Jó, hát akkor itt fogunk élni, gondolta Esti rezignáltan, mit sem törődve menekülni vágyó énje sírva-könyörgésével [menjünk innen a picsába!] – ha nem kapálódzunk, talán nem merülünk el a szarban egészen. [Ez aztán a méltóság: bénán lebegni a pöcegödörben! Legalább lázadjunk!] A tehetetlenség ellen lázadni? Azt lehet. Tehetősek leszünk! Jó szándék. Jobbra fordítjuk a saját sorsunkat. Győzünk. Legyőzzük a jövőt!

Jó, hát akkor itt fogunk élni, gondolta Esti rezignáltan (az idézett mondatban túl sok a rezignáció, ami nem jó), pedig nem érezte magát az állam polgárának. Papírja volt róla, személyi igazolványa, lakcímkártyája, útlevele, ilyesmi, de az identitás kártyáját elvesztette. Hontalanná vált. Az Alkotmánnyal együtt csorbíthatatlannak hitt állampolgári jogait is elvesztette. A kötelességeket így nem érezte magára nézve érvényesnek: az állam nem én vagyok! [Ez az! Állampolgári engedetlenség! Ne tartsuk be a törvényeket, ne fizessünk adót (ezeknek?!), a közszolgálat helyett ne szolgáljunk senkit! A keresztény értékeket hagyjuk a keresztényekre, az oktatást a pedagógusokra! Ne pályázzunk NKA-támogatásra (na ezen még gondolkodom…), ne énekeljük – hamisan főleg ne! – a Himnuszt, ne tegyük be a lábunkat egyetlen futballstadionba se, vásároljunk az Auchanban és a Tescóban, de ne menjünk be a Nemzeti Dohányboltba!. A köztévéről kapcsoljunk az RTL-re, a Nemzeti helyett menjünk a Katonába, olvassunk szépirodalmat!  Védjük a környezetet, legyünk szolidárisak, humánusak, toleránsak! Írjunk! Írjuk meg, hogy nem sárga a pecsenyekacsa! („Néha egyszerűbb megírni valamit, mint nem, mert csak fortyogna tovább belül. Azt a kérdést nem teszem föl, hogy van-e értelme vagy nincs. Marad ez a „legyen megírva”. Legyenek kimondva mondatok. Van annak elvi jelentősége időnként, hogy igent vagy nemet mond az ember.”) Rekesszük ki önmagunkat – éljen a liberális demokrácia!]

Jó, hát akkor itt fogunk élni, gondolta Esti, bár hazaszeretete megbicsaklott; egy lángoktól ölelt kis országért lehet lelkesedni, de egy belülről rohadóért?! Aztán itten van ez a magyarság dolog is.[Ki a magyar mostan? Hát a Nemzeti Gyökerek.] Származás? Vallás? Kultúra? Geopolitika? A cigányokhoz, zsidókhoz, tótokhoz, oláhokhoz való viszony? Esti magyarként gondolt magára, de a nála Nagyobb Magyarok [Sűrűbb magyarok!] hitvallása elbizonytalanította. [Hát nem vagyunk éppen egy Gábriel. Mintha itt sem lennénk…]

Jó, hát akkor itt fogunk élni, gondolta Esti rezignáltan. Nem lett sem harciasabb, sem lelkesebb, de lelketlenebb sem. Találhatnánk hasonlóan gondolkodókra? [És akkor mi van?! Forradalmat tetszünk csinálni?! No hiszen! Annál az elefántcsonttorony is eredményesebb. Vagy csatlakozhatnánk a magukat politikával semmi körülmények között be nem mocskoló öntudatos kifinomultakhoz. Hm?]

Jó, hát akkor itt fogunk élni, gondolta Esti rezignáltan; reménytelenül és kiszolgáltatottan…

vendégszöveg: Esterházy Péter