Macskafogó

2014 április 28 12:05 de.90 hozzászólás

Egyszer majd macskafogó is lesz. Mindazonáltal a szokásos macska-egér „játék” végén az egér nem szokott gratulálni… Én sem teszem. Sem a Fidesznek, sem a magyar sajtónak nem tudok gratulálni.

Szanyi Tibor

Szanyi Tibor

Ez utóbbinak azért nem, mert alig akadt olyan orgánum, amely kellő erővel beszámolt volna arról, miként is látta a magyar választásokat az e téren leginkább autentikus szervezet, az EBESZ. A diplomáciaira emlékeztető nyelvezet ellenére a külső megfigyelők úgy látják, hogy Orbánék elcsalták a választásokat. Nyilván történelmietlen a „mi lett volna, ha…” boncolgatása, de a tények szerint Orbánék nem az urnáknál csaltak, hanem az egész választási cirkusz megszervezésénél. Az ellenzéket kvázi elzárták a nyilvánosságtól, magukról viszont csupa szépet hazudtak. Önkényesen átalakították az egész választási rendszert, s a népet abban a hitben hagyták, hogy semmi lényeges nem történt, továbbá kiiktattak minden érdemi jogorvoslati lehetőséget. Legvégül pedig gőzerővel krimivé alacsonyították a politikai csatát.

Nem küzdelem volt ez, hanem csata. Csata, amelyet a hatalom híradósai és önkéntes csatlósaik közvetítettek.

Bár nem tagadom, magam is írhattam sokfélét, szerepelhettem is sokfelé, egy-egy előbuggyanni hagyott igazságom legfeljebb a fuldokló prüszkölésének tűnt a kollaboráns világban.

Nyilván most sokan azt várják tőlünk, gyakoroljunk önkritikát!

Eszünkben sincs! Bár bizonyosan mi is hibáztunk sok dologban, ám a demokrácia lemészárlását mégiscsak dőreség a demokratákra kenni. Nyilván Horthy, Szálasi, Rákosi vagy mások ellenzéke is követett el hibákat, a történelem mégse az elnyomottakat, hanem az elnyomókat teszi szégyenpadra. A szégyenpadot jelenleg Orbán „bérelte ki”, csak még nem ült rá.

Most még a felcsúti dísztribünön ünnepelteti magát.

Tanulság mégis van, nem is kevés.

Valós alternatívaként lebegett sokak előtt, hogy bojkottálni kellett volna ezt az egész NER-t. Magam sem voltam a bojkott híve, habár a legközelebbi országgyűlési választások esetében már nem zárom ki, hogy mégis e mellett törjek lándzsát. (A közelgő EP-választás esetében viszont teljesen más a rendszer, merthogy ez szavazatarányos és tisztán listás. Csapatok vs. csapatok. Nincs határokon kívülről való levélszavazás, nincs kényszerkoalíció, nincsenek miniszterelnök-jelöltek stb., habár a sajtó- és médiahelyzet sajnos ugyanaz. Az ősszel esedékes önkormányzati választások bojkottálása pedig azért értelmetlen, mert a kiüresített helyhatósági pozícióknak alig van hatalmi tétje.) A gyakorlat megmutatta, hogy a hatalomnak elég minden negyedik szavazópolgár voksának elnyerése, s ez automatikusan kiadja a kétharmados parlamenti „győzelmét”. A gyakorlat megmutatta, hogy a „győztes” harmadannyi szavazattal is képes egy-egy mandátumhoz jutni a leggyengébb bekerülőhöz képest.

Sokan állítják, hogy hiba volt összefogni az MSZP-ből kivált, illetve az ez utóbbiakhoz csatlakozó erőkkel. Szerintem pedig szükségszerű volt. Annak ellenére is, hogy én sem örültem neki, mert a baloldaliság nem könnyen vegyíthető a szabadkapitalista, neoliberális eszmékkel. Mégis megtettük, mert a demokrácia iránti vágyat véltük elégséges kötőanyagnak.

A legtöbben viszont azt állítják, hogy késői volt az összefogás, s így a mondanivaló időben nem tudott összeérni. Ezt vitatom, mert a fenti okoknál fogva a mondanivaló soha nem tud összeérni, a

demokratikus elkötelezettségen túlmenően, s mint láttuk, ez kevés. (Megjegyzem, normális demokráciákban a demokratikus erők versenyeznek egymással.) Megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy alkalmas volt-e a közös miniszterelnök-jelöltünk? A fórumaink tömeges tanúsága szerint igen, a sajtó nagyobbik hányada szerint meg nem. (Alkalmasság dolgában azért mégis legyen annyi támpont, hogy Mesterházynak sokkal-sokkal több gyalázkodást kellett kibírnia, mint a mára túlnyomórészt kormánypártivá vált sajtó által „udvariasan” megkímélt Orbánnak.) Én viszont minden lehetséges kritika dacára kitartóan azt gondolom, hogy egy demokratikus gondolkodású ember lényegesen jobb jelölt, mint egy hatalmi tébolyban fetrengő, stadionokkal és sasos zászlókkal kérkedő, betegesen hazudozó, népnyúzó rablóvezér.

Többen azt is hangoztatták, hogy gyenge volt a kampány. Kétségtelen, a diktátorokkal szembeni nyilvános, politikai kampány többnyire gyenge. A diktátorok akkor buknak, amikor elszámítják magukat. Orbán egyelőre nem számította el magát. Ellenfeleit anyagilag persze kicsinálta, amit jól mutat az, hogy a kormányváltó összefogás együttesen is kevesebb pénzből kampányolhatott, mint Schmuck Andor, avagy más kalandorok mozgalmai.

Politikai egység, média és pénz hiányában ennyit tudtunk. Nem kimagyarázás, csak tény, hogy az MSZP mégis növelni tudta a szavazóinak a számát (bár kisebb mértékben, de sajnos a Jobbik is), a Fidesz pedig a mi bővülésünk közel háromszorosát vesztette 2010-hez képest. Az eredmény viszont ugyanaz: kétharmad. Ennél vaskosabb bizonyíték kevés adódhat a csalásra.

Immár soha nem tudjuk meg, mi is lett volna a választások kimenetele, ha tisztességes lett volna a jogi környezet, ha lett volna méltányos nyilvánosság, s ha a levert milliók polgári öntudata erősebb lett volna a nyertesek százezreinek aktivitásánál. Azt viszont tudjuk, hogy újdonsült kritikusaink picit sem jeleskedtek a fentiek orvoslásában, de a szerintük belső anomáliáink elrendezése ügyében is bőszen hallgattak, leszámítva a halk sugdolózásra alkalmas helyeket. Elismerem, mindig van mindenen javítani való, de az nem jó, ha a belső motorosok akkor válnak külső megfigyelővé, amikor a gépet a fal állítja meg.

Aztán volt/van egy Simon-ügy is.

Nem tudom, normál ésszel mi a vérlázítóbb, egy esetleges (bár nagyon is ködös) korrupciós történet, vagy az, hogy az ún. koronatanú életét veszti a hatóságok kezei között?

Simon és Rogán egyazon eset. Több a látható vagyon, mint a jövedelem.

Az egyiknek börtön jár, a másik pedig mandátumhoz jut. Ez lenne a választók valós akarata? Ugyan már!

A magyar zsigerek persze megszokták az évszázadok során, hogy a hatalom birtokosai másokkal nem egyenlők a törvény előtt. Orwelli jelzővel élve: egyenlőbbek. A magyar zsigerek persze hosszan képesek tűrni az igazságtalanságokat, sőt, a dörgölődzés sem ritka. A magyar zsigerekre jól tud hatni az, aki a nemzeti sikertelenséget lovagolja meg. A magyar kudarcokért Orbán szerint az EU a felelős, Vona szerint pedig ezenfelül a cigányok és a zsidók is. Ha csak rövid magyarázatot adnak, akkor meg a szerintük kommunisták, udvariasabban: a baloldal. Egyik kezükkel röhögve kasszírozzák (pénztárgép nélkül!) a bamba Brüsszel euróit, a másikkal meg a sanda Moszkvából vagy akár Teheránból igyekeznek „ezt-azt” felmarkolni. Igaz, embereik azért más zavarost is felkeresgélnek… Szóval szélsőjobbos ország lettünk. Úgy tűnik, a népakarat szerint erre van a legnagyobb igény. Persze láttunk már ilyesmit kis hazánkban! Nem lett jó a vége… A történelem úgy hozta, hogy politikailag újabb erőpróba előtt állunk.

Az európai parlamenti választások következnek. Miközben az a valóságos kérdés, hogy a magyar

politikai pártok milyen arányban képviseljék a magyar választópolgárokat ebben az európai testületben, a Fidesz és a Jobbik egyaránt úgy állítja be a helyzetet, mintha követeket kellene küldeni az ellenséghez. A népbutításnak eme fokához viszont teljesen felesleges EU-tagnak lennünk! Igaz, egyre kevésbé vagyunk azok. Magyarország stratégiai érdekeit úgy Orbán, mint Vona immár az EU-n kívüli pontokhoz köti. Orbán atomerővel Moszkvához láncolja hazánkat, Vona pedig a piszkos munkát végzi az eddigi szövetségi rendszerünk gyalázásával.

Ezt a két mételyt nehéz lesz kivágni az ország testéből. Miközben az EU is rengeteg változtatásra szorul, úgy végképp nehéz. A világpolgári lendület viszont túl sok a magyarnak. Aki világpolgárnak gondolta magát, az már alighanem elment innen. A maradók soraiban egyre erősebb a provincializmus kultusza, s a minél rosszabb helyzet őket erősíti tovább. Amikor viszont már csak a leggyengébbek s az öregek maradnak idehaza, akkor válik világossá, mit tett velünk, sajnos velünk együtt az oktalan gőg, a gőg bajnokaival az élen.

A magyar baloldal, az MSZP ezzel szemben szolidáris Európát akar.

Azt, hogy a szerencsésebb sorsért ne kelljen elmenni a hazából. Azt, hogy a gazdagok ne üljenek tort a kifosztottakon. Azt, hogy az anyagi és szellemi javakhoz ne a tolvajok, hanem az ezeket megteremtők jussanak.

Európában nem kell nyomorogni, mert Európa tehetséges és tehetős.

Európa a világ legerősebb gazdasági hatalma. Ezt a hatalmat akarjuk a kontinens, annak népei, s a családok javára fordítani. Ez a baloldal küldetése.

Igazuk van azoknak, akik közösségépítést várnak a baloldaltól. Igazuk van, hiszen a baloldal pont ebből eredezteti magát. Igazuk van, jóllehet a baloldal közösségei nem arra valók, hogy belőlük egyéneket kicsipegetve szabad versenyes kiváltságosokat varázsolgassunk. Aminek most vége van, az a belvárosi lakáskávézók és az ezekről tudósítgató szerkesztőségi ömlengések világa. Ami elkezdődött, az pedig egy összeurópai küzdelem a gyűlöletcsapatok tobzódása és a méltányosság reneszánsza között.

Szanyi Tibor

90 hozzászólás

  • Már csak távirati stílusban tudok erre reagálni.
    A bojkott jó módszer de nem az egyedüli és messze nem a legjobb. A Fidesz erre is gondolt és jó előre azt is kisajátította elcsalta a szokásos immár klasszikus módszerrel, moralista kirohanásokkal a közönséges és céltalan távolmaradást bojkottként adta be az embereknek, akik hittek nekik.
    Kisajátította az ellenzők és Fidesz ellenfelek szerepét is, némi bemelegítő de valójában a Fidesz bűneit és kapcsolatait konkrétan fel nem táró, mellébeszélő idealista fikázással megszerezte rengeteg ember bizalmát, a megszerzett bizalom segítségével szavazástól távol tartotta a polgárokat, akik nem vették észre, hogy ugyanezek az emberek és orgánumok a Fidesznek a malmára hajtják a vizet esetleg az ő megbízásukat teljesítik, mert eközben ugyanők éles hadjáratot indítottak az összefogás ellen ugyancsak a hasonló segítőkész moralista álarcban. Ez volt a választás legundorítóbb csalása, és ezek még utólag is magyarázkodtak és verték a mellüket, hogy lám nekik volt igazuk.

    A Fidesz győzelme nem volt törvényszerű, többek között diplomácia vonalon főleg külügyi vonalon is látható volt, hogy igen sok anyagi kiadással járó ügyüket elhalasztották a választások utánra, számítva esetleges vereségre, kormányváltásra és egyéb forgatókönyveket is készítettek vereség esetére belpolitikai vonalon is. Tehát egyáltalán nem volt irreális a Fidesz veresége.

    Ők keltették a mítoszt, hogy a Fideszt nem lehet eltávolítani demokratikus módon. Ők süllyesztették apátiába és reménytelenségbe a választókat pont azért mert elmozdíthatók lettek volna választásokon is, ezt tudták.

    Sok mindenre akartam reagálnia cikkel kapcsolatban, de most már nagyon hosszú lett a kommentem nem akarok könyvet írni másokra hagyom a folytatást.

  • Fenyvesi Glória

    Mi a fontos Szanyinak? A „szövetségi rendszerünk”(EU)
    ,vagy a magyar érdekek érvényesítése?
    Láthattuk ,éveken keresztül, hogy mennek neki a szocik képviselői(Göncz Kinga, stb..)a magyar érdekeknek.
    A választók pedig egyre tisztábban látnak…

  • Isten segits, ha ez a „kapitany” be kerul az EP-be. Marpedig befog.

  • Tibor,
    Téged kapitánynak mondanak, joggal, aki azonban elhagyja, itthon hagyja a süllyedő hajót. A leggyengébbeket, az öregeket… Helyes ez !?

  • Csak az a baj, hogy az EU ellenes hangok sokkal erősebbek, vagy legalábbis hangosabban szólnak. Sajnos még azok az ismerőseim is EU ellenesek, akiknek gyermekei, unokái is kint élnek, és nagyon jó módban. Hiába érvelek, hogy ha kiszállunk az EU-ból, nem lehet csak úgy beugrani az autóba és kiszaladni egy látogatásra, seftre, mert újra jön az útlevél stb. Sőt, azok sem tudnak csak úgy átszaladni hétvégére vásárolni, fogászatra, fodrászhoz vagy befektetésként felvásárolni a határ-menti lakásokat, házakat. A családjuk itteni és ottani ága is EU ellenes.
    Más: hangosabban kell a demokratikus ellenzéknek mantrázni, hogy a honi beruházások, akár külön-külön, akár egyben, konkrétan hány euróból valósulhattak meg. Persze nem a fantáziatlan, minden főtéren megtalálható vízcsobogókra és szörnyű kockakövekre gondolok. Nem lehet elégszer elmondani,mit kapunk az EU-tól, mert a tudatlan, nem gondolkodó többség papagájmód szajkózza a baromságokat.

  • Kedves Jimbo. A Deutsch és Tőkés fanoknak tényleg nagy arculcsapás.

  • Iván: Sajnos valakinek el kell mondani Az EU-nak mi történik az országban. A Fidesztől nem várhatjuk az igazat. Nem érdekük.

  • Fenyvesi Glória
    2014 április 28
    12:52 de.. Nekem már biztos helyem van Európában. Ha sikerül az álma, és kiteszik az EU-ból emlékezzen rám aki azt mondja, hogy az rémálom. Csak maguk még nem tudják.
    A választók (maga is) azt látják amit vezetőjük láttatni enged. A lóellenző a lovaknak való. Embernek nem áll jól.
    Ha sikerül kilépniük Európából akkor Isten irgalmazzon maguknak. De Isten nem szereti az ostobákat.

  • Tibike azért jelentkezett EU.parlamenti képviselőnek,hogy
    „papagájmód szajkózzza a baromságokat” szeretett hazájáról!

  • Llanfair!
    Most mar tudjuk azt is, hogy magat miert nem szereti az Isten: kb. azert amiert a TOBBSEG Magyar sem. Ennyi.
    Richard!
    Ezt te sem gondolod komolyan. Igaz???
    De csak almodjatok meg mast is, hogy miert vesztettetek.Biztos vagyok benne, hogy meg tudtok valami UJJAL is kijonni. Kar, hogy meg magatok sem hiszitek, csak sutogetitek a poenokat. Lesz aki hisz nektek, de tobben lesznek akik nem.

  • Llanfair!
    „A Deutsch és Tőkés fanoknak tényleg nagy arculcsapás”.
    Ne hidd!!! Mi csak elfogadjuk, amit DEMOKRACIA nyujtani tud. Sajnos ti nem.
    Egy ev alatt nem talakoztam senkivel(politikussal sem),aki ki akart volna lepni az Uniobol. Ezt csak ti probaljatok felremagyarazni.

  • bartha: te sem lennél különb 🙂

  • jimbo: ha lehet, hagyjon fel a „mi” használatával. egy józanabb pillanatában kijelentette, hogy nem megy el szavazni, mert nincs rá morális alapja.
    úgy vélem, ez a józanság tova illant…
    ha pedig EZT, ami itt van, demokráciának tartja, akkor vagy ostoba, vagy hívő. választhat, különös tekintettel a dokumentálható kijelentésére.

  • Jimbo. Mellélőtt. Ha már személyeskedni akar akkor okosabban. Ha jól emlékszem én nem személyeskedtem. Nekem Isten rengeteget segít. A feleségemet pedig a tenyerén hordozza. Ennek fénye rám is vetül. Az pedig, hogy nem szeretnek engem a magyarok, maga azt honnan veszi? De ha nem szeretnek akkor mi van? A maga szeretetére nem is hajtok. Mit csinálnék vele?
    A maguk demokráciája? Ahol a Fideszes azt csinál amit akar a többi meg kussoljon? Magának fogalma sincs a demokráciáról.
    Ki az a Ti? Csak én vagyok. Nekem nincs egyen véleményem. Nincs rá szükségem. Ha nem akarnak kilépni annál jobb maguknak. Nekem már mindegy. Ennyi.

  • Domnule!
    Az ostobasagrol jobb ha maga nem beszel. HA en ostoba vagyok, akkor kettonk kozt csak annyi kulonbseg van, hogy en nem tagadom. Azonkivul meg annyi, hogy bennem nincs gonoszsag, amit magarol nem mondhat el.
    A szavazastol tavolmaradasomrol, CSAK annyit, hogy Au.- bol nem szavaztam volna, de itt mar az en „jovom”-rol is szo van. Azt hiszem, moralis ebbe beleszolni.Biztos vagyok benne, hogy ezt maga maskent latja, de ez a maga baja.Valszeg azert is, mert sejti, hogy hova NEM tettem X-et.

  • JIMBO
    2014 április 28
    8:35 de.

    ”De csak almodjatok meg mast is, hogy miert vesztettetek.”

    Az egész magyar nép az egész magyar nemzet veszített azzal ami az utóbbi években történik és a veszteségek sora még sajnos nem ért véget. A kommentedből úgy tűnik, hogy az a demoralizálási munka amelyet a Fidesz véghez visz téged is megdolgozott. Legalább is szívesebben olvasok valódi egyéni véleményeket, még ha nem is értek velük egyet, mint a tidhez hasonló személytelen előre gyártott klisé kommersz megjegyzéseket.

  • Kovács Szidónia

    S adjon Isten szép napokat! Szebbeket…mint eddig!
    Legelsősorban Gadzso hozzád szólnék: mi alapod van hogy baromságnak nevezd mindazt amit Szanyi Tibor mondani fog az EU parlamentben? Végre olyan ember kerül oda aki ki meri mondani emberek baj van! Ki kell mondani , és kell tenni a problémák ellen! Kérlek szépen olvasd el a Magyar Szocialista Párt programját és az után nevezd baromságnak! Amennyiben a programmal kapcsolatban kérdésed van szívesen állok Rendelkezésedre!

  • Kovács Szidónia

    Ille István: élek 😛

  • A cikk írója írta, a közelmult választásokat ” külső megfigyelők szerint”elcsalták a választást. Ha ez igaz lenne, akkor külső megfigyelők már nemzetközi botrányt idéztek volna elő, ebből a tényből.
    Tehát, az egész NEM igaz.
    Így, az sem igaz, hogy az ellenzék összefogása számított, hiszen ki szavaz olyan pártra, amit „összefogás” vagy ” kormányváltó pártra” tenné a vaksát? Ilyen párt nem létezik.
    Az sem igaz, hogy az ellenzék hátrányban volt a médiában, mindent a Fidesz uralt., A Népszava, Népszabadság, MTV stb. micsoda? Az is fidesz kézben van?
    Tehát, az egész cikk úgy NEM IGAz, ahogy van.
    Kár a fáradságért, hazug mint általában minden, ami Szanyitól származik.

  • Majlath M. Monika

    Fenyvesi Glória: Mi a fontos Szanyi Tibornak?Szeretnék kidomborítani az MSZP megalkuvás nélküli baloldaliságát, s egyben hitet adni ahhoz, hogy évtizedek jobboldali dominanciájához képest az európai baloldalnak most van esélye relatív többségbe kerülni az EP-ben. Másodsorban sok mindent szeretnének megváltoztatni a mai EU-ban, főként a megszorítások konzervatív vonalvezetését a szolidaritásával felcserélni. Harmadsorban pedig a Horn-i örökséget alapul véve azt kívánjuk megerősíteni az emberek tudatában, hogy a párt biztos pont az európai dimenziókban.

  • Kovács Szidónia

    JIMBOOO: A Jobbik nem akar kilépni az EUból?
    Igaz ők nem emberek / nem politikusok csak lények 😛 úgyhogy valahol egy kicsit igazad van hihih

  • jimbo: a „domnule” megszólítása eleve ostobaságra vall, ugyanis csak a maga zakkant elméjében tudatosul az, hogy én román vagyok, ezért ez a megszólítás jár.
    hogy maga rólam mint mondhat el, már megbocsásson, teljesen zártkörű. mármint, a gyógyászati csoportjára tartozik.
    nem ausztráliából vallott szint, nemzettárs, hanem itthonról, már hazai címről, akkor, hogy’ is állunk a jellemmel? nem kellene hazudnia, és akkor nincs kritika. magának jövője? itt? komolytalan…ahhoz kevés a bocskai meg a székely kapu.

  • sziszi: örülök! majd híllak!

  • Kovács Szidónia

    István Híjjá híjjá még VIPbe nyomorgok…de na …vagyok – szegény grácia fejednek

  • figyelő: hámáméne. megnapersze. maga csak tudja, hiszen, mint többször kiderült, maga az igazság bajnoka 😀

    most gondolja el: tegnap voltunk esztergomban. mi több, a bazilikában is. az altemplomban demonstrative hirdetik, hogy ott nyugszik mindszenty hercegizé. belépődíj ennyimennyi. kérdem: ha adok 10 eurót, kihozzák? nem. akkor kösz, de nem vagyok kíváncsi rá. moszkvában lenint 5 dollárért hozták volna ki…

  • Richard!
    En respektalom a velemenyed. Te nem az enyemet. Ezzel nincs semmi baj. A baj ott van, hogy probalod beallitani, hogy CSAK a te velemenyed a helyes. Ezert kar… Nagy kar, mivel nem meggyozo. Kulonben, ha ugy gondolod, hogy az en velemenyem ELOREGYARTOT, akkor olvasd el a ti oldalatokrol erkezoket, es (tartalak olyan inteligensnek) ra jossz, hogy a tieitek a sablon, mert ’10 ota semmit nem valtozott, legfoljebb annyiban, hogy most(vagy barmikor) te is bealltal a szajkozok koze.
    Kar, mert ertelmesnek tunsz. Kulonben semmi kozom a fideszhez. Szerintem egyik kutya, a masik eb.

  • Kedves Figyelő:
    Figyelmébe ajánlom a 168 óra cikkét! – tájékozódjon mielőtt butaságokat mond!

    A korrupciós botrányok uralják a kampányt
    Az EBESZ választási megfigyelő missziója Magyarországról

    A főbb kereskedelmi televíziók vagy a kormánypártokhoz kötődnek, vagy csak szórakoztató műsorokat közvetítenek, a kormányt érő valódi kritika lehetősége erősen leszűkült – többek között ezt állapították meg a Magyarországra küldött nemzetközi választási megfigyelők, akik szerint a kampány márciusban felerősödött és a korrupciós ügyek uralják.
    Kiadta félidős jelentését az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) korlátozott választási megfigyelő missziója. A megfigyelők még március elején érkeztek Magyarországra, hogy figyelemmel kísérjék az áprilisi országgyűlési választás menetét.

    A jelentés felidézi, hogy április 6-án mintegy 8 millióan járulhatnak az urnákhoz, hogy megválasszák a következő négy év parlamenti képviselőit. A módosított választási rendszer eltörölte a második fordulót, és a korábbi 386-ról 199-re csökkentette a parlamentbe bejutó képviselők számát. A Fidesz–KDNP-kormány számos törvényt fogadott el az elmúlt négy évben, köztük az új alkotmányt és az új választási törvényt, ez azonban nyilvános konzultáció és az ellenzékkel való valódi párbeszéd nélkül történt – írják a megfigyelők.

    A kampány hivatalosan február 15-én kezdődött, a kormánypártok azóta folyamatosan azt kommunikálják, hogy a szavazóknak április 6-án a jövő (Fidesz–KDNP) és a kommunista múlt között kell választaniuk. A baloldali összefogás kampányának középpontjába a demokrácia helyrehozását emelte, többek között népszavazást ígérnek a paksi bővítésről. A Jobbik a biztonsági kérdésekre helyezi a hangsúlyt és nacionalista javaslatokkal kampányol, közben pedig romaellenes és antiszemita retorikát alkalmaz – adta hírül honlapján az Origo.hu.

    A megfigyelők szerint a kampány jelentősen felerősödött márciusban, egyre inkább az állítólagos korrupciós ügyek kerültek a középpontjába. Az ellenzék szerint a Fidesz egyenlőtlen versenyfeltételeket teremtett, állami hirdetésekkel szórta tele a médiát és civil szervezeteket használt fel a kampányban. A Fidesz arra hivatkozik, hogy ezek nem kampányhirdetések, hanem társadalmi célú reklámok.

    A megfigyelők úgy látják, hogy a piacvezető kereskedelmi tévécsatornák vagy a kormánypártokkal állnak kapcsolatban, vagy kifejezetten csak szórakoztató műsorokat adnak, ami erősen leszűkíti a kormányoldalt érő kritikák lehetőségét. Aggódnak jelentésükben a Magyar Távirati Iroda és a Médiatanács politikai függetlensége miatt is.

  • jimbo: melyik ország felségjele AU? mert, hogy ausztráliáé nem, az tuti: még a gépkocsi jelzéseken is AUS.
    gondolom, az AU az magáé: autista 😀

  • Kerekes Iza
    2014 április 28
    10:17 de.
    Kedves Iza, rossz helyen kopogtat!
    Ismerem a 168 oldalt,és hazug szövegét.
    Ne fáradjon, sajnos, mindenki azt a hazugságot olvassa, ami politikai hovátartozásának megfelel.
    Nekem nem,ennyi.

  • Majlath M. Monika

    Figyelő hogy ön milyen okos! Súgok valamit a szemellenzőn kívül is van élet….vegye le

  • figyelő: touché! maga is azt a hazugságot olvassa 😀 ill. helyesbítek: hazugság ügyben önellátó.

  • Majlath M. Monika
    2014 április 28
    11:28 de. kÖszi az elismerést. 6 ezer kilóméterre nincs szemellenő, csak olyan tények, melyeket ismerünk már. Pl. Szanyi Tibort.
    Azt hiszem másnak van problémája a színes szeműveggel…….

  • Na szóval az EU-s „játszótérre” nem hívtak minket, hanem mi kéredzkedtünk be. Ennek egyenes következménye, hogy a játékszabályokat nem mi diktáljuk, hanem nekünk kell alkalmazkodni hozzá. Így most azon se csodálkozzunk, hogy a választási rendszert kritizálják. Attól, hogy a jelenlegi kormánynak ez nem felel meg arról csak is ők tehetnek, hisz a csatlakozási tárgyalásokat maga OV folytatta.

  • Azért azt gondolom,hogy Szanyi Tibor tett le az asztalra politikai és emberi szinten is! Tiszteletre méltó ember! Az orránál egy kicsit tovább kellene látnia kedves Figyelő! Nem gondolom ismeri a képviselő urat!

  • Asszem, előbb lehiggadok egy cseppecskét, és majd csak azután véleményezem Szanyi úr írását…

  • Kerekes Iza
    2014 április 28
    12:36 du.
    Már írtam,hogy minden a hovátartozáson múlik.
    Amit Szanyi Tibor letett a magyar jövő, a magyar politika asztalára, nekem nem kosher! Most mit tegyek?
    Mellesleg, lejárt a lemeze már régen, pillanatnyilag a Fidesz van 2/3- os képviselői többségben a parlamentben. Nem volna jobb egy keveset hallgatni?

  • Nos mi nem kóser? Véleményem szerint fogalma nincs a munkásságáról….Mit tegyen – megmondom – tegyen le többet mint a Szanyi úr! Vétózza meg fenti írásának bármely mondatát! Hajrá….
    A FIDESZ csalt – Tény!
    És igen jobb lenne ha hallgatna! Jobban járna higgye el nekem 😉

  • Figyelő
    2014 április 28
    12:55 du.

    Na hát pont ez a mentalitás uralkodik:

    „pillanatnyilag a Fidesz van 2/3- os képviselői többségben a parlamentben. Nem volna jobb egy keveset hallgatni?”

    Ennek pont az az üzenete ami történik is 4 éve: Mivel a parlamentben kétharmadja van a Fidesznek, így mindenki hallgasson (kussoljon). Egy párt van csak a gáton és akkor az biztos, hogy mindent jól is csinál? Ha nem csinál valamit jól és kussolni kell, akkor hogy lesz erre figyelmeztetve az ország? Miféle demokratikus minta ez?

    Pontosan erre találták ki a demokráciát, a fékek és ellensúlyok rendszerét, amit a kormány kiiktatott így fékek nélkül robog ez az ország -ki tudja merre. Aki szakadékot lát az hallgasson, mert kétharmadja van a kormánypártnak. Pusztuljunk közösen meg ebben a robogó tákolmányban.

    Hát ennek épp ez az üzenete, és ez marhára nem jó hozzáállás!!!

  • Kovács Szidónia

    Falusi: sikerült már lenyugodnod…..???

  • Iza, Szanyi „munkássága” csak ártott a magyaroknak, de ne mondja senkinek!

  • Hunvcanad és mások:
    Szanyi már régesrég a sülyesztőbe lesz, de a Fidesz még mimndig a kormányon lesz! Na, hogy tetszik ez egyeseknek?

  • Erre én is kíváncsi vagyok, ígérem nem mondom el senkinek! Miben ártott, mivel ártott? Súgjon nekem valamit!

  • figyelő: szóval akkor mégsem semleges outsider drukker…és mégis, maga személyesen, mit fog profitálni a fidesz kormányzásából?
    mert, ha semmit, akkor sok értelme nincs a nyelvcsapásainak. ha bármit is, akkor se, mivel nem tudják, hogy a nyelvcsapások kitől származnak. klára néni, fogja már fel, igencsak picike porszem, ahhoz képest,amit produkál 😀
    mit is adott elő megint? teljesen mind1, hogy szanyi, gyurcsány, bajnai, bárki a baloldalról – a fidesz bérenc schiffert most hagyjuk is – maga fogvicsorgatva előugrik a sarokból, és acsarkodik, jusztis alapon.
    valaki korábban megkérdezte: mégis, mi tetszene magának? mert hát, kifejtette, hogy orbán se tetszik, vonától borsódzik a háta, a baloldal bármelyik formátumát von haus aus utálja, mégis, mi maradt, akiknek szívesen nyalná a seggét?
    mert az utóbbi időben ebbéli állásfoglalása egy csöppet zavaros 😀

  • ILle, szövege olyan gyerekes és prímitív amit hozzám rólam írt, hogy jót szórakoztam rajta.
    Gondolja, hogy Montrealban acsarkdni fogok ha bármi változás történik magyar hónban? Nem hinném.
    Viszont egy biztos, Szanyi nem versenyképes a Fideszhez.
    Ja, és mégegy. Tudja mit? Seggnyaló, az maga a javából!

  • Klárika,
    ezt nem vártam Tőled.Mi az hogy kosher? Csak nem kezdtél el héberül tanulni?Írhatok Neked egy hosszú-hosszú levelet ivritül? Biztosítlak róla,hogy emberibb színvonala lesz,mint itt jobber barátaid böffentései.

  • figyelő: nade klára néni! micsoda modor ez? maga, mamácska, attól tartok, nincs abban a helyzetben, hogy bármin is szórakozzon, bár önmaga elég röhejes, ahogy sorban beledől a saját dugájába. klára néni, gondolja, hogy mindenkit én biztatok fel, aki elkeni a száját? magácska, mamácska, mint egy rugós bohócfej, ha kinyitják a dobozt, előugrik, csakhogy, már nem rémiszt senkit. miért kellene a fidesszel versenyképesnek lenni? tudja, mamácska, brüsszelben csöppet nagyobb méretekben megy a móka. ott a fidesz csak egy tizedesvessző.
    ami az utolsó megnyilvánulását illeti: még azt sem veszi észre, hogy már rég lecserélték a segget a szája előtt 🙂

  • gyuri10: ne értékeld túl bencsicset. ő már réges-rég magyarul sem ért.

  • Pisti,
    ne haragudj,de most tőlem plagizáltál.Hagyd az „értelmet” én a fogalmazásról és helyesírásról „dünnyögtem egy új mesét”.

  • Ille István
    2014 április 28
    3:29 du. Tudja Ille, ezt a szövegét nyugodtan be tudom adni perelés végett!
    Az emberi aljasság és mocsár kitűnik belőle.
    Gratulálok.

  • Figyelő
    2014 április 28
    2:43 du.

    Kedves Figyelő!

    Nekem tök mindegy, hogy Szanyi kapitány hol lesz, vagy az MSZP amikor a Fidesz kormányoz vagy sem! Egyáltalán nem érdekel Szanyi, nem is ejtettem róla szót. Én elvekről, mentalitásról beszélek ami teljesen el van torzítva egyes -de inkább többes- esetekben, mint pl. annál amire reagáltam. Nonszensz, hogy hallgasson az ember, mert a Fidesznek kétharmadja van!! Legyen az Szanyi kapcsán vagy bármi kapcsán kinyilatkoztatva. Ezt a kis apróságot tessék észrevenni!

  • Nagyon remélem, hogy figyelő (ezek szerint Montrealból) nem szavazott hatodikán. Mert ha csak Leninig jutott a többségi (bolsevik) demokráciában, az elég rémisztő. Ezen kívül tudatom, hogy megfigyelő szervezetek a véleményüket nem a fél város felgyújtásával és a Parlament körbepisilésével szokták közölni, hanem hosszú, adatokkal alátámasztott elemzésekben. És még kép sincs bennük, úgyhogy ne fogjon ilyen elemzések elolvasásába, nem lesz leleplezve a gyilkos a végén:)))
    És ha tisztelettel megkérhetek minden külföldi magyart: el a mancsokkal a hazámtól! Majd akkor határozzák meg, hogy „mi a magyarok érdeke”, ha itthon szívják a 27%-os áfát, a 43 féle új adót, a teljesen szétzilált közigazgatást (nyilván nincs idejük alantas aktákkal törődni Bolseviktor varázsos szemöldökei mellett), az ellenséges, harci-marci légkört, a szégyenletes külpolitikát, a megnyomorított gazdaságot. Éljen és virágozzák a 43,7%-os Kétharmad! (Havi 49 ezerből.)

  • Éljen és virágozzák a 43,7%-os Kétharmad! (Havi 49 ezerből.) Ja, ez CAD-ban ma kb. 234 kanadai dollár. Ez még az árkülönbségekkel sem igazi életlehetőség

  • JIMBO
    2014 április 28
    10:11 de.

    „En respektalom a velemenyed. Te nem az enyemet.”

    Én is a tiedet amennyiben valós vélemény, de a szóban forgó 2014 április 28 8:35 de. kommented az nem vélemény volt hanem kihívó gúnyos párbeszéd.
    Az én kommentem csak a meglátásaim leírása volt, egy szóval sem állítottam be etalonnak, sőt másokra hagytam a folytatást. Te úgy folytattad.

    Amit viszont leírtam, ha megvitatni lehet is de tények.
    —-
    Nézzük tovább.

    Az MSZP hazudott éjjel nappal, nem lett belőle baja amíg Gyurcsány szót nem emelt ellene és abba nem akarta hagyatni. Akkor elvesztette minden hitelét.
    De akkor jött Orbán és közölte „ne arra figyeljenek amit azért mondok, hogy megválasszanak” és hitelessé vált pedig ezzel nyíltan kijelentette, hogy nem az igazat mondja, i.e. hazudik.

    Gyurcsány kezelte az utcai zavargásokat, vitatható jól vagy rosszul, de nem használt éles lövedéket, nem ölt meg senkit, nem is akart. Még így is megbélyegezték és nagyon megkapta a magáét.
    De jött Orbán békeidőben, és közölte, „megtanultam, hogy az ellenségem ha tehetem meg kell ÖLNI”. Nem az ország, nem a demokrácia ellenségét, hanem a sajátját.
    És nem azt mondta, hogy LEGYŐZNI hanem ölni akart és ezt gátlástalanul ki is hirdette. És ezek után még megválasztották.

    Gondolod ez a véleményem? Nem teszem hozzá a véleményem, csak tényeket soroltam fel ami kiszúrja az emberek szemét mégsem veszik észre. Nem vagyok sem Gyurcsányista sem elkötelezett balos, egyszerűen csak leírtam néhány tényt véleményezés nélkül mindenki gondoljon róla amit akar.

  • Figyelő
    2014 április 28
    1:59 du.

    „ártott”?
    Kedves Figyelő, nagyon naív dolog a múltidő használata ebben az esetben, mert még csak ezután fog ártani igazán, ha ott lesz Brüsszelben. Az a baj, hogy ott már sajnos az ország hírnevének is, nem csak a pártocskájának.

  • Én nem szvaztam, de azért véleményem lehet, mint másnak is van.
    Kanadában is volt választás, másnap a magyar után. Itt 45%-ra sikerült, ami itt is 2/3-nak számít.

  • Az viszont igaz, hogy legalább a gyakornokoknak lesz egy kis nyugalma.
    Csak hát…

  • Kovács Szidónia
    2014 április 28
    9:57 de.

    Szidike, Romániából. Ez most komoly? 🙂
    Gondolod, hogy a te értékrended a meghatározó?
    Ugyan, ne nevettess :)))

  • Fenyvesi Glória

    glória, keressen egy másik fórumot. már többször figyelmeztettük, itt nincs pártpropagandának helye.

  • A fomoderator Ille, mar megint folvette azt az inget, amirol azt allitja, hogy nem az ove.Vajjon fogja-e viselni??? Egyebbkent, mar unalmas lehet az „utolsoszo” dolog. Nem???

  • Figyelő: Akkor ott is csalnak. Ez nem menti a magyar választásokat.

  • Klárika,
    ápr 28. 2:43
    Hozzáírásodról csak annyit,hogy megválasztunk Téged.Te leszel az óbudai jósnő orbanológusa. Sabtáj Cwi nem lehetsz,mert ahhoz sokat kell még tanulnod héberül,de csak a jóskodásért ne tedd! Nem egy túlzottan tiszteletre méltó cselekmény semmilyen nyelven még magyarul sem,de betű és helyesírási hibákkal ráadásul még ÖNALÁZÓ is!

  • dakota: öröm számunkra, hogy mosolyt csalhatunk az arcára. igaz, hogy azt is élvezet nézni, ahogy megpróbál feljutni az értelmes emberek szintjére. sajnos, ahogy hozzászólásaiból látható, nem igazán sikerül. megreked az argumentum ad personam szintjén.
    ami pedig a maga értékrendjét illeti: gondolja, hogy AZ meghatározó? esetleg megatáro -ZOO 😀

  • figyelő: adja be. csakhogy, hol? kanadában? kiröhögik. magyarországon? mégis, melyik bíróságon? a lakóhely szerint illetékesnél? az enyémnél: kiröhögik. magánál: nincs hol.
    de azért mondok magának valami biztatót: hajrá, klári néni!
    persze, ha feladná a krónikus hazudozásait, egyszerűen megoldódna a helyzet: én nem állítanám azzal szembe magát, maga meg nem sértődne meg miatta…

  • Jajjaj! Azt mondja Szanyi, hogy ez csata volt? És ők hol voltak amikor csatázni kellett volna?Pártjának elnöke mindig a legnagyobb ellenzéki pártnak aposztrofálta az mszp-t, de jelét nem láttuk ennek a pártnak, nemhogy a létszámát!
    Azt is mondja Szanyi, hogy növelni tudták a szavazóik számát. Kikkel? A DK-sokkal? Azt hiszem éri majd meglepetés az EP választáskor.
    Kicsit felháborít a nagyképűsége.Elmúlt 4 év,nincs alkotmányunk, nincsenek jogaink,és az mszp-t sehol nem láttuk,hogy egy méretes demonstrációt össze tudott volna hozni ezek védelmében.
    Hallgattak, meg „építkeztek”!
    Szégyen a baloldalra!
    Orbán egy új baloldalt akar létrehozni. Benevezhetnek rá, mert esélyesek az elmúlt 4 év teljesítménye alapján. Van annak oka, hogy az egész kampányban békén hagyta a fidesz az mszp elnökét? Szerintem igen.
    Gondoljon mindenki arra amire akar.
    Egy azonban biztos.A mezei állampolgárok minden részről rendesen meg vannak vezetve,mivel a mandátumot elnyertek a diktatúra tevékeny részeseivé válnak, amint beülnek a parlamentbe.Leteszik az esküt, és biodíszletként elvegetálgatnak még 4 évig, semmi haszon reményében.Ugyan a díjaik emelve lesznek, de nem erre gondoltam.
    A fékek és ellensúlyok ettől maradnak ahová degradálta őket Orbán, az oktatás, az eü a béka alfele alatt, nyugdíj, és Tb ellátásunk jogilag megszűnt.
    Mindeközben a „legnagyobb ellenzéki pártnak” szava sem volt.
    Gratulálok Szanyi úr!
    Ha idehaza nem tudták megvédeni nagy csatákban(?)az embereket a diktatúra nyomulásától,az EU parlamentjében ugyan mit tudnak tenni,ha csak ennyi harci kedv szorult az mszp-be, és tagjaiba,mint az elmúlt 4 évben?

  • jimbo: tudja, fiam, ez az irányított demokráciában már csak így van 😀 mellesleg, hogy magának mi unalmas, és mi nem, teljesen érdektelen.
    megint a személyemmel foglalkozik, csak azért, mert szembe állítottam jellemtelenségével.
    ja, és tudatlanságával. AU 😀

  • bumburi: Sajnos igaza van. De az a kereszteshadjárat amit az Amerikai Népszava folytatott a baloldal ellen az is a jobboldalnak segített meglátásom szerint. Lehet, hogy a megújuláshoz kellett, de a Fidesz győzelmére játszott. Ha Bartus álma valóra válik akkor most 100 százalékban a Fidesz és a Jobbik lenne a Parlamentben. Az segítene?
    Persze Ön szerin most is így van? Lehet. De ezen nem segített volna a távolmaradás. Így legalább bent van akire szavaztam. Igaz sokra nem megyünk vele.

  • Ilanfair
    Bartus TÉNYEKET közölt minden esetben, és azt ostorozta (még időben)akinek potenciálisan állt a zászló,hogy demokrataként tenni tudott volna.
    Amit meg a jövőről írt, azt bizonyítja, hogy (sajnos) minden esetben helyesen látta a következményeket.Be is jött minden annak rendje, és módja szerint.
    Befejeződni látszik az, amit az Alföldi rendezésében láttunk,a harang alakú rács ránk záródik, és fogva tart sok sok évig.
    Mégis mit nyertünk azzal, hogy demokrata pártok bekerültek a parlamentbe? Mit nyertünk volna azzal, ha esetleg döntő fölénnyel nyerték volna meg a választást?
    Orbán egy kiépített rendszer tudatával még a veszteséget is vállalta volna, mert a szabadcsapatai erre is trenírozva voltak.
    Az ellenzéknek 10cm mozgástere sem lett volna, mert a biodíszletként eltöltött idő alatt eszükbe nem jutott monolit tömegként megmozdulni, amikor bevezették a NER-t, és sorolhatnám a többi aljasságot is, amit elkövettek a kormányzati erők.Orbán szemrebbenés nélkül utcára vitte volna a politikát, amit a mi ábrándos ellenzékünk még csak fel sem mért!
    A politikai vakság netovábbja volt a választásba belemenni ilyen feltételekkel, és ilyen előzmények után. A „kormányváltók” előadtak egy bohózatot,de nekem nincs kedvem nevetni rajta,mert sír a lelkem,hogy hazavágták az országot ki tudja hány évre.
    Megvédjük, meg követeljük, meg kiállunk – ezt hallgattuk 4 évig,és közben megvédték,kikövetelték, és kiálltak a KÖZTÁRSASÁGÉRT?
    Szavak, azok voltak,tettek meg sehol.
    Végül az utolsó mondatra is reagálnék.
    Ha a parlamentben 100%-al lenne jelen a jobb oldal, még az is jobb lenne, mert legalább a világ megvetése sújtaná őket,és egyre kevesebb mozgásterük lenne elkövetni a gazemberségeiket.

  • llanfair
    2014 április 29
    6:02 de.

    Ezt én is sokszor felvetettem, most ezen a fonalon is a legelső hszemben. Őszintén szólva, már nem érdekel Bartus nem személy szerint rá akarom kiélezni a témát bár véleményem szerint elképesztően alattomos és káros dolgot vitt végbe és most is még utólag is bizonygatja manipulatív pontjait és fényezi magát. Viszont amiért valójában előhozom, mert szeretnék valahogy rávilágítani a félrevezetés alap technikájára, hogy végre az emberek felismerjék a manipulálás klasszikus elemeit. Hiszen azok nem sokat változtak az utóbbi időben, és mind Bartus, mind a PEM, mind Orbán, ugyanazokat a tekintélyelvű, moralizáló, megosztó, viszonyítási pontokkal bűvészkedő, ellenségkereső, alkotmányra, legitimitásra, demokráciára, lélekre, hitre, Istenre hivatkozó frázisokkal és Bartus esetében a végén már kifejezetten fenyegetéssel operálnak.
    ——-
    „Bartus László: Utolsó figyelmeztetés ”
    Ezt írta:
    ” A vasárnapi választások előtt mély hazaszeretettől és felelősségérzettől hajtva még egyszer felszólítjuk a demokratikus érzelmű magyar embereket, hogy ne menjenek el vasárnap szavazni, bojkottálják az Orbán-rendszert.

    Aki vasárnap elmegy szavazni, megássa Magyarország sírját, bebetonozza Orbán Viktor antidemokratikus rendszerét, évtizedekre elszakítja Magyarország lakosságát a modernizációtól, a szabadságtól, a nyugati demokráciáktól.”
    ——–
    Ilyen alattomos, szégyentelen tudati manipulációt még ráadásul ilyen kendőzetlen formában ritkán látni.

    Még mindig összemossa és bojkottnak tünteti fel a passzív távolmaradást, hazaszeretetre hivatkozik és a következő bekezdésben jósol, fenyeget, ijesztget.

    Ez a manipulálás, a félrevezetés olyan klasszikus esete amelyet tanult embereknek, akik tudnak írni, (cikket, könyvet,) be kellene mutatni, elmagyarázni, kielemezni, megértetni, és oktatni a köznépnek, hogy végre valaki megtanítsa őket keresztüllátni ezeken az alattomos, roncsoló technikákon.

  • richard: nos, kétségtelen, hogy a távol maradók döntöttek orbán repetájáról. tehát ehhez bartus is hozzájárult.

  • bumburi: A világ már így is megvetéssel nézi Magyarországot.
    De ez mit sem számít az uralkodó osztálynak. Az EU se akar nagyon véget vetni ennek a cirkusznak. Vagy nem akar vagy nem találja még a módját vagy még van fontosabb dolga.
    Ha a baloldaliak nem mennek el szavazni akkor Orbán kommunikációja totális győzelmet kiabálna. Indult volna 3 párt. A Fidesz, a Jobbik és az LMP. A többi csinált kis párt is ott bábáskodott volna az elcsalt választásnál. Ez már elég lenne a demokrácia láttatásának. Az is igaz, hogy egy baloldali kormánynak pokoli nehéz dolga lett volna.
    DE! Bartus lehet, hogy jót akart de rosszat csinált. Az esetleges mérlegelőket egyértelműen a jobboldalra terelte, hiszen azt szajkózta folyamatosan, hogy erre a baloldalra NE! Nem érnek semmit. Jobb volt mint egy Fideszes újság.
    A távol maradók szintén a Fideszt erősítették. MI értelme volt?

  • Richard: Már félelmetes volt a végén Bartus. De Para is beállt a sorba. Nagyon szeretem Parát de a végén néhány írása nagyon durva volt.
    Rendszeresen olvastam de nem szóltam hozzá. Szidnak itt elegen.
    Nekem mindig olyan érzésem volt, hogy polgárháborút szít.
    Lehet, hogy az a megoldás, de én innen messziről biztos nem uszítanék. Menjen haza és alapítson pártot. Nem gondolhatta komolyan, hogy lecserélnek egy pártot? Hogy a fenébe?
    Tragédia ami történt. De nagyobb tragédia, hogy ennek örülnek otthon.
    Ennek értelmében nem igen lehet mit csinálni. Mikor emberek szerint Orbán megérdemli a kertjében a focipályát, ha az az egyház érdemel pénzt aki dicséri Orbánt (nem Istent), akik szerint természetes, hogy a Fideszesek gazdagodnak a másik oldal szegényedik, akik szerint fontosabb a határon kívüli magyarság mint a határon belüli, aki üdvözli a rasszizmust ….. Mond, érdemelnek mást? Aki nem akar látni hiába adsz szemüveget.
    Abban igazat adok, hogy ez a baloldal nem egy tuti párt. De ez nem magyarázza a Fidesz újrakoronázását.
    A lényeg az, hogy a Fidesz nagyon ügyes volt. No nem a gazdaságban hanem a kommunikációban.
    Ha az embereknek jó a langyos sör, akkor jobb nem is jár. Mondja Zorán.

  • bumburi

    „Ha a parlamentben 100%-al lenne jelen a jobb oldal, még az is jobb lenne, mert legalább a világ megvetése sújtaná őket,”

    Miiii??? Jobb lenne??? Ezzel az erővel már arra is biztathatnál, hogy szavazzanak a szélsőjobbra, aztán majd jól kisülhet a Vona szeme ha látja, hogy senki sem szereti.

    Nekem meg ha hanyag a beosztottam akkor veszem a gyufát és felgyújtom az egész vállalatot, porrá égetem, és majd nézhet őkelme, hogy beszűkül majd a mozgástere amikor nem tud bemenni dolgozni és majd szégyenkezhet amiatt hogy megvetik az emberek. Jaj Istenem bumburi.

  • bumburi

    U.i. és arra nem gondolsz, hogy akkor milyen kevés mozgásterük lenne ha elzavarnánk őket a jó francba??

    Vagy Karinthy klasszikus megoldását alkalmaznád? ” Ha van egy daganat a hasamon akkor levágom a hasam és szégyellheti magát a daganat, nincs amin fájjon.”

  • Ilanfair
    Ne vicceljünk már! Bartust mennyi ember olvashatja idehaza? És mennyi érti meg?
    Tételezzünk már fel csekélyke értelmet az itthoniakról is. Ismerőseim közül nagyon sokan azon a véleményen voltak amin én, pedig nem olvastak életükben sem Bartust,én meg nem befolyásoltam őket.
    Nem lehet feltételezni 1 millió emberről, hogy örül hogy végre diktatúrának nevezik az ellenzékiek azt ami, és ledöbben, mert azt tapasztalja, hogy semmit nem tesznek ellene?
    Azt sem lehet feltételezni, hogy szimpátiával figyelve egy új párt alakulását, ledöbbennek, hogy azzal fognak össze, akik elárulták őket előtte?
    Megint az jön elő véleményem szerint, hogy nem nézünk szembe a saját hiányosságainkkal, és inkább mást hibáztatunk. Ha a demokrácia, és a tisztesség mezsgyéjén politizáltak volna, akkor elsöprő fölénnyel nyerték volna a választást, és Bartus írhatott volna amit csak akart, senki nem figyelt volna rá.
    Viselkedjünk már nagykorúként.
    Valami itt nagyon nem stimmel.
    Ami a többi pártot illeti. A kis pártok be sem jutottak volna, a jobbik, meg az LMP hovatartozását meg tudják súlyozni jelentőségének megfelelően a világban.

  • „jimbo: tudja, fiam”.
    Fia maganak a swabhegyi betegszamar. Az unokam lehetne, maga hulyegyerek. Es szerencseje is, hogy nem az unokam, mert ki lett volna ontve az elso furdovizevel, oda ahova valo. Gondolom tudja hova???

  • Richard
    Az eddigi kommentjeidet olvasva, tudom hogy tudod,hogy nem úgy gondoltam.Attól sokkal jobban ismered a gondolatmenetemet.Tehát ne háborodj fel!
    Hidd el, hogy szívem szerint mennék az utcára inkább demonstrálni addig amíg változást nem érünk el, mint ezt a tehetetlenséget eltűröm.
    És ehhez nincs köze Bartusnak!
    Akik ismertek az AN kommentelési lehetősége előtt is,azok tudják hogy nem csak dumálok!

  • Nem kell kritikátlanul egyetérteni senkivel így Bartussal se ; de az orkbáni rezsim miatti felelősséget az AN-re illetve ezt a választásnak hazudott színjátékot bojkottálókra hárítani mindennek a legalja. Érdekes hogy a sok nagy okos ugyan hogyan akar leváltani egy garnitúrát egy csalások egész tárházát lehetővé tevő „választáson”. Inkább csak a hülyét játsszák a „ballib” „médiabirodalom” bértollnokai ( sok naiv szimpatizánst sikeresen megvezetve )… Abba már szinte felesleges belemenni hogy a demokratikus jogállam nem a választásokkal azonos ( bár a ” demokrácia 4 évre választott diktatúra” című funkcionális analfabetizmusra valló őrültséget nem egyszer hallottam tanult emberek szájából ) ; számos előfeltétele van ugyanis annak, hogy egy országban szabad választásokról lehessen beszélni. Olyan „apróságok” mind a végrehajtó hatalmat és az kormánytöbbség hatalmát korlátozó alkotmányos garanciák. A demokrácia a korlátozott hatalmat jelenti az önkénnyel szemben. Ez mennyire érvényesül Orkbánisztánban…? Amikor ezt felszámolják azt jobb helyeken államcsínynek nevezik. http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/eltemetett_demokracia_voros_imre_volt_alkotmanybiro_szerint_allamcsiny_tortent

    http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/magyarorszagnak_mar_nincs_alkotmanya_interju_voros_imre_volt_alkotmanybiroval

    Szóval a „kormányváltók”-nak kicsit talán nagyobb felelősségük van a jelenlegi helyzet létrejöttében, a tömegeket megvezető bértollnokokkal együtt… Arról nem is beszélve hogy Magyarorsz. hagyományosan mindig is hadilábon állt a demokráciával és a joggal, miért most lenne ez másképpen…?

  • Walla! Nem hárítottuk rá. Hol olvastad?

  • jimbo: valóban nem lehetnék az unokája, ahhoz ugyanis potencia kellett volna. de hát, mint tudjuk, magának, ugyebár, csak személyeskedésre futja 😀
    mégis, hová való vagyok, kedves jimbo? ne legyen szégyenlős, jimbo fiam, határozza meg! az utóbbi időben úgyis olyan határozott, jimbo fiam 😀

  • Hulye gyerek!(her fuhrer)
    Megint magae az utolso szo. Legyen vele boldog kisfiam)bar az lenne)

  • Egyebkent, ha nem tudja kidolgozni),a TRAGYADOMBRA gondoltam. Segitettem a megertesben???Vagy netan ezt sem engedi at her fuhrer??????????

  • jimbo: herr führert akart írni, ugye?

  • jimbo: megértem én, hogyne érteném! aki trágyadombon él – mint maga, bár nem ténylegesen, csak mentálisan -, aki ott nemz, aki ott uralkodik, valóban csak trágyadombra tud gondolni 😀
    tetszik, ahogy hepciáskodik, jimbo fiam 😀

  • Maga, fiam meg annal is hulyebb mint gondoltam. De azert irjon meg ide valamit. Jobb kep alakul ki magarol.

  • jimbo: kétségtelen, hogy ítélőképessége egyre rosszabb. az pedig, hogy maga képes lenne a gondolkodás bármilyen formájára, az, kérem, barokkos túlzás 😛 arról nem is beszélve, hogy rólam valóban kialakulhat jobb kép, de magáról, jimbo fiam, nem, mivel maga képtelen 😀
    csevegünk még? csak szóljon, hova kéri a következőt!

  • Up yours! That’s where sony…

  • jimbo: ne reménykedjen 😀

  • bumburi
    2014 április 29
    8:57 de.

    „Ne vicceljünk már! Bartust mennyi ember olvashatja idehaza? ”

    Nem az számít hányan olvassák, hanem, hogy mit ír. Ha ások egy gödröt az utca közepén és beleesnek az emberek, nem védekezhetek azzal, hogy „igen de milyen kevesen estek bele”.

    Más kérdés, hogy valaki mit tesz, és megint más, hogy mekkora kárt okoz vele. Bartuson senki nem kéri számon a távol maradók létszámát, mert azt lehetetlen felmérni hogy valósan hány embert tartott vissza, pusztán csak arra kérhetünk magyarázatot, hogy mit tett és miért.

  • llanfair
    2014 április 29
    8:33 de.

    Így van nem is tudok mit hozzá fűzni.

  • Szanyi,
    spontán privatizátor (öreg „marxista”) kitűnő megélhatési politikus, ragyogó demagóg. Mestere a kocsmai, alpári hangvételnek és a kettősmércének.
    Számára a demokrácia azt jelenti, hogy nincsenek szabályok, amit be kellene tartania (gátlástalan anarchista és hazudozó).
    Tévedhetetlen is, hiszen most is állítja, minden amit ő és a maszop csinált a legjobb volt. Az eredmény magáért beszél… De milyen lehet akkor, ha Szanyi és a maszop formán kívül van ? 🙂
    Most az EU-ba törekszik, pártja értelmesebb figurái már pengetik az új húrokat, együttműködés az EU-ban a nemzeti érdekek mentén, nos ez Szanyival nemigen fog menni,,,