Indíts van hazafelé.  Nade, nem ám, hogy csak úgy, hanem célirányosan. Először is, meg kell állni itt, meg ott meg amott, tudodmiért. Tudom. Illetve, még nem tudom, de Doremi majd megmondja. Először is, közöld Hókefélkével,(elmúlt a ledermedése, mivel hagytam lemerülni) hogy Podbiel, mert azt mindenképpen látni kell. Rendben, de emlékszel, hogy ez az aztaaa, odanézz c. mandíner előtt volt, vagy után?  Asszem, előtte. Betáplálom, ki is ad vagy három Podbielt, de nem Malopolskában. Akkor ez passz. Semmi baj, az E77-esig magunktól is eltalálunk.

Jön az első álljmeg: egy  – hát, nem is tudom, minek nevezzem – figurakereskedés. Ami kertbe való figura itt nincs meg, az nem is létezik. Egész elfogadható árak – mármint annak, akinek 4.400 zlt  az átlagkeresete (2012-es adat) és egyetlen vágya egy egyiptominak látszó amfora  750 zlt-ért, vagy egy lila tehén (életnagyságban).  Gondolkodtam azon, hogy veszek egy kerti törpét, de Doremi lebeszélt: a kutyák tuti, hogy vízkövesre pisilnék hónapokon belül.

Goral falu

Haladjunk. Kérdem, hogy menjünk azon  az úton, amit idefelé elpasszoltunk? Mondja Doremi, mehetnénk, ha nem épp az imént hagytuk volna el.  Honnan tudod? Onnan, hogy ki volt írva SK – meg valami Ch-val kezdő település arra. Mostmármindegy.  Visszafordulni hatóságilag tiltva, különben is , három számjegyű út, ami azt jelenti, hogy ha kifordul elém egy gazda a traktorjával, kocoghatok mögötte a zergebaszta szerpentinen.  Na, nincs kesergés, irány tova! A táj változatlanul gyönyörű, most már Ddoremi is felszabadultan nézgelődik.  Haladunk, haladunk…hol van már az a nyavalyás  Podbiel? Kiérünk az országból, és sehol. Ráadásul Szlovákiában a benzin is drágább, noch dazu euróban mérik. A határátkelő egy lejtő alján, két határőr kuksizza a leereszkedőket, az előttünk guruló olasz dobozost ki is intik.  Mi illendően belépünk Szlovákiába, majd az első lehetőségnél visszakanyar Lengyelországba – megtankolni.  A határőrök másodjára, ha nem is integettek, de ismerősként tekintettek utánunk.

Na, akkor ez a Podbiel, tuti, hogy Szlovákiában van.  És lőn! Megjövénk. Azt hinnéd, hogy skanzen, de nem: lakják. Egyikben még söröző is van, csak éppen  – amint az értesítés a kapun mondja – ma 17 órakor az ilyen meg ilyen utcában, bővített környezetben nyitja meg a szomjas vendég előtt ajtaját.  Ezt a falurádió – ahogy a szocreálban, Magyarországon –  is szerteharsogja, valamint azt is, hogy friss hentesáru érkezett a Coop-ba és a főtéren, a textilbolt mellett primőr- és virágpalánták kaphatók. Ráadásul ez is goral építészet.  Meglehetősen érdekes volt látni a zsindelytetőn a parabolaantennát.

Haladunk tovább. Én már pihennék egy csöppet, mert azért elég tekergős az út. Nodemajd Donovaliban. Jelentem, Donovali hétfőn zárva. Sehol egy lélek. Étterem nyista, csak egy nemrég nyitott önkiszolgáló. Igaz, tisztes – és olcsó – választékkal. Csak levest kívántunk – volt húsleves, valamilyen leves és bableves. Ez utóbbit ettünk, finom volt, laktató. Café latte, capuccino, fél óra szundi az autóban, és hajrá, tovább.

Lehajtás Oravský Podzámoknál. Csak itthon tudtam meg, hogy az, biza,  Árvaváralja, mert magyarul nem volt kiírva, sehol.  Mindenhol  megállni tilos, vagy parkoló óránként 2€-ért. Eurónk nincs, hát partizánparkolás a várfeljáró előtt, a járdán. Ja, és bizakodás, mert mögöttünk  egy behajtani tilos tábla virít. Jegyárak: tanuló, felnőtt, csoportos, nyugdíjas, kápolnalátogatással, anélkül, fényképezéssel, anélkül, summa  summárum, 13€ alsó hangon. Bankkártyát elfogadnak. Mondom Doreminek, ott a robbantott térkép, nézzük meg, mit is adnak ennyiért: három  várkaput, egy kápolnát, egy fogadótermet, egy kastelláni lakot. És egy kilátóteraszt. Mindehhez fel kell kaptatni az oromra. Egymásra néztünk  Doremivel: kihagyjuk. Majd legközelebb.

Most már csak egy macskaugrás a határ. Parassapusztánál kiket kap ki egy rendőr iratellenőrzésre? Naná, hogy minket.  Sebaj. Délután ½ 6-ra Doremi boldog sóhajjal nyitja be az ajtót: mindenütt jó, de legjobb itthon…