Budapesten, Schmidt Mária felemás önmegvalósításának színterénél megemlékezés zajlott a totalitárius rendszerek áldozatainak emlékére. Alkalmasint ez egy európai emléknap, amit nem a Terror Háza tiszteletére, hanem azok emlékére hívtak életre, akik egy részét valóban ott, az Andrássy úton láttak életben utoljára. Ezen szólalt fel Navracsics Tibor, aki ismét megmutatta: a féligazságok profi zsonglőrei a hatalmi körökben találhatók meg.

Az a kijelentés, hogy „a totalitárius rendszerek egyetlen ellenszere a demokráciában élő nemzetek közössége” alapvetően igaz. Igazsága szinte vitathatatlan. Nem is akarnám vitatni. Ahogy ennek kapcsán legfeljebb azt lehetne vitatni, hogy Navracsics Tibor vajon milyen alapon tette ezt a kijelentést. Annak fényében például, hogy annak idején az antifasiszta nagygyűlésen a főnöke, Orbán Viktor a távollétével tüntetett, és ő maga is teljes mellszélességgel állt ki Szálasi parlamenterének újratemetése mellett. Miközben valahogy hiányzott az aláírása egy, a neohorthyzmust elítélő nyilatkozatról is. Így aztán a kijelentése elég visszásnak tűnik. A kijelentése igaz, de a személye, előzetes előadásai, és az a kormányzati tisztsége, amely hallgatólagosan, illetve a Szabadság térre kipakolt szoborzattal támogatja a magyar totalitárius rendszerek egyike emlékének ápolását… Szóval a „szövegkörnyezet” teszi hiteltelenné, gusztustalanul gerinctelenné Navracsics Tibor „fellépését” a megemlékezésen. A szája az idézet kijelentéssel igazat szól, míg ő maga hazudik.

Mely hazugságot Orbán Viktor maga támasztotta mintegy előre alá az „illiberalizmus” dicséretével. Előre cáfolva Navracsics Tibor azon mondatát, ami szerint, „ha egységesek vagyunk, akkor Európát, a békét és a demokráciát nem kezdheti ki semmi”. Orbán Viktor ugyanis azt az Európai Uniót, és annak alapeszméjét tagadta meg az „illiberalizmus” hirdetésével, amely a számos áldozattal járó történelme után jelenleg egy liberális „birodalmasodás” útján halad, valóban a demokratikus nemzetek közösségét építő pályán haladva. Mely pályagörbe mellett lassan hulló forgácsként hullik el Magyarország, Orbán Viktor ténykedésének és centrális erőterének kialakulásának rosszvoltából. Az az ország, mely valóban nem egyszer volt pozitív példa az évezredes múltban. Abban a múltban, melynek nem egy, a maga korában valóban heroikus nemzetépítő munkát végző személyisége szégyenpírban éghet a túlvilági kaszinókban. Melyek diktátori különtermében Rákosi Mátyás, Horthy Miklós, s még jó páran elégedetten bólogathatnak a hazai viszonyokat látva.

De a külgazdasági és külügyminiszter nem lett volna önmaga, ha megáll a szimpla csúsztatásoknál, féligazságoknál. A tudósítás szerint ugyanis Navracsics Tibor kiemelte: „a totalitárius rendszereket az első világháború, annak pusztítása, és az azt követő elszegényedés, valamint összeomlás hívta életre”. Ami történelmileg nem egyszerű hazugság, hanem nyilvánvaló ostobaság. Ehhez elég szerény történelmi ismeretek is elegendőek lennének. Az ókori Egyiptom fáraókultuszon alapuló rendszerét például bajos lenne az első világháborúból levezetni. Ahogy a római császárságok koráért sem tehető Doberdó felelőssé. Alkalmasint azt is figyelembe kellene venni, hogy maga a „császár” szó is a július hónap névadójának vezetéknevéből származik. Ahogy az a kórkép is, amit köznépiesen is cezaromániának hívnak. S ami nem egyszer jellemezte hatalmi vágyukat és saját kisebbrendűségi komplexusukat a központosítási törekvésekben, a folyamatos ellenségkép-képzésekben kiélő vezetőket. Kicsiben és nagyban egyaránt. Akár az első világháború előtt, akár azt követően születtek, jutottak hatalomra, vezető pozícióba.

Azért természetesen nem szükséges naivnak lenni annyira, hogy Navracsics Tibort véletlen tévedéssel mentegetnénk. Egy olyan kormányzat képviselőjeként, melynek ténykedése nyomán a történelemhamisítás egysége lassan orbanizmus lesz. Legfeljebb a váltószámon lehet vitatkozni, hogy Schmidt Mária, Szakály Sándor, vagy éppen Navracsics Tibor egyenként mennyit taksál ebben a rendszerben.

 Andrew_s