Egy baba emlékére
Emlékezzünk, azokra, akik nem tértek vissza…
Az én születésemkor teljes felfordulás uralkodott a világban. Elszabadult a pokol, milliók és milliók haltak értelmetlen halált, és nem csupán értelmetlen halált, hanem kínzóan fájdalmasat. Ne vegyétek panaszkodó siránkozásnak szavaimat, hiszen tisztában vagyok vele, hogy mások kegyetlenebbül megszenvedték ezeket az évtizedeket, mint én ebben a 10 hónapban. Szeretném, ha hangom meghallanátok, és a rohanó világotokban elgondolkodnátok kicsit a múlton, hiszen ami ott és akkor megtörtént velünk, annak nem szabad megismétlődnie.
Életem 10 hónapjának az elejéről nem sok mindenre emlékszem. Édesanyám mellettem állt, minden tőle telhetőt megtett értem, de mégis sokszor voltam éhes. Igen, ti is szoktatok éhesek lenni, és akkor mentek a hűtőszekrényhez, kinyitjátok, valamit „haraptok” . Én nem erről beszélek.
RIP
Én a valódi éhségről beszélek, ami egyre inkább hatalmába keríti az embert. Először csak apró jelzések érkeznek a pocakom tájékáról, érzem az ürességet, és ez kellemetlen. Azután ahogy telik az idő, ez az üresség egyre fájóbban gyűrűzik végig kicsi testemen. Próbálok aludni, mert nagyon elfáradtam, ahogyan hangos sírással próbálom közölni a környezetemmel, hogy éhes vagyok. Ez az állapot ébredés után sem múlik el. Édesanyám ringat, babusgat, csitítgat. Akkor még nem tudtam, hogy ő is érzi. Aztán valahonnan kaptunk pár falat száraz, koszos kenyeret. Hallottam a szavakat, amikor azt beszélik, hogy odakint, a kerítésen kívül ejtették el, de nem értem, és nem is tudok másra figyelni, csak arra, ahogy édesanyám tömködi a számba az apróra tépkedett kenyérdarabokat. Ennél felségesebb nincs is a világon. A pocakom maró háborgása lassan talán szűnni kezd, de még mielőtt eltűnne teljesen, elfogynak azok a mennyei falatok, és csalódottságomban újra sírni kezdek, hiszen még mindig éhes vagyok. Szemem sarkában látom, ahogyan édesanyám a picinyke végét becsúsztatja a kabátja zsebébe. Tudom, hogy később megkapom, de én most szeretném…
Hát így teltek eleinte a napok. Aztán ahogy nőttem, folyamatosan tárult ki előttem a világ. Az emberek körülöttem, mindig szomorúak voltak. Nem hallottam kacajt, énekszót, csak sírást és némaságot. A csendbe sokszor hasított idegenül valami kemény ropogós hang, amit nem értettem. Tudtam, hogy félnem kell a hangforrástól, hiszen ilyenkor édesanyám remegve szorított magához, lekuporodott a földre és elgyötört arcába húzta fejkendőjét. Nem sírtam. Csak hozzábújtam. Sokszor ismétlődött ez a jelenet. Már nagyobbacska voltam, amikor egyszer félve felpillantottam. Megdöbbenve láttam, hogy a hangforrások nem szörnyek, hanem ugyanolyan emberek, mint mi. Igaz, hogy nem olyan koszosak, és nem korog állandóan a gyomruk, érthetetlenül ordibálnak, és a kezükben van egy fekete hosszú valami, amit ha valakire ráfordítanak, és hangot ad ki, utána az illető elesik. Elviszik és többé nem jön vissza. Az édesapámmal is, ha jól értettem, valami hasonló történt. Igaz, hogy nem ropogott a fekete cső… édesanyám ezért reménykedik, hogy egy napon visszatér még. Azt mondta valakinek, a mieink közül, hogy ha ebben nem bízhatna már régen elölte volna magát és engem is. Akkor nem tudtam, hogy ez mit jelent.
Beköszöntött a fog vacogtató tél, és mi egyre kevesebben lettünk. Édesanyám valami meleg fehérbe bugyolált, és magához ölelt a kabátja alatt. Nem fáztam. Ha néha kis időre valami miatt le kellett tennie, akkor éreztem a hideg húsbavájó fogát.
Nem hittem volna, hogy lehet még rosszabb.
Egy különösen hideg napon jöttek azok. Édesanyámat is felrángatták a földről és az utcán várakozók felé lökődtek. Egyik kezében engem cipelt, és egy kis bőröndöt szorongatott a másikban.
Elindultunk az ismeretlen felé. Azok folyton kiabáltak és a fekete hosszúval fenyegetőztek. Fegyvernek hívják, most már tudom. Ahányszor felénk fordult a csöve édesanyám remegve szorított magához. Én is el kezdtem félni azoktól és a fegyvereiktől. Egyszer felsírtam. Édesanyám keze rémülten csattant az arcomon, ahogy befogta a szám, hogy csendben legyek.
Zűrzavar, kiabálás és káosz volt körülöttem.
Kiértünk -a mieink úgy mondták- a pályaudvarra. Sok fából eszkábált valami volt összekapcsolva, ameddig csak elláttam, mindenfelé. Rengetegen voltunk. Fel kellett szállnunk, de nem volt semmi segítség. Édesanyám a mieink közül átadott egynek. Rövid életem leghosszabbnak tűnő percei voltak ezek, mire ő is felküzdötte magát.
Mikor már mozdulni sem bírtunk, kívülről nehéz döngéssel zárták ránk a vasreteszt. Emlékszem milyen nehézkesen tudtam egy kevés oxigénhez jutni. Olyan szorosan álltunk egymás mellett, hogy aki rosszul lett, az sem tudott összeesni. Számomra végtelennek tűnt az út. Éhes voltam. Mindig és egyre jobban. Az éhség mellett a szomjúságot is megismertem. Kiszáradt a torkom, a szám, és ahogy sírni akartam, csak rekedt, erőtlen hangot tudtam kipréselni. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a tüzesen maró hiányra, ami kis testemet belülről kezdte emészteni.
A vonat zakatolása sokszor hozta meg számomra az enyhet adó álmot. A monoton ritmus volt a legjobb barátom, aki ténylegesen tudott segíteni égető kínjaimon. Sokszor arra riadtam fel, hogy az anyai kéz úgy szorít, hogy nem kapok levegőt. Ha ébren voltam, szülőm arcát fürkésztem, de semmit nem tudtam róla leolvasni. Szeme beesett volt, alatta fekete karikák, bőre betegesen sápadt. Koszos kendője kötőjét markolásztam. Az nem változott semmit.
Az ablakot csak akkor nyitották ki, ha kaptak érte valamit. Egy arany óra ötperc levegőzést jelentett.
Ahogy körbe néztem a felnőtteken, már nem láttam a „Mit”. Csak X volt és Y, aki közönyösen nézte a másikat.
A második hajnal köszöntött bennünket, amikor megállt a vonat. Végre kinyíltak a nehéz ajtók, és újra megjelentek azok. Kiabáltak, pattogó érthetetlen szavak repdestek felénk. Itt csíkos ruhás férfiak is tartoztak hozzájuk. Nem értettem, hogy miért nekik segítenek, amikor az ő mellükön is ott sárgállott az a dísz.
Egyre nagyobb lett a felfordulás bennem is. Megszokott kis világom és rendszerem darabjaira hullott. Eddig azt tudtam, hogy vagyunk mi és vannak azok. Mi élünk csendesen összezárva. Néha megjelennek Azok, és csak a rettegés kíséri őket. Kik Azok? Miért kell félnünk tőlük? Ez az élet értelme? Hogy egyik fél a másiktól?
Közben lassan kígyózott előre a tömeg. Azok vártak elől, kampós bottal mutogattak, hogy ki jobbra és ki balra tovább. Jobbra kevesen mentek. Édesanyámnak balra mutattak helyet. Ólomlábon vánszorgott előre az idő. Fájt a fejem, égett a szemem, mardosott az éhség és a szomjúság. Édesanyám hiába ölelt magához, már fáztam is. Egy épület előtt kellett várakoznunk. Sok gyermek volt körülöttem. Mindenféle korúak, fiúk, lányok vegyesen. Nyomasztó csendben várakoztunk, csak a távolból hallott kutyaugatás, kiáltozás. Talán fegyverek zaját is hozta a jeges szél.
Sorra kerültünk. Egy nagy helységben le kellett vetkőznünk. Annyira fáztam, hogy nem tudtam uralkodni a remegésen. Maszatos kis kezemet a számba vettem, másikkal édesanyámba kapaszkodtam. Egy lépcsőn kellett lemennünk -azt mondták azok: zuhanyozni. Egyre többen és többen préselődtünk egymásnak. Hátulról lövés hallatszott, még jobban összeszorultunk. Olyan erővel nyomódtam a nagy testek között, hogy nem kaptam levegőt. Kétségbeesett erőfeszítésekkel igyekeztem az oxigént beszippantani, s miközben felnéztem, a tető ablakain pokolfajzatok jelentek meg. Arcukat furcsa dolog takarta, szemük helyén lévő fényes kerek és hatalmas felületen táncot jártak a téli nap sugarai. Az orruk helyén is egy gömbölyű, lyukacsos valami meredezett. Iszonyatos látvány volt, amint valami porfélét töltöttek bele a nyílásokba. Most már nagyon féltem. A levegő egyre kevesebb lett, ráadásul a felnőttek rémületes tülekedésbe, és lökdösődésbe kezdtek. Oly annyira, hogy nem sokkal később már a földön találtam magam, mindenfelé taposó, meztelen lábak közt. Zihálva kapdostam a levegő után, de minél jobban igyekeztem, annál inkább marcangolt egy izzó fájdalom. Tízhónapos kis testemet görcsök húzták össze, szinte nem is éreztem a rúgdosó talpakat. A rohamszerű izomrángások egyre gyötrelmesebbekké fokozódtak, és apró tüdőm helyét lobogó nyílallás kerítette hatalmába.
Akkor valami elpattant, és mint a használhatatlanul szakadt béklyók, úgy hullott le rólam a szenvedés elviselhetetlen kínja. Könnyűnek éreztem magam, és felemelkedtem. Amikor visszanéztem, csak egy görcsbe merevedett, apró porhüvely feküdt tágra meredt szemmel, habos szájjal a földön. Ekkor már mindent megértettem.
Én voltam, egy 10 hónapos gyermek, aki nem volt köztörvényes bűnöző, de még is halálra ítéltek, és tárgyalás nélkül kivégeztek. Nem voltam híres, és nem sokan tudták, hogy létezem. De 10 hónapon keresztül egy levegőt szívtam veletek, lábam ugyan azon a földön taposott, mint a tietek.
Kovács Szidónia
Author: KMH Vendégszerzők
5:27 du.
Itt is csak azt tudom mondani hogy fantasztikus!
11:02 du.
Szidike, csaxólok, hogy ez egy hatásvadász, irdalmi érték nélküli nulla.
3:31 de.
Az irodalmi Nobel díj Kertész Imre ágán újabb nyertes mű van születőben … 🙂
3:58 de.
Mi motivál embereket, hogy minden nap idejárjon köpködni?
Akármi, nem irigylem szerencsétleneket. Pocsék életük lehet.
Vagy egyszerűen elsorvadt a lelkük és kitöltötte az űrt a rosszindulat? Ez éltethet egy embert?
4:19 de.
dakota félek, hogy semmit sem értettél meg az írásból
4:56 de.
Dakota: csak szólok, hogy köszönöm véleményét… 😉 – olvassa is el…
4:59 de.
Dakota ! Csak szólok, hogy menjél te a pi@ba !!!
5:40 de.
Doktor Nyilszli Mklós írja le irodalmi értéket is hordozó: a Mengele boncoló orvosa voltam az auschwitzi krematóriumban című dokumentum regényében [I.kiad. 1946.év], hogy egyik alakalommal, amikor a laboratóriumban éppen a számára előírt „kutatásokat” végezte, a krematóriumi munkások behoztak neki egy 14év körüli lányt, aki túlélte a gázkamrát. Ezt úgy vették észre, hogy a hullák eltakarításánál életjelt adott szegény. Gyorsan becipelték az ájult kislányt hozzá, hogy térítse magához. Az orvos beadott neki egy injekciót, amítől magához tért, betakargatták, aztán jött a gond, hogy mi lesz ez után. Tanakodtak, hogy a krematóriumosok esetleg elrejthetnék valahol az ő szállásukon, stb. mígnem bejött az SS százados, élet-halál ura… Megpróbálták kérlelni… Csak egy fejrázás volt a válasz és máris mutatott a kivégző helyiség felé, ahol a „kísérleti” alanyok életét volt szokás elvenni… Kivezették és pár perc múlva hallatszott a százados pisztolyának dörrenése.
Kocsin visszatolták a kis holttestet… Nyiszli megállapította, hogy – mint ahogy rab-munkások is alul találtak rá – a lány a gázkamrai tülekedésben alulra került és terem alján ősszegyűlt folyadékból egy adagot belélegezve az elzárva az akkor még nem mérges gázt tartalmazó levegőt, a rá nehezedő nyomás miatt azonban elájult… Ebben az ideiglenes ájultságban vészelte át valahogy azt a szörnyűséget amely a többszáz gázkamrába zsúfolt ember azonnali halálát okozta. És valószínű, hogy túl hamar kezdték meg a szellőztetést és a takarítást – náci szemmel hibát vétettek.
*
Az SS tiszt pedig nagyon jól tudta, hogy az élő foglyot nem vihetné vissza semmelyik női lágerbe, hiszen ott elmondaná a gázkamra rabok előtt szigorú titokként kezelt titkát amivel pánikot okozna. Bár nagyon valószínű, hogy különben sem akarta …
*
A Wannsee-i konferencia határozata külön rendelkezett a precíz pánik megelőzésről – gettótól a gázkamráig.
*
6:59 de.
És, még egy meglepő történet, a magamé, 1944. őszén…
Anyám, velem a hasában sorban áll a KISOK pálya mellett húzódó vasúti sín mentén a magyar hatóságok által kijelölt deportáló helyen várakozó marhavagonoknál…
Arra jön egy fess német tiszt… Anyám németül megszólítja: „…Tiszt úr ! Rosszul vagyok”. Az a tekintetével végigméri, majd megkérdezi: „Szülni fog?” Mire Ő : „Azt hiszem, igen…” A katona mégegyszer végig mustrálja, majd elsiet… Úgy fél óra elteltével a sor haladtával odébbkerült édesanyám karját valaki váratlanul megragadja, és kihúzza a sorból… és karonfogva kivezeti a sportpálya bejáratához, ahol akkor már egy mentőkocsi vrakozik. Felsegíti a lépcsőn és eltűnik… A mentőben egy munkaszolgálatos orvos mondja neki, hogy „magánál még nem időszerű a szülés”, mire anyám: „nem baj, vigyenek a Weisz Alízba**!” – Két hét múlva jöttem ott a világra.
*
Ez az SS tiszt talán a Wannsee-i határozat szellemében járt el, nehogy ott, a bevagonírozás kellős közepén pánik törjön ki a foglyok között, ami nagyon megnehezítheti a „rendszer zavartalan működését”. Vagy csoda történt…
*
Megjegyzés: népesebb SS küldöttség élén abban az időszakban tartózkodott Eichmann obersturmbannführer Budapesten, ellenőrizendő a deportálások szabályos és zavartalan lefolyását.
*
*
**Veiss(sz.Wohl) Alice bárónő, csepeli Weiss Manfréd báró felesége a köznyelv által róla elnevezett[Szabolcs-utcai] Zsidó Kórház, eredetileg Józsa Poliklinika alpítója.
7:10 de.
dakota
2014 május 1
11:02 du.
Csaxólok, nem vagy te akkora irodalmár, hogy így minősíts! Ne hitványkodjál Daki ha nem muszáj mert csak önmagad minősíted!
8:11 de.
Kordon Blue köszönöm hogy elmesélted történeted élményed! Meséljetek – meséljetek – meséljetek….
Dakota el sem olvasta….
Az elismeréseket köszönöm <3
8:52 de.
Iljusin,
Te egy genetikusan alávaló mocskos állat vagy!
9:30 de.
Dakota nem bír ellen állni, hogy a sissy minden egyes írását lehúzza? Értékelje kérem miért nem tartja irodalminak az írást? Majd ha megtette értékelem én irodalmárként! Hatásvadász…. röhögteti saját magát már ne haragudjon….
Tisztelettel M.M
11:37 de.
Kedves Mindenki és főként a Moderátorok,
Nem lehet egy ilyen aljas,elmebeteg ,senkiházit elküldeni az anyja szennycsatornájába?Egy ilyen szemét,azon dolgozik,hogy még a halottainkat is meggyalázhassa.Ezt az ócska régimódi repülő roncsot vonjátok már ki a forgalomból!
K. Szidódnia,
A leírásod megható és sajnos a története is ismert témából származik.Köszönöm.
1:29 du.
Majlath M. Monika
2014 május 2
9:30 de.
Mónika kedves, szerinted ez a valami nem hatásvadász nulla?:)
Sziszike szemmel láthatóan írói ambiciókat dédelget, miért vezeted félre az indokolatlan, meg nem érdemelt ajnározásoddal, Mónika, kedves?
Ha önmagadat irodalmárnak aposztrofálod, akkor pláne, kedves Monika:)
1:30 du.
v. Csiszer Lóránt
2014 május 2
3:31 de.
Ne ijesztgess, kedves Lóránt 🙂
1:55 du.
Elsősorban örülök, hogy elolvastam az irományod. Személy szerint át tudom érezni, megható történet, egy kis élet története. Sokat én azokról az időkről nem tudok, csak az olvasottak alapján, tekintve hogy még gondolatban sem voltam ezekben a korokban, de igazán szépen megírtad Szidónia. Viszont a mondani valóját megértem, és tudom milyen a „nehezebb” napokat túlélni amikor nincs mit az asztalra tenni és társai. A hozzá szólóknak illetve egy bizonyos Dakotának csak annyit tanácsolnék, hogy elsődlegesen keressen egy helyesírási szótárat, hátha segítségére lesz (csaxólok), mert elég primitív agyú és érzelem mentes kommentárral tükrözte saját magát, nem mellesleg, netán tud e jobbat, hogy efféle lekezelést tanúsít, bár ez is önt igazolja… Még-egyszer gratulálok szép munka volt ezt megírni! További kellemes estét.
4:13 du.
Szidike,
ugye április 27-én voltál 36 éves.
Boldog születésnapot! (… még belefér a 8 napba!)
5:46 du.
Tetves,nyilas,szemét,
miért nem takarodsz a rohadt mocskos k.anyádba?Ha egyáltalán volt olyanod és nem a falra lettél verve és a nap szívott a világ bepiszkítására.Legborzalmasabb rémálmomban sem álmodhattam volna,hogy a 21. században még létezhet egy ilyen evolúció tagadására létrejött utolsó mutáció.Egy ilyen mocsok az nem irodalmi nulla,hanem az emberi nemet megszégyenítő dupla 00. Átkozott és maradjon örökre átkozott még a 20.generáció után is minden leszármazottad.Ha nem másért,már csak azért is mert ilyen indulatokat váltott ki belőlem az undorító ideböfögésed.
Ille,
Te ezt is emberszámba tudod venni?
6:33 du.
dakota
2014 május 2
1:29 du.
Tod, Daki, francmegette a világot, ha már a te műértésed is számít valamit..
Egyre jobban meggyőződéssé válik bennem a gondolat, hogy te komoly érv vagy az abortusz mellett..
7:18 du.
Kedves Patricia, az általad „irománynak” nevezett szöveg a Kultúra rovatban jelent meg. Ott, ahol pl. ille novellái is olvashatóak. Szidike írása és az azok közötti minőségi különbséget zongorázni lehetne. Van még mit tanulnia, ha írással akar foglalkozni. Ha veszed a fáradságot és elolvasod ille írásait, te is tudni fogod, hogy miről beszéltem.
7:23 du.
Gyuri10
2014 május 2
5:46 du.
Megdöbbentő a szavaidból áradó féktelen gyűlölködés, kedves Gyuri10. Nyugodj meg szépen. Béke veled.
8:52 du.
Nem tudom mennyit érthetnek ebből azok, az a generáció, akik éjjel nappal a vonaton is textelnek, a computeren kívűl semmit nem láttak, az emberi szenvedésről nemhogy fogalmuk nincs de csak computer game szinten érzékelik.
A cikk jó tanításnak, de csak azoknak akikkben van szeretet, empátia. Nem tudom valóban hányan értik meg. Gondolom akinek nincs személyes tapasztalatuk azok nak a töbsége el sem tudják képzelni. Nevetnek rajta, vagy tagadják.
9:21 du.
Dacota én a, a magam akárhány évévelírásból élek! Hála a jó Istennek nem az olyanoknak írok mint te! De tudod van az úgy hogy te azért nem fogod elfelejteni írásomat mert nem tartod jónak!
Hidd el azért mert itt prüszkölsz nem fogom eldobni a tollam…sem a számítógépem… ha ez a novella….vagy nevezd aminek akarod egy emberben nyomot hagyott, ha egy könnycsepp kiesett akkor meg már megérte publikálni!
A sok visszajelzés, az elmesélt történetek, a feltörő emlékek amik érkeztek…. engem igazol és nem téged! Vegyél egy könyvet olvasd azt…és ne engem!
Köszönettel Kovács Szidónia
10:02 du.
dakota, mint irodalmi kritikus? na ne már, hiszen csak szótagolva tud olvasni, és szövegrételmezésből többször meg is bukott. Olyan noszlopicsalád nivóján áll, vagy csak ül.
2:12 de.
Adorno: „Auschwitz után nincs művészet!”
Az a helyzet, hogy nincs értelme a történet művészeti értékén vitatkozni, mert a normális emberi érzések határán túl értelmét veszti minden érzelmekre ható művészi kifejezési mód. Nem is volna ízléses, ha a szerző a művészetet és nem magát a történetet állítaná központba. Maga a történet a lényeg. Egyébként, a szerző nem vádol senkit, így a mű üzenete általános érvényű.
5:30 de.
Bocsánat de eszed tokja Dakota…neked káposztalé van a fejedben! Hogy lehet egy írót így lehúzni ember? Kulturáltságod része kellene legyen (s most csúnya szavat használnék) nem tetszik kussolj el….s olvass mást! Ez egy sokat mondó szép írás…Szerb Antal nem írt úgy mint József Attila…Jókai Mór nem írt úgy mint Kafka….
Légyszíves Dakota máskor ne szólalj meg…én nem ismerlek igaz…de egyet tudok – nem is szeretnélek megismerni sikerült lejáratnod magad nem is kicsit!
5:31 de.
Jah s a Sissy nem ír úgy mint az Ille… Te meg nem írsz sehogy…- ennyi
6:02 de.
Szidónia,
tapasztalatból tudom, hogy az egyik legnagyobb bün itt a KKH-n: Téged birálni… Dicséretesen egy szent problémához nyúltál, de ne haragudj, a jótanuló stréber diák eszközeivel. Ez előtt a nebuló előtt két papirlap van. Az egyikre egy csomó gondolat van felsrejbolva, amit be kell épitenie a másik papirlapján készülő dolgozatába. Aztán sorba pipál ki… Az ég szerelmére, mit keresett a „száraz kenyér” meg a „tiz-hónap-eleje” a gondolatok között?!. Egy háromónapos babát az édesanyja szoptatja,nem pedig kenyérrel tömködi, mert az két percen belül megfullad… (Jó, nekem összesen tizenegy gyerekem/unokám van, s lehet, hogy Te még nem is mentél férjhez, – ne haragudj!) Az a bizonyos vonat meg akár Romániából is indulhatott, erre pl. kitérhettél volna. Mindezek leirása után is buzditalak és szeretettel gratulálok!
6:52 de.
dakota, akkor te csak olvassad wassalbert irodalmi műveit és szánakozzál a Nagy magyar Hazaffy sorsa felett erősen. semmi nem kötelező. a jó ízlés és az együttérzés sem.
7:15 de.
Kedves Judit,
Ezzel az álattal kapcsolatosan csak annyit,hogy a Noszlopi egy nagyon jó cukrászda és konditória volt.Nagyon távolról nekem rokonságom is.Ha az általad írottakból kihagyod a Noszlo…t és behelyettesíted a tetves nyilas anyjával,hozzászólásod tökéletessé válik.A nevét undorom és megvetésem kihangsúlyozása miatt nem írom le.
9:22 de.
iván
2014 május 3
6:02 de.
Galambocskám, Iwanuschka..
Asztat üzeni a tanittóur, hogy akinek nincsenek gondulattyaji, aza másokét se tuggya megértenyi..
Há’.. ígyjártá..
11:02 de.
Iván: Köszönöm gondolataidat….férjhez vagyok menve sőt el is vagyok válva! Gyerekem is van! Az ország nincs megnevezve! Ez egy irodalmi mű nem tudósítás….számomra igen szent dolog, és jelen helyzetben fontosnak tartottam megírni!
A gyerek az ártatlanság szimbóluma
A 10 szintén egy szimbolikus szám
Száraz kenyér…. hány és hány olyan baba van aki nem anyatejen nőtt vagy épp jelen kor problémája nő fel….
Az irodalom megenged nekem olyan hasonlatokat, szimbólumokat amik eltérnek a szürke realitástól!
A lényeg elgondolkodtatni az embert…induljon megnemnevezett országból a vonat…tény elindult….legyen akárhány hónapos a gyerek ….tény ártatlan volt meghalt… ez a gyermeteg lélek mesél…aki tiszta…hány gyerek éhezik MA ?
11:31 de.
Iván a Sziszi se nem stréber se nem diák…író… irodalmi szempontból a mű egy nagyon szép keretbe van helyezve, szimbolikája van minden egyes elemnek! A piszkos kenyértől a fejkendőn át az aranyóráig!
Nem értem miért a rosszat kell kiemelni mindenből?
Miért nem a szépet…azt, hogy az az ártatlan gyerek felnéz az édesanyjára, a fehér gyolcskendő ami melegen tartja… és a mélyszegénység ami most is van!
Egy 10 hónapos gyerek abban a korban miért nem ehetett volna kenyeret…éhségben nincs anyatej….
A 10 ma amúgy is ennél az alkotásnál szimbolikus….- remélem nem kell elmondani mit szimbolizál….
Pozítivan emberek szebb lesz a vilááág ha nem a rosszat emeljük ki mindenből!A mai nap mottója TANULJ MEG ÚJRA MOSOLYOGNI!!!
12:32 du.
„Dacota én a, a magam akárhány évévelírásból élek! Hála a jó Istennek nem az olyanoknak írok mint te! ”
Szidike, azért tudsz megélni belőle.
Azoknál, akiknél csak az érzelmekre akarsz hatni, azoknak megteszi ez a szöveg is. Ezért mondtam, hogy hatásvadász, de akik odafigyelnek arra is, hogy ez nem egy cikk, hanem állítólag „irodalmi alkotás”, azoknak ez nagyon kevés, Szidike. Olvasgasd ille novelláit és tanulj belőlük.
1:01 du.
Majlath M. Monika
2014 május 3
11:31 de.
Monika! Nem tudja mit szimbolizál! Gondolat mentesen éldegél. 🙂
1:03 du.
Dakota én nem Vagyok ILLE én KOVÁCS SZIDÓNIA vagyok, ÉRTED! nem célom miméziszt űzni, más stílusában írni. Én én vagyok a magam gondolataival Felfogod???? Szállj le rólam!
1:18 du.
dakota
2014 május 3
12:32 du.
Daki mi a faszért erősködsz! Tényleg nem érzed, hogy amit művelsz az nem érdemi vita, hanem sima bunkóság! Neked nem tetszik ez a novella ok, van ilyen, ezt elmondhattad volna egy kulturált mondatban de csak lököd itt az otromba és nem mellesleg oktalan pocskondiázást. Bánt valami? Akarsz róla beszélni? Emlékszem régebben milyen vehemensen kardoskodtál a nőknek minden körülmények között kijáró alapvető tisztelet és jó modor mellett. Kűgyek egy tükröt…?
1:24 du.
Látod Dacota….megenn csak elbénáztad.
1:26 du.
Ájvenhoó , a morcképű lovag , kivont parafrázisokkal védi a jobberes ( Nagyeres ?…höhöhöőő ) mittoménmit.
1:30 du.
Dacika:
A magadfajtát azért kell gyűlölni , mert annál demokratikusabb dolog pillanatcsilag nem létezik a mai világban.
Csak épp a ” tisztaszeműek ” még nem jöttek rá.
Aztán majd Recsken ( Vagy valami stadionban , chilei példa nyomán ) már hiába gyűlölködnek.
Addigra késő lesz igaz aranyoskám ?
2:52 du.
Fuser: KÜLDJÉL NEKI DE GÖRBÉT HA KÉRHETLEK! Én megértek mindent! Nekem sem tetsyik mit tudom én Goethe írási stílusa… de attól még nem húzom le! Ez pofátlanságnak, modortalanságnak a teteje amit Dakota művel! Bocsánat Sziszi a Dakota nevében kérek Tőled bocsánatot!
4:14 du.
Fuser
2014 május 3
1:18 du.
Parittyás, nem értelek. Én mindig megadom a nőknek a tiszteletet. Egy szóval sem minősítettem sem Szidikét, sem Monikát, sőt még Gayzát sem:) Kizárólag a fenti szövegről mondtam el a véleményemet. Ugye nem akarod azt mondani, hogy ezt a valamit szerinted ille írásaival egy napon lehet említeni? Nagyot csalódnék benned:)
4:18 du.
MMM
Csak a pontosság kedvéért. Nem kellene még egy picit sem csúsztatni: az a bizonyos száraz kenyér evés nem a 10. hónapban történt, hanem a „tizhónapos élet elején”. Az a szimbolizálás sem igazából tiszta nekem: 1-től 10-ig minden számhoz valami NAGY esemény/történés köthető, a 10-hez legalább féltucat. Meg a többiekhez… (kedvencem a szám-szimbolika). Engem Szidónia válasza kielégitett, amit itt most ismét megköszönök neki.
4:18 du.
Kovács Szidónia
2014 május 3
1:03 du.
Szidike kedves, nem szégyen tanulni, még illétől sem.
És tőle, ha mást nem is, de az írásokkal kapcsolatban érdemes. Nyugodj meg szépen, mert senki sem bántott.
4:21 du.
Majlath M. Monika: Mi a baj Goethe stílusával? Szinte „olvastatja ” magát.
6:12 du.
Ilan : Nem mondtam én hogy baj van vele… nekem nem jön be ennyi! Olvassa az aki szereti 🙂
Sziszinek meg megvan a maga stílusa…Illének egy másik stílusa Örkénynek megint más ….unalmas lenne az irodalom Dakota mindenki ugyanúgy írna! Nem tudom mit reagált a karcolatra ami egy teljesen más stílusban íródott, de gondolom azt is leszólta Dakota! Megyek s megnézem az érdekesség kedvéért!
Sziszi írj írj írj!
7:55 du.
Majlath M. Monika
2014 május 3
6:12 du.
Ez nem stílus kérdése, Monika kedves. Szidikének meg kellett volna tanulnia előbb a prózaírás alapjait, mielőtt publikálni kezdett.
7:57 du.
Dacotától a ” tisztelet ” felér egy súlyos becsületsértéssel.
Udvariassággal álcázza a végtelen pofátlanságát…
7:58 du.
KORDON BLUED
2014 május 2
4:59 de.
Mit jelent a neved, kedves „KORDON BLUED”?
9:04 du.
Én is hozzátennék egy szomorúbb végű történetet ahhoz a KISOK pályához, amelyről KordonBlúe írt.
Egy jónevű színész barátom mesélte nekem…
Deportálásra – bevagonírozásra – vonultak be a KISOK pályára az édesanyja, angymamája, meg – ha jól emlékszem – a nővére. Rögtön akcióba léptek és az éppen ügyeletes Dalnoki [a későbbi válogatott Dalnoki Jenő focista apját] csendőr őrparancsnokot sikeresen megkörnyékezték néhány ékszerrel a szökésük előkészítése érdekében. Erre az meg is mondta nekik, hogy a kerítésen hol könnyebb áttmászni, ott legyenek este 10-kor és ő majd akkor félre figyel, az alatt másszanak át mind a hárman… A megjelölt időpontban oda is mentek és belekezdtek az akcióba… Sajnos a kerítés annyira magas volt, hogy a nagymamát kénytelenek voltak emelve átjuttatni rajta, ámde a kísérlet meddőnek bizonyult, bárahányszor megkísérelték is. Aztán már maga monda nekik, bíztatta őket, hogy hagyják itt, mert biztosan nem jut át… Az asszony és a lánya tehát átjutottak, ám a nagyit kénytelenek voltak maguk mögött hagyni, bent maradt a KISOK pályán, ahol másnap reggel a többi fogollyal együtt bevagonírozták. A fiatalasszony és kiksleánya nagyanyót soha többé nem látták…
A szerencsésen járt hölgy a felszabadulás után egy év múlva hozta a világra a barátomat…
*
1:39 de.
Én ezt nem értem- Szidi írásának olvasása közben hevesebben vert a szívem,amikor a vagonokhoz értem már zihált,éreztem egy Anya és babájának a tragédiáját.A valóságban pontosan így a leírtak szerint is megtörténhetett.Erre felbukkan egy Dakota nevű repülő és bemocskol mindent.-MIÉRT??
3:52 de.
Kedves Szidónia !
˙
Eddig elfelejtettem megköszönni írását, amelyet az Antant által nyakunkba ültetett ellenforradalmi rendszer által halálra ítélt cscecsemők nevében volt oly kedves és ichletetten megírt.
Időszerű végre ezt a „részeredményt” [ti. csecsemők deportálását és gázkamrába küldését] – több, mint 1-millió(!) csecsemő megsemmisítése – is minél többet piszkálgatni, hiszen azok az emberek, akik éppen akkor születtek vagy pont akkora fogantak meg egy-egy édasanya hasában, a Horthy éra, mint jogalkotó és jog alkalmazó szemében már ott az anyaméhben , vagy megszületve, mint „csecsszopó”, már puszta létükkel is a bűnös fajt képviselték, akit a haza érdekében előbb-utóbb likvidálni kell. Ez az ő törvényes hullarablásuk. Mert nemcsak öltek de egy kalap alatt még raboltak is… Persze törvényesen. [[Jaj de ismerős, amikor a történésekhez alkalmazzák a törvényt. ha kell visszamenőleg.]]
Egy auscwitzi élménybeszámoló elmeséli, az operaénekesnőt, aki halott csecsemőjével a karján bolyongott a barakkok között, csodálatos hangján altató dalokatmagyar énekelve a már élettelen kisangyalnak…
Ehhez hasonló képeket örökít meg a náci filmhiradó a Varsói Gettóban ahol egy asszony…
Valóság az a hiradórészlet is, ahol Ukrajnában a Kamenyec-Podolszkíji területen egy „kivégzendő anya” magához szorítja a kisbabáját s mivel nem adja ki őt a kezéből az egyik SS einsatzgruppen tag odrohan, kikapja kezéből feldobva a gyereket, mint egy rongybabát, célba lő a picikére…
Hát kell még ennél is több bizonyíték az itt e demokratikus fórumon is gúnyos hangot megpendítő, mai náci kollaboránsoknak ? Csecsemők (+magzatok), aggastyánok, matrónák, tisztességben megőszült polgárok és munkások, fiatalasszonyok, gyerekek és ők, a leg és legpicikébb embercsemeték miféle bűnt hordozhattak magukon, hogy mégcsak őket sem vette emberszámba a H/H szisztéma… német szóval Endlösung.
Ne hagyja, hogy aklár egy kicsit is elvegyék a kedvét a náci beszólások. Ezek inkább tízszerezzék, százszorozzák meg az erejét és stílusát. Még sok ilyen fiatal tollforgató kell, kedves Szidónia, de úgy látom a népbutítás teljes gőzzel tolatja őket az ifjúságot egy sötét alagútba, ahol hatalmas karambol vár teljes mindnyájukra. 🙁
Szeretettel üdvözli: egy „…csecsszopó, akiben azóta megnőtt az értelelm…”
4:09 de.
Post Scriptum !
˙
Kedves Szidónia, a nevét olvasván azonnal melegség öntötte el a lelkemet, mer az én néhai, Auscwitzban lemészárolt nagyanyám szintén a Szidőnia névre halgatott.
Szegedről deportálták a legelső transzporttal, mert nagyapámmal elhatározták, hogy a legelsőbe jelentkeznek, hogy hamarabb túl legyenek a kényelmetlen utazáson… Talán ott jobb lesz, mint itt a [Finta csendőrszázados és társai által irányított] szegedi gettó mocskos udvarán…
A néhány „szerencsés” visszatért általtal derült ki, hogy drága nagyapánk már a MÁV tehervagonban életét vesztette…
.
4:40 de.
„Kedves” Dakota !
.
Néhány éve egy hirtelen jött ötlettől vezérelve választottam ezt kissé a gasztronómia – a munkámmal összefüggésben is – körébe mint egy különleges, panírozott húsba göngyölt sajt majd ressre sütött, valamint egy aljas ötlettől vezérelt banda,. b l ő d . tagjai által kifundált . k r o d o n – bontása emlékére… Hadd olvassuk minden alkalommal, hogy ők csak akkor és csak azt a tövényt tisztelik, amit ők találtak ki a maguk számára. Ez az ő törvénysségük ‘álá Kolesz.
Apropó: Mert ugyanis már 1987-ben a közülük a koleszos bandából az azóta „a legnagyobb pallér azt a törvényt tette”, hogy úgymond:
” a jog nem más, mint bármikor megváltozattható parancsok halmaza „.
Ez az ő centrális térerejű demokráciájának az alptézise, amely úgy b l ő d ség, ahogy kitanálta, de ő mégis alkalmazza.
No sebaj, a panír majd összetartja.
*
4:50 de.
„tisztelthölgseim”
*
Kérlek, hogy ne plagizálj engem !!! A sajáétmagam történetét majd én ismertetem. Vagyok annyira önálló, hogy egy rántotthúst egybesüssek egy kis sajttal, vagy sonkával. Kérlek ne akard más dicsőségével legyezgetni magad. Na hello. Szokj le erről !
KORDON BLUED
*
5:07 de.
dakota
2014 május 3
4:14 du.: Maradnék a kaptafámnál. Bach megírta a Fúga művészetét. Tökéletes mű, a ZENE maga. A vége hiányzik, többen próbálták befejezni sikertelenül. Utána zenét írni értelmetlen volt. Mégis volt Beethoven, Mozart, Csajkovszkij, Debussy és Bartók. Pedig a tökéletest nem lehet felülmúlni. Mégis fantasztikus zenék keletkeztek úgy, hogy nem a tökéletest keresték. És még nem beszéltünk a kismesterekről mint Cerny és Ries, akik a zseni lángja nélkül írták tele a kottát értékes hangjegyekkel.
Lutoslawskiról nem is beszélve aki felrúgta még az időrendet is.
Az irodalom is azért jó, mert nem állt meg Homérosznál.
Tévednék?
8:40 de.
Apam, nagybatyaim,nagyneneim-unokatestvereim- emleketek
legyen aldott.
Mi- a Holocaust utan- most emlekezunk azokra-
akik eletuket adtak azert, hogy soha tobbe
ne alljunk vedtelenul.
Az akkori 600.000 zsido- befogadta a Holocaust „maradekait”
es az arab orszagokbol kiuzott 800.000 zsidot.
Az „uj bevandorlok” kozul- sokan resztvettek a Fuggetlensegi
Haboruban- es elestek- mielott „allampolgarokka”
valhattak volna.
Natan Alterman : Az ezust talca. Forditotta:Greda Jozsef
Megnyugodott az orszag.A fustolgo hatarok
Folott a nap voroslon
Homalyba szallt ala
Lent sebzett,am remenylo szivvel a nemzet allott
Az egyedulvalo csodat hogy aldana.
Hold kelt,s a nemzet is kelt,felon hogy unnepelne,
Unneppel udvozolne uj kort a regi taj,
A lanyt, s az ifjut ekkor
lattak indulni erre,
kilepve lassan erre, amerre nepuk all.
Gyurott ruhakban,sulyos bakancsban botladozva
Rojak a hosszu osvenyt,
Lepesuk hangtalan,
Friss viz nem erte arcuk
hogy gyotrelmet lemossa,
Napnak robotja s ejnek tuzharca
rajta van.
Oly vegtelen, torodott,tikkadt e test,e lelek,
Arcuk poran barazdat szantott a veritek,
Mar allnak koszoborkent,neman,
S nem tudni,elnek?
Szivuk golyo utotte?
Vagy halkan ver e meg?
S a nep remulet varazsban,
konnyek kozt kialtja|
Kik vagytok?-kerdi felve a paros alakot
Azok meg igy felelnek:
VAGYUNK AZ EZUST TALCA
AMELYEN A ZSIDOKNAK HAZAJUK ADATOTT
Felelt a Par s elomlott
Arnyak kozt lettek Arnyak
Izrael tortenelme orzi nevet
a Parnak.”
„Egyetlen nepnek sem nyujtanak hazat ezust talcan”
Chaim Weizman.
Bocsanat,Szidonia, de ugy erzem, hogy ez- a termeszetes
folytatasa- gyonyoru irasodnak.
Nalunk- holnap emlekeznek meg- a haborukban elesett
hoseinkrol- es a terror artatlan aldozatairol.
Kedden – Izrael szuletesenek 66-ik evforduloja.
9:39 de.
Tiszteltholgyeimesuraim : Köszönöm! Könnyet most TE csaltál az Én szemembe….
9:40 de.
Izraeli: Köszönöm! Méltó befejezés….
10:25 de.
szúnyog csődör,
segget váltottál?Vigyázz,az Ille Pistának némelykor szaros a segge.Az hogy jól ír nem vitás.neked mi a hozzá nyalni valód?
10:50 de.
Kedves IZRAELI,(מרים.)
Nagyon ide illő és megható Natan Altermann verse.Holnap gyászolunk és kedden ünnepelünk.חג סמח לכל עם ישראל.Nálunk ez már így szokás. Ápr.28.án gyászoltuk a shoában megölt Apáinkat, szeretteinket és 29.én kapta meg a Fiam a סגן אלוף rangot.Látod ez az én BOSSZÚM.
11:23 de.
Gyuri!
Gratulalok.
מרים
2:07 du.
Majláth M.Mónika !
*
Ha hiszed, ha nem, engem akkor a gettóban újszülöttként az anyatej mentett meg. Egyszer, amikor beszerezni ment, visszatértekor az ágy alatt a kövezeten talált rám Hogy, mint szoptatós anya mit evett ? Saját elmondása szerint hulladékokat, olyat például, mint rohadt krumpli körülhámozott még épp héjja, száraz kenyérmardékok, stb.Egyet tudott, hogy enni, enni és enni kell,mindegy, hogy mit, csak legyen teje. Így tengődtünk az alatt a néhány hónap alatt, bár a felszabadulás után még egy jó darabig sem volt nagy változás a táplálkozásban. Anyám, nagyanyám és akkor 9 éves nővérem stráfkocsikon kerestek elhullott maradékokat… Tudniillik a család férfi tagjai mind, örökre meszi tájakra, névtelen sírokba és füstbe vesztek. Nekik, a három nőnek köszönhetem hogy még ma is itt vagyok.
Ma is minden szeretetem az övék, nyugodjanak ők is békében !
*
5:53 du.
Kedves Szidónia és Kedves Mindenki,
Viszonylag sokan vannak akik „vesztünkre esküdtek”.
Többen,akik ma is EMBEREK.
Mindenki biztos lehet benne,hogy ami volt,nem ismétlődhet meg. Erre garancia van. Honnan? Mi tudjuk!
8:26 du.
Gyuri10
2014 május 4
10:25 de.
Kedves Gyuri10, azt meghagyom neked. Az általad leírtak szerint van benne rutinod, jártasságod, helyismereted.
Engedelmeddel én továbbra is maradok a fenti novellával, mint „irodalmi művel” kapcsolatos tényeknél. Ugye nem azt akartad mondani ezzel, hogy az ille novelláit csak azok tartják jónak, akik hízelegni akarnak neki?
8:31 du.
llanfair
2014 május 4
5:07 de.
Nem tévedsz, kedves llanfair, jogos az észrevételed, de akiket felsoroltál, nem nélkülözték a zeneművészet alapjait. Ismerték a kottaolvasást, volt hangszerismeretük és hallásuk is. Üdvözletem.
5:19 de.
dakota: Rendben, rossz oldalról indultam. Akkor fordítok. Volt egy Beatles aki a kottát sem ismerte és zenélni se tudtak. Még a gitárt se tudták megfogni rendesen. Amit koncerten műveltek az a zene kigúnyolása volt.
Volt egy Rolling Stones aki a mai napig nem tud zenélni, az énekesük hangja pedig egy rossz vicc. Sorolhatnám. Ez a két banda nem tudott kétszer lejátszani egyformán valamit. Igazából egyszer sem. Mégis sikerült „nagyot alkotni”. Igaz nem az én szememben.
De azt hiszem értetted mit akartam mondani, csak most megátalkodott vagy.
5:53 de.
Dakota a fenti „irodalmi mű” – számodra nem az vettük az adást! Más számára az! És most Szidóniát nem fényezni akarom… de ez a műve több megemlékezésen is felolvasásra kerül, többen is jelezték hogy várják – elvárják a folytatást!
Tényleg idegesít a véleményed! Olvasd el a szintén kultúránál megjelent Gondolatébersztőt kíváncsi vagyok abba mit prüszkölsz bele! Ille jól ír…. de nem ő az egyetlen tollforgató…. – értve van, vagy szótagolva írjam le?
8:35 de.
llanfair
2014 május 5
5:19 de.
Barátom! Az isteni Angus Young-ról az AC/DC szóló gitárosáról szokták mondani a kritikusok, hogy összesen négy akkordot tud lefogni de azt nagyon tudja! 🙂 És tényleg így van, mégis ők adták el a legtöbb rock lemezt a világon.
Mozart? Ugyan…! 🙂
Na most kihúztam a gyufát, mi? 🙂
11:06 de.
Fuser: Ki hazudta, hogy a zenei műveltséged miatt vagyok a barátod?
Igazad van. A kannás bor olcsóbb. Minek a bordeaux-i?
Komolyan gondolod, hogy írjam le a véleményemet az ausztrál dokkmunkások dalárdájáról?
11:50 de.
Fuser: Gondolkodnom kellett, hogy ne bántsalak meg. Próbálom finoman.
Mikor az egyszerű népek elvesztik Istenüket, és a hamis istenek, a bálványok felé fordulnak. No ez a Te istened aki Angus Young névre hallgat. Egy szakmunkás, akit a tudatlanság istenné avanzsál. Finom voltam?
1:55 du.
dakota
2014 május 4
8:49 du.
🙂 )))
Úriember voltál barátom mint mindig! A zenei ízlésünk -az egyetlen- ami két világ de hát elnézem neked, senki nem lehet tökéletes! 🙂 🙂 🙂
1:56 du.
Jaj! Az előző hozzászólásom Llanfairnek ment!
2:23 du.
Kerekes Iza
2014 május 5
5:53 de.
Izácska kedves, felesleges rángatóznod, ezzel semmi mást nem érsz el, csak néhány újabb ráncot a szád sarkában:)
„értve van, vagy szótagolva írjam le?” 🙂
Szidikének mondtam, amit. Nem hiszem, hogy szüksége lenne a segítségedre ahhoz, hogy eldöntse, hogy meg akar tanulni rendesen írni vagy csak játszadozik továbbra is ezen a szinten.
3:35 du.
Jé, mán megint irodalmi kritikusnak álcázta magát a lótolvaj. Pedig, jobb lenne, ha maradna egyetlen mesterségénél, bár igaz, azért jobb körökben csupán kötél és nem irodalmi dicsőség várna rá. Ha javasolhatnám, ne próbáljon Szerb Antallal versenyezni irodalmi kritikában. Hiába na, a nagy erölködés ellenére sem üti meg a mércét.
3:38 du.
A novellával kapcsolatban: miután személyesen is ismertem édesanyát, aki hasonló körülmények miatt vesztette el csecsemőjét, igy teljesen képes vagyok átérezni a tragédia nagyságát. Aki pedig ezt nem képes felfogni, azzal már eleve nem érdemes foglakozni, ugyanis, mint Auschwitzot megjárt Anyósom mondaná: nem számosak az emberek között.
3:40 du.
Fuser: Ez a tökéléletlenségem (amit csak Te látsz tökéletlenségnek) engem nagy boldogsággal tölt el.
Ritkán örülök a romló hallásomnak, de az AC-DC „zenéjénél” (sem) ezt nem bántam. 🙂
9:03 du.
„tisztelhölgyeimésuraim”
2014 május 4
4:40 de.
Köszönöm a válaszodat, kedves „KORDON BLUED” vagy a la bukta 🙂
Igen, hasonlóra gondoltam én is, amikor a nevedet olvastam, csakhogy akkor nem „BLUE”, hanem „BLEU”, ha már.
1:32 de.
Aszittem, hogya magyarijak csak a pájinkáhó értenek, de ezekszerinta ziró dalomhó is.. meritten csupa itész, meg kriketkás..
Ez valszega zország fele.. A másikfelemeg fociszagértő..
4:51 du.
Kedves Judit Kopácsi,
Hagyjátok már lezuhanni ezt a kiselejtezett vitorlázógépet. Ez még mindig stukának hiszi magát.A diliházat meg bezárták.
7:04 du.
Gyuri, én hagyom, felőlem oda zuhan, ahova akar.