Az új éhínség igézete 2.rész

2014 február 19 1:25 du.33 hozzászólás

(Az első rész itt olvasható.)

Három lényeges momentuma van e törvénynek: 1. Kinek mekkora lehet a birtoka, és mit ér az? 2. Hogyan szerezheti meg valaki a föld tulajdonát, vagy haszonbérletét? 3. Milyen hatása várható az új földbirtok-politikának?

Korábban az egyéni gazdálkodó maximum 300 hektár földet szerezhetett meg tulajdonba. Ezt a rendelkezést csak az a balek tartotta be, aki nagyon be akarta tartani. Így aztán nem csoda, ha gatyaszárig elszegényedett vidékeken akadtak, akik – kihasználva persze az adózás ostobaságait is – palotát építettek maguknak, nem is akármilyent. A földalapú támogatásból legföljebb egy agrármúzeumba illő traktort, meg néhány munkagépet szereztek be, jutott viszont márkás pick up autókra. Úgy látom, hogy sok ilyen gazdálkodó – tisztelet a kivételeknek – fölélte az uniós támogatást, s nem korszerűsített, a termelése szinte csak a támogatás megszerzésére irányult.

A nyáron elfogadott földtörvény szerint a birtokmaximum – ideértve a tulajdonban, illetve bérletben lévő földeket – 1200 hektár, két megengedett kivétellel: az állattartó telepek üzemeltetője, továbbá a vetőmag-termelők 1800 hektárig jogosultak tulajdonban és bérletben gazdálkodni. (Tulajdont társas gazdaságok továbbra sem szerezhetnek, de hát e törvény sem akarja bizonyítani, hogy piacgazdasági elvek vezérlik. A kormány antikapitalizmusa ezen is átüt, mint szivárgó vér a kötésen.) Ez nem azt jelenti, hogy egy család nem gazdálkodhatna akár többször 1200 hektáron, gazdálkodhat, ha az újólagosan beszerezhető 300 hektárral valahogy képes kitölteni, s fel tudja építeni az üzemét. (300 hektár a megengedett új szerzemény.)

Fotó: Gregory Melle

Fotó: Gregory Melle

Az állattartó telep számára 1800 hektár elegendő lehet, feltéve, ha nem túl nagy az a telep. A gond azonban az, hogy a sertéstelepek méretgazdaságossága egyre nő, most talán évente ötvenezer vágóállat kibocsátási szint az, ami igazán hatékonnyá képes tenni a termelést. Van ilyen nálunk, nem is egy. Ennyi állat alaptakarmányát a jelzett terület kevéssé bírja megtermelni, különösen, hogy a törvény szerint a majorság területét is be kell számítani a birtokba. Megjegyzendő, hogy az ekkora állatállománynak nem célszerű a tápok megvásárlása, legalábbis kockázatos. Nem mindegyik hazai gyártó megbízható. Nemcsak az árak miatt, hanem ezért is ragaszkodnak a saját termelésű abrakhoz és a saját tápkeveréshez az üzemek.

Manapság a tejtermelő tehenészetek méretgazdaságossági határa – ha tehenenként a tízezer literen felüli éves hozamot feltételezzük – nem mehet ezer tehén alá. A trend bizonyosan az egyre növekvő állomány. Ennyi állatnak a megadott terület akkor sem képes a takarmányát biztonságosan megtermelni, ha a született borjakat azonnal más üzemekben helyezik el. Nálunk ez ritkaság, a hazai állományok a borjaktól a növendékeken és hízó állatokon keresztül a tehenekig tart. Az idei aszály okozta helyzet pedig figyelmeztet: a tömegtakarmány megtermelését az időjárás teszi kockára, csakhogy a siló, a réti széna vagy a lucerna hiánya drámai helyzetet képes teremteni.

Jó példa a szükséges takarmánytermő területre a Tedej Zrt. A Hajdúnánáshoz tartozó üzemben naponta ötezer szarvasmarhát kell etetni-itatni – ebből 1800 tejelő tehén -, és egyszerre 17 ezer sertést, mert évente 35 ezret értékesítenek.  A szarvasmarhák például hét telepen élnek, és egyik sem pici területű. A társaság 6500 hektár földön gazdálkodik, igaz, kenyérgabonát is termeszt. Óriási hozamokat érnek el, ám az új birtokmaximum érvényesítése mégis lehetetlenné tenné a tevékenységüket.

Tételezzük föl, hogy az állattartással még demonstratíve sem foglalkozó földművesek képesek kitölteni az 1200 hektáros birtokmaximumot. (Ez általában valószínűtlen.) Nem annyi, hanem a harmada területű gazdaság sem működtethető alapos szaktudás nélkül. Jóllehet, nem indokolatlan a feltételezés, hogy a klientúra által megszerzett állami földbérleteket filléres áron tulajdonba veszik, és majdan jókora haszonnal értékesítik. Műkörmösök, gázszerelők, és hasonló „földművesek” nehezen birkóznának meg egyrészt a termelés szakfeladataival, a munkaszervezéssel, az irányítással, a számonkéréssel, másrészt a piaci munkával. Csakhogy a birtokmaximum sem bírna eltartani nem hogy egy ütőképes menedzsmentet, hanem még egy gazdatisztet sem, és ennek nem a hagyományos paraszti zsugoriság az oka. Ha integrátorokra bízzák a termelés irányítását, az még drágább mulatság.

Kérdés az, képezzünk-e még agronómusokat, kertészeket, állattenyésztőket?

Nem kéne úgy elképzelni a föld megvásárlását, mint hogy bemegyünk a boltba, és veszünk húsz deka párizsit. Eleve kell minden ingatlan ügylethez egy ügyvédi záradék, anélkül a földhivatal be se fogadja. És persze kell megegyezés az eladó meg a vevő között az árról, fizetési feltételekről, birtokba adásról. Ez egy polgári államban így természetes, de még a Kádár-érában is nagyjából az volt. Most nem az.

Először is meghatározzák, ki szerezhet földtulajdont (és bérletet is, a szabályok lényegileg nem eltérőek), és külön tanulmányt érdemelne, hogy például a tagállami állampolgárok elé milyen akadályokat építenek. A magyar földművesek zöme sem tudná e hegyeket megmászni, de rájuk azért enyhébbek a követelmények. Ilyenre szokott fölhorkanni az Európai Unió. A kirekesztések lényege: nincs állampolgári egyenlőség, s nincs versenyegyenlőség sem.

Ha már így összeszűkült a termőföld lehetséges vevőinek köre, akkor jön az elővásárlásra jogosultak széles kompániája. Meglepődnénk, ha ez a kompánia nem az állammal kezdődne, de hát az az első, és természetesen „a földbirtok-politikai irányelvek érvényesítése”, továbbá a közfoglalkoztatás, illetve más közérdekű cél megvalósítása érdekében. Remek! A felsorolt célok gumijellegűek, bárkinek a földjét meg lehet ezen az alapon „elővásárolni”. A kérdés ténylegesen nem ez, hanem az, hogy mi keresnivalója van egy ilyen rendelkezésnek piacgazdasági viszonyok között. Hasonlót az ancien régime sem hozott, pláne nem ilyen égre emelt, párálló szemekkel. Ha kell az a föld, vegye meg tisztes polgári alku nyomán, vagy sajátítsa ki, vállalva az értékről szóló pereskedést. De ne így! Pláne, hogy bárkit sarokba lehet szorítani, csak rá kell küldeni az erre szolgáló szerveket.

És hát kit tekintsünk államnak? A feleletet az elmúlt év földmutyija adhatja meg. A királyt és hűbérurait! Annak adják – egyelőre csak haszonbérletbe -, akinek akarják, aki a klánba tartozik. Aki megszolgált érte. A vazallusoknak. Hát bizony ez nem antiliberális, nem konzervatív, nem unortodox politika, ez kristálytiszta feudalizmus.

Az elővásárlók csapata pedig népes, a helyben lakó földművesektől a településtől húsz kilométeres sugarú körben lakó gazdálkodókig. Még ezek közül is kiemeli a törvény a családi gazdálkodókat, a fiatal és pályakezdő földműveseket. Az elővásárlókat a helyi polgármesteri hivatal hirdetmény útján értesíti a tervezett adásvételről. Hanem ezt követi a kellő fortélyokkal spékelt eljárás. Az átruházást hatóság hagyhatja jóvá.

Kun István publicista

33 hozzászólás

  • A termőföld hasznosításkor kétféle hatékonyságról beszélhetünk: Az egyik, hogy a befektetett tőke mennyire hasznosul, a másik, hogy hány embert képes eltartani a föld. Az egyik eset gazdag tőkést, a másik virágzó falvakat jelent. Magyarországon földalapú támogatásból gazdagodó silány embereket, alulművelt földű nagyüzemeket, elhagyott kisparcellákat látok, elszegényedő falvakat, munka nélkül tengődő (lecigányozott)parasztságot. Pontosan a címet: Új éhínség ígézetét.

  • Csak azok vàsàrolhatnak földet,akik gazdàlkodnak és 30 kilométeres körzeten belül laknak,mert a falun lakoknak kell jövöt biztositani,
    munkahelyet teremteni.
    Képzeljük el,Fürstenfelden-Ausztriàban -lako,vàsàrol szàntot…,
    megmüvelteti a magyarokkal…,nyereségét haza utaltatja és otthon fizet utàna adot!
    Az LMP 70 Hektàros csalàdi gazdasàgokat szeretett volna.

  • erős et: mellé, már megint. ha esetleg nem a hansiról értekezne, hanem a sok csókosról, aki nem, hogy gazdálkodott – mivel földet csak virágcserépben látott – de még csak a megyében sem lakott, nem 30 km-es körzeten belül, sokkal korrektebb lenne. de egy ilyen agymosott propagandistától korrektséget elvárni erős túlzás.
    javaslom, ezen kívül olvasson utána az unió vonatkozó szabályozóinak – már, ha a propagandaanyagon kívül bármit is képes agyilag felfogni.

  • ille!
    Az „Unio” vizsgàlni fogja!

  • erős et: és magát elmeorvos, mikor? a rögeszméi már nagyon elhatalmasodtak!

  • A mostani földtörvény,a hazai csalàdi gazsasàgokat védi,hogy a
    falunélök jövöt,megélhetést,tehàt egyéni gazdàlkodo tevékenységet a falujukban
    folytathassanak,vagy annak 30 km-es körzetében.
    A magyar földtörvény a hasonlo francia és dàn mintàjàra készült.
    Kik tàmadjàk? A nagygazdasàgokat létrehozo és védö baloldaliak,
    valamint a zsebszerzödésekkel elönyös helyzetbe kerülök-föleg-
    osztràkok.
    2014 màjus 1.-ig nem lehet magyarorszàgon és a 2004-ben EU tag lett orszàgokban külföldinek mezögazdasàgi
    tulajdont szerezni,aki mégis szerzett,azt törvénytelenül szerezte.

  • erős et: maga is tudja, hogy hazugság. akkor miért szajkózza?

  • Dénes ERÖS

    Mondja már meg nekem, hogy egy műkörmös hogyan is lehet családi gazdálkodó? Na igen ha a család minden nő tagjának csinál műkörmöt, akkor igen, na de a mezőgazdasághoz semmi köze. Akkor hogyan is nyerhetett a földpályázaton?

  • kiss eszter: erős et-t az ilyen anomáliák nem igazán szokták zavarni. meg az ország másik felén élő, de fiktíven egy düledező, lakatlan portára a 30 km-es körzeten bejelentkező se, meg mészáros lőrinc földmíves polgármester se.
    általában erős et-nak nem erőssége a gondolkozás és a mérlegelés. indigóagyú. simán másolja, amit betápláltak neki.
    fenyvesi glória pedig nem sötét, csak éppen az ornitológiai ismeretei hiányosak 😀

  • Ille István

    Azt értem, hogy Glória ornitológiai ismeretei hiányosak, csak azt nem értem, hogy miért nem tanult meg olvasni pl ismeretterjesztő oldalakat, mert ezek szerint csak írni tud.

    Ne legyél már oljjjjjan szigorú M. Lőrinccel, mert mint gázszerelő talán túrta a földet esetlegesen, ha netán gázkitörést észlelt

  • Dénesske Erősske pont az ellenkezőjét mondja annak ami ma van falun.
    Leszarja ő a tényeket és a statisztikákat.
    Megveszekedett ember ez.

  • Aha:
    Addig addig túrta a földet nagy erővel , míg egy gázkitörést nem észlelt.
    Saját magán.
    A család megijedt hogy még kifingi….appardon…megtér Urához , ezért inkább nagyhirtelen milliárdossá váltak.
    Ami nagyon dícséretes dolog , merthát ugye a gáz az komoly dolog. Számlák is jönnek rá folyton , a tandíjat is eltörölték , hogy lesz így a gyerekből híres ügyvéd vagy táncdalénekes nemiga ?…:)
    Szaal yo heje vna naak a péncnek.

  • Illepityu :
    Erősskét nem vizsgálja már egy elmeorvos sem !
    Ha meglátják , ijedtükben félreugranak.

  • Dénes ERÖS
    2014 február 21
    8:58 de.

    erős! Kicsit sem ég az arcod mikor ilyen ordas hazugságokat írsz? Ha valami van ebben az országban amivel már mindenki tisztában van, és amiért egyszer mindenképpen felelnie kell ennek a rezsimnek, az a vidéki népesség kisemmizése, a vérlázító arcátlansággal, és leplezetlenséggel korrumpálódott földpolitika, a családok tízezreinek megélhetését biztosító földeknek a latifundiumokat építő haveri kőr kezére játszása. Ha te ezt képes vagy védeni, az tényleg, sallang és túlzás nélkül hazaárulás! Förtelmesen alávaló fideszcsicska vagy, de miért??? Hát nem is itthon élsz bazdmeg! Mi érdeked fűződik ehhez ott Svájcban?

  • Köszöntöm a bllibsi kommentelőket és sok sikert kívánok a
    magyarországi földbitorlási tanácsadói tevékenységükben.
    Az igazság mindig az ő oldalukon ,miért vitatkoztok illetlen pityúsékkal.Ilyen paráznabillegető kommentelőkel
    vitatkozni az maga az önpusztítő pszihés katasztrófa.
    Sajnos a libsi beszükültagyú izomból kommentelők, görnyedt lelkű netsurmók.

  • gogu: nagyon köszönjük logikus, tényekre alapozott, érvektől hemzsegő, rendkívül szakszerű és a témához szóló kommentjét. szeretettel várjuk hasonló színvonalú további hozzászólásait.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    DErőss !
    .
    Ami a kis és nagybirtok magyarországi terjedésének az arányait illeti, mi sem beszédesebb annál, mint dr. Ángyán professzor korábban fideszből kilépett képviselő ezirányú munkássága. Éppen azért kellett kilépnie a „fiatal demokraták” kellemes miliőjéből, mert mint a téma megbízott parlamenti szakértője és felelőse rádöbbent arra, hogy Orbán éppen a nagybirtok növelésével foglaltoskodik a csókosai javára.
    Magyarul egy feudális földesúri – hűbéres – réteg kiépítésén fáradozik a kis népmegmentő fülkeforradalmár. Hajjjjraaa Maaaagyaaarorszaaag hajjjjraaa maaaagyaaaarok !

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Egyszer azt is mondta ez a néptribun, hogy nem baj ha kialakul a nagybirtokos osztály, csak magyar legyen. Mi ez ha nem beismerése egy újfajta rendszerváltásnak, azaz vissza a feudalizmusba, azaz a sötét középkorba.

  • gogu

    Na még egyszer ugorjon neki a mondandójának a gyógyszere bevétele után, talán akkor majd kijön két értelmes mondat magából.

  • Fuser
    Nemrég találtam erre a fórumra,ezért igyekszem visszamenőleg is olvasgatni az eddigi cikkeket.
    Annyit mindenesetre már észrevettem,hogy mint annyi más helyre,ide is betették a lábukat az orbanista igazságosztók(ca.4 év alatt már hozzászoktak,hogy mindig igazuk van,ha mégsem a fürer besegít).
    Tanácsolom neked,hogy ne vitatkozz velük,csak az életed rövidíted a bosszankodással,és lesűllyedsz a szintjükre(majdnem a „nívó” szót használtam) de érvekkel nem nyerhetsz ellenük,a szívlapátot pedig mégsem ajánlhatom,mert bár hatékony de büntetendő.
    Amilyen riportokat láttam,hogy a földmutyi olyan jól sikerült,hogy a helyi gazda az állatait sem tudja kihajtani az udvarából,nem is mondom tovább,mert ez mind törvényesen történt természetesen,abból egy eset is elég kellene hogy legyen jogállamban a vizsgálathoz,de amíg ez a rezsim van addig ezt csak igen nagyfokú naívsággal bíró emberek remélhetik.

  • gogu
    2014 február 22
    9:20 de. Maga csak tudja. Illemórára miért nem tetszett bejárni?

  • nyizo: Csalódnék ha Fusernek nem lenne szívlapátja és még jobban csalódnék ha nem merné használni ha kell.

  • Llanfair:
    A gengszterváltáskor még én is elővettem volna az enyémet és segítettem volna neki. Ma már szkeptikus vagyok,hogy össze lehet-e valaha is hordani amit szétloptak,de hogy jóvátehetetlen dolgok történtek,abban majdnem biztos vagyok. Mondhatnám Hofival: nem ilyen lovat akartam,de ha már,akkor nem ezt a részét!
    Amikor Ángyántól hallom az újabb gazságokat,és látom,hogy semmi nem történik az ügyben,tudom,hogy ez is része a cirkusznak,és csak találgatni lehet,hogy ez jóelőre kitervelt,vagy improvizáció.

  • nyizo: Én teljesen pesszimista vagyok. Szerintem nem fogja senki megoldani a visszarendezést. De azt hiszem Fuser még remél. Meg fiatalabb is nálam. Meg a saját bőrén érzi. Van Neki elég baja a reményt ne vedd el Tőle!

  • nyizo
    4:35

    Az elmúlt 24 év „szabadpiaci” mérlege: eltűnt a nemzeti vagyon 85 %-a, keletkezett 120 milliárd adósság, és a különféle offshorte-parkoldákban van 240 milliárd dollárnyi vagyon. Az az igazi hungarikum, hogy egyáltalán még létezünk. Persze, a viszonylag még képzett munkaerő ideig-óráig segédmunkásnak alkalmas.

  • Dénes Erős
    8:58

    Most tudtam meg tőled, hogy Csányinak milyen piszok nagy családja lehet, ugyanis jelenleg 18500 hektárral rendelkezik! Tényleg sajnálom szegényt! Szerintem reggeltől csuklódagadásig szeleteli a gyerekeinek a kenyeret! Gondolom, éjszaka meg szánt, mert a földjeit neki is meg kell művelnie. Még szerencse, hogy évente megkapja azt a rongyos 6-7 milliárdnyi földalapú támogatását, és így a zenére tejelő kutúrteheneinek tud venni olykor egy-egy újabb DVD-t. Hát bizony, nem lehet könnyű a családi gazdálkodók élete!

  • frivi:
    egyetértek veled,én ezt úgy szoktam kifejezni,hogy nincs még egy ilyen gazdag ország,szanaszét lopják és még mindig talpon van.
    A kérdés csak az,meddig lehet ezt tűrni?
    A diáktüntetésekkor bennem is feltámadt egy kis remény,hogy nem állnak meg félúton,de csalódnom kellett.
    Egyszer egy öreg birkapásztor mondta nekem,hogy ha túl alacsony a hodály,a szabadban sem emelik fel a fejüket a birkák. Azóta is sokszor eszembe jut,mennyire igaza volt.

  • nyizo: miért is mentek vona tovább? vezetőiket orbánék megvették kilóra. az elv, ugyebár, ha legyőzni nem tudod, vásárold meg! megvásárolták.

  • nyizo
    2014 február 22
    1:30 du.

    nyizo
    Abszolút igazad van! Egyébként ahogy Llanfair barátom is írta, én itthon élek, így a saját bőrömön tapasztalom ahogy élhetetlenné teszik a jelenünket, és ellehetetlenítik a jövőnket. Ez a mezőgazdaságra hatványozottabban vonatkozik, lévén -ahogy frivivel egyszer régebben ezt jól kitárgyaltuk- ennek az országnak a jövője a földben van. És igen, sokszor érzem úgy hogy egy anarchista módszereivel kellene-lehetne rendbe tenni a dolgokat… 🙂

  • frivi
    2014 február 22
    5:31 du.

    LÁJK!

  • nyizo
    2014 február 23
    3:39 de.

    „Egyszer egy öreg birkapásztor mondta…”

    Bölcs ember lehetett az öreg! Hiába na, a természet a legnagyobb tanító…

  • Fuser: én is itthon élek,csak már nyugdíjban,így nem kell annyira aggódnom a holnapi betevőért.Annál inkább a lányom jövőjéért. A bölcsességről meg csak annyit,hogy az öregeket érdemes meghallgatni,mert a legokosabb ember is tanulhat tőlük ha kellően odafigyel.Ez az ember csak 4 osztályt járt és csak a nevét tudta leírni,de ha ritkán megszólalt,akkor megérte odafigyelni. Sajnos már nem legeltet a szokott legelőn,nem tudom mi történhetett vele. Tőle tanultam azt is,hogy akit a kutya „nem vesz be”,tehát morog rá,az jó ember nem lehet.Ennek később hasznát is vettem,de az másik történet.
    Viszont ahogy most belegondoltam,elképzelhető,hogy az öreg juhász volt és nem hunyász,ezért nem volt maradása,de ez csak egy elmélet,semmi alapja. Kinek jutna manapság ilyen eszébe?