Romaholokauszt
Dél nem sokkal múlhatott, hiszen az íróasztalra akkortájt szokott odasütni a nap. A fény ablakon áttörő elszíneződő sugarai kergetőztek a bennük lebegő, megcsillanó porpihékkel. A keringőt járó lebegő részecskék gyermeki kacarászás közben gyorsabban és gyorsabban ropták dervistáncukat. Az eleinte felemelő érzés kezdett megborulni. A gyomor felöl időnkét fájdalmas görcsök rondítottak bele a rózsaszín hangulatba. Az idő múlásával a kacajok lüktetésszerűen elhalkulva tűntek el, majd felerősödve jöttek vissza. Ilyenkor még mosoly jelent meg a bóbiskolásba merülő arcán, de valami növekvő feszültséget jelzett előre a szája sarkának görcsös időnkénti megrándulása. A kacaj hangszíne változott, ingadozott. Néha egészen mélyre zuhant, mígnem ott állandósulva sátánivá vált. A korábbi mosoly az arcán már csak fagyott maszkká dermedt volna, ha a szája sarkában az önkéntelen remegés nem állandósult volna. A gyermeki rózsaszín bűbájos káprázat mocskos, feketésvörösbe vedlett. A keringő szédületes forgataggá vált, a sátáni kacaj dominanciájával egyensúlyát vesztő billegve tomboló haláltánccá, ahol a korábbi porpihékből emberi alakok rajzolódtak ki, és zuhantak sikoltva, ordítva a láthatatlan vonzás hatására a spirális mélységbe.
Roma holokauszt.
Az észvesztő gravitáció menthetetlenül lehúzta őt is, és koordinálatlan, tehetetlen zuhanással pörögve, keringve száguldott az ismeretlen mélységbe, amíg az eszméletét el nem vesztette.
Csengő füllel és sajgó fejjel ébredt. Látása még nem tisztult ki, de már hallott távoli emberi hangokat, sőt! Mostmár egyértelműen felismerte, hogy madárfütty. Még érezte az izzadtságcseppek csiklandozását a lázálomból magáhoztérve, és úgy érezte örül. Bár ezis bizonytalan volt, mert talán az előző élmények miatt, még kesernyés íz zavarta szüntelenül, és a gyomrában a fájdalom valahogy félrecsúszva átrendeződött. Bárhogy is, de megmaradt. Halkan nyögött egyet, – hangján egy pillanatra elcsodálkozott, de a következő másodpercben már azt sem tudta, hogy mi is zavarta még nemrég. Először térdre tápászkodott, majd a fájdalmat feledve hasa alól is felkapta azt a kukoricacsövet, amelyre ráesett az elébb. felkacagott, és a másik két odébbgurult csövet is felkapva szakadt ingébe fogva azokat szaladt tovább böngészni. Túlméretes ruhájában madárijesztőként libegett a kisember a frissen tört kukoricásban. Szeme ragadozókéval vetekedve leste az ottfelejtett maradékot. Közben másik két kisfiú rohant közeledve a poros úton kiabálva, hogy „Gyönnek a csöndőrök! Gyönnek a csöndőrök! Viktornak is odaintettek, miközben azért, hogy nyomatékot adjanak felhívásuknak két girbe-gurbán tekerő biciklist húztak magukkal lábnyomaik.
Ahogy meglátták a böngésző kislegényt, porfelhőt kanyarítva megálltak és odaparancsolták Viktort.
-He, te rajkó! Nyomás haza, mert értetek jöttünk!
És, hogy hangsúlyossá tegyék állításukat, hangosan felnyerítettek, miközben csengő füllel, kipirosodott arccal tápászkodott fel értetlenül a gyerek, kiszolgáltatottan, és nézte, hogy a kukoricacsövei elkeseredett igyekezettel menekültek le az árokpartra, nehogy az ijesztő egyenruhások martalékaivá váljanak.
A közelebbi kettőt még felkapta és uzsgyi a faluvégi düledező házikó után szaladt, hogy várja meg, ne hagyja itt ezekkel. Mint álmában, a cipője ólomsúlyú lett, össze-összeakadtak, botladozva igyekezett előre, miközben gyermeklábai csónakáztak a viseltes párban, amit tuggyisten honnan szerzet az idesanyja. De néha jobb volt benne, mint nélküle. Bár ez a mai pont nem ilyen alkalom volt. Ha nem tartott volna az atyai szigor megnyilvánulásától az előző pofon párjakénti manifesztációban, akkor hátrahagyta volna az amúgy sem túl elegáns lábbeliket. Sőt, most felettébb visszataszítóknak tűntek. Egy pillanatra át is villant az agyán, hogy talán a régi tulajdonosa üldözi, így merő hűségből nehezíti, hogy távolságot nyerjen a mögötte tekerők elől. Röhögve taposták szinte el, még a savankás kocsis bor szagát is felismerni vélte hátulról. Roppant igyekezetében az egyik cső a kezéből szabadságát elnyerve pattant kettőt a porban, mielőtt a közelebbi csöndőr keresztülgurult rajta, aminek következtében bosszús káromkodás közepette rántotta vissza a kormányát megelőzve a csúfos ütközés miatti felbukásukat.
A ház már oly öreg és megviselt volt, hogy nem bírt továbbszaladni, hanem a versenyt feladva csak mégnyomorultabb arcát mutatta. Kifáradt oldalfalait szétdobva kapkodott levegőért, és elkeseredetten hívta fáradt szemeivel a faluvégi házakat, amelyek csak kicsivel voltak egészségesebb szomszédai. De azok egy tapodtat sem jöttek közelebb, csak önzőn a saját érdeküket szemelőtt tartva próbáltak látszólagos erőt sugározni, mint akik képesek megvédeni saját konyhakertjüket és gazdáikat. Persze mindebből a két becsiccsentett céltudatos biciklista semmit sem vett észre. Őket, de elsősorban az elszántabb üldözőjét csak az orra húzta előre, amely pedig a legényke nyomait követte rövidlátó vérebként.
Az első bicikli fújtató megállás után nekivágódott végül a házfalnak, majd annak fáradt, nagy csattanással a másik is az útközben felkavart por egy részétől megszabadulva.
Az indulási parancs kiadásával egyidőben csak megszokásból, de lekicsinylően néztek körül a házban, észrevételezve, hogy semmiért sincs értelme visszajönniük később. A legnagyobb érték az az öreg óra volt a falon, ahol a beteg kakukk már kifeküdt a kisajtaja elé, és a törött rugó már hiába kívánta visszasegíteni a védettebb belsejébe. Igen. Ennek már történelmi múltja is lehetett a madár fogyatékosságait, porosságát és a hiányos felhúzóláncot elnézve, amely már feltehetőleg rég elvesztette aljáról a súlyt is.
Győző összezavarodottan tekingetett a két fegyveresre, miközben az asszonyt és a gárgyult idősebb gyerekét sürgette, mer a két másik már kint várt. A látószögükbe kerülő pillanatnyilag legszükségesebbnek tűnőket megragadva léptek ki az ajtón. Az anya még visszafordulva az asztalról felmarkolta a hozománykanalakat az előbb zaklatottságában odavetett konyharuhával és kilépve az ajtót gondosan becsukta és ráfordította a kulcsot. Az evőeszközökkel együtt eltüntette a köténye egyik szégyenlős bugyrában. Kétségbe esetten sietett a házaspár a három gyerekével porfelhőt kavarva a két csendőrt felvezetve.
A templomnál gyülekeztek folyamatosan a kiszemelt áldozatok. Viktor még mindig szorította a maradék egyke kukoricacsövet, pedig a nap már megfáradtan pislogott a gondtalanul kergetőző bárányfelhők közül a szaporodó bágyadt csoportra. Csak a gyerekek torzsalkodtak visszafogottan unalmukban, amíg meg nem jelentek fegyveresek és útjukra nem indította a menetet Bicskére az állomásra. A szomszédos falvakból, így Alcsútról is hajtották a népet, ezért találkozhattak régi szomszédaikkal is. Az Orbáncsalád vándoréveik alatt már ezen települések szélén is megtűrtként húzta meg magát pár évre. Jobbára csak az utolsó romosabb házak valamelyikét engedték át nekik átmenetileg. Alkalmi munka a határban, illetve rövidebb időre a közeli bányában akadt, de mindenért meg kellett küzdeniük. Egyrészt a munkáért, másrészt a temperamentumuk miatt. Kemény élet volt. Mindig ugrásra és védekezésre készen kellett állni. Farkastörvények uralkodtak. A természetes szelekció hatékonyságát a nyers emberi erő és a más sötét indulatok, érzelmek segítették. A túlélés kulcsa az ősi ösztönök felerősödött megjelenése, eluralkodása volt a civilizált etikett szabálya felett. E kettő örök küzdelme jelenleg a civilizáltság rohamos eltaposásával, annak vesztésre állásával tombolt. A természet, vagy talán az Istenek örök kegyetlen játéka, a gének dominóinak újrakeverése zajlott. A konszolidáltabb időben felszaporodó, akkor kedvezőbb gének forró helyzetbe taszításával a szelekció borzalmat művelt. A legsötétebb ősi elfojtott, csak a legelrejtettebb bugyrokban rekedt allélok burjánzását hívta elő. Olyan mértékben és sikerrel, hogy nemcsak az erre hajlamos egyének, hanem egész társadalmak is kifordulva korábbi önmagukból tombolták ki magukat vérbűzös leheletet okádva kényszerszunnyadásukat levetkőzve.
Lázálom következik haláltánccal. Hajtják a népet, mint a bőgő marhacsordát a vágóhídra, lövések, rúgások, megalázás és meggyalázás, ütések, puskatus, fröccsnő vér, olykor pocsolya, iszapos, ragadós sáros menetelés. Ha merünk ráközelíteni, észrevesszük, hogy minden feketésvörös az alvadó vértől, amely folyamatosan pótlódik, nincs ideje megdermedni. A tócsák pokolbéli színjátéka kiüresedett lelkű vánszorgóktól a már távozott lelkű görcsberándult testek körül fodrozódnak. Álomnélküli éjszakák, éhes, szomjas nappalok, újabb puskatus sújt le, habzó vér, újabb fogak repülnek. Parancsszavak, nógatás, pisztoly dördül, felbukás, kivégzés és bősz halál, sikoly kontra zokogás. Roppan a csont, velő folyik, rúg a bakancs, ruha foszlik. Erőszak a bokorban, tombolás a Pokolban. Csendőrök és katonák, barbár önkénteshordák. Vagonok és szállítás, megérkezés, sírásás. Gettó, tábor, tilalom, növekszik a sírhalom. Gödör, mész és agysikoly, zsidó -, s cigány rab kidől. Kémény pálott füstöt ereget, kormos feketévé fest eget. Sötét bűz van nappal is, bírhatatlan aggyal is. Lélek, s tudat elhagy már, fizikai, s agyhalál. Támolyognak roncstestek és kiégnek az érzelmek. Rejtett zugba menekülve nyüszít az élet, értelmetlen kérdés, hogy istenhitet fél-e. Kifacsart lelke testéből kirázkódik, fogatlan szája hangnélkül fohászkodik. Átkozva tagadja ellenét a Mindenhatót, remegve várja a halált a megnyugtatót..
A kápó ütötte a vállát, miközben a zuhogó eső ronggyá áztatta szakadt zubbonyát és már csak gyengén vegetáló testét. A teli zsák majdnem összeroppantotta a kizsigerelt emberi roncsot, már csak megkeményedett lelke romja emelte, tartotta, cipelte a terhet, de most az is végképp összeomlott ahogy a kápó egyre erősebben sújtott le ütemesen. Lerogyott, feladta végre, s várta a megváltó halált. A kápó csak bántotta, rázta, verte a vállát, s közben artikulátlanul üvöltött. Zuhant, pörgött, forgott a tudatmentes világban, csak a kápó nem hagyta békén.
Rozika rázta a vállát halkan szólítgatva, s néha ujjaival ütögetve. Hosszasan ébresztgette, mert átizzadt ingében álmában értelmetlenül beszélve dőlt íróasztalára. A pohár víz a tablettával már az asztalon pihent mellette. Felemelve fejét, tudatzavaros tekintete fürkészte az ismeretlen tájat, az állam első emberének irodáját.
Kaszás Előd
Author: KMH Vendégszerzők
9:55 de.
Hat mondjon akarki, barmit: ez mar beteges. Az se mentseg, hogy fantasia.
10:09 de.
Jimbo, mi is a betegség? Mi is a fantázia?
10:12 de.
Hogy a jobbiknak mennyi tamogatot szereztek a baloldali(tulzo)organumok, azt mar aprilis 6 bebizonyitotta, de azt hogy Orbannak is ugyan ugy probalnak tamogatokat/hiveket szerezni, az mar elkepeszto. Mert,hogy az ilyen suletlenseg csak arra jo, az BIZTOS.
10:16 de.
CH!
Nehogy tenykent akarjak a cikket bemutatni. Orban abban az idoben meg nem is elt.
10:24 de.
jimbo: kétségtelen, csak az a kérdés, hogy magáról a háziorvosa állapította meg, vagy a kórházi?
10:25 de.
JIMBO: Hát nem mondhatjuk a fantáziájáról, hogy dús. De, hogy ilyen szegényes legyen az túlzás. Így is történhetett volna. De ő emlékművet emel nekik.
Vernét gondolom nem olvas. Amennyi marhaságot fantáziált az a szerencsétlen balfácán.
10:26 de.
jimbo: CA és nem CH (tudja, ez utóbbi svájc jelzése, és ezt még a maga képességeivel is illene tudnia)- nem akarja a cikket tényként bemutatni. magának meg fingja sincs a tényekről. tudja, a bocskai és a székelykapu még nem elég a látáshoz.
az asszociációs képessége meg, fiacskám, a nullához tendál. de hát, az a maga szintje 😀
10:31 de.
Domnule!
Olvassa el megegyszer amit irtam, hatha sikerul. Nem irtam CH-t, hanem CA-t.(akkor kinek van csokkent kepessege)
Azt hiszem a maga valasza erre pontos magyarazat.(olyan KAR, hogy MEGINT nem szemelyeskedik. Lehet, hogy nem is tudja folfogni mi is minosul szemelyeskedesnek?)
10:34 de.
Llanfair!
Kar Ille-vel vetekedni, mert maga messze hatul marad.
O a szemelyeskedes NAGYMESTERE. Es csak az…Semmi mas.
10:40 de.
llanfair: kétségtelen, jimbo nem a fantáziájáról híres. mi több, egyetlen önálló gondolatra se képes, de szívesen építkezik panelekből, abból nem lehet baj. csakhogy, amióta lecserélte bozótlakó mivoltát – mert az még érthető volt, hogy ott, ausztráliában, nem látta a magyar rögvalóságot – bocskais-székelykapus szittyára, ha ki is szúrja a szemét a valóság, ő akkor sem hisz neki. hiába, no, az, hogy mennyire sikeres egy agymosás, az az alany agyának minőségétől függ.
jimbonál, ugyebár, ez nem volt kérdés 😀
10:46 de.
jimbo: magával szemben semmi, ugyanis ahhoz személyiséggel is kellene rendelkeznie. az pedig, fiacskám, magának nincs.
de azért tetszik, hogy ismét uramnak szólít, még ha a rögeszméje szerint románul is 😀
12:08 du.
Magyar holokauszt:A kommunizmus rengeteg magyar áldozata….
1:34 du.
Azt hiszem nem világos mindenkinek. Orbán fizikailag természetesen nemélt abban az időben. De a fent leírt irodalmi variációban, az egyik rosszulléte alkalmával átélhette, beleképzelhette magát. Pont ez a beleképzelés – empátia, egy – egy szituáció átélése, akár álomban, akár rosszullétben lenne hasznos neki. Akkor sokkal toleránsabb lenne, átérezve sokak áldatlan állapotát biztosan jobb ember lenne, vagy felakasztaná magát.
-De kérdezném tételes választ várva. Mi ebben a beteges? (Orbánon kívül ….)
Véleményem szerint, ha az írás bármelyik részét betegesnek tekintjük, akkor Adyt, Radnótit, József Attilát, de Bosch, Dali, Picasso és szinte minden modern festő beteg lenne. A regényírókról nem is beszélek. A krimi-, fantasy-, a sci-fi-írók is betegek lennének? Talán. De akkor nem is olyan szégyen odatartozni!
1:46 du.
Különben tényleg benne van az emlékmű aktualitása.
Lelki sivárságra vall, aki ilyen nacionalista, fasista emlékművet felállítana, bármilyen minimális empatikus képesség mellett.
Az igazat megvallva tévedek, ill. félrevezettem most mindenkit. Hiszen a lelki sivárság dimenziója nem érintkezik az empátiáéval.
Ezért javaslom mindenkinek, hogy erősítse az empatikus képességét! Mindannyian jobbak leszünk tőle.
2:21 du.
fenyvesi: azt gondoltam, távollétemben javult az állapota, de nem. magyarországon nem volt kommunizmus, de hát, ezt magának hiába is bizonygatjuk. tudása nem csak ezen a területen hiányos.
2:35 du.
Kedves Fenyvesi Glória!
Magyar holokauszt? A kommunizmus áldozataival összemosni? Miért nem a katolicizmus áldozataként jelöli meg a magyar holokausztot, hiszen a pápizmus 1000 éves áldozatai vagyunk. Történelmünk folyamán szinte végig annak az oltárán dolgoztak rabszolgaként, vagy pusztultak szinte állatként elődeink.
Magyarországon szinte név szerint össze lehetne szedni azt a talán 100-as nagyságrendbeli áldozatcsoportot. Az nem nevezhető nemzetszintűnek, holokausztnak. Mindazon által 1 áldozat is nagyságrenddel több, mint ahánynak lenni szabadna!
Ezzel szemben a katolicizmus 1000 éven keresztül tarolt. Nyomorított és elpusztított. Ennek ellenére még nem nevezzük holokausztnak.
Magyar holokausztnak pedig végképp dőreség nevezni, hiszen nációtól, rassztól független volt.
Szóval csak gyenge politikai indíttatású elfogultságnak tartom a magyarholokauszt fogalmat a kommunistákkal összefüggésben.
De próbaként javaslom, írja meg egy esszében!
Ha elég nívós lesz, szerintem itt is megjelenhetne vitaindítónak.
2:36 du.
JIMBO: Ez tévedés. Az a megállapításom, hogy nincs fantáziája nem személyeskedés. Ez tényközlés. Miután nem tudott megérteni egy „fantáziatörténetet”, ez a vélemény alakult ki bennem. A személyeskedésnek ehhez semmi köze. Nézzen utána a fogalomnak.
2:43 du.
e-migráns: fenyvesi és az esszé! ugye, ezt nem gondoltad komolyan? egyetlen önálló gondolata sincs!
2:47 du.
Igen!
Én arra már nem is tértem ki, amire Ille István, hogy nálunk kommunizmus nem is alakult ki (bár sehol sem, de érdekes módon ahhoz a leghasonlatosabban Svédországban jelentkezett valami.)
Ha megengedően a szellemében- a rá való hivatkozás közben elkövetett tettekre gondolunk, akkor lehetne csak értelmezni, de a kommunizmus , mint szellemiség, az internacionalizmusán keresztül nézve ez a kérdés megint értelmezhetetlenné válik.
2:58 du.
Fenyvesi Glória
2014 május 7
12:08 du.
„Magyar holokauszt:A kommunizmus rengeteg magyar áldozata”???
Mond csak, ugye te konkrétan elmebeteg vagy?!
3:25 du.
Fenyvesi Glória: Sikeresen pótolja Marcsit. Ilyen marhaságot még Ő sem tudna írni. Érti is amit ír?
4:51 du.
Mi mindenképp nyerünk. Ha Glória ír egy tökös esszét, akkor azért, ha megfutamodik, mert a magyar holokausztról mégsem tudna valami kiemelkedő , szerintem novum-ot írni, akkor pedig amiatt, bár az csak erkölcsi gyenge győzelem, amire nem kell büszkék legyünk jelen esetben.
Én inkább a jó kis esszéjében bízom! (Bár félek, hogy ha arra várnánk, akkor megszűnne ez az újság!)
5:02 du.
e-migráns: attól tartok, glória nem igazán tudja, mi is az az esszé…
1:14 de.
Akkor miért kell csupán a romák áldozatait emlegetni?
A zsidó embereken, és cigányokon kívül magyarok is haltak meg rengetegen.Kétféle diktatúra áldozataként.
(Kitelepítések, a Gulágon való elpusztítás,a szerbek általi gyilkosságok,stb..)
Majd idézek írásokat erről.
És előadást is hallottam…
3:22 de.
fenyvesi: és előadást is hallott 😛
3:54 du.
Fenyvesi Glória
2014 május 8
1:14 de
Figyu má te szerencsétlen! Ez a cikk a roma holokausztról szólt! Nem a zsidókról, nem bármely diktatúra más áldozatairól, hanem a cigányságról. A cikkek már csak ilyenek, van egy témájuk és arról szólnak! Miért vagy ennyire sötét, hogy azt reklamálod miért csupán ők vannak emlegetve??? Azért bazdmeg mert ez a cikk most róluk szólt!
És előadást is hallottál??? Hűha! Nem mondod! Na menjél szépen vissza a csattogós szárnyú falepkédhez, infantilis, agyalágyult izéke!
4:19 du.
Fuser: Na de Fuser…….
5:37 de.
Ne legyünk Elfuseráltak!
Fenyvesi Glóriának igaza van, és most kedve szerint történt. Ez az írás magyar holokausztról szól. Magyar cigányokról (szinte kizárólag) és megemlített zsidókról is.
De mivel fikció, sőt a fikcióban egy beteg játéka az agynak, ezért nem is érdemes azt kérdezni, hogy roma-, zsidó-, vagy magyarholokausztról szól, hiszen nem ez a lényege az egésznek, hanem az elmeháborodottság miatti kényszerű „empátia”.
Lehetett volna tuszi, örmény, szingaléz, vagy hutu. A lényeg, hogy egy üldöztetéses időszakba beleélve magát akár akaratától függetlenül is, képes-e felülvizsgálni és kontrollálni könyörtelen, antiszociális és antiszolidáris énjét.
Igen! Fenyvesi Glóriának igaza van!
Legközelebb olyan nemzetiérzelmű írás kell, amelyben a magyarnép katolikus egyház általi elnyomása a központi téma. Lehetőleg családregényként, az elmúlt 1000 év nyomorát bemutatva, miközben az egyházi dőzsölés és gazdagodás, szinte korlátlan ingatlanszerzések, vatikáni bankalapítás és pénzmosás, a hatalom kiteljesítése a világi életre megvalósul.
Igen!
Fenyvesi Glóriának köszönjük a jó témajavaslatot!
7:17 de.
˙
A megrögzött kételkedők és fanyalgók kedvéért bemásolom ide, hogy hogyan látta egy túlélő szemtanú: Dr Nyiszli Miklós [8450.tetoválási számú fogoly] nagyváradi törvényszéki orvos, „Mengele boncoló orvosa”, az 1 9 4 6-ban könyvben is megjelent naplójában az auschwitzi
r o m a . t á b o r [szektor] u t o l s ó . p e r c e i t
˙
„…A cigánytábor 4500 lakója számára is eljött a megsemmisülés órája. A rendszabályok ugyanazok voltak, mint a cseh tábor liquidálásánál. Barakkzárlat. Nagyszámú SS őrség vonult fel kutyákkal. A cigányokat kiterelték a barakkokból és felsorakoztatják őket. Kiosztják a kenyér és szalámi adagokat. Mindenki három adag, három napi útra járó élelmet kap. A cigányok úgy tudják,hogy más táborba viszik őket és mint két éves K.Z. lakók el is hiszik. Nagyon egyszerű, de nagyon hatásos módja ez a félrevezetésnek. A krematóriumokra nem gondol senki, mert oda nem nem adnának útravalót.
Nem a halálba indulók iránti kímélet az, ami az SS vezetőséget félrevezető eljárásokra indítja, hanem pusztán az a cél, hogy nagylétszámú tömeget, mint ez esetben is, aránylag kislétszámú SS őrség vezethessen rendzavarás és időveszteség nélkül a gázkamrákba.
Így is történt ! Egész éjszakán át szórták magukból a lángot az I-es és a II-es krematóriumok kéményei. Fényük megvilágította az egész tábort! Üres és néma lett a zsibongó cigánytábor. Csak a kerítések drótjai zörrenek meg és az elhagyott barakkok nyitvamaradt ajtói és ablakai csapódtak be, vagy ki amint keresztülfújt rajtuk a volhyniai pusztákról jövő szél.
Ma éjjel ismét tüzijátékot rendezett magának Európa pyromániás népe. Az Auscwitzi koncentrációs-tábor a színhely, mint mindig! A lángokba dobott áldozatok ezen alkalommal nem zsidók, hanem keresztények voltak! Németország és Ausztria katholikus cigányai !
Reggelre kialudtak a tüzek. A krematóriumok udvarán kis, ezüstösen fénylő halom keletkezett az áldozatok hamvaiból…”
🙁
🙁
🙁
Irodalom:
DR MENGELE BONCOLÓ ORVOSA VOLTAM AZ AUSCWITZI KREMATÓRIMBAN az eredeti kiadás 1946. március >Nagyvárad
– A legfrissebb kiadása: Magvető 2004.(212.oldal)
– Létezik még;
Magyar Lajos Alapítvány (reprint) 1994. és
Bukarest,IrodalmiKiadó ORVOS VOLTAM AUSCHWITZBAN c. 964.
7:40 de.
A ” három napi, három adag kenyér és szalámi” – ezt Dr Nyiszli akkor még nem tudhatta – a Wnnsee-i konferencia egyik igen jelentős határozata alapján hajtotta végre az SS. Célját viszont már tökéletesen értette és el is magyarázza a patológus orvos: azt a mérhetetlen cinizmust, ahogy a halálba menőket tökéletesen félrevezették.
Ezt a módszert az egész táborban igazán csak a kápók (KZ-polizei) és a krematóriumban csupán 3 hónapig foglalkoztatott, ezért jól feltáplált brigádok ismerték. Nem véletlen, hogy a IV.krematóriumban dolgozó foglyok csoportja az utolsó pillanataikra, szerzett fegyverekkel és a maguk által fabrikált „robbanó szelencékkel” felkészülve fogadták a kivégzésükre érkező SS alakulatot. A hősi harcukban több SS-t megöltek és a krematórumot is fölrobbantották… (Utóbbi, attól kezdve, mindvégig használhatatlanná vált.)