Mikor kezdődött?
Már maga se tudta, hol, és mikor kezdődött. Talán valamelyik húsvétkor. Kiskabátos húsvétok voltak azok, minden olyan tavaszszagú, piruló lányokkal, ragadós csokitojásokkal, itt-ott egy-egy pohárka likőrrel, de nem sokat, hiszen mégiscsak gyerek vagy még, kamasz se igen, csak egy csontos térdű, hegyes könyökű gyerek, aki ilyenkor pár percre idősebbnek érezte magát.
De lehet, hogy nem akkor, mert ugyan az elején kellemes zsibongást érzett, meg olyan nevethetnékje támadt, de aztán undorítóan forogni kezdett vele a világ, tán még hányt is, de arra már nem emlékszik igazán.
Talán a gimiben, a tánciskola után, az udvaron, a nagy gesztenyefa jótékony homályában, a becsempészett sör? Á, az sem. Könnyű szédület, rossz szájszag, annyi. Az egyetemre nem vették fel, hát kitanult autószerelőnek. Talán a brigádbulik? Jókat marháskodtak, ittak, össze-vissza, már csak vagányságból is – de csak a fejfájásra emlékszik. Aztán katonaság, csajozós évek, semmi kárhozat, de érezte, hogy feszül benne valaminek a hiánya.
Aztán állásba került. Úgy gondolja, ekkor kezdődött a dolog. Jó keze volt, egy neves Fiat-szervizben dolgozott, megbecsülték, csakhogy, jött a váltás, ő meg úgy gondolta, maszeknak jobb lesz. Csak Zsiguli, csak Polski Fiat, de abban nagyon jó volt. Először kapott egy hálás kuncsaftjától egy demizson dörgicsei rizlinget: te, komám, hogy ez milyen isteni finom, de csak fröccsnek, tudod, a műhelyen üvegtető van, kurvára át tud ám melegedni!
Aztán másszor meg, Révfülöpről, egy „valódi kacsajtost”, úgy 10 litert, műanyag kannában. Hogy mi az a kacsajtos, a fene se tudta, de igencsak olajosan csúszott le a gigáján. Az asszony meg – mert időközben megnősült – egyetemet végzett, felelős állása lett, mi több, igencsak jól keresett, ő meg, a műhelyével…no, igen. Leragadt a Zsigulinál, meg a Polski Fiatnál. Abból meg egyre kevesebb lett. A műhely meg, egyre inkább menedék, ahol a javító aknában, jó kis hűvös sarokban, ott várta a kacsajtos. Mert már nem hozták neki, ő hozatta. Hűtőszekrényt is beállított a műhelybe, elvégre a fröccshöz hideg ásványvíz dukál. Egyre több időt töltött ott – úgy mondta, a lelki békéjét keresve – a javítandó autók meg egyre többet vártak, félig megkezdve, hogy ismét a tulajdonosuk feneke alatt gurulhassanak.
Eljött az idő, amikor délutánra már használhatatlan volt. Egy olajcserét se tudott volna lezavarni, pedig az nem igazán technicus humunculus – szerette így hívni magát – feladat volt. Szép lassan elmaradoztak a kuncsaftok, ő meg szép lassan elmaradozott a világtól. Gondolom, az se tett jót a lelki békéjének, hogy a fiát felvették a jogi karra. Már alig maradt tiszta pillanata. A családi összejöveteleken, ha kérdezték, hogy hát hol marad, csak egy lemondó legyintés, és sokat mondó hallgatás volt a válasz.
Egy tiszta pillanatában elhatározta, hogy megpróbál a felszínre emelkedni. Kemény elvonónak vetette alá magát, pszichiáter, gyógyszerek, absztinencia, minden, ahogy kell. Ment is neki, egy hónap, kettő, már kezdett egész jól kinézni, amikor egy nap, találkozott egy régi munkatársával, még a szervizből. Na, ennek örömére, naná, hogy megiszunk egy pohárkával – csapkodta a kolléga a vállát. Szabadkozott, hogy ő nem, de amikor megcsapta a borozó illata, tudta, hogy el van veszve.
Maga se tudta, hogy’ került a hídra. Este volt, odafenn a bakacsin égen gyémántként ragyogtak a csillagok. Úgy érezte, el tudná érni őket, csak egy kicsit nyújtózkodnia kell. Mászni kezdett, fel, a lánctartón, fel, mind magasabbra, a turul felé, hisz ott ragyogott mindjárt felette a legfényesebb gyémánt. Amikor felért, kinyúlt érte.
A gyémánt-csillag, meg a többi – pedig már majdnem elérte – valahogy elbillent, és ő belezuhant a nagy, fekete semmibe…
Author: Ille István
Civil a pályán. Egészen más területen dolgozott, a politikához nem sok köze volt, de véleménye arról annál inkább. Három évvel ezelőtt egy társával együtt létrehozta az ellenszek.hu Demokritikus Vélemény Magazin internetes oldalt, aminek felelős szerkesztője. Szépirodalmi vonalon, Harunlarasid néven több, mint 60 novellát, több tucat önéletképet és úti beszámolót publikált a www.harunalrasid.nolblog.hu oldalán. Elkötelezett, azonban pártoktól független, baloldali értékrendű és világnézetű ellenzéki.
10:05 de.
Kedves István,
az írás életszagú. Sokan így élik le az életüket. Először az egy-két pohár, a „mívesebb” fajtából bor, vagy ami „A”-val kezdődik. Később már a mindegy kategória, egy a fontos, hogy „hasson”.
Máig igaz Koncz Zsuzsa dala: http://youtu.be/Imr8etjXlYE
No igen, „mit tettél velem… és mindig hazudtál”! Az alkohol elringat, csittit, hamis boldogságot kínál, majd romba dönt, porrá őröl. Ellehetetlenít, a körön kívülre kerül az, akit csapdába ejt. Előbb a család, majd a társadalom közösíti ki. A lejtőn pedig egyre nehezebb megkapaszkodni.
Az alkohol függőség, egy szenvedély. Könnyű rászokni, de annál nehezebb elengedni.
Mit nevezünk függőségnek?
Amikor minden áldott nap hiányzik, a boltban azt a polcot vesszük „irányba”, ahol a borok, sörök, rövidek vannak.
Soha nem az alkalmi spicc, a jó hangulatban, gallér mögé legurított nedük miatt lesz valaki/bárki alkoholista. Nem. A folyamatosság, ami ahhoz vezet.
Mindezeket honnét tudom?
Szász Anna újság- és írónőként több évtizede, folyamatosan segítette írásaival e szenvedélyben vergődő embereket, lelkeket. Fáradhatatlanul kereste, mutatta az utat, merre van remény a kitörésre! Írt neves, jó, segítő orvosokról, befogadó klinikákról, lehetőségekről.
Egyik könyvének megírásában segédkeztem. Anna magnóra vette a beszélgetéseket, amelyeket én meghallgatva, írásba áttettem. Íly módon, megrázó, őszinte beszélgetések, vallomások tanuja lehettem/voltam.
E szenvedély rabjai között voltak több diplomával rendelkezők,üzlet- és elismert jó szakemberek, de alkalmi munkások, férfiak, nők egyaránt. Többüknek sikerült a „leválás”, a gyógyulás. Van aki képtelen volt a poharat letenni, bele is halt.
Ezek kemény meccsek voltak és többek életében jelenleg is vannak.
Aki valaha is tiszteletre méltó akarattal le tudta tenni azt a poharat, mindig úgy nyilatkozot önmagáról, hogy „gyógyult alkoholista vagyok”.
A születésnapjukat duplán ünnepelték, egyszer amikor megszülettek, a második ünnepük pedig az volt, amikor le tudták, mert le akarták tenni és sikerrel le is tették azt a poharat. NEM-et tudtak mondani az alkohol csábításának.
*
Lehet itt sarat dobálni, szidni, gúnyolni! De nem szabad. Ez a függőség egy súlyos betegség, amiből nehéz kikecmeregni. Akinek sikerült úgy érezte, érzi: újjá született.
S, ez így van!
*
G.B.
10:51 de.
FONTOS!
A témához, fontos idéznem Szász Anna: Nagyfától az Anonim Alkoholistákig (Egy kívülálló szemével) című könyvéből:
„…Az A.A.-ban a kívülálló számára is érzékelhető a másik minden kritikai megjegyzés nélküli elfogadása, a testvériségnek ma ritkán tapasztalható megnyilvánulása. „Ülj le, jó helyen jársz” – így fogadják azt az alkoholistát, aki végigjárta mindazokat a stációkat, amelyeket Magyarországon a legtöbb alkoholbeteg végigjár, aki már mindenhonnan kikopott, aki a saját szemében is mélyre süllyedt, és végül, mintegy utolsó utáni lehetőségként elmegy élete első A.A.-gyűlésére…. Az A.A. egyik legfőbb vonzereje, hatásának egyik kulcsfontosságú eleme, hogy semmit nem ír elő és semmit nem tilt meg annak az alkoholistának, aki eddig mást sem hallott, mint tiltásokat: „Ne igyál!” vagy „Ne igyál annyit!” Netán orvosi előírásként: „Ha életben akar maradni, soha többé nem fogyaszthat alkoholt!”
Az A.A. 1935-ös megalakulása óta (az USA-ban alapították) felhalmozódott tapasztalatai alapján törölte a szótárából a „soha többé”-t, ehelyett meghirdeti a 24 órás programot: „Csak a mai nap!” Egy napot ki lehet bírni alkohol nélkül. És holnap is csak egy nap van. A napok összeadódnak: egy hétté, hónappá, fél évvé, egy évtizeddé. És ezek a józanul alkohol nélkül eltöltött napok, hetek, hónapok, évek igencsak értékesek, kvázi olyan befektetések – miközben a szervezet lassacskán megtanulja az alkohol nélkül létezést, nemkülönben a tudat is feltisztul… ismét a nulláról lehet kezdeni…..”
*
Legvégül „Egyetlen találkozás is elég, ha az az élettörténetbe beágyazódik”. Egy mondat az A.A.-val, az A.A. jelentőségének fölismerésével kapcsolatban. Ezt így, egy orvos fogalmazta meg, gyakorló pszichiáter, aki egyszer s mind széles korü irodalmi tevékenységet folytat és azon kevesek egyike, akik életre segítették Magyarországon az A.A.-t. A szóban forgó orvos dr. Kelemen Gábor Pécsett dolgozó pszichiáter.
*
Valaki, bárki úgy érzi, segítség kell, üsse be a keresőbe: Anonim Alkoholisták – itt rátalál gyűlésekre, sorstársakra, akik egymást segítve húzzák, rángatják ki az Alkohol ragadós, életüket lehúzó csapdájából.
*
G.B.
12:49 du.
G.B ez az írásom kivételesen nem a saját fantáziám terméke. volt modellje, csak a vége volt más…