Falus Ferenc, Egyenes beszéd, okos macskák és Klapka György
Fájdalmas volt végig nézni Falus Ferenc ellenzéki főpolgármester-jelölt 20 perces interjúját péntek este az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Ebből a beszélgetésből derült ki igazán számomra az, hogy az Együtt-MSZP-DK hármas beledobta a mélyvízbe Falust, aztán szépen hagyta elsüllyedni ezt az alapvetően szimpatikus és halkszavú tudósembert, akit nem készített fel és nem épített fel politikailag az országos jelentőséggel bíró főpolgármesteri kampányra.
Azon is lehetne morfondírozni, hogy Kálmán Olga miért töltött 11 percet egy 20 perces interjúból olyan ügyekkel, mint Falus Ferenc hírhedt vödrösvideójával, vagy éppen a fura „buta ló” kommenttel, ahelyett, hogy az éppen ma bedobott programmal foglalkozott volna. De – mint tudjuk – szórakoztatóbb Falus kínos ballépéseit cikizni élőben, mint a főpolgármester-jelölt által előadott random ötletcunámit elemezni. Pedig Falus éppen az interjú utolsó perceiben vált inkább erőssé. Amikor például arról beszelt, hogy abból az összegből amit Orbán Viktor költene a várba való költözésére nem csak az életveszélyes hármas metrót lehetne felújítani, hanem a négyes metró meghosszabbítása is megoldható lenne. Vagy amikor Falus jelezte, hogy a balesetveszélyes hármas metró naponta több utast szállít 16 kilométeren keresztül mint a MÁV az egész országos vasúthálózatán.
Csak az a gond, hogy ezekre a jobb (talán kissé populista, de alapvetően politikusi) momentumokra senki se fog emlékezni. Arra viszont sokkal inkább, hogy Falus Ferencen az interjú első felében egyértelműen látszott, hogy senki se készítette fel a politikusi tévés megjelenésekre és interjúkra.
Falus – többek között – azzal dicsekedett, hogy vödrös videójára a zálogház tulajdonos Klapka György is felfigyelt, aki éppenséggel döbbenetes antireklámjairól híres. Ha ezt a Klapka-referenciát Falus viccnek szánta, akkor sajnos nagyon nem jött át. Falus jelezte, hogy összesen 400 ezren nézték meg ice bucketos kisfilmjét, ami tényleg sokkal több mint ahányan megnéztek volna egy sima Együtt-PM-es kampányfilmet. Csak azt nem bírta felfogni az ellenzék főpolgármester-jelöltje, hogy a nem komikusnak szánt videóján nem vele együtt nevetnek a nézők, hanem egyenesen rajta röhögnek. Lassan már zokognak a fájdalomtól. Az ellenzék vezetői pedig vagy annyira elhatárolódtak tőle, hogy már egy gyors közös fotóra sem hajlandóak (Tóbiás Józsefre gondolok), vagy de facto lesajnálják (mint például Szigetvári Viktor).
Aztán Falus arról is vitázott Kálmán Olgával, hogy melyik állat okosabb: a macska, vagy a ló? Falus szerint mindenképpen a macska, ezen pedig a műsorvezető meglepődött. Erre is azért került sor, mert egy másik félresikerült interjú lett a főtéma. A főpolgármester-jelölt egy korábbi kérdésre azt válaszolta, hogy önmagát egy lóra hasonlítaná, mivel az egy strapabíró és nem túlságosan okos állat. Mint ahogy péntek este az Egyenes beszédben elmesélte, a „lovas” interjút úgy vágták meg, hogy szavai ki lettek forgatva és nevetségessé vált. Ő a hangsúlyt a stapabíróságra és nem a butaságra tette, de ez nem jött át. Amikor Kálmán azt firtatta, hogy ezt miért nem tisztázta mindjárt az ominózus interjú lehozatala után, Falus semmilyen értelmezhető választ nem tudott adni.
Jobb sorsa érdemes dr. Falus Ferenc, de Magyarország tragikus ellenzéke hagyja azt, hogy egy tiszteletre méltó életúttal rendelkező ember – aki a pártpolitika kemény és kegyetlen világában nem jártas – teljes mértékben amortizálja renoméját. Az MSZP részéről tudjuk, hogy már rég feladták az önkormányzati választásokat és a Demokratikus Koalícióban is a bukás utáni periódusra készülnek, amikor leszámolhatnak a Bajnai Gordon-nélküli Együtt romjaival. Az Együtt-ből pedig most már csak Szigetvári látszódik, meg némi tanácstalanság és pénznélküliség.
Budapestet, a „bűnös várost”, illetve a magyar baloldal és a magyar liberalizmus egykori fellegvárát pedig hagyják elúszni.
4:30 de.
Mggyőződésem, hogy a baloldal „öszefogásába” betette a jobb-lábát a titkoszolgálat, amelyben jelentős szerepet kapott a ma már nem éppen baloldalinak nevezhető ATV is…
5:52 de.
Nekem ezzel az a bajom, hogy gyakorlatlan Dr. Falus Úr, halk szavú, egy kicsit karakteresebbnek kellene lennie, és „kétszer mondani”, hogy mindneki meghallja! Médiában való szereplés szokni kell! Emiatt káröröm rajzolódik ki körülötte. Rivárisai ölbetett kézzel nézik, s jó tanácsok helyett hagynak egy fővárost a mocsárban elsüllyedni. Nem ezzel kellene foglalkozni, hanem mögé állni, segíteni. Ha emlékszünk bármelyik fiatal politikai vezetőnkre egyikük még olvasni sem tudta azt a szöveget, amit helyette meg is írtak!
üdv. Anna
6:44 de.
“tisztelhölgyeimésuraim”: az atv akkor volt baloldali, amikor a hit gyülekezete 🙂
7:27 de.
Christopher, nehogy már Falus legyen a hibás azért, mert a médiapatkányok átverték. Ezek Teréz anyából is két percen belül csinálnának háborús bűnöst.
Az ún. ballib média mainstream-je semmivel nem kevésbé kártékony a baloldal számára, mint a jobboldali.
7:59 de.
Az atv baloldali??? Mikor???
A szigetváriról meg szót se ejtsünk, kicsinálta a Bajnait, ahogy kell, előírásszerűen. Az mszp – hát már nincs olyan negatív jelző amit érdemelnének. Az ugye világos, hogy régóta egykapura játszik a fidessssel. Miért is akarnának nyerni, sokkal jobb a langyosban vakarózni és várni a sarzsit a minidúcsétől.
8:09 de.
Bajnainak állítólag kimondottan jó véleménye volt Szigetvári képességeiről. Roppant tehetségesnek tartotta. De az igaz, hogy az Együtt ma is pontosan olyan amorf és koncepciótlan képzdőmény, mint amilyen volt megalakulásakor.
Sajnos az ellenzék hagyja, hogy kicsinálják jelöltjeit. Azon is el lehet gondolkodni, hogy amikor Falus kihirdette programját, az MSZP vezetősége (esetleg pártelnöke) miért nem jelent meg azon, miért nem birják felvállalni közös jelöltjüket?
9:17 de.
A Bajnai annyira naív, Ő gazdasági-pénzügyi szakembernek kiváló, de politikusnak – Magyarországon- aljasnak, korruptnak, tolvajnak stb. kell lenni. A szigetvári be is bizonyította a képességeit, hogy „remek” politikus. Az mszp pártelnöke meg azért nem volt ott, amiért az egyeztetésnél sem – a hírek szerint, nyaralt. Hát ennyire fontos neki.
10:23 de.
Tisztelhölgyeimmel értek egyet. Az ellenzék megosztásában szervezett tevékenység folyik. Falussal kapcsolatban IS azonnal, szinte egy intésre kezdtek kurutyolni a békák…
11:25 de.
dubois: mégis, miért teszik ezt? mert hát, eddigi tapasztalataim szerint az orbáni megosztás kívülről vezényelt: keresd a gyenge pontot az ellenfél soraiban! ha őt sem tudod legyőzni, vedd meg!
de – mivel ez belülről történik – csak nem a híres-hirhedt összeesküvés elméletről, a kulisszák mögötti alkuról van szó?
12:20 du.
Az ATV mindig is baloldali volt,ezt mindenki tudja aki nézi,nem is ezzel van a baj,hanem az utóbbi idők színvonalával(Kálmán Olga „bakijaival”,meg szegény Falussal,akit tényleg bedobtak a mély vízbe,tisztifőorvosnak biztos jó volt,de az a baj,hogy a számokkal,a valósággal semmilyen kapcsolata nincs,sem gyakorlata….szegénynek,jobban is felkészíthették volna!
Párt szimpátiától függetlenül,komolyan mondom érdekesebb lett volna
egy valóban ütőképes,felkészült jelölt és Tarlós szembeállítása,ezt
sok ellenzéki is elismeri!
12:35 du.
Az tényleg igaz sajnos,hogy a baloldal egymást és a többi,szintén szintén baloldali kis pártokat csinálja ki összefogás helyett,ezért
nincs esélye győzelemre!Érthetetlen ennyi idő alatt miért nem találtak ütőképes jelöltet?…
Egy város főpolgármestere egész Pestért,míg a kerületiek a saját kerületükért felelnek,vagyis az összes emberért legyen az jobb vagy baloldali,itt nem elsősorban a politika,hanem a program,a felkészültség, a közösség érdeke,az emberi hozzáállás a lényeg!
1:09 du.
marcsi: nem nyert. az ATV a HIT gyülekezete házi tv-je. a HIT pedig nem baloldali. keressen utána a tulajdonosi körnek 🙂 tudja, husikám, a főhites anno beállított orbánhoz, átnyújtva egy ultimátumot. ha nem kapja meg a történelmi egyházi státuszt, pártot indít ellene. mit gondol, mi történt? megkapta…
szóval, ezen még dolgozzon egy kicsit 🙂
2:14 du.
Hát nincs igaza,az igenis baloldali,a HIT gyűli is(még véletlenül sem jobboldali és főleg nem keresztény,meg nem vallás
hanem szekta)sajnos sok közismert ember agyát is leszívta…..
Talán azért kapta meg a státuszt,mert sok híres ember is támogatja…Egyébként Németh Sándor feleségével régen együtt dolgoztam,abban az iskolában tanított ahol én is dolgoztam,aztán
a semmiből hirtelen piszkosul meggazdagodtak…..Lehet,hogy Orbán
engedett a nyomásnak,mint más esetekben is…,de sem én,sem a normális
akár más vallású hívők sem jegyzik őket!
Minden vasárnap az ATV közvetíti az istentiszteletüket…(más csatorna nem!!!).bár én nem annak,hanem a hiszékeny,kiábrándult emberek lenyúlásának nevezném…
Hát tényleg házi TV-je,de kinek? az elvakult baloldali fröcsögő ATV.nek.
2:47 du.
Ja és Ille Gyurcsány „egyenes beszédét”(?)a mai DK.tüntetésről egyedül az ATV közvetítette,vajon miért és minek,kinek?…
Kár ezen vitatkozni! én nézek ezt is azt is és legalább elismerem,hogy a HirTV bizonyos fokig jobboldali,de ezért közöl sok hiteles hírt is
és nem megmásítva….!Kinek ez kinek az tetszik,van pár csatorna amit lehet nézni!
2:49 du.
Mióta a N.S. a hitgyüli vezetője lett a tulajdonosa az atv-nek, na azóta úgy csinálnak mintha. Valóban a Kálmán Olga mi a büdös francot rugózott azon a nyakonöntésen, hát mert ki volt adva napiparancsba, hogy jól lejárassa Falus Ferencet. Szegény nem való politikusnak, mert ahogy látszik, igen jóindulatú, szerény ember. A szakértelem meg mint tudjuk, kommunista csökevény, ha jól emlékszem az Antal idejébe mondták ezt.
3:24 du.
És mielőtt el kezd kötekedni,maga is gondolkozzon egy kicsit,próbáljon meg egyszer már tárgyilagosan és nem rögtön feleslegesen és értelmetlenül támadva közelíteni egy hozzászóláshoz,szerintem nem lenne kevesebb!
5:08 du.
Marcsi
2014 szeptember 6
2:14 du.
Marcsi, miért nevez egy pünkösdi karizmatikus gyülekezetet szektának? Látja megint itt az a baj magával, hogy nem szimplán túloz, hanem egyenesen hülyeségeket beszél.
Kérdés, maga szerint melyik egyház a „legkeresztényibb”?
9:34 du.
Azt látom több hozzászólásból, hogy nem figyelnek oda, mit is mond Falus. Bizony a maga úriemberi módján rendesen beolvasott a médiának, képes fullánkosan és nem egyszer szellemesen reagálni a kérdésekre, a vádakra, a nagypofájú és surmó Tarlós kijelentéseire. Csak fül kéne hozzá, mert a nagy ordítozásban és ricsajban a finomságokat sokan már meg sem hallják: elszoktunk tőle.
Egyáltalán nem kell neki egy baloldali Tarlósnak lennie, egyáltalán nem kell felvennie azt a stílust. Fő is a Fidesz-kommunikátorok feje, mert attól fosnak, hogy lejátszódik a Medgyessy-jelenség, és a szelíd úriember elveri a nagyszájú ellenfelét.
9:04 de.
marcsi: nem jegyzik őket? hát persze. ha maga mondja…
ha maga azt mondja, baloldaliak, akkor azok. ki merne magával vitatkozni?
9:06 de.
marcsi: köszönöm a jó tanácsot, majd gondolkodom rajta. a fene se támadja magát, nincs hozzá munícióm, meg a zsoldosaimat se tudom fizetni, a T-72-esemben meg nincs üzemanyag.
esetleg egy faltörő kossal?
9:13 de.
„MSZP.résszéról tudjuk,hogy már feladták az önkormányzati választásokat.”Ez engem nem lep meg.Tudott,hogy az emlitett párt vezetzői már ott vannak a husosfazéknál.Nekik csak ez a fontos,most már ökelmék nyugodtan hátra dölhetnek.
2:49 du.
HunCanada!
Engedje már meg,hogy a többség döntse el mit illetve kit nevez egyháznak,meg azt,hogy én aztán közvetlen közelről ismertem őket!
Viharos gyorsasággal gazdagodtak meg a hívekből…
Lehet,hogy sok követőjük van,de azért más vallásokban lehet adakozni
tetszés szerint (ami nem kötelező)és a lelkipásztorok a fizetésükért végzik a tevékenységüket,sőt még társadalmi munkát ill karitatív
munkát is!Kegyen az katolikus,református,evangélikus vagy zsidó vallás,Istentisztelet!
Sem nálunk katolikusoknál,de például a zsidó barátnőm elmondása szerint sem fosztják ki a híveket.
Lehet,hogy különb mint több szekta (PLD.Jehova stb)nem vettem részt a gyülekezetben,de hallottam mások sorsáról nem éppen dicséretes dolgokról.Nekem vannak fenntartásaim!
Hát ez van,az meg biztos,hogy nem történelmi egyház!!
2:52 du.
Egyébként a cikk alapvetően nem a HIT gyűliröl szól,de az is tény,hogy sok pénzük van és a pénz sok esetben hatalom sajnos,de más a hit!!!
2:53 du.
marcsi: ugyan huncanadához szólt, de kénytelen vagyok egy tévedését megvilágítani: de, történelmi egyház. nem a múltja okán, hanem a minősítése okán. attól, hogy maga tagadja, még a státusza – és ennek megfelelően az állami támagatása – az marad. szíveskedjen rákeresni a történelmi egyházakról rendelkező törvényre, remélem, az meggyőzi. a gugli a barátja
3:16 du.
Falusnak szimpatikus az arca, ennél többet nem tudok Róla. Viszont, Kálmán Olgát mindig buta , rosszindulatú libának tartottam! Valaki már leválthatná….
3:24 du.
HunCanada!
Nem én beszélek hülyeségeket,de ha maga meg a többi „észlény”mondja ezt,az más!
Már megint a hülye sötét,baloldali szöveg…..én minden normális egyházat elismertem,nem csak a keresztényt képzelje…..és nem sértegettem például a zsidó egyházat,hanem tisztelem mint minden normális vallást,nem úgy mint itt sok istentelen,vagy magát zsidónak
nevező szerencsétlen,akiknek ugye csak származásuk van,de hitük nincs és szégyent hoznak a rendes társaikra!
Na többek között… ez a nagy különbség köztünk szerencsére!!!!
3:27 du.
Kálmán Olgát nem hiszem,hogy leváltják….vannak helyek ahol szeretik a hülyéket….sőt előny!Az más kérdés,hogy öngólt rúgnak!
3:51 du.
Ja megmarad az állami támogatása(elismertette magát..)de nem abból
élnek,hanem többnyire a jómódú hívekből,de a szegényebbektől is
elvárják az adakozást!
Az alapítót mint mondtam régről ismertem és nem a felesége tanári fizetéséből(közben még gyesre is ment) vettek még a kezdetkor márkás kocsit,amikor másoknak
esetleg csak Trabantjuk volt!
Ezzel együtt nem érdekel a dolog,nekem nem volt velük semmi bajom,de a kollektíva azért kissé megdöbbent,a hirtelen jóléttől!És ez már
nagyon régen volt,azóta még gyarapodtak!
4:07 du.
Marcsi
2014 szeptember 7
2:49 du.
Érdekes én meg olyanokat ismerek akik régebben bűnöztek, vagy önpusztító életet éltek és a gyülekezettel való találkozásuk óta ma már példás családi életet élnek, megfelelő anyagi háttérrel, mert életüket tisztán a Biblia szerinti élik. Ők nem vallásosok, ők keresztények. A kettő között óriási a különbség. Tudja mennyi hasonló gyülekezet van Magyarországon? Rengeteg, azonban a Hit gyüli köztük a legnagyobb, amely történelmi besorolást kapott.
Persze, nem kötelező adakozni -tizedet adni, de aki a Biblia szerint él annak ez nem kérdés. Lehet, hogy magának ez magas, mert ön hitetlen és megkérdőjelezi a tized fontosságát, illetve azt hiszi, hogy ha esetleg templomba benéz, akkor az Istennek már kedves is. Na látja ez is különbség az ájtatosság és a bohóckodás között a templomban amit vallásosságnak hívnak, és a karizmatikus gyülekezetek között, hogy semmi mást nem tesznek a gyülekezetben mint a Biblia szavait százszázalékosan követik. Ilyen tekintetben a legtisztább keresztény egyházról beszélünk, ellentétben a katolikusokkal, akik többek közt Máriát imádják, és egy kivégzőeszközt a keresztet bálványoznak. A Biblia ezeket a dolgokat egyébként határozottan tiltja is, ergo a katolikusok, reformátusok és egyéb -ön olvasatában történelmi egyházak, a Bibliának is ellent mondanak. Egyébként a Hit gyülekezet csarnokában hétről hétre teltház -tízezrek vannak jelen, egy ekkora csarnokot és egész országos hálózatot fent kell tartani és a hívők akik a szó szoros értelmében HÍVŐK önként adakoznak. Hogy maga mit olvas és mit hall az más kérdés, tudjuk honnan szerzi az információit, milyen orgánumokból.
Ja, és miből gondolja, hogy a Hit gyülekezete, vagy bármely hasonló karizmatikus gyülekezet nem végez karitatív munkát? El sem hiszi, hogy minden nap mennyi önkéntes dolgozik karitatíve. Ezt megint hülyeség volt ide hozni, csak azért hogy még egy butaságot mondjon.
4:15 du.
Marcsi
2014 szeptember 7
3:51 du.
Még szerencse, hogy nem mindenki olyan mint maga, akiből sugárzik a gyűlölet, az irigység. Akkor mindenki a pokolra kerülne, ha olyanok lennének az emberek mint maga.
Még jó, hogy magának makulátlan a hite… csak adakozni ne kelljen, igaz? Vicces vallás tagja maga… Gyónni is lehet? bármikor bármit? 😀 gratulálok a hitéhez, csak az a baj, hogy Istenhez semmi köze.
9:52 de.
marcsi: megint kihátrál, mellébeszél, terel… tény, hogy állított valamit, és az nem volt a valóságnak megfelelő. mondjuk, nem csodálkozom, csak a szokásos kaméleon jellemét hozta.
11:25 de.
HunCanada !
Nagyjából egyetértünk, de…
Talán csak az az egyetlen jogos kifogás, hogy az ATV-nél az egyházi státusz elismerésétől számítva . s z i n t e . homlokegyenest megváltozott a politikához való hozzáállás. Valahogy nagyobb teret kapott az elhallgatás taktikája, ami valami olyasmi, hogy „inkább hallgatok róla, minthogy a kormányzó hatalommal szállnék vitába”. Meg az is, hogy inkább – ha csippcsupp ügyekben is, de – kritizálom a baloldalt, mint a hatalom még azt állíthassa rólunk, hogy nem tartjuk be a jobb és baloldal egyensúlyát… És végül harmadszor, azóta a hírműsorok egyszerűen csapnivalóan rosszak úgy a szerkesztés vonatkozásában, mint mennyiségben, néha már kénytelenek vagyunk a Hírtévére átkapcsolni… Lehet ez véletlen ???
Ui:
Az Újságíróklub c. igazi elemző alapműsoruk kigolyózása végleg lerántotta a leplet a legfőbb vezetés szándékáról, de minimum a gyávaságáról. Szomorú 🙁 .
7:49 du.
Ille István
2014 szeptember 8
9:52 de.
Marcsi mindig kihátrál, ha reménytelennek látja, hogy tisztességes és egyenes választ adjon.. vagyis mindig. A vicc az, hogy holnap és holnapután és azután megint önként jön a pofonért és fut bele majd bele a késbe.
7:49 du.
Ille István
2014 szeptember 8
9:52 de.
Marcsi mindig kihátrál, ha reménytelennek látja, hogy tisztességes és egyenes választ adjon.. vagyis mindig. A vicc az, hogy holnap és holnapután és azután megint önként jön a pofonért és fut majd bele a késbe.
7:51 du.
Dubois
2014 szeptember 8
11:25 de.
Teljesen jó meglátás, sajnos így van.
1:58 du.
Na ne…HunCanada nekem nincs okom kihátrálni ugyan ki elől?na meg pofonok ugyan kitől? nem gondolja,hogy „kissé”nagyképű?,mindig fenntartom az álláspontom és ha valamit helyesbítek akkor azt önként és magamtól teszem,meg én egyenes választ szoktam adni,nem úgy mint az itteniek!
Na a mi a pofonokat illeti,hát az itteni vak ellenzék imádok,meg a pártjaik kapnak az utóbbi időben és nem véletlenül!
Ne értékeljék túl magukat,mert egy kicsit nevetséges a dolog,amúgy értelmes és tárgyilagos partnerekkel szoktak vitázni….itt ugye kevesen vannak(azok is titkolják)ezért én véleményt írok!
Az meg nem vicc hanem szégyen,hogy másokat meghazudtolnak……de
INNEN….ezt ugye nem veszem fel sértésnek….!
2:01 du.
Ami a gyűlöletet és az irigységet illeti,hát nem belőlem sugárzik
az előbbire nincs okom(csak sajnálkozni)az utóbbira,meg pláne nem,ugyan mire…és kire?
2:59 du.
Marcsi
2014 szeptember 10
2:01 du.
Marcsi maga fogalomzavarban is szenved. Maga gyűlölködve, irigyen vitatkozik folyamatosan, és plusz kioktató a stílusa a nagy semmire. Ez nem diskurzus, hiszen a legjámborabbakat is kihozza a sodrából a tudatlan és kéretlen, oda nem illő szólásaival. Értelmes vitát magával képtelenség folytatni, mert nincs rálátása semmire csak azt fújja amit magába táplált a hatalom. Még egyszer megkérem engem ne soroljon a baloldalra, mert csúnyán mellé lő, már nem tudom hányadszorra ezzel.
4:34 du.
Huncanada!
Én megírtam világosan,hogy se gyűlölködő,se irigy nem vagyok,(nincs okom rá)meg azt is,hogy nem mindenkivel lehet értelmes vitát folytatni(,és csak hozzászólok méghozzá a cikkhez!!!) amit nem is teszek maga meg engem ismételget,de mégis minek?teljesen felesleges és az sem érdekel,hogy „nem baloldali” bár kétlem…..
Ne ismételgesse magát,szere
szerencsére én elsőre is megértek dolgokat,nem úgy mint itt többen!
ne izgassa fel magát feleslegesen!
1:26 du.
HunCanada!
Az mindennek a teteje,hogy már vallás terén is osztja az észt…..
miközben sok máshoz sincs…
Én katolikus vagyok és mindig adakozom gyakran több helyen és célra lehetőségeim szerint,de képzelje nálunk nem határozzák meg az összeget…..Nem érdekel,hogy maga milyen vallású vagy milyen gyülekezetbe jár,de ne tartson már előadást a tizedről, vagy a „tagdíjáról”meg egyáltalán a hitről,mert egy normális egyházban nem arról szól a mese,hogy a híveket megvágják….
Én leírtam véleményem amihez jogom van,de nem avatkozom bele mások meggyőződésébe illetőleg hitébe,vagy hitetlenségébe kívülállóként(úgy hogy semmi közöm hozzá),nem térítgetek,”okoskodom” mások vallásával kapcsolatban!
Na térjen már észhez (vagy meg….ahová akar)
1:53 du.
Na meg aki „pofonokat” oszt meg „késről” írogat annak nem a hittel,hanem a jellemével,agyával, „önértékelésével” vannak bajok,de ne izguljon nincs egyedül ezen a fórumon és senki nem veszi komolyan!
2:04 du.
hát, huncanada, kétségtelen, hogy bodának komoly gondjai vannak a szövegértéssel: pofon, kés…ez a nő tényleg reménytelen…fogalma sincs egy szólásmondás (házhoz jön a pofonért – igaz, jobb helyen lóf…t szoktak mondani – és bele szalad a késbe) és egy konkrét ígéret közti különbségről…
és már megint az a primitív „na” szócska…
4:29 du.
Ille,sajnos pontosan értem magát és HC-t is,mondom sajnos……!!
de nem érdekes…….
Na lépjünk tovább…..
6:43 du.
marcsi: kizárt dolog. akkor elhagyná azt a primitív „na” szócskát 😀