Minden magyarok királya

2014 október 16 6:49 de.10 hozzászólás

Idén már harmadszor koronázták királlyá, s bár a Duna egyik alkalommal sem fagyott be – ezért még megütheti a bokáját –, a ceremóniák így is sokáig emlékezetesek maradnak.

Jó királyunk lesz nekünk a Viktor, szó ne érje a ház elejét. Mint ahogyan jó kormányzónk volt a kormányzó úr is. És a János bácsi is milyen jó János bácsink volt nekünk. Nekünk mindenki jó, aki vigyáz ránk, és megóv bennünket a még nálánál is nagyobb bajoktól. Gondoskodik rólunk, gondolkodik helyettünk.

Tudja, hogy nekünk mi a jó, ami azért is fontos,, mert mi magunk gyarló népek vagyunk, és időnként hajlamosmak mutatkozunk a kételkedésre. Elgondolkodunk egyes dolgokon, és ha nincs egy erős iránytű, amely a halálnál is biztosabban mutatja, hogy melyik a fa mohás oldala, akkor akár el is tévednénk ebben a bazi nagy rengetegben.

Jó királyunk lesz nekünk a Viktor, mert jó akar lenni hozzánk. Jó lett volna ő már eddig is, mert a természetéből következik neki, hogy jó legyen. De eddig nem lehetett az, ami szeretett volna lenni. Nem engedték, hogy jó legyen velünk. (Nekünk).

Emlékszünk, milyen vidáman ment ki 2010-ben a brüsszeli csúcsra. Talán még szotyizott is örömében, hogy majd ő milyen szépen elengedi a hiányt, a pénzből pedig juttat mindenkinek. Főként azoknak, akik megérdemlik. Ám a brüsszeli bürokraták, akik gyarmattá akartak tenni minket, és akiktől már csak emiatt is több tisztelet várunk, élükön akkor még azzal a Barroso nevű portugállal, azt mondták: nem. Nem engedték, hogy a mi jó királyunk elengedje a hiányt, szigorú költségvetést követeltek. Tőlünk, büszke magyaroktól! Így lett aztán, hogy hiába vagyunk szabadságszerető nép, azok ott, tuggyuk kik, nem engedték, hogy a mi királyunk jó legyen hozzánk.

De most már lehet, hogy jó lesz. Igaz, a költségvetés számait még mindig nem ismerjük, de Varga miniszter szerint már csak tizenötöt kell aludnunk, azután minden kiderül. Ezt meg ugye, félálomban is kibírjuk. Utána lehet, hogy jó lesz. Nem mindenkinek persze, csak annak aki rászolgál arra, hogy jó legyen neki. De majdnem mindenki rá fog szolgálni. Mert ki ne szeretne tenyérből enni, ami sokkal kényelmesebb, mint a vadonban, másokkal versenyezve megszerezni a mindennapi betevőt.

Végre jó királyunk lehet nekünk a Viktor, mert nekünk jár, hogy jó királyunk legyen. Igazságos, aki időnként álruhában elvegyül az ő népe közé szotyozni a VIP páholyba, és ott, ilyen emberi módon, elrendezi az ország dolgait. Ha két szotyizás között azt érzékeli, hogy a lakosság szeretné, ha a NAV megvizsgálná Rogán Antal lakásgyarapodását, ő nem áll ennek útjába. Pedig megtehetné, törvényt hozathatna, hogy tessék Rogánt békén hagyni, de nem! Hanem, éppen ellenkezőleg. Megvizsgáltatja iramlást, hogy minél hamarabb a napnál is világosabb legyen minden. És mostantól mindenki tudja, hogy Rogán Antal nem törvénytelenül talált odahaza újabb és lakásokat, valamint házrészeket reggelente, nem sokkal ébredés után. Hanem úgy, hogy minden törvényes volt, mert már papír is van róla.

És lesz papírja Szjjártónak is, persze, csak abban az esetben, ha szüksége lesz ilyen papírra. Kósa Lajosnak is, alkalomadtán. Mindenkinek meglesz mindene, akinek meg mégsem, azt sem hagyják az út szélén.

Magára vessen, amiért semmije sincs, és ezért belelökik a szakadékba.

10 hozzászólás

  • Georgina Bojana

    Kedves Föld S. Péter!
    De sokszor együtt utaztunk a Blaha Lujza téri páternoszterben, többször egy asztalnál is ültünk a Hírlapkiadó Vállalat éttermében, sőt a büfében is (Bálintnál).
    Mindig odafigyeltem a mondataidra, igaz, nem voltál soha „szószátyár”, az igazat kendőzetlenül megmondtad, legfőképpen tollhegyedre tűzted.
    Osztom véleményed.
    Ez a „királyság” nekem is folyamatosan „csípi a szemem”, képtelen vagyok ettől elszakadni.
    A kivagyiság, az „úthenger”, ahogyan Kis Köpcösünk kormányozza – ledózerol mindent és mindenkit, aki nincs a kegyeltek „kosarában”.

    Kedves Föld S. Péter, Neked és az ide beírók előtt megvallom, félek. Félek, nehogy cárevicska, vagy kis-Napóleon – országunkat bevigye a „susnyásba”.
    Erre több okom is van, véleményemet meg is írom, „vágatlanul” de őszintén.
    *
    Többek között azt is nehezményezem, hogy minden gond nélkül kis Köpcösünk átmegy Romániába, ott mondja el beszédét, arra nem gondolva, hogy Ő eljön, akik hallgatják, azok meg ott maradnak. Bizony, bizony nem lesznek boldogabbak egy-egy ilyen-olyan rendezvény után…
    Megjegyzem: itthon, úgy értem határainkon belül is volna mit rendezni, segíteni, „söprögetni”.
    *
    Még mindig felemlegetem mi van az iszaposokkal? Hol van a részletes elszámolás? Kik, mikor és mit kaptak? Mivel segítették a szerencsétleneket? Azon kívül, hogy egy emlékparkot építettek. Arra „hatalmas szükség volt”. Persze a mi (adományozott) – embereknek szánt pénzeinkből. Kik és hányan kaptak házat, lakást, pénzbeni ellátást. Kik és miért maradtak ki a segítségből?
    Anno’ az iszaposoknak sok-sok telefonhívást „megeresztettem”. Azt viszont sehol nem láttam, nem olvastam, mekkora összeg érkezett be, ilyen módon és azt MIRE, KIRE, főként MIKOR és HOGYAN fordították a valódi megsegítésre. Nemcsak én, de barátaim is hiányolják a pontos, precíz, médián keresztüli tájékoztatást.

    Igen, felemlítem, de követendő példaként az SOS Gyermekfalut! Ott bizony minden utalt, adományozott forintról – bármikor meggyőződhetünk, hogy mire fordították.
    Bezzeg az SOS Gyermekfalu vezetői, pontosan követik, mert tudják, hogy elszámolás nélkül az emberek elbizonytalanod(ná)nak. Minden fillérről pontosan ezért, nyíltan, kendőzetlenül be- és elszámolnak.
    Korrektek. Pénzügyileg és másként is, az ott élő gyerekekkel, a pedagógusokkal, a nevelőszülőkkel, a rájuk bízott forintokkal.
    *
    Országunkban, sajnos vannak még „ködös területek”, a hibákról nem is beszélve. De hiába, az emberek sokasága egy-egy választásnál, mennek előre, mint a nyomtató ló, ráadásul eszetlenül húzzák az X-ket!
    S, mi, akik előre látunk, nem látnokként, de olvasott, tapasztalt emberként, hiába visítunk, hogy „NE”, ne a fityeszre húzzák az ikszeket.
    Be vagyunk betonozva, most majd jönnek a „bunkócskák” a fejünkre, borítékolom. Még mindig van mit szétosztogatni, ha nincs, csinálnak… Semmi gond, virágoznak a nagybirtokok, s olyan emberek bitorolnak olyan területeket, melyet meg sem „ugatnak”, nincs hozzá sem szakmai- sem gyakorlati képzettségük, múltjuk.
    Jelenük van, méghozzá az, hogy benne vannak a Döbrögi-kosárban.
    *
    Kedves Föld S. Péter, köszönöm beírásod a „királyságról”, mert minden szava igaz.
    Félő, ez a királyság ne úgy legyen bebetonozva, mint Kína, Kuba stb. Ott egy ember irányít és arra, amerre neki tetszik. S, nem úgy, ahogyan a tömegeknek jobbá lesz, vagy lenne az élete.
    G.B.

  • Fenyvesi Glória

    Azért az erős túlzás, hogy belelöknek bárkit is a szakadékba Magyarországon…
    Legföljebb a bűnözők…
    Ja, és voltak nekünk másik királyaink is,azok se voltak jobbak…
    És hát azok udvartartása is gyarapodott ,jócskán…

  • fenyvesi glória: mondja, mi a fenének olvassa a KMH-t, amikor annyi esze sincs, hogy értse a képletes beszédet? a történelmi ismereteit meg jobb, ha nem fitogtatja. ez sem az erőssége 🙂
    amúgy I.Viktor királynak volt az a mondása, hogy senkit nem hagynak az út szélén! a mellett meg rendszerint árok van, nem szakadék, és nem lökik abba se bele, hanem belerúgják – ahogy ezt a gyakorlat mutatja.
    valami hasonlót műveltek a halálmenetek keretlegényei is: ők sem hagytak senkit az út szélén…élve 🙁

  • Fenyvesi Glória

    Ille István: Idéztem a cikkből:”Belelökik a szakadékba.”

  • fenyvesi glória: én meg idéztem orbántól.

  • Kiszely Anna Mária

    István kedves:Szerintem ezek a trógerek, már a rugdosással sem „fárasztják” magukat, nekünk kell elásni magunkat. A Glória fogalmazása igen megkapó:”Ja, és voltak nekünk másik királyaink is,azok se voltak jobbak” – A másik szón van a hangsúly, valóban királnak hiszi az élőistenmafiafőnököt? Mert ugye van az egyik királ – a zsebnapóleon – és voltak nekünk másik királyaink is……

  • anna mária: nem kellene magad fárasztani fenyvesi értelmezésével. tudod: több dolgok vannak dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes…

  • Gloáriában annyi az értelmezhetőség mint macisajtban a brummogás.

  • Kiszely Anna Mária

    :))))) bocsi és meg azt hittem……

  • ˙
    Fenyvesikém, és hogyan látta annak idjén, még az I. Orbanisztán korában a szentkorona fölúsztatását a kárpátok nagy vízgyűjtőjén a Dunán ?
    Ugye tetszett. A vicc csak az volt, hogy egy E u r ó p a nevű motoroson transzferálták a szent székhelyre Esztergomba, ahol azt nagy szeretettel, régi ismerősként fogadták, hisz – lehet, hogy ott, lehet hogy nem – arrafele kapta meg István királyunk a pápa őszentségétől, ezt a bizantiánus ereklyét, csak úgy örökbe, minthogy a pogányságot kiirtotta a magyarságból, négyfrontos harcot vívva. Példul Koppány mélymagyar vezért is négyfelé vágatta vala… Na de, az érdekes az , hogy az „esztergomi királyfej” nevű lelet nem ezzel a szent koronával ábrázolja az egykori Vajkot, de ami szent, az szent akkor is ha nem igaz… Orbánnál ez különösen fontos, annyira, hogy nála sem az a fontos, amit mondunk, hanem amit annak ellenére teszünk > annyi szent…
    No osztán meg, a mi töpszli trónörökösünk, végre itten Európában is minggyá megindította az eljárást, hogy az uniós alkotmányba foglaltassék bele a kontinens keresztény múltja is, persze nem ám a zsidó-keresztény alapokra hivatkozva, nem ám, hanem csak úgy magába. Ja… Mintha nem egy királyunk is ha csak rövid időre is, de tette magát a Szentföld királyává… Pedig néha még a címereikben is szerepűtették ezt. Ja.
    Na de nem baj, ha Nagyracsücscs herceg megkapja az uniós oktatási és kultúrális tárcát, majd ő kilobbizza nekünk eztet is… Ha rajtuk múlik, bizony még a nevében is ott és úgy szerepel majd, hogy Európai Keresztény [véletlenül sem demokrata] Unijó. Ha ez a kis szívesség sikerül a mi elfűrészelt koronahercegünknek, az új Vajknak, akkor őszentsége őt is biztos szentté avatja majd. Szerintük meg, akinek ez nem tetszik, az menjék[vissza] a Szentfőőődre… De izibä ! Ja !
    .