nyelvhasználatról tanúskodó hozzászólását, de köszönöm, hogy megtisztelt vele.
magánál becsöngettek (ha érti, mire gondolok. ha nem, majd rájön)
12:09 du.
István
2014 február 26
11:29 de.: De jó Még egy kritikus.
12:22 du.
heheheheeheheeeheheheheeheheheeh
Pistagyerekből kibukott a jelenkori hungarójobboldaliság valója-veleje .
12:29 du.
Látom derekasan dolgozik a ” magyarcsapat”
Asszem ezzel annak a másik pártnak a vezérkara a Polgári Körök után egy még szélsőségesebb , még kezelhetetlenebb társaságot kreált.
Valószínüleg azokból a futballhuligánokból , akikkel majd a választások után lángba akarják boríttatni a fél Várost megint.
Ha esetleg nem úgy alakulnak a dolgok ahogy szeretnék.
Szépen igazolják ezt a véleményemet ennek a csoportnak ide ” delegált ” tagjainak a sűrüsödő megnyilvánulásai is.
2:14 du.
EZ A MAGYAR-GYŰLÖLŐK HELYE
István, ez a felület a fanatikus magyargyűlölőké. Ők nem kíváncsiak a tényekre. Reszketnek az újabb választási vereségtől. Céljuk a mi bosszantásunk, elűzésünk, illetve a tájékozatlanok félrevezetése hamis propagandájukkal. Gátlástalanul küzdenek Rákosi Mátyás óta megszokott kiváltságaik megőrzéséért.
2:33 du.
erdélyi alex: mi több, még provokálunk is, így szép lassan az összes agyonmagyarról lehámlik a kultúrmáz, és előtűnnek vicsorgó fogaik. ne értékelje túl magát, a fene se akarja magukat elűzni. színesítik a palettát, ennyi 😀
3:01 du.
MIÉRT TÖRLIK A ZSIDÓ TÉMÁT?
Ők nem kritizálhatók, magasabb rendűek a magyarságnál?
3:14 du.
erdélyi alex: van elég más fórum, ahol zsidózhat. ez nem az. majd, ha maga is magyar honfitársaiként beszél róluk – mert még őfensége, I. Viktor is külön emlegeti őket, mi szerint vannak magyarok, és vannak zsidók – esetleg cseveghetünk.
3:16 du.
TŰRJÜNK ÉS ÉRVELJÜNK!
István, kénytelenek vagyunk nyugodtan, megfontoltan tűrni a magyarok gyalázását, a provokációt. A választási esélyeinket javítandó, igyekezzünk érvekkel meggyőzni a tájékozatlanokat, bizonytalanokat. Remek volt a 8:22 du. írásod. A trágárkodás inkább árt. Itt, az ólban is maradjunk emberek. Hagyjuk, hogy a magyar-gyűlölők megutáltassák magukat! Vagy talán, valami csoda folytán magyar-barátokká válnak?
3:25 du.
erdélyi alex: magyarok gyalázása? magyar gyűlölők? mert, ha nem dőlünk be egy sámánnak, ha nem vagyunk hajlandóak elhinni a baromságait, akkor már magyargyűlölők vagyunk? ha nem állunk be birkaként bégetve orbán segge mögé, akkor már magyargyűlölők vagyunk? ah nem tűrjük el, hogy illusztris jobboldali beszólogatók faszfejnek és tetű komcsinak nevezzenek, akkor magyargyűlölők vagyunk? jól van, fiam? miről beszél? azért valami már dereng: valamilyen ólat lát maga körül…disznóól esetleg?
3:26 du.
Baszki mi van itt??? Az összes nyavalyás náci köcsög ide csődült? Műmagyar, műmájer csírák mint ez az istván nevű rühes kis kurva, ezek a mi a kurva anyjukat képzelnek magukról?
3:30 du.
Erdélyi Alex
2014 február 26
3:01 du.
Azért törlik te … mert ez nem egy náci szennylap, ahol a magadfajta pestises patkányok kiélhetik a primitívségüket!
3:35 du.
fuser: erdélyi nem primitív, csak hívő. ő még azt tanulta: ha megütnek, tartsd oda a másik orcádat is. aztán jól meg volt lepve, ha kékre-zöldre verték 😀
3:41 du.
Fuser
2014 február 26
3:26 du.
A kedvencük rájött, hogy ha nem tudják becsapni az embereket egy nem létező Omega koncerttel, Nem mennek majd az emberek. Nagyon égő lett volna csak 36 regisztrált nácinak előadást tartani. Talált egy ürügyet.
Most mind a 36 regisztrált ide zúdult, elfröcsögni a bánatát.
3:47 du.
Fuser: Szerintem az Ille csinált egy vírust Ezek beütik a kurucinfót és a vírus ideírányítja őket. De miért kellett?
Holnaptól távozom is. Erős undorom van.
3:48 du.
llanfair: ugye, ez komoly? mert viccnek elég durva lenne 🙂
3:53 du.
Ille István. A vírus? Neked kell tudnod.
3:54 du.
Llanfair
2014 február 26
3:47 du.
Na ne csináld már! 🙂 Nem hagyhatod magukra a barátaidat!
4:02 du.
Don Ovuz
2014 február 26
3:41 du.
Van benne valami! 🙂
4:06 du.
Ille & Fuser: Tudjátok nekem olyan feleségem van, hogy hozatott nekem Pestről egy nagyon csinos hölgyet, hogy legyen kível délelőtt kirándulnom. Panaszkodtam, hogy egyedül nem az igazi.
Az viszont gyanús, hogy a gyermekkori barátnője aki Pszichológus. Ez némi árnyékot vett a dologra.
Mindegy két hétig elleszek. Aggódjak? 🙂
4:59 du.
István
11:29
Mivel nekem meglehetősen rossz hírem van ezeken az oldalakon, elmondhatom, hogy kaptam hideget-meleget, és már minden voltam, csak tekintetes úr nem. Úgy gondolom, ilyen „előélet” után most is megszólalhatok.
Az embernek lehet igaza, de csak addig, ameddig meg tudja őrízni az egyébként mindenkire nézve kötelező méltóságát. Nem tudom, mivel van kikövezve a jószándék útja, de hogy nem trágálkodással, abban biztos vagyok. Célszerű, hogy az ember csak olyan hangot engedjen meg magának, amit maga is hajlandó még elviselni, ami, elismerem, olykor komoly kihívás. A mások meggalázó céllal megfogalmazott mondatai nem jogosítják fel az embert arra, hogy ugyanabból a „kategóriából” szedje össze válaszait. Attól még nem fogom a hanuka-gyertyát trágyaforgató villának titulálni, mert turuloznak vagy turul-csirkéznek, mert ezáltal tahó módon sérteném ameg azokat, akiknek az adott tárgy nemcsak holmi fizikálisan is értelmezhető tárgy, hanem a hitének, belső lényegének része.
Szóval, idulatodat megértve, és sok dologban akár egyetértve is sem tartom megengedhetőnek a stílusodat.
5:17 du.
Fuser
7:43
Nem tudom, kit idéztél, sőt az idézett résszel helyenként akár még egyet is lehetne érteni, de azzal semmiképpen nem, hogy hazudnunk kellene a Trianon-fájdalmat. Trianon egy gyalázatos dolog volt, és, anélkül, hogy elveszni kívánnék a részletekben, a nemzettest minden egyes tagját brutálisan érintette származástól, vallástól, társadalmi hovatartozástól függetlenül.
5:21 du.
Kedves frivi: Az nem elég gúny, hogy a Hanuka gyertyatartót egy gyékényre helyezed egy népmesefigurával? A Hanuka úgy a világ legszebb ünnepe, hogy nem vagyok zsidó. Ezt nem mondhatod komolyan?
5:51 du.
I…
5:21
Nem igazán tudlak követni!
6:45 du.
na nezd mar!!egy ujabb diszpinty!!egy ujabb nyilas ganajturofereg!!
istvan!!
huzz vissza a kurucinfo-ra!!
a papp „doki” meg csak egy szelhamos kontar!!egy seggfej melymatyar!!
12:01 de.
Figyelő
2014 február 20
2:12 du.
„de sajnos nekem csak ez az egyetlen fórum maradt ahol a véleményemet beírhatom magyar nyelven.”
Nocsak! Bezárt az FP meg a Lex?
12:13 de.
llanfair: csak akkor kezdj aggódni, ha az ösvény szakadék mellett vezet 😀
2:35 de.
JAVASLOM, MINDANNYIAN MÉRSÉKELJÜK INDULATAINKAT
Frivi, ennyi arcátlan torzítás, és magyar-gyalázó, bevallott provokáció közepette nem csoda, hogy egy tisztességes magyar túllő a célon. Azért teljesen igazad van.
3:05 de.
frivi
2014 február 26
5:17 du.
frivi!
Az idézett szöveg György Péter, Állatkert Kolozsváron-Képzelt Erdély című könyvéből van. Nem egy egységes bekezdés, összeollóztam, és megvallom utólag megbántam, hogy a Trianon-os mondatot is belevettem, mert így, a szövegkörnyezetéből kiemelve valóban félreérthető. Természetesen vitathatatlan tény, hogy Trianon a nemzetünk egyik legnagyobb tragédiája, sőt olyan szempontból nézve, hogy mit és mennyit veszítettünk a természeti értékeinkből, kincseinkből, túlzás nélkül állíthatjuk, a történelmünk legnagyobb csapása! Ezt tagadni ostobaság, mitöbb bűn lenne! A szerző sem ezt teszi! A bekezdésben ahol a mondat megjelent, a napjainkban fel-fel tűnő revizionista hangokról, illetve a jelenkori Magyarország geopolitikai helyzetét, realitásait figyelembe véve, azok irracionális és populista voltáról beszél, amivel viszont teljesen egyetértek, pedig elhiheted a fél karom odaadnám az Isztriáért! Számomra -de persze ez abszolút szubjektív- magasan az a koronagyémánt. Eléggé sokfelé megfordultam már a világban, olyan helyeken is ahol kevesebben jártak mint a Mount Everesten, mégis Gaia minden káprázatos csodája közül az Adria az örök, kultikus szerelem! 🙂
3:12 de.
erdélyi alex: ha ide idézne valamilyen torzítást, magyar gyalázást, nagyban növelné a szavahihetőségét. a provokálást felvállalom. eredményeként, amint maga is látja, sorra hullik le az álarc a maga kezdetben még kenetteljes nemzettársairól.
4:01 de.
frivi
2014 február 26
5:17 du.
Más! Téged kérdezlek mert nagyjából te vagy egyedül a jobboldalon aki ebben a pokolivá vált vitában megtudta őrizni hidegvérét. Szóval több mint fura miért kelt ki így magából mindenki. Egyszerűen nem akarjátok tudomásul venni, hogy mi nem Papp doktor szakmai tekintélyét vitatjuk, sem azt amit letett az asztalra a magyar szívsebészet területén, sem azt hogy életeket mentett, csak azt az utat amire hivatását feladva rálépett. Mondom, én hogy látom ezt. Mint írtam már, végignéztem egy „magyarság” előadását a neten. Ahogy elkezdte az első tíz percben már kezdem komolyan meglepődni mert olyan alapvető igazságokról beszélt mellyek konkrétan nekem is állandó vesszőparipáim. Arról, hogy a természet egy egységes, istenien tökéletes egész melynek minden egyes „szereplője” ugyanolyan fontos és tökéletes mint maga az egész, ezért buta és elhibázott az az évszázados beidegzettség, hogy vannak „gyom”-növények, meg „kártékony”-állatok! Nagyon tiszta és bölcs gondolat! A Nimpkis indiánok egy ősi éneke ezt így fogalmazza meg:
„A fény teljessége rejtezik a leghalványabb színben,
Kristály szunnyad minden útszéli kavicsban.
Mamut fenyő álmodik a legkisebb fűszálban,
És bálna lakozik minden földigilisztában.”
És aztán innen elindulva eljutott egy másik gondolatig ami konkrétan és homlokegyenest ellentétes ezzel a szellemiséggel. Oda, hogy a magyarság minden tekintetben, a génjeitől kezdve a nyelvén keresztül egész kultúrájáig felette áll minden más népnek ezen a bolygón, mitöbb minden más népnek hálás hódolattal kellene a magyarokra tekinteni mert minden emberi kultúra és teremtett érték a világon a magyarságtól eredeztethető, és az Amazonas indiánjaitól az inuitokig, meg az aboriginalokig mindenki a Kárpát-medencéből indulva, egy Székely-kapun keresztül lett azzá ami! Frivi, ne má! De most tényleg! Ez az igaz magyar út ha a földön élő több száz nemzet, több ezer népcsoport végtelenül gazdag és egyenrangú kultúráját, hagyományait lecsóvá degradáljuk? Ha bárhol járok a világban akkor leszek igaz szívű magyar ha felsőbbrendű gőggel tekintek mindenkire mert bár bennem leginkább azok a fránya zsidó gének vannak, de van egy csomó nemzet tesóm akik tele vannak csudibnál csudibb ősgénekkel? És ha így is van ez mit számít? Tényleg az ősgénjeinkre akarunk büszkék lenni, és nem a sport eredményeinkre, a tudományos, kulturális, valóságos vívmányainkra?! Persze értem én, hogy ilyenből egyre kevesebb van, mert a regnáló rezsim megalkuvás nélküli kitartással épít le, zülleszt le mindent ami valódi értéket teremthetne, de miért a legkönnyebb utat választjátok ennek kompenzálására, hogy a jól csengő de hamis misztikum, és áltudományosság világában kerestek kapaszkodót a dacosan tomboló magyar önérzethez!
Szóval nem azzal van a baj ha büszkék akarunk lenni magunkra, ez minden nép legtermészetesebb, építő jellegű igénye! Az úttal és az eszközökkel van a baj! A hamis pénzbe kapaszkodó önámítással!
7:52 de.
Na, az egyáltalán nem igaz, hogy a magyarok többsége utál mindenkit.
Befogadóbb nép nincs is másik…
De, egy darabig tűr, aztán lázad, ha mások, idegenek, kisebbségek ki akarják túrni saját Hazájából.
7:52 de.
Elég volt Trianon!
Meg a kommunizmus…stb…
8:07 de.
fenyvesi glória: trianon és kommunizmus egy mondatban egy kissé fura. az egyik egy történelmi esemény, a másik meg nem volt. ugyan, fejtse már ki, milyen kisebbség akarná kitúrni a magyarokat saját hazájukból?
9:00 de.
fenyvesi!
nem mondjon hujesegeket ha kerhetnem!!meghogy „befogado” nep a magyar!!baromsag!!azert volt evszazadokon at budan-(attila ut)- es pesten-(XIII ker)- getto mi!!?
azert kellett minden nem magyarnak-(a magyarokra nem vonatkozott!!!)-utvamot fizetniuk!!azert voltak a pogromok mert olyan hihetetlenul befogadok mi??azert voltak az eroszakos teritesek kereszteny hitre a budai var elotti reten es a vermezon!!
itt izraelben-(hiszi vagy sem tokmindegy)-minden vallasnak szabad gyakorlasa,es a hivek gondtalan elete biztositott!!vannak itt keresztenyek,pravoszlavok,koptok,ormeny orthodoxok,muszlimok,zsidok vegyesen!!ez a legbefogadobb orszag a foldon!!izrael!!
1:04 du.
Fenyvesi Glória
2014 február 27
7:52 de.
„ki akarják túrni saját Hazájából.”
Miért vagy ilyen rettenetesen sötét??? Kitúrni??? Tegyél már ide valami konkrétumot amiből ezt megállapítottad!
Mellesleg az ilyen irritálóan korlátolt emberszabásúakat a bolygóról kellene kitúrni! Találj már vissza a rohadt csészealjadhoz!
2:55 du.
A LEGBEFOGADÓBB?
Ovadia Jószéf: Isten csak azért helyezte a Földre a nem zsidókat, hogy a zsidókat szolgálják.
(Izrael történetének legnagyobb temetésén több mint nyolcszázezren búcsúztatták Ovadia Jószéf korábbi szefárd főrabbit. A temetés idején Jeruzsálemben leállt az élet. Az eseményen megjelent Benjámín Netanjáhú miniszterelnök és Simon Peresz államelnök is. Az ultraortodox rabbi rendkívüli vallási tekintélynek örvendett Izraelben, pártja megkerülhetetlenné vált, és kormányok megalakulásáról vagy bukásáról dönthetett.)
3:08 du.
erdélyi alex: és ezzel mi a baja? magyarországon magyarok vannak, nem? ez legyen az izraeliek dolga.
3:08 du.
NEM KITÚRÁS, RASSZISTA MAGYAR-GYALÁZÁS
Esterházy Péter: Így gondozd a magyarodat
…A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk.
…Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése és Trianon után túrónak használhatjuk…
3:20 du.
erdélyi alex: rasszista, mi? ezek szerint a magyar az egy rassz 😀
mi a baja a recepttel? én még erjeszteném is egy kicsit, úgy pikánsabb lesz a túró.
amúgy ez is esterházy:
„Nem kell alkalmazkodnom a körülményekhez – de nem is szabad! Író vagyok, a szellem embere. (…) Az én szolgálatom: megőrizni népem legtisztább erkölcsi hagyományait, nem engedni, hogy az igazság szelleme elavuljon. A kezdődő barbárság lármája közt ébren tartani a lelkiismeret sajgó nyugtalanságát. Megóvni egy jobb idő számára az emberiesség megvetett eszméit, a szellem és szabadság tiszteletét. Ezek a nemzet igazi szentségei.”
3:28 du.
Ardelenau! Kosarat hoztál?
3:39 du.
falusi: nem inkább ardeleanu? vagy sicullus? 🙂
3:43 du.
NEHÉZ SZERETNI A ZSIDÓKAT, HA JELES KÉPVISELŐIK MEGALÁZZÁK, ÁLLATNAK TEKINTIK, FENYEGETIK, AZ EGÉSZ MAGYAR NÉPET
Kertész Ákos:
A magyar genetikusan alattvaló…
…röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni.
4:00 du.
Erdélyi Alex
2014 február 27
2:55 du.
Te szerencsétlen! Mi köze a magyar zsidóknak ahhoz, hogy egy elmeháborodott mit mondott Izraelben? Mellesleg ugye milyen abszurd és vérlázító egy ilyen duma? Nos, mondj egy számot hány idézetet hozzak ide a Papp dokidtól melyben hasonlóan felsőbbrendű kontextusban, minden más nép elé helyezi a magyarságot! Erről beszélünk napok óta, hogy milyen abnormális dolog megkülönböztető etnikai fogalommá ferdíteni a nemzet fogalmát amiért ti tüzet okádva hisztiztek, most meg nagypofával egy ugyanolyan elmebeteg dumát idehozol egy másik nemzet hasonló eszelősétől! Tényleg nem esik le mekkora öngólt lőttél hülyegyerek?!
4:01 du.
erdélyi alex: senki nem kéri, hogy szeressék őket. amúgy – különösen jelenlegi állapotában – tán nem úgy látja, hogy tekintélyes hányada a magyar népnek valóban állat – ha nem is disznó, de birka?
tán vitatja, hogy – ha nem is genetikusan – de alattvaló? hogy kell neki mindig egy vezér, aki megmondja, miért is olyan fene jó neki? aki után – különösebb agytevékenység nélkül – ballaghat? és azt hiszi, hogy majd pont ő fog kimaradni, őt nem fogják leszúrni, csak a másikat, mindig csak a másikat?
4:09 du.
Erdélyi Alex
2014 február 27
3:43 du.
Ne másokat hibáztass azért mert egy fájóan műveletlen, az illiterációval küszködő fajankó vagy aki nem hallott még a metaforák, a képi hasonlatok, az átvitt értelmű szavak fogalmáról, funkciójáról! Miért ugatsz ennyit a magyarságról ha még magyarul sem tudsz rendesen idióta?!
4:11 du.
fuser: nekem máshol az írói szabadságról papoltak – mondván, hogy katona józsef azzal élt, amikor a bánk bánban izmaelitákról dallott…
4:16 du.
Ille István
2014 február 27
4:11 du.
Na igen! Arról nem is beszélve!
4:23 du.
Miért jó ezeknek ha állandóan le vannak alázva? 🙂
4:42 du.
fuser: nem mondd, hogy lealázzuk őket, az olyan bántó, olyan felsőbbrendű. mondd inkább, hogy folyamatos ismeretterjesztésben van részük 🙂
1:12 de.
erdelyi!
itt kertesz akos IDEZETT,;-egy ADY ENDRE versbol!!
ezt nem kertesz irta le eloszor!!!
de mar jozsef attila is irt ilyet a magyarokrol,meg mikszath is!!
pedig ok aztan egyik se zsidok!!
1:14 de.
Kertész Ákos Magyarországon merte gyalázni a magyar népet, nem máshol.
Mikor itt tüntették ki,itt élvezte a javakat…
Hálátlan!
1:16 de.
-es??az igaz is!!!
a Torah-ban ez all!!mit vartal hogy rabbi letere ellent fog mondani annak amit a hala’ha-(torveny)-eloir!!
mellesleg a ti hazug kepmutato balvanyimado papjaitok se kulombek!!ugyhogy,; KUSS!!
2:35 de.
TEGYÜNK KÖZÖSEN A GYŰLÖLET ELLEN!
Véleményem szerint, a zsidó elit egy részének ilyen rasszista, szélsőségesen nacionalista, magyargyűlölő kijelentései, fenyegetései szítják a zsidó-goj ellentétet. Az a szomorú, hogy a liberális, és a baloldali elit, ilyenkor általában cinkosként hallgat, akárcsak a külföldi illetékesek. Ilyen elvetemült véleményeket a szélsőségesnek kikiáltott Csurka István, vagy a Jobbik vezetői sem fogalmaztak meg soha. Úgy érzem, hogy a zsidóság szélsőségesei elnyomják a tisztességes, barátságos, szeretetreméltó zsidók hangját, és nem békességre, hanem minden áron teljhatalomra törekednek.
Pedig az antiszemitizmust jelentősen csökkentené, és a megbékélést segítené az antimagyarizmus visszaszorítása.
4:24 de.
fenyvesi glória: maga meg műveletlen, agymosott. most akkor, kivel van a nagyobb probléma?
4:27 de.
erdélyi alex: kezd lesüllyedni boda szintjére – pedig az elég mélyen van – ezzel a rossz zsidó-jó zsidó osztályozással. ez a kenetteljes dumája meg annyira álságos, annyira taszító!
erre varrjon gombot:
„Dobos István Hozzászólás: 2014-02-27 – 4:35 du.
Ille, te egy igazi primitív faszfej vagy, te ostoba köcsög. 🙂 Ide úgy látszik, vannak akik bármit írhatnak, minden megengedett nekik, vannak akiknek meg szinte minden beírását letiltják úgymond személyeskedésért. Faszfejek vagytok ti, nem demokraták. 🙂
Ille, remélem olvasod, ez neked szól elsősorban. 🙂 Mondjuk csak erősödik bennem az irántatok érzett megvetésem, hiteltelen szarjankók.”
ezt a dehogygyűlölködő, dehogymocskolódó nemzettársát győzze meg, ha szabad javasolnom!
bár komoly gondja lesz vele, mivel ez a szellemiekben komoly kihívásokkal küszködő, faék egyszerűségű ember valszeg még hasadt tudatú is, mert hol dobos istvánként, hol nagy sándorként jelentkezik be, de remélhetőleg ápolói hamarosan letiltják a könyvtár közös használatú gépéről, mert érzékelhetően nem tesz jót a kezelési folyamatának az ahhoz való hozzáférése. határozottan a visszaesés tüneteit mutatja.
4:33 de.
Glórika egyszerűbb vagy mint egy faék! Kertésznek eszébe sem volt gyalázni a magyar népet! A maga írói eszközeivel rámutatott a társadalmunknak sajnálatosan részét képező hitvány és primitív rétegnek az alávalóságára!
Neked persze hogy nem tetszik mert tudod, hogy inged, vagy inkább nagykabátod…
4:44 de.
fuser: glória valahol ezen a csasztuskaszinten áll:
ja, de hideg ez a beton, fel is veszem a nagykabetom 😀
7:41 de.
KEDVES DOBOS ISTVÁN, NE TRÁGÁRKODJ!
Ne tedd azt, ami ellenfelednek kedvez. Ne dühöngj, ne trágárkodj, ne állj félre. Érvelj, cáfolj megfontoltan, tömören! Vigyázz, ne légy perelhető! Bizonyítsd, hogy különb vagy náluk. Az elvakult magyargyűlölőket soha, de a kívülállókat, bizonytalanokat meggyőzheted. Nekik írj!
7:53 de.
fenyvesi!
csak azt felejtette el odairni-(veletlenul??erosen ketlem!!)-hogy eppen a MAGYAROK gettositottak,deportaltak csaladostol!!
ne kenje a nemetekre mert az hazugsag!!
7:57 de.
KERTÉSZ AZ ÖSSZES MAGYART GYALÁZTA:
„A magyar genetikailag alattvaló…”
8:34 de.
erdélyi alex: cáfolja meg! de, ha már úgy döntött, hogy maga ítélkezik, akkor játsszunk egy kicsit: mivel se a zsidókat, se a cigányokat nem tekintik a magyarok közé valónak (sőt, saját értékrendjük szerint más magyarokat sem)- egyikről orbán, másikról vona nyilvánította ki – mégis, miről beszél „összes magyar” címszó alatt?
pedig, ha igaz, kertész rájuk is gondolt!
8:38 de.
erdélyi alex: érvelni? EZEK? ne röhögtessen! kívülállók ezt a lapot nem olvassák, elvakult magyargyűlölők itt nincsenek (javaslom, fontolja meg, mit ír)!
9:23 de.
Erdélyikém:
ÁÁááááá dehogy.
Csak a magafájtákat.
De azt teljes joggal.Alattvaló maga is.
Az újonnan létrejővő hungarófeudális kényurak seggnyalója.
9:28 de.
Nagyon ismerős ez az egymondatos indítás. Malmos is így indított, és hová jutott!
De Alex is mintha már egyszer kiesett volna a szerepéből!
Úgy tűnik, csak éppen átcsúszott bukás nélkül a tanfolyamon!
Amúgy aranyos volt, ahogy egymást figyelmeztetik a tanfolyam anyagának betartására. 🙂
9:36 de.
Erdélyi Alex
2014 február 28
7:57 de.
Mi a véleménye, az írás előzményeiről?
Mi a véleménye, Kertész magyarországi zaklatásáról?
Mi a véleménye, az őt ért atrocitásokról, fenyegetésekről?
Mi a véleménye arról, hogy a magyarok semmit nem tettek egy hazai és nemzetközi szinten elismert, és Magyarország azt megelőző hírnevét öregbítő művész megvédésére?
Mi a véleménye arról, hogy menedékjogot kellett kérnie élete alkonyára egy más nemzettől?
A cikk ugyanis a távozása után íródott.
Kérem, írja le a véleményét, és minősítse a dolgot.
Vitaalapnak mondjuk kezdetként jó lesz ennyi, ha leírja a véleményét.
10:39 de.
Ille István
2014 február 28
8:34 de.
Ile írta: „..játsszunk egy kicsit: mivel se a zsidókat, se a cigányokat nem tekintik a magyarok közé valónak..”
Elnézést, hogy beleszólok, de semmi ilyesmit nem írt Erdélyi Alex.
11:04 de.
jani: erdélyi alex összes magyarról beszélt. én meg azt írtam, játsszunk egy kicsit, és nem arról írtam, hogy erdélyi mit tart róluk. de, ha már: sárdi jani, maga a magyarság részének tartja a cigányokat és a zsidókat? mert mintha régebben – kommentjei szerint – nem érzett volna irányukban túl sok felebaráti szeretetet…
fussunk még egy kört: kertész beleértette őket az alattvalói minősítésbe? erdélyi beleérti magát? erdélyi vállalja a cigányok és zsidók védelmét kertésszel szemben?
na látja…erdélyi alex nem igazán gondolkodott, amikor minden magyar nevében jól megsértődött.
az ile pedig lengyelül van, és azt jelenti: mennyi? tőmondatban: ile kostujet=mennyibe kerül…
11:47 de.
SZÍVESEN VITATKOZNÉK, HA VOLNA ESÉLY A KIEGYEZÉSRE
A vitáknak, csak a felek kölcsönös tisztelete, és az evidenciák elismerése esetén van értelme. Például azokkal, akik nem látják be, hogy Kertész megbocsáthatatlan bűnt követett el, amikor az egész népet gyalázta, felesleges korábbi – valós, vagy vélt – néhány embertől elszenvedett sérelmeiről tárgyalni. Sokszor sértegettek már románok, mégsem gyűlölöm mindegyiküket.
12:06 du.
erdélyi alex: ha jól sejtem, akkor a románok erdélyi magyarként sértegették. ebben a formában, ha szabad javasolnom, ne tekintse magát kertész által megsértettnek.
ráadásul az, hogy maga dönti el kertésszel kapcsolatban, hogy miről felesleges, és miről nem tárgyalni, az erősen véleményes.
a viták pedig nem igazán szoktak kiegyezésbe torkollani. ami pedig a kölcsönös tiszteletet illeti, ugyan, nézzen már körül, hogy nézetazonos társai ezt mi módon valósítják meg?
1:05 du.
Ille István
2014 február 28
11:04 de.
Olyan zavaros az okfejtése, hogy nem igazán tudom követni, és nem magyarázta meg vele, hogy miért fog Erdélyi Alexre valótlant. Nyilván ugyanazért, amiért rám is. Szerencsére, nem csak maga olvassa a hozzászólásaim, ezért szükségtelen magyarázkodnom.
Egyébként, maga inkább árt, mint használ Kertész Ákosnak.
Az „Ille”-ről eddig azt gondoltam, hogy görög név.
1:09 du.
Erdélyi Alex
2014 február 28
11:47 de.
Kapott egy kérdéssort, amire nem óhajt válaszolni. Ez lényegében ugyanolyan válasz, mintha kaptam volna egy féloldalas elemzést. Csak így nem az eseményeket elemzi, hanem önmagát.
1:11 du.
Fuser
A nevekről jut eszembe. Megnéztem a „Fuser” családnevet a névtérképen. Azt dobta ki program, hogy olasz. A leggyakoribb Velence környékén.
1:19 du.
jani: valami baj lehet a szövegértésével, persze, ez nem az első. nem állítottam, hogy erdélyi ilyesmit írt volna. a fene se kéri magyarázkodásra, ne értékelje túl magát.
az pedig, hogy mi árt kertésznek, és mi nem, már megbocsásson, nem a maga kompetenciája megítélni.
ha az ille-ről azt gondolta, hogy görög név, miért írta egy „l”-el, hiszen most – görög névként – simán idézi? öregem, maga sokat gyengült , amióta nem tiszteli meg látogatásával a KMH-t 🙂 amúgy nem görög, latin. bitokos névmás, három nemben: ille, illa, illu.
1:23 du.
Erdélyi Alex
2014 február 28
11:47 de.
„SZÍVESEN VITATKOZNÉK, HA VOLNA ESÉLY A KIEGYEZÉSRE
A vitáknak, csak a felek kölcsönös tisztelete, és az evidenciák elismerése esetén van értelme.”
Bölcs gondolat! A probléma ott kezdődik, hogy a vitának, a kommunikációnak ezt az alapvető etikai-erkölcsi követelményét csak másoktól várod el határozottan, magaddal szemben viszont -úgy tűnik- eléggé megengedő vagy! A hozzászólásid nagy részében semmi mást nem teszel csak a „magyar gyűlölő” minősítéssel vádaskodsz. Kezdjük hát innen! Megtennéd, hogy konkrétan megmagyarázod miért magyar gyűlölő bárki is aki kételkedik abban a világképben és ideológiában amelyik minden más nép fölé helyezi a magyarságot de nem azért mert talán minden más nemzetnél több feltalálót adtunk a világnak, mert elsők között vagyunk a Nobel-díjasok számát tekintve is, mert a világirodalom legnagyobb költői között nem egy magyar van, mert a hasonló nagyságú nemzetekhez képest sokkal több nemzetközileg kvalifikált sportolónk van a mai napig is, hanem csak azzal akarja felturbózni a magyar büszkeséget -nem szó szerint de tartalmát tekintve pontosan idézem Papp doktort- hogy az egyetemes emberi kultúra 5-6 ezer évvel ezelőtt a már a Kárpát-medencében élő magyarságtól indult el a négy égtáj felé, és minden más nép elkorcsosodott csak a magyarság tartotta meg legnagyobb számban az ősgénjeit, és a rovásírás tízezer éves leletei bizonyítják az egyiptomi meg az azték, meg a Délkelet-ázsiai kultúrák írásbeliségének magyar gyökereit, meg még az inuitoknál is felfedezhetők a magyar nyomok, bár -ezt csak én teszem hozzá- 25oo éve élnek az alaszkai partok mentén a maguk hihetetlenül különleges és egyedülálló kultúrájukkal de biztos találtak közben egy idő kaput a Kárpát-medence felé retúr átszállással…
Szóval ha mindezekben és a hasonló fejtegetésekben kételkedni merünk, és inkább szeretnénk büszkék lenni egy olyan hazára ami európai módon él és fejlődik tisztelve és elfogadva minden más nemzet kultúráját, hogy ők is tiszteljenek minket, akkor magyar gyűlölők lennénk? Saját magunkat gyűlölnénk? Nézzél kicsit magadba ember! Tűnődj el emberi dolgainkon, ugorj el egyszer a hegyekben megbúvó székely falvak valamelyikébe, kérdezd meg azokat tiszta gondolkodású székely pásztor srácokat -én jártam köztük néhányszor- mit tartanak fontosnak az életben, és aztán majd nekiugorhatunk elölről megvitatni a hazafiság vagy a magyarság kérdését!
1:30 du.
jani
2014 február 28
1:11 du.
Jani, egyem a szíved! 🙂 A „fuser” amit én használok Che Guevara beceneve volt fiatal korában, Argentínában az egyetemi évei alatt. Állítólag a Furibundo szóból jött ami dühöngőt jelent, és már akkor sem az a kimondottan higgadt típus volt. Ez mondjuk rám is elmondható, de én nem csak ezért tisztelem a világ legnagyobb forradalmárját… 🙂
1:35 du.
fuser: és az aleutok már smafu? pedig hogy hasonlítanak!
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0b/Tikhanov_-_Aleut_in_Festival_Dress_in_Alaska_(1818).png
1:43 du.
ille istván
2014 február 28
1:11 du.
🙂
Na igen! Minden jel szerint az egyedülálló fóka és rozmárvadász technikájukat a Balatonon fejlesztették ki, őőő… asszem a vidrán! 🙂 )))))))))))
2:09 du.
Kérdés hogy ki akar az ilyen Erdélyi-félékkel vitatkozni.
Mert a vitához partner kell nem pedig agyahagyott alattvaló.
2:34 du.
Egy fontos javítás a bejegyzésemhez! Az inuitok 25ooo azaz huszonötezer éve élnek Alaszkában.
2:43 du.
fuser: mármint, papp doktor szerint? mert akkor szólni kellene nekik…
3:09 du.
Neeem! 🙂 Tényleg! Ezért meglepő miként indultak útra hatezer éve a Kárpát-medencéből! Biztos bekavart nekik egy táltos!
3:32 du.
Hatezer éve már volt GPS ?
Csakmerhogy nehogy eltéveggyenek…
6:35 du.
Fuser
Azt tudtad, hogy a „kajak” szó – ami olimpiai sportágat is jelent – eszkimó eredetű? És azt, hogy a törökök a csónakot „kaik”-nak mondják? Pedig, elég messze élnek egymástól.
2:11 de.
Papp doktor, még ha nem is tetszik a stílusa némelyeknek, ő nem sért meg más népeket.Semmilyen negatív jelzőt nem aggat másokra.
És most is, mikor elüldözték jogtalanul Kanadából, intelligens válasszal felelt.
2:33 de.
fenyvesi glória: nem doktor papp stílusával van a baj, hanem eszement sámáni hülyeségeivel és népbutító eredetmagyarázataival. az pedig, hogy ki szerepel a KMH oldalain, már megbocsásson, nem a maga véleményétől függ.
4:20 de.
Dr. Papp Lajosnak épp a „népbutító eredetmagyarázatai” cáfolják, hogy bármik néppel szemben előítéletei volnának. Látható, hogy professzor nem csak a dicső múlttal rendelkező ősöket, hanem a őserdei vagy épp’ a „halszagú” rokonságot is szeretettel vállalja.
Kétkedni lehet bármilyen elméletben, én magam is ezt teszem. De nem csak a szokatlan elméleteket, hanem azok kategorikus elutasítását sem fogadom fenntartás nélkül. Amiben viszont nem kételkedem, az Dr. Papp Lajos humanizmusa.
4:56 de.
KEDVES GLÓRIA, CSAK ÍGY TOVÁBB!
Egyszerűen, világosan, tömören, civilizáltan, őszintén, lényegre törően, higgadtan, megfontoltan, tárgyilagosan. A jó stílus, fél győzelem. Egyébként könnyű a dolgunk, mert csak az igazságot, az egyenjogúságot kell védenünk.
5:00 de.
Fuser
Ha elfogadjuk, hogy az eszkimó „kajak” és a török „kaik” (csónak) szó közös gyökerű, akkor már azt is tudjuk, hogy az inuitok ősei vízi úton jutottak el ma lakhelyükre. A csónakkal (kajakkal) való közlekedéshez pedig az kellett, hogy ne legyenek befagyva a vizek. Erre pedig csak a jégkorszakot követően voltak adva a feltételek.. Az utolsó jégkorszaknak kb. 12 ezer éve volt vége. Kétlem, hogy az iunitok ennél korábban Alaszkába jutottak volna.
Egyébként, a magánéletben nem stílusom, hogy vallásról, politikáról, ideológiákról komolyan vitatkozzam. Itt más. De hogy legyen valami közös, javaslom, keresd meg a Facebook-on Sárdi Gyöngyit. Nagy állatvédő, mindig feltesz valami aranyos videót vagy képeket. Ráadásul, baloldali.
5:24 de.
jani: próbáljon meg fordítva ülni a lovon. mivel innen, európa közepéről elterjedve eredezteti az őserdei és a halszagú rokonságot – tehát mi lettünk volna az emberiség bölcsője, ami azért meglehetősen hagymázos teória – miért is lennének előítéletei?
azért a sumér rokonsággal szemben még vannak fenntartásaim 😀
5:26 de.
erdélyi alex: ugye, most viccelt?
6:08 de.
SZERESD NÉPEDET, NE UTÁLD A MAGYART!
Minél távolabbi múltról formálunk véleményt, annál kevesebb megbízható forrásokra alapozhatunk, így a találgatások talajára jutunk. Az önbecsülést növelendő, minden nép igyekszik a számára dicsőségesebb múltkép megfestésére. Ellenkező esetben a jövőképét mázolná össze. Papp Lajos – más népek megsértése nélkül – igyekszik lelket önteni saját népébe. A magyar lelkűek méltányolják önzetlen fáradozását, még akkor is, ha kételkednek elméleteiben, világnézetében. Hova jutnánk, ha például ateistaként, hitük miatt utálnánk a zsidókat, mohamedánokat, stb. Azok gyalázzák Papp Lajost és Wass Albertet, azok tartják – a legmegalázóbb elméletet választva – elmagyarosodott segédnépnek a székelyeket, akik nem szeretnek bennünket, akik gyengíteni, zsugorítani akarnak minket.
6:25 de.
erdélyi alex: kicsit sántít. ateistaként a katolikusokat is utálhatnánk. a dicsőséges múltkép megfestése bőven elég lenne, de a dicsőségesebb már hazugság. magyar lelkű? hát az meg mi? olyan, mint az idegenszívű? ami a székelyeket illeti: senki nem tartja őket elmagyarosodott segédnépnek – a segédnép fogalom a mongol terjeszkedés – nomeg a hitler – idejében volt aktuális – ellenben mintha élne a kevély mondás, mi szerint a székely szarta a magyart!
6:44 de.
Ille
Én nem eredeztettem semmilyen rokonságot a Kárpát-medencéből.
Nekem ehhez nincs felkészültségem. Csupán a török és az eszkimó „kaik” illetve „kajak” szó jelentésének azonosságára és hangzásának hasonlóságára hívtam fel a figyelmet.
Ha engem kérdez, a fagyhatár valamikor a Bajkál tóig ért. Ebből az időszakból maradt vissza a ma is ott élő bajkáli fóka. Simán feltételezhető, hogy az eszkimók ősei – anélkül, hogy életmódot változtattak volna – a jég visszahúzódását követve, a szibériai folyókon, illetve a tengerpart mentén fokozatosan juthattak el mai lakhelyükre. A nyershúsevés is jégkorszakra visszavezethető ősi szokás lehetett, mert a fagyos környezetben az emberek csak így pótolhatták az életbemaradáshoz szükséges „C”-vitamint.
Az is tény, hogy a jégkorszak idején a földön lakható sáv jelentősen leszűkült, az emberek pedig nem csak fizikailag, hanem nyelvileg és kulturálisan is közelebb voltak egymáshoz.
6:52 de.
jani, félreértett. én nem magáról beszéltem, hanem papp doktor elméletéről.
8:23 de.
Agyament Erdélyi szerint ha egy jómagyarember hazafelé a Fradimeccsről , árpádsávos trikóban a villamoson delíriumában belehány a kapucnimba , akkor nem mondhatom neki azt hogy :
-Elmész te a jóku…..nyádba !
Mert ezzel magyargyalázást követek el.
Ha ráadásul jólpoifán is vágom , akkor a Nemzetre emeltem kezet.
Mondd ezt öreg annak a havasi nénikédnek az talán beveszi ezt a maszlagot.
7:22 de.
Ille, te gerinctelen alja, csupán egy csúszómászó vagy és nem érdemled, hogy intelligens vitát folytasson veled bárki, te disznó, te hitvány patkány. Nekem most az a lényeg, hogy azt mondjam ki tisztán és érthetően, milyen utolsó patkányok vagytok itt páran. Te csúszómászó féreg, te gyáva görény, te gennyes-lelkű csúszómászó, egy utolsó szardarab vagy, nem ember. Na, mazsolázzál, ócska buzi.
Ille, te csak egy trágyagiliszta vagy. 😀
Na, szóljál, ha még akarsz valamit, mert már unom ezt az egészet itt. Unom azt a szarházi pofádat, a gerinctelenségedet, a jellemtelenségedet, egyszóval az egész lényedet. te 00 senki. Moderáld amit írtam, aztán ha kell, vedd elő, te patkány. 😀 Na most képzeld el, ilyenek a jobboldaliak, jujjjj. 😀 Taktikázzál köcsög.
7:31 de.
dobos istván: attól tartok, kissé elborult az agya. javaslom, keresse fel orvosát, vagy gyógyszerészét. nem néz ki jól, amikor habzik a szája.
8:05 de.
A többi beírásomat is tedd ki, te ferde-hajlamú köcsög Ille. 😀 Ille, nekem nem habzik a szám, megszoktam már, hogy sok a hozzád hasonló pondró ebben az országban. Leköpted már magad? Ideje lenne.
8:08 de.
dobos istván: nem igazán látom jónak a többi beírását is nyilvánossá tenni, mert a végén még valaki messzemenő következtetést vonna le az elmeállapotáról.
csak halkan szólok: lélfai szilárd valami hasonló mocskolódásért a közeljövőben bíróság elé áll. kicsit sokáig tartott a hatóságnak megtalálni – pedig még a fogtöméseinek számát és cipőméretét is be lehetett azonosítani a magáról közöltekből – de csak sikerült. eddig még csak személyes meghallgatás volt, ott sem szerepelt valami fényesen.
csak folytassa, és magának is része lesz ebben az élvezetben.
ez nem fenyegetés, kicsi huszár, ez ígéret.
8:20 de.
Dobó Pista képtelen felhagyni lejárt dumáival.
Erőlteti vég nélkül ,holott nem Egervárosát védi a végeken
8:21 de.
geyza: ez már nem lejárt duma, ez tudatos becsületsértés. én figyelmeztettem, a többi már az ő baja.
amúgy nem dobó, csak dobos. annak is kis 😀
most átadom a moderálást chris-nek, este még visszatérek, meglátom, addig mit köhögött fel ez a jobboldaliak világító fárosza 😀
8:30 de.
ERDÉLYIKÉM FUJJJ DE UNDORÍTÓ maga ,
annak a másik pártnak a bevett módszerével , miszerint kiemel egyes bekezdéseket az eredeti szöveg-környezetükből és utána ezekkel próbálja felkorbácsolni az indulatokat.
–
Világosan látszik hogy maga csak egy ócska párt-propagandista aki elvégezte a szemináriumot arra nézve , miként kell terjeszteni a gyanakvást és a gyűlöletet egyes csoportok között.
–
Nem is nagon értem , egy ilyen kádernek miért lehet egy demokratikus oldalon egyáltalán szava ?
–
Az ilyenek mételyezték meg a hazai -és határonkívüli- magyarságot annyira , hogy lassan a polgárháború szélére sodródik az Ország.
–
Maga nemzetének az árulója.
Nem a ” balsors ” tépi a Magyarságot hanem a magafajták akik némi pénzért minden aljasságra képesek a hazájuk ellen.
–
Most pl. a CŐF nek elnevezett párthadsereg a ruszkik mellett ” tüntetett ” legutóbb.
Gondolom Ukrajna sorsára akarják juttatni a Hazát , ahol már orosz tankok róják az utakat , orosz katonák ellenőrzik a csomópontokon az áthaladókat , orosz helikopterek röpködnek a légtérben és orosz hadihajók érkeznek folyamatosan Szevasztopolba.
–
Hazaáruló disznók maguk.
Pénzért kiárusítják a magyar érdekeket.
8:35 de.
Illepityu :
Mit foglalkozol Dobosgyerekkel ?
Miért nem rugod ki páros lábbal a disznaját ?
Törölni kell végképp !
( hogy Svarceneggert idézzem a ” Végképp eltörölni ” c . filmjéből.)
8:41 de.
Pityu Demég mennyire hogy lejárt dumák ezek ! Legalábis a NET.-en.
Ez a fajta gusztustalan káromkodás és gyalázkodás 1998 .-ban volt divatban . Akkor érte el a csettes világ az aranykorát.
Mindent lehetett mindenhol.
Aztán szépen bevezették ezek miatt a tulajok moderálási rendszabájokat.
Mostanra már sokkal körmönfontabb módszerek kellenek a gyalázkodáshoz , ha nem akarja magát a káder kirugatni.
Ennek kiváló szakértője Dakota mester.
Bár neki is kevés a ” panelje ” . Ismételgeti önmagát , nem kreatív . De nem fogok neki órákat adni a marakodás modern módszereiből , sőt. A könyvemből sem kap mintapéldányt , melynek címe :
” Csettes balhék és ezek elemei „
9:03 de.
dobos!(te maleszaju fajanko!megis kinek pofazol igy??minek kepzeled magad te nyuves kis senki!!?
gyere allj elem!!
1:40 du.
geyza: dehogy törlöm! kell az anyag a vádirathoz 🙂
7:25 de.
A CÖF, A MAGYARSÁG ÉRDEKEINEK BÉKÉS KÉPVISELŐJE,
ezért egyetértek tevékenységével. Véleményem szerint a kis népeknek, mint a magyar, nagy szükségük van szövetségesekre. Az EU olykor igazságtalan, magyarellenes. Az orosz nép nem ellensége a magyarnak. Tudomásom szerint, a kommunizmus kitalálói, megalapozói, pénzelői részben zsidók voltak. Oroszország nem azonos a Szovjetunióval. Ukrajnában sérültek a magyarság jogai. Az ukrajnai vezetők korruptak voltak. A jelenlegi ukrán vezetés nem demokratikusan, hanem erőszakosan került hatalomra. Oroszország erőszakosan védi az orosz kisebbséget és támaszpontját. Sajnálom az elszegényített ukrán népet. Nem haragszom az orosz népre. Csalódtam az EU-ban. Közelednék a BRICS-hez. Putyin rokonszenvesebb, mint Obama, vagy Merkel.
8:02 de.
jani
2014 március 1
5:00 de.
Szia Jani!
Nem vagyok sem nyelvész sem antropológus de az én ismereteim szerint a „kajak” szót, ahogy az „eszkimó” nevet is, az angolszász nyelvterületről érkező felfedezők adták a legészakibb amerikai őslakosoknak, akik a saját nyelvükön magukat inuitoknak, a szárított rozmár vagy fókabőrből készült csónakjaikat umiaknak hívják. Éghajlattanból már kicsit jobb vagyok, lévén azt tanultam is. Az utolsó glaciális a Milankovics-Bacsák elmélet szerint 15ezer évvel ezelőtt, más elméletek szerint 20ezer évvel ezelőtt ért véget, és most egy valószínűsíthetően hosszú 100ezer év körüli interglaciális elején vagyunk, bár ez elégé csak találgatás, ráadásul jelen pillanatban -az igazság az- hogy halvány fogalma sincs senkinek, hogy a globális felmelegedés nem természetesnek tűnő mértéke hogyan fogja befolyásolni az időjárást. De visszatérve, Az Észak-amerikai őslakosokkal foglalkozó antropológusok szerint az inuitok kb. 25ezer évvel ezelőtt érkeztek az amerikai kontinensre, a befagyott Bering-tengeren keresztül, átsétálva, átcsúszkálva:), a hagyományos fóka, illetve elsősorban bálna vadász technikáikat, eszközeiket már az alaszkai partvidéken való megtelepedésük után fejlesztették olyanná ami.
Más, az életben én is inkább „csak” beszélgetni szeretek ezekről a témákról, ahogy minden másról is, de igaz nekem sem ezek a fő témáim, pláne hogy teljesen abszurd módon a politikát mindenki érzelmi alapon közelíti meg, és ahogy itt is tapasztalható, akár a legracionálisabb más véleményt személyes sértésnek vesz mindenki, attól meg végképp a víz kiver mikor ez a „ki magyar, ki nem magyar, hú de magyar” előjön. Nem is értem ezt, épp eszű emberek ilyen óvodás, mégis vérlázító baromságokat nem vágnak egymás fejéhez az életben.
Ja, köszi, hogy ajánlottad Sárdi Gyöngyi lapját, ő gondolom a tesód! Majd megkérem Istvánt küldje el neked a címem, ha gondolod dobj egy mailt légyszi, írnék valamit privátba!
8:04 de.
István ez a dobos valami rokona lehet burkusnak? Húú, ez a csávó nagyon beteg!
8:19 de.
-„ukrajnaban serultek a magyarsag jogai”-
hulyeseg ugy ahogy van!!
nem jobbanb serultek mint az ukran kissebbseg jogai magyarorszagon!!
8:22 de.
fuser: nem, dobos nem rokona, és burkussal ellentétben nem beteg. tudatosan csinálja, amit csinál, csak éppen a következményeivel nem számol.
8:44 de.
Erdélyi Alex
2014 március 3
7:25 de.
Tényleg csak abból gondolva, ahogy fogalmazol, és érvelsz, mond csak te egy általános iskolás vagy? Netán kisegítő?
8:47 de.
asher alexander: ezt nem igazán tudom támogatni, ugyanis nálunk nem igazán van ukrán kisebbség. a ruszinokkal együtt kb. 4ezren élnek magyarországon, képviseletüket az Ukrán Országos Önkormányzat tökéletesen ellátja, jogaik nem sérülnek, iskolájuk, vallási életük biztosított, a TV-ban, rádióban rendszeresen közölnek ukrán nyelvű tudósításokat, híreket.
ellenben a nyelvtörvénnyel igencsak sérültek a kárpátaljai magyarok – akik egy cseppet többen vannak ott, mint az ukránok itt – jogai. igaz, hogy ezen még dolgoznak kievben, bár attól tartok, most kisebb gondjuk is nagyobb annál. különös tekintettel, hogy első sorban az orosz kisebbségre van kihegyezve a dolog.
9:00 de.
Erdélyi Alex
2014 március 3
7:25 de.
A CÖF a fidesz kinyújtott keze.
Amit nem tehetne meg kormányzó pártként, megteszi a leányvállalatával a CÖF-el. Gyerekes dolog volt a kommentje, mint a legtöbb.
9:05 de.
fuser: nem, csak éppen erdélyben tanult magyarul, és a szóhasználata is olyan.
9:12 de.
a ruszinokkal egyutt talan 4000……………
na eppen azert kissebbseg!!
csak annyira serulnek a magyarok jogai YKPAÏHA-ban,amennyire serul az a kb 4000 joga magyaroszagon!!
ennyi es nem tobb!!ezt csak alairod??
12:38 du.
http://www.borsonline.hu/20140302_felmilliardert_arulja_villajat_a_magyar_szivsebesz papp lajos haza
8:59 du.
Geyza
2014 március 2
8:35 de.
Igazad van Gayzuka, töröljetek, tiltsatok le mindent és mindenkit, aki nem azt mondja, amit ti:)
Ez az egyetlen fegyvered, ille 🙂
Változtassátok meg a kommenteket, töröljétek ki a felét, írjátok át:) Egyre szánalmasabb ez az egész erőlködésetek:)
Tulajdonképpen nagyon jó, hogy van ez az oldal, mert nagyon sokat segített abban, hogy kire NE szavazzak:)
Köszönet érte, kedves Christopher:)
9:36 du.
Fuser
2014 február 28
1:30 du.
Aki, mint köztudott egy szadista állat volt.
1:30 de.
dakota: ideje lenne felfognia – ahogy azt már korábban kifejtettem – teljesen mind1, hogy kire szavaz, nem számít, persze, ettől még úgy érezheti.
de hát, jobb, ha megbékél a gondolattal: nem számít a szavazata semmit sem.
ahogy – és nem kívánok senki külhonban élő magyar megbántani, de ez a szomorú valóság – az ő szavaztuk sem. dekorációk, semmi más.
ami számítana – egyetlen mandátum erejéig – az egy egységes, min. 200ezer főnyi importmagyar szavazata, de abból se lesz semmi, hacsak – amire jó esély van – orbánék meg nem hamisítják. a borítékok olyan egyszerűen nyílnak…
ami pedig a fegyvert illeti: maga ellen, fiam, még egy tollseprű is túlzás lenne. ne értékelje túl magát, kurvára nem számít sehol 😀
tudja, azzal, hogy előkerül a semmiből, egyetlen értelmes gondolat nélkül, majd ide szarik a porond közepére, és megint eltűnik, csak egy valamit árul el magáról: nem társaságképes. futottak még kategória, kedves dakota barátom 😛
2:22 de.
MAGYAR TESTVÉREIM, MAGYARBARÁT PÁRTRA SZAVAZZUNK!
Egy szavazat, csak egy csepp a tengerben, csak egy sejt a testben. Ha magyar testet, magyar országot akarunk, akkor magyarbarát pártra szavazzunk! Akik magukat baloldalinak, liberálisnak, zöldnek nevezik, azok kevésbé képviselik a magyarság érdekeit. Ők az MSZMP és az SZDSZ utódpártjai.
2:26 de.
ez az erdélyi reménytelen…
5:22 de.
Fuser
Diplomatikusabb lett volna, ha azt válaszolod, hogy a 12 ezer év is sokkal több, mint a 6 ezer év. Ezzel nem cáfolnál engem sem, ugyanakkor nem csorbulna a te álláspontod se. Mert a mostani válaszodon tovább lehetne vitatkozni, aminek viszont nem látom értelmét. A net-en bárki utánanézhet Amerika benépesedésének és az eszkimóknak is.
Egyébként, nem hiszem, hogy Papp Lajos genetikai ismeretei ilyen egyszerűen verhetők, még ha magam is kételkedem. Sebészi hírnevének köszönhetően biztos kapcsolatba került (műtött néhányat) más tudományok szakértőivel is, és első kézből lehetnek bennfentes információi. Utánanézve azt olvastam, hogy a Kárpát-medencéből kiinduló európai őskultúra téma még nem lezárt, heves vita folyik a tudósok közt.
Megjegyzem, fogalmam sincs a saját génjeimről. De egyszer talán kíváncsiságból megnézetem. Állítólag 30 ezer Ft egy ilyen vizsgálat. De nem a teljes képet adja, hanem csak az apai(Y-kormoszóma) vonalat. Egyeztetve az anyakönyvekkel ellenőrizhetem, hogy nem lépett-e félre vagy nem lett-e tatát, török stb. erőszaknak áldozata valamelyik ősanyám.
Az unokanővérem facebook oldalát azért ajánlottam, hogy talán így kevésbé feledkezzünk meg arról, hogy – bár politikailag eltér a véleményünk – sok minden egyéb összeköthet bennünket. És nem csak bennünket, hanem a többi beírót is. Tiszteljük egymást!
5:47 de.
jani:
off
azt, hogy engem bármi is összeköthet pl. bodával, vagy dobossal, kikérem magamnak! azt pedig, hogy őket tiszteljem, még életveszélyes fenyegetés hatására se tudom elképzelni!
on
8:49 de.
erdelyi a!
mondja fiam!!
maga egyedul ennyire huje vagy esti tagozaton orakat vesz?
9:12 de.
Ille István
2014 március 4
5:47 de.
Maga egy párt-soviniszta.
9:26 de.
jani: ha maga mondja, biztosan. amúgy az nem a masiniszta sógora? ja, nem.
a soviniszta más népeket lenéző,a felsőbbrendűség hite és a fajelmélet alapján álló,gyűlölködő,szélsőséges nacionalista, vagy szűkebb közösség, munkaterület érdekeinek túlzó,elfogult védője mások rovására.
a wiki meghatározása szerint „Sovinizmus alatt általában a hazafiság fanatikus megnyilvánulását értik, a haza vagy nemzet elvakult imádatát, kritika nélküli csodálatát tükröző, annak felsőbbrendűségét hirdető nézeteket. A szó tágabb értelemben bármi másra irányuló fanatikus, ellentmondást nem tűrő rajongást is kifejezhet, például nyelvi sovinizmus, nemi sovinizmus stb. Sovén, soviniszta az, akire a sovinizmus jellemző.” érthető, nem? itt meg az a soviniszta, akire sárdi jani azt mondja, és kész.
most már csak a pártot kellene megnevezni, barátom 😀
de tudja mit, maradok a masiniszta sógoránál 😛
10:14 du.
Ille István
2014 március 4
1:30 de.
Ugyan ille:)
Eddig sem tartottam túl sokra a szellemi képességedet, de Te sem gondolhatod komolyan, hogy az én egyetlen szavazatomra gondoltam:) Ki beszél itt a külföldön élő magyarok szavazatáról?:) Sejtelmed sincs, hogy kik olvassák ezt az oldalt és azok hány fórumon mondják el a véleményüket róla:) Szóval nyugodtan beszorozhatod néhánnyal ezt az egyet :))
Csak így tovább ille, kevesen tesznek tőled többet a jobboldal győzelméért:)
12:46 de.
dakota: attól tartok, a szövegértési gondja megint előjött. a fideszre ettől az oldaltól nem fognak többen szavazni, a jobbik meg csak a fidesztől vesz el szavazatot. a jobbik nélkül a fidesznek nem lesz 2/3a, attól kezdve a jobbik marad ellenzékben, a parlament meg béna kacsa lesz 😀
az pedig, hogy maga mit tart az én szellemi képességeimről, remélem, belátja, nem igazán számít, ami azért van, mert képességei nem igazán alkalmasak a megítélésére 😛
ha be is szorzom akármennyivel azt az egyet, akkor se számít. outsiderek 😛
1:58 de.
Ille, te meleg vagy, ugye? 😀 mondhatnám úgy is, hogy buzi, de az olyan primitíven hangzana. 😀 Ille, kész a vádirat? Te sem leszel hülyébb, az már biztos. 😀
2:22 de.
Dakota, teljesen igazad van! Én is gondolkodtam azon, hogy ennek a cikknek a linkjét beteszem néhány fórumba. De nem, nem csinálok reklámot itt ezeknek, mert még a végén olvasott lenne ez a portál. Mérlegeltem, gondolkodtam, égessem-e magam azzal, hogy ilyen oldalakat is elolvasok, vagy had lássák sokan, milyenek is ezek a nagy „demokrata kozmopoliták”, ezek a szabadelvű liberális, baloldalisták….vagy hogy is nevezzem őket. Á, inkább nem.
2:48 de.
dobos istván: csak így tovább! előre a lenini úton! dolgos népünk győzni fog! vagy nem.
10:16 de.
Rövid leszek és velős….ugyanazok a felelősek az első és második világháború kitöréséért akik ,most is lövöldözést provokáltak Ukrajnában érdekes módon nem rendszeresített 3.országbeli fegyverek sültek el….egy olyan „ország”provokátorai szervezték az eseményeket akiket önök is jól ismernek,de folyamatosan felmentik őket!Pedig a nálunk folyó hazugságáradattal szorosan összefügg,hisz egy alomból valók ők…nem véletlen ,hogy Einstein sem vállalta annak idelyén az államelnöki felkérést….neki is forgott a gyomra,csak azért ,amiért nekem is….Összegezve: jó lenne már, ha az “ügyeletes” hangadók befejeznék a rasszizmussal és az antiszemitizmussal ,nácizással való címkézést és fenyegetődzést! Az sem ártana, ha ezekre a hangadókra felfigyelnének a józan ítélőképességgel rendelkezők, mert igazolható, bumeránggal vagdalkoznak, mégpedig Don Quijote vélt ellenfeleivel szemben! Történelmi tapasztalatokból közismert, hogy hasonló hangadók “működtek” annak idején Egyiptomban, Szíriában, a Római Birodalomban, Oroszországban, Kínában, Németországban, az USA-ban és számos más államokban, és tízezres, sőt százezres vétlen (felheccelt) embertömegek pusztításban, kirekesztésében vagy száműzetésében voltak (közvetve vagy/és közvetlenül) vétkesek.
Azoknak pedig, akik annyira utálnak minket (valamint a reálisan és normálisan gondolkodó zsidó honfitársainkat is) csak azt lehet javasolni, hogy nem a Kádár érában vagyunk, megszűntek a szögesdrót akadályok, az aknamezők, az útlevélbeszerzés kálváriái, szabaduljanak meg az utálatuktól és a rettegéstől, senki sem akadályozza meg a távozásukat.
10:36 de.
salvatore gravano: mitől van az az érzésem, hogy kommentjével meglehetősen eltévedt a cikk témájával kapcsolatban? első fele ukrajna, második fele zavaros antiszemitizmus (ami nem mellesleg beöleli a nagy nemzetmentő alaptézisét: vannak a magyarok, és vannak zsidó honfitársaink) a római birodalom beölelésével fűszerezve 😀
nem akadályoznak meg senkit a távozásban? nosza, mi tartja vissza?
amúgy se rövid nem volt, se velős. nem jönne ki magából egy majmonka-féle jó kis leveske 😀
10:58 de.
salvatore!
ne mondja el senkinek de a Romai Legiokban szepszammal szolgaltak a Judea-ban,Galilea-ban toborzott-(elobb Hadrianus,kesobb Titus altal)-Zsido legionariusok!
Acquincum-ban nem egy Menorah-t abrazolo legionarius sirko kerult elo,de az Esztergomi kotarban is lathat olyat!!
a Magyari torzsek bejovetele elott mar ugy 500 evvel eltek zsidok a mai Nyiregyhaza kornyeken viragzo kereskedo varosokban!-es itt most NEM a „kazar” torzsre celzok!
11:03 de.
asher alexander: ne terhelje túl szegény fiút, nem túl sok ókori időket idéző műveltségről tanúskodó ismerete lehet 😀
2:36 du.
Dobos István
2014 március 5
1:58 de.
Dobos! A pszichológiai oldalakon számos hazai és nemzetközi tanulmányt találhatsz arról, hogy az állandóan tüntető agresszivitással buzizók között szignifikánsan magas a látens homoszexuálisok aránya, és ez az arány a magadfajta primitív prolik között még magasabb. Szóval, csak szólok rém kellemetlen ám, ahogy hirdeted itt magadról a frusztráltságod, azt hogy esténként izzadságban fürödve kisfiúk képére alszol el, és bármit megadnál annyi bátorságért, hogy egyszer körömcipőben el merjél tipegni egy „pesti srácok” klubba! Na, most hogy így fényt derítettünk rá milyen egy beteges állat vagy, vissza is kotródhatsz a hónaljszagú, magányos világodba! Ha netán sértőnek éreznéd az írásom, és elégtételt szeretnél venni, csak szólj bátran megoldjuk, és ígérem úgy tele fogom baszdosni a köcsög fejed, hogy felhőtlenül beiratkozhatsz a hőn áhított cukiság klubba, mert az anyád sem fog rád ismerni te nyomorult parazita!
Na most képzeld el, ilyenek a baloldaliak, jujjjj! 😀
2:48 du.
fuser: ez a tarkóagyú tesztoszteronos barom már engem is felkért egy ringbeli találkozóra. a korom miatt nem lenne méltányos leállni vele. őt ugyanis a 66 egy egészen másik pozícíóra asszociállja, amire annyira vele kapcsolatban nem vagyok beindulva, bár abban sem lehet valami csúcs 😀
2:49 du.
Egyébként ezt tényleg nem hiszem el, hogy mi a retkes kurva anyjukat képzelnek ezek magukról!
Nyomorult retardált csírák, ti tényleg nem fogjátok fel a borsónyi agyatokkal, hogy a világ nem így működik!
Még ti ugattok a balosok gyűlöletéről meg hazafiatlanságáról, csak mert mertük úgy gondolni van élet a búsuló juhász életérzésen kívül is! Mért nem fogjátok fel, hogy a kutya nem kifogásolta ennek a szerencsétlen Pappnak a doktori pályáját, meg annak nagyszerűségét, de mondjuk hadd ne szopjunk már le valakit aki azt csinálta amire felesküdött! Vannak még így néhányan tízezren ebben az országban mégsem érzik magukat világmegváltónak, teszik a dolgukat úgy hogy sokuknak félmilliárdos háza sincs… Azt meg hadd ne kelljen már tapsikolva elfogadnunk, hogy a Syriusról érkeztünk, és menet közben a Golf-áramot is mi hugyoztuk a világra! Ezért lennénk hazafiatlanok! El mentek ti a picsába degenerált műmagyar ős suttyók!
2:51 du.
fuser: na, ezért az visszafogott, disztingvált modorodért szeretlek 🙂
2:51 du.
István, majd rájön a kis senkiházi milyen pozíciók valók neki… 🙂 )))
2:53 du.
🙂 ))))))))
Asszem kicsit elszállt egy biztosítékom! 🙂
2:59 du.
fuser: cseréld le a lomha leoldóról gyors leolvadóra. ez utóbbit nem lehet megpatkolni 🙂
3:03 du.
fuser: nos, ahogy megtisztelte a bíróságot a kihízott műbőr dzsekijével, meg a kitágult, bizonytalan színű ingpulóverjével és a lógó seggű farmerjével, van némi fenntartásom a felől, hogy ismeri-e a pozícióját 🙂
3:09 du.
Dága ide írogató fasisztázó , szélsőjobbozó külhonba szakadt testvéreim!
Mitől féltek ennyire ? Egy 66 éves nemzetközi hírű orvosprofesszor aki ezernyi gyógyíthatatlannak tűnő beteget mentett meg míg tehette? Ő lenne a sátán ? És Wass Albert náci? Normálisak vagyok Ti ?
Meg értem hogy számotokra nem könnyen emészthető az Ő világ szemlélete, de fel nem foghatom mi a bántó benne.
Tán nagyon „magyarkodik” ? Hova lett a híres észak amerikai toleranciátok? Nem veszitek észre hogy az ellenkező hatást éritek el vele mint amit akartok?
3:11 du.
Há me egy igazi díszmagyar a fiúka! 🙂 )))))
3:15 du.
boborján: javaslom, maradjon a saját szintjén – tudja, margit, meg a l’art pour l’art magához képest egy magasabb szint 😀
3:38 du.
Fuser: Lajk. 😀 😀 😀 😀 😀
Ha én így tudnék írni.
4:07 du.
Nü, azoknak, akik tagadják, hogy lennének odahaza nácikok:
A FB találtam:
„Kedves Barátaim!
Ezúton szeretném értesíteni mindazokat, akik jelezték részvételi szándékukat, hogy férjem, ifj. Hegedűs Loránt ellen, a Horthy-szobor állítás miatt indított per ítélethozatala március 7-én, pénteken 10.30-kor Budapest Kálvin tér 8. szám alatt, a Budapest-Északi Református Egyházmegye Esperesi Hivatalában lesz.
Imádságos szívvel és lélekkel álljunk ki a református hithősről bizonyságot tevő lelkész gyülekezete mellett.
„Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Róm. 8:31
Hegedűs Lorántné”
5:51 du.
meg az idoszamitas utani 70-ben Titus altali hadjaratban is voltak szep szammal zsido legionnariusok!!ellenere annak hogy ugyanez a cvsaszar leromboltatta a II.ik beith h’midrash-t,amit meg melekha herodes gadol emeltetett,hardianus uralma idejen!!maga yeshua is itt ebben tett bar mitsvo-t!!
6:13 du.
Csökbob :
Hát magának miaproblémád?
Bessenyőpistabá elvette a kolbászt vagy mi ?
–
( Gondolom ezért járattya’… )
6:18 du.
Naa…végre…
a taksonyi-indiánból ebből a Dakonyából végre kiütközött a hungaricum , nevezetesen :
” Mindig más a hibás , mindenről más tehet , én csak áldozat vagyok , de jó ember. ”
Most is : Mi tehetünk arról hogy ö egy lealjasult fasisztoid személyiséggé alakult át , esze ágában sincs önmagában keresni az okokat.
És mivel ez így működik nála , önkéntelenül is ” relativizálni ” igyekszik azokat a felejthetetlen bűntetteket amit azok követtek el a magyarság másik fele ellen , akik az ő szellemi elődei.
6:19 du.
Gravátli
Okosnak képzeli magát pedig csak egy ócska szócséplő maga.
6:21 du.
Doboskaöcsi
Ne finnyáskoggy kisköcsög nyugodtan tedd be a linket azokra az oldalakra ahol sunnyogni szoktál.
Amilyen vastag bakkancstalp a képed , egy karc sem fog esni rajta.
8:00 du.
Ille Istvan,
Ki kerem magamnak a cinikus megjegyzeseit hogy husikamnak,arvanyhajas turulban szuletett, nyuszo-maszo, harmatos viragszallam, ezt az elhangzott szavak csak ontol johetnek. Nem csodalkozom! Maga egy egoista. onzo ember, en nem felek magatol, de itt megjegyzem, hogy csak arra kell pillantani Izrael tortnelmere es latni hogy ki a terrorista. Ajanlom hogy nezze vegig David Iving The 1956 Hungarian Uprising /Jewish Mentality? document filmet, akkor megtudja, hogy valojaban kik voltak behind the uprising. Igen kiallunk a szeretett, es tisztelt Dr. Papp Lajos Professor ur mellett, mert o a szeretetet a beket hirdeti. De maga? mit hirdet? A gyulolkodest, a lenezest, a magyarokkal szemben. Igenis van 30 ezer history, De a communizmus alatt teljessen eltitkoltak elollunk. Senki nincs az Isten alltal kivalasztott nepe, de tudom az Isten mellettunk fog allni, mert meg a Himnuszunkban is bent van, „Isten alld meg a magyart” erre nagyon buszke vagyok, hogy magyarnak szulettem.
8:14 du.
Dear Mr. Erdelyi Alex
Do not convers with this egoistic self centered person like Ille Istvan. I would not even gave to him the time to be arguing with him. He is putting the Hungarian down to the gutter. Please do not explain to him anything. You are much smarter then that.
Tisztelettel
Violet Talaber
10:06 du.
Draga Violetta, tisztesseges ember nem olvas konyvet es nem nez filmet DAVID IRWINGTOL, akit mar tobb orszagbol kiutasiottak hirhedt antiszemitizmusa miatt. Ajanlom, olvasson hitelesebb emberektol tortenelmi targyu konyveket.
12:47 de.
violett talaber: kikérte, kikapta 😀 miért kellene tőlem félnie? gondolja, átúszom az óceánt, és beleharapok a bokájába? magyarnak született ugyan, de minek?
azzal a fenenagy magyarságával meg a hontudatos importmagyar erdélyi alexnek angolul ír 😛
12:51 de.
Violet Talaber
2014 március 6
8:00 du.
Tisztűtt Vijoletta!
Csókutassa kiskegyedeta tanittóur, aszt asztüzeni, hamá valaki ennyire büszke, meg igazmagyari, az megböcsűhetní a zannya nyevit annyira, hogy nemraktya tele hejjesirássi hibákka.
Amugydemegám a büszkesígibe osztuzok, mácsak asztatat kéne nemzettudattú éthatottan megbeszínyi itten árvalányhajilaggis, hogy a magyarik büszkíke kiskegyedre. Merhogyám, a magyariság az nemojjan, hogy választható. Vagyannak születettvalaki, vagynem. Hamegám annak, akkó tán tanujjameg asztatat a rohatt nyevet akkoris, ha murvabonyolútt.
Maj kérgyen idűpontott, aszt adok órákatt.
4:56 de.
Kedves Judith Kopácsi! Tisztességes ember mindkét fél véleményét, érveit meghallgatja egy vitában. Sajnos nincs független, objektív véleményformáló testület, amely eldönthetné, hogy ki az antiszemita, kik a hiteles emberek és írások. Ugyanúgy rengeteg forrás szól a zsidóság jótetteiről, szenvedéseiről, mint gaztetteiről. Bizonyára mindegyik igaz, valamilyen mértékben.
Szerintem például a Jobbik nem szélsőséges, csak radikális. Főleg a hungarofóbok tartják nácinak, fasisztának.
A Neturei Karta támogató nyilatkozata
A Neturei Karta – a cionizmus eretnek mozgalmát és ideológiáját, valamint annak “gyermekét”, a szektariánus “Izrael Államot” az eredeti ortodox Judaizmus alapján teljes mértékben elutasító csoport és szellemiség – ifj. Hegedűs Lóránt lelkésszel kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot teszi.
A csoportunk tagjaként élő rabbik hivatalos egyházi meghívásának eleget téve tavaly találkoztak Hegedűs lelkész úrral, és rendkívül tiszteletteljes és udvarias fogadtatásban részesültek. Az eszmecsere a legbarátságosabb légkörben zajlott.
Találkozónk során a zsidó nép iránti ellenszenvnek semmilyen jelét nem tapasztaltuk. Bizonyosan nem volt jelen az az ősi, szinte a Judaizmus létezése óta fennálló bigott antiszemitizmus, amely, sajnálatos módon, máig jelen van a világ bizonyos pontjain.
A Neturei Karta egyik tanítása, amit igyekszik széles körben megismertetni, hogy a zsidó nép az utóbbi kb. 2000 év során és a jövőben is Isten által arra rendeltetett, hogy szétszóratásban éljen, és hűséges állampolgára legyen annak az országnak, amelyben él.
A fentiek szellemében hiszünk benne, hogy a magyarországi pártok, köztük a Jobbik nyilatkozataiban nem jelenik meg a zsidó néppel szembeni ellenséges érzelem vagy harag.
Továbbá kijelentjük és terjesztjük, hogy a viszonylag új keletű és politikai jellegű mozgalom, a cionizmus, valamint az általa létrehozott “Izrael Állam” minden tekintetben szemben áll az autentikus Judaizmus ősi vallásával és szellemiségével.
Ezért teljes mértékben megértjük és elfogadjuk Hegedűs lelkész úrnak, valamint a Jobbik politikusainak aggályait a cionizmusnak és “Izrael Államnak” Magyarországra gyakorolt káros befolyását illetően. Megértjük és elfogadjuk a cionizmus által a palesztin népnek okozott szenvedés miatti aggályaikat is. Ezen aggályoknak semmi köze az antiszemitizmushoz, mert ezek a politikai cionizmussal és annak “Államával” szembeni ellenállás jelei.
Hegedűs lelkész úrnak és jobbikos barátainak azt kívánjuk, hogy sikeresen alakítsanak ki egy igazságos és emberséges politikát, Magyarország és minden állampolgára javára.
Nyilatkozatunkat, mint mindig, most is a cionizmus megszüntetése és a cionista rezsim békés felszámolása iránti imánkkal zárjuk, amely a palesztin nép szenvedéseinek végét is jelenti majd.
Örülnénk annak a lehetőségnek, ha békében együtt élhetnénk a szentföldön egy olyan uralom alatt, amely teljes mértékben megfelel a palesztin nép kívánalmainak és igényeinek.
Azt kívánjuk, hogy a Mindenható dicsősége minél hamarabb nyilvánuljon meg az egész világ előtt és az emberiség békében éljen egymás mellett.
Moshe Dov Beck rabbi, New York
(Holokauszt-túlélő)
Yisroel Dovid Weiss rabbi, New York
Ahron Cohen rabbi – Egyesült Királyság
Meir Hirsh rabbi – Jeruzsálem
10:58 de.
Kedves Talabér Ibolya! Az ember értékét nem a nyelvtudása, még csak nem is a műveltsége határozza meg, hanem a tisztessége, szorgalma, és barátaival, népével szembeni hűsége. Ha a környezetedben nem nagyon tudod gyakorolni a magyar nyelvet, itt bátran megteheted. Ne törődj a magyargyűlölők gúnyolódásával. Ők érvek hiányában, kétségbeesetten vagdalkoznak.
11:14 de.
magyargyűlölők…aha…kétségbe esetten vagdalkoznak…aha
11:58 de.
erdelyikem!
no mostan eppen maga tisztesseg dolgaban meglehetos szarul all!!
ezt nem kellene jobban froclizni fiam!!
maga ehhez keves!!
9:24 du.
Draga Erdelyi Ur. Bocsassa meg nekem, de en igen megvalogatom, hogy kiket hallgatok meg es miert. Tobbek kozott nem vagyok kivancsi ifj. Hegedus Lorantra, meg akkor sem, ha valahol valamiert felszenteltek. Velemenyem szerint ha Jezus feltamadna, paros labbal rugna az illetot sejhajon, amiert Jezus nevet egyaltalan szajara meri venni. Es maga csak menjen nyugodtan vedelmezni a szegeny palesztin testvereit, mondtak mar tobbszor is nekem, hogy varjak Magat, mint a messiast.
1:51 de.
na, kérem szépen.
olvassunk bele, hogy egy meglehetősen korlátozott szellemi képsségű politikai ellenlábas mi módon is adalékol a peralaphoz:
Dobos István
Hozzászólás: 2014-03-07 – 7:52 du.
Figyeljetek ide, sok köcsög! Írnék én nektek, szívesen elmarhulnék veletek, de minek koptassam az ujjaimat, ha egyszer ez a pitlák faszkalap buznyák Ille hagyná, hogy megjelenjen. Majd a fele beírásomat, letiltotta. Így ez nem fair. Ille, te egy buzi vagy, a haverodnak, fusernak meg üzenem, a szexuális beállítottságát nemigen kellene itt másra vetítenie. Ez hárítás! Általában az ilyen emberek háborodnak fel a legjobban, mint fuser, meg te, miközben már a levestésztát is felfűzve nyelitek, mert nem állna meg bennetek. Meg különben is nyeljétek le, hogy buzik vagytok és kész. Fuser, te ennyire kemény vagy? Én csak egy el-fuser-ált baromnak képzellek el, aki általában csak úgy névtelenül erősködik, de amúgy csak egy csipás, kisebbségi komplexussal küzdő nagyszájú péniszke. Hol akarsz találkozni, köcsög? Gyere, hozd a geyzát is, meg a pillét is, mert nem csak bemelegíteni szeretnék.
2014-03-07 – 8:08 du.
Komolytalan ez az egész itt. Először még hittem, hogy normálisan, egymás véleményét tiszteletben tartva is lehet itt, úgy is kezdtem. Aztán kitört a valódi baloldaliság, a “balodaliak” igazi énje. Illepille, egyoldalúan cenzúráz, azt hiszi az ostoba, ezzel elér valamit, ami igaz is. Tisztán látszik, hogy egy elfogult és semmiféle igazságot más oldalról nem tűrő gyökér,egy kicsinyes és pitiáner faszkalap, semmi önbecsülése nincs, ezért próbál igen ostobán taktikázni. Ille, te tényleg buzi vagy.
végül is csak hálás lehetek dobosnak, hogy ennyi bizonyítékot szolgáltat maga ellen. ha lezárult lélfai becsületsértési pere, őt is sorra kerítem.
azért az is bájos, ahogy tettlegességgel fenyeget, ezt külön értékelni fogja a bíróság.
1:54 de.
Hála Istennek, nem vették el a palástját Hegedűs Lórántnak!
Győzött az igazság…
Miért is volt a hajcihő ellene?
Mert magyar mert lenni Hazánkban…
1:57 de.
fenyvesi glória: nos, akkor feladom szűzies tartózkodásomat és híresen jó modoromat, és megkérdezem: hülyének teccik-e lenni? ez a magyarnak lenni jellemzője?
mondja, maga különórákat vesz elvakultságból?
2:31 de.
ifj Hegedűs most éppen a szélsőjobb tiszttartója, mint a kedves papa volt _ nyugodjon békében! _ha tud_) aki még az „átkosban” egy másik szélsőséget dicsőített Csurka Istvánnal együtt…és került át a széljobbantok közé 1990 után ugyancsak a széljobbant Csurka Istvánnal együtt. Amit ifj Hegedűs művel, az amellett, hogy szégyenletes a református egyházra nézve, ahol valaha egy Bereczky Albert is szolgált…most egy neonyilas teszi próbára a református püspöki kar türelmét. Meglátjuk meddig?
2:32 de.
Kedves Fenyvesi Glória!
…. egészen biztos, hogy ismeri a Hegedűs klán tevékenységét, vagy egyszerűen csak osztja a neonyilas nézeteiket?
2:35 de.
Erdelyi ur, miert vitatkozik ezekkel antiszemta emberekkel, engemet anitszemitanak neveztek, ma reggel bemonta a radio, hogy Israel denied minden nem zsido letelepedeset. Akkor Erdelyi ur, ki az antiszemita ha nem ok. Meg ilyen szennyes undorito site a vilagon nincs ahol ennyire gyulolik a magyarokat. Kerem ne valaszoljon nekik, ez teljessen felesleges.
2:49 de.
Ille Istvan, maguk zsidok annyira gyulolik a Magyar embert, a magyarok mindenkit befogadta, es azt kaptak cserebe, hogy atgazoltak rajtunk, kiraboltak bennunket, megalaztak, A MAI HELYZET IS BIZONYITJA MAGYARORSZAGON!
Azt kivanom aki gyalazza a magyarokat, hogy kapjon olyan agyverzest, hogy nemuljon meg, soha eggyetlen egy Magyar szot ne tudjon kiejteni a szajan, es kerem hivjak a szeretett Magyar Dr. PAPP LAJOS PROFESSOR URAT, HOGY GYOGYITSA MEG AZOKAT AKIK NEMAK LETTEK. O EGY IGAZI SZERETO LELEK, O MEG HA GYALAZZAK IS SEGITO KESZ. EGY IGAZI MAGYAR, A TEREMTO MEGALLDOTTA HOGY SEGITTENI TUD EMBEREKEN NEM ROMBOLNI.
Violet Talaber
4:04 de.
violet talaber: na, ezen dolgozzon még 1 kicsit 😀 gondolom, a magán átgázolást ezért egy kicsit csak élvezte? kérem, nézze el neem, ha a fiziológiai részét nem részletezem 😀
az engemetet meg a denied-et különösen díjazom 😛
gondolom, valaki kényszeríti ennek az – idézem: szennyes, undorító site-nak – olvasására. persze, megértem. egy homlokához szorított nagan meglehetősen nyomós érve.
na meg, a perverzitása is. mert hát, egy ilyen lángoló lelkű népnemzeti agyonmagyar, ha minket olvas, kétségtelen, hogy nem lehet más 😀
4:04 de.
Kedves Judith! Én igazságos, tárgyilagos, hazafias baloldali demokratának tartom magam. Szívesen vitatkozom, barátkozom a másként gondolkozókkal is, a kölcsönös tisztelet magadása esetén. Én nem zsidóságuk, hanem tetteik miatt utálom Marxot, Lenint, Trockijt, Rákosit, Gerőt, Farkast, Kertészt, Spirót, Esterházyt… Elfogadnám, hogy utálja ifj. Hegedűs Lórántot, ha bebizonyítaná bűnösségét.
4:06 de.
Id.Hegedűs Loránt és a szocializmus…
Az eredeti üzenet:
idősb. Hegedus Lóránt 1970-es Április 4.ei hidasi református presbitériumi eloterjesztését:
„Ez az ünnep a megmaradást és életet jelenti számunkra. A második világháború 55 millió halottjára gondolva minden egyes élet megmenekülésének
csodájáért, s a háború szörnyű és véres pusztításának hazánk földjén való megszűnéséért mindig megújul bennünk a hála. A személyes vonatkozáson
túl látjuk azt is, milyen közel állt népünk a nemzethalál tragédiájához. E szörnyű látomás kínját átéreztük. ťÉs most elmondhatjuk, hogy a magyar ref.
templomokban tiszta szívből fakadó hálaimádságot mondanak az emlékezés esztendejében azért, hogy ezt a népet, szívünkhöz forrott drága hazánkat
Isten kegyelme megmentetteŤ, halljuk és tanúsítjuk Zsinatunk lelkészi elnökének szavait. Egyházunk életét is teljes megsemmisüléstől féltettük
Isten megérdemelt ítélete folytán. És most új bibliafordítás és -magyarázat, új énekeskönyv és a szolgáló egyház megújító igei látása jelzik országos
méretű egyetemes életünk folyamatosságát, melyen belül kis gyülekezetünk is újult lélekkel és akarattal dicséri Istenét áldozatosan megújított
épületeiben, felékesített gyülekezeti termében, csendes, folyton épülő és szépülő otthonaiban és munkájával az emberek javára a világban. b) Ez az
ünnep a szociális forradalmat s annak hívő igenlését jelenti nekünk. Ez előtt 25 évvel a hárommillió koldus országa voltunk s ennek oka egy megítélt
társadalmi renden túl az egyház bűne is volt. Munkanélküliek megalázott serege, több gyerekes ipari és agrárproletárok családjaiban a betevő falat
hiánya, a széleskörű analfabétizmus szellemi nyomora kiáltottak mindenek előtt és minden világosan látó emberrel együtt új társadalmi rend és igazság
után. És most mint fejlett mezőgazdasággal rendelkező ipari ország építjük a szocialista társadalmat, melyben egy gyerek sem éhezik, minden
gyermek felnevelhető (a világon eddig egyedülálló gyermekgondozási segélyt különösen köszönjük!), méltó a munkás a maga jutalmára és aránylag igen
olcsón jut el a kultúra, valóban forradalmi lendülettel és eddig elképzelhetetlen méretekben, népünk legszélesebb rétegeihez. Ebből az építő munkából
szüntelenül részt kérünk és vállalunk a hitünkből folyó megbízhatósággal, áldozatkészséggel, szorgalommal és örömmel, a szeretet parancsa szerint. c)
Ez az ünnep a békét, annak szakadatlan munkálását és az érte vívott küzdelmet jelenti számunkra. A szocialista társadalom csak békében építhető fel
és győzelméhez világtávlatokban sincs szükség háborúra. Termonukleáris korszakban egy háború kirobbanása az emberiség pusztulását jelentheti.
Atomháborúban elpusztult emberek nem védik a kapitalizmust, nem építik a szocializmust és nem imádkozzák a Miatyánkot! Isten elénkbe adja az
életet és halált – és mi, Igéjének biztatására, az életet választjuk imádsággal, munkával, állásfoglalásunkkal, egész valónkkal. [–] A háborús tűzvészből
való menekülés, a szociális forradalmi vajúdás és alkotás, a békéért vívott áldozatos küzdelem szenvedései és kivételes eredményei után bízón és
megújult hűséggel induljunk a jövő felé, ünnepi határozattal csatlakozva az ünneplők seregéhez. [Határozati rész:] Presbitérium kifejezi ťegyházunk
hálaadását hazánk felszabadulásáéért, a szociális társadalmi átalakulásért, 25 esztendő építő munkájáért, amely népünket a boldogulás útjára vezette.
Hálát adunk Istennek azért a kegyelemért, amely egyházunkat népünk és a népek igaz ügye mellé állította. Kifejezzük a gyülekezet készségét arra,
hogy a hívő református keresztyének teljes hűséggel részt kívánnak venni továbbra is abban a nemzeti összefogásban, amelynek célja a szocialista
építés folytatása hazánkban, és a társadalmi igazságosságért, valamint a béke megőrzéséért folytatott világméretű küzdelem támogatása.Ť (Forrás:
Hidasi Református Egyházközség presbitériumi üléseinek jegyzőkönyvei.”
(Hegedűs Lóránt, 1970., presbitériumi ülésre készített előterjesztés, a Hidasi Református Egyházközség presbitériumi üléseinek jegyzőkönyvei)
A III/III-as Hegedus „elvtárs ” hamarosan a budapesti Szabadság téri református közösség élén „találja”
4:17 de.
Tőkéczki presbiter lett 9o után…előtte a vallások elhalálásáról értekezett hevesen…
Tőkéczki jó lesz?
„A marxizmushoz valo eljutasnak ket feltetele van: 1. szubjektiv-egyeni erdeklodes, minoseg, lehetoseg: a, gondolati azonosulas b, erzelmi azonosulas 2. intezmenyes formak, modszerek, lehetosegek: a, iskolai keretekben b, ‘kozeleti’ keretekben A ket feltetel kozul az elsot fontosabbnak tartom, mert ez az utobbiak meglete nelkul is elvezethet valakit a marxizmushoz, mig az utobbi az elobbi hianyaban legfeljebb ‘kameleonokat’ nevel.” „A marxizmushoz vezeto legfontosabb tenyezo, a tarsadalom iranti erdeklodes – makro es mikro szinten egyarant – a vilagban lepni kezdo serduloknel eleve adva van.” „[…][a marxizmussal valo] erzelmi azonosulasnak […] oriasi nehezsegei vannak: tarsadalomtortenetileg rovid tavon kiirthatatlanul meg meglevo eloiteletek, 25 ev sulykolt antikommunizmusa, a vallasossag eros nyomai a szokasok szintjen, tovabba a sztalini torzulasok szomoru emleku gyakorlata vagy az uj individualizmus kispolgari jelensegei stb.” „Atalakulo kornyezet (ez leggyakrabban bomlo csaladi kereteket jelent), eltunt szent, etikai tilalomfak, akceleracio, kornyezetszennyezodes, eroszak es tarsadalmi emlekezet (Trianon, Horthy-rendszer, fasizmus stb.) mind-mind olyan tarsadalmi, tudati elemek, amelyeknek felerosodve van szerepuk egy a szocializmus viszonyai kozott varosiasodo (nemely retegben ‘polgarosodo’) tarsadalomban. Mindezek az elemek pedig a marxizmus mint filozofia, illetve a hozza kapcsolodo ideologia ellen hatnak.” „[…] az utobbi idoben a fiatalok vallasi erdeklodesenek novekedeset lathatjuk. Persze – ez ismet csak egyeni velemeny – nem mely, nem vegiggondolt ez a vonzodas. A massag, az egyeniseg kereseset jelenti. Azt hiszem, Lukacs Gyorgy kategoriaja, a ‘vallasos ateizmus’ jol illesztheto lenne erre a jelensegre.” „Ugyanitt emlithetnem meg a nacionalista hangulatok ujabb jelentkezeset. Vilagszerte eszlelheto tendenciakrol van szo persze, de nem magyar sajatossagok nelkul. Tortenelmunk eme rakfeneje is alkalmasnak latszik vilagnezeti alapozasra. Veszedelmet fokozza, hogy sajnos Europaban nehany helyen szinte hivatalos partfogasban reszesul. A ‘nemzet’ most [a szocializmusban] nem kapcsolodik ‘lejarathatoan’ a politikahoz. Ez a nem hivatalossag teszi eppen vonzova, kiprobalandova.” „A formalis igazsag nem tanit minosegi kulonbsegre. S igy a szamonkeresnel visszakapott hibatlan definicio is csupan csak format jelent, nyelvi panelt – az etikai elkotelezettseg hianyaval. Az ilyen igazsagok futasi ideje pedig nem maguktol, hanem a kulso vilag konfliktusaitol fugg – az elso krizispont felbontja oket az egyeni erdek, a kenyszer legkisebb jele es neha a belatas kovetkezteben. A marxizmus igazi eselye a nem formalis meggyozesben van.”
Tőkéczki László 1978/2 Kritika..:O)
4:23 de.
VITATKOZZUNK, NE GYALÁZKODJUNK!
Dobos István hozzászólásai nem sértőbbek, fenyegetőbbek, mint politikai ellenlábasai szövegei. Ráadásul nem ö kezdte a gúnyolódást, címkézést. Én is reagálhatnék hasonlóan az engem ért gyalázkodások miatt, de nekem más a taktikám.
4:26 de.
erdélyi alex: tekintve az időeltolódást – mi szerint judith még az igazak álmát alussza – ha nincs ellene, én reagálok (de biztosan tudom, ő is fog), nehogy rossz napja legyen:
hogy minek tartja magát importmagyarként, az legyen a magánügye.
ha ide sorolná pl. marxot, trockijt, kertészt, esterházyt, hogy milyen TETTEI-k is voltak, nagyban segítene elmeorvosának felderíteni az állapotát.
ifj. hegedűs melletti kiállása már eleve kétségessé teszi. tudja, ennek a józan eszét vesztett presbiternek szükségtelen bizonyítani a bűnösségét, mivel ilyen klinikai eseteket már krisztus uratok is felmentett, mondván: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34).
az egyházi bíróság meg – szokása szerint – túl gyáva volt, hogy ezt a hivatása (mármint, ha egyáltalán szóba jöhet ennél a szellemi vagonlakónál a hivatás) gyakorlására tökéletesen méltatlan genetikai hulladékot eltiltsa!
4:32 de.
erdélyi alex: maradjunk annyiban, hogy magának semmilyen taktikája nincs. dobos megítélését illetően, ha szabad javasolnom, ne kezdjen el zászlót bontani.
mondjuk, a maga álszent véleményével sem lehet nagyon vitatkozni 😀
tudja, fiam, valamikor én is oda tartottam a másik orcámat is, mikor leköptek, arcul csaptak. már nem teszem, sőt, kő keményen visszaütök.
4:44 de.
na, most mondd meg, fuser barátom, milyen szuicid alkat is ez a baromarcú dobos!
kihívja maga ellen a sorsot, háromszorosan!
három évvel ezelőtt a nolblogon is akadt egy ilyen izomagyú kihívóm. ő a bécsi úton valamilyen europarkba invitált holmi ringeskedésre, még bírót is delegált volna.
írtam neki, rendben van, de egy kicsit formába kellene hozni magam – akkor 64 éves voltam, és 95 kg. a 184 cm-hez – ezért kérek 3 hónap felkészülési időt. érdekes módon a nagypofájú attól kezdve elhallgatott, valahogy nem akart többé velem ringbe szállni.
ez a seggfej meg valami pankrációt láthatott a tv-ben, hogy váltott ellenfelekkel akar ringbe lépni.
a franc se akar feleslegesen a kötelek közé lépni vele szemben, amikor csak a ringsegédeinek lenne vele dolga 😀
azért jobb a mai kultúra, mint anno rómában. ott csak belevágtak két húskampót, és kivonszolták az arénából 😀
annyit még hozzá, hogy a doboskám netes átjátszó állomása valahol jászkarajenő és kocsér között van egy dűlőben, szóval, ahogy érzékelhető is, egy bunkó paraszt. nem kellene a trágyahordó villán hasasodott izma miatt aggódni, a kocsmai lengőket egy finom fejmozdulattal még egy óvodás is el tudja kerülni 😀
6:56 de.
Tisztelt Fispán Géza! Lenne szíves alátámasztani Csurka István „széljobbant”-ságát, lehetőleg három mondatba sűrítve?
7:22 de.
Kedves Violet! Azért vagyok itt, hogy tükröt állítsak a magyargyűlölők elé. Legtöbben még visszataszítóbbá válnak, amikor a tükröt szidják, vagy próbálják megsemmisíteni. Remélem, hogy talán minden huszadikat sikerül magyarbaráttá fésülnöm.
8:14 de.
erdélyi alex: el van tévedve. maga nem azért van itt, hogy tükröt állítson, mert ahhoz igencsak kevés. maga azért van itt, hogy színesítse a palettát. a színe ugyan elég beteges, de nem az ÁNTSZ-től vagyunk. éppen ezért javaslom, törődjön a fésűjével is. komoly gondot okozhat, ha fertőtlenítésre kötelezik, magával együtt.
8:44 de.
ERDELYIKEM!!
amint legkozelebb tukorbe nez,nyugodtan kopje le azt a suletlen tokfejut aki visszanez onre!!
10:02 de.
Ille Istvan, ha valaki a magyarokat veddi akkor maga szerint minden olyan ember antiszemita? Miert maguk nem? Ez az utolso hozza szollasom ehhez a Magyar gyalazo site-hoz, meg ilyen aljas antiszemita emberekkel nem volt dolgom akik a magyarokat ennyire gyalazzak, ha annyira undoritoak vagyunk, tudatlanok butak, akkor miert veszik fel a legszebb Magyar nevet, miert nem a zsido kiralynak a nevet a Rothchildoknak? Ezt nem ertem?
Ez az utolso hozzaszollasom, es magyarorszagon ha olyan antiszemitus van, es gondoljak, akkor miert nem hadjak el a zsidok a hazankat, miert nem mennek vissza a lopott hazajukba, amit a Palestinoktol elvettek, milliokat oltek meg az nem antiszemitizmus? Ver folyik ott nem viz.
Mi nem mentunk senki hazajaba, foleg mocskolni azt a nepet, ti ossze keveritek a hitet, a zsido az egy nemzet nem egy vallas, mar lassan ezt a szot nem lehet kiejteni, hogy zsido Magyarorszagon.
Tegyetek egy szivesseget a magyarnepnek menjetek haza a ti orszagotokba a ha ennyire antiszemitak vagytok ismetlem semi keresni valotok nincs a mi szeretett hazankba, az az Orszag a Magyaroke, ha nem tudna!!!!!
Violet Talaber
nem vagyok kivancsi a cinikus megjegyzesere, mert le torlom ezt az oldalt, ilyen emberekre nincs szuksegem hogy a magyarokat gyalazzak. Es en kiallok a szeretett Dr. Papp Lajos Professor ur mellett, az egy csodalatos ember, ugy tekintek ra, mint az Istenre. Ilyen ember mint On, meg veletlenul se tennem egylapra a Professor urral. ISMETLEM ON EGY MAGYAR GYALAZO EGYEN!!!!!!
ANTISZEMITA A JAVABOL!!!!!!
Violet Talaber.
10:23 de.
violet talabér: majd csak túléljük valahogy, ha maga letörli ezt az oldalt, bár, arra azért kíváncsi vagyok: honnan is?
hogy magának milyen emberekre van szüksége, azt beszélje meg a gondozójával. az pedig, ha én magyar gyalázó lennék, és maga lenne az, akit gyalázok, higgye meg, büszkeséggel töltene el.
zsidók királya? mondja, talabér, eszénél van? antiszemita, én? csak nem zsidó a sámán úr?
csak úgy halkan mondom, picinyem, addig, amíg ékezet nélkül ír és külhoni ip-címről, erősen kétes, hogy a maga hazája lenne magyarország. mi több, köszönje meg szépen, hogy niagara falls-ban otthonra lelt.
persze, ha lecsúszott valami jó zsíros bevételről, ami a sámánjuk elmaradt látogatása okán károsította, megértem, miért veri a nyálát.
de tudja mit? jöjjön le a balatonhoz, egy nyári szezonban megkeresheti lángossütőként. ja, hogy büdös lesz a haja? ugyan már, ennyit csak elvisel!
10:42 de.
Tisztelt Erdélyi Alex!
Gondolom a Magyar Fórum c. szennylapot olvasta? Ha nem vegye elő kérem!
De nézzük honnan is indult?
„…A környezetemben nem volt egyetlen család, akit ne ért volna valamely alapvető sérelem. kitől ezt vettek el kitől azt. Vagyont, életet, szadadságot, önbecsülést.
S mégis hittem az eszmében a tiszta eszmében. Ma már tudom miért. Nem tehettem mást. Fel kellett volna kötnöm magam, ha még ennek az egyetlen világ-elrendező a szentségében igazságában sem hiszek. ..A szocializmusra és a dolgozó magyar nép szolgálatára esküdtem..”
Csurka István 1975 augusztus Új írás
A rendszer váltás előtt elkezdett jobbra húzni és kikötött a széjobbantoknak fenntartott sarokban, a neonyilasokkal kitömött oldalon. Antiszemita írásai a az „Apák és fiúk „-kal kezdődött…és hetente folytatódott egy egy írással. A leszerepelt II. vh előtti politikusok rehabilitálására is szakított időt, ezek az írásai is megtalálhatók az általa finanszírozott és szerkesztett kiadványokban.
Családi hagyomány volt nála a szélsőséges poltikai álláspont, apja a nyilas VKF 6-os osztályán kompromittálta magát, enek ellenére amikor a legalaposabban megnézik a jelentkezők származását a legkeresettebb főiskolára jut be testvérével együtt…952-ben a legsötétebb évében a sztálinista rezsimnek. Hajuk szála sem görbült, sőt a rendszer kedvence lett és Aczél ölébe ülve dorombolt. Amíg ez volt az üzlet. Amikor meg nem a szélbalról átsétált a széljobbra…ahol élete végéig tartózkodni szíveskedett.
Fő tevékenysége mégis mindezek mellett a politikai eszközökkel történő vagyon szerzés…amelyről a MIÉP alelnöke Szabó Lukács és egykori harcostársa Hering József több alkalommal kiadott műveiben számolt be.
Szabó Lukács :
Csurka István múltja és jelene.
Miért zsidózik Csurka és Hegedűs?
Csurka szoknyás radikalizmusa.
Természetesen meg kell néznünk mi Ön szerint a széljobbant elvi álláspont, megfelel-e Csurka ezeknek?
pl mi elítélendőt talál a nácik és a vele szövetséges nyilasok cselekedetei közt?
Mert ha ilyent nem találunk, akkor Ön számára Csurka nem is szélsőséges.
2:30 du.
Tisztelt Fispán Géza! Köszönöm válaszát. Csurka írásainak csak a töredékét olvastam. Ezekben, „szélsőjobbantságára” nem találtam bizonyítékot. Az Ön írásában is csak általános utalást, és minősítést vélek felfedezni. Ezért ismételten kérem, közöljön bizonyítékként néhány szövegkörnyezetből kiragadott mondatot.
2:52 du.
Bogdán Géza
2014 március 8
9:08 de.
Látod, kenyeres, errefelé is akad néhány BSZNYP..
😀
3:02 du.
Bocs.. Az alőző beírásom nem Bogdán Gézának, hanem Fispán Gézának szólt.. (Francmegette, örexem..)
11:48 du.
Ille Istvan, YOU CAN’T HANDLE THE TRUTH!!!!
AZ AKI ILYEN UDNROTITTO FEREGGEL SZEMBESZAL, AKKOR ROGTON ANTISZEMITANAK TITULALJAK, MERT CAN’T HANDLE THE TRUTH. TE BELOLLED DOL A HARAG, AZ UTALAT. DRAGA JO ISTENEM HALLGASSAD MEG A KERESEMET, A SZERETETT DR POPP LAJOS PROFESSOR URAT HIVJA SEGITSEGUL, AKIT MINDENFELE SHAMANNAK LEHORD. AZ AKIBEN ANNYI SZERETET VAN, ANNYI TUDAS, TE KIKET GYOGYITOTTAL MEG, CSAK MOCSKOLNI TUDSZ TE GYALAZAT. TE VAGY ANTISZEMITA VELUNK MAGYAROKKAL SZEMBEN. REMELEM A JOBBIK FOG GYOZNI, ES O MAJD RENDET TESZ A PUTYN SEGITSEGEVEL MAGYARORSZAGON. A DR. PAPP LAJOS PROFESSOR UR EZREKET GYOGYITOTT MEG, DE TE ALJAS EMBER TE KIKET GYOGYITOTTAL MEG?
BEFJEZTEM VELED, TE SENKIHAZI GYALAZAT. AZ OCSKA SZADRA NEM VAGYOK KIVANCSI DE EZT MEG KELLETT MONDANOM, TE ANTISZEMITA.
Violet Talaber
12:02 de.
Violet, are you for real? As you can see, I had to moderate your comment in a number of places. When you pray to God, especially during Lent, I would suggest that you not use your prayers to tell Him how much you hope that other people suffer a stroke or other debilitating medical conditions. Many thanks. CA.
1:32 de.
violet talaber!
sie ist der grosste verruckteste arschloch wehr noch ich nie gesehen!!
sie hatte geschriben,;-„te vagy antiszemita velunk magyarokkal”-
der ungaren sind keinen fall ein semitic volke!!
ergo,;-kann niemanden antisemit gegen mit!!
aber doch der ungaren sind in die ideologie nazi in deutschland zeit zwissen 1939-1945 nur ein volk der HERDENVOLKE!!!
wegen der heutige politik in ungarn dies status ist leider immernoch RECHT vorbehalten!!
3:00 de.
Azért nem mondanám „genetikai hulladéknak”ifj. Hegedűs Lórántot.Diplomás, pap,családapa, ékesszóló,stb…
Aki ilyen hévvel kiáll a saját Nemzete mellett, jobb,ha jelzőt nem mondok az Őt gyalázóra…
3:22 de.
Ezt írta rólunk ,magyarokról Kertész:
”
A magyar genetikusan alattvaló. (…) A magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.
Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!”
Ezt nem találják sértőnek?
Ha egy magyar ilyesmit írna az egész zsidó népről,ők nem lennének felháborodva?
DE ide idézem a többi magyargyalázót is…
3:49 de.
violet talaber: addig rendben van, hogy gondja van az anyanyelve használatával, de, hogy a fogalmi rendszere is zavaros, azért az már elég ciki! ha én antiszemita vagyok, mivel papp dr. ellenében szólok – azt fel sem fogja, hogy a sámáni bohóckodásáról van szó, és nem sebészi munkásságáról – akkor dr. papp zsidó!
a jobbik putyin segítségével tesz rendet? mondja, talabér, hogy áll a kábítószerekkel? mert rohadtul be lehet tépve, ha ilyen marhaságokat ír 😀
amúgy én is gyógyítottam már meg elég sok embert: kézrátétellel 😛
javaslom, sürgősen keresse fel orvosát, vagy gyógyszerészét, amíg még állapota visszafordíthatatlanná nem súlyosbodik.
3:56 de.
fenyvesi glória: ha esetleg bármely állítását megcáfolná kertésznek, sokban javítana a megítélésén, de addig csak egy hőzöngő jobbikos marad. az idézet tökéletes, igencsak találó, bár nem gonfolom, ogy egyetlen szót is felfogott volna belőle.
hogy ifj. hegedűs ékesszólása és nemzőképessége mitől ignorálja genetikai hulladék voltát, azt nem igazán látom.
a hév, amivel kiáll – kik mellett is? nemzete mellett? miért, ki is ő? – valszeg láz lehet, heveny agyhártya dulladásból adódóan.
10:04 de.
fenyvesi gloria!
ebbol is latszik on nem elte at ugyanazt es foleg ugyanugy mint amit a kertesz akos es en is ateltunk mint uldozott zsidok az 1944-es magyarorszagon!!
ha ugy lenne on se gondolna maskent!!elhiheti!!
2:23 du.
A magyarok is sok szörnyűséget átéltek hosszú évtizedekig.Mégsem bosszúszomjasok…
Pedig ma is a legelnyomottabb nép Európában…
2:28 du.
És itt a folytatás:Idézet a magyargyalázótól,Eszterházytól.
Milyen szép magyar történelmi nevet választott…
Ha ez sem bosszantja fel magukat, akkor nem érdemlik meg , hogy egyáltalán magyarul megszólaljanak, akár írásban is…
Emlékeztetőül:
Esterházy Péter: Így gondozd a magyarodat!
A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése után túrónak használhatjuk…
A magyar emlõs. Egy magyar nem csinál nyarat. A magyar a sötét, ahová Európa ugrik. Ki tartson magyart? Kezdõ magyarbarát inkább kanmagyart tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni, mint valami bizonytalan származású magyart.
Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre! A magyar a tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik.
Olcsó magyarnak híg a leve!
A magyartartás csak akkor gazdaságos, ha a törzsállományunktól szaporulatot nyerünk, és azt fölneveljük. Az erogén zónákat piros-fehér-zölddel jeleztük…
Hogyan öltöztessük a magyarokat? Ami a pelenkázást illeti, legjobb a magyart minden étkezés elõtt tisztába tenni. Szoptatás 3 óránként. Levegõt minden magyar igényel, de nem huzat formájában. A Kárpát-medence huzatos… (magyarul: húzzon el innen minden magyar). A rágalmaktól magyarod minõsége alig változik, az esetleges vizeletfoltokkal ne törõdj, bazmeg.
(hangjáték – 1991)
2:30 du.
Mit csinálnának ezzel a …val más népek,ha így gyaláznák őket?
Netán kitüntetnék becsületrenddel?
2:34 du.
fenyvesi glória: ha megengedi, nem maga fogja eldönteni, megszólalunk-e magyarul, vagy sem.
a családnevet nem választják.
amúgy magát (is) illetően tökéletesen igaza van esterházynak, bár pl. magát tartani elég kockázatos dolog lenne, a szaporításáról nem is beszélve.
2:56 du.
Glória: Igaza van 50%-ban. A magyarok a legelnyomottabb nép, azok közt akiket ismernek, elnyomójuk a FideSS/KDNP/Jobbik koszos bagázs és akik fenntartják a rendszert fizetéseik és anyagi/morális korrupció ellenében. Persze a mély-magyarok, mint maga is, édeskeveset akarnak tudni más országok történelméről, sorsáról, helyzetéről, életéről, mert a Kárpát medencén túl, (a hegyek miatt) nem is látnak sokat. Szíria is messze van, Afrika még messzebb, Dél-Amerika ismeretlen, Tibet pedig talán nem is létezik csak Shangri-La, mint a „Lost Horizon” történetben!
———
Hogy a magyarok milyen bosszúszomjasok, azt sok ezerszer bizonyították, pl. az orgoványi erdőben is, Erdély és a délvidék visszatér, Kárpátlaján a és a Magyar Hírlap hasábjain, no és az idegenrendészeti eljárás alkalmával előzetesen, 1941-ben megölt 14,000 zsidó, majd a 660,000 zsidó, baloldali, cigány és egyéb honfitársak vagyonának elrablása, azok deportálása, vagy kivégzése is mind ennek bizonyítékai.
——-
Nem kritika, csak emlékeztető. Az Egri csillagokból. (mindenki ismeri a történet végét, a törökök elvonultak a vár alól vesztesen.
„Azonban Nagy Lukács egyszer csak nagyot ordít:
– Utánuk! Azt a kutya irgalmát Mahomednek!
A fegyveres népnek Dobóra villan a szeme. Dobó beleegyezőn bólint.
Nosza, ahány ló van a várban, arra mind katona ugrik. Ki a várból. Elrúgtatnak Maklár felé a török után.
A gyalogosok is ki a várból a gazdátlanul maradt sátorokba. S hordják be szekereken. Estére valamennyi lovas zsákmánnyal rakodottan tért vissza a várba.”
3:12 de.
Nem válaszoltak a kérdésre, ha mondjuk a zsidókról ilyeneket írnának a magyarok,Izraelben, mint Eszterházy merte?Itt, Magyarországon…
Mit tennének ők?
3:37 de.
dr. Regős Péter és társai ” áldásos tevékenysége a magyarokért”:
dr. Regős Péter irta:
„Én nem Magyarországon élek, hanem New Yorkban.
Ahogy én utálom a magyar állatfajtát, úgy nem utálja senki.
Nekem nincsenek gátlásaim, én gátlástalanul gyülölöm a magyarokat, és erre minden okom meg is van.
Én egy három diplomás, ismert közéleti ember vagyok, aki egy évtizeden át a magyar irott sajtó egyetlen New York-i tudósitója voltam.
Tanult szakmám szerint jogász vagyok, egyébként pedig egy milliomos amerikai üzletember.
Hogy megnyiljon elöttem a tudás kapuja, summa cum laude végeztem a budapesti jogi egyetemen egy negyed évszázada. Majd a New York egyetemen szereztem filozófiai diplomát és politika tudományit. De hogy felzárkozzak hozzátok barom kelet-európában élö ázsiai majmok még elvégzek majd további néhányat.”
„Magyarország és a magyar nép nem Európába és különösen nem az Európai Unióba való.
Ez egy szedett vedett horda, egy csöcselék.
Nekem elegem volt ezekböl már közel egy negyed évszázada és leléptem.
A gyülöletem a magyarság irányába nemhogy csökkent volna, hanem inkább nött, erösödött és egyre tudatosabbá vált.
Ez a nép az emberiség szégyene, és ha elképzelhetö volna hogy egy nemzetet kiközösitsenek a népek a saját soraikból, akkor azt a kiközösitést a magyarokkal kellene kezdeni.
Egyszerü emberi ésszel és emberi eszközökkel egy magyarral képtelenség megértetni, hogy miért primitiv, miért tisztességtelen, miért hasznavehetetlen, miért lelketlen, miért érzéketlen.
Hányok ha a magyarságra gondolok.
———–
Nos, ez sem háborítja fel a Kanadai „magyar”???hírlap munkatársait, kommentelőit?
3:42 de.
Regős Péter verse a magyarokról:
”
Hangosak a fasz magyarok,
Fajtiszták, mint az olaszok.
Buták, mint az oroszok
S úgy végzik, mint a karthágó’k.
Lesózzák a földjeiket,
Felszámolják történelmüket,
Eltünnek majd nem sokára,
Elmennek a bús picsába.
Úgy rühelem minnyájukat,
mocskos, gyilkos falkáikat,
s mikor himnuszukat hallom,
felfordul a teli gyomrom.
Panaszkodnak, nyavajognak,
Ök sehová sem tartoznak,
Mindenki az ellenségük,
Nincsen nekik kistestvérük.
Mindenki utálja öket,
Magyar férfiakat, s nöket,
Mindegyiküket megvetik,
De egyiküket sem szeretik.
Elveszett tekintélyüket féltik,
De mások a nyelvüket sem értik,
Nem tartoznak nyelvcsaládba,
Csak a tetves, bús picsába.
Európába keveredtek,
Emberekké nem vedlettek,
Ázsiai majmok még ök,
Zsivány Trianon-védök.
Gyülölik szomszédjaikat,
Megölnék mindannyiukat.
Irigyek a földjeikre,
Átok kisérje öket örökre.
Regös Péter
——————————-
Erre én azt mondom: Áldd meg Uram ,a magyart!Csakazértis!
3:49 de.
Érdemes szemezgetni a Magyar Justitia Bizottság véleményéből,ezen írók munkásságáról,pl. hogy mennyi díjat kaptak,és mégis…
4:04 de.
fenyvesi glória: ismeri a mondást az öltözködésről, nem? én nem veszem magamra. ja, ha magát érinti, akkor csak háborogjon.
ami pedig a kérdését illeti: majd, esetleg.
4:08 de.
fenyvesi glória: gondolom, az én műveletlenségem az oka, de ám csak regős bendegúzt ismerem.
amúgy kiváló a propagandaanyaga 😀
5:02 de.
Kedves Glória: Megbecsülést és tiszteletet nem lehet követelni. Azt meg kell szerezni. Ha nincs meg akkor tenni kell érte. Átkozódással és fenyegetéssel nem elérhető. A kritikát nem elutasítani kell hanem figyelembe venni. Maguk úgy akarnak tiszteletet kivívni a „magyarságuknak”, hogy semmit nem tesznek érte de erősen dolgoznak ellene. Ez így nem megy.
Sok nevet nem lehet felvenni. Az Eszterházyt sem. Vagy van valakinek vagy nem is lesz.
Kapaszkodjon meg, Eszterházy édesapja Gróf Eszterházy Mátyás. Nagyapja pedig Miniszterelnök volt.
Maguk pedig meg akarják Őt ugatni? De kedves Glória. Semmit sem szégyellnek?
IN MEMORIAM DR. K. H. G.
– Hölderlin ist ihnen unbekannt? – kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.
– Ki volt az? – kérdezte a német őr.
– Aki a Hyperion-t írta – magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. – A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
– Kik ezek? – kérdezte az őr.
– Költők – mondta dr. K. H. G. – Schiller nevét sem ismeri?
– De ismerem – mondta a német őr.
– És Rilkét?
– Őt is – mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t.
8:40 de.
fenyvesi gloria!
israelben ilyenekt irnanak….?
irtak itt mar szazszorta ilyenebbeket is!!mi lett belole?
semmi!!jol kirohogtuk!!
10:15 de.
T. Alexander!
Elárulná mi kiröhögni valót talált ezekben az írásokban?
Én Magyarországról írok, és elképedve látom a neonyilas/neonáci/neohungarista idióták tobzódását..
Tehát megtenné, hogy felsorolja?
10:22 de.
Fenyvesi Glória: „Nem válaszoltak a kérdésre, ha mondjuk a zsidókról ilyeneket írnának a magyarok,Izraelben, mint Eszterházy merte?Itt, Magyarországon…
Mit tennének ők?”
Én, ha megengedi válaszolnék. Nem kedvelem a hasonló beszólásokat, éppen azért mert a magyarok sem egyformák, nem gondolkodnak egyformán és nem mind nácik…
Bizonyára nem örülnének, bár nem ismerek egy izraelit sem. Talán pl nem törődnének vele, van elég bajuk ott.
De megkérdeném Önt mit szól ahhoz, hogy a honi neonácijaink „holokamunak” nevezik a több százezer magyar _történetesen zsidó származású_ honfitársunk náci kézre adását az Ön szellemi elődei által?
Viccesnek találja?
Esetleg Ön is úgy tudja, hogy tényleg nem is történt meg?
Érdeklődéssel várnám válaszát.
10:23 de.
1944-ben na nyilasok és dicsőséges szövetségeseik…nem versekkel bosszantották a zsidókat, ez benne van a 8.-os történelem könyvben, legalább is egyelőre.
10:34 de.
fispan ur!
nem sorolom fel!!
de!!
mi akik hozzaszoktunk a hisb’allah fele al manar tv hazugsagaihoz,az AP palastinai hamas tv hujesegeihez,mi mar tudunk rohogni a nacikon!!
a legujabb hir mai!
iranban egy ayatollah kijelentette ma reggel hogy tulajdonkeppen Einstein egy irani chiita mosliman volt!!
mit lehet ezen ha nem rohogni!!??
10:37 de.
fispan ur!
mellesleg!!
-en mar lottem le nacikat 44 Novembereben egy angol katonatol kapott revolverrel!!4 SS-t es 3 Kapo-t!!
most Onokon a sor………….!!pofazni,irogatni minden huje tud!!TENNI IS KELL ERTE!!!
10:55 de.
Glóriának: „Eszterházytól. Milyen szép magyar történelmi nevet választott…”
Nem Eszterházy, hanem Esterházy. És nem választotta, hanem örökölte, mert virtigli magyar geróf ő…
Csak a tisztánlátás kedvéért.
11:46 de.
Ü….ez bizony jól odamondva! Remélem, ez az Ille nem cenzúrázza ki.
–
„Bodó K. Attila kommentje!
Érdemes végig olvasni!
Kedves Hegedüs Zsuzsa!
Ön azt mondja, hogy „A szélsőjobboldal az egész demokratikus közélet ellenfele. És ebből nem engedek.”
Ön ugyanezt mondja zsidóként Izraelben is?
Ott ahol Izrael külügyminisztere AVIGDOR LIEBERMAN az ultranacionalista: Jisra’el Beitenu ( Izrael a mi házunk) nevű párt vezetője?
Kedves Hegedüs Zsuzsa!
A szuverén zsidó nemzetállamban is vannak baloldali és jobboldali pártok, sőt kormányzati politikai tényezőként ultranacionalisták is!
Ha az izraeli zsidóság a legnagyobb természetességgel veszi tudomásul saját zsidó nemzetének politikai pluralizmusát, az ottani „szélsőségesnek, radikálisnak,vagy fundamentalista, ultrakonzervatívnak” nevezett pártok létjogosultságát, akkor, az Izraeli zsidó nemzetállamon kívüli, tehát továbbra is a „galuti” zsidó diaszpórában élő szórványzsidóságnak is tudomásul kellene vegye, el kellene fogadja ugyanezt a pluralizmust, az őket körülvevő nem zsidó népek társadalmaiban . Azt a pluralizmust, amely magában foglalja akár a legszélsőségesebb politikai formációkat is.
Így a magyarországi zsidó diaszpórának is el kell fogadja a magyar társadalom politikai életének sokszínűségét, a liberalizmustól egészen az radikális ultranacionalizmusig.
A Magyarság, mint legnagyobb szuverén saját népének választ pártot, és nem a zsidóság szája íze szerint és csupán a magyarországi diaszpórában élő zsidóságnak.
Végre tudatosulnia kellene mindenkiben, hogy azt az országot, ahol a zsidóságnak választanak pártot, kormányt, azt Erec Jiszráélnek, szuverén izraeli zsidó nemzetállamnak hívják.
Azt az országot pedig, ahol a magyarságnak választanak pártot és kormányt, Magyarországnak hívják.
Ha Erec Jiszráél zsidósága ősi jogot érez ahhoz, hogy államát nemzeti érdekeinek megfelelően rendezze be és politikai életét a nemzeti szellemnek rendelje alá, akkor ez a jog az ezeréves Kárpát-medencei magyarságot is megilleti. Ebbe a nemzeti szuverenitásba a diaszpóra zsidósága részéről beavatkozni, több mint arrogancia”.
Bodó K. Attila
12:04 du.
dobos istván: minek cenzuráznám ki? hegedüs zsuzsa valaki, bodó k-ról a kutya se tudja, kicsoda, hacsak nem az ő felesége bodóné, aki másról beszél.
a magyarságnak pártot választó koncepciója – különösen a kárpát-medencei magyarságot, mint olyant, valamint orbanisztánt mindösszesük magyarországának nevezni – elég nevetséges ahhoz, hogy azt a gyönyörűen összefércelt kommentet is annak lehessen tartani.
12:20 du.
„saját magunk dicsérete olyan fontos dolog, hogy nem bízhatjuk másra” – ezt Orbán Viktor regnáló miniszterelnök mondta a Kanizsai Dorottya Kórház mintegy 3,5 milliárd forintos újonnan épült sürgősségi osztályának és infrastruktúrafejlesztési programjának avatása kapcsán tartott szóhasmenése során. nem foglalkozva a beszéd gátlástalan, öntelt hazugságaival, ahogy mondani szokás hozta a formáját, erre az újdonász dakota mondásra meg kell jegyezzem, hogy a magyar (az egyik fő tulajdonsága a matyarkodás ) közbeszéd erről nagyon másképp vélekedik: „öndicséret büdös; az öndicséret gyalázat.” –tartja az ismert magyar közmondás! =))
s hogy a másik igyekezetére, a bigott kereszténykedésre is utaljak; A Példabeszédek (31,31 ill. 27,2)-szerint: „jogos lehet bizonyos emberi tulajdonságok dicsérete , de csak akkor, ha nem saját szájból származik”. de hagyva az Ószövetséget (még a végén valaki filoszemitázni kezd), az Újszövetségben (Efézusbeliekhez írt levél 2. rész): „bármilyen kegyelmi kincset hordoz is valaki, ajándékba kapta, a dicséret tehát az ajándékozó Istent illeti!”
nem ártana bodó k.-nak ezen is elgondolkodnia, midőn nemzeti szívdobogásba kezd.
hol az összefüggés a zsidók – általa vélt – arroganciája, és orbán önteltsége közt? a megfejtés ott van bodó k. sorai közt. aki megfejti, jelentkezhet egy narancsízű turulos nyalókáért.
12:25 du.
Hegedűs Mumi tényleg valaki, vagy valami. Számít az, hogy Bodó nem ismert? Ille, te is egy senki vagy, mert nem vagy közismert valaki, csak egy zugfirkász. Ez mondjuk nem is annyira lenne probléma, ha nem lennél ennyire ütődött. Mikor estél a fejedre Ille?
Ezt csak azért írtam, hogy kiegészítsd a majdani vádiratot ellenem. Akarsz cifrábbat, szólj, segítek.
12:29 du.
dobos istván: nem igazán jön ez össze magának, fiam. azért, mert maga senkinek zart, az még nem jelenti, hogy közelít a valósághoz.
de csak izmozzon tovább.
először feljelentés jön, ismeretlen tettes ellen. ha a rendőrség felderítette, feladják a bíróságra, attól kezdve lesz vádirat.
2:03 du.
„Glóriának: “Eszterházytól. Milyen szép magyar történelmi nevet választott…”
Nem Eszterházy, hanem Esterházy. És nem választotta, hanem örökölte, mert virtigli magyar geróf ő…
Csak a tisztánlátás kedvéért.”
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Szar lehet ennyire mellé fogni…
Már megint a zsidók jártak jól…
2:13 du.
István! Ez a dobos valami very special öngyilkos alakulat kiválósága lehet. Tűsarkúval, meg szempilla spirállal hadakoznak! 🙂 De egyébként tényleg nem hiszem el, hogy ilyen förtelmes suttyók léteznek! Mi van ezzel a barommal? Ilyen a világon nincs, hogy valaki ennyire primkó faszfejként viselkedjen! Vágd már ki innen a francba mert ezt élvezi, hogy megjelenhetnek a degenerált mocskolódásai!
2:24 du.
Fenyvesi Glória
2014 március 9
2:30 du.
Glórika! A gyalázás és a kritika írói eszközei között alapvető különbség van. Egyszer már írtam neked, azért mert a műveletlenséged és az IQ minimum a köbgyökön korlátoltságod okán nem érted egy író abszurd vagy groteszk írását ne másokat hibáztass, inkább iratkozz be egy könyvtárba, és próbáld meg felfedezni azt a végtelenül gazdag, csodálatos világot amit eddig messzire elkerültél és amit úgy hívnak irodalom!
2:28 du.
fuser: lényegében nem hozzám szólt, ide hozott egy másik senkit, színesíteni a palettát. nem igazán zavar az elmerogyása. ha vastagabban dől a mocsok a szájából, akkor megy szépen spamra. most csak szivárgott.
amúgy valóban szuicid alkat.
2:08 de.
Tisztelt Christopher Adam!
Azt kénytelen vagyok elviselni, hogy ezen az oldalon folyamatos magyargyalázás zajlik. Azonban nehéz elképzelni, hogy nem ütközik törvénybe, ezáltal szabályzatba is, Asher Alexander 2014 március 10 10:37 de. bejegyzése, melyben magyarok gyilkolására uszított. Kérem, intézkedni szíveskedjék!
2:53 de.
erdélyi alex: nem, nem kénytelen elviselni. tudja, kívül tágasabb. ez a felszólító mód pedig „kérem, intézkedni szíveskedjék!” a maga pozíciójában, hogy finom legyek, nevetséges.
ha esetleg azt is megindokolná, hogy milyen alapon képviseli a magyarokat – mert erdélyből merő megélhetési céllal ide történő tántorgása nem tűnik elegendő indoknak – azon felül, hogy a ss-t és a kápót milyen alapon tekinti magyarnak, üdvös lenne a jövő szempontjából, hogyan is értékeljük magyarvédő buzgólkodását.
attól tartok, a szövegértésével is gond van egy csöppet. fispán gézával kapcsolatban nem magyarsága okán gyilkolászna asher alexander, hanem elvei és ideológiája – ezeket, sajnos, többen is vallják turulban született fajmagyarként – okán.
nem mellesleg asher alexander esetében érthetőek az indulatok, de a maga esetében mire véljük ezt a nagy zászlólengetést?
3:32 de.
bodo k attila
-es miert ne mondhatna ugyanazt israelben is??
attol hogy liberman az israel beiteinu vezere?es?tegyuk fol hogy a holgy meg a shalom akshav vagy a meerets part tagja-(israeli ultrabal,es bal)-,es maris mondhat amit csak tetszik!!itt nalunk a szo demokracia laikus igazi ertelmet nyer!!
2:17 de.
GEyza!
Én nem mondtam magának, hogy”kuss”,ezért maga sem mondhatja nekem!
A Hazámért, népemért pedig mindig kiállok…
És nem üdvözlöm, enyhén szólva, hogy elrabolták tőlünk Trianonnál a területeinket. Milyen jogon?
A maguk kedvenc országától el lehetne?
2:23 de.
Illanfair!
Én nem átkozódtam, és nem fenyegetőztem.itt sem szoktam… Azt maguk teszik mindenkivel, aki ellenvéleményt fogalmaz meg…
2:26 de.
Fuser!
Azt hiszem, Ön is érzékeny lenne, ha kedvenc népét gyaláznák.
Engedje már meg azt a jogot, ha magyart gyaláznak, fölháborodjam…
És én ezt nem bántóan teszem…Mint maguk…
2:51 de.
fenyvesi glória: a győztes jogán, picinyem. de, ha már könnyeket hullat trianon okán, miért nem nagy lajos királyságát sírja vissza, amikor két tenger mosta határainkat – kamu, turulban született történészek szerint három – és lengyelország is hozzánk tartozott?
by side, csak magának, TIT alapon:
„Nagy Lajos valóban megörökölte Lengyelország koronáját, és a balkáni uralkodók is elismerték fennhatóságát, csakhogy ettől az illető államok nem váltak Magyarország részévé. (Arról nem is beszélve, hogy Lengyelországnak akkoriban nem volt tengere, illetve a laza balkáni fennhatóság sem ért el a Fekete-tengerig.) Ilyen alapon Zsigmond király korában, aki német-római császárrá koronáztak 1433-ban, az Északi-, a Balti- és a Ligur-tenger is Magyarország partjait mosta.”
amúgy, mi az, hogy magának kedvenc népe van? tán több is tartozik a fennhatósága alá?
magának, csillagbogár, nem ellenvéleménye van, hanem tömény jobbikos propagandadumája.
2:56 de.
Glória!
Nem érzed mekkora giccs?
„GEyza!
Én nem mondtam magának, hogy”kuss”,ezért maga sem mondhatja nekem!
A Hazámért, népemért pedig mindig kiállok…
És nem üdvözlöm, enyhén szólva, hogy elrabolták tőlünk Trianonnál a területeinket. Milyen jogon?
A maguk kedvenc országától el lehetne?”
Trianon igazságtalan béke volt, legalább az etnikai határok menték talán…
Elárulnád pl, ha már ilyen elkötelezett vagy , mi is okozhatta azt, hogy a nemzeti kisebbségeink kivétel nélkül a sokkal elmaradottabb országot választott _ talán a szlovákok kivételével_ mint Magyarország? Mit tudsz erről? Mi lehetett az ok?
6:22 de.
Fenyvesi Glória: Nem emlékszem arra, hogy fenyegetődztem volna. Arra sem, hogy átkozódtam volna. Inkább én voltam a gyalázkodás célpontja. A többesszámot sem értem mert volt, hogy hárman voltam de ezt már kianalizálták belőlem.
Úgy érzem nagyon jól viselem egyoldalú és korlátolt szélsőjobbos érvtelenségét illetve a jobboldaliak általánosítását és gúnyolódását és vakságát.
Azt nem is említve, hogy pont magukat nevezném hazaárulónak akik el akarnak távolodni Európától és Irán, Kína, Orosz, Azerbajdzsán vagy Észak-Korea halálos ölelésében látják az életet. Maguk a Nemzet ellenségei.
De ha talál egy baloldalt dicsőítő írásomat szóljon. Nem jók. De maguknál még mindig jobbak. Ez van.
6:43 de.
Örömmel olvasom, hogy Magyarországon minden jó és becsületes orvosnak félmilliárdos háza van. Ezek szerint én csak rossz és becstelen orvosokat ismertem. Azt sem értem mitől van orvoshiány mikor Papp „Isten” Lajos MINDENKIT meg tud gyógyítani.
Már azért is a becsület lovagja, hogy a villájában üldögélve nem engedi tanítványainak a paraszolvencia elfogadását. Biztos rossz orvosok és Ők nem érdemelnek egy ilyen villát.
Tényleg senki nem akarja kiszámolni meddig kell professzornak lenni egy ilyen ház „összegrundolására”? Beleértve a vagonkipakolást is?
Tőlem lehet 50 milliárdos háza is. De az istenné avatást talán mellőzhetnénk. Valaki gyújtson már villanyt!
Talabérnak pedig megsúgom, hogy az agyvérzést nem a szívsebészek gyógyítják. A szívsebész is csak egy szak.
A hideg rázna ha az agyvérzésemet szívgyógyász „vajákolná”. Mint ahogy minden féle orvos ÉLETET MENT.
Ez nem a Papp privilégiuma.
8:01 de.
Fenyvesi Glória
2014 március 12
2:26 de.
Glória! Esterházy Péter egy Kossuth-díjas magyar író aki az egyik legrégebbi magyar főnemesi családból származik. Származása, műveltsége, értékrendje predesztinálja arra, hogy ne keljen magyarkodnia mint a sok örök vesztes, frusztrált prolinak egyszerűen csak magyarként tisztán látja és láttatja a világunkat a rá oly jellemző groteszk írói eszközökkel. Esterházyra vagy az írásaira azt mondani, hogy magyar gyalázó rettenetes műveletleségre, ostobaságra, a magyar irodalom értésének hatodik elemis szintjét sem elérő fokára vall. Komolyan javallottam, iratkozz be egy könyvtárba, és kezd el sürgősen olvasni! Esetleg indíts Slawomir Mrożekkel, bár neked ő iszonyat nehéz lenne, mégis több képet kaphatnál a modern irodalomról. Mrozek, ahogy Esterházy is, az abszurd nagymestere, sokszor végtelen groteszkséggel ábrázolja korának lengyel társadalmát mégis az egyik legünnepeltebb, legelismertebb kortárs drámaírójuk pedig a lengyeleknél van ám nemzeti öntudat, mégis egyszerűen értik a műveit, aminek viszont az lehet az oka, hogy számarányiban náluk talán sokkal kevesebb a csak pofázni tudó, és csak zászló lengetésben jeleskedő, műveletlen ős tahó, akiknek -nagyon úgy tűnik- te etalonja vagy!
8:15 de.
llanfair
2014 március 12
6:43 de.
Lájk!
Remélem nem haragszol meg ha szóba hozom, de a te végtelenül elbűvölő nejed valóban nemzetközileg ismert és elismert orvos aki -biztos vagyok benne- nem tett le kevesebbet Hippokratész asztalára mint Papp doki, sőt…, mégsem akarja minden hétvégén eladni magát világmegváltóként…
Há vaze, lehet ezért nincs félmilliárdos házatok!
🙂 🙂 🙂
8:44 de.
Fuser: Már jeleztem neki, hogy kevesebb dicsőség és több euró jobb lenne, de a falnak beszélek. Talán ha elmenne vagont kirakni?
De ezzel nem viccellek. Tényleg rohadt meló. Meszet vagy vágott állatot kipakolni…. Brrrrrr!
8:46 de.
llanfair
2014 március 12
6:43 de.
Csatlakozom Fuserhoz.
A feleséged nemzetközileg elismertebb orvos mint Papp doki, mégsem tudtatok összekaparni még fele annyi értékű villát sem!
Nem kellene továbbképeztetni az asszonyt? Mondjuk zenei téren, hátha megtanulja ő is püfölni a sámándobot!
Magyarországon most nagy a kereslet iránta, arról nem is beszélve, hogy csoportterápiaként is használható, így egy kezeléssel akár ötven jattot is söpörhetne. Hátha összejönne egy kis villára való!
🙂
8:48 de.
fuser: kedvenc jobbikos kocsmámban – jószerével csak ez van elérhető közelségben, ráadásul itt minden ifohoz hozzá jutok – egy ifjú titán ma reggel elbüszkélkedett azzal, hogy ő volt ám esztergomban vonáék provokatív rendezvényén tüntetni, és egy zsidó meglökte, mert – most figyejjé, wazze! – egy antirasszista szövegű táblát tartott fel! kérdem szelíden: oszt édes gyerekem, ugyan, miért is lökdösődne egy zsidó egy antirasszista felirat okán? hátmárpedig azé vót a lökdösődés! oszt mégis, édes gyerekem, mijafranc volt arra írva? tán, hogy „el a kezekkel osztolykán ágnestől”? ettől egy kicsit felakadt a szeme, látszott, fingja sincs, kiről beszélek, de aztán kivágta a farbát: egy ENSZ-állásfoglalás volt rája írva, hogyaszongya „a rasszizmus és a cionizmus egyazon tőről fakad”! ENSZ állásfoglalás, mi? oszt otthonról hoztad-é a táblát, édes gyerekem? nem, ott nyomták a kezébe. és azt mondták neked, édes gyerekem, hogy az antirasszista, ugyi? azt.
na, édes gyerekem, tudod-é, mit jelent az, hogy anti? ne a szomszéd gyerekére gondolj! háááát…na, édes gyerekem, akkor előbb nézzél utána, hogy mi ellen is tüntetsz, mert az anti a te szinteden kb. ezt jelenti, majd, ha rájöttél, akkor ilyen felirattal ne egy zsinagóga előtt tüntess, mert nem jó helyen vagy! de, ha antiszemitára gondoltál, akkor jó helyen voltál, csak a szervezők választottak rosszul, mert nem gondolták, hogy meg sem érted még a szavak jelentését se.
azt hiszem, elveszítettem egy rajongómat…ő se fog már nekem fizetni egy pohár sört!
8:52 de.
Fenyvesi Glória
2014 március 12
2:26 de.
Erről a „kedvenc néped” dumáról meg csak annyit, hogy ezekből a megjegyzéseidből látszik milyen döbbenetesen, iszonyat primitív vagy! Te tényleg itt tartasz, illetve erre a szellemi szintre értél el, hogy a magyar életérzését kérdőjelezed meg bárkinek aki árnyaltabban próbálja látni a világot az árpádsávos kiskondásoknál? Fejts már ki mitől érzed magad többnek vagy jobbnak a magyarságodban! Többet tudok a hazámról, a történelméről, a kultúrájáról mint te valaha is fogsz, és állok elébe, hogy összehasonlítsuk melyikőnk mit tett cselekvően ezért az országért! Honnan veszed a bátorságot, hogy ilyen legalja kurucinfós éllel célozgass olyasmire amiről lövésed sincs?!
8:56 de.
Ille István
2014 március 12
8:48 de.
István még szerencse, hogy épp befejeztem a kacsasültet mert keresztbe állt volna annyira röhögök! 🙂 )))
És a durva az, hogy ez nem vicc, tényleg ennyire sötétek tudnak lenni!
9:09 de.
llanfair
2014 március 12
8:44 de.
:))))
Állatot kirakni? Ne is mond! Délelőtt vagy egy órát kergettem a kecskéket mire haza bírtam terelni őket a völgyből! Kezdem érteni a pásztorkutyák csodáját, az agarak mintha nem lennének erre a munkára annyira fogékonyak! 🙂 )
Lehet be kell szereznem egy pulit, láttam két hete egyet munka közben kecskék mellett. Az valami hihetetlen volt! A srác csak rá bökött az ujjával az elcsatangolóra, és ahogy a puli visszaterelte az tényleg káprázatos volt!
9:11 de.
Don Ovuz: Nem hajlandó. Megkereste az SZDSZ is meg az LMP is. Köszönte nem kéri. Teljesen élhetetlen.
Mondjuk azért a sámándob nekem is az idegeimre menne.
Meg ezt a Szíriusz marhaságot sem tudná nevetés nélkül elmondani. Azt hiszem marad ez az ír bérelt ház meg a pesti panel.
De legalább nincs bajsza és ezt nagyon értékelem.
9:28 de.
Fenyvesi Glória: Hány „népet” ismer amiből kiválasztotta a kedvencét? Mik voltak a választás ismérvei?
10:13 de.
Fuser
2014 március 12
9:09 de. El nem tudom képzelni itt hogy szedik össze birkákat. Sok sok négyzetkilométeres területen legelnek hegyek völgyek között. Nem lehet kis mutatvány. Múltkor jött egy lelépett tehén szabályosan a leállósávban szembe a forgalommal. Ki tudja honnan jött?
Vonának mennyivel könnyebb dolga van. Oda önként vonulnak.
11:12 de.
llanfair
2014 március 12
10:13 de.
🙂
Biza! Lehet nyalósót tart Vona a gatyájában…! Az módfelett vonzza a birkákat!
🙂 ))))))))))
11:58 de.
llanfair
2014 március 12
10:13 de.
Dehogy önként, hát a Papp doki a terelőkutyájuk. Az a dolga, hogy beterelje a birkákat a karámba.
12:24 du.
Gondlom a kanadaiak kétségbe estek….:( 🙁 🙁 nem megy oda Pappúr…
12:32 du.
Don Ovuz & Fuser: Valahogy egyik verzió sem vonz.
1:03 du.
akkor mostan Canada-ban mindenki telesirja az Erablesauce-al izesitett pancake-jet ugye,meg a thank’s giving-i pulykat is!!
a suru konnyekbol lessz az uj toltelek!!
echt hungaricum!!gyorsan-gyorsan levedni…..
2:15 du.
fenyvesi glória: imádott párvezetőjét, országgyűlési képviselőt, a magyarság összevont szemöldökű védelmezőjét romániában persona non grata-nak, azaz nem kívánatos személynek (itt most ne egykori alkalmi partnere nyilvánosan megvallott ácsingózására gondoljon) nyilvánították.
mi lenne, ha elgondolkodna azon, hogy mi is lehet egy ilyen, kormányzati körökben nem túl gyakori minősítés alapja? nem orbán az, aki önös érdekből szétb…ta az erdélyi magyarok közösségét, nem az idióta álkeresztény semjén, a lovas bevonulásával lett persona non grata, hanem egy magyar pártvezér!csak nem azért, mert ponta szerint büdös a szája, meg lúdtalpas? ugye, van más is?
maga szerint?
2:21 de.
PAPP LAJOS ELISMERÉST, TISZTELETET ÉRDEMEL!
A gazdagok 20 százaléka elismerést, míg 80 százalékuk megvetést, vagy börtönt érdemel.
2:25 de.
Tisztelt Christopher Adam!
Ön egyetért Asher Alexander gyilkolásra uszításával?
4:42 de.
erdélyi alex: megértem, hogy szövegértési gondjai vannak, és nem igazán tudja értelmezni asher alexander hozzászólását, de, hogy az én vonatkozó magyarázatát se tudja – vagy nem akarja, esetleg nem is olvasta – az azért már elég ciki.
chris pedig még alszik, értelmetlen ilyesmi miatt felébreszteni 🙂
úgy látszik, a fentebb említett szövegértési gondja papp lajost illetően is fennáll: senki nem kérdőjelezte meg szívsebészi munkásságát és érdemeit, de ugye, maga sem gondolja komolyan, hogy idióta száramzáselméletei és sámánsága okán tiszteletet érdemelne?
5:05 de.
Erdélyi Alex: Ki gátolja magát az elismerésében?
A többi orvosért miért nem áll ki? Vagy csak az egyedüli Papp doktor érdemel ennyi temérdek pénzt? A többinek elég a 120-150 ezer? Ezt mivel tetszik magyarázni?
Vagy csak az az élet fontos amit Papp doktor mentett meg?
Vagy mégsem az életmentésért kapta ezt a temérdek sok pénzt? Kiszámolta mennyi ez havonta? Átgondolta ezt? Egyáltalán gondolkodott kedves Erdélyi Alex?
6:33 de.
AZ ÖRDÖG A SAJÁT FARKÁT KÍVÁNJA!
A romániai magyarul beszélők nagyjából olyanok, mint a magyarországiak. Kisebb létszámban vannak köztük románok, németek, szlávok, stb. Több köztük a hazafi, és kevesebb a zsidó. Megosztottságukat a Fidesz és a Jobbik rovására írni, nevetséges magyarellenes propaganda. Pontáék azokat a személyeket kívánják, akik beletörődnek a magyarság – nemzetközi szerződésben is előírt – jogainak csorbításába.
6:45 de.
erdélyi alex: ezt a mondást melyik kabanaban tanulta, és főleg, mennyire volt beszívva az, aki előadta? romániai magyarul beszélők hogy kerülnek ide? ráadásul nem orbán célközönsége, nem is magyarok, így esetükben magyarellenes propagandáról beszélni badarság. a zsidókat belekeverni meg egyenesen hülyeség. orbán magasról tesz a magyarul beszélő nem magyarokra. ő kifejezetten az e céllal – és a fidesz pénzén – létrehozott MPP-n keresztül osztotta meg az erdélyi magyarságot. a jobbik marginális e kérdésben.
erdélyi, maga egyre zavarosabb…
6:55 de.
MAGYARGYŰLÖLŐK, SZÉGYELLEK BENNETEKET!
Ha például egy magyarul tudó román elolvassa a bejegyzéseiteket, azt hiheti, hogy a magyarok gyűlölik saját népüket, hazájukat. Műveltségeteket, tájékozottságotokat – ami negyede az általatok véltnek – a magyarság kárara használjátok. Ti nagy valószínűséggel többet vesztek le a közös asztalról, mint amennyit rátesztek. Büszke volnék rátok, ha inkább szerény, tisztességes analfabétaként kapálnátok a magyar földet, vagy válogatnátok a nép kommunális hulladékát.
7:02 de.
A MAGYARGYŰLÖLŐK NAGYON BUTÁK,
mert azt hiszik, hogy hisszük a butaságaikat.
7:36 de.
erdélyi alex: attól tartok, fogalma sincs arról, miről beszél. de azért már kezd repedezni magáról is a gondosan felrakott máz. nem tudom, kinek képzeli magát, hogy ítélkezik?
amúgy egy butaságot csak egy még butább ember hisz el. na, ezért nem hisszük a maga butaságait 😀
8:43 de.
Erdélyi Alex
2014 március 13
6:55 de. Ez elég zagyván és ostobán hangzik.
8:44 de.
erdelyi a,;-uram on egy huje!!
azokkal meg nincs ertelme semmirol-plane erdemben!!
9:26 de.
Erdélyi Alex: Ugyan már, maga nem tud normálisan következtetni. Nem a magyarokat gyűlöli senki, általánosan, de sok magyar gyűlöletes, becstelen, gazember, akik kirabolják, nyomorba döntik az országot és népét, amiből meggazdagodnak. Ez a Fidesz/KDNP/Jobbik koszos bagázs. Akik pedig előttük voltak hatalmon, azok is korrupt, gyenge erkölcsű politikusok voltak, de nem annyira aljas, gonosz, önző barmok, mint a Stadionos viktor és seggnyalói. A cikkek és hozzászólások a magyar politikusok tetteit és cselekedeteiket, erkölcsük hiányát kritizálják, nem a magyarokat, mint nép. Ha pedig maga ezt nem érti, akkor komoly szellemi képesség és az becsületes, morális alapon nyugvó értékrendszer hiányáról tesz szert. Azok gyűluolik a magyarok nagy részét, akik kirabolják, tákolmánnyal elveszik szociális ellátáshoz való és alapvető emberi jogaikat, akik hatalmas adókkal megsarcolják a népet, az üzleteket, vállalatokat, bankokat és NEM SZÁMOLNAK EL MIÉRT, MIRE, MENNYI pénzt költenek önkényesen, akik a szerződéseket, döntéseket titkosíthaják, akik egymásnak szétosztják az ország javait! Maga pedig ezeknek a maffia bűnözőknek falazhat. menjen el a Stadionos viktor beszédét meghallgatni Március 15-én, kap érte Ft800.0 órabért!
11:12 de.
Erdélyi Alex
2014 március 13
6:55 de.
Aza zigasság jókomám, hogy nekünkesenincsen mire fővágni veled..
Ammeg érdekűne, hogyte hunnyerté szellemi vetékedőt..
12:22 du.
vetelkedot-eeeee??
aztat ha en jol tudom akko a sanyaro vendel nepitanodajaba nyerte a succi volgybol kifolyolag!!
egy talalos kerdes tolem!!-(nekem szabad illet is)-
hogy mondjuk maskeppen azt hogy „zsido ki-mit-tud”?
-(Meteltek Vetelkedoje)-
12:43 du.
GLÓRIA, LÉGY BÜSZKE, HA GYALÁZNAK
a magyargyűlölők! Azt jelenti, hat rájuk a terápiád.
1:03 du.
Erdélyi Alex
2014 március 13
12:43 du.
Beírásai inkább szórakoztatóak a bugyuta együgyűsége okán semmint érdemiek. De arra nem gondoltam, hogy hisz is abban a sok ökörségben amit leír.
Hát barátom jobb ha reflektorral közlekedik, mert a végén eltéved a saját fejében.
2:00 du.
erdélyi alex: fenyvesinek nem terápiája van, hanem pártbrossurája.
viszont maga kétségtelenül valamilyen hatékony terápiára szorulna. én hidegvíz kúrát javasolnék.
amúgy azon is elgondolkodom, hogy ugyan, valóban erdélyi-e? mert egy erdélyi anya ilyen nevet, hogy alex, nem ad a gyerekének, az tuti!
7:32 de.
Erdélyi Alex!
Te tényleg egy rém ostoba kis lény vagy, ráadásul egyre inkább kitűnik, hogy vérlázítóan szemtelen is, ami egyébként jellemző attitűdje a fajtádnak, értem most ez alatt a megélhetési magyarkodó erdélyi magyarokat akik az Erdélyre mint a magyar megváltás földjére révülettel tekintő giccsmagyarok divatőrületét kihasználva akarnak valakik lenni. Egyáltalán honnan veszed a bátorságot, hogy te majd kategorizálod a magyarokat? Kinek érzed magad hülyegyerek? Te szartad Erdély havas ormait, hogy ekkora arcod van?
10:15 de.
Fuser: Köszönöm, megspóroltál nekem egy hosszabb beírást, amit nem tudtam volna megtenni civil hangon. Az Erdélyi egy ritka nagy barom, de a bértapshoz, békemenethez ilyenek kellenek, vonatozza/buszozza is ezrével őket a Fidesz/KDNP koszos bagázs! 1944-ben, ilyenek végezték az „idegenrendészetet” „nem-magyar” honfitársaik ellen!
11:29 de.
Gyula Bognar
2014 március 14
10:15 de.
Gyula! Pontosan így van, ahogy írod!
3:12 de.
A HAZAFIAK MINDIG A KISZOLGÁLTATOTTAKAT TÁMOGATJÁK!
48-ban éppúgy, mint 44-ben, 56-ban, 2014-ben.
A nagyképű, gőgös magyargyűlölök alattomos, gátlástalan eszközökkel védik – legalább Rákosi Mátyás óta meglévő – kiváltságaikat.
10:09 de.
Írjon még néhány ízes Dakota közmondást, mi itt összegyűjtjük azokat a fideszgyíkok leveleiből és elküldjük a Stadionos viktornak, hogy ne fogyjon ki belőlük, amikor a bértapsolóknak osztja az igét!
10:27 de.
Ne mondjátok nekem azt, hogy ez az Erdélyi Alex nem kitalált személy. Ilyen nagy állat pedig nincs, mondja a parasztbácsi a viccben.
11:05 de.
llanfair: Ime innen tanulják a fidesznyíkok az tutit – KIDERÜLT, HOGY AZ 1848-AS FORRADALOM IS A REZSICSÖKKENTÉS MIATT TÖRT KI, ELKÉPESZTŐ! (168óra cikk részlete)
„Bár a Nemzeti dalban nem mutatott volna jól a rezsicsökkentés, de azt könnyű belátni, hogy éppen úgy, mint ma, akkor, 1848-ban is az igazságtalan terhek csökkentése volt az elsődleges feladat – fogalmazott a miniszterelnök szombaton, a március 15-i nemzeti ünnepen a Múzeumkertben tartott állami ünnepségen.
„Mindenki láthatta, ha egységesek vagyunk, a magyar név megint szép lesz méltó, régi nagy híréhez” – mondta a kormányfő szombaton, a március 15-i nemzeti ünnepen a Múzeumkertben tartott állami ünnepségen, ahol kijelentette: „mi vagyunk ma a legegységesebb ország Európában”.
Hangsúlyozta, ma olyan időket élünk, amikor a gyenge és a gyáva nemzeteknek nincs jövője, mert széthullnak. Magyarország azonban kiállt saját magáért, és megvívta harcait olyan ellenfelekkel – például a pénzvilággal, „birodalmi fővárosokkal” és természeti csapásokkal – szemben, amelyek nagyobbnak és erősebbnek tűntek. Bebizonyította a világnak, hogy ez az erősek és bátrak nemzete, noha a magyarokon kívül „senki sem akarja, hogy nekünk erős és sikeres országunk legyen” – fejtette ki.
A folytatáshoz is erő kell, ahhoz pedig egység, „ma az egység neve pedig április 6.” – tette egyértelművé Orbán Viktor a közelgő parlamenti választásra utalva.
Az elmúlt évek kormányzati intézkedéseire utalva kifejtette: „megmutattuk, hogy megvédjük a magyar családokat az uzsorától, a monopóliumoktól, a kartellektől, a nemzetek fölé magasodni akaró birodalmi bürokratáktól. Megmutattuk, hogy meg lehet védeni a munkahelyeket, és százezer szám tudunk újakat teremteni”. Azt is megmutatták – folytatta –, hogyan lehet „felfeszíteni az adósságcsapda ajtaját”.
12:19 du.
Gyula Bognar: Te be akarsz engem csapni. Ez egy kabaré részlet. Valld be.
12:56 du.
Heheheeheheheheh
Megélhetési magyarok…ez jóóóó
Vagy inkább : megélhetésért magyarkodó magyarok
1:04 du.
Llanfair:
Ezek szerint a félhülyék szerint CSAK a szívdoki érdemli a sok pénzt.
A többiek dögöjjenek éhen.
Akik nem jattos poszton vannak
Altató-orvosok , állandóan ügyeletet adók a baleseti klinikákon , különféle szakorvosok pl. röntgenesek satöbbi. Ezek senkik a szélsőségesek szerint mert nem lobogtatnak árpádsávot , nem hordanak össze úton útfélen baromságokat a kacsalábon forgó házuk előtt grillezgetve más nácik társaságában , hanem csak dolgoznának hogy megéljenek.
De nem tudnak , ezért szépen elhúztak innét a francba.
De…kérdem én :
hány százalék az ösz népesség körében aki szívműtétre vár és mennyi azoknak a száma akik. pl. hat meg tíz hónapot várnak egy szimpla térd , vagy sérv műtétre.
Hacsak nincs pár százezer Forintjuk a Papp-féle magánklinikára.
1:51 du.
Llanfair: Itt a kabaré cime.
http://www.168ora.hu/itthon/orban-nem-birta-ki-rezsizes-nelkul-124684.html
Aki egyetlen szót is komolyan vesz a Stadionos viktor beszédéből, nem mint teljesen szándékos, megtévesztő. aljas, baromi hazugságot, az diliházba való. A kabarénak a szórakoztatás a célja, a Stadionos viktor célja viszont egy ország teljes kirablása, a saját és a fideszgyíkok magánvagyonainak gyarapítása, amíg teljesen meghülyíti és bódulatba ejti a népet, ami fogékony arra, hogy magát többe értékelje, mint másokat. Ez könnyű, azután, hogy a magyarok több, mint 150 év óta nem tudtak felmutatni SEMMI pozitív eredményt, amire igazán büszkék lehetnének, de gyalázatos tetteiknek listája immár hosszú. Milyen állapot az, amikor Magyarország az EU elnökségét bírta és nem tudtak semmi mást bemutatni teljesítménynek, csak egy hatalmas szőnyeget az Osztrák-Magyar Monarchia térképével. Igaz, a 660,000 meggyilkolt zsidó, baloldali, cigány,más nemzetiségű és egyéb honfitársaik, a 250,000+ halott magyar katona, a Vörös és Fehér Terrorban meggyilkolt és a háborúkban elpusztult civilek százezreinek névsora olyan hosszú szőnyeget igényelt volna, ami Budapesttől a Holdig érne! Ezeket a mély-magyarok mind másokra akarják kenni, mert becsülettel nem tudnak élni!
3:40 du.
Geyza: Ezt nem tudom felfogni. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen buták. Mintha csak a bosszantásunkra írogatnának.
De az,hogy beintésre istennek néznek bárkit kiről semmit sem tudtak addig, az vicc.
Most volt egy cirkusz néhány szarházi nőgyógyásszal. Pénzt követeltek. Egy emberként követelik a herélésüket 50 ezerért (igazuk van). A félmilliárdos villa pedig megérdemelt.
Ki érti ezt?
De a jó orvosok elmennek. A szélhámosok maradnak mert ők nem élnek meg itt. Azok pedig akik nem szélhámosok de nem tudnak elmenni azok szenvednek. De az általánosítás miatt csak utálatot kapnak. Gyógyíts ilyen légkörben!
3:44 du.
Gyula Bognar: Azért ezt elmondani röhögés nélkül nem semmi.
Ráadásul hatalmas bátorság kell hozzá. Én félnék, hogy világgá zavarnak ennyi marhaságért!
9:47 du.
Llanfair: Hatalmas (nem bátorság) pofátlanság és szégyen, a felelősség és moralítás teljes hiánya kell ahhoz, hogy egy felcsúti, focibuzi MINIszterelnök fenyegesse a Világot! Az, hogy a Magyar honvédséget (és nem kritizálom őket) még arra is hónapokig kellene kiképezni, hogy egy háborús filmben statiszták legyenek, az a Magyar kormányok leírhatatlan méretű kapzsiságának és felelőtlenségének eredménye. Az utóbbi négy évben, a fideszgyíkok még a kiképzéshez való lőszert sem vették meg a különféle alakulatoknak, hogy egyetlen gyakorlatot elvégezzenek, mert a pénzt elsikkasztották, hogy stadionokat építhessen a simicskás csókos gárda.
Csak mellesleg: Magyarországnak egyetlen aktív tank alakulata van 14 kimustrált T-72-es harckocsival, amik vándorolnak helyi kiképzésre. Az összes többi húsz éve elavult harckocsi száraz tárolóban van, 2-3 nap kell beindítani azokat, de szükségtelen. Már a hetvenes években, vásárlásukkor elavultak voltak, (az Oroszok ezt így tervezték). Ezeknek nagy része ajándékként Iraq hadseregének lett adva, a Lengyelek végezték a felújítást és generál javítást rajtuk. A T-54 tankok százai rozsdásodnak évtizedek óta, mert nincs pénz rá, hogy ócskavasnak szétbontsák azokat. Sebaj, 2012-ben elkészültek az új MAGYAR HARCKOCSIK, íme, olvashatók, a hazai fejlesztés tüneményes eredményei (azok, amik nem lettek titkosítva):
http://hacl.blog.hu/2012/05/11/uj_magyar_nehez_harckocsi_m2008_11
10:37 du.
Fenyvesi Gloria, En nagyon ajanlom hogy olvassa el a David Irvingnek a konyvet, amelyet irt az 56 -os forradalomrol, /kik voltak a hattereben/ es akkor nem vitatkozik, egy ilyen aljas antiszemitakkal amiket ezek a szornyetegek mondanak a Magyarneprol. Nekunk tobb mint 30 ezer eves tortenelmunk van, a zsidokat utaljak a vilag nepei 3000 eve, meg egyszer nem kerdeztek meg ezek a szornyu parazitak, akik minden national-on tul akarnak tenni, hogy egyaltalan miert utal bennunket a vilag nepe Es felvettek ezek a parazita ingyenelo verszopok a legszebb Magyar nevet, pld Judith Kopacsi, ennek a zsido nonek semi koze nem lenne a Magyar nevhez, valasszon a no egy zsido nevet. Gyula Bognar, ez a csodabogar is kicserelte a nevet, szeretnem a ha ez a jellemtelen pali viszza cserelne az igazi nevere a zsido nevre. Geyza ez az undorito nem is embernek szamito leny a magyarokat teljessen leteszi a sarba. Egy undorito verszopo egyen, beszelni, irni sem tud magyarul. Ezeket a szennyes leveleket elkuldom a jobbiknak, majd meglatjuk zsidok, hogy milyen valaszt kaptok fergek ezekre a Magyar gyalazo antiszemita megjegyzeseitekre. Gloria en azt ajanlom Onnek ne foglalkozzon egy ilyen fergekkel, mert szerintem ezek nem is emberek. Nem is tartom annak oket, lasd hogy Palesztinaval mit muvelnek, Lasd, hogy Sziriai neppel mit muvelnek, az Iraq-rol meg nem is beszelek, majd el jon a veguk ezeknek a parazitaknak, ugy mint ahogy a Romai Birodalomnak vege van, a Gorog birodalomnak vege van. Majd akkor jon a felszabadulas, amikor a vilag osszefog es megsemmisiti ezeket a haborus verszopokat, mert ver van a kezukon, es nem lesz tobbe Izrael, nem less akik haboruznak orokke a Rothchild kiralyukkal eggyutt.
11:23 du.
Violet Talaber bejegyzését ezuttal szándékosan engedtem át és nem moderáltam ki. Időnként érdemes látni, hogy milyen mély antiszemitizmus létezik a magyar társadalomban, nem csak MO-n, de nálunk a diaszpórában is. Erről itt sokan nem vesznek tudomást és minket bírálnak, amikor fasizmusról, meg létező náci eszméről merünk írni.
1:52 de.
Violet Talaber: Köszönöm a figyelmeztetést! Még ma felhívom édesanyámat és jól leszúrom, hogy miért kereszteltek meg engem annak idején Gyulának, amikor a nevem Gaius, vagy Gilead, avagy חרק מופלא (csodabogár) lehetett volna.
Apám (R.I.P.) már nem segíthet rajta, hogy családját a Bognárokról nevezték el, ahelyett, hogy BOGDAN (Gift from God) lett volna a családi a neve. Gratulálok és minden elismerésem egyébként a „30 ezer éves” személyes, mély-magyar történelmi múltjához, még ékezetek és a magyar helyesírás szabályainak betartása nélkül is meglátszik kommentálásából annak minden éve! Kultúránk bővítésére megismételné a kommentálást szövegét rovásírással és az eredeti 30 ezer éves magyar hieroglif kép
írással is?
1:53 de.
violet talaber!
on az egyik legekesebb peldaja annak a mar kozismert tenynek hogy a magyarok tobbsegukben egy megveszekedett antiszemita,naci nepseg!!
ezekutan tokeletesen ertheto az ha kozutalat targyai europaszerte!!
5:24 de.
Violet Talaber „hunleany” -figyelmebe:
nehanyan a „parazita , undorito verszopok” kozul-
akik – „szegyentelenul” magyar neveket valasztottak-
es „sarba tettek a magyarokat”
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.285006188269510.45710.283945795042216&type=3
Vannak ismerosok- ebbol az „arckepcsarnok”bol?
Meg egy cikk Violet Talaber „hunleany”nak-
a Magyar Tudomanyos Akademia lapjabol{koszonom
nekik, -„kutatasaim” soran „Prof.Google”nel-
magam is sokat tanulok.
A cikk vegen meg egy nevsor a”parazita,undorito
verszopok”rol akik annyit tettek a magyar tudomanyert
es kozeletert- amig „jutalmul” munkaszolgalatba-
es halaltaborokba hurcoltak oket.
http://www.matud.iif.hu/2013/09/02.htm
A „30.000 eves tortenelem” ellenere-
{az „uj torteneszek” szerint meg a Tavol-Kelet
nepeinel is „osiebbek”-} a tensasszony
nem tanult meg valamit, amit a „fiatal” –
csak 4000 eves zsidosag olyan velosen fejez
ki egy kozmondasban „Minden tanitomtol-tanultam”.
5:35 de.
Violet Talaber
2014 március 15
10:37 du.
Olyanokat ír Violet, hogy Önnek minden bizonnyal egy sárga gumiszobába kell léteznie. Maga egy gyűlölettel, teli megkeseredett élőlény teljesen hiányos ismeretekkel. Az is csoda, hogy a környezete megtűri leplezett természetét. Aztán majd ne csodálkozzon, ha úgy jár mint Varga Béla akit a zenekara kitaszított magából. Egyébként pedig kr.e. 28000-től számoljon már be a magyarság sorsáról egészen időszámításunkig. Magyarként érdekel az őseink ezen időszaka. Köszi
5:40 de.
Mivel az elso poston – a hires magy.zsidok
kepei- a Facebook-rol vannak-
ha technikailag lehetseges-
kerem- levenni a cimeket.
Engedely nelkul- nem akarom kozolni
Ha nem- ne kozoljek.
5:47 de.
izraeli: a facebookon közöltek nem védettek, nyilvános fórum, bármi, ami ott megjelent, szabad hozzáférésű.
2:53 du.
Tisztelt Christopher Adam!
Eddig két beírásomra nem válaszolt. Most megörültem, hogy felébredt téli álmából, és orvosolja panaszomat. Hiú ábránd volt objektivitásával, igazságosságával kapcsolatos jóhiszeműségem. Ön éberen cenzúrázza a hazafiak antiszemitizmusát, de csendben szunyókál a magyarok gyalázása közben, sőt mélyen alszik Asher Alexander (2014 március 10 10:37 de.) magyarok gyilkolására uszító bejegyzése alatt.
Egyik nagyanyám zsidó volt. Kamaszként sokat olvastam a holokausztról. Nagyon sajnáltam őket, és nem értettem az embertelenség okát. Ugyanígy jártam a Rákosi terrorral is. Hogy gyűlölheti, gyilkolhatja magyar, a magyart? Azóta sok információhoz jutottam, már nem csodálkozom, csak szomorkodom. Ha csak a tizede igaz annak, ami olvasható a zsidóságról, akkor is sok mindenre magyarázatot ad. Szerintem a zsidó nép nem magasabb rendű a többinél. Köztük is voltak, vannak szép számmal okosak és buták, nagyszerű humanisták, és elvetemült gyilkosok. Jelentős mértékben benne voltak több nép kifosztásában, irtásában. Az itt irkáló, végtelenül fölényes, kőszívű, gőgös, úrhatnám, minden közeledést radikálisan elutasító, magyargyűlölők megnyilvánulásai csak megerősítik ezen érzéseimet. A Violet Talaber által felvetett kérdést szerintem is nagyon fontos volna tisztázni.
MI AZ ANTISZEMITIZMUS OKA?
5:14 du.
Erdélyi Alex
2014 március 16
2:53 du.: Jópofa vagy te Alex. Körömszakadtáig tagadtátok az antiszemitizmust. Most pedig az okát kutatod. Mégis van?
Panaszoljátok a magyar-gyűlöletet. De azon felháborodtok és nem az okát kutatjátok. Vicces!
5:37 du.
Erdélyi Alex: Válasz.
MI AZ ANTISZEMITIZMUS OKA?
TOTÁLIS TUDATLANSÁG ÉS PRIMITIV GONOSZSÁG!
==============================
Vilet Talaber egy primitiv, tudatlan és gonosz némber, aki választ sem érdemelne. Maga pedig most egy szintre került vele. Takarodjon innen és irogasson a kuruc.info lapjaira.
6:14 du.
Erdélyi Alex
2014 március 16
2:53 du.
Jó kérdések.
3:35 de.
Erdelyi Alex!
Az elottem szolok mar roviden es velosen-
valaszoltak onnek.
Megis- nehany gondolat.
Eltunodtem rajta-hogy itt is volt-egy zsido
nagymama.
Szegeny oregasszony- biztosan hallgatott-nehogy
unokaja szenvedjen-ha ujra kezdik a „listazast”.
Talan az antiszemitizmus egyik oka- a masik ket
monoteista vallas-{keresztenyseg es iszlam}-
mely a zsido anyavallasbol valt ki{erosen
megvaltoztatva}- es- igazat bizonyitando- tuzzel vassal-
uldozte azt .-{ keresztes haboruk,inkvizicio-es
az iszlam terjeszkedese Europaban. }
A zsidosag soha nem „teritett”.
A „kivalasztott nep”- az „erkolcsi kivalasztottsag”
rol szol, ami- valljuk be- nem mindeg konnyu
.
Sokszor nem tudom,hogy nevessek e vagy sirjak-
amikor Izraelrol szolvan- viz vagy „foldlopas”rol
papolnak,nem is beszelve az „oslakossag””uldozese”rol.
http://hu.metapedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Middle_east_graphic_2003.jpg
Ez a „hatalmas” orszag akkora,hogy neve nem fer
bele a terkepen.
Osszehasonlitva szomszedai hatalmas teruleteivel
es termeszeti kincseivel{koolaj} – es az allandoan
rakenyszeritett haborukkal{bar a „kozvelemeny” szerint-
o az „agresszor”}- szinte csoda,hogy ez az orszag
nem csak, hogy all a laban- hanem fejlett mezogazdasaggal,
iparral{foleg high.tec}hadsereggel es tudomannyal rendelkezik.
A gazdasagi helyzet-tudott dolog- nehez ma Europaban.
Ilyenkor „keresik” az „okozokat”- akik „termeszetesen”-
a zsidok- es- a ciganyok.
A zsidosag- nem eloszor nehez tortenelme
folyaman- ujra es ujra osszeszedte maradek erejet-
es talpraallt.
Talan van itt valamelyes- irigyseg?
A nagy magyarok kozul{sajnos-ma- egyre kevesebben
vannak}voltak akik nem kerdojeleztek meg a zsidosag
huseget es barati jobbot nyujtottak neki.
A legnagyobbak egyike- Ady Endre.
http://www.vers-versek.hu/ady-endre/a-belyeges-sereg/
6:52 de.
Kedves izraeli: Egy erősen jobboldali újságíró mondta. Sajnos nem emlékszem a nevére. Pedig megérdemelné.
Miért utálják Izraelt az arabok? Mert a sivatagban Kánaánt csináltak. Ami nekik a hatalmas olajkinccsel sem sikerült.
Ez az irigység pedig csak utálatban csúcsosodhat ki.
Egy olyan népet akit mindenki el akart pusztítani de nem sikerült, csak utálni lehet. Mert tisztelni az ellenfelet erkölcs kell!
7:09 de.
Kedves izraeli: Még egy apróság. Imádom a régi filmeket. Szerintem már minden filmet megcsináltak fekete-fehérben. Ma már csak kiszínesítik.
A háború előtti magyar bóvli filmekből a Kabos, Jávor, Rejtő (mint író) aranyat csinált. Mikor elvitték vagy kitiltották Őket akkor jöttek az árják. Egy pillanat alatt visszasilányult bóvlivá a filmművészetünk. Aki látta a különbséget persze, hogy gyűlölte az elődöket. És ez volt az élet összes területén (vasgyártás,gyógyszergyártás,kereskedelem, zeneművészet stb).
Megint csak Örkényt tudom idecitálni. Ami jobb nálam azt el kell pusztítani. Utána én leszek a legjobb.
In Memoriam dr. K. H. G.
10:35 de.
llanfair, koszonom.
Javor Pal{rola van szo} -nem csak jo szinesz- de becsuletes
ember is volt.
Ugy tudom,hogy felesege volt zsido-es mindketten
elhagytak az orszagot -mig az 50-es evekben-
visszatertek.
12:36 du.
Erdélyi Alex
2014 március 16
2:53 du.
Te álszent kis pöcs! Kérdéseket először magadnak tegyél fel, például azt, hol siklottál ki ennyire, hogy ilyen korlátolt, ostoba hülyegyerek lett belőled! Asher Alexender egy holokauszt túlélő aki megjárta az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábort ahol végig nézte a családja legyilkolását. Mit szeretnél, küldjön ajándék kosárkát, szívecskés lufival a magadfajta nácoid véglényeknek te idióta? Pattanjál le róla és majd akkor ugassál ha megjártad te is a poklot! Aztán, a szó amit keresel a bugris formáddal a „felsőbb rendű”, és nem „magasabb rendű” de teljesen mindegy mert egyiknek sincs köze a kiválasztottsághoz amire célozni akartál! A kiválasztottság egy vallási fogalom mely a zsidóság Istennel való kapcsolatáról szól, a szenvedésre és megpróbáltatásokra való kiválasztottságot jelenti a hit útján de véletlenül sem bármilyen felsőbbrendűségi érzést amit az ilyen műveletlen istenbarmai bele akarnak magyarázni. És ne csak szittya hungarista kiadványokat lapozgassál, hanem olvass néha olyasmit is ami az egyetemes emberi kultúra keretein belül van, jobb helyeken ezt hívják irodalomnak, és majd utána nyavalyogjál ilyen önérzetesen a zsidóságról, hisztis faszkalap!
1:08 du.
Izraeli: Sajnos a magyar karakterek nem éltek meg Amerikában. Nem értették az emberek. Ráadásul a nyelvük is magyar-német volt. Ez volt Kabos Gyula veszte is.
Ők hárman többet értek a náci bandánál. És még milyen sokan voltak mellettük.
R.I.P.
Más.
Ha hozzáférsz Belmondo Nyomorultak feldolgozásához nézd meg.
A második világháborúban játszódik. Egy analfabéta gépkocsivezető éli át Jean Valjean sorsát. Úgy, hogy nem tud róla. Zsidókat ment. Nem elvből. Azért mert így tartja helyesnek. Hatalmas film. Messze nem kapta meg azt az elismerést amit megérdemel.
2:41 du.
Ennek a Violet Talaber nevű ocsmány, lekoszlott, degenerált, stb. meg nem válaszolok mert úgy sem menne át, és nem is lenne értelme mert egy ilyen förtelmes emberi torzó szutykos kis lelkében nem marad meg semmi, csak a pestisnél is rosszabb, primitív gyűlölet.
3:04 du.
Fuser: Örülök, hogy nem én írtam azt, mint Te. Csodálom, hogy a Vitriolos Violet némber még él, valaki nem vágta fejbe egy jégcsákánnyal. Bár lehet, hogy igen, csakhogy az neki a teljesen érzék nélküli testrésze.
3:06 du.
fuser: ezt is finomítottam, mert tényleg nem menne át. kérlek – még ha meg is érdemli – fogd vissza magad.
3:22 du.
Gyula Bognar
2014 március 17
3:04 du.
🙂 )))
Gyula, a jégcsákány sem rossz! Az én gondolataim a kedvenc ácsszekercém körül kalandoztak… 🙂
3:25 du.
Ille István
2014 március 17
3:06 du.
Igyekszem!
3:43 du.
Violette, ha nem lennél, ki kéne találni Téged. Betegre röhögtem magam tiltakozásod miatt, hogy én, mint egy zsidó nő, hogyan is merészkedek Kopácsi név alatt létezni. Miután annak születtem, (ha akarod bemásolom neked a születési bizonyitványomat, nem mintha érdekelne, különösebben a véleményed.) Azt hiszem, egyszerübb, ha tudomásul veszed, én, mint született Kopácsi Judith, tényleg betértem felnőtt fejjel Zsidónak, és bevallom Neked, igen jól érzem magam igy a bőrőmben. Képzeld, Apám, Kopácsi Sándor, Laci fiam Barmitzvóján az ölében tarotta az egyik Tóra tekercset. Na, erre köss csomót, ha tudsz. Arról már nem is beszélek, hogy természetesnek tarotta az egész családja, annó Zsidókat menteni, emiatt persze meg is kapták a Yad Vashem elismerését. Ha esetleg Izraelbe vezetne utad, feltétlenül ment el, megnézni a tiszteletükre ültetett fákat.
3:47 du.
Violet, én különben találkoztam személyesen is David Irvingel. Nem volt szimpatikus, egy zavaros fejű, szélhámos volt, aki antiszemitizmusával próbált volna fel és kitünni, ugyanis mint történész legfeljebb csak „botcsinálta” volt. Azaz egy tehetségtelen, aljas kis semmi. És, hogy meg volt sértődve, amikor kitiltották úgy az USÁ-ból, mint Kanadából!
3:54 du.
Fuser: Épitész tervező vagyok, tiszteletben tartom az építkezésnél (és egyéb szakmában) használt szerszámokat és azokat, akik értenek használatukhoz. Trotsky (bal)esete a *kis csákánnyal azonban kapcsolatba hozta a szerszámot a koponyákkal is.
*A csákány, amit Franck Johnson használt kicsi volt, mert a pantallójában elrejtve csempészte be Trotsky otthonába, ami elég jól volt őrizve. Valószínűleg egy kis kézicsákány volt, amit a cserkész gyerekek viselnek, használnak természetjáráskor.
3:55 du.
Ille István: Szerintem Fuser visszafogta magát.
3:56 du.
Papp Lajos szélsőjobboldali kötődésű?? Ma már mindenkire rásütik ezt?? Tudják egyáltalán mi az, hogy szélsőjobboldali? Mert szerintem fogalmuk sincs! Ha valaki nem szélsőjobboldali, akkor az ő! Tisztességes, végtelenül becsületes, Istent félő, igaz hazafi, amilyen ha egyszer egy évszázadban adatik egy nemzetnek, akkor örülhet az a nemzet. De maguk elintézik egy „szélsőjobboldalizással”. Szánalmas, méltatlan, és amatőr! Szégyelljék magukat!
3:59 du.
Pffúújj de undorító maga Talabérka.
Ezzel a harmincezer éves szakállas hülyeségével együtt.
4:00 du.
balázs: na, ezen még dolgozzon egy kicsit 😛
4:01 du.
Kicsit elgondolkoztam dr Papp szíriusz elméletén. Ez nem a szientológus valláshoz tartozó elmélet? Mintha ezzel kapcsolatban hallottam volna.
4:04 du.
Balázs
2014 március 17
3:56 du.
Aludj el szépen kisbalázs…
4:27 du.
Ovuz:
Ez az idióták elmélete.
A parasztnak kell valami fennkölt , felfoghatatlan , kicsit ( de nem nagyon ) tudomános nemzetiszín hülyeség , hogy valakinek érezhesse magát a következőkkel szemben :
1 Szőrőstalpú románok
2 Szénégető oláhok
3 Tolvaj cigányok
4 Hülye tótók
6 Cselákok
7 Zsidók
8 Svábok
9 Polákok
10 Ruszkik
11 Halzabálók
12 Agyatlan yenkik
13 Citromfaló tommyk
13 Békazabáló franciák
14 Macskazabáló taljánok
15 Cigány indiai éhenkórászok
15 Niggerek Brazilok Félvérek Pirézek
–
Nincs még egy nyelv ezen az istenverte földön , amiben a többi nációra ennyi szitokszót lehetne találni mint a magyarban.Az édes anyanyelv jól tükrözi hordozóinak a lelkületét.
4:30 du.
Ille István: Balázs állítása. „Tisztességes, végtelenül becsületes, Istent félő, igaz hazafi, amilyen ha egyszer egy évszázadban adatik egy nemzetnek, akkor örülhet az a nemzet.” Mármint a félmilliárdos palota tulajdonosa?
No most érdekelne Orbán Viktor véleménye erről az állításról.
4:48 du.
geyza: ha ehhez a szókincshez még hozzávesszük szittya fensőbbségünket, mindenki mást lenéző, turulban született nemzeti öntudatunkat, akkor igazán nem értem, miért is vagyunk megsértődve, ha báncsák a magyart!
7:02 du.
Illepityu:
Naja..
Mások meg azon csodálkoznak hogy látszólag be vogmuk szittyózva.
Már 1000 .. izé 30 000 évek óta.
7:13 du.
Fenntebbi hosszab bejegyzésemhez még csak annyit :
Más népek
( főleg az angolszászok , dehát ki nem tud ma angolul ? lassan az oroszoknak is második anyanyelvükké válik az angol )
szóval más nációk meg nemes egyszerűséggel csak mint az ” éhenkórászok földje ” .-ként említik Árvalányhajlandot.
( Hungry—–Hungary )
Hát istenem..nem tud minden nebraskai szarvasprémvadász vagy halzabáló norvég fedélzetmester minden hülye magánhangzóra odafigyelni mikor nagy néha felemlít minket , pláne hogy úgy még értelme sincsen előtte úgy a szónak hehehehehehehe
10:50 du.
Balázs
2014 március 17
3:56 du.
Há’ mámamá’ nehasaggy tovább…
12:48 de.
megmondanad az ugyeteket targyalo biro nevet rackeven ? akkor mar innet irnek neki kissimmee-bol , elkuldve a 8:33 de irt beismero vallomasodat hogy te az eredeti hozzaszolasokat IS hamisitod . ha nem irod ide a biro nevet hiszen egy gyava fereg ember vagy , akkor mar a jovo heten szemelyesen szerzem meg a biro nevet hiszen megyek fel evre kb pestre . BORTONBE juttatlak te aljas FEREG ille buzi pityuka
na, kérem, ez most nem a németországi baromarcú volt, hanem az elmebeteg burkus laci. csak tájékoztatásul, mivel ez az elmeroggyant nem ismeri a hazai jogrendet: a tárgyaló bíró neve jelen pillanatban nem ismert, mivel még nincs kiszignálva az ügy. ha meglesz, a tárgyalás nyilvános – hacsak lélfai, szégyenlősségében nem kér zárt tárgyalást – és ez a mentálisan komoly kihívásokkal küszködő burkus akár be is ülhet meghallgatni. én díjaznám 🙂
ami bármelyik hozzászólás módosítását illeti – ahogy ezét is – az naplózásra kerül a szerveren, másodpercnyi pontossággal, ki, mikor, honnan nyúlt hozzá. DE! az eredeti beírás kelte és forrása ott marad, az nem tűnik el. teljesen felesleges azzal próbálkozni, hogy letagadja az eredetit jegyző. ezzel már megpróbálkozott az engem megrágalmazó „verecke” nevű tordai hasadék, azt állítva, hogy nem is ő írta a rágalmazó hozzászólásokat, hanem valaki más – esetleg én – de elbukta. a bíró bekérte a rendszergazdától a naplót, melléje egy szakértői véleményt – elvégre nem IT-guru – és ennyi, a kifogás ment a levesbe. szóval, nem fog ez össze jönni burkusnak sem, akinek fenyegetései, sértései – ahogy tatalusuré is – szépen bekerülnek a lélfai-ügy mellé, iratkiegészítésként. szegény lélfai, nem ő írta őket, de azután kezdődtek ezek el, hogy ő elkezdett buzizni. a bíró mérlegelni fogja hozzászólásainak hatását.
2:26 de.
erdelyi a!
maganak fiam akkor volt/van zsido nagymamaja amikor nekem faj-es/vagy-vermagyar anyukam!!
ergo,;-semmikor!!!
on fiam egy szegeny szerencsetlen szellemi nincstelen,ekes bizonyiteka annak a sajnalatos tenynek hogy tenyleg bezart a lipotmezo!!
2:46 de.
GlóriaKedves!
Neked a magyar nép a szívedhez legközelebb álló nép történelméről, földrajzáról, kiemelkedő személyiségeiről sokat megtudtál eddig is. Ha a továbbiakban is ide jársz a kurucinfos helyett, lassan eléred azt a tudás szintet amelyet egy 8 általánost végzett 3-as átlagú tanuló képvisel.
És az esetedben nem semmi.
3:39 de.
AKI ELUTASÍTJA A ZSIDÓK FELSŐBBRENDŰSÉGÉT, AZ NÁCI?
Az itt irkáló magyargyűlölők véleménye szerint tehát, a zsidó nép tehetségesebb, ügyesebb, okosabb, szorgalmasabb, egyszóval felsőbbrendű. Vagyis az antiszemitizmus oka, az alacsonyabb rendű népek irigységbál fakadó, zsidók iránti gyűlölete. Aki ezt kétségbe vonja, az náci.
3:52 de.
a burkus is meg a lelfai is csak egy nyamvadt agyonmatyar untermensch,naziseggfej!!
kinyalhatjak akar kanonban is a 100% KOSHER seggemet!!
kivancsi lennek azert hogy a fentemlitetett ket vegleny zsidozasaira is kiterjed-e a targyalas??
ha nem,…………….akkor ekes ujabb pelda arra hogy a matyar torvenyhozas egy nyiltan antiszemita torekveseket tamogato valami!!
4:07 de.
erdélyi alex: nem, fiam, az nem náci, csak rosszul gondolkodik és rendesen megvezették. erdélyi, lássa be, magának nincs annyi esze, hogy önálló következtetéseket vonjon le, összefüggéseket ismerjen fel, ezért sablonokban gondolkodik. az, hogy egy nép tehetségesebb, szorgalmasabb, az nem függ össze a felsőbbrendűséggel, de kétségtelen, hogy aki nem boldogul úgy, mint azok, az, bizony, gyűlöli a másikat. mi magyarok pedig ugyancsak lenézünk jó pár másik népet, pedig semmivel sem vagyunk különbek náluk. ha a másiknak jobban megy, arra köpködünk, irigykedünk, legszívesebben sárba taposnánk (érvényes ez nemzeten belül is). tudja: ha akad nálad ügyesebb, okosabb, akkor, ha teheted, taposd el. akkor te leszel az ügyesebb, okosabb.
árulja már el, mire vittük ezzel a szittya fennhéjázásunkkal? semmire. cserébe megkaptuk a maguk fajtájának gondolkodását.
de, ha már: ugyan, tekintsen már egy csöppet vissza dicső nemzetünk korántsem dicsőséges tetteire, hányszor tették minden gond és bajért felelőssé a zsidókat? százszor alázták meg, taposták el, semmizték ki őket, és ők százegyedszer is felálltak, újra kezdték, és nem ültek a küszöbön véres könnyeket hullatva, siratva magukat és hibáztatva, az öregistent, a szomszédot, az időjárást, a sáskajárást, a pártot, a tanácselnököt, bárkit, ráadásul dögöljön meg a szomszéd tehene is!
amúgy senki sem állítja, hogy a zsidók felsőbbrendűek, még ők maguk se magukról. csak isten kiválasztott népének tartják magukat. ahogy velük bánik az élet, én nem szeretném, ha a magyarok is isten kiválasztott népe lenne.
4:20 de.
erdelyi a!
maga huje!!fogja mar fel vegre-(tudom hogy maganak ez nehez…)-hogy a herrenvolke-herdenvolke fajelmeletet nem a zsidok talaltak ki!!!
eppen ellenkezoleg!!az olyan nezeteket vallok allitottak-(allitjak ma is)- ezt mint on!!
csupan az erdekesseg kedveert!!
eppen azok akiknekl a szaros segget is kinyaltak onok, hirdettek ki hogy onok, csak masodrendu faj,-(kulturat hordozo)- a herdenvolke=csordanepek csaladjaba valok!!
ezt koszonjek meg nekik a hosies nemet csatlosaiknak akiknek ma is szakadatlanul a segguket kinyaljak az ugynevezett „becsuletnapokon” a magyarok!!
hat csoda-e hogy onokon rohog europa???
4:39 de.
asher alexander: a per tárgya becsületsértés, nem zsidózó gyűlölködés. ráadásul, mivel én nem vagyok zsidó, oka sem lenne.
de, mint adalék, amiért érdemes perre vinni az ilyesmit, ott lesznek a kiegészítő iratok közt.
4:41 de.
asher alexander, minden tiszteletem a tiéd, de személyes adatokat még felhatalmazásra se adok ki. arra sincs szükség, hogy ezek a mocskok ott zaklassanak. ez most nem bátorság kérdése, hogy te nem félsz tőlük, hanem a józanságé.
4:44 de.
-en fijam csak az UR haragjatol felek!!attol is csak neha-neha!!
elo embertol meg csoppet se!!
nem gondoltam volna hogy baj lesz belule ha kiirom a cimemet!
4:47 de.
nem is arrul szolek vala hogy te fijam zsido lennel vagy se!!
de inkabbis arrul hogy az a nyikhaj lelfai biza zsidozek itten-(is)-rendeseket,es maga fijam meg igazi MENSH modjara helyrerakta az ipset!!
4:48 de.
A ZSIDÓSÁG FELSŐBBRENDŰSÉGÉNEK HIRDETÉSE, RASSZIZMUS!
A magyar nem alacsonyabb rendű a többi népnél. Nem irigyebb, nem butább, nem lustább, nem tehetségtelenebb, nem fölényesebb, nem gyűlölködőbb másoknál. Egy nép pillanatnyi helyzete, a körülmények függvénye. Sok nép rendelkezett virágzó birodalommal, majd nyomorba süllyedt, a körülmények hatására. Sajnos ez nem annyira érdemek, nemes képességek, tisztességes verseny, hanem inkább egy gátlástalan, kiegyensúlyozatlan harc következménye.
5:05 de.
erdélyi alex: mondja, melyik szót nem értette? itt izzad olyan témában, amihez fingja sincs, ráadásul ilyen baromságokat ír, hogy a a zsidóság felsőbbrendűségét hirdetik – ki is? hol is? – és hogy az rasszizmus!
mondja, fiam, tisztában van a szó jelentésével?
ami pedig a magyarokkal kapcsolatos kijelentésit illeti, ugyan, nézzen már egy kicsit körül, és meg fog lepődni, hogy csak irigy, buta, gyűlölködő, fölényes embereket lát maga körül!
persze, ez nem okvetlenül az ő bajuk. maga van rossz helyen. talán menjen ki az erdőből, a tágas pusztára, ahol messzebbre is el lehet látni.
5:13 de.
ille!
-„erdelyi alex mondja melyik szot nem ertette…”
egyiket se!!
de!!
miert tesz fel neki illen bonyolult kerdeseket ehgyomorra?meg akarja orvgyilkolni??
5:18 de.
asher alexander: valóban nem az a lényeg, hogy milyen vallású vagyok, hanem, hogy a per tárgya nem az antiszemita gyűlölködés, így azt nem lehet perbe vonni. ha lélfai zsidózik, az ő baja, de nem hozhatom fel ellene.
azt majd megteszi más, aki érintett.
5:46 de.
Erdélyi !
Nem felsőbb rendű, de nem is parazita ahogyan a náci véglények állítják.
Íme egy rövidke kivonat, néhányat talán te is ismersz…:
Nem mentek, amíg el nem vitték őket. Talán nézzük meg mi kárt okoztak?
Híres zsidók válogatás
A történelmi közelmúltunkban inkább arra volt példa, hogy abból, hogy valaki magyarnak vallotta magát nem, de aki zsidónak igen! Nézzünk néhány zsidót akik szerencséjükre előbb hunytak el..mint a nácik ráparancsoltak Horthyra, hogy a zsidókat küldje kényszer munkára aminek a koncentrációs táborok lett a vége..
Nézzünk néhány zsidót akikre bármelyik magyar ember büszke lehet kivéve az őket vegzáló nyilasok utódai:
Magyar, zsidó származású Nobel-díjasok.
Bárány Róbert orvos, Friedman Milton közgazdász, Gábor Dénes fizikus, Harsányányi C. János, közgazdász, Hevessy György és Pollányi, János, György, vegyészek, Elie Wiesel író..Wiegner Jenő atomfizikus,
Pick Márk a Pick szalámigyár megalapítója és világhírű termékének kifejlesztői..
Herz Ármin és fiai a Herz szalámi világhírű gyár fejlesztői, tulajdonosai..voltak.A szegedi paprikát a Kotányi János és Pártos Nándor tette világhírűvé..
Fischer Mór a herendi porcelán gyár megalapítója a párizsi világkiállításon elért sikere után nemességet nyert..”farkasházi” előnévvel..
Frommelr Rudolf a Frommer pisztoly feltalálója, akinek 150 találmányát nemességgel jutalmazták, „ fegyveneki „ előnévvel..munkatársa volt a Bolond Istók élc lapnak.
Lőwy Izsák a Károlyi grófok homok pusztáján 1835-ben bőrgyárat létesített, a munkásainak lakótelepet építtetett úgy hívták, hogy Újpest, az egyetlen magyar város amit zsidók alapítottak…a városalapítók utódai közül mintegy 16 000 –et deportált a hálás utókor.
Nemes Marcell Ő ajándékozta Mányoki Ádám közismert II. Rákóczi Ferenc fejedelem portréját a Szépművészeti múzeumnak.. Ő fedezte föl El Grecot a Prado pincéjében tartott képei alapján
Richter Gedeon a világhírűvé vált gyógyszer gyár megalapítója a a Kalmopirin feltalálója a nyilasok a Dunába lőtték…
Wolf Emil alapította meg a Chinoin máig sikeres másik világhírű gyógyszergyárunkat.
Rotschild Klára divatszalonjából öltözködött a kormányzó úr egész családja..
Vámbéry Ármin, mohahamedán dervisként életveszélyt vállalva..kutatta a magyarok őshazáját.
A három magyar zsidó..lord …:
Stein Aurél Lord Aurél India kutató, értékes könyvtárát a magyar Tudományos Akadémiára hagyta.
Káldor Miklós ( Lord Nikolas ) több államban a kormányok tanácsadója a magyar gazdaság stabilizációja idején felkérték a forint bevezetésének tervezésére.
Balogh Tamás ( Lord Tomas) a modern polgári közgazdaságtan kidolgozója az oxfordi egyetem tanára, energiaügyi miniszter a munkáspárti kormányban a 60-as években.
Goldzieher Vilmos az első magyar nyelvű szemészeti könyv írója, ő javasolta, hogy a 1868-ban, hogy a gyengénlátó gyermekek számára külön iskolát hozzanak létre, speciális tananyaggal.
Korányi Frigyes báró a szabadságharc honvédfőorvosa, ő kezdeményezte a tüdővész elleni szervezett védekezést, a kísérleti belgyógyászat megalapítója, a budakeszi tüdőszanatórium létrehozója.
Korányi Sándor báró a modern vesekórtan világhírű megalapítója…elsőként alkalmazta a biokémia és a biofizika eredményeit 1944-ben a nyilasok megölték
Kresz Géza sebész a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület megalapítója.
Pikler Emi a modern csecsemő és gyermekgondozás magyar és nemzetközi iskolateremtője.
Hirschler Imre nőgyógyász. Aki a szegény betegeit ingyen kezelte, több népszerű-tudományos mű szerzője, a legismertebb .
“A nők védelmében ” című
Pszihológusok, pszichiáterek
Alexander Ferenc a a pszichoanalízis meghonosítója Amerikában, a chikágói pszichoanalitikai intézet igazgatója.
Hermann Imre , Mérei Ferenc, Radó Sándor,Révész Géza,Szondi Lipót.
Szociológusok.
Jászi Oszkár, Mannheim Károly, Ormos Endre, Reitzer Béla,
Történészek
Hanák Pétar,Pollák Miksa, Sík Endre, Ránki György,
Zene
Szabolcsi Bence munkásságának köszönhető a zene történet mint önálló műfaj megjelenése.
Rosenthal Motke….aki csak élete végén kapott engedélyt, hogy magyar nevet választhasson…így is ismerik,
Rózsavölgyi Márk
A leghíresebb magyar zsidó zenész (1787-1848), a Nemzeti Színház megnyitása alkalmával
játszott palotás szerzője volt. A rosszabikosok nem egy rendezvényen a palotás a nyitó tánc, szegénykéim ha tudnák..:) (Eredetileg egy klezmer banda vezetőjeként tevékenykedett.) aki a nemzeti tudatosodást elősegítő verbunkos zene utolsó nagy alakja volt
Akkor nézzük…ki mindenki nem volt ]judeobolsiplutokrata _a nyilas propaganda mókás összevonása_….hazaáruló?
Klein györgy a daganatimmunológia kutatója, 22 évesen már a stockholmi Karolinska Intézet munkatársa, később tanszékvezetője, a Nobel-díj bizottság tagja.
Kanitz Ágoston
A magyaróvári Gazdasági Akadémia és a kolozsvári egyetem botanika tanára 1869-ben ő tanított először hazánkban magyar nyelven természetrajzot..
Erdős Pál…matematikus, Jungreisz Emil matematika professzor szerint, a világon élő matematikusok közül..ő a legérdemesebb aki matematika Nobel-díjat kaphatna.. De nincs matematikai Nobel-díj.
Benedek Elek, a nagy mesemondó felesége.
És a fia Benedek Marcell irodalomtörténész
Germanius Gyula, Goldziher Ignác oriantalisták
László Ervin 15 évesen 1947-ben megnyerte a genfi zongoraversenyt, világszerte koncertezett 34 éves koráig, Azóta a filozófia professzora Az általános evolúció elmélet irányítás képviselője Római Klub tagja, a négykötetes világenciklopédia főszerkesztője .
Szerb Antal
Irodalom tudós és író
FŐbb művei:
• Az angol irodalom kis tükre (1929)
• Magyar irodalomtörténet (1934)
• Rózsakereszt (1934); A Pendragon legenda (későbbi kiadások)
• Budapesti kalauz marslakók számára (1935)
• Hétköznapok és csodák (1936)
• Utas és holdvilág (1937)
• A királyné nyaklánca (1943)
• A világirodalom története (1941) stb írója,
A balfi koncentrációs táborban ölték meg.
Radnóti Miklós
Nem tudhatom
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el. (Nem tudhatom – részlet, 1944. január)
• Arthur Koestler
• Benedek Elek, a nagy mesemondó.
És a fia Benedek Marcell irodalomtörténész
• Czóbel Béla festő
• Darvas Lili színésznő
• Déry Tibor író
• Fényes Adolf festő
• Frankel Leó iparos
• Füst Milán regényíró
• Gábor Andor író
• Goldberger Ferenc gyáriparos
• Goldziher Ignác tanár
• Hatvany Lajos író
• Hatvany Deutsch József nagytőkésa cukor ipar megteremtője Magyarországon
• Heltai Jenő hírlapíró
• Ignotus Pál hírlapíró
• Kabos Gyula szinész
• Kádár Béla festő
• Kadosa Pál zeneszerző
• Kálmán Imre zeneszerző
• Kármán Tódor egyetemi tanár,fizikus
• Karinthy Frigyes író
• Kner Izidor író és könyvkiadó
• Komlós Aladár író
• Kertész Mihály filmrendező
• Korda Sándor filmrendező
• Kovács Margit keramikus
• Moholy-Nagy László festő
• Molnár Ferenc regény- és színműíró
• Nagy Endre író, színházigazgató
• Reinitz Béla zeneszerző
• Rózsahegyi Kálmán színművész
• Rózsavölgyi Gyula zeneműkiadó
• Sík Sándor költő és tanár
• Szomory Dezső regény, színműíró
• Szondi Lipót idegorvos
• Zerkovitz Béla zeneszerző
• Zöld Márton honvédtábornok
• Királyhegyi Pál humorista
• Rejtő Jenő író
• Rodolfo bűvész
• Romhányi József költő
——————————————————————————————————————————————————————————————————————————
Rosenthal Motke….aki csak élete végén kapott engedélyt, hogy magyar nevet választhasson…így is ismerik,• Rózsavölgyi Márk a verbunkosok, és a palotás szerzője
olnai Simon aki a Tolnai Világlapját és a Világlexikont, Világtörténelmet, a Bazár c. divatlapot, a Délibáb színházi hetilapot..Mauthausenben végeztek vele is.
Légrády Imre és Ottó a mai Zrínyi nyomda alapítói.A Pesti Hírlap gründolói..
•
• Falk Zsigmond a a Pesti Könyvnyomda hozatta be az első szedőgépet..
•
• Végül a gyomai Kner család és a békéscsabai TevanAndor kiadói nyomdái.
A Monumenta Literarum.._ a rendszerváltás előtti nagy újra felfedezéskor újra kiadták _ és a KNER Klasszikusok sorozat, amely könyvek nem maradtak el az európai könyvkiadás mögött.
A Kner könyvek _ csodák csodája _még ma sem hullnak darabokra, mint a minap vásárolt világtörténelem c. mű..
• Balázs Béla költő
• Baumgarten Ferenc Ferdinánd esztétikus
• Biró Lajos író
• Korda Sándor filmrendező
• Lesznai Anna költő és iparművész
• Magyar Lajos hírlapíró
• Rózsahegyi Kálmán színművész
• Rózsavölgyi Márk zeneszerző
• Salamon Béla színész, színigazgató
• Sík Sándor költő és tanár
• Szabolcsi Bence zene esztétikus
• Székely Mihály operaénekes
• Szép Ernő költő, író
• Szomory Dezső regény, színműíró
• Szondi Lipót idegorvos
• Vámbéry Ármin orientalista és etnográfusa magyarság őshazájának felkutatója
• Adler Zsigmond Papp Laci edzője
• Zöld Márton honvédtábornok
• Zsolt Béla költő és hírlapíró
• Básti Lajos színművész
• Petschauer Attila olimpiai bajnok, munkaszolgálatosként vonult be, egy unatkozó őrmester halálra kínozta
• Polgár Judit sakkozó
Polgár Zsuzsa sakkozó, világbajnok
Hajós Alfréd olimpiai bajnok, építész, a debreceni Arany Bika tervezője.
Székely Éva olimpiai bajnok
Karinthy Frigyes író, humorista
Ilosfalvy Róbert
Robert Capa
• Déry Tibor
• Salamon Béla
• Sebes Gusztáv az arany csapat edzője
• Arthur Koestler
• Szabó István (filmrendező)
• Konrád György író
• Korda Sándor filmrendező
• Kornai János közgazdász
• Kovács Margit kerámikus
• Gábor Zsazsa színésznő
• Radnóti Miklós költő munkaszolgálatos kivégezték
• Szepesi György sport riporter
• Szenes Iván szerző
• Szép Ernő költő
Teller Ede az atom bomba egyik felfedezője
Balázs Béla filmrendező
Hatvany Lajos író
Hegedüs Géza irodalom tudós
Harry Houdini bűvész
Vámbéry Ármin jogtudós
• Markos József
• Mészáros Lajos
• Mező Ferenc
• Moholy-Nagy László
• Moldova György
• Molnár Ferenc
• Latabár Kálmán,
hirdetés
6:47 de.
Az ilyen szar erdéyialex-félék miatt tart ma ott az ország , ahol van.
Hazaáruló szélsőjobbos kirekesztő patkányok miatt.
Akik miatt már többször majdnerm megszűnt létezni az az egész ország , de láthatólag sohasem adják fel azt hogy végleg megemmítsék a Magyarság állami létét !
6:50 de.
Fispánkám minek fárassza magát ilyen tudományos igényű írásokkal , Erdélyinek addresszálva ?
Ez a senki itten nem informálódni akar hanem csak balhét kelteni.
6:59 de.
Fispán kollega :
Térjünk csak egy pillanatra vissza
KÁRMÁN TÓDORRA !!
Ez a Tódor az egyik leghíresebb aerodinamikával foglakozó elméleti szakember volt.
A repülőgépek elméletének világhírű szakértője. Persze CSAKIS külföldön , minálunk pusztán azok körében ismert a neve akik repüléssel foglakoztak. Én is aerodinamikai foglalkozáson hallottam róla először.
Tódorunkat kissé elüldözte a Horthy-rezsim , ezért aztán Amerikába kényszerült , aholis megalapozta a nagysebességű repülés alapjait.
Talán ennek volt köszönhető hogy amerikai berepülő-pilóták már a negyvenes-ötvenes években kinn röpködtek a Világűrben , jóval hangsebesség felett.( Az akkori USA vezetés titkolta ezeket a dolgokat )
MOST itt lett volna a kitűnő alkalom hogy annak a másik pártnak a tótumfaktumjai helyreállítsák Tódor nimbuszát hazánkban is , de nem, egy antiszemita , magyarul alig beszélő zeneszerzőről nevezték inkább el a Ferihegyi Repülőteret.
7:04 de.
Gézám, az ilyeneket, akik ekkora hozzászólásokat képesek bekopizni — még ha igazuk van is –, arra kéne ítélni, hogy tanulják meg fejből.
9:34 de.
Fispán Géza
2014 március 18
5:46 de.: Bocsánat. Nem lehet teljes egy felsorolás sem.
De Goldmark Károly a keszthelyi gyógyszerész fia operaszerző (Sába kiránynője), illetve Fischer Ádám és Iván a két mai karmester. És igaz, hogy Ő cigány volt de Cziffra György is megérdemel egy szót. Ők mind világhírűek. Nem kicsit.
11:16 de.
Pesti Gúnár
2014 március 18
7:04 de.
Libám, lehet meglepődő, de eza Fispángyerek képes, oszt fejbű is tuggya..
11:54 de.
Pesti Gúnár: A hozzászólás azért készült, hogy a fejedhez kapj. Nektek kéne megtanulni!
12:13 du.
Falusi: Még az is lehetséges. Ismerem én már őtet régen.
12:30 du.
-es szegyellje magat az aki kihagyta a nagybatyamat Neubauer Geza urat aki patikarius volt es a 20-as evekbe vertek agyon a hejjas istvan kulonitmenyesek
1:22 du.
Üdvözletem!
Kedves Erdélyi Alex!
Teljes jóindulattal reagálnék arra, amiként Papp Lajost
feltétlen hívőként védelmezi.
Nem tudom, hogy ismeri-e őt személyesen, s ha igen, milyen mértékben és viszonylatban, azt azonban fogadja el kérem, hogy egy emberről feltétlenül és megingathatatlanul csakis jókat állítani és csodálatra méltó lényként bemutatni csakis akkor szabad felelősen, ha ez mögött alapos, hosszantartó és beható ismeretség van, ami bizonyítja mindezeket, ráadásul elfogultság nélkül szemlélve az illetőt.
Nagy nyilvánosság előtt bemutatni bármilyennek is egy embert, csakis felelősen szabad, mert az emberek ezek alapján ítélnek meg,- el bárkit is.
Sajnos, nem valós az, hogy dr. Papp Lajos szent, tévedhetetlen és igaz ember.
papp hajlamos arra, hogy ő maga folyamatosan bort igyon, miközben másoknak az önmérsékletet hirdetve vizet prédikál.
Más, erkölcsi, etikai viszonylatokban is hiteltelennek bizonyult sajnos már nagyon sokszor.
A cikkben (többek között) a félmilliárdos luxuslakásáról van szó.
Ehhez csak egy kicsit el kell gondolkodni, hogy tényleg a bérből és fizetésből építhette-e föl?
Építése előtt volt cirka húsz éve, amikor már vélhetően olyan jó havi fizetése lehetett, amiből képes lehetett anyagiakat megtakarítani. A húszból viszont csak az utóbbi pár (jóindulattal tíz) év volt számára kiemelkedően szuper havigázsival megáldott, amikor már igazgatóként funkcionált, s amikor kb. havi egymillió körül lehetett a havija. azt tudni kell, hogy ezzel viszont láthatóan egyenes arányban nőttek a mindennapi igényei is, beleértve minden látható dolgot (s gondolom, a nem láthatókat szintén).
Egyre drágább autókat vett, s egyre sűrűbben, illetve tudni kell, hogy párhuzamosan egyre több lakása lett, amik üzemeltetése szintén viszi a pénzt rendesen.
A felesége szintén orvos, aki vélhetően szintén nem keresett rosszul, Bp-en, ahol praktizált és lakott.
Arra szeretnék rávilágítani, hogy kezdjen el számolni, hogy ilyen életszínvonal és költségek mellett mennyi megtakarítása maradhatott logikusan, amiből egy olyan luxusházat képes volt felépíteni, aminek csak a tervezőjét sokmillióba kerülhetett kifizetni..
Tegyük fel, hogy dr.Papp a házépítést megelőző húsz évben maradéktalanul félre tudta tenni az összes havi fizetését és abból semmit, de egy fillért sem kellett neki költeni sem a lakásaira, sem az ingatlanjaira, sem a feleségére, sem a két gyerekére, sem az autóira, semmire! tegyük fel, hogy még az ételét, italát, s a napi 2-3 doboz Marlboróját is karitatív formában adományozták neki.
Számoljon kérem, hogy akkor is mennyi az annyi?
Hogyan lehet ebből egy ilyen luxusházat fölhúzni a semmiből?
Nem kapott NAV-ellenőrzést, nem kérdezett tőle senki semmit…
vajon ha Ön, én, vagy akárki más bűvészkedte volna ugyanezt, mi sem kaptunk volna semmilyen ellenőrzést, stb.?
Mindezen időkben pedig bőszen járta az országot és intette arra a hallgatóságát, hogy nem szabad féktelenül élni, nem kell nagyigényűnek lenni… stb. még amiket mondott, tudhatja, ha hallotta őt…
Vajon mennyire hiteles mindez akkor, amikor luxusautón gurult, csakis minőségi felsőkategóriás étket és itókát vett a szájába, s már a Marlboró sem volt neki megfelelő színvonalú szívnivaló…
Egyetlen nap alatt (és folyamatosan)olyan értéket füstölt el, amiből egy öt tagú nemdohányzó család napi teljes ellátása megoldott. Mindez nem baj, igyon, egyen, szívjon azt, ami neki jólesik, csak közben ne prédikálja szentként az ellenkezőjét, mert ez teljesen hiteltelenné teszi, merthogy az is.
Csak az önfényező előadásait hallgató közönsége mindezekről mit sem tudott, bár ha valaki figyelt és összerakta a dominókat, akkor rájöhetett, de nem egyik pillanatról a másikra.
Az, hogy életeket mentett, a kötelessége volt, hiszen erre esküdött föl, s a magyar oktatási rendszer erre tanította ki ingyen, a közpénzből.
Nem folytatom, bár megtehetném, de ha valaki szól neki és elolvassa, lazán beperel rágalmazásért, pedig minden szó igaz.
Szóval az „aranyat” ölykor meg kell kapargatni, nem-e csak fényezve van.
Nem akarom teljesen elkeseríteni, ezért azt le sem írom, hogy a szakmai etikai vonatkozásaiban is voltak bőven olyan dolgai, hogy az ember haja az égnek állt, vagy más kórházba kényszerült.
Az, hogy az Omegát akarta fölhasználni, s Kóborék égisze alatt, azok oldalvizein akart az élre evezni, mindennél mocskosabb dolog.
Ehhez már olyan attitűd és erkölcs(telenség) kell, ami bőven megkérdőjelez egy igaz magyar emberi jellemet.
Gondolkozzon el rajta, miféle gátlástalan dolog más hírnevén profitálva, annak a tudta nélkül szervezkedni a magam javára?…
Más dolog, de ezt is teljes szívemből jóindulattal írom Önnek:
Végigolvastam ezt az egész topikot, s az írásai alapján az jön le így a fórumon keresztül, hogy Ön egy értelmes, jóindulatú és az Önt irányzott és gátlástalan provokációknak is maximálisan intelligens módon ellenállni, azokat megfelelően kezelni képes, igaz szívű, s az igaz magyar identitásra jellemző összes pozitívumot önmagában hordozó ember.
Ne tegye ki magát ennek, mert ennek csakis Ön issza meg a levét.
Akik Ön ellenében ilyen módon fröcsögnek, higgye el, nem fognak változtatni az Önt és a magyarokat célzó ellenséges és gyűlölködő modorukon.
Tisztelettel üdvözlöm és elismerésem azért, amit tett és tesz, de higgye el, értelmetlen.
Sajnos, meggyőződésből írom mindezt, már én is túl vagyok hasonlókon, bár nem itt.
(ide azért vetődtem, mert azt gondoltam, itt lehetnek ismerőseim, de ez garantáltan nem az a portál lehet…
ha esetleg tudna segíteni, hogy mely magyar nyelvű portál van még ezen kívül a Kanadába „szakadt” hazánkfiai számára, köszönettel veszem a segítségét)
Minden jót Önnek.
(és persze másoknak is, akik ezt olvasták)
1:31 du.
boldog karácsony: ámen.
zárjuk ezzel a nagy ívű hozzászólással ezt kissé elfajult kommentfolyamot.
ami a portált illeti, valóban, garantáltan nincsenek itt ismerősei. a magyar nyelvű portálokat illetően meg a gugli magának is a barátja.