Az egyik írásomra referáló portálon olvastam egy hozzászólást, ami elgondolkoztatott. Nem éppen abban az irányban, hogy milyen cudar dolgok vannak a nagyvilágban, és el kell kezdeni gyűjteni a fejre szórandó hamut. Ám abban az értelemben mindenképpen, hogy lassan, de biztosan ismét eljutottunk oda, amikor nem minden oldalon nézetek csapnak össze, hanem olykor fanatizmusok csatája zajlik.

S mielőtt bárki azt hinné, hogy ez csak az egyik, vagy csak a másik politikai oldalra lenne érvényes, kis kitérőként megjegyezve: sajnos minden oldalon megfigyelhető. Amikor ugyanis a politikai mondanivaló csak arról szól, az pontosan ugyanez a kategória. Amikor tavasszal Orbán Viktor, most pedig Tarlós István legyőzése az egyedül ismert cél, az egy ellenzéki ballépés. Akkor és most ugyanaz a probléma. Nem feladatokhoz rendelnek szereplőket, és a rész-szereplőkhöz vezetőt, hanem verik a tamtamdobot. Megpróbálva valami hangzatosat kitalálni, és ezzel a szereplőket pozícióba juttatni. Anélkül, hogy tudni lehetne a tényleges cselekvés tényleges programjáról bármit. A politikai ellenfél kiütése a hatalomból ugyanis nem feladat, hanem eszköz. Egy alternatív programmegvalósításához. Ahol fanatikusan ragaszkodnak ahhoz, hogy az eszköz a cél, ott képzavar uralkodik.

De valójában nem az ellenzékiség nyavalyáiról akartam szólni, hanem egy hozzászólásról. Ami úgy szólt, hogy: „Semmivel sem komilfóbb turulon viccelődni mint menórán„. S ennek tartalmával nem is lehet vitatkozni. Már akkor, ha a menórát, mint vallási jelképet tekintjük. Ebben az értelemben ugyanis egyik hit, egyik vallás jelképe sem lehet gúny tárgya. Mert azért inkább ekként pontosítanám a mondandót. A vicc ugyanis nem okvetlenül jelent kigúnyolást. A menóra kigúnyolása, illetve a zsidó vallás követőivel szembeni kiszólások azonban sokszor pont azoktól érkeznek, akik különben turult vasaltatnak a pólóikra. S akik ugyanakkor bajonett-hegyig menő vitát képesek vívni Jézus zsidósága kapcsán. Elfeledkezve akár arról is hogy a zsidó vallást követő kazárok is hont foglaltak erre fele egykoron. De világos, hogy a turul mint hitjelkép ettől sem lehet gúny tárgya.

Azonban sokszor a gúnyt éppen úgy a turul nevében handabandázók követik el, ahogy Jézus nevében dúlt annak idején az egyházi antiszemitizmus. A szigorúan vett judaista nézetek ugyanis minden más isten-képet kizárnak az imádati centrumból. A Bibliában, a Koránban azonban szó nem esik a turulról. Márpedig az említett hozzászólás egy eme ellentmondást felemlegető cikkhez érkezett. Melyben különben szó nem esett a menóráról. S itt válhat világossá, hogy valójában nem érvként hanem egyfajta fanatizmus-feszülésként született a hozzászólás. Ami nyilvánvalóan inkább egy jelenség felszínre törését mutatja. Azt, hogy a szalonzsidózáshoz nem kellenek valós támpontok, mert egyeseknek mindenről az jut az eszébe. Valamint azt is jelezve, hogy turul-jelképezte sámánizmus jelképrendszere azért fér el a keresztény-konzervatív fejekben mert sokszor a fejekben különben semmi más nem található. Mármint semmi más, mint a napi szlogeneket előállító, de a szólamok mögötti valóságtartalmat nem vizsgáló verbális automatizmusok.

Az a fajta hitvilág, amelyben a turul nem mint mese-alak tűnik fel nem a kereszténység, és még kevésbé a bigott kereszténység világa. Maga a sámán, amit sokszor a természet erőivel kokettáló varázslóként tisztelhetünk, alapjában véve ennek a hitvilágnak a papja. Annyira, hogy etimológiailag maga a szó is a talán távol-keleti hitvilágok papjainak megjelölésével rokonítható. Miközben tudjuk, hogy folyt kereskedelem kicsit nyugatabbra is abból az irányból. Így egyáltalán nem kizárt, hogy maga a kifejezés is elindult nyugat fele. Ahogy az sem kizárt, hogy a természeti népek vallásossága, az annak képviselőjeként feltűnő pap erős ellenpólust jelenthetett a judaizmussal szemben. A Marco Polo-t évezredekkel megelőző kereskedelemre pedig akad példa. S nem igazán tudható, hogy az eredetileg Isten szigorának hordozójaként emlegetett angyal mikor kapta a biblikus Samael nevet. A névhasonlóságot azonban nehéz nem észrevenni. Az pedig nem először fordulna elő, hogy a konkurens ideológiát képviselőket a gonosz hírnökének kezdik tekinteni.

Mindez, még igazolása esetén sem jelenti azt, hogy akár egyik, akár másik hitvilág lehetne a gúny tárgya. Azonban könnyen lehetséges, hogy a turul-szobornál összegyűlő fanatikusok maguk hoznak szégyent az agg madárra, ha útba ejtenek egy keresztény templomot. A tudatlanságuk ugyanis lehet kifogás, de nem lehet mentség. Egyik hit szempontjából sem. S bár egyik hit sem lehet gúny tárgya, az önmagukat hívőnek kikiáltó, de csak másokat kirekesztő görcsölésig jutó, és alapvetően hit nélküliek erőlködése még lehet nevetséges.

 Andrew_s