Az ellenzék rasszista választókhoz dörgölőzik, szalonfasisztákkal kacérkodik egy polgármesteri szék reményében.

Bitó László a Népszabadság online kiadásában azt írja: „A liberális demokrácia jövője a civil társadalom lábra állásán múlik. Ezért idén egyetlen új frontot nyitott (Orbán Viktor) Bálványoson: e társadalom szervezetei ellen lépett fel.”… Majd: „…a civil társadalom maga a nagybetűs Nemzet. Nem a civil szervezeteknek ment neki, „csak” külföldi támogatásuknak. Ezt tekinthetjük kihívásnak is: szervezzük meg úgy magunkat, hogy ne szoruljunk kizárólag külföldi támogatókra. Vagy legalábbis betarthassuk Orbán Viktor bankokra alkalmazott mércéjét: legyen a civilek támogatásának legalább a fele hazai, ami ellen nem szólalt fel.”

Ennyi? A magyar demokratikus széplelkűek abban látják az ellenállást, az Orbán Viktor és illiberális, értsd, diktatórikus, fasisztoid rendszerével szemben, hogy figyelmesen elemzik a kedves vezető aktuális beszédét, majd igyekeznek alkalmazkodni az általa meghatározott játékszabályokhoz? Összeszorítják a fogukat és teljesítik, amit a nemzetvezető kér, ha 50 százalék hazai támogatási arányt a civil szervezeteknek, akkor azt?

Megemlíteném azért, hogy Bálványoson az is elhangzott: ezeknek a külföldi támogatóknak hátsó szándékai vannak, a külföld érdekeit tolják Magyarországon és az általuk támogatott civil szervezetek aktivistái külföldi ügynökök. Nyilván ez sem kerülte el Bitó László figyelmét, csak nem tartotta olyan fontosnak, mint én.

Mert szerintem: lehet ma az 50 százalékot teljesíteni, ha lehet, de a jövő hónaptól már a külföldi arányt 30 százalékban fogják megszabni, majd 20-ban, végül nullában. Miért ne? A támadás ugyanis – drága kedves széplelkű demokrata barátaim –, nem a külföldi támogatás, mint olyan ellen, hanem a civilek függetlensége ellen indult. A civilek függetlenségének pedig az egyetlen alapja a kormánytól független támogatási forrás, mely források ma – a magyar társadalom ismert állapota miatt –, meghatározóan külföldön erednek.

Tehát, aki a külföldi forrásokat akarja csökkenteni, de a megfogalmazott vádak alapján inkább teljesen kiszárítani, az a civilek függetlenségét szeretné felszámolni. A hazai támogatási arány növelése nyilván államilag ellenőrzött forrásokat jelentene, megfelelő feltételek mentén. Vagy: lehet tervezni a Szerencsejáték Rt, a Mol, az MVM, vagy az OTP, Simicska Lajos, Mészáros Lőrinc cégei, vagy a gombamód szaporodó egyéb állami vállalkozások támogató millióira is. Feltéve, hogy elmegy a kedvük a látványsportok, a stadionépítés, a labdarúgó akadémiák, a magyar foci támogatásától, és a Civil Összefogás zsebeinek degeszre tömése után is marad még pénzük az államot, a kormányt, a hatalmat ellenőrizni, számon kérni akaró civilek számára, természetesen Orbán Viktor jóváhagyásával és útmutatásai szerint eljárva.

Bitó László ugyanabba a kardinális félreértésben leledzik, mint az egész ellenzék, amely szerint, bár Magyarországon nem igazán van demokrácia, inkább nincs, de azért még mindig van a civileknek, vagy a szavazók támogatását elnyerni képes ellenzéki pártoknak lehetősége arra, hogy az Orbán Viktor által írt játékszabályok között is leváltsák a kedves vezetőt, felszámolják diktatórikus, illiberális rendszerét és helyreállítsák a liberális demokráciát, de tessék tudomásul venni, hogy nincs.

Egyszerre van kedve az embernek sírni és nevetni, amikor a kedves magyar széplelkű demokraták azt mondják, hogy Tusványosban Orbán nem is mondott igazán semmi újat, hiszen – a civilek elleni támadás meghirdetését kivéve –, minden egyéb állítása a liberális demokrácia-, a nyugati civilizáció hanyatlásáról, a keleti társadalmi-gazdasági modellek fölényéről, már korábban elhangzott. Csakhogy ez az állítás nem a legutóbbi tusványosi monológ jelentőségét csökkenti, hanem a széplelkű magyar demokraták, a magyar baloldal tehetetlenségét, elvtelenségét, pipogyaságát és rövidlátását bizonyítja, amiért nem üvöltöttek torkuk szakadtából már akkor, amikor a felcsúti pojáca száján először csúszott ki a liberális demokrácia megcsonkításának gondolata.

Ehelyett, udvari ellenzékként játsszák a demokrata bábszínházat, és két megalázó vereség után sem jut eszükbe a sarkukra állni, hanem belesétálnak egy újabb cinkelt kártyás választásba a győzelem legkisebb esélye nélkül, csak a Fidesznek és tejhatalmú vezérének téve szívességet, amennyiben ezzel megerősítik a látszatát, hogy Magyarországon még demokrácia van. Teszik ezt annak ellenére, hogy a nyugati sajtó már nyíltan arról ír, hogy Magyarország nem demokratikus állam és ki kellene hajítani az Európai Unióból, mert nem teljesíti annak alapvető normáit sem, amelyek között az első és legfontosabb a liberális demokrácia megléte, és minden ami azzal jár: a hatalmi ágak szétválasztása, a fékek és ellensúlyok működése a hatalom ellenőrzése érdekében, azért, hogy ne kerüljön még egyszer a hatalom Adolfok és Viktorok kezébe, hogy ne legyen módjuk visszaélni a többségtől kapott felhatalmazással, előbb a kisebbség, majd végül az őket hatalomra segítő többség jogfosztásához.

Közben a magyar, magát hol demokratikusnak, hol baloldalinak nevező ellenzék éjt nappallá téve azon fáradozik, hogy megfeleljen az Orbán Viktor és sameszei által kiötölt újabb és újabb feltételeknek, mígnem a kedves vezető elő fogja írni: minden liberális demokratának egy vörös csillagot kell a ruháján viselnie, megkülönböztető jelként, hogy mindenki lássa, ő egy hazaáruló, idegenszívű, külföldi ügynök. A széplelkű magyar demokraták, még akkor is a következő választásra fognak gyúrni és azt fogják bizonygatni, hogy Orbán Viktor nem fasiszta, mert ha az lenne, akkor a német megszállás Szabadság téri emlékművénél tüntetők közé lövetett volna, de nem lövetett.

A magyar demokratikus ellenzék gyáva, beszari, levitézlett és önző politikai kisvállalkozók tehetségtelen csürhéje, akiket meg lehet vásárolni néhány milliós állami párttámogatással, néhány tucat európai parlamenti-, országgyűlési és önkormányzati képviselői hellyel, a nem éppen minimálbérnyi képviselői fizetésekkel, a velük járó lukratív befolyási lehetőségekkel. Orbán Viktor ugyanazon a gyeplőszáron vezeti az ellenzéket, mint vazallusait, lízingelt agyú szájtépőit, vak parancsvégrehajtóit, a parlamenti törvénygyárat, a nem létező pártját. A kezében tartott hatalommal anyagi javakat, az egyéni boldogulás, a jólét, a lopás lehetőségét, az állam duzzadt csöcsei önfeledt szopásának élvezetét ajánlja mindazoknak, akik elfogadják a nemzeti együttműködés rendszerének első számú alapelvét: én uralkodom, ti pedig együttműködtök velem, azokkal szemben, akikre nincs szükségünk, vagy akik nem akarnak együttműködni velünk.

A magyar ellenzék besorol a nemzeti együttműködés rendszerébe, annak ellenére, hogy tudja, a demokrácia teljes felszámolásának zökkenőmentes levezénylését segíti azzal, hogy a választásokban való részvételre ösztönzi a demokrácia híveit és nem csak nem viszi őket az utcára, nem hirdeti meg a választások és rendszer bojkottját, de defenzív, megalkuvó magatartásával inkább visszatartja a tömegeket attól, hogy a helyzet megkövetelte radikális eszközökhöz nyúljanak a demokrácia védelmében. Ezzel történelmi bűnt követ el az ország ellen.

Az ellenzék ma – egyelőre – saját magát számolja fel, amikor kisstílű választási alkudozásokra fecsérli a még meglévő, bár vészesen megtépázott erejét. Rasszista választókhoz dörgölőzik, szalonfasisztákkal kacérkodik egy polgármesteri szék reményében. Ahelyett, hogy a végső célra koncentrálna, az orbáni rendszer – figyelem, TEK-esek is! – nem parlamenti eszközöket alkalmazó, akár erőszakos megdöntésére készülne fel és készítené fel a magyar társadalmat. Mert másképpen nem fog menni. Ne higgye senki, hogy itt Európa közepén a világ megtűr egy ilyen bűzös és fertőző zárványt, mint amilyen Orbán Magyarországa. Mert nem.

Magyarország Orbán fújta lufija nem lebeghet a nyugat és a kelet között időtlen időkig, hacsak Széles Gábor ki nem kapcsolja a gravitációt. Mert ha nem, aminek nagy az esélye, akkor lassan, de kimegy belőle a lila gáz és Orbán Viktorral és társaival együtt csak a föld közepe felé fogunk pofára esni mindannyian, már a demokratikus ellenzéket kivéve, mert ők akkor már nem is lesznek, ami az egyedüli esélyük, hogy a jobb érzésű magyar demokraták szét ne rúgják a Gyurcsányok, Mesterházyk, Szigetvárik, Tóbiások, Horváth Zsoltok seggét. Már, amennyiben nem szánják el erre magukat most és nem küldik el őket időben a bánatos francba.                                                                                                                                                                                                      

                    Zsebesi Zsolt/Gépnarancs