Az államhatáron túl polgárháború zajlik.
A nyugat és a mi politológusaink szeretnék ezt orosz-ukrán háborúnak beállítani, de aki kicsit is ismeri a történelmet, az tudhatja, hogy ez nem igaz.
Ami Ukrajnában történt és történik, az az ukrán nacionalisták- újfasiszták és az orosz nemzetiség között folyó polgárháború, mely Ukrajna orosz népessége szempontjából többé-kevésbé érthető.
Egyik nemzeti kisebbség sem szereti azt, ha aktuálisan a többségi nemzet nacionalistái kerülnek hatalomra, mert – többnyire jogosan – attól tartanak, hogy ez megszerzett jogaik elvonásával, nemzetük-nemzetiségük háttérbe szorításával jár majd együtt.

Arról nem is szólva, hogy az ukrán nacionalisták számára az ellenség mindig az Orosz Birodalom volt, beleértve a nagy honvédő háború időszakát is, de azért a németek ellen is harcoltak, és szorgalmasan irtották a zsidókat és a lengyeleket.

Mikor még a háború vége után évekkel is ott robbantgatott az öreg partizán a Pripjaty mocsaraiban.
Az ukrán helyzetről első kézből is lehetnek információink, hiszen nemzetmentő, áldásos megszálló tevékenységünk során ott hajigálták be a hat hónapos partizánokat a felgyújtott csűrökbe dicső honvédeink.

Mindenesetre az oroszok ott voltak Ukrajnában, az ukránok pedig ott voltak az orosz kultúrában, politikában, hadseregben időtlen idők óta.
Hruscsov ukrán volt, Gogol ukrán volt, de ukrán volt Ukrajna mai hőse, Sztepan Bandera is, akinek nacionalistái százezer lengyelt mészároltak le, főként nőket és gyerekeket.
A kijevi városházán is Bandera hatalmas arcképe függ, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt irodáiba vezető ajtót pedig az UPA katonájának stilizált képe díszíti a következő felirattal: „A nem korrumpáltak banderai földje.”
Ez persze csak vágyálom, Ukrajnában a mai napig dühöng a korrupció, mint ahogy dühöng a nacionalizmus is, és a Majdanon történtek csak visszaigazolni látszanak az orosz lakosság félelmeit.

A nyelv azonos, a kultúra azonos, ha az ukránok azonosulni tudtak volna a nagyorosz birodalmi szemlélettel, kutya bajuk nem lett volna, de nem tudtak – ők tudják, mi az oka.
Mindenesetre az oroszok testvérnépnek kezelték őket, a gázt olcsóbban kapták, mint más államok, Ukrajna keresett a tranzitszállításokon, bérleti díjat szedett az orosz haditengerészet támaszpontjai után, viszont fizetni nem fizetett, ellenben a tranzitszállítmányokból lopott, mikor gazdaságilag éppen elakadt.

A nyugatiak pedig remek alkalmat láttak az időnként a pénzügyek miatt kiéleződő ellentétekben arra, hogy lágy szirénhangokat hallassanak és megpróbálják a NATO határait Oroszország határaihoz tolni.
Ehhez partnerekre leltek az ukrán nacionalistákban – és ne szépítsük a dolgot, az ukrán neofasisztákban.
Ez Ivánnak természetesen nem nagyon tetszett, mellesleg a rendszerváltást lehetővé tevő orosz-amerikai megállapodásokkal is ellentétben van.

A nyugatiak nyeregben érzik magukat, bár, hogy mi indokolja ezt, nem lehet pontosan tudni, hiszen a második világháború óta jóformán csak a kétharmad-budapestnyi Grenada ellen vívtak győztes háborút, a többi fegyveres akciójuk több gondot okozott, mint amennyit megoldott – hosszan lehetne sorolni a pofára eséseket Vietnamtól Irakon át Afganisztánig.
Most mégis azt hitték, hogy sokra mennek a nagy kardcsörtetéssel, aztán a vége az lett, hogy körbekiabálták Putyint, aki csendesen mosolygott rajtuk.
Merthogy a gázcsap az ő keze ügyében van, a többi meg csak handabandázás.
Az orosz katonai erőt sem lehet lebecsülni, Putyin szájából pedig nem fogják kiénekeltetni a sajtot, mint tették ezt a naiv Gorbacsovval, akit, ha én orosz lennék, fenemód utálnék.

Mi ezen a játéktéren a légypiszok vagyunk, Orbán pedig maga a Névtelen Nulla, de a sok idétlensége után most kénytelen parírozni a nyugatiaknak, ha nem akar magának extra kellemetlenségeket.
Így aztán – miután Putyin elzárta az Ukrajna felé vezető gázvezeték csapját – mi szállítjuk a gázt Ukrajnának, amit a Nyugat természetesnek tart, és ha baj van, majd megvéd bennünket, mint Selmeczi Gabika a nyugdíjat, de Oroszország sem felejti ezt el, és ők a türelmükről híresek.

Hogy a polgárháborúnak mi lesz a vége, az ma még kiszámíthatatlan, vagy megérti a Nyugat, hogy hol az orosz érdekszféra határa, vagy belemegy egy eleve vesztes konfrontációba.
Ha abból indulunk ki, hogy az USA meg szokta védeni az amerikaiakat, akkor könnyen meglehet, hogy az oroszok is ezt a mintát követik majd, mindenesetre, ha komolyra fordul a dolog, lehet kezdeni festeni a transzparenseket az üdvözlő feliratokkal.

Idáig reális viselkedés volt a kölcsönös függés ideológiájára építeni Európa oroszokkal kapcsolatos külpolitikáját, de  a Gazprom orosz gázipari mamut a tervek szerint augusztusban lát hozzá az Oroszországot Kínával összekötő gázvezeték építéséhez.
Ezzel az oroszok számára megszűnt az a fajta kiszolgáltatottság, hogy Európán kívül nem volt vevő a gázukra.
Most lett, méghozzá tőkeerős, hatalmas vevő, hatalmas piaccal.

Mindenesetre annak azért örvendezhetünk, hogy Orbán, ez a külpolitikai zseni lassan eléri, hogy bárki győz, bárhol, az mind a mi seggünket fogja rugdalni a nem is oly távoli jövőben.
Szorgos népünk persze majd akkor is újraválasztja, hiszen a mi hazánk Orbanisztán, a következmények nélküli ország…

Ps: Ja! és liba!