Oly korban éltem én…
Oly korban éltem, amikor Nándorffy tanító úr körmössel nevelt, pajeszomnál fogva húzott lábujjhegyre, onnan suhintott lefelé egy taslit, de mégis elmentem hozzá elköszönni, amikor némi feljavításra, ’56 után, Lengyelországba vittek.
Oly korban éltem, amikor UNRA és IKKA csomagot kaptunk, valódi csokoládéval és igazi kakaóval, amiből egy tábla csoki két hétig tartott, kockánként élvezve.
Oly korban éltem, amikor orosz tanárunkat, hatodikban, bizony, kicsúfoltuk, mert a lágy hangzókat erősen „szaftosan” ejtette, de, mivel egyik lába rövidebb lévén, ormótlan ortopéd cipőjében nehezen járt, hát szó nélkül fogtuk az éthordóját, és mentünk a száz méterrel arrébb lévő napközi konyhájára.
Oly korban éltem, amikor tornaterembe először csak hetedikes koromban jutottam, de a testnevelő tanárunk ingyen tanított teniszezni, mondván, lehet, hogy hatvan évesen már nem fogsz száz méteres síkfutást nyerni, de ezzel még elég jól el leszel.
Oly korban éltem, amikor néha nem kaptunk új tankönyvet, de a régi, összefirkált, gyűröttből is elég jól lehetett tanulni, amikor, ha nem hozott valaki tízórait – volt ilyen – hát egy falat mindannyiunkéból jutott a számára.
Oly korban éltem, amikor a technikumba felvételi vizsgát kellett tenni, és a piaristák gimnáziuma csak az álmok netovábbjaként szerepelt.
Oly korban éltünk, amikor egy Scampolo-buliért akár még a Csilibe is elmentünk, pedig az nem volt éppen egy veszélytelen hely, és egy zenekar divatot teremtett: mindenki Metro-kabátot szeretett volna (a Rákóczi-úton volt is egy szabóság, minek a kirakatában tündöklött).
Oly korban éltem, amikor az Ifjúsági Parkban, de még az E-klubban is kötelező volt, a zakó-ing-nyakkendő, és a máriaremetei búcsú alázatos zarándoklat volt, nem tenyérnyi aranykeresztek és ujjnyi vastag aranyláncok hivalkodó mutogatása.
Oly korban éltem, amikor a legvidámabb barakk lehettünk, és a tiltott munkakerülést büntették – nem is kellett a tarjáni péró lakóinak a meddőhányóban guberálniuk.
Oly korban éltem, amikor a TÜKER-telepeken még nem locsolták a szenet – igaz, nem is volt mindig – és Balatonbogláron, a kempingben, fél liter kakaót és két kiflit öt forintért reggelizett az ember gyereke.
Oly korban éltem, amikor eszméink – mert azért voltak, ösztönösek, tudatosak, pártosak és naivak, kinek, mi – még nem voltak ordasak.
Oly korban éltem, amikor „egy dunaparti csónakházban, nagy a jókedv minden nap”, és ha rá tudtál akasztani a túrakajakodra egy Tomos-oldalmotort, már te voltál a császár.
Oly korban éltem, amit mostanában csak átkosnak neveznek, meg elnyomónak, meg antidemokratikusnak, de:
tessék mondani, most milyen korban élünk?
8:25 de.
Kedves István,
a mi fiatalságunkban az igényeink szerényebbek voltak. Ettől függetlenül nem szeretném, ha az az idő visszatérne. Most a fiatalok (ha a szülők, meg tudják fizetni), gyerekeik körbe-körbe az EU-ban,a világban minden gond nélkül.
Több a lehetőség, mégis kevés a munkahely. A fene nagy automatizálással, gépesítéssel sok embernek a kenyerét vették el. A gépek, a folyamatosan megújuló technológia.
Mi még nyaraltunk két hétig szakszervezeti, vagy vállalati üdülőkben.
*
Igen, igen az előttünk élőknek, anyai nagyapámnak és kortársainak volt részük padláslesöprésben, államosításban, (a boltjába, vendéglőjébe hárman toppantak be és az állam nevében lefoglalták az árut, a kasszában lévő pénzt, mindent. Biztos vagyok abban, az akkori „akciókból” összeszedett pénzek a végrehajtók zsebeiben landoltak. De sok fiatalnak része volt pártoktatásban, munkaversenyben, szocialista szombati felajánlásokban.
No meg az azt megelőző korszakokban is volt dézsma és első éjszaka joga stb. stb. stb.
*
Mindig voltak olyanok, akik a napsütötte oldalon lébecoltak, jól helyezkedtek. Felülre kapaszkodtak, alulra tapostak.
Ennek az ellenkezője is igaz. Akik munka reményében tántorogtak ki Amerikába (no ez most ismétlődik, meg máshová is…)
Írhatunk ami csípi a szemünket, amit csak akarunk, prüszkölhetünk akár nyilvános oldalakon is. Ettől semmi, de semmi nem változik. A hatalom, az ipam-apam-rokonyi kapcsolatok be vannak betonozva. A barátokról nem is énekelek, akik cserébe ezt meg azt meg, vagy nem teszik, stb. stb. Nemcsak írók, de olvasók is vagyunk, tudjuk azt jól, hogy nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Hiába fújja, mi is hiába fújunk.
Sok a megtévesztett, botor ember, akik a Fityeszre voksoltak. Azt mondják, az erősebb kutya b@szik. Beigazolódik ez nap, mint nap.
*
Tehát?
Hinnünk kell a reinkarnációban, majd az elkövetkező életünkben jobban navigálunk a naposabb oldal felé. A gond az, kedves István! Mi ismerjük a tükröt, bele is nézünk, képtelenek volnánk szembesülni az elkövetett vétkeinkkel. A többek így vannak. A kevesebbek? No ők vidoran beleröhögnek a saját szemükbe, sőt talán meg is veregetik a saját vállaikat: „így kell” meg „úgy kell” tenni, vagy nem tenni.
Különbség van a többség és a kisebbség között. Önérzetes, becsületes koldusnak üres a tarisznyája. No az enyém rendesen visszhangzik 🙁 Hja, még nem írtam? A kisebbséghez tartozom.
G.B.
8:28 de.
A videó? TELITALÁLAT! Köszönöm.
G.B.
8:39 de.
G.B, visszhangzik, mi? ismerős hang…node, batyus halottat se igen látni 🙂
9:00 de.
A Rákózi út ( ? ): bizony a teljes hosszában, mind végig ragyogóbbnál ragyogóbb, rendezett ( ! ) kirakatok virítottak. Legalább havonta rendezték őket, mert fogyott az áru…
Ma, a fogysztói társadalom zenitjén, ennek a hosszú, az egyik legfontosabb főútvonalnak már minden második portálját bedeszkázták, vagy betapétázták.
Azokban a hatvanas-hetvenes időkben nemcsak, hogy öltönyben nyakkendőben jártunk, de időnként kitellett egy-egy csináltatására is, méghozzá az „úri szabónál”… Mert ez volt kiírva és nem az, hogy elvtársi szabó, amivel mindössze azt kívánom jelezni, hogy nemcsak a „cipőt a Cipőboltból” azóta szándékkal torzított meséje ment, de még egyedi lábbelit is lehetett csináltatni – bizony – és jeles kisiparosokkal…
Oly korban élek ma, amikor az emberek nemüktől függetlenül az egykor öltönyös, estélyis helyekre is dzsekiben járnak, az utcán pedig atlétatrikós uriemberek kocognak az otromba terepjárójukhoz, mert arra azért futja, hogy a parkoló órába még egy párezer forintot bedobjanak… De csak ők…
Tizenévesen nemcsak öltönyt, de még fehérnemüt, illetve inget is csináltattam. Az elegancia, akkor nem ciki, de elvárt emberi forma volt, ahogy István is írja, még a beat-es ifjusági helyeken is…
Abban az „ántivilágban”, korban számomra legalább is ismertlen volt a munkanélküliség és pláne a hajléktalanság, meg a koldus fogalma. Ha most valaki erre azt válaszolná nekem, de kapun belüli munkanélküliség volt, arra én a létbiztonság akkor igenis nagyon élő és célként megjelölt fogalmát tenném a mérleg serpenyőjébe. Nem kétséges, hogy melyik adja az emberi értéket, és melyik idegen tőle. Ja, hogy József Attila művészete is a nyomorban virágzott ki ? Ám védekezésül ő is a „szabadság, te szülj nekem rendet” gondolatát tartotta pajzsként maga elé…
Tehát oly korban élünk mi itt e földön, amikor az emberek – még a fiatalok is – szomorúan, lehajtott fővel, magukba roskadva rohannak a dolguk után – persze, ha ilyen egyáltalán van nekik – a sugár és a körutak forgatagában…
9:05 de.
Georgina!
Most kik utazgatnak, csak úgy ősszevissza, oda-vissza.
Ugyanmáááá !!! Csak ha van rá pénzük. Könyörgöm, a lét biztonsága nem fontosabb még ennél is ?
9:18 de.
Georgina !
Bocs, te még ösztönösen a lyoni takácsoknál tartasz…
Nehogy már az automatizálás legyen az oka a mai szociális problémáknak. Ez egy mondvacsinált ok, bár részben és időszakosan lehet igaz.
Az igazságos és szabályozott elosztásban rejlik a helyzet kulcsa, ami nem feltétlenül államosítást jelent. A technikai mordenizáció történelmi szerepe csakis az ember följebb emelése kellene, hogy legyen és nem fordítva. Rendszer kérdése az egész…
9:21 de.
A budapesti V. kerületi Kossuth Lajos utcát sajnálom, de bitangul! Fiatal koromban, bevált szokásunk volt végig sétálni. Elkezdtük a körút és Rákóczi út sarkánál, végig, az áruházak, könyvesboltok kirakatát végigcsemegéztük. Majd az Astoria után gyönyörködtünk a még pompásabb néznivalókban. A valamikori Felszab.téren a nyáron-télen a Jégbüfében, vásároltunk fagylaltot. Ha úgy volt kedvünk, a Váci utcában beültünk a Muskátli presszó teraszára egy kávéra, még egy kis csevelyre. A ma már Zserbónál is volt lehetőségünk egy-egy szeletke torta, apró csodák megkóstolására. Meg tudtuk fizetni, abból a sokkal kevesebb pénzből, mint amennyit most kézhez kapnak a dolgozók.
No igen, ezek a bedeszkázott szörnyűségek rémisztőek. Nem tudom megérteni, miért hagyják ott veszni az üzleteket? Ha nagyon kevés pénzért bérbe adnák, a rezsi az természetes, azt kőkeményen be kellene fizetnie a kereskedőnek. Akkor újra élednének ezek az utcák. Az emberek is inkább ott vásárolnának, mint az üzletközpontokban.
De ehhez egy kis kereskedői véna kellene, no meg agy, amivel gondolkodni lehetne. Mi érné meg, hogy megmentsük Budapestet? Mit kellene megtenni azért, hogy ne legyenek ilyen „háborús” szörmedvények, leragasztott kirakatok?
Amikor a tulajdonos belátná, hogy kellő kaució letevése után, rendkívüli nyomott áron adná bérbe az üzleteket, ez igen, ez megmenthetné Budapestet. Talán visszakapná régi fényességét. Talán?!
G.B.
9:34 de.
T. Georgina Bojana !
Az Ön T. hozzászólása, kb úgy néz ki, mint pofon a sz@nak. Magyarul, mint a kutyám, amikor az erősebb eb előtt megadó pózba vágja magát és lefekszik.
Nem gondolhatja komolyan, hogy azért járunk erre a portálra kommentelni, mert éppen be kívánjuk adni a derekunkat a juntavezér kertitörpének és gipsz sleppjének. Szerintem ez az ön szerkesztőségének sem arcpoeticája.
Valami eltévedést vélek fölfedezni az Ön szerepét illetően ebben a világraszóló tájékozódási versenyben.
Üdvözlettel: msz
9:53 de.
Zöld valaki 9,00 !
Jómagam rendszeresen jártam az Ifjúsági Parkba és annak téli üzemmód változatába, a >Dália presszóba< ( Bajcsy Zsilinszky út és Alkotmány utca sarok), mely helyeken valóban kötelező volt az öltöny és nyakkendő. Aki nem ilyenben jött azt nem engedték be… Legközelebb már abban jött, mert azokban az időkben még mindenki bírt ilyen ruhadarabokat "a ruhatárában"…
Utóbbi helyen együtt flippereztünk olyan "celebekkel" is, mint Zorán, vagy Koós János. …Mindenki az előírt öltözékben, mondhatom remekül éreztük magunkat…
11:32 de.
Minden egyes szavával , minden egyes gondolatával maximálisan egyetértek !! Életkoromnál fogva volt szerencsém átélni azt a bizonyos ” átkosnak ” nevezett de számomra a fiatalságot jelentő korszakot . Rendszerváltáskor mindenkiben nagyok voltak a várakozások az országban a hurrá optimizmus töltötte be az emberi sziveket . Az akkori vezetőink ( a kormány ) kijelenteseik még csak fokozták a lakosság reményeit . De sajnos az idő nem őket igazolta . Szétverték azokat a agyárakat , üzemeket amiket a nép izzadságos emberfeletti munkájaval hoztak létre.Az elmult 35év áldozatos munkájának az eredményei tették semmivé néhány év alatt !! Virágzó nagyrészt öntözött mezőgazdasági földeket elhanyagolták privatizálták s ennek eredményeként folyamatosan nőtt az elhanyagolt ugarrá vált az egykoron bőtermést adó mára parlagfűben bővelkedő földek száma !! Egyre mélyebbre süllyed az ország a politika mocskos dágványába ember embernek a farkasa lett mivel ez a mostani politikai ” elit ” érdeke !! Az ” oszd meg és uralkodj ” ma jobban működik mint valaha !! Tulajdonképpen az elmúlt 4évben az ország vezetése mesterien visszsavezette az országot oda ahonnan ‘ 89-ben elindultunk . De attól tartok , hogy az új irány nem a un. Kádári lesz hanem jobban fog hasonlítani a Horthista uram-bátyám világhoz ahol az emberi értéket úgy határozzák meg , hogy idézek Lázártól. ” Mindenki annyit ér amennyije van ” !!! Ez a mai magyar rideg valóság ! Egyesek milliárdokat lophatnak büntetlenül mások ,hogy éhen ne haljanak ellop egy kiflit ami kb. 30Ft megbüntetik 5-10000 forintra ha nem tudja kifizetni (mér is tudná ) bedugják a dutyiba !! A Kádár -korában ismeretlen volt az a szó , hogy gyermekéhezés . Most bezzeg oldalakat , cikkek százait lehetne írni ebben a témában de ez most nem téma hiszen egy a lényeg mégpedig az orbánt idézve „Magyarország jobban teljesít. ” csak az a kérdés , hogy miben !!! Az egy főre jutó stadionok száma valóban szépen alakul de az ezek árnyékában meghúzodó nyomor éhezés és a kiszolgáltatottság is egyenesarányban látványosan növekszik !!! Befejezésül csak még annyit mondanék , hogy nem tudom mások hogyvannak vele de részemről a rendszerváltást és az új demokráciát építő Magyarországot nem így és nem a mostani kaotikus , katyvaszos állapotában képzeltem el anno !!!!
1:06 du.
Oly korban, mikor a kutyámmal mehettünk az utcán, nem őrjöngtek hülye autósok, (legfeljebb a nylonharisnyás lábúak,amikor az apám csendes röhögéssel és méla tekintettel tanított nyakkendőt kötni, mikor is az iskolai bálba mentem (az ő nadrágjában DDD),
szóval egy elmúlt korban.
5:42 du.
….oly korban, amikor a RÁKOSI-név elhangzásakor önfeledten kellett tapsolnunk. Amikor az osztályidegennek bélyegzett gyereket nem vették fel gimnáziumba. Amikor a városi pártbizottság döntötte el, hogy ki érettségizhet kitűnően. Amikor a nyári katonai kiképzésen Jordán Gábor évfolyamtársunkkal mosatták fel a laktanya WC-jét, mert a százados elvtárs utálta a zsidókat. Amikor a párt ökle az egyetemi AUD MAX-ból vitte el az előadó docenst. Amikor bevonták az útlevelet három évre, ha a sógor kint-felejtkezett. Amikor az egyébként is veszteséges vállalat szombati műszakot tartott s így többszörös veszteséget termelt. Amikor egy hivatalos tengerentúli kiküldetéskor kiérkezéskor (Dallasban…) kellett gyorsan egymásközt tisztázni, hogy ki kapott „pót”feladatot…etc Én ilyen korban éltem (valaha) e földön! Ma pedig a buzeránst buzinak nevezni a FŐ-bün, ezt kerülöm is, amig még élek…
3:16 de.
Tisztelt Málnaszőr! „Az Ön T. hozzászólása, kb úgy néz ki, mint pofon a sz@nak. Magyarul, mint a kutyám, amikor az erősebb eb előtt megadó pózba vágja magát és lefekszik”.
ELLENTMONDOK! Mindig is büszke, sőt önfejű voltam, többször azért kerültem bajba, mert -csomagolás nélkül- mondtam meg, akárkinek, ha valami nem tetszett. Igaz, udvariasan, de nem behódolva. Még mindig ilyen vagyok, mert ebben sem változtam.
*
A Dália presszóban, a főpincérnél mindig volt nyakkendő, amit vajmi apróért „kölcsönbe” adott az anélkül érkező srácoknak. Remélem, erre is emlékszel? Így volt ing, rajta a twist pulóver, az ing nyakánál pedig a nyakkendő! Akkoriban a pólót nem nagyon viselték.
*
Ha meg Zorán, akkor Metro klub! Voltál? Jártál? Mi egy 6 tagú „bandával”, 3 párban jártunk.
*
Jó emlékezni, a mai gyerekeknek, fiataloknak mi marad? Hjaj, emlékszel a régi presszókban volt zeneszolgáltatás is. Egy-egy zongorista, a fiatalok ott ültek a parányi asztalnál és szorongatták egymás kezét.
Igaz, az akkori öregek még a hétvégi 5 órai táncot is megszólták. Volt, működött, szép volt.
A mostani fiataloknál akár az első este összeborulás van. Habzsolják az életet, de éppen emiatt a habzsolás miatt nem jutnak el a valódi, oly nagyon áhított élvezetig. Mert ugye, (nőkről beszélve, a férfiaknál ez másképpen van)- kell az a nagy érzés, az a szerelem, az a bizsergés – az IGAZI összeboruláshoz.
A mai fiatalok zöme, éppen ettől fosztja meg magát.
*
Kiüresednek, hajtanak a pénz után, a minél több megszerzendő tárgyakért, utazásért. Pedig az értékek nem ebben vannak. Kár, hogy erre majd később döbbennek rá.
Az értékek bennünk vannak, az érzéseinkben, az összegyűjtött élményeinkben, a barátságainkban, a szerelme(i)nkben.
*
Én sem érzem jól magam ebben a közegben. Hidd el. A barátaim zöme „elment”. Azokkal, akik még vannak, összetartunk. Jó dolog tudni, hogy szeretnek és mi is szerethetünk.
*
Mást mondok. Anno’ fontos volt tudni honnan is jöttünk, mármint a családunk régvolt tagjairól. Éhesek voltunk a régvolt történetekre, anekdotákra, történelmi eseményekre. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a társunk, a barátunk milyen közegből érkezett.
Ma már?
Semmi és senki nem számít (többnyire).
Minden átértékelődött, a családok múltja, aprócska ereklyéi – mint pénzben nem kifejezhető- értékek, semmivé foszlanak.
Mi marad?
A lelki kiüresedés. Kevés az a család, sőt munkahelyi brandzs, mely összetart. Keményen, érezhetően.
*
Ezért morgolódom, hidd el, egy oldalon állunk.
G.B.
4:46 de.
„Oly korban éltem, amikor Nándorffy tanító úr körmössel nevelt”: Erre mondta kedves barátom (német-magyar szakos tanár): Azelőtt husánggal oktattak, ma meg husángok oktatnak.
9:51 de.
iván: ugye, halotta már: él-jen vik-tor? ugye, olvasta már: viktor az élő isten! szóval, mi is a gondja rákosival? hát a szegregált osztályokkal? meg a NAT-tal? hát azzal, hogy ki is lehet színházigazgató? mi lenne, ha a buzeránst homoszexuálisnak nevezné? iván, maga most is oly korban él 🙁
10:45 de.
Oly korban élünk amelyet az általunk nevelt generáció vezet, és ezért csak mi vagyunk felelősek! Jó magyar szokás szerint csak másokra mutogatunk, mindenki hibás, legfőképp a Viktor, csak mi nem!
A mi gyerekeink ártatlanok, csak a másoké lett elnevelve!
Mi a szüleinktől a munka becsülését tanultuk, ma hol van ez?
Ille: Major Tamás forog a sírjában! 🙂
11:11 de.
lelszi: örülök, hogy érzi a felelősségét. csak azt nem értem, miért nyal akkor nekik? van gyereke? biztosan ártatlan 😀
miért is forog major tamás a sírjában? ami meglehetősen nehéz lehet számára, mivel hamvaiban helyeztek örök nyugalomra…
11:44 de.
O sancta simplicitas!
12:02 du.
lelszi: kétségtelen, a maga együgyűsége szent 😀
2:07 du.
Ille István
A „frappáns” válaszai méltóak az írói munkásságához!
Ha személyeskedni akarnék, (én még soha nem kevertem bele az itteni írásokba a Maga családját!), akkor …., de nem süllyedek a szintjére! 🙂
2:29 du.
lelszi: eltévesztette az irányt. maga hozzám csak felemelkedni tud.
2:50 du.
….Szólt ki a vakond a béka feneke alól! 🙂
2:57 du.
lelszi: no igen. teljesen érthető, hogy vakondnak tartja magát. a napfényt is magyarázni kell magának 😀 nem mellesleg, ha énbékaságomat megcsókolja egy lány, biztos lehet benne, hogy rögvest királyfivá változom! de maga akkor is vakond marad. kis vakond, lapátocskával és kantáros nadrággal 😛
van kedve folytatni? nekem igazán nem esik nehezemre riposztozni, de maga kezd izzadságszagúvá válni 🙂
semmi baj, nemsokára jön a segédcsapat, bodával együtt majd csak jutnak valamire. vagy nem.
3:34 de.
Kedves Pesti Gúnár!
Hozzászólásod IGAZ! A baj csak az, hogy erre és így oktatják a jövendő – nem egyházi! – tanítókat! Milyen is ma egy átlagos tanóra? A tanító/tanár (általában a többség) ledarálja a kötelező óra anyagát. A gyerkőcök maradjanak csendben, semmi kérdéssel ne zavarják meg az előadó szövegelését. Majd következő órán dolgozat megírása van! *
Mi a gondom?
Nem tanítják meg a gyerekeket kérdezni,
” ” ” a gyerekeket a megtanult anyagot jól
előadni,
” ” ” a gyerekeket – hallgatóság előtt, –
fesztelenül szerepelni
” ” ” felvállalni azt, ha valamit nem tudnak
és arra magyarázatot várnak!
Barátnőm leánya főiskolára jár, nem nevesítek, mert még mindig… A történet? Amiért dühös vagyok? Emailben elküldi a beadandó anyagot, a tanár egy viszont emailben
megírja, hogy milyen jegyet adott. Kész! (Ez a kész?! Ez a rendben? NeEEEEM!!!!)
Az értékelés, a dolgozat pár mondat elemzése hol marad?
Így a hallgatónak fogalma nincs miért kapott 5-öst, vagy 3-ast?! Indok nincs.
Ennek így kell(ene) működnie?!
Erre tanítják a jövendőbeli tanítókat.
Ez az, ami végtelenül elszomorít. Nem gyerek-, nem hallgatóbarát a rendszer. Egy végtelenül lecsupaszított, én elmondom, te ÍRÁSBAN megválaszolod. Kész.
Hol marad a szókincsfejlesztés? Az önérzet fejlesztése?
Elgépiesedett ez az egész. Bezzeg az egyházi iskolákban, más a rendszer. Légyen az bármilyen szintű.
Természetesen be lehet nekem válaszolni pro és kontra is. Mindkét oldalon – természetesen – akadnak kivételek is! Ezt nem is tagadom. De a rendszerre és a módszerre haragszom, a tanulókért morgok (( 🙁 ))
10:04 de.
Ille István
Tisztelendő az őszintesége:
„ha énbékaságomat megcsókolja egy lány, biztos lehet benne, hogy rögvest királyfivá változom!”
Így már érthető, miért maradt sima varangy! 🙂
3:23 du.
lelszi: a varangy helyes megnevezése varangyos béka, Bufo bufo. mirigyei két féle mérgező váladékot választanak ki. tápláléka különböző gerinctelen állatokból áll (olyanokból, mint maga). férgeket, csigákat, pókokat és sok kerti kártevőt fogyaszt el, ezzel hasznot hajt. vadászterületét lassan járja be, áldozatához óvatosan közeledik.
javaslom, picinyem, vigyázzon a varangyos békával. különösen a magam fajtával. semmi esélye nincs.
kiegészítés: tekintve szövegértelmezési nehézségeit, itt jelzem, hogy a bufo bufo egy f-el írandó. nem úgy, mint a maga szerepköre a mi színpadunkon: a buffo ugyanis két f 😀
ahogy érzékelem, igencsak sikeresen játssza 😛
5:47 du.
http://mandiner.hu/cikk/20140702_rajcsanyi_gellert_budapest_folott_az_eg
Oly korban éltemm én…
12:40 de.
Azért azt tegyük hozzá, hogy az EU nem a munkahelyteremtésben érdekelt Magyarországon.
Hanem a látványos építkezésekben,beruházásokban.