Hogy pofon volt-e, nem tudom, lehet, hogy inkább egy balegyenes, vagy egy paraszt-lengő, ki tudja?

Tán maga Menczer Erzsébet sem, hiszen nem egy Miló Viktória, hogy szakszerűen intézze el ellenfeleit, ő – valószínűleg – csak lelkes amatőrként kezdte el püfölni politikai ellenfelét, aki egy kampány-kitelepülés alkalmával túl sok helyett vett el a térből és hangosan bömböltette a zenét.

Ott, ahol ő akarta betölteni a teret és ő akarta bömböltetni a zenét, merthogy ott és akkor ő maga volt a FIDESZ, és azt tudnunk kell, hogy csak a FIDESZ!

Nem mondom, Menczer Erzsébet idegei mostanában rojtosabbak lehetnek, mint a Jóska gatyaszára, mert a hálátlan világ nem veszi figyelembe, hogy mennyit tett ő a közösségért, hanem helyette felemlegetik a gyermeke élettársának kiutalt önkormányzati lakást.

Ez súlyos méltánytalanság, hiszen szolgálataiért igényt tarthatott volna akár százötven hektár jó zsíros földre vagy egy szesz-koncesszió ígéretére is, de ő példásan szerény volt.

Idegesítőek ezek a komcsik, kétségtelen, már négy éve folyik pedig a nevelésük, de még mindig nem tanulták meg, hogy hol a helyük.
Pedig nem olyan bonyolult dolog ez, hiszen csak a pofát kell befogni, lehajtott fejjel félreállni, nem belebámulni a potentát pofájába, hiszen az agresszív nézés hamar kiváltja az adekvát reakciót: mit bámulsz köcsög?

Kell a politikához egy kis egészséges agresszivitás, hiszen maga a példakép sem piskóta. Mikor például hajdan a kollégiumban, mint szarvasbika az ünőért megvívott, csak úgy repültek a székek meg a pofonok, de ez sem csoda, hiszen az érvelés otthon megszokott módja nem az érvek, hanem Viktorka fejének ütköztetése volt Győző bácsi dolomit-öklével.

Tulajdonképpen olyan érdekes ez: a baloldal tanult a múltból, a jobboldal egy félmondatnyit sem.

Baloldalról a szélsőségektől irtózik mindenki, még azok a baloldaliak is, akik amúgy nem kedvelik a liberalizmus eszméit, viszolyognak az erőszaktól, míg jobboldalról az erőszak új kultusza virágzik ki éppen.

Az erő és az erőszak egy tőről fakadnak, aki felfújja magát, az szeretné, ha mások is elismernék erejéből származó fölényét.

Ebből a szép elképzelésből táplálkozik a Gárda, a kidobóember, a jobboldali tüntető március 15.-én, és a Fidesz egyaránt.

Természetesen a dolog nem maradhat ennyiben, hiszen hová is lesz a világ, ha egy mezei talpas ellenzéki egy piaci vita során – merthogy az óbudai piac előtt volt a kitelepülés – visszaszájalhat az uralkodó személyes képviselőjének?

Így aztán, ahelyett, hogy odament volna az elgyepált DK aktivistához aki egyébként teljesen kilátástalanul, de előírásszerűen feljelentette őt, és elnézést kért volna, inkább vissza-feljelentette áldozatát, mondván: a Gyurcsány-párt „felháborító hazugságai miatt a bíróságon fog felelni!”
Viktorka már gyermekkorában is csak az erőt tisztelte és sokat azóta sem változott.

Ő a politikát is erőművészeti mutatványnak fogja fel, neki nem politikai elképzelései vannak, hanem legyőzendő ellenségei, akiket – ha módja van rá – meg kell ölni, már politikailag, természetesen.

De az is lehet, hogy néha a politikai megoldás kevésnek mutatkozik – ki tudja erről mit gondol?
Cselekedetei tanúsága szerint ehhez minden eszközt igénybe lehet venni, fenyegetéstől az anyagi ellehetetlenítésig, hazugságtól a nyálas demagógiáig, erőszaktól az Isten se tudja meddig, mert ezen az úton csak elindulni nehéz, aztán egy idő után megszűnik a gátlás.

Ha ellenzékben van, akkor az utcai erőszak a favorit, lángbaborítani a fővárost, ha kell, az országot, ráküldeni a nyálcsorgató vénasszonyokat a politikai ellenségre, a futball-huligánokat a rendőrökre, a szolgalelkű képviselői csürhét a parlamentarizmusra.

Hatalmon meg – miként Rákosi elvtárs, a nagy szellemi előd mondotta volt – határ a csillagos ég.

Nincs párbeszéd csak perbeszéd, nincs egyeztetés csak döntés, nincs mérés, csak vágás, és az ellenzék csak savanyú pofákat vághat.

A sült libából még a csontok is csak a saját kutyáknak járnak, a többiek meg dögöljenek meg mind.

Akinek meg nem tetszik, az tegyen ellene, ha tud, de vigyázzon nagyon, mert a hatalom nem azért tartja a erőszakszervezeteit, hogy ne legyenek erőszakosak, nem azért fizeti meg a csicskásait, hogy ne támogassák, és ha menet közben elcsattan egy-két pofon, hát majd jönnek az ügyvédek, oszt jónapot.

Vannak, akik erről azt hiszik, hogy ez az erő és a határozottság, ők sajnos nem gondolnak arra, hogy a pofon holnap az ő arcukon csattanhat, hiszen hogy fontosak-e, vagy eldobhatók, azt kizárólag a hűbéri lánc fölöttük álló tagja dönti el.

A korlátlan hatalom vége a hatalmaskodás, mely úgy terjed végig a társadalmon, mint hullámok a pocsolyába dobott féltégla nyomán – mindenki áldozattá válik előbb-utóbb.

Az erőszak persze erőszakot szül – lehet, nem idén, lehet két év vagy tizenkét év múlva, de ahogy a Rákosi rendszer kiszolgálói lógtak hajdan a körúti fákon, úgy lóghatnak még Orbán vazallusai is.

Persze ezt a Vezér már csak a Karib-tenger egy pálmafás szigetén nézi majd a CNN műsorában, mert ő már ezt megengedheti majd magának.

Ezt kellene végiggondolniuk kritikátlan támogatóinak.

Van még rá két hetük…