Orbán a szerencsétlen: a kormányfő már a belső családi életet is szabályozná…

2014 október 5 10:55 de.31 hozzászólás

Hallgatom, hogy Orbán Viktor szerint legfőbb ideje törvényt hozni a családok belső viszonyainak újabb szabályait lefektetendő. Mert mi más célt szolgálhatna az, hogy törvénnyel köteleznék a gyermeket a szülőkről való gondoskodásra. Mármint arra, hogy nyugdíj híján a gyermek tartsa el a szülőt. Törvénnyel kötelezve. Ha igaz.

Most egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy hasonló kötelezettség korábban is létezett. Sokkal lényegesebbnek tűnik a költségvetési, illetve a szociológiai értelme ennek az ötletnek. A kormányzati moralitást is lehetne ennek kapcsán kritizálni. De ami nincs, azt nem érheti kritika. Az ugyanis a morál, a tisztesség hiányát jelzi, hogy először államosítják a magánpénztárak nyugdíjvagyonát, majd adóvá teszik a nyugdíjjárulékot, és ezt követően azt üzenik: coki az egyéni számláknak. Az orbáni ötlet azonban nyilvánvalóan üzen a gazdaságról. Azt üzeni, hogy az adószerűen beszedett nyugdíjjárulék nincs meg felhalmozott vagyonként. Tehát el lett tapsolódva. Tehát szó nincs arról, hogy annak fejében bárki számíthatna egy későbbi nyugdíjra. Tehát Selmeczi Gabriella kezdhetné ismét megvédeni a nyugdíjakat. Orbán Viktortól és csapatától.

Orbán Viktor Facebook oldaláról. A kommenteket is érdemes elolvasni. Az egyik rajongó - Vajas Gyöngyi - ezt írja a kép alá: "Miniszterelnökön látszik, hogy nagyon szereti a gyerekeket !!!!!" Egy másik rajongó - Szelezsán György - pedig ezt: "Gyurcsán (sic!) mikor vett részt ilyen rendezvényeken?"

Orbán Viktor Facebook oldaláról. A kommenteket is érdemes elolvasni. Az egyik rajongó – Vajas Gyöngyi – ezt írja a kép alá: „Miniszterelnökön látszik, hogy nagyon szereti a gyerekeket !!!!!” Egy másik rajongó – Szelezsán György – pedig ezt: „Gyurcsán (sic!) mikor vett részt ilyen rendezvényeken?”

Orbán Viktor szociológiai üzenete legalább ilyen súlyos. Az nyilvánvaló, hogy figyelmen kívül hagy egy nagyon komoly jelenséget. Azt, hogy jelenleg nem egy nyugdíjas kényszerül támogatni a gyermekét. Mert munkanélküli, mert a semmire sem elég közrabszolgaságra kényszerül, mert valós minimálbérhez jut csak hozzá. A tendencia jelenleg éppen fordított, mint amiről Orbán Viktor vizionál. Nem azért, mert törvény teszi kötelezővé, hanem azért, mert a családi moralitás kilométerekkel a kormányzati előtt jár. Általában. Tiszteletlenség a kivételnek. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy amikor ezen a területen törvényeket hoznak, akkor az rombol. Ami kötelező, az nem spontán. Ami nem spontán, az sandul. Ami sanda az rombol. Orbán Viktor tehát alapvetően hadat üzent a szülő gyermek kapcsolatoknak. Szokásos harcainak egyikét tehát a családok ellen kezdte el. Az emberi kiszolgáltatottság, a janicsárkultúra elterjesztés jegyében

Van azonban egy másik lehetséges magyarázata az ötletnek a saját életének tükröződése a felszólalásokban. Ebben az esetben két dolgot tételezhetünk fel. Az egyik az, hogy a miniszterelnök csak akkor hajlandó a szüleivel foglalkozni, ha erre törvény fogja kötelezni. Igen „bensőséges” családi köteléket feltételezve a kormányfő és felmenői között. A másik lehetséges magyarázat a saját jövőjéért való aggódás. Talán megérezve valamit abból, hogy alkalmasint mégis elzavarhatják a hatalomból. Erre az estre Orbán Viktor forgatókönyve világos. Pontosan tudja, hogy a barátaira addig számíthat, amíg hatalomban van. De a gyermekeket érintő törvényjavaslat alapján a gyermekeire is csak addig számíthat.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy Orbán Viktor, a saját propagandája szerint családbarát, családcentrikus atya alapvetően egy sajnálandó, szánandó, szerencsétlen kókler. Olyan, aki a gyermekeire is csak akkor számíthat, ha erre törvényt hozat. Úgyhogy a következő törvény az lesz, hogy a gyermek, minden nap, adott időt köteles beszélgetni a szülőkkel. Akkor talán Orbán Viktorral is szóba áll majd otthon valaki.

Andrew_s

31 hozzászólás

  • Georgina Bojana

    Alaptörvény (lenne), hogy az államnak KÖTELESSÉGE a saját (nem bevándorolt, nem „örökbefogadott”, no meg választott) honpolgárairól gondoskodni. Tehát, akik bármi okból ide születtek, a szüleik, nagyszüleik itt éltek/dolgoztak. Építették az építendőt, még a háború utáni romokat is anno’.
    *
    Ez megszűnt! Nem is kell messze vándorolnom, a velem szemben élő szomszédom 61 éves, negyven éves munkaviszonnyal rendelkezik és semmit nem kap. A munkahelye megszűnt, három hónapig kapott ellátást, utána ajtót mutattak. Szakember, egész életében vasakkal foglalkozott, hegesztő, meg ami belefér ebbe a munkakörbe, mindenhez ért. Most mégis évek óta némi alkalmi munkákból él.
    Kegyetlen dolog, mármint az állam részéről. Kora miatt nem veszik fel, no meg ilyen munkakörre nincs kereslet.
    *
    A másik – hozzám rendkívül közelálló! – egy nagyon kedves, jó munkás asszony. Szinte szégyenlem leírni, mert az olvasó azt hiheti (joggal), hogy hazudok, mert annyira szépen dolgozik, bármihez fog! Ért a kerthez, növényekhez, mikor mit kell ültetni, hogyan ápolni, csodálatosan vasal, még az ingeket, bármit úgy hajtogatja élére, hogy az varázslat. Úgy takarít, hogy a legkisebb lyukat is kisepri. Becsületes, ráadásul olvasott! Intelligens, bármiről lehet vele beszélgetni!Tájékozott.
    Évek óta vegetál. Alkalmi munkából él. Itt a környéken nincs munka. Helyesebben az üzletekbe a rokonokat, keresztlányokat, barátok csemetéit, egyéb ismerősöket alkalmaznak. Kevés a bolt, nincs munkahely, ezért munka sem. Itt ahol élek, az emberek ingáznak. Az viszont kiszolgáltatott helyzet, mert két járattal előbb kell az állomásra menni, ha a vonat késik. Nyáron is, akár 25 percet.
    Ezek az idők mind, mind számítanak. A költségekről nem is szólva.
    A vonat- + BKV (budapesti közlekedési bérlet)=költségei nagyon magasak. A fizetések? Minimál.
    Akkor miről beszélünk?
    Azonkívül, a munkaadókkal is sok a baj. Dolgoztat(ná)nak napi 12-16 órát és fizetnek (zsebbe) kevesebbet, bejelenteni viszont nem nagyon szeretik a munkavállalót. Kioktatják, ha jönnek innen/onnan ellenőrzésre, mondjad, hogy „próbanapon” vagy. Ennyi.
    Az itt mellettem éppen ülő asszonykáról írnám le, hogy kétségbeejtő helyzetben van. Sokszor és sokat sakkozom, gondolatban, mit és hogyan segítsek? De mivel nem rendelkezik annyi pénzzel, hogy fizetés nélkül (költségekkel terhelve) kihúzza akár az első fizetésig.
    Van igen, van olyan helyi család, de van képük/no meg „becsületük”, hogy napi 500.- Ft (leírom, nehogy azt higgyék, hogy egy 0-val kevesebbet gépeltem: ÖTSZÁZ kemény forintért) dolgoztatják. No, igen, ebédet kap. Ezenkívül? Köszönetet sem sokat.
    De mivel patt helyzetben van, nem tud kitörni. Pedig de nagyon szeretném.
    *
    Aki engem ismer, jól tudja, nem tudok sem az igazságtalanságokba, sem a lehetetlenbe belenyugodni!
    Nem!
    Most is azon agyalok, mit és hogyan legyen?
    Garantálom, hogy lesz is, mert én ismerem magam a legjobban. Ezt megoldom, bárhogyan is.
    *
    De ezt nem nekem kellene, hanem a mindenkori kormányunknak, hogy minden épkézláb dolgozni akaró és szerető emberek megtalálják a megélhetésüket.
    *
    Ebben kéne döbröginek IS, meg az őt követő kormányoknak IS – köteles módon! – segítenie. Munkát adni és gondoskodni. Aki dolgozik, az előbb-utóbb fizetést kap(na), (ha) a nyugdíjat megéli, valami ellátást kap(na). Nehogy már a gyerekeink „kövei”(=koloncai) legyünk, akikről kötelesség a gondoskodás.
    *
    És akinek nincs, vagy nem tartja a kapcsolatot a gyerekei(vel), bármi okból?
    Ha a gyerekek is a minimálon élve, gondoskodnak a saját gyerekeiről?
    A minimálbér pedig a napi megélhetést jelenti, nem a gondoskodást.
    Gondoskodás alatt a jövőképet, a jövőbeni megélhetést értem.
    *
    Kedves Cikkíró! Köszönöm, hogy leírtad ezt a „fekélyt”, amit döbrögink joggal érez a testén. Most mit is kívánhatnék? Fájjon neki, naponta és percenként – mert az kellene! Az a sok fájdalom, amit azok az emberek éreznek, akik a (nem)lét közepén lebegnek, bizonytalanul és elfelejtve.
    (( 🙁 ))

  • Jó lett volna, ha Simay Endre István írása előtt legalább alapfokon tanulmányozta volna pl. az osztrák jogalkotásban a „tartás” és a „tartás iránti igény ” kategóriákat. Ugyancsak meglepődött volna a sógorék szabályozásán…!!!

  • Orbánnak erre a családmodellre fussa……

  • Georgina Bojana

    Kedves Andy Mage!
    A gondom az, hogy döbröginek nemcsak erre a családmodellre fussa, hanem csak úgy, „alapfokon” fussa, de fussa, mindenre… Gondoskodik erről, még időben. Családjának ne kelljen soha nélkülöznie, ilyen/olyan gondjai ne legyen sem gyerekeinek, sem a jövendőbeli unokáinak, sőt azok utódainak se.
    Felsoroljam?
    Inkább nem, nem férne a monitoromra mennyi, de mennyi helyről jön a „píz”ük…
    (( 🙁 ))

  • Zsuzsa Kiss
    2014 október 5
    11:55 de.
    Csak magácskának egy idézet a cikkből 🙂

    Most egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy hasonló kötelezettség korábban is létezett. Sokkal lényegesebbnek tűnik a költségvetési, illetve a szociológiai értelme ennek az ötletnek. ”

    Látható, hogy a szerző tudja, a tartásra kötelezés a magyar jogban sem ismeretlen.
    Ha Orbán novumként kezeli, akkor esetleg vele olvastassa el….. a hatályos gyámügyi jogszabályokat pl.

  • Egyértelmű, hogy a nyugdíjellátás megszüntetését célozta meg a kormány.
    A törvényjavaslattal kapcsolatban van néhány kérdésem.:
    1., Mi lesz a már évtizedeken át befizetett járulékokkal?
    2., Mi lesz a bármi okból gyermektelenekkel?
    a., meddők, egészségügyi problémák, stb.
    b., aki sajnos már eltemette a gyermekét, mert hamarabb meghalt mint ő?
    c., az elvált szülők gyermeke kit köteles támogatni?
    A sort lehet folytatni, ez csak spontán jutott eszembe. De ahogy megszoktuk már, ahogy a többi törvénye átgondolatlan, ez is az.

  • nemvagyunk ausztriában kiasanyám

  • Juteszembe egy hasonlat :
    Ami Nikkeldorfon túl mindenkinek jó , ugyanaz megvalósítva Árvalányhajlandban csak kb 15 százaléknak jó.
    Ezek a biztos savazók.

  • Geyza.
    Nem vagyok kisanyád, te tahó !

  • És nem, a buta, tohonya, csak siránkozni képes magyar nép nem lázad fel és nem küldi el a jó édes anyukájába ezt a gazembert 🙁

  • Figyi kisanyám.
    Én legalább soha nem titkoltam hogy vértahó vok.
    Sakkó mivan ?
    Kell lenni ilyen tahóknak is mint amilyen én is vok , ha már mindenféle némber idetolhattya magát !
    Mint Te is kisanyám…Nagyanyám…Vasorrúkám…hehehe

  • Ehhez a rttémához néhány szóval tidok most válqaaszolni, mert fél kettő éjjel van.
    A ciket elolvastam a hozászóloknak nincs válaszom. DE én egy szabad, demokratikusotszágben élek ahol az állam NEM segíti az öregeket, csak a járandó
    nyugdíjjal, amit itt mindeki megkap, ha elmúlt 65 éves. Akár nincstelen, akár milliomos, úgyanzt az állami nyugdíjat kapja. Természetes, ITT is adót kell fizetni évvégén mindekinek, mert bevételnek számít.

    AZ USA-ban ennél rosszabb a helyzet, mert ott nincs állami nyugdíj, csak „security” minimum összeg, annak arányában amennyit dolgozott és keresett, azaz adótfizetető volt fiatalabb korában.

    A gyerekek, ha jómobbmóduak akkor segíítik az idős szüliket, de sokan nem törödnek velük.
    Ma már mindenütt a világon ilyen a társadalom, sajnos!
    Emlékszem nálunk otthon, velünk lakott anyai Nagyapám
    haláláig, a háború alatt halt meg. Apai Nagyanyám viszont szintén nálunk lakott amig élt, elhunyt 1957-ben.Még egy hajadon testvére Anyámnak is velünk lakott egész életében, mert nem volt állása, sem lakása
    A családban csak Apám dolgozott közepes bevételünk volt mint újságírónak..-

    Ma már idekint más a helyzet, mert a legtöbbször a gyerekek több száz, vagy ezer kilóméterre költöznek szüleiktől, állás szerint. Nálam is egyik lányom majdnem olyan messze lakik, mint Kanadához Európa.
    Itt beteszik a szülőt öregotthonba (és ha muszáj fizetik) ha tehetik, vagy vesznek fel melléjük segitőt, nappalra, de sokszor éjjelre is kell.Attól függ, milyen anyagi helyzetben van a család…
    Viszont egész más az otthoni helyzet!
    Sajnos, a magyaroknak először NINCS miből félretenni az öregségükre, mint itt, néha az öregek elég jómodúak is.
    DE mivel régebbről, származólag sem tették a pnzükbe bankba, soha nem szokták meg, inkább autót vettek, vagy utaztak, de nem sporoltak a jövöre, ami itt bevett szokás.
    A másik , hogy megfigyeltem a Kádár rendszer óta, hogy a szülők MINDENT adtak gyermekeiknek, lakást vettek stb. ez még ma is fennáll, legyen jobb a gyerek élete stb.
    Igein, tessék most ha öreg, beteg ez a szülő tessék visszadni a törödést..
    Az utolsó pont, amire a mai fiatalok nem gondolnak a világban, a gyerek mint befektetés… ma, nem kell gyerek a nyugati embernek, köztük a magyaroknak sem.
    Régen, kellett a gazdának a gyerek a földre segíteni, az üzletembernek, hogy továbbvigye az üzletét, gyárát stb.
    DE arra nem gondolnak, hogy megöregszenek és egyedűl maradnak!
    Ami meg a cikkben Orbán SAJÁT jövöjáre gondolva, hogy majd ha ezt a rendeletet hozná, rá is vonatkzik, ez a megállapítás elképesztő naív, hogy finom legyek.
    Tudom, hogy sokat utálják, sőt gyűllölik Orbánt, de mindenki tudja, (sőt néha erről irnak mennyi pénze van). nem lesz személyileg rászorulva, az biztos.

  • Zsuzsa Kiss: Véletlenül nem tudja, hogy Ausztria milyen gazdag? Maga szerint összehasonlítási alap, a koldusok országával????

  • Figyelő: Amely szülő lakást vett a gyermekének, az nem szorul rá a segítségre. Soha nem gondoltam a gyerekemre mint befektetés.
    A gondoskodásomat az unokáimnak adja tovább. Nekem nem kell, nem kölcsön adtam.
    Minden dolgozó magyar rakott el pénzt, amit a szerződés szerint nyugdíjként vissza kap. Ezt a megtakarítását a Fidesz lenyúlta, és eltapsolta. A szerződéseket pedig egyoldalúan megszüntette.
    Autót vettek? Felháborító. Kanada a nagy gyaloglók országa? Ugyan.
    Sok magyar hisz a mesében. Valami idea miatt, hisz az igazságos elszámoltatásban. Akkor politikusaink és barátaink vagyona visszaszállna jogos tulajdonosához, az emberekhez. Én tudom, hogy utópia, de a remény él. Ha ez megtörténne, Orbán (sem), nem sok pénzt tudna felmutatni becsületes munkából. De ettől nem kell félnie. Magyarországon, nem.

  • Figyelő
    2014 október 6
    1:52 de.
    Úgy látom, nem érti a lényeget, így noha amit leírt az jó, csak éppen nem arról szól, amiről a törvény!

    Leegyszerűsítem, hogy értse:
    A gyermeket törvényileg kötelezzük a szülőtartásra. Akit viszont eltartanak, annak minek nyugdíj!
    Az állami nyugdíjalapot még Kádárék nyúlták le, így az aktívaknak kellene kitermelni a hiányzó nyugdíjalapot. A munkahelyek viszont fogynak, tehát költségvetésből kell pótolni.
    A magán nyugdíjalapokat Orbán nyúlta le, vagyis így ezt is költségvetési alapból kellene pótolni!
    Nem óhajtják pótolni, tartsa el nyugdíj helyett a család.

    Úgy leegyszerűsítve ez a törvény lényege.

  • kedves donom, áll ez vice versa is. ugyanez a törvény kötelezi a szülőt is gyermeke eltartására. tehát se eltartott gyermeknek, se eltartott szülőnek nem jár nyugdíj.
    noch dazu, ha felemelik a nyugdíjkorhatárt, mondjuk, 65, vagy 67 évre, a jelenlegi szociális helyzet és egészségügyi rendszer gondoskodik arról, hogy ne kelljen sokáig nyugdíjat fizetni.
    ügyes, mi?

  • Georgina Bojana

    No, kedves Hozzászólók, Barátaim!
    Mit is tettek a rokkantakkal?
    „Bevizsgálták” őket!
    Addig, de addig vizsgálgatták, amíg megállapították, hogy a féllábú,a nyomorék,a szerencsétlen,a rászoruló – akár 40 %-os rokkanttá lesz. Mármint az Ő vizsgálataik szerint.
    Aztán arra ment ki a játék, hogy majd csak kipusztulnak, majd csak elfogynak.
    Fogytak is rendesen.
    De még mindig sokan vannak közöttük, akik minimális ellátásban részesülnek, szinte éheznek.
    Igen, igen.
    Segélyt nem kapnak az önkormányzattól, arra hivatkozva, hogy van „vagyona” akár egy rozzant háza, aminek a falai ki/bedőlnek, mert felújításra már nem futja. Jó, ha a szociális konyhára, no meg a kenyérre, netán zsírra, olajra telik.
    Kétségbeejtő a helyzet.
    Kitúrják a nyomoroncokat, az öregeket, talán egy hegyre kellene felvinni őket, aztán legurítani?! Ez lesz a következő 5 éves terv?!
    Elszomorító.
    Az öregek otthonáról is megvan a véleményem. Látogatni voltam többször is. Mi volt ott a téma? „Ma ki halt meg?” „Holnap kit fognak elvinni?” – ott azután nincs visszabeszélés, megsértődik a nővérke és nem mossa le becsülettel a rászoruló fenekét.
    Elképzelhető, hogy ez bárkinek is vicces.
    Csak annak nem, aki emiatt felfekvést kap, s ebbe hal bele.
    Vérmérgezésbe.
    *
    Ennyit erről.
    G.B.

  • Ille István
    2014 október 6
    12:43 du.
    Egyetértek.
    Ami alakulgat a mai Magyarországon, az úgy a középkori viszonyokat kezdi tükrözni. Ehhez még hozzávehetjük az oktatást is, ami igyekszik ugyanebbe a szellemi sötétségbe taszítani az új korosztályt.

  • Georgina Bojana

    Kedves Don Ovuz!
    Egy világért sem felejtsük ki a celebek-es műsorokat a tévében. Folytonosan nyomatják. Fejtágítás gyanánt. A valamikori gyerekek Öveges professzor kísérleteit nézték. Sokan és sokat tanultak belőle.
    A mostaniak?
    Bámulják a fene nagy semmit.
    *
    Mármint akkor, ha a kedves szülő nem vigyáz a gyerekeire. „Csont nélkül” be- és fölfalja a média az ifjúságot. Akik leszoknak a könyvek szeretetéről, az olvasásról, kirándulásról, az IGAZ barátságról és az IGAZ szerelemről is.
    Megtanulják AZT, hogy minden és mindenki helyettesíthető.
    (( 🙂 ))
    Ennyi.
    De ez elkeserítő.
    Szerencse, hogy vannak kivételek, akiknek nem az a fontos, hogy a gyerekük csendben maradjon, hanem az, hogy érdeklődjön az új és ismeretlen iránt, hogy épüljön, gazdagodjon – ismeretekben. No, meg mindenben, zenében, műveltségben.
    Gyűjtsön sok-sok élményt, hogy építsen/építhessen majd belőle sok szép emléket. Teljes életet éljen, ez lenne a legfontosabb.
    No igen.
    Vannak ilyen családok is.
    Egyre kevesebben.
    *
    A többség a tévét bámulja, az idétlen mexikói sorozatokat, no meg a fenti műsorokat „kajálja”, de folyamatosan. Megfigyeltem, hogy az öregasszonyok is rákattantak ezekre a „szívdöglesztő” borzalmas műsorokra.
    G.B.

  • llanfair
    2014 október 6
    8:55 de.

    Eeeegen. Bennem sem merült eddig fel, hogy kiszámoljam a csemete által elhasznált WC-papír költségét. De biztos bennem van a hiba….. Majd az unokánál igyekszem számolgatni, hogy orbánia-konform maradjak…

  • Noszticzius Judit

    Orbán tovább diktatúrával fogalkozik,hazudik!!!!! 🙁

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Kedves Vajas Gyöngyike !

    Meg a húslevest is nagyon szereti a Vezér bácsi.
    Nagy elődje, a Führer bácsi még a kutyákat is szerette, azzal is fotóztatta magát… Bizonyám.
    ))) 😀 (((

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Különben is !!!
    …Akit nem tudnak eltartani a gyerekei, az temesse el magát, csak úgy NER* módra…
    `
    ˛
    ˙

    *Nemzeti Együttműködés Rendszere

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ui:

    …szociális öntemetés keretében.

  • Tiszteltstb !

    Ja!!! És húzza magára a fődddet !

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2014 október 7
    4:48 de.

    A.H. a gyerekeket is szerette. Főleg a lányokat. Az uncsitesója vagy kije meg is öngyilkolta magát emiatt

  • Don Ovuz
    2014 október 6
    9:43 de.
    Nem tudom, hogy igaz lenen az itt elhangzott vélemények. A világ demokratikus országaiban, a nyugdíj egy természetes járadék, ha megdolgozott érte, nem hozzák össze az eltartás tényével, sehol.-

  • figyelő: nem véleményekről van szó, hanem törvényről.

  • Fenyvesi Glória

    Igenis, a gyerek érezze kötelességének a szüleiről való gondoskodást!
    Természetesen, a nyugdíjat mindenki meg fogja kapni, aki dolgozott.
    Még azok is kapnak valamennyit, akik keveset, vagy semmit…

  • Fenyvesi Gloár !

    Oszt mogggya mááá, az elvert Háromezer-milliárd magánnyugdíjunkat is megkapjuk majd ???? Mikor, és kitől ?
    .

  • Csak ülök és ámuldozok…

    A nyugdíjasok döntő többsége fogához verve a garast spórol, hogy gyermekét, unokáját támogathassa.

    Magyarország lakosságának több, mint 30%-a él a létminimum alatt. Ők hogyan fogják támogatni a szüleiket?

    A verdikt mindig az: A gyermekek keresik meg a szülők nyugdíjra valóját. Kérdezem én: Amit egy dolgos életen át befizettem az államnak, az a pénz hol van? A válasz egyszerű: ott ahol a 3000 milliárd.