Tóbiás a lúzer-klubban

2014 július 20 3:12 de.9 hozzászólás

Az MSZP új elnököt választott. A korábbi gyanúk, várakozások, elvárások, kinek mik, beigazolódtak. Azt követően, hogy Zalaegerszegen megtartotta a maga sajátos székfoglalóját, Tóbiás József lett az MSZP elnöke. Végső soron… S tulajdonképpen… Ha a pártnak pont egy közhelybajnok kell, akkor legyen.

Mert azért már a zalaegerszegi megnyilatkozás is elsősorban a közhelyei miatt érdemelt figyelmet. Akkor ugyebár olyasmik pufogtak, hogy „Nem úgy fogjuk folytatni, ahogy az elmúlt négy-nyolc évben tettük, másképp kell mást csinálnunk”. Ennek méltó folytatásai következtek a megválasztásával kapcsolatban. Hangsúlyozva, hogy „szabadságra, szolidaritásra és a szegénység visszaszorítására van szükség”. Meg jó kis esőre a nyár közepén, ha aszály van. Állítólag különben „Olyan Magyarországot építenek, ahol minden ember azonos méltósággal és egyenlő jogokkal rendelkezik”. Ugyan hol? Jelenleg ugyanis nem az MSZP van kormányon. Így kicsit képzavaros az a kijelentés is, hogy MSZP-ileg a „jelen pillanatban a legfontosabb politikai céljuk az elmúlt négy évben jószerével megszűnt jog- és létbiztonság megteremtése, az egyenlőségen alapuló tömegdemokrácia”. Biztos végtelen naivitásnak tűnik, de a beképzelt körmondatoknál kicsit több kéne.

Egy egyedüliként induló pártelnöki jelölttől, én például, elvárnám, hogy a közhelyes semminél kicsit több legyen a tarsolyában. S azt legalább a megválasztásakor kitegye az asztalra. Kötve vagy fűzve. Mindegy. Legyen nála például egy közügy programcsomag. Meg akarja oldani a szegénység problémáját? Örülök. S hogyan? Vissza akarja állítani a demokráciát? Remek! De program nélkül akarni nem egy pártban kell, hanem a nagyterem melletti kis kabinban. Ott mindjárt fel is használhatja a kinyomtatott lózungokat. Ha eleget gyűri a papírt. Az MSZP legnagyobb bajainak egyike az volt, hogy nagy sikerrel elhitette, hogy a lovagok, akik azt mondják: „NI”. Azaz, fogalmuk sincs, hogy mit akarnak, fogalmuk nincs, hogy amit akarnak, azt hogyan akarják megcsinálni, és fogalmuk nincs arról, hogy amit csinálni akarnak, azt miként lehet hihetően elmondani a többieknek. Szájon és fülön. Meg is kapták a magukét. Fültövön vágta őket a választás.

Mi következett ezután? Abszolúte semmi. A lúzerek csapata a lúzer csapatkapitánnyal még gyorsan zakózott egyet az EU-s választásokon is. Lett kérem programjuk? Olyan, amit a közpórnép is meg képes érteni? Biztos. De nagyon vigyáznak rá, mert kommunikálni azt nem tudják. Ezt a jelenséget Mesterházy Attila remekül illusztrálta. Hattyúdalként elénekelte: „A szocialista pártnak össze kell zárnia, mert Magyarországon egy baloldali párt van, és ez az MSZP”. Ami világosan jelzi azt, hogy két marha nagy bukás után sem érti: a világ nem így működik. A párt magától is összezárna szerintem, ha volna mi mellett, mi körül összezárni. Akár egy karizmatikus vezető mellett is. De még jobb lenne, ha egy remekbe szabott és közérthető program mellett próbálkoznának. Az „össze kell zárni” egy üres szólam a többi nélkül. Hitelvek hallgatólagos hitellevele. A nagy semmi. A bulshitgenerátorból kiköpött betűhalmaz. Mint „az egy baloldali párt van”. Ami igaz különben. Csak nem MSZP-nek, hanem Fidesznek hívják. Vegytiszta bolsevizmus nem kevés álnemzeti szósszal leöntve.

Amúgy persze jó lenne egy tényleges baloldali, vállaltan és értékelveiben, programjában is baloldali párt léte az ellenzékben. Ez azonban nem ráolvasás, rámutatás, önkijelölés útján ismerszik meg. Sokkal inkább az értékelvek, a vállalások és a programok által. Jelenleg az MSZP kommunikációjából a világos és következetes értékvállalás, a világos és közérthető programhirdetés hiányzik „csak”. Olyan, amit a miskolci kocsmákban is megérthetnek a népek. Ellenkező esetben az MSZP-ből politikai minoritás lesz. Az út ki van jelölve, és a menetelés legalább másfél éve folyamatos. Ezen az úton a nagy semmiről nyilatkozni, és szép körmondatokat mondani lehet, de nem érdemes. Különösen nem úgy, hogy gyakorlatilag a fővárosi küldöttek választották meg. Egy vízfejű ország fejnehéz pártelnökének.

Tóbiás József az eddigi megnyilatkozásai alapján megkaphatja a klubtagságit a politikai lúzerek klubjában. Amíg azonban a párt, és tagsága elviseli a semmi ágán hintázó handabandázást, addig nem is kell összetépnie.

 Andrew_s

 

9 hozzászólás

  • Eközben, miközben az ellenzék pártvezetőkre licitál:
    http://gepnarancs.hu/2014/07/szoborcsempeszek/

  • andy mage: ahogy azt megszokhattuk a narancsosoktól: az éj leple alatt, sunyin, gyáván…

  • Nevetséges hogy ilyen jól induló párt ( valós kétharmad ! ) ennyire szanaszéjjel csessze önmagát.
    Hjakérem a két régi magyar átkok :
    1. Kontraszelekció
    2. Tehetetlenség
    2,5. Szociális érzéketlenség
    3 Feltűnő lopkodása az aprópénzeknek.

    ( Jól tudjuk a PETER ELV c. alapműből hogy pl. 600 Dollárt nem érdemes ellopni mert azt mindenki megérti. Ezzel szemben 60 millió Dollárt könnyedén el lehet lopni mert akkora pénzt még senkisem látott , momentán felfoghatatlan , tehát az utca újságolvasó embere könnyedén átsiklik felette.)

  • Gerincet letéve a ruhatárban….

  • @Gayza Ld még Wagner urat Rejtőtől….

  • Viszont, ha a maszop nyer, akkor legalább a First Lady dekoratív lesz.

    Hö.
    Höhö.

  • Azt hiszem Fidel Castro volt a világ egyetlen bátor diktátora. A bátorság nem a diktátorok tulajdonsága.

  • Christopher Adam

    Na, én a KMH-ból értesültem először, hogy Tóbiás lett a pártelnök. Pedig az ilyen jellegű politikai híreket én „élőben”, szinte mániákusan szoktam követni. Úgy látszik, hogy annyira számít mára az MSZP, hogy az elmúlt hetek során alig létező párt új elnököt választhat, de már azok sem nagyon figyelnek oda, akik ellenzéki oldalon állnak.

  • na remélhetőleg normálisabb lesz mint az elődei(és nem az üres cirkuszolásra az ellentétek szítására koncentrál),meg egyébként a kormány ócsárlásán,hiteltelen támadásán kívül,valami normális és az embereket tényleg érintő
    programmal áll elő!
    Bár nem vagyok baloldali,de tisztelem a normális,hiteles és kulturált ellenzéki politikusokat,akik vitaképesek és főleg nem a saját pecsenyéjüket sütögetik…….
    ha most Tóbiásnak nem sikerül rendet tenni,a pártot megújítani,az MSZP tényleg végleg eltűnik!
    Egyébként a jelenlegi egyenlőre kaotikus helyzetben is azért ellenzékként megelőzik a A DK-t és az együtt PM-et is!
    ma már nem elég a gyurcsányí hülye és gusztustalan rágalmazás,rángatódzás…..