A páneurópai piknik utózöngéi.

2014 augusztus 21 1:00 du.24 hozzászólás

A 25. páneurópai pikniken, – amelyen, hogy learassa a dicsőség babérait – természetesen Orbán Viktor miniszterelnök úr is jelen volt. Két olyan, számomra meghökkentő mondat is elhangzott tőle, amelyek felett elsiklani képtelen vagyok. Orbán miniszterelnök úr egyik ilyen számomra furcsa mondata az volt, amikor is tudtunkra adta, hogy a 80-as években ők is majdnem disszidáltak a feleségével. (!) Mikor fogunk végre úgy élni, mint Európában”?– tette fel a költői kérdést a Bécsből hazafelé tartó úton az akkor frissházas, reményét vesztett és érzelmeivel vívódó elcsüggedt fiatalember. Elmondása szerint már csak pár kilométer volt a határig, és bár akkor itthon ugyan szerinte nem lehetetett szabadnak lenni, végül úgy döntöttek, hogy mégis maradnak.

Az idén megrendezésre került páneurópai pikniken is nagy volt a nyüzsgés-forgás. Orbán Viktor miniszterelnök urat pedig most is úgy várták a szimpatizánsai, mint egy rock sztárt, aki állítólag a wc-ből kilépve is tapsot kapott. Ebből is látható, ha gazdasági téren nem is remekelünk, de a személyi kultuszt illetően viszont mi Európában verhetetlenek vagyunk.

Arra a kérdésre pedig, hogy mi mikor élünk úgy, mint Európában, a miniszterelnök úr így válaszolt: – „Aki erre pontos évszámot mond, annak többé egy szavát se higgyék el”! Az Index újságírója továbbá szerette volna megtudni azt is, hogy miért magas az államadósság. Fel is tette a kérdést, és íme, Orbán Viktor miniszterelnök úr válasza: „Nem magas. Ki kell vonni a nettóból a tartalékokat, és úgy már nem magas”!  

Ez a válasza sokak számára zavaros és érthetetlen, ám szerintem tiszta és világos beszéd volt. Freudi elszólásának üzenete: ne reménykedjünk semmiben, mert itt urambátyám világ épül. Orbán miniszterelnök úrnak tehát csak az Unió pénze kell, amit ő gálánsan a gazdag haveroknak ad, de máskülönben viszont ő nem akar Európához tartozni. Ahogy az államadósság mértéke, úgy az egyre növekvő szegénység sem különösebben érdekli őt, mivel a nettó, amiből a miniszterelnök úr szerint ki kellene vonni a tartalékokat, az bizony náluk van, az ő bankszámlájukon. A fizikából ismert anyagmegmaradás törvénye tehát a közgazdaságtanra, az anyagiakra is érvényes: pénz nem vész el, csak gazdát cserél!

Ellenzékben a miniszterelnök úr sokat ostorozta és keményen kritizálta az akkori szocialista-szabaddemokrata (bocs, kommunista) kormányt, többek közt az adózást elkerülő offshore cégek miatt is. Közismert tény, (a Fidesz-fanok ezt elferdítve csak „el lehet menni Magyarországról” címszóval ismerik) hogy az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc cégekre bevezetni szándékozó 16%-os társasági adója sem hozott osztatlan sikert, mivel pár héten belül a magyar cégek zöme, hogy elkerüljék a hazájukban, Magyarországon való adózást, Szlovákiába tette át a székhelyét. Köztük volt a fideszes Bayer Zsolt úr is, aki büszke magyarként szlovák rendszámú autóval villogott.

2010-ben nyert a Fidesz, és ahogy kormányra kerültek, azon nyomban, első intézkedésük egyike volt pénzmosodát nyitni a gazdag haveroknak. Tudom, ez talán sokak számára összeesküvés-elméletnek tűnik, ám a kételkedőknek ajánlom figyelmébe, hogy tájékozódjanak, mit is takar a Fidesz-kormány 2011. évi CXCIV. számú T/11398/4 törvénymódosító javaslata, amelynek értelmében létrejött a Magyarország Gazdasági Stabilitásáról szóló törvény. Ennek a törvénynek az alapja, az un. Stabilitás Megtakarítási Számla. Ez annyit jelent, hogy az a magánszemély, aki ilyen számlát igényel, úgy onnantól kezdve az ő jövedelmét, illetve vagyongyarapodását még a NAV sem vizsgálhatja.

Bármennyire is hihetetlen, de ezt a törvény 39/C. § (2) mondja ki, íme: „A Stabilitás Megtakarítási Számlát vezető hitelintézet a Stabilitás Megtakarítási Számla megnyitásáról, az arra történt befizetésről – a számlatulajdonos azonosítása nélkül – külön jogszabály szerint adatot szolgáltat az állami adóhatóság részére”. A törvényben „a számlatulajdonos azonosítása nélkül-re” utaló mondat pedig pontosan azt jelenti, hogy aki erre a számlára befizet, annak semmilyen személyes adatát a NAV-nak a számlát vezető bank nem adhatja át. Ez egy igazi hungaricum-törvény, ami méltó a Fideszhez, és az EU. összes jogszabályával ellentétes. Feketézett? Az állam megvédi Önt! Sőt, még igazolást is ad róla, hogy a pénze legális, tiszta jövedelemből származik, a nyeresége után pedig még csak adóznia sem kell.

Orbán Viktor miniszterelnök úr tehát nem üzent hadat a feketézőknek, ahogy azt ellenzékben ígérte, hanem ellenkezőleg: éppen hogy jól kitalálta, hogyan szerezzenek és talicskázzanak ki még több pénzt a feketéző haverok. Ha te, egyszerű kispénzű magánemberként nyitsz egy bankszámlát, amire a fizetésed érkezik, te máris fizeted a kamatadót, az EHO-t, (egészségügyi-hozzájárulást) a tranzakciós adót, és természetesen a jövedelmed után SZJA-t. Ezzel szemben az Orbán-féle adócsaló-pénzmosó számláról 5 év után már teljesen legálisan és adómentesen lehet kivenni a tisztára mosott pénzt. Ez a kiváltság tehát róluk, nekik szól, és nem a bérből és fizetésből élő kisemberekről. Ki van ez jól találva.

A törvény 39/A. § (3) szerint, idézem: „Stabilitás Megtakarítási Számla vezetésére megállapodás csak írásban és csak akkor köthető, ha a számlatulajdonos a számlanyitással egyidejűleg legalább 5 millió forint befizetést teljesít a stabilitási megtakarítási pénzszámlára”.

Felső határ nincs, a legkisebb befizetés összege azonban 5 millió forint. Te, Magyarországon élő és dolgozó átlagember, vajon rendelkezel ennyi pénzzel?

Ezek után az egykoron ifjúházas és disszidálni készülő Orbán Viktor úrhoz hasonlóan most én is felteszem a kérdést: – mikor fogunk végre úgy élni, mint Európában?

24 hozzászólás

  • hogy mikor fogunk úgy élni?
    majd, ha orbanisztán neve ismét magyar köztársaság lesz, és európához fog tartozni, nem a putyini kelethez!

  • Szerintem is akkor fogunk kedves István Barátom!
    Egészen friss, témába vágó hír, hogy Berlinben felköszöntötték Orbán miniszterelnök úr új illiberális államát…
    http://hvg.hu/vilag/20140820_berlini_magyar_tuntetes

  • Kiszely Anna Mária

    Kedves Géza!

    Még nem olvastam végig, de nagyon zavar az urazása ennek a tőröl metszett tahónak. Elég ha csak miniszterelnököt ír, mert ez is világraszóló szégyen, hogy 2014-ben Európa közepén egy párttikár szülők kisztitkár fattya, miniszterelnök lehet. De hogy úr, az sose volt és nem is lesz. Tudom, hogy Ön egy úriember, de a titulusával is megadja neki, a megnem érdemelt tiszteletet.
    Folytatom az olvasást.

  • Kiszely Anna Mária

    Zorbán majdnem dissidált???? Ja. Én meg majdnem szűz vagyok!!! Emberek nyíljon már ki a szemetek, ennyi gaztett, hazugság a földön nics, amennyit ezek összehoztak!!!!
    Ezért is: Hajrá Magyar Köztársaság, Hajrá OGYM.

  • Nekem az „illiberalizmusról” az Ille, azaz a „ille-belarizmus” jut ezembe, ami a KMH-ban már megvalósult.

  • Még sose írtam úrnak egyetlen kormányfőt sem. És – mivel nem ma kezdtem a nyomdafesték pusztítását – elvtársnak se. Minisztert se, se úrnak, se elvtársnak. Az megint az elfogadhatatlan ellenkezője a dolognak, hogy némely észtalicskák Orbán fütyinek nevezik a kormányfőt.

  • Gézám, nagyon – nagyon jó!! Külön köszönet a berlini hir belinkeléséért!!!

    Részemről egy javaslat..

    https://www.facebook.com/orszaggyulesemozgalom?fref=ts

  • jani: hogy nekem magáról mi jut eszembe, azt inkább hagyjuk 🙂
    ha kifejtené, a belarizmus az milyen ideológiai irányzat?
    vagy – mivel érvelni nem tud -, maga is csak személyeskedik?
    magának is mondok valami biztatót: hajrá, jani!

  • Kiszely Anna Mária
    2014 augusztus 21
    9:51 du.
    Kedves Kiszely Anna Mária!
    Jár nekik a titulus, mert urak ők bizony, méltóságos urak.
    Mi pedig, ha tovább maradnak hatalmon, cselédek leszünk a saját hazánkban. 🙁

  • Kiszely Anna Mária
    2014 augusztus 21
    9:57 du.
    Hajrá OGYM! 🙂

  • kiskato
    2014 augusztus 22
    5:45 de.
    Köszönöm az elismerést kedves kiskató!
    Tudod, azt a berlini hírt azért linkeltem be ide, mert úgy gondoltam, hogy az hűen tükrözi majd a páneurópai piknik valódi üzenetét, amit Orbán miniszterelnök úr és kormánya mellesleg egyáltalán nem tisztel. A magyar emberek ugyanis, egy jobb élet reményéért nemcsak a Kádár-éra alatt disszidáltak, hanem hogy emberhez méltó módon élhessenek, az Orbán-kormány alatt is sokan elhagyni kényszerülnek a hazájukat. A Te linkedet pedig most én is köszönöm! Hajrá OGYM!

  • orbán ezen az önünneplésen azt találta hazudni, hogy a diktatúrát nem a reformkommunisták, hanem a nép döntötte le azáltal, hogy 1988-89-ben négy óriási tömeggyűlésen bizonyította, hogy összegyűlt az erő a változásokhoz. valahogy nem emlékszem ilyen óriásiakra, bár, ha olyanok voltak, mint a tárky fejszámolóművész által milliós nagyságrendűre becsült hősök-terei, akkor nem is kell rá emlékezni.
    ráadásul az 1989 augusztusi piknik indította el a nemzetközi viszonyok megváltozását.
    hát persze. ő meg kikergette az oroszokat.
    esterházy péter jóízűen ki is gúnyolja eme történelemhamisítását:
    „itt mindenki ellenálló volt. ki belülről, ki kívülről rágta a rendszert, amíg aztán az összedőlt. nem is lehet érteni, miért maradt meg egy percig is 1956 után. megannyi buga jakab…az öncsalás mindig megvolt.”
    na igen. megvolt, és orbánék mindent megtesznek azért, hogy meg is maradjon.
    morzsák jutottak orbánnak a páneurópai piknikből, de hát, evés után jön meg az emésztés…
    a fidesz emlékezetpolitikájaként előálló maszlagot meg a jónép bekajolja, pedig tudhatná, az orbánék emésztésének végterméke…

  • Kiszely Anna Mária

    Kedves Géza:”Jár nekik a titulus, mert urak ők bizony, méltóságos urak.”
    Nekik a pofájuk és 100 botütés jár, ha már annyira szeretnek a multban tartózkodni. Egy Lúdas Matyit keresek, nagy igény volna rá. Ezért is: Hajrá Köztársaság, Hajrá OGYM.

  • Kiszely Anna Mária

    Kun István: „némely észtalicskák Orbán fütyinek nevezik a kormányfőt.”
    Miért, minek lehet nevezni, egy párttitkár szülők kisztitkár fattyát, aki az eddigi közéletét végighazudta, végiglopta,az emberek lelkét, testét megrontja, semmi együttérzés nincs benne, mert szerinte csak a fidesz. A többi 8 millió magyar állampolgárnak is a miniszterelnöke kellene legyen. Ön szerint minek nevezzem??????

  • Kikérem magamnak, sosem szólítottam még „fütyinek” a kormányfőt, általában szigorúan ragaszkodom a „dagadt, gumicsizmás, bipoláris kleptomániás pávián” megszólításhoz.

  • Ille István
    2014 augusztus 22
    9:26 de.

    Igaza van. Teljesen elveszettnek érzem magam a sok tudományosan dialektikus érv között. 🙁

  • István ! 10,10

    Említed a tárkis fejszámoló bűvészeket. Ennek kapcsán jut eszembe az a világhírű fid SS naggyűlés, ahol bizony a Kossuth Lajos tér minden egyes négyzetméterén 5 darab azaz Öt fidSS rajongó tolongott, hogy láthassa páneurópa legnagyobb géiuszát, háta megett az őt nyaldosó ügyesen odagyűjtött könnyező celebekkel.
    Statisztika és a mértan-tudományban is magasan jártas szaktekintélyek ugyanis megállapították, hogy ha valóban kétmillióan voltak azon a téren, ahhoz így – ötödmagukkal – kellett volna megosztani a szűkös négyzetmétereket, ahhoz ott helyben a műsorvezetőjük világgá kiálthassa ezt a bődületes marhaságot. „Ezen a téren” is kilóg a lónak az bizonyos végtagja. A sok setét fidSS-fan mégis, hát nem ezt is beszopta ?…

  • Ui:

    Na ! Ezért követi vakon e népség a Vezért, és hallgatja süketen minden egyes blöffjét, hazugságát, mert számukra „nem az a fontos, amit mond, hanem az, amit tesz”.
    [ld.még: Az egyetlen pávatáncos vallomását.]

  • A FideSS fanokról csak annyit, hogy nekik van szükségük erre a senkiházi parvenü „néptribunra”.
    A nép, ez az istendta,
    [amúgy, ez esetben a hülye „szabályoknak köszönhetően” az összlakosság nem egészen egy negyedes kisebbsége],
    a maga képére formálja a diktátorokat.

  • Hiába, össznépileg apaszindrómában szenvedünk, kell nekünk egy Kedves Vezető, Cár Atyuska.

    Még ha a pokolba vezet is.
    🙁

    Ami úgy tűnik, egyre közelebb van. Valami hihetetlenül erős gyűlölködés kapott lábra, elrémítő élményeket lehet olvasni net-szerte.

  • Kiszely Anna Mária

    nagy andras

    :))))))))))))))))))))))))))))))))

  • Kiszely Anna Mária

    nagy andras

    még hozzá lehetne venni: 2 falábú, szotyolaköpködő, szociopata.

  • jani, ha kérhetem, ne játssza az eszét. maga hisz az isteni teremtetésben – persze, ha körülnéz, valszeg arra a meggyőződésre jut, hogy valamit rendesen elcseszett az öreg, de nem kívánom, hogy túlerőltesse magát – és meg elfogadom a darwini elméletet.
    maga hívő, a hit meg vak is tud lenni.
    sajnálom, jani. néha jó lenne, ha nem csak a mennyek országában bízna. túl sok ott a protekciós.

  • Bogdán Géza
    Az úr megnevezést túlzónak tartom én is, mivel áthallás képzelhető el az úriember megnevezéssel, és ugyebár orbán esetében (copyright- Ille) barokkos túlzás! Ő az ország lakossága irányában megmaradt egy gumicsizmás tahónak.
    Még egy dolgot nem értek a cikkben. Miből gondolja, hogy a megvilágosodás leghalványabb szikrája is eljut ebből a fideSS birkákhoz? Mint Sárdi hozzászólása is mutatja, jobboldalon ezek annyira természetes dolgok, hogy szóra sem érdemes, inkább fontosabb a személyeskedés.
    Pedig ezek írott törvények, nem szabadon értelmezhető utalások.

    Én személy szerint örültem volna, ha anno disszidál, de az is csak egy hazugság volt a sok közül. A biztos pozícióját akkor is jobban féltette, nagyobb biztonságban érezte ő magát a kommunista párt védőszárnya alatt attól, hogy elhagyja az országot. Pedig mennyivel jobban jártunk volna!