Navracsics Tibor nem angolna — Most már „sajnálja” az Orbán kormány egy-két lépését

2014 október 6 8:53 de.17 hozzászólás

Navracsics Tibor megírta válaszait az uniós kérdésekre, és a válaszokat, a kérdésekkel együtt, befújta az őszi szél az MTI ablakán. Kár volt. Nem mintha nagy meglepetést okozott volna a válaszok tendenciája. Az ugyanis világos volt, hogy ezért az uniós posztért a Fidesz-kormány egykori tagja bármit meg fog tenni. Mert alighanem ezt a parancsot kapta. Márpedig Navracsics eddig minden parancsot szentírásként kezelt.

Fotó: EPA.

Fotó: EPA.

A bármi különben szó szerint értendő, ha a válaszokat tekintjük. Részleteiben kár is talán elemezni, mert a szellemiségéről szinte mindent elmond az a kitétel, amit a média szabadsága kapcsán válaszolt egy kérdésre: „A média szabadsága és sokszínűsége kulcsfontosságú a demokratikus társadalmak számára. Sajnálom, hogy a múltban néha a magyar kormány, amelynek immár nem vagyok tagja, nem tulajdonított kellő fontosságot ennek a jelentős szempontnak”. Mintegy megpróbálva a memória törlésének nehéz műveletét végrehajtani a hallgatóságon. A kormánynak, a Fidesz fémjelezte orbanista hatalmi gépezetnek ugyanis éveken keresztül tagja, és aktív tagja volt. Nem a morális felfogásával való ütközések okán mondott le, hanem azért, mert a jelen bizottsági pozícióért indult. Az tehát megfelel a valóságnak, hogy már nem tagja a kormánynak. De az enyhén szólva is csúsztatás, hogy a törvénykezésben kulcsfontosságú miniszter posztján ne lenne felelős a kormányzat ténykedéséért.

Még akkor is, ha egyéni indítványok nyomán alakult a törvénykezés. Már csak azért is szánalmas nyáladzássá téve a válasz következő pontját, mert Navracsics Tibor egyetlen olyan nyilatkozatára sem emlékszem így kapásból, amelyben felszólalt volna az egyéni indítványokkal való törvénykezés gyakorlata ellen. Így aztán hiteltelen az a kijelentése, ami az MTI olvasata nyomán úgy hangzik, hogy: „Navracsics Tibor közli, hogy az egyéni indítványként beterjesztett jogszabálytervezetek több ponton nem tükrözték az ő álláspontját”. Amire nyilvánvalóan lett volna egy adekvát, miniszterhez, pontosabban közösségi és demokratikus elvekkel rendelkező miniszterhez méltó válasz. Több nyilatkozatban elítélni a kialakult orbanista gyakorlatot, majd lemondani. Nem egy uniós bizottsági helyért, hanem korábban. Jóval korábban. Ha ugyanis a miniszterelnök által pártfogolt javaslatok, és a miniszter elvei között szakadék tátong, akkor ez a gerinces megoldás még mindig rendelkezésére ált volna.

Azonban ez az, ami korábban sem volt Navracsics Tibor sajátja. S bár lehetne azt mondani, hogy a jelen válaszokkal megpróbál kisiklani a fogásból, mint angolna egy vödör takonyban, ez igencsak sértő lenne. Az angolnára. Ami, hal lévén, mégiscsak a gerincesekhez tartozó lénye a Föld élővilágának. Ellentétben azzal a volt miniszterrel, aki már többször bebizonyította: a hatalom ruhatárába leadta a gerincét, és egy nagy puszta nyelvvé változott. Csúszva-mászva, és olykor megmártózva a hatalom csúcsának ősszájában. Jelenleg erőteljesen bízva abban, hogy a párt-erővonalak mentén sikerül besiklania egy jól fizető állásba.

Andrew_s

17 hozzászólás

  • Endre István Simay
    -„Hogy jobban csússzon, és a szerző jobban csússzon-másszon.”-és ebből azt a konkluziót vonja le, hogy mindenki ugyanilyen csúszó-mászó!
    – Csak egy teoretikus kérdés: ha maga lenne Navracsics helyében, akkor nem azt mondaná amit ott hallani akarnak? Könnyű a lelátóról bekiabálni, hogy milyen bénák a játékosok! Oda kell menni és bizonyítani! 🙂

  • lelszi
    2014 október 6
    12:33 du.

    Alapvetően téved. Azt a 2×11 hüjegyereket a gyepen azért fizetik, hogy játsszon. Amikor fizetek a látványért okkal várom el a szolgáltatást.
    Navracsics-nak, ha elvi bajai vannak, rendelkezésére áll az akár demonstratív lemondás lehetősége. Ehelyett játssza az angolnát a takonyban

  • Navracsics persze ordasul hazudik. Kb. úgy állt ő ellen Orbán politikájának, mint Szűrös Mátyás az MSZMP regnálása idején.

    Szánalmas, hazug pacák ez a valaha jobb sorsra érdemes egyetemi tanár. Nyilván elment Orbánhoz, és elmondta neki, miket fog válaszolni. Orbán meg leszarja, Navracsics teljességgel érdektelen már a számára. Azt csinál, amit akar, azt hablatyol, amit akar.

  • Az Európai Bizottság egy kádertemető.

  • Navracsics nem angolna, hanem egy kígyó.
    Még nem is volt igazságügyi miniszter 2006-ban(!), amikor még ellenzékben „harcoló” pártja egyik élharcosaként részt vett egy nagy tüntetésen, ahol a tömeg élén, középen haladva – ekkor vezették be a fid-SS óriásmolinó rendszerét – több hozzá hasonló hüllővel egyetemben egy gigantikus feliratot vigyorogva szorongatott a karmaiban, amelyen egy, a „munka szabaddá tesz”, az auscwitzi fogadó-jelszóval tökéletesen interferáló; AZ IGAZSÁG SZABADDÁ TESZ formájú szlogennel vonult a Nagy Vezér készülő nagy gyűlésére az Astoria elé…

  • Oh, az ártatlan bárányka!
    Nem felejthető, amikor Oli Rén európai biztos hazugságon kapta a teljes plénum előtt.
    Benne épp az a visszataszító, hogy akárcsak egykori nagy példaképe, a később öngyilkossá avanzsált gr.Teleki Pál, magas vézettségű értelmiségi, egyetemi tanár, oly sok fiatal nevelőjeként nagyon is tudja, hogy miféle bűnök részese ő, és mégis tovább és csak tovább műveli ezt a kaméleon szerepet.
    – Undor ! 🙁

  • Cornelius !

    Dehogyis mindegy Orbanininek, hogy Nagyracsüccs miként szerepel. Az ilyen, a Mephysto-ból kilépett nyálkás alakok kapják a főszerepeket a Vezérek előre kidolgozott haditerveiben. Ezek nem spontán események, minden a vagy-vagy, illetve a ha így, akkor úgy és fordítva rendszeren alapulnak, á’lá NER…

    Egy biztos, hogy ha ez az alak megkapja az eredetileg ráosztott kultúrfelelősi tisztet, akkor hamarosan újra beindul a már korábban elvesztett, a kereszténység uniós alkotmányba foglalásáért folyó ádáz háború… Így azonban Navracsics semlegesítésével a szekuláris demokrácia a nyertes – egyelőre.

  • Fenyvesi Glória

    Láttunk mi már az EU-ban egy magát konzervatívnak mondó,
    bajszos politikust, aki nem tagadhatja le a sokak megnyomorítását okozó Bokros csomagot…
    S lám, most a DK, Együtt PM, Mszp főpolgármester jelöltje…
    Ahogy a szél fúj…
    Csak a zsebük legyen tele…

  • Fenyvesi Glória
    2014 október 7
    11:35 de.

    Kedves Glória! Most ezt a „Csak a zsebük legyen tele..” szöveget ugye fideszes cinizmussal, és arcba röhögéssel együtt biggyesztette a mondanivalója végére?! Épeszű ember a mai helyzetben a mai zsebtömők (mit zsebtömők, teherautónyit teli pakolók) korszakában nem ír, nem mond ilyet.
    A kommentjének első fele meg úgy értelmezhetetlen, ahogy van.

  • Andy Mage

    -„Amikor fizetek a látványért okkal várom el a szolgáltatást.”Nem hiszem, hogy maga fizet Navracsicsért, Maga Bokrosért vagy Szanyiért fizet, Ők meg hozzák magukat!
    -„Navracsics-nak, ha elvi bajai vannak, rendelkezésére áll az akár demonstratív lemondás lehetősége.” Már mástól is kérdeztem: miért nem megy Maga uniós biztosnak? Maga lemondana, ha néhány bozótharcosnak nem tetszene?
    -„Ehelyett játssza az angolnát a takonyban” – Maga mit játszana? Magát, hogyan minősítené a Bozótharcosok Szövetsége?

  • lelszi
    2014 október 7
    1:59 du.

    Lelszi kedves. Ugye pontosan tudja, hogy megpróbál terelni, és személyeskedni?
    Navracsics egy köztróger. Így a közös ügyeket KÖTELES a KÖZ ÜGYEKÉNT kezelve intézni. Amikor erre alkalmatlan, vagy alkalmatlannak érzi magát, akkor LE KELL MONDANIA. Már akkor, ha gerinces.
    Azt, hogy én mit csinálnék mikor, majd megtárgyaljuk, ha miniszter leszek és eu-s WC-snéni. Előtte maradjunk a takonyvitéznél.

  • Fenyvesi Glória
    2014 október 7
    11:35 de.

    Navra-t leginkább az jellemzi, hogy a szarba alázzák, de ugyanúgy ragaszkodik a Fidesz-kínálta karrierhez, ahogy annak idején a törpeturul a köztársasági elnökséghez.

  • Emberünkről volt diákjai megkérdezték, miután katedráját a politikára cserélte, hogy „Professzor úr, hogy lehet, hogy ma az ellenkezőjét mondja, mint amit még egy éve nekünk tanított az egyetemen?” Ettől volt hangos Budapest.. Ennyit róla.. Azóta az, aminek a szerző leírja..
    Ami engem igazán elszomorít, hogy a bizottság tökéletesen tudja, hogy ez a pali egy igaz szót se ejt ki a száján és ennek ellenére nem nullázták le teljesen, csak félmunkát végeztek… Így aztán teljes Fidesz siker story lehet újra:) Na azért persze nincs kétségem, ha teljesen alkalmatlannak nyilvánították volna, arra is lett volna egy spin:)

  • Miklós: AZ EU rengeteg képviselője közt nem csak a Navracsics, nem csak a Fidesz képviselők aljasok, morális selejtek, vannak ott mindenféle alakok, jók, rosszak, van elég, aki maga is csak félig tisztességes. A sok fehér és szürke birka nem marja ki maguk közül a feketét, mert rá lehet mutogatni, mondva egymás közt, hogy; „rosszabb, mint te, és én vagyok”.

  • na igen. a fidesz szerint egyértelmű siker volt a pótvizsgára utasított navracsics szereplése brüsszelben. mégis, akkor mit tartanak bukásnak? EU-biztosnak jó, de arra nem, hogy a kulturális, oktatási, ifjúsági és állampolgársági tárcát vezesse. hát, ez valóban kurva nagy siker, főleg az után, hogy előzőleg feltörölték vele a padlót.
    navracsics – főnökétől tanulva – ezért el lejtette a maga kis pávatáncát, hogy az oly annyira áhított biztosi megbízatást elnyerje. majd kap egy másik portfoliót. liftkezelőnek, vagy wc-s néninek – hazánk hírnevét öregbítendő – még biztosan jó lesz.

    amúgy Szájer szerint hazánk hírneve csorbult 🙁
    legalábbis ezen búsongott a fidesz, igaz, 2004-ben, amikor Kovács László uniós biztosjelöltet is leszavazták első körben.

  • „Pezseg a politika, a magyar politikusok a legjobbat hozzák ki magukból, slumpoetry, alsó-európai középhatalom, hülye Obama, hülye Pista, hanyatló Nyugat, csodás Kelet, már megint kísérleteznek rajtunk, de szeretjük ezt, bevesszük a tablettákat, megisszuk a próbareggelit, mert az is jobb, mint a korgó gyomor. Sötétek vagyunk, mint a Negró árnyéka.

    A Negró csak és kifejezetten azért, mert Orbán Viktor kifejtette: nem csak a liberalizmus hátráltatja a magyar kibontakozást, de a politikai korrektség is. Ezt teljesen komolyan mondta, és sem a stábban, sem a közönségben nem röhögte el magát senki, úgyhogy hamarosan bekerül az Alaptörvénybe, és ez már csak azért is nagyszerű, mert végre a nevén nevezhetjük a miniszterelnököt, nem kell körülírni, finomkodni, hanem ki lehet mondani, hogy… na jó, még megvárom az Alkotmánybíróság állásfoglalását.

    Az viszont kiderült, hogy a Fidesz vezetőségét az zavarja leginkább a civilizációban, hogy nem lehet nyugodtan cigányozni és zsidózni. Ez tényleg szar lehet, amikor az ember rendesen bepálinkázik, akkor ne kelljen már körülnézni, hogy nincs-e ott egy rohadt liberális újságíró (büdös zsidó firkász), aki majd megírja, ha Szálasiról dalolnak. Pokol az élet így, nincs benne semmi öröm.

    Navracsics egykori csicskaminiszter azonban Európába ment, hogy az oktatási, kulturális és egyéb biztosa legyen az Uniónak, ehhez azonban részt kellett vennie egy meghallgatáson, ahol kérdeztek is tőle. Ez részben szokatlan dolog egy Fidesz-potentátnak, másrészt Navracsics nem buta ember, így alaposan felkészült az eseményre. Nos, a felkészülés Fidesz-közeli jelöltek esetében azt jelenti, hogy konkrét kérdésekre vagy hazugsággal vagy mellébeszéléssel reagálnak. A hazugságokat egy központi elosztóban addig csiszolgatják, amíg minden politikusból természetesen és gördülékenyen törnek elő a szavak, nincs bennük semmi kétség, a hazugság a részükké válik, ők maguk lesznek az értelmetlen szavak élő megtestesítői, mondják és nem hiszik, de akik hallgatják a nagybajomi lakossági fórumon, azok igen. Az Európai Unióban azonban kevés Örzse néni ül, még a Jobbik bekalkulálásával is rosszabb az ostobák reprezentációja, mint bármelyik Fidesz-gyűlésen, ezért aztán a hazugságokat mellébeszéléssel kell vegyíteni, hátha elfáradnak a hallgatók és lebillen a fejük.

    Nem.

    Navracsics – a független, balos és liberális sajtó, valamint egyes demokratikus politikusok által is nagyszerűnek minősített – produkciója szórakoztató, bár felejthető hazudozásból és kínos mellébeszélésből állt, amit – minő meglepetés – a hallgatók észre is vettek, ezért visszaküldték egy kicsit gondolkozni, valamint felkészülni.

    Szerintem, nem fogják kirúgni, mert ha vannak informátoraik, biztosak lehetnek benne, hogy Orbán, választék híján, képtelen nála alkalmasabbat jelölni, Navracsics még a legcivilizáltabb, leginkább kés-villa-kompatibilis fideszes, így jobban teszik, a megtartják, azonban a csuklóztatás örömét nem lehet elvenni tőlük. Navracsics egy rettenetes rendszert képviselt és épített eddig, és ha európaivá akar válni, akkor előtte szopnia kell. Lebontják a személyiségét és újraépítik, így aztán talán nem marad Orbán bábja egy normális közegben. Szegény Tompika (Deutsch Tamás indián neve) is milyen független lett odakint, és az most más kérdés, hogy ez mennyire áll jól neki, illetve hogy ez mivel jár esetében.”
    para-kovács imre

  • Para Kovács Ille ! (9,24)

    Úgy a tartalomban, mint a stílust illetően csillagos ötös.
    Köszönjük !