Az illiberalizmus bölcsőjénél

2014 október 1 9:10 de.8 hozzászólás

Alább egy 2012-es jegyzet következik Dr. Varga Béla tollából. Akár Tusnádfürdő főpróbájának is tekinthető orbáni eszmefuttatás áll a középpontjában.

„2012. november 5-én a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök Harangozó Tamás MSZP-s képviselő interpellációjára válaszolva az alábbiakat mondta:

“Annyit tudok önnek mondani, hogy a pontos fogalmazásnak előnye van. A nyolcvanas években én nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát. Az önök párttársai ellen, ezt ne feledje el”

A következő mondatában pedig „kikérte magának”, hogy „egy egykori kommunista párt utódjai oktassanak minket demokráciáról és szabadságról”.

Úgy vélem, hogy Orbán Viktor  annyira magabiztossá és önteltté vált a teljhatalom birtokában, hogy már képtelen ügyelni a szavaira. Amit a fenti idézetben mondott az nem több és nem kevesebb, mint annak nyílt bevallása, hogy a Kádár rendszerben őt és a még most is vele tartó kollégista fiúkat nem a Kádár rendszer, nem a diktatúra zavarta, hanem csak az a tény, hogy nem ők gyakorolják a hatalmat, azaz nem ők a Kádár rendszer.

Most könnyen állíthatom, hogy én mindig ezt gondoltam, de valóban. Ha nem is 1988-ban, 89-ben, 90-ben, mert akkor még nem, de 1994-től viszont egyre határozottabban az volt a véleményem, hogy Orbánnak nem a pártállami berendezkedéssel, nem az állam mindenhatóságával, nem az állampolgárok jogfosztottságával volt baja, hanem csupán azzal, hogy nem ő volt Kádár János helyében.

A Kádár rendszerben a hatalom birtokosainak egyik nagyon közismert szlogenje volt a „mi kutyánk kölyke!” kijelentés, ami azt jelentette, hogy a közülünk valókat támogatjuk, mert ők lesznek a mi utódaink, ha mi már egyszer nem leszünk. Ilyen alapon válogattak a nagyon-nagyon szűk kapacitású – egész Európában talán a legkisebb – felsőoktatásba a Rákosi rendszerben nyíltan, a Kádár rendszerben azért már sokkal bújtatottabb módszerekkel, bár éppen a 70-es évek nagy „vívmányaként” – ez a szó is a rendszer gyakori kifejezése volt, akár a harc szó – vajon véletlen-e, hogy a harc manapság is oly nagyon gyakran előfordul? – vezették be a SZET-et és az ÉSZET-et, ami azt jelentette, hogy érettségi nélkül vagy érettségivel – állami ösztöndíj folyósításával, a munkából kivéve – egyetemi felvétel nélkül, ami akkor az egyetemre bejutás irgalmatlanul nehéz akadálya volt – képeztek diplomássá egyszerű szakmunkásokat. Nagyon sok emberi tragédia lett ennek  a következménye, sokkal több, mint a sikeré, bár kétségtelenül voltak sokan olyanok is, akik megállták a helyüket és a szakmát – egyéb kulturáltságot ugyan a legtöbb esetben továbbra is nélkülözve – elsajátították és kiváló szakemberekké lettek. Ők voltak azonban kevesebben.  De nem kellett felvételizniük a munkás-paraszt hatalomért érdeméremmel kitüntetettek gyerekeinek csakúgy, mint a szocialista hazáért érdemrend tulajdonosai gyerekeinek. Az egyik legádázabban  kommunistázó, ma magas közjogi funkciót betöltő ősfideszes is ilyen családból származik és így jutott be az egyetemre.

De a mi kutyánk kölykeinek előmenetelét – a jó arcú vidéki parasztgyerekek, városi munkásgyerekek vagy akiket annak címeztek meg, mert rendszerint ezek inkább helyi kádergyerekek voltak – ez is a kor egy nagyon jellemző kifejezése – számtalan más módon is segítették. Ilyen volt az 1983. őszén létrehozott – az akkori belügyminiszter vejével felügyeltetett – Bíbó Szakkollégium is a Ménesi út 12-ben.

Csak érdekességként jegyzem meg, hogy ez is egy spontán kezdeményezés pártállami lenyúlásának a terméke volt, eredetileg Kéri László hozott létre egy szakkollégiumot az ELTE Budaörsi úti kollégiumában, amit végül különböző módszerekkel a pártállam „magáévá tett” és a felügyelete mellett – immár hivatalos formában – folyhatott tovább a munka. De így járt a Studium Generale is, amit egyetemisták hívtak életre a hátrányos helyzetű gyerekek esélyegyenlősége elősegítése érdekében hétvégeken felzárkóztató foglalkozásokat tartva nekik, hogy a felvételin nagyobb eséllyel induljanak és ennélfogva nagyobb számban kerüljenek be az egyetemre. Ezt a szerveződést is államosították azonban – holott ideológiájában teljesen azonos volt a pártállam vallott ideológiájával, azaz azzal, hogy minél több igazi munkás és parasztgyerek kerüljön az egyetemekre – de képtelenek voltak eltűrni egy, a párt ellenőrzését nélkülöző szervezet működését. Ezért aztán 1974-ben FEB (Felvételire Előkészítő Bizottság) néven államosították és a KISZ irányítása alá helyezték.

De visszatérve a Bibó Kollégiumhoz. Ez egy igazi mi kutyánk kölyke nevelde volt. Ehelyütt nincs hely, sem idő, sem mód kimutatni, a kollégisták társadalmi összetételét, de annyi talán mégis kimondható, hogy nagyjában egészében olyan fiatalok voltak a tagjai, akik olyan családból származtak, akik  a helyi társadalom „arisztokratái”, kedvezményezettjei, privilegizáltjai, azaz a „mi kutyánk kölykei” voltak.

Orbán mindenképpen ide tartozott, ő maga egy személyben megtestesíti a „mi kutyánk kölyke” kifejezést.

Fiatal, alig serdült korában legfőbb álma az NB I-es focistává válás volt. Szerintem azt a szót, hogy diktatúra először az egyetemen hallotta talán magától Kéri Lászlótól.

Orbán már a kezdetekkor – tehát, amikor a Fideszt megalakították – azt tanácsolta a társainak, hogy tegyenek úgy, mintha a Kádár rendszer jogállam lenne – hisz valóban igyekszik megjátszani a jogállamot, ezzel téve szalonképessé magát a Nyugat előtt. Így eljátszva a „híd” szerepét a Nyugat és a Szovjetunió között – és hivatkozzanak mindenhol mindenki előtt arra, hogy a jog nem tiltja a hatóságok által éppen szóvá tett, rosszallott cselekményt. Tehát az ősi Fidesz felfogás: mindent megtehetsz, amit formális jogszabály, rendelet, egyéb jogi norma nem tilt.

Láthatjuk a Fidesz azóta eltelt történetében milyen szép pályaívet futott be ez az elv, kezdve az  „… állampolgári jog hülyének lenni…” a „… majd jönnek a jogászok, oszt jónapot!” elhíresült kijelentéssel bezárólag. Bár ez kis túlzás, mert azóta is sok hasonló mentalitású kijelentést lehetne idézni bárhány Fidesz vezetőtől. Sőt az egész mostani „jogalkotás” nyugati bírálatára is ezen a logikán nyugszik a Fidesz válasza: nem tiltja a kifogásolt rendelkezést EU-s norma, következésképpen lehetséges. Ha ellentétes lenne a nyugati értékrenddel akkor norma is lenne rá. Látható tehát, hogy az elv mennyire bevált Fidesz körökben. Igaz ugyan, hogy az elvre lassan egy egész ország megy rá, de a hatalom egyre szilárdabbá alakítható a kifogásolt „jogszabályok” útján.

Tehát mindez arra jó példa, hogy mennyire csak praktikus – és ma már mennyire csak a hatalmi – szempontok vezetik ezt a gondolkodást.

És, ha összevetjük azzal, ahogy az elmúlt 14 évben Orbán nyilatkozott az államról, nem egyszer kifejezetten valóságos államkultuszt előadva, vagy ahogyan nyilatkozott a jogról, a jogállamiságról, már nagyon régóta nem lehet senki előtt kétséges, hogy Orbánt nem vezeti cselekedetei megtevésében semmiféle elv vagy végső princípium, amit átlépni már nem szabad. Orbán viselkedése és politikája virtigli bolsevik mentalitás, amely nem tiszteli az egyént – sőt gyűlöli – nem tiszteli a jogállami értelemben vett polgárt, csak használja a szót, a nyelvvel is álcázva végső céljait, nem tiszteli a tudást, nem érdekli a kultúra, a gazdaságról fogalma sincs, csak egyvalamit tud, de azt csalhatatlanul. Hogyan kell a hatalomból uralmat csinálni, hogyan kell a hatalmat (uralmat) tartósítani. Ezt tudták szintén csalhatatlanul a bolsevikok is. Pontosan tudták, hogy az a hatalom záloga, ha az állam mindenható és az állam mindenhatósága egy kézben vagy nagyon kevesek kezében összpontosul. Azt tudták, hogy a hatalom mindenhatóságába beletartozik az egyén alávetettsége és elszigeteltsége, ezért igyekeztek megakadályozni, ha ez nem ment, akkor  felszámolni vagy legalábbis megszállással ellenőrzés alá vonni minden civil kezdeményezést. Ne áramolhassanak a hatalmon kívül információk. Ami nincs benne a nyilvánosságban az nincs is. Amit meg belerakunk az lesz a valóság. Az egyén a maga elszigeteltségében, izolációjában nincs abban a helyzetben, hogy megkérdőjelezze azt, amit a nyilvánosságban a hatalom állít, amilyen képet fest neki. Ha az állam mindenható, akkor képes felépíteni egy hamis valóságot, amit senki nem tud egyrészt megkérdőjelezni másrészt a hatalom totalitásának a függvényében nem is akar, nem is mer.

A kellően koncentrált államhatalomban megszűnik a jog, megszűnik az alkotmányosság. Mint látjuk, ez Magyarországon megtörtént. A kellően koncentrált államhatalom aktívan beavatkozik a gazdasági folyamatokba, nem egyszerűen alakítva azokat, hanem úgy befolyásolva, hogy ez is a hatalmi koncentrációt segítse. Ezt az „államosítást” látjuk napjainkban az egészségügytől a közoktatáson át a közigazgatásig. Ez teszi lehetővé az önkormányzatiság felszámolását és ez segíti elő az állam hatalmának további koncentrációját. És, ha sikerült a koncentrált államhatalmat egy bolsevik típusú párt kezébe adni, akkor előttünk áll ismét az állampárt és a pártállam. Orbán Viktor régi vágya mára valósággá lett. Ő van – ha nem is megszólalásig ugyanabban a székben, de mégis – Kádár János székében.

Ha kapna még további éveket – aminek esélye elég nagy, lévén, hogy a hatalom koncentrációja már eléggé előrehaladott és az ellenzék fragmentált és inkább egymással, mintsem az egypárt tevékenységével van elfoglalva – akkor teljesen kiépülhetne a jól álcázott egypárti diktatúra.

Orbánnak ezért nem kell IMF hitel, ezért nem kell az EU, ezért állítja be mindkettőt az általa egyre kiterjedtebben irányított nyilvánosságban hanyatlónak, sötét, spekulatív, javakat rabló erőknek, amelyekkel szemben védeni kell a függetlenséget, a szabadságot, a gazdaságot, a javakat. Szinte képtelen is vagyok leírni ezeket a képtelenségeket, amik nap, mint nap elhangzanak a bolsevik párt prominenseitől legelébb is magától Orbán Viktortól.

De ma – mert már olyan csalhatatlannak érzi magát – a kedves vezető, miniszterelnökünk elszólta magát.

Expressis verbis kijelentette, hogy neki a diktatúrával nem volt baja.

Egyszer majd talán az is kiderül, hogy hogyan is volt az a Horváth István pártállami belügyminisztersége alatt a veje (Stumpf István)  által irányított – aki nem mellesleg szintén nagyon  szép pályaívet futott be mind a jómódúvá válást, mind a politikai, hatalmi karriert tekintve – szakkollégiumban az a bizonyos  párttá alakulás.  Még az is lehet, hogy valamiféle irányított puccs előkészítése volt, ami aztán valamiért hamvába holt és lett belőle a rendszerváltás. Nem tudom. Ez csak puszta spekuláció természetesen. De a ma elhangzottak fényében egyáltalán nem lehetetlen. Ezek után jó lenne ebben a történetben is tisztán látni.

Gondolom, most majd megindul a hamisítás. Ebben az Fidesz által irányított média már majdnem olyan mesterfokra jutott, mint annak idején a Kádár garnitúra által irányított nyilvánosság. De letagadni nem lehet, már csak azért sem, mert Orbánnak az elmúlt 14 év alatt tett nyilatkozatai és az elmúlt két és fél év köztársaságot, jogállamot, az állampolgári és emberi jogokat leépítő folyamatai, a fokozatosan létre jövő állami mindenhatóság, az egypárti hatalom kiépülése, a jog és a jogalkotás névlegessé válása mind–mind ezt a mai mondatot igazolja visszamenőlegesen és a jövőt illetően is.

Aki egy ilyen őszinte „vallomás” után is azt állítja, hogy Orbán nem személyes diktatúrát épít, az most már nem csak vak és nem csak süket, de … Mindenki folytassa a mondatot vérmérséklete szerint.

Ami eddig csak a tettek által és kódolt beszédek által volt nyilvánvaló, az mára már a kimondott szavakkal is azzá vált.

Nincs sok időnk!”

Valóban nincs. A 24. órában vagyunk. A vetés lassan beérik, és nem kétséges, ki fogja learatni.

8 hozzászólás

  • felejtsük el a jövő időt. a vetés már beérett:

    „Sírjatok csak ballibbantak, de jobb lenne ha inkább beletörődnétek: ez az ország már a miénk, a ti nevetek pedig: KUSS!
    Azt veszünk el amit csak akarunk és ti semmit nem tehettek!!! Én azt gondolom, hogy nekünk igaz jobboldaliaknak itt az ideje kiállni és emelt fővel, büszkén mondani, hogy igen elvettük a trafikokat és elveszünk bármit amit csak akarunk, mert ez már a Mi Országunk! És igen, én büszke vagyok arra is, hogy igaz jobboldaliak közt lettek szétosztva, nem kell titkolózni, nincs ebben semmi rossz, ez így helyes! Mi vagyunk a haza, nekünk ez jár!
    Ne reménykedjetek benne, hogy valaha is alkalmatok lesz bármit is visszavenni vagy bármit tenni ellenünk, a ti időtök lejárt!!!
    Nem véletlenül lett átírva a választási törény, én ezt is beismerem és büszke vagyok rá, hogy kormányzó úr (igenis kormányzó úr!) ezt megtette és bízom benne, hogy őszre az utolsó választások lesznek, hisz felesleges időt és pénzt pocsékolni erre a demokráciának nevezett bohóckodásra. Magyarország már révbe ért, az Úr Jézus Krisztus segedelmével megtaláltuk a vezetőnket, a profétánkat, semmi szükség, hogy holmi jöttmentek beleszóljanak bármibe.
    Szóval sírjátok csak ki magatokból a fájdalmatokat, minket nem érdekel, nekünk csak édes a könnyetek! De jól vigyázzatok, közeleg az idő amikor az összes ilyen kommunista blog be lesz szépen zárva!!! Ennek az országnak egy irányba kell mennie és semmi szükség olyanokra akik másfelé akarnak menni. El lehet innen menni, akinek ez nem tetszik! Most még…”

    félreértés ne essék, ez egy komment a HVG-ben…

  • Göllner András

    Szegénykék – nem tudják, hogy semmi sem tart örökké….

  • Kedves G.András!
    Nem csak azt nem tudják, hogy semmi sem tart örökké, hanam – úgy tűnik – azt sem, hogy előbb utóbb felelőséget kell vállalni minden tevékenységünkért. Ma már rendkívül sokan vannak akik jegyzik egyes „kitüntetett” emberek hazugságait, azt, ahogy egy nemzetet becsapnak!
    Bár milyen kritikátlan, félrevezethető és gyermeteg a népünk,előbb utóbb lesz számonkérés! És ezt nem a megbocsátás szellemében teszik majd, hanem a mostani hatósági szervektől tanulva, keményen sőt, aljas módon!
    Navrasics aki a egyik leg körmönfontabb és legszemetebb kiszolgálója a Fidesz és Orbán rémuralmának, nem fogja megúszni!

  • Halál a fasizmusra!

  • Fenyvesi Glória

    Ne feledkezzünk meg a kommunista büntettekről sem!
    És akik nemzetellenesek…
    Halálbüntetés már nincs Európában. Nem tudta Eleftéria?
    Számonkérés, vagyon elkobzás, hosszú évekre visszamenőleg,az jogos lenne…

  • fenyvesi glória: aha. visszamenőleg. hát persze, az aztán a jogszerű fidesz virtus!
    halálbüntetés, az tényleg nincs, pedig orbanisztánban komoly igény lenne rá!

  • Fenyvesi G.

    Nincs halálbüntetés.
    Tán ezért szabadítottátok ki a baltás gyilkost ?
    .

  • Öngyilkos lett a hummeres gázoló?
    Szegeden,
    Rosszul lett,
    Majd meghalt
    Péntek este
    egy nem jogerősen elítélt fogvatartott a szegedi Csillag Börtönben. Lapunknak nem hivatalosan megerősítették, a Kenéz Imrét halálra gázoló Thomas Robert Bindberger vesztette életét.
    =======
    Halálbüntetés nincs, de van még betyárbecsület, szolidaritás és összetartás a Magyar börtönökben is!
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/ongyilkos_lett_a_hummeres_gazolo/2401827/?utm_source=napi%2Bhirlevel&utm_medium=e-mail&utm_campaign=napi%2Bmegyei%2Bhirlevel