A magyar sovinizmus, a fölény és az amerikai kitiltás

2014 október 20 10:19 de.245 hozzászólás

Az Orbán kormány látszólag teljesen bevette az amerikaiak feletti állítólagos magyar kulturális, történelmi és erkölcsi fölény mitószát. Jelentős részben e miatt került sor a korrupcióval vádolt magyar kormánytisztviselők és Fidesz-közeli üzletemberek, az Egyesült Államokból történő kitiltására. Amúgy nem magyar-specifikus ez a komplexusos sovinizmus. Amikor egy ország „csillaga” hanyatlik, akkor a térségében és a tágabb világban sem néznek fel rá, mint esetleg egyszer régen tették más népek. Amikor tehetetlennek és dilettánsnak tűnik kormánya, akkor elő kell szedni a szekrényből a „dicsőséges” ezer éves múltat, az egyedülálló kulturális „teljesítményeket,” a nemzet egykori „kimagasló” vezetőit. És amikor felmutatjuk a történelmi korona csillogó ékszereit, egyben rámutathatunk a buta, hamburgerzabáló, durván materialista, a kulturát nem értő primitív amerikaiakra, ahol – bezzeg – még skalpoltak 150 évvel ezelőtt, miközben Budapesten mindenki operába járt.

Az Orbán kormány hetek óta lesöpört minden amerikai bírálatot az asztalról és évek óta teszi ugyanezt az Európai Unióból érkező kritikára. A különbség az, hogy miközben a nagy európai hagyományokhoz híven, az EU lényegében nem tesz semmit ami véletlen is hatékony lehetne, az amerikaiak általában cselekednek is. Számtalan konkrét jelet küldtek Budapestre, hogy az Orbán kormánytól a „külföldi balliberálisok” és a „bukott baloldal” ostorozásán többet várnak. Esetleg konkrét válaszokat a bírálatokra. Szeptemberben – például – Bill Clinton volt elnök az orbáni „illiberális kapitalizmust” bírálta és elmondta, hogy amikor egy vezető ilyet mond, akkor az azt jelenti, hogy szívesen maradna hatalmon nagyon, nagyon hosszú távon és meg is szeretne gazdagodni. Aztán egy héttel később, Barack Obama jelenlegi elnök hírhedt autoriter országok közé sorolta Magyarországot. A magyar válasz pedig sorozatos sértődés és legyintés.

Orbán és Obama

Orbán és Obama

Rácz András, a Finn Külügyi Intézet munkatársa jelezte, hogy bár eddig az EU-os országok közül csak Magyarország részesült ennyire megszégyenlítő amerikai megdorgálásban, akár Románia is kerülhetett volna ugyanerre a szégyenpadra az utóbbi években. De ellenben a Fidesz-KDNP kormánnyal, Viktor Ponta, Románia miniszterelnöke komolyabban reagált a demokrácia helyzetéről szóló bírálatokra és nem pusztán sértődéssel és sértéssel válaszolt. Ez nem jelenti azt, hogy minden rendben lenne Romániában, azt viszont igen, hogy a Ponta-kabinettel lehet legalább tárgyalni.

Aki próbálta, az pontosan tudja, hogy Orbán Viktor kormányával ez lehetetlen. A jelenlegi súlyos helyzetben sem bírtak komolyan reagálni. Deutsch Tamás a Twitteren „viccelve” és szurkálva azt írta, hogy már készül Magyarország az amerikaiak bombázására, Rogán Antal pedig komolyan azt gondolhatja, hogy Washington úgy tiltana ki magyar kormányképviselőket és üzletembereket, hogy a megfogalmazott vádhoz nincsen semmilyen bizitonyítéka.

Talán Szijjártó Pétert Washingtonban kicsit felébresztik kelet álmaiból az amerikai kormányképviselők és mire másnap Ottawába és Torontóba látogat, hogy koccinthasson a diaszpóra hangadóival, és hogy tárgyalóasztalhoz üljön John Baird külügyminiszterrel, képes lesz hallgatni és felfogni mindazt, amit mondanak neki. Mondani Szijjártónak természetesen csak Baird külügyminiszter fog, a szervezett magyar diaszpórától nincsenek elvárásaink.

Félre kell tenni a történelmi legendákat, az „ezer éves nemzet” vs. „újszülött Amerika” hamis dichotómiáját és végre a jelenben élni. Márpedig a jelenben, a való világban Magyarország egy valamivel több mint 9 milliós ország kelet-Európában, melynek élén egy autoriter rendszer eljátszotta az állam hitelességét a térségben, Európában és Észak-Amerikában egyaránt.

245 hozzászólás

  • Ugyanez helyi változatban, egyik kedvenc bloggerem tollából:
    http://szendamondja.wordpress.com/2014/10/20/tenyleg-nem-ertheto/

  • a fene se tudja, milyen afrikai légy csíphette meg orbánt, hogy ilyen hülye külpolitikai koncepciót ötlött ki! durcáskodik, sértődősködik, a pubi meg kritizálja azt a kormányt, aminek valszeg a konyhai személyzete is többet tud magyarország viszonyairól, mint az egész 2/3, vice versa.

    ráadásul ez egy érdekes helyzet: ezzel a kitiltással legördült a csúcsról egy apró kövecske…útba esik neki strasbourg, brüsszel, de még valami demokráciák közössége nevezetű szervezet is, amiben orbánék a kormányzó tanácsba is beválasztattak…affrancba…csak nem lesz ebből kőomlás?
    bár, némi jelek azért már voltak: kati marton negligálássa, a junckerrel való pimaszkodás, navracsics súlytalan pályára állítása, a nemzet külügyérének valami hivatalnok általi fogadása, lehet itt arcoskodni, lehet játszani az eszüket, de attól tartok, ha láncba szerveződnek a dolgok, orbánék akkora sallert fognak kapni, hogy a balkán adja a másikat!

  • jajistenem, már megint báncsák a magyarokat!
    folt esett a nemzet nagyra gombolt mellényén!
    a szakembertől megkérdezik, hogyan lehet kivenni a foltot a ruhából. válasza: viszonylag könnyen, mert ha a folt elég nagy, szabad szemmel is jól kivehető…

  • upppsz…gördül a…gördül a….
    nyilvános meghallgatás az EPben a magyarországi miédiaszabadság ügyében. szakmai résztvevők meghallgatásával…affrancba…legújabb apropo a Tilos rádió, amitől a médiahatóság a klubrádióhoz hasonló baromsággal akarja elvenni a frekvenciáját, mi szerint nem szkennelték be a pályázatukhoz az üres hátoldalakat!
    nooormááális?

    a másik meghallgatás meg a civil szervezetek kormányzat általi vegzálásának témájában lesz…
    affrancba, hogy mindig csak báncsák a magyarokat!

  • bonhomme:
    „Az Egyesült Államok a 7750-es rendelet alkalmazásával most egyértelműen kinyilvánította, hogy bár bizonyítékai vannak a legmagasabb kormánykörökhöz tartozó személyek korrupcióban való érintettségéről, ezeket nem tudja érvényesíteni, mert nem reméli, hogy az illetők ellen eljárás indulna Magyarországon. Vagyis hazánkat nem tekinti demokráciának. Önmagában az a tény is hátborzongató lenne, hogy a miniszterelnök környezetében büntetlenül dolgozhatnak olyanok, akik lábbal tiporják a törvényeket, de az egyenesen félelmetes, hogy olyan rendszerben élünk, ahol a bűn a norma, a korrupció maga a kormányzás lényege. Itt nem kis halakról van szó, itt nem borítékok cserélnek gazdát, hanem a Fidesz egy oligarchikus, velejéig rothadt rendszert működtet, amely immár a nyugati értékek és érdekek alapjait ássa alá.”

    a cikkhez pedig egy apró pontosítás szendamnak: a pubi nem karrierdiplomata, csak simán karrierista.
    a karrierdiplomata ugyanis tanulta a „szakmát”, és lépcsőfokról lépcsőfokra halad előre a szakmai feljebb jutás fokain.
    „Ausztria korábbi integrációért felelős államtitkára, a jelenleg 27 esztendős Sebastian Kurz a héten lett Európa legifjabb külügyminisztere.
    A 27 éves Kurz egyike annak a 12 miniszternek, akiket Heinz Fischer osztrák államelnök helyezett pozícióba a bécsi kormányban. A fiatal külügyminiszter reméli, hogy sikerül felfrissítenie Ausztria áporodott levegőjét, és az országot egy modern, a világra nyitott nemzetként bemutatni. Kurz kinevezése a centrista koalíciós kormányt is hozzásegítheti a kabinetről alkotott kép megújításához.
    Kurz, aki a parlamenti tagok közvetlen szavazati többségét megszerezte, kivédte a támadásokat. „Természetesen igaz, hogy korom miatt korlátozott mértékű tapasztalatokkal rendelkezem, és szinte semmilyen diplomáciai tapasztalatom nincs, de amit én a munkához hozzá tudok tenni, az a sok szorgalom, energia és a vágy, hogy részt vehessek valamiben” – nyilatkozta a Reutersnek.
    Kurz még aznap tárgyalt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral egy 2014 elején tartandó biztonsági konferenciáról. Kurz, állítása szerint 10 éves kora óta aktívan politizál. Már 2003-ban, Bécsben csatlakozott az OVP ifjúsági szervezetéhez, egy évvel a kötelező katonai szolgálat után, 2009-ben a szervezet vezetője lett.
    2010-ben beválasztották a bécsi városi tanácsba, ahol a generációs igazságosságra és a nyugdíjak biztosítására összpontosított.2013.12.19”

    remélem, érzékelhető a különbség.

  • Fenyvesi Glória

    Miért is ne hivatkoznánk az „ezeréves nemzetünk”-re?
    Talán le kéne tagadnunk értékeinket, hagyományainkat,szép magyar nyelvünket,stb?
    Mitől értékesebb USA, ahová innen- onnan betelepültek élnek.
    A hamis álhírekre pedig ,amit a bukott baloldal terjeszt, nem kéne rögtön ráugrani Amerikának, és másoknak sem.
    Győződjenek meg a valóságról…
    Na,nem mintha teljesen elégedettek lehetnénk Orbán Viktorékkal is?

  • Fenyvesi Glória

    Ille István: „A bűn a norma”???
    Orbánék szigorították a büntető törvénykönyvet…

  • fenyvesi glória: mondja, maga szerint kik élnek magyarországon? csak nem innen-onnan betelepültek?
    tudja, mitől értékesebb az USA? kivívta szabadságát az angolokkal szemben, megszüntette a rabszolgatartást és megalkotta a világ valszeg legértékállóbb alkotmányát!
    milyen álhírről beszél? ha ide idézné, lehetőleg pontosan, dátummal és a médium címével!
    szép magyar nyelv lenne az, amit az őrjöngve cigányozók és zsidózók használnak?
    ide idéznék magának valamit, mitől is különb ezen kívül az USA:
    „Megtörténhet az, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy az Egyesült Államoknak talán a szenátusa, az is lehet, hogy a szenátus és a képviselőház együtt úgy döntött, hogy beperli az amerikai elnököt folyamatos hatáskörtúllépés miatt. És amikor ezek mögé nézek, kiderül, hogy nemhogy beperlik, többször elítélték már az amerikai elnököt hatáskör túllépése miatt… Képzeljék el Magyarországon, amikor a parlament beperelné a magyar miniszterelnököt hatáskörtúllépés miatt, és akkor a bíróság el is ítélne. Meddig tudnék én hivatalban maradni, tisztelt hölgyeim és uraim…?”
    és ez az ostoba pojáca azt hitte, jópofa, pedig véresen komoly: már holnap vezetőszáron vinnék el oda, ahova való!
    igaz, ezzel véleményt is alkotott az ország parlamentjéről és bíróságáról…

    kitörölheti a seggét a fene nagy nemzeti büszkeségével egy olyan országban, ahol még a kozmetikázott adatok szerint is több, mint 3 millió ember él mélyszegénységben és több tízezer gyermek éhezik! orbán mind a mai napig nem engedi nyilvánosságra hozni a KSH vonatkozó – feltételezhetően nem hamisított – számait, mert ugyancsak kérdéses lenne a becsülete!

  • fenyvesi glória: mondja, tudja is, hogy miről beszél? mit is szigorítottak benne? hogy a pedofília, a fajtalankodás büntetési tétele nagyobb lesz?
    cserébe még csak nem is szabálysértés, ha a delikvens részegen kerékpározik a főúton, az adócsalás meg szinte bocsánatos bűn?
    már többször kértem, ha azt akarja, hogy komolyan vegyék, KONKRÉTUMOT hozzon ide, mert ugyan hangzatos közhelyeket pufogtat, de az, biza, kevés!
    noch dazu, orbánék a munka törvénykönyvét is oly sikeresen szigorították meg, hogy a pórnak, biza, lófasz jár, de nem munkajogi védelem!

  • Ille István,
    én éppenséggel értem, de ha jól sejtem, Marcsival és Glóriával még lesz egypár pengeváltása a téma kapcsán 🙂

  • Fenyvesi Glória,
    milyen az a „hamis álhír”? Valódi?

  • bonhomme: nem hinném. soh’se vívok mentális/verbális párbajt fegyvertelenekkel…

  • Glória: Maga egy korlátolt, idióta, előítéletekkel teli logikátlan hülye. Israel soha nem azon hintázik, hogy nekik 5,700 éves a kultúrájuk, a Perzsák 5,000 éves, a Görögök 3,000 éves, de a Kínaiak 6,000 éves kultúrájuk van. Ami azonban baromság, mert maga az, hogy ugyanabban a mondatban amiben veri a mellét, lebecsüli az USA, vagy más nemzeteket. Magának nem 1,000 éves, de 1.0 másodperces kultúrája sincs. BAROM!
    P.S. tehát az 1,000 éves kultúrájú magyar amint az USA-ba költözik, elvesztette 1,000 éves kultúráját.

  • gyula bognar: ha kérhetem, kicsit visszafogottabban a jelzőkkel!
    mégiscsak egy nővel (?) kommunikálunk…
    no meg, a MODEM…

  • Ille: Én csak „innen-onnan betelepült” vagyok, de köszönöm a figyelmeztetést, próbálkozom majd.
    Sajnos én is már régen elvesztettem az 1,000 éves kultúrámat, nem kicsit, de nagyon!

    P.S. Egyenjogúság van, tehát egy nő is ugyanannyi, mint egy férfi, legalábbis ez volt az egyenjogúság jogi alapja. A tisztelet pedig kijár mindkét arra érdemes nemnek egyformán és nem több egyiknek sem.

  • Ille István Én úgy érzem, Gyula visszafogta magát. Indulatát látva, sok jelzőt lenyelt.

  • llanfair: valszeg úgy van. ugyanakkor meg kell, hogy gondoljam – akár moderátorként is – hogy ugyan, fenyvesi glória, vagy boda marcsi tiszteletre érdemes-e egyáltalán?
    csak hát, a MODEM megalkotásakor ilyesmire nem igazán gondoltunk, tehát marad a betű szerinti értelmezés…

  • Göllner András

    Szeretnénk tájékoztatni a kedves olvasókat, hogy a kanadai polgárjogi harcosok nem szájtátva és nem tétlenül várják Szíjjárto Péter kanadai szereplését. Lépéseinkről e helyszínen holnap tudósítunk. Éljen a Magyar Szabadság, Éljen a Haza !

  • Ille: Az USA semmivel sem jobb bárki másnál, semmivel sem jobb a Deákné vásznánál. Az emberek itt is gyarlók, korruptálhatók, lopnak, csalnak, hazudnak, egymást ölik ráadásul szinte semmiért.
    Ami megkülönböztet minket egy diktatúrától, az az Alkotmányunk, a Bíróságaink, a kormányunk, ami KÉNYSZERÍTHET mindenkit, hogy gondolja jól meg miként éli életét, mert függetlenül társadalmi, politikai pozíciójától, ha bűntettet követ el és rajtakapják akkor megbűnhődik érte. Kényszer alatt belénk ívódott, hogy felelősek vagyunk tetteinkért. ezért tatja be legtöbb ember a törvényeket.
    A másik különbség (a jelenleg magyar kormánytól), hogy az elnök, a kormányunk és a Külügyminisztériumunk nem azonos szinten lineárisan, egymást követve működik. Ahogy a State Dept. karrier diplomatái mondják, elnökök jönnek-mennek, de a State Dept. diplomatái sok elnököt kiszolgálhatnak. Ez ad egy külpolitikai irányzati stabilitást, elvégre egy nagy anyahajó nem cikázhat az Óceánon, mint egy kis motorcsónak. Ezt elnökeink is felismerik és a State Dept. gyakorlott diplomatáitól elfogadnak tanácsokat.
    ++++++++++++++++++
    Senki nem hozza ezt fel!
    A kitiltás NEM unilateráli,s csak USA akció.
    Véleményem szerint!
    Ezt sok hónapos beszélgetések előzték meg az USA és az EU diplomatái közt, formálisan és informálisan. Ha az EU nem képes, nincs szerszáma hozzá, nincs elég egyetértés ott, ahhoz, hogy a kis felcsúti focibuzit kissé ráncba szedjék, akkor az USA tehet valamit, elvégre nálunk nincs Néppárt és más Fideszbarát párt akivel egyeztetni kellene szavazáskor.
    Angela Merkel szinte biztosan az egyik aláírója akciónknak, hiszen az Audi Augusztusi leállása Győrben, szerintem, néhány hónappal előtte való kérésre, kívánalomra történt, hogy a gyár emelje raktárkészletét aztán adjon egyszerre szabadságot mindenkinek, mire a kiesés azonnal megmutatkozik a Magyar GDP-ben. (Autógyárak hónapokkal előre közlik tervezett gyártási programjukat, ez váratlan volt)
    Utána jön az USA a vizum megtagadással, majd a következő lépés lehet Magyarországnak a Demokrata Közösségből való kizárása, stb.
    Amikor egy ország ellen LASSAN megindul a diplomáciai akció, azt meg kell tervezni. Nem lehet odaszaladni Obama elé, hogy „Barack, hoci, írd már alá ezt a vízum megtagadási listát, nekünk most jutott eszünkbe, szerintünk most éppen ez lenne a legjobb figyelmeztetés, aztán majd meglátjuk mit válaszolnak.”
    Egy jól működő kormányban, le kell tenni terveket, hogy a másik ország válaszai, ilyen, vagy olyan az, milyen lépéseket kívánnak majd meg. A sakkban sem egy lépést tervez meg a jó játékos, várva mi lesz a meglepetés a másik féltől.
    Tehát, viccelhet a Rogán, a Sznyi Tibor, meg az idióta dajcstomi, amit akarnak, a mi terveink készek már.
    Mellesleg, ki az a Rogán, hogy Magyarország külpolitikai állásfoglalását viccként kihirdesse (A KÜLÜGYMINISZTER helyett és a MINIszterelnök teljes csendje mellett?)
    Nálunk nem a szenátorok jelentik be a médiában, hogy mi az USA külpolitikai döntése bármiről, de sehol másutt sem. Az mindig fentről, az elnöktől jön és a külügyminiszter az aki ezt szintén bejelentheti, akinek ezt kell majd közvetíteni az illető ország külügyminiszterével.
    — MIUTÁN azt már közlik a másik féllel is jó előre!!!!!—-
    Magyarország Külgaz/Külügy minisztere (a Szar-Gyártó) és pincsije, Magyar Levente is kapott írásban és szóban értesítést a kitiltásról, Október 6-a előtt is. Akciójuk, hogy a Szar-Gyártó vett egy repülőjegyet Washingtonba. Találkozik Victoria Nuland-el, aki nagyon jártas ez ügyben, jól beolvasott két hete a volt Külügyminiszter reményesnek, akinek hibáján kívül el kellett szenvedni a megaláztatást.
    Sajnos a teljes bohóckodás és fejetlenség, sorra idéz elő hatalmas politikai faux pas-t egy olyan Fidesztáni diktatúrában, ahol elcsaptak minden diplomatát és csak ötödrangú focisták játtszanak államosdit.
    Az 1000 éves kultúra nekik csak erre lett jó?

  • Sok-sok sikert András! Veletek vagyunk!

  • Gyula Bognar

    2014 október 20
    2:41 du.

    No de mecsoda különbség!

  • Elég nagy szégyen az Európai Unióra nézve, hogy Washingtonból kell figyelmeztetni ( ha jól értem ez nem csak Magyarországnak szóló üzenet, de az EU-nak is ), arra hogy az EU tagságból fakadóan felvállalni szükséges demokratikus jogállami normák számon kérendőek az európai integráció kapuin belül. Amúgy nincs sok értelme a szokásos unalomig ismert, soviniszta kliséken túl sokat rágódni; az állami szintre emelt szervezett bűnözést támogató magyar szélsőjobbtól magasabb szellemi nívóra nem érdemes számítani. De szerintem ennek ellenére sem érdemes az amerikai kormányt és vezető réteget szentté avatni, sőt külön külön a legtöbb nyugat európai országnak ezerszer demokratikusabb és haladóbb politikai berendezkedése és társadalma van; az más kérdés, hogy az európai integráció finomhangolása enyhén szólva kívánni valókat hagy maga után. Ennek meg vannak a maga geopolitikai és gazdasági okai, no meg az hogy az EU történelmi léptékben még egy igen fiatal, kemény kihívásokkal szembenéző – viszont korszakos jelentőségű – kísérlet. A lényeg viszont, hogy Amerika nem elvi alapú jótéteményből teszi mindezt, hanem jéghideg kalkulációból, illetve józan paraszti észből: senkinek nem kell egy trójai faló módjára viselkedő kis féreg gengszterbanda a saját portáján belülre. Viszont nehéz lenne letagadni, hogy az amerikai kormány legjobb cimborái között voltak és vannak az orbánihoz hasonló „értékorientációjú” zömmel harmadik világbeli rezsimek, még a NATO-n belül is ott volt a gyarmatai miatt jelentős ( nem is annyira harmadik világbeli viszont fasiszta ) Salazar ( Horthyt is befogadó, akinek nem mellesleg az egykori budapesti amerikai követ is fundraising-elt estorili emigrációjának anyagi támogatására… ) Porugáliája alapító tagállamként ( a formálisan NATO-n kívüli Franco-rezsim stabil USA szövetséges volt ). De a szintén NATO-tag Törökország is hagyott mindig is kívánni valókat maga után az Orbánisztánnal szemben megfogalmazotthoz hasonló ( sőt Putyinisztánhoz hasonló, gondoljunk csak Ciprusra… ) demokratikus jogállamiságot érintő kritikák mentén; mostanság pedig a Muszlim Testvériséghez ideológiailag közel álló iszlámista Erdogan féle garnitúra a kemalista szekuláris berendezkedés lebontójaként nagyon is párhuzamba állítható a ’45 előtti „keresztény-nemzeti” ( másképpen fogalmazva félfeudális, fasiszta ) berendezkedést a maga módján restauráló felcsúti rezsimhez ( nem véletlenül emlegette maga a vezér is posványosi beszédében felhozott példaképek között az ankarai „újszulejmánt” ). A harmadik világbeli legaljább rendszereket pedig hosszan lehetne sorolni Latin-Amerikától, Afrikán át a Közel-Keletig. A nyugati-orosz geopolitikai ellentétek keretében pedig a még EU/NATO tag hyperkorrupt diktatórikus rezsim az egyik leggyengébb láncszemmé teszi Európa egyik legelmaradottabb, legnyomorultabb országát.

  • Persze, én olvastam azt az angol nyelvű levelet amit a cikk írója és még 3 személy aláírt és elküldött az amerikai elnöknek. Abban a levélben egy téma van csak, a mai demokratikusan választott magyar kormány rágalmazása és pocskondirózása. Elérték a céljukat…

  • figyelő:
    .
    „…én olvastam azt az angol nyelvű levelet amit a cikk írója és még 3 személy aláírt és elküldött az amerikai elnöknek…”
    .
    – Aha… ez is nyomja az orkbáni szennypropagandát, hogy hát ez csakis valami magánszemélyek által tett besúgás miatti, hirtelen amerikai döntés.
    .
    Te figyelő, itt most kérdezek valamit, igen- nem választ várok, semmi többet. Szóval:
    .
    – Szerinted az USA 7750- es (vagy bármilyen) rendelete alapján történő intézkedések úgy történnek, hogy:
    – jön valami ellenőrizhetetlen tartalmú magánlevél,
    – amiben valakik jól bemószerolnak valakit,
    – aztán az USA elnöke, vagy más, magas beosztású ember, csak úgy, amolyan félvállról, mivel nincs éppen jobb dolga, hoz egy olyan döntést, mely egy egész országot zúz le a sárba, függetlenül attól, hogy az adott ország tényleg oda tartozik, vagy sem?
    .
    Szóval, így működnek a dolgok az USA- ban? IGEN, vagy NEM választ várok – egyelőre.

  • Még mindig a térfigyelőnek:
    .
    Asszondja:
    .
    „…a mai demokratikusan választott magyar kormány rágalmazása …”
    .
    – A következő pár példából mi a rágalom?
    .
    Demokratikus államrend módszeres lebontása, pár, értelmetlenné vált kirakatelemet meghagyva
    .
    Eszeveszett, immár fekete- afrikai, teljesen nyílt korrupció tombolása (mely már önpusztító fázisban van)
    .
    Maffia- jelleggel működő államgépezet
    .
    Hatalmi ágak összevonása egy kézbe, vagy egy nagyon szűk érdekcsoport kezébe
    .
    Sajtó ellehetetlenítése, bedarálása az állami propagandagépezetbe
    .
    A rákosi- módszert idéző „szalámi- taktika” a parlamenti pártok esetében (tessék megnézni, mit jelent ez a II. VH utáni magyar politikatörténetben)
    .
    A vezér által kitartott, gyakran semmihez nem értő senkiháziak, a vezértől függő, és neki engedelmeskedő, ultra korrupt bűnözők, félanalfabéták legmagasabb állami adminisztratív helyekre emelése
    .
    A vezértől függő oligarcha- uralom létrehozása
    .
    Technikailag göbbelsi (vagy hruscsovi, brezsnyevi, ceausescui) jellegű, a lakosság legalantasabb ösztöneire alapozott, elvetemült hazugságpropaganda öntése
    .
    Oktatási rendszer totális szétverése, tönkretétele
    .
    Hivatalosan is immár több, mint 4 millió, mélyszegény, vagy teljesen reménytelen helyzetben lévő lakos
    .
    Hasznos, munkahelyteremtő beruházások leállása, ezzel szemben uniós pénzek eltarhálása, eszeveszett, pazarló, többszörösen kiszámlázott, értelmetlen projectek megvalósítása
    .
    Lehetne folytatni, de egyelőre ennyi elég.
    .
    Szóval?

  • ELEFTHERIA, de más is, aki el akarja kenni a kitiltást, azzal, hogy a nagy, gonosz USA rosszabbakat tesz, mint a kis, szegény, védtelen, Fidesztán:
    Nem érdemes, a lézer jankó féle, „Amerika a Mi Barátunk” kenőcsgyártó iskolába járni? Nincs szüksége a Stadionos viktornak és a korrupt koszos bagázsnak több kenőlegényre, hogy bagatelizállja, elkenje az évtizedek óta tartó korrupciós bűnözést, Magyarországon, amimár régen elérte a focibuzi, tahó diktátort, aki Fidesztánban miniszterkedik, miközben több száz milliárdot tömköd maga és családtagjainak zsebébe. Ezért nem az USA a hibás és nem az USA hibáival kell minimalizálni, hogy mi történik Fidesztánban. Sok hibánk ellenére, nálunk megbüntetik a bűnöző politikusokat is, amikor rajtakapják őket. Még, ha az elnökünk is, azt is lemondatjuk!
    Sajnos a Magyarok egy részének, nincs semmi felelősségérzete. Ha lop, csal, hazudik, nem érzi bűnösnek magát, hiszen mint mondja, van másutt is bűnözés. Nálunk egy ilyen kitiltási botrány megbuktatná a kormányt. Fidesztánban a 2/3 csak büszkén vigyorog.
    Téved az aki úgy gondolja, hogy az USA az EU nélkül, ahelyett, egyedül és önállóan, hirtelen meggondolásból tette meg a szükséges figyelmeztető és udvarias diszkrécióval párosuló lépést. A kitiltást nyilvánosan mi nem közöljük a médiában.
    A Századvég szivárogtatta és pattintotta ki a botrányt, amire a koszos bagázs rögtön idétlenkedésbe kezdett, mert CSAK ahhoz értenek. A MINIszterke pedig hallgat, mint sz@r a fűben, gatyájával le kapta a 11-es rúgást a lába közé. Gól. USA-Hungary 1:0 és még csak az első percben vagyunk.
    ————–
    A diplomácia és a diplomaták a Világon nem hebehurgyán, egyedül és ötletszerű akciókkal működinek. Megbeszélik egymással a terveiket, egyeztetnek és hosszabb megfontolás után kormányaik vezetői elé terjesztik azokat. Ha tervük el lesz fogadva, azok utasításai alapján elvégzik feladataikat.
    Az EU országainak diplomatái értesítve lettek, előre, formálisan, vagy informálisan, már hetekkel ezelőtt a korrupció ellenes kitiltási tervről. Szerintem Angela Merkel, és Obama már régen megbeszélték a vázlatát annak, hogy mit lehet tenni a felcsúti nagy pofájú kanásszal. Az USA akciója, csak része egy EU-USA közös akció sorozatnak, amire a Magyar kormánynak érdemben, értelmesen, becsülettel és a helyzet javítására szóló nyílt tervekkel kellene válaszolni. Alas, egy féleszű MINI-mussolini nem fog meghátrálni. A Szar-Gyártó pedig repkedhet ide-oda, akár az Atyaúristenhez, fel a legmagasabbra.
    Itt pedig szóba sem áll vele más, mint egy szakértő külügyminisztériumi tisztviselő, aki meghallgatja, majd elmondja pozíciónkat ötvenszer, ha kell, amíg Petike nem tud valami értelmeset mondani. Ha pedig valami hivatalos helyen toporzékolni kezdene a Peti, a portás majd jól szájon vágja. A Stadionos viktornak pedig eszébe se jusson ide pofátlankodni, mert, ha megtudjuk, hogy ezt tervezi, őt is a listára tesszük. Elvégre anyagilag, morálisan és pozíciója szerint a legkorruptabb Magyar bűnöző!

  • ELDRAD: Szóval!
    Örülök, hogy vannak boldog, mindent tudó, gondtalan, elégedett polgárai Fidesztánnak. Csak így tovább, Csak a Fidesz. A Stadionos viktor szerinti, sci-fi szerű hihetetlenül kitűnő eredmények bizonyítják, hogy egyszerű állami tisztviselők, az egész életükben kapott fizetéseik sokszorosát tudják megspórolni, ingatlan és egyéb luxus tárgyak készpénzbeli vételére, alig 4-5 év alatt és a rezsicsökkentéssel annak fizetésére már nincs is gondjuk. Gratula!

  • Gyula:
    .
    – Vannak totál happy polgárai fidesztánnak, ez tény, de ezek közé én biztos nem tartozok, gondolom, így értetted. A 2014 október 20. 7:29 du. kommentemből remélem, világosan látszik, kik lehetnek ezek és kitartottjaik.

  • Az u d v a r i . l á t s z a t e l l e n z é k ebben a kitiltási ügyben is alájátszik a töpszli zseninek.
    Megfigyelhettük, hogy az . L M P . előretolt üdvöskéje, Szél Bernadett miközben látszólag támadja őket, még véletlenül sem ejti ki a száján a kulcsszereplő, Orbán Viktor nevét. Olyanokat mond, hogy a „kormányzat”, meg hogy „Lázárék”, na meg „a fideszesek” és a többi csúsztatás.., ám lényeget, azt ki nem mondaná még az istennek sem. Pedig az minden oldal számára világos, hogy minden magyarországi esemény mozgatója egy személyben a diktátor. Nem véletlen, hogy Schiffer – Orbanini ölebe – maga helyett ezt a szerencsétlen fehérnépet küldi nyilatkozni.
    És, ne szépítsük kedves Cikkíró, holmi „autoriter” jelzőcskékkel a diktatúrát, mert ez az. Attól még, hogy – egyelőre és bizonyítottan – nem gyilkol, attól ez már diktatúra.
    .

  • „… Nálunk egy ilyen kitiltási botrány megbuktatná a kormányt. Fidesztánban a 2/3 csak büszkén vigyorog…”
    .
    – Ennél azért valamivel rosszabb a helyzet, mivel az orkbánisztáni társadalom többsége tényleg meg van győződve a következőkről:
    .
    – Őket mindenki bántja, meg el akarja tiporni. Főleg a Zusákok, a Bankok, a Tőke, a zsidókok, meg mindenki. Nem nagyon tudják, mik ezek, de az nem vazarja őket. És teszik ezt – szerintük- mivel orknánisztán egyszerűen hasít, annyira jó, hogy lenyomja a teljes világot. Erre irigy a világ, ezért tapossa a magyartot, és veszi meg a vizet, a levegőt, meg ilyenek.
    .
    Nem tudom, mikor voltál arrafelé utoljára, én kb. 10 hónapja, de komolyan mondom, hogy ezek az általános téveszmék. Mindegy, hogy egy mérnökkel beszélsz, vagy egy 6 általánossal rendelkező bolti eladóval, ebben közös a tébolyuk. Ők nem felelősek semmiért, ők nagyon jók, és minden bajuk okozója valaki más, többnyire a fentebb említett csoportok. Erről meg vannak győződve, és egyre romlik a kollektív elmeállapotuk – főleg, hogy a minihitler és bandája erre egyre jobban ráerősít.

  • gyula bognar: az USA-val nincs vízumkényszer. a beutazást lehet megtagadni az JFK airport emmigration office kapujánál – úgy tudom…

  • Nézzétek csak, a retardált minihitler, az orkbán kezd agybajt kapni:
    .
    http://nol.hu/belfold/ingerulten-reagal-orban-1493747
    .
    – Persze továbbra sem ért semmit, fogalma sincs semmiről, a helyzet megoldását várja, stb. De úgy tűnik, kezd kiborulni. És a helyzet „megoldását” várja a külügytől.
    .
    A mitől? A kakastarajos hülyegyerektől, a láthatóan egyre gyorsabban vénülő, leépülő bérkretén sz…rgyártótól? Miközben a többi szemétláda fitymesz- kitartott amúgy is kórusban hörög, és sértegeti, meg egyre gonoszabb handabandázásukkal még jobban provokálják az USA- t?
    .
    Ez már vicc.

  • málnaszőr!
    Igaza van, az ilyen figurák feladata, mint Schiffer és Szél, azt a látszatot kelteni a közvélemény szemében, hogy Orbán (úgy, mint anno Rákosi, v. Horthy) mind erről mit sem tud. Ő, a mi apánk, Ő vigyáz Magyarország jó hírére, a mi és unokáink boldog jövőjére… – nem úgy mint az az „esetleg” tényleg korrupcióba keveredett környezete.
    Már csak ezért is válik egyre időszerűbbé a Wezér fel vonulása a Budai Vár elefántcsont tornyába, hogy odafönn majd ledobhassa magáról azt a hétköznapi mocskoktól beszennyezett miniszterelnök . i m á g ó j á t, hogy végre átvedelhessen majd az elnöki, vagy ki tudja, a színes, kormányzói pillangó képébe, fizikailag is fölé emelkedve szeretett alattvalói tömegének.

  • eldrad: bencsics klárát olyasmire kényszeríted, amire nem hajlandó. konkrét kérdésekre soha nem ad konkrét választ, tekereg, kanyarog, mellébeszél. évek óta ezt csinálja.

  • „..bencsics klárát olyasmire kényszeríted, amire nem hajlandó. konkrét kérdésekre soha nem ad konkrét választ, tekereg, kanyarog, mellébeszél. évek óta ezt csinálja…”
    .
    – Sejtettem, az egészet afféle „rethorical questionnak” szántam, valamint esetleges új olvasók tájékoztatásának.

  • Amúgy meg, az az elefántcsont torony az eddigi Tácszínház épülete, a jövőben a Pávatáncszínház nevét veszi fel.
    Sőt a várbavonulás, avagy Apánk Színeváltozása Napján az összevont Nemzeti Kórus Kodály: Fölszállott a Páva a Pávatánc Színházba című Ady versből komponált művét fogja a város felé óriás hangszórókon üvöltözni… De szép is lesz, a Széchenyi Lánchíd is beleremeg majd.

  • Ille: Én nem emlékszem rá, hogy említettem volna vizumot hozzászólásaimban. Mivel több barátom, családtagom járt már itt, tudomásom van róla, hogy az EU országok (nem csak EU tagország, hanem földrajzi értelemben) egyikére sincs vizum kérési kötelezettség kiszabva, már több évtizede. Találgathatjuk csak azt, hogyha Magyarországgal még sokkal rosszabb lesz a viszony, hogy az mit vonna maga után, DE az USA kormányának nincs szándékában Magyarország törvényt betartó polgárait büntetni a koszos bagázs és támogatóinak gyalázatos bűntettei miatt.
    =======================
    Nagy meglepetéssel olvasom a Népszabadság cikkét, ami megjelenhetett volna a Magyar Hírlapban, a dicsőséges vezírt tisztára suvickolta és mindenféle nem létező hazugságokkal (jelenleg folyamatban levő NAV kivizsgálások amerikai vállalatok ELLEN!) alátámasztva a szeplőtlen viktor teljes tudatlanságát a korrupcióról.
    +++++++++++++++++++++++
    Harry Truman asztalán volt először a szöveg kitéve „The Buck Stops Here” tehát a főnök aki felelős végső soron mindenért.
    Magyarország egy felelősség nélküli ország. Ott a vezért lehet tudatlan, amíg a portása és a takarító személyzete szervezkedik, hónapokig, évekig, ezután lelőhetik a Parlamenthez érkező egyik-másik meghívott külföldi diplomatát, de a vezér ennek ellenére alkalmas a tisztségre, kritika nem illeti, nem kell lemondania.
    Ilyen általánosan elfogadott polgári mentalitással a magyar embereknek a leghalványabb reményük sem lehet arra, hogy valaha is egyetlen egy becsületes kormánytaguk legyen, aki eljut a magas tisztségig a többi gonosztevő mellett, az pedig, hogy feljelenthetné a korrupt, bűnözőket, akikkel dolgoznia kellene, az pedig egy politikai, sci-fi utópia (ha már a viktor eszejárása szerint fogalmaznék).

  • Gyula Bognar:

    Hol olvasta a hozzászólásomban ( vagy más hozzászólásaimban ), hogy minimalizálom az orbáni rezsim bűneit…? Csak mert nem 100%-ban értenek önnel egyet, nem kell olyat belemagyarázni egy véleménybe ami nincs benne. Csak annyira akartam kilyukadni, hogy tény, hogy minden nagyhatalom a saját pillanatnyi érdekei szerint határozza meg a diplomáciai viszonyait ezzel vagy azzal az országgal. Ön például amerikaiként mit szólna ha Orbán olyan jó cimborája lenne az amerikai kormánynak mint valamelyik latin-amerikai vagy közel-keleti diktátor, emír, olajsejk stb. …? S igen, a magam részéről úgy vélem Amerika is lehetne sokkal demokratikusabb ország, pl. sokkal kompetetívebb választási rendszerrel, ahol a kisebb pártok is parlamenti képviselethez juthatnak. Az arányos választási rendszer sokkal progresszívabb ebből a szempontból, mint az USA-ban vagy Nagy-Britanniában honos csak egyéni választókörzetekből álló ” az első helyzet mindent visz ” típusú szisztéma. Hogy két nagy elitpárton kívül senki nem rúghat érdemben labdába, illetve a kampányfinanszírozás révén sokkal kevésbé transzparens döntéshozatali mechanizmusok vannak mint sok más demokráciában, egyenesen következik ebből. Legfeljebb pár száz ( többnyire a leggazdagabb, néhány hivatásos karrierpolitikust leszámítva ) embernek van az egész országban érdemi beleszólása egy 300 milliós ország politikájába. Ez inkább oligarchikus mint demokratikus berendezkedés. Ezt nem csak én mondom pl. Noam Chomsky professzor is az MIT-ről. Igen; bizony lehet balról is kritizálni Amerikát vagy a kapitalizmust ( nemcsak szélsőjobbról, bár a szélsőjobbos erők sokszor inkább szövetségesei voltak Amerikának mint a balosak ) ahogyan egyébként sok amerikai is teszi. Továbbá a csalásokra is érzékenyebb a rendszer. Az USA alkotmánya a leghaladóbb volt elfogadásának idejében, de szerintem ma már ez nem nagyon mondható el. Amerikát nem Orbánisztánhoz vagy Putyinisztánhoz kell hasonlítani hanem más fejlett országokhoz. Nézzen körül az országában akár életminőség, akár emberi jogok tekintetében és hasonlítsa össze más fejlett demokratikus országokkal ( akár a kulturálisan közel álló Kanadával, Ausztráliával ); a magam részéről biztosan nem Amerikát választanám. Amúgy, amit leírt az amerikai-európai diplomáciai akció hátteréről nem vitatom, nagyon helyesen cselekednek.

  • gyula bognar:
    „Utána jön az USA a vizum megtagadással, majd a következő lépés lehet Magyarországnak a Demokrata Közösségből való kizárása, stb.”
    biztos én értettem rosszul.
    amúgy csak 2008 novemberétől szűnt meg, ami nem annyira tűnik nekem több évtizednek…http://www.utazaselott.hu/cikkek-november-17-tol-nem-kell-vizum-amerikaba.html
    meglehetősen ritkán beszélek a levegőbe, de azért ebből ne csináljon hiúsági kérdést.
    orbanisztán nem csak felelősség, de következmény nélküli ország is.

  • Kedves Eldrad!

    Végre !!! Az Isten hozott közöttünk ! Hiányoztál. Hiányoztak a nemcsak szakszerű, de szellemes kommentárjaid is, amilyeneket utóljára valahol, az Amerikai Népszava még kommentelhető környékén olvashattunk.

    Ui.
    Tudom, hogy a szinte már betegesen racionális éned nem örül a „kedves” megszólításnak, de ez esetben fogadd el, mert először a nevedre pillantva tiszta szívből és örömömben véstem oda ezt a jelzőt.

    Üdv !!! 🙂 : Đ

  • Eldrad!

    Az ügy kirobbanásának a napján a Vezér a szokásához híven éppen valami nyilatkozatban dicsérte a saját rendszerét – a tévében néztem az ábrázatját, ám bármennyire pozitív dolgokat olvasott ki az előre megírt „nyilatkozatból” a képe teljesen el volt torzulva, el volt képedve a dühtől, és remélem a félelemtől is.

    Remélem ez az állapota nem múlik el, és az USA sem száll le mostmár Orbanisztán diktatórikus maffiaállamáról, mert ha igen akkor még százszorta szemtelenebb lesz ez az Arturo Ui, itt Európa fizikai közepén.

  • BrunszvikTeri

    2014 október 21
    3:42 de.

    Ki nem álhatom a magyar wikipediát, de most nagyon ideillik a Várszínház címszó egy mondata: „Ez az egyetlen olyan 18. századi magyarországi színházépület, amely ma is játszóhely.” =))

  • Figyelő !

    1933-ban Hittler Adolfot és bandáját is nagy többséggel, úgymod’ demokratikusan választották meg a németek. Az sem árult zsákbamacskát, ahogy Ez sem. A „pávatánc” szöveg, maga volt a beismerés…
    És mi lett aztán világból valahol ennek a demokratikus választásnak köszönhetően? Ha csak(!?) azt a hatvanmillió halottat vesszük figyelembe, akkor a naiv Weimari köztársaság agyalágyult engedékenységét is mélységesen el kellene ítélnie a történelem ítélőszékének.
    Nem szabad hagyni, hogy kalandorok időnként úgyszólván demokratikus úton is megkaparinthassák és bűnös céljaikra fordíthassák az így megszerzett hatalmat…

  • ˙
    Persze a pávatáncon kívül is Orbánnak sok más nyilatkozata is tükrözi a már korábban önként feltárt rossz szándékát, amelyek elegendőek lennének egy magyar Mein Kampf kiadásához.
    .

  • Eleftheria: Nem amerikaiakat tiltottak ki Magyarországról, mert államilag szervezett korrupciót követtek el, az elnökünk kormányának tagjai.
    Tehát maga foglalkozzon azzal, ami a terítéken van, aszerint, hogy ezt mások hibái, bűnei, hiányosságai NEM enyhítik! Magyarország kormánya van a vádlottak padján, tehát nem pofátlankodhat a bíró elé senki, hogy Észak-Koreában még szörnyűbb dolgok történek, bíró uram, ejtse el a vádat, felejtsük el mi van Magyarországon, hadd folytathassuk a korrupciót továbbra is gátlástalanul és büntetlenül!
    Ha, pedig olyan baromságot akar bárkivel elhitetni, mint minden magyarkodó, hogy Magyarország kormánya akárcsak az USA kormány szintjének árnyékában lehetne erkölcsileg, szakmai hozzáértésben, profizmusban, nyíltságban, átláthatóságban, felelősség vállalásban és sok más erényben, akkor nyugodjon meg. Maga legalább élhet a legeslegjobb országban, ezen a lehetségesen legjobb Világon és minden szükségszerűen történik hazájában.
    Én pedig tovább szenvedek az amerikai korrupt diktatúra posványában, ami gondolom örömmel töltheti el.

  • jajistenem, orbánt felbosszantotta a zusákok intézkedése! (médiaközlemény!)
    most mi lesz?
    egy felbosszantott orbán mindenre képes! tán még ki is megy a speizba, és bele ordítja a befőttes üvegek közé – ahová a fene nagy magyar össznemzeti büszkeségét rakta el télire, szalicillal tartósítva és celofánnal jól lezárva – bosszúságát!
    egy ordító egérnek hangja, bizony, nagyon félelmetes tud lenni!
    azon felül, tessék már mondani, mijafrancot csinálhat?
    max. telesírja éjjel a párnáját: báncsák a magyarokat!
    azért für alle fälle, jó lenne tudni, kifutott-e már a “hms lakinger béla” zsebcirkáló az újpesti öbölből…mert, ha igen, ideje tartós élelmiszereket beszerezni.
    a szotyola ára tuti, hogy fel fog menni!

  • Gyula Bodnar:

    Szerintem higgadjon kicsit le ( ha már ilyen arrogáns módon, kioktatóan rendre utasít engem ) és fusson neki még egyszer a fentebbi szösszenetemnek, mert nem azt írtam amit maga belemagyaráz. Egyébként nem mellesleg az eredeti hozzászólásom nem konkrétan önnek szólt, ön kapta fel a vizet. Nem kell a másikat imádni, de azért tisztességes vitát folytatók nem forgatják ki tendenciózusan a mástól elhangzottakat. Amúgy hálistennek a világ nagy és Amerikán és Magyarországon kívül is vannak még más országok.

  • Ujabb lökés Orbánnak,és a Jobbiknak!Nem értik a jenkik a magyar észjárást.
    A feka,mejomnevetésü báb ha megfeszül akkor sem fogja megingatni Orbánt,mert KÉT NYELV ÉS FOGALOMRENDSZERBEN beszélnek,ellentétük áthidalhatlan.Mi itt élünk,ebbe na világban,a báb meg Amerikában az ottani világban.Ezért meddö a próbálkozás.Mi döntünk.és döntöttünk,ez éveben 3 szor.
    Péppé vertük „őket”.

  • Elöljáróban:
    köszönet a mindig naprakész ellenzéki bloggereknek, valamint lelkes kommentelőiknek.
    Az ő írásaik, szellemes hozzászólásaik indították meg az agyamat, és utólagos engedelmükkel fel is használtam soraikat.
    Külön köszönet a 444!-en Tibornak és „lullaby engineer”-nek: az ő „politikai sci-fi” kommentje, illetve „engineer” poénja – SZERINTEM ORBÁN VIKORT ÖRÖKRE KITILTOTTÁK AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBÓL. – felelős a vers abszurd befejezéséért.

    „Tilos az á”

    Mintha egy mesébe csöppentünk vón’ bele!
    Amerika töke most lett velünk tele!
    Addig jártatok rá a mézes csuporra,
    míg megelégelték, s most buktatok orra!

    Hat pernahajdernek „tilos az á”, hékás!
    Ámde ez a helyzet mézcseppnyit sem tréfás!
    Illusztris társaság, mibe kerültetek;
    bár ti első körben tán jót derültetek.

    Viccnek hittétek, mit mondott e Jóbarát;
    majd ha velünk issza a Királyok Borát
    – gondoltátok -, végül aztán elárulja:
    „I was only joking”, és lőn halleluja!

    Hát nem, kispajtások, ezúttal nem tréfa!
    Van úgy hogy az embert pofán verik néha,
    ha nem méri fel, hogy nincs egy súlycsoportban
    azokkal, akiket felbosszantott sorban. azzal, kinek orrát pöckölgeti sorban.

    Uganda, Ecuador, Panama, Szerbia,
    a Fülöp-szigetek, meg Indonézia,
    Nicaragua és Kamerun, Banglades,
    Nigéria, Kenya… A lista beszédes.

    Büszkék vagytok-e már az új klubtagságra?
    Azt kell gondolnom, hogy nem is vágytok másra!
    Éllovasnak lenni korrupciós listán?
    Nem egy nagy dicsőség…! Vagy nem látnék tisztán?

    Jön-e Bayer és az újabb békemenet,
    nagyobb tiszteletet hogy követeljenek
    a korrupciónak, mely világhírű méltán?
    Tényleg így lesz, vagy én fogom fel túl léhán?

    Hallom: a tudatlan keszi tarajos sül
    ezen a héten épp az USÁ-ba készül.
    Nagy lebőgés lenne, ha ott a reptéren
    az I. Office pont őt tiltaná ki éppen.

    Bánatában talán egy stadiont venne,
    amiben őnéki VIP-páholya lenne.
    Vásárolna mellé effél kiló szotyit,
    s míg a meccset nézné, köpködne egy kicsit.

    Diplomáciai anti-őstehetség;
    hat üres faluban párját ne keressék!
    Méltó bűntársa a Felcsúti Fenségnek!
    (Ámbár emberileg kalap szart se érnek!)

    Ne aggódj, Petikém! A magyar tömegek
    – lásd még Birkamenet – szorítanak neked!
    Szolidaritásuk jele – ne légy kába! -,
    hogy ők sem utaznak ki Amerikába!

    Ennél nagyobbat már tényleg csak az szólna,
    ha most kiderülne, Viktor is „perszóna
    non grata” és rá, mint miniszterelnökre
    szólna egy kitiltás, úgy örök időkre.

    Őrült Viktátorunk ki tudja, mit tenne?
    Lehet, tán csípőből hadat is üzenne!
    Bojkottot hirdetne Amerika ellen,
    s nem inna több kólát: reszkessen az ellen!

    Majd dilettánsügyi szolgáját hívatná,
    akinek szigorú parancsba kiadná:
    hívja meg azonnal a kitiltottakat,
    tartanának nékünk előadásokat

    arról, hogy megyen a korrupció arra,
    s alkalmazható-e a Magyar Ugarra?
    A Századvég bő kétmilliárdot kapna
    a megszervezésért kápéban és csak ma.

    Végül a tananyag kiosztva a NAV-nak,
    önkormányzatoknak és kormánytagoknak,
    tisztviselőknek és államtitkároknak:
    íme a módszertan! Külhonban mint lopnak!

    „Kedves jó Péterem, eljött a te időd:
    nagy útra küldelek, húzzál Tisza cipőt!
    Ezek még hírét sem hallották a NER-nek:
    lopnak, de híján egy átfogó rendszernek!”

    Szedte is a lábát Szíjjártó Petike:
    nem törődött vele, műholdak lesik-e.
    Bejárta fürgén a harmadik világot,
    és exportálta a magyar valóságot.

    Hát így lett végül a fülkeforradalom
    korrupciós szinten világszabadalom.

  • kiss árpád: egy kétségtelen, orbán fogalmi rendszerét felfogni nemhogy egy szabad világbeli, de egy européer polgár is képtelen.
    amúgy kik is az a „mi”, és kiket is vertek péppé?
    a „feka, majomnevelésű” kitétele miatt első figyelmeztetésben részesítem.

  • Ille: A Népszabadság cikke a „mérges orbán”-ról, nekem úgy tűnik, hogy egy fizetett „pálfordulás”. Tudom új gazdájuk van, aki inkább „fidesz szimpatizáns” de biztosan fiskálisan élelmes, az újság anyagi problémámáit pedig néhány állami hirdetéssel és azok rendszeresítésének ígéretével lehet enyhíteni és pofátlanul, becstelenül, aljas módon, tehát a Fidesz modus operendi szerint azt lehet erre állítani, hogy nincs korrupció, zsarolás és kényszer!

  • kiss árpád Annak a fekának a széklete értékesebb magánál. Értem?

  • Ille István Ezt a valamit krikettütővel kell figyelmeztetni (köptem). Mi a garázsban ezekre patkányriasztót alkalmazunk.

  • Dubois:
    .
    – Köszi az üdvözlést, majd igyekszek. Bár, az én szakterületem itt nem nagyon jelenik meg, de azért az itteni témákhoz is próbálok hozzátenni valamit. Ezek is érdekesek.

  • Bonhomme: azztaqrva… 🙂

  • llanfair: megkapta a figyelmeztetést. patkányirtásban amúgy is jó vagyok 🙂

  • lázár mondja:

    „Leszögezte azt is: kormánytagok, államtitkárok, helyettes államtitkárok érintettsége minden kétséget kizáróan cáfolható. ”
    oszt honnan a francból tudja, ha nem tudja?
    „Lázár János kiemelte: csak az tud válaszolni arra, hogy kiket és miért tiltottak ki, aki elrendelte az intézkedést. A magyar kormánynak erről nincs információja”

    no, akkor mit is nem tud, amikor mégis tud?

  • Mámeg a kapkodás, osztán sántikál a versláb, mint Petike a versbeli Tisza cipőben…

    Helyesen:
    …a korruptságnak, mely világhírű méltán?
    Tényleg így lesz, vagy én fogom fel túl léhán?

  • Eldrad,
    pontosan ez a célom:
    Lógni a szeren és röhögni a NER-en.
    És nem mellékesen röhögtetni. 😀

  • Eldrad
    2014 október 20
    7:28 du.
    Válasz kérdésedre:
    Nem, nem hiszem, hogy egy levél okozna kárt a magyar kormánynak. Sok levél, cikk külföldön viszont igen. Én csak egyet olvastam.
    Mindenki az információiból alkot véleményt. Az átlagember, a tömeg, az újságok híreiből.
    A politikai hatalom viszont sok levél és cikk és különböző ellenzéki személyek befolyásából alkot véleményt. A magyar ellenzék teljesen inpotens a magyar választok felé, ezért nem ér el otthon politikai eredményt. Viszont külföldi egyének műkődése , hatásosan éri el célját, a mai kormány rossz hírével.

  • ELEFTHERIA: Köszönöm válaszát, a nevem BOGNÁR. (Kissé könnyebb megjegyezni, mint a magáét)
    A téma a magyar emberekben felgyülemlett átlagnál magasabb sovinizmus és az ebből adódó téves világnézet és értékrendszer, torz önértékelés, amit nem enyhít, magyaráz, nem hárít el bármely más ország más fajta, vagy hasonló hibái.

  • KISS ÁRPÁD: Biztos, hogy nem döntjük meg a Stadionos viktort, nem a mi dolgunk, szomorú, hogy a magyar embereknek ilyen bűnöző haramia banda a kormánya, de legalább a magunk értékrendszere szerint tudomására hozzuk azoknak, akiket érdekel, hogy mi a véleményünk róla és a koszos bagázsról.
    Ez egyben kis udvarias figyelmeztető, hogy nem érdemes packázni velünk.
    Idáig letojtuk miként sanyargatja népét, az belügy, de amikor a mi életünket akarja befolyásolni, üzletvitelünket akadályozni, megvédjük érdekeinket!
    Tragédia, hogy a magyar emberek képtelenek erre!

  • BONHOMME: Ezt terjesztem most a Facebook-on, vagy 40 helyen!

  • Hazudoznak össze-vissza. Az alábbi cikket igen rövid idő alatt leszedték a fő oldalról, még hogy Orbán nem tudott a készülő oltári balhéról, na neeee. Senki nem hiszi el ezt Neki.

    http://index.hu/belfold/2014/10/21/nemeth_zsolt_elore_szolt_nagy_a_baj/

    Az már más kérdés. hogy rohadt pipa, de csak azért mert kitudódott.

    Ennek az egész történetnek nem Ők isszák meg a levét, hanem az ország, a nép. Mindazok akik időben szóltak, hiába emeltél fel szavukat csak süket fülekre, no meg hályoggal borított szemekre találtak, akik nem értették meg az eszement politizálás hová vezet azoknak lesz majd a legnagyobb pofája, amikor letérdel a gazdaság.
    Lesz még itt balhé és bizony nem kicsi

  • attól tartok, orbán arcoskodása nem jóra vezet.

    „Orbán számára a legnagyobb kárt az okozná, ha a nagykövetség nyilvánosságra hozná a nála (akár a CIA bevetésével) keletkezett dokumentumokat.”

    http://www.stop.hu/belfold/kitiltas-gate-eltaktikazta-magat-a-kormany/1271608/?&utm_source=newsletter&utm_medium=e-mail&utm_campaign=2014-10-18

  • Gyula Bognar,
    köszönöm a publicitást!

  • Figyelő 2014 október 21 11:24 de.
    .
    – OK, akkor újra kérdezem, mert látom, nem volt világos, hogy arra a leírásra (Eldrad 2014 október 20 7:28 du.)IGEN vagy NEM választ várok – egyelőre. Akkor újra, hátha ezúttal menni fog:
    .
    IGEN vagy NEM?

  • Igen!

  • „Szijjártó a magyar állampolgárok amerikai beutazásának megtiltásával kapcsolatban elmondta, hogy Magyarország a teljes nyitottság híve, és kérte: az Egyesült Államok kormánya tárja fel bizonyítékait, ha magyar állampolgárokkal szemben a korrupció vádját fogalmazta meg. Mivel erre az amerikai jogszabályok értelmében nincs lehetőség, a felek abban állapodtak meg, hogy a korrupció elleni harcban általánosságban számíthatnak egymásra – mondta Szijjártó.”

    uppsz…mintha ezt eddig nem tudták volna…bohócok

  • eldrad: van még kérdésed bencsicshez ez után az „igen” után?

  • Nincs. Ez is beteg.
    .
    Aki szerint az USA- ban a jogszolgáltatás, jogérvényesítés, és bármilyen ehhez köthető intézkedés úgy működik, hogy (idézet tőlem):
    .
    – jön valami ellenőrizhetetlen tartalmú magánlevél,
    – amiben valakik jól bemószerolnak valakit,
    – aztán az USA elnöke, vagy más, magas beosztású ember, csak úgy, amolyan félvállról, mivel nincs éppen jobb dolga, hoz egy olyan döntést, mely egy egész országot zúz le a sárba, függetlenül attól, hogy az adott ország tényleg oda tartozik, vagy sem…
    .
    …az fogyatékos, és kész. Az ilyennel kb. annyit lehet tenni, hogy pár sértéssel elhajtani, mint a hasmenést.

  • De látjátok, ez a kretén „figyelő” is jó példa, hogy saját hitvány tudatlanságát próbálja meg a nagyra, az erősre, az okosra kivetíteni, míg magát – a pár soros, vc felirat szintű „igazságlátásai” alapján valamiféle véleményformálóként feltüntetni.
    .
    Kb. mint amikor egy gyenge, ostoba, rendkívül korlátolt, tehetségtelen, tanulni lusta- képtelen, de rendkívül agresszív hülyegyerek az osztály legjobb, legerősebb tanulójára ordít (miután kapott az előzőért egy jókora fülest, és a nagy már arrébb jár vagy öt utcával):
    .
    „te vagy a hülye meg a gyenge meg a ronda, és én jobban tudok mindent, meg ha mégegyszer beszósz, aztatat megbánod, és amúgy is „.

    Van ennek a pszichológiában szakszerű megnevezése is, de azt nem tudom. Ha valaki tudja, írja meg.
    .
    Jól van te figyelő, figyelj akkor tovább, de ne kifelé a saját ánuszödból, hanem befelé – ahogy eddig is tetted. Hidd azt, hogy az USA- ban mindenki seggfej, agyalágyult, korrupt, semmihez nem értő, stb.
    .
    Ellentétben veled meg a népvezéreiddel, akik rendkívül tehetségesek, okosak, tettrekészek, tiszták, és akik csakis az ilyen Zusákok- féle tehetségtelen nyikhajoknak az áldozatai.
    .
    Jól van papám, bolond vagy te…

  • Te figyelő (fitymelő??? ez jobb, 🙂 ), mondjad már az orKbánnak, hogy most már tényleg tegye helyre ezt a semmirekellő, seggfej Usákokat, de nagyon erélyesen! Mert hát ez már mégiscsak sok, hogy mindenféle jöttment törpék ártatlan, talpig tisztességes Magyartotokat bántanak csak úgy!
    .
    🙂
    .
    Fitymelő… 🙂

  • Jáááj, segítség, ezek a Zusákok már megint miccsinálnak, hogy báncsák a magyartot! Már óránként mindig csak a magyartot báncsák! Szerintem már erre gerjednek! Íme az újabb adag:
    .
    http://www.atv.hu/belfold/20141021-amerikai-kormanytag-hosszu-a-bunlajstrom
    .
    Nyilván ez is mind úgy keletkezett, ahogy azt fitymelő barátunk elképzeli, 🙂

  • eldrad: csak okosan. a hasmenés elleni alkalmazások elég gyakran – ellenhatásként – szorulást okoznak. most képzeld el bencsicset (úgy is, mint az európai kultúra avatott szakértőjét), a KMH-ba szorultan!

  • És akkor az újabb:
    .
    http://www.atv.hu/belfold/20141021-politikai-vitakrol-targyalt-washingtonban-szijjarto
    .
    Hahaha, ennyit a kakastarajos, koravén hülyegyerekről, 🙂
    .
    (barátaim, ezt tényleg az államtitkár fogadta, olyan szinten lett szőnyeg szélére állítva – bár csodálkozok, hogy az ÁLLAMTITKÁR egyáltalán fogadta, nem a portást küldték ki – bár ez a portásra igen megalázó kijelentés, elnézést, portás úr)
    .
    Fitymelő, nem lesz ez már neked sok mára?
    .
    És maga a tudat, hogy a tarajos kölök, ahogy kitette a lábát, alighanem azonnal elkezdtek ömleni a csapból is a különféle nem túl ízléses, de a helyzetet jól leíró „magyarviccek”?
    .
    Látod, fitymelő, milyen gonoszok ezek a Zusákok? Csak úgy bombáznak mindenkit, meg eszika hamburgert, meg báncsák a magyartot, és mindenféle balos bértollnok levelei alapján jóravaló Zembereket tiltanak ki össze- vissza… 🙂

  • eldrad: figyelő nőnemű, bár nem gondolom, hogy ettől majd barátnődnek fogod nevezni 🙂

  • István:
    .
    – Inkább nem akarom elképzelni. Az a fajta agytolulás, ami kb. most kerülgeti, azt viszont szívesebben elképzelem, haha!
    .
    Komolyan, meddig képesek ezek a saját piszkukban vergődni, és egyre mélyebbre süllyedni?

  • eldrad: pontosítsunk, helyettes államtitkár. ez jutott a pubinak.

  • eldrad: ők már – idoljukkal egyetemben – megtanultak vízen járni. ill., azt hiszik, hogy az víz, pedig csak megkeményedett felületű szar, ami egy darabig még elbírja őket.
    azután: bluttty…

  • István, vízen járni csakis Chuck Norris tud.
    .
    Más kérdés, hogy OrKbán hiktor viszont tud Chuck Norrison járni. 🙂
    .
    Hogy a fitymelő meg nőnemű? Na és, attól még egy agyhalott. De komolyan, ezzel az „IGENnel” végleg leírta magát. Nézze meg mindenki, mi volt ez, itt van fentebb.

  • Na jó, hagyjuk ezt az idiótát. Fontosabb, hogy a cikk többek között ezt írja:
    .
    „…A kérdés nem az, hogy az Egyesült Államok kapcsolatot tart-e a jövőben Magyarországgal, hanem az, hogy ezek a kapcsolatok milyen jellegűek lesznek…”
    .
    Ez a tipikus (és érthető) ami udvariasság…
    .
    – Ettől függetlenül nekem van egy tippem, milyen kapcsolat lesz ez, főleg, ha a mai iráni „tárgyalás” jellegét és hangvételét kielemzi valamelyikük, és erről tájékoztatják az elnököt is.
    .
    Emberek, ez a helyzet óráról órára romlik. OrKbánisztán vezérbandája nyeletlen fejszeként süllyed saját elmebeteg handabandázába, és ennek minden következményébe. Kár, hogy ezzel olyanokat is magukkal rántanak, akiknek nem ez a sors kellene hogy kijárjon.

  • eldrad: figyelő ugyancsak érdekes – mi több, meglehetősen egyoldalú – világnézetű emberke, aki ráadásul szívből utál mindent, aminek csak egy csöppet is baloldali, uram bocsá’, rendszerkritikus stiche van.
    ez ifjúkori élményeiből – már középiskolásként üldözte őt az ÁVH – ráadásul halál közeli élményeiből is – napokig fogdában tartották, de a testüregi motozás akkoriban még nem volt divatban – adódik, sőt, 12 évesen még valami ázsiai katona is ránézett a pincében, de hála istennek, a hadnagy elvtárs emberséges volt, így nem lett a dologból semmi, bezzeg, a nagynénje nem úszta meg, szóval, ő zsigerből utál mindent, ami az egykori magyarország. valamikor ’56 táján pattant meg.
    most meg nem képes felfogni, hogy orbanisztán semmiben sem különbözik azoktól az időktől, sőt, kádár legvidámabb barakkjából orbán basi rendesen rákosi-érát formál.
    igaz, recsk újra nyitásáról még nincs szó.

  • Értem. Mindez azonban nem mentesíti elmebeteg hülyeségeit.
    .
    Ám ha gyűlöl mindent, ami „baloldali” (azmegmi???), akkor van egy remek hírem számára: én bizony nem vagyok baloldali! Meg más oldali sem, az én világnézetem valami teljesen más.
    .
    Még a végén megkedvel engem ez a fitymelő, halljátok…

  • Szerintem végre valami jó is történik a demokrácia magyarországi hívei szempontjából. Alig leplezett kárörömmel tudom csak követni, ahogyan fingatják ezt a gennyláda, újhorthysta, neofasiszta, mocskos maffiát. Bár ez kifejezetten felforrósíthatja a kelet-közép európai helyzetet a nyugati-orosz geopolitikai rivalizálás következtében, de legalább most külpolitikailag megkapják amit akartak: „keleti nyitás”-t , igaz ez könnyen párosulhat nyugati kirúgással is…

  • SAjnálaom, de ez a topik annyira unintelligens lett néhány beíróval, hogy semmi kedvem nincs válaszra méltónak tartani őket. Szégyen és sajnálatos a magyar társadalomban, hogy sok ilyen van.

  • Jaj, most még van pofád neked megsértődni, te fitymelő… több hónapos disznó trollkodás után rendesen helyre lettél téve, aztán még neked áll feljebb. Na jól van, menj a pokolba.

  • Figyelő

    2014 október 21
    5:40 du.

    Mint a helyes magyar beszédért küzdő arszlána fek kell hívjam b. figyelmedet, hogy dolgozz még egy kicsit az első mondaton. Ja és ha már időt szakítasz nézz utánna a intelligence szó jelentései között az ideillőnek! =))
    Javaslom pl.: http://www.britannica.com/EBchecked/topic/289766/human-intelligence -t. Szívesen!

  • Eldrad. Figyelonek az a baloldali, akit o annak lat. Most megvan lepve, mert mi megadtuk neki a lehetoseget a valtozasra. De az uj orvosok latjak, hogy menthetetlen. Mi vagyunk a hibasak, hagytuk bomolni.

  • Hahó, itt vagyok!

  • Ill István
    Csak egy kérdés,ha a magyarok annyira antiszemiták,zsidóalázók,cigányalázók,lenézik a kissebséget,veszélybe hozzák a kissebséget,nem hagyják békén a kissebséget,szoval a magyarok rosszak,bünözök nácik,akkor a kissebség miért nem költözik haza saját hazájába,hogy éljenek békében nyugodtan?
    Néhányan itt önnel együtt csak azért vannak itt hogy a magyarokat,és Magyarországot szidják,alázzák!Milyen emberek önök?

  • bede lászló: mégis, milyen kisebbségre gondol? mert – érdekes módon – a maga által említetteknek ez a saját hazájuk!
    ha nem vette volna észre, nem a magyarokat és nem magyarországit kritizáljuk, hanem a rendszert.

  • Ille István
    Olvassa végig a kommenteket,onnan megtudja hogy nem csak a rendszert kritizálják itt sokan.
    Könnyü az észt osztani a messzi távolból,az óceán tuloldaláról!

  • Bede László

    2014 október 22
    9:58 de.

    Csak mert nekik ez a hazájuk és nem a szaros gatyájuk mint neked! =))

  • bede lászló: attól tartok, aki itt az észt osztja, az nem az itteni hozzászólók többsége. ráadásul én mogyoródról szerkesztem a lapot.

  • Bede László: Olyan hírhedt magyarkodó ön, hogy Canadaba utazva egyszer, szeretnék találkozni magával. Nem kicsit, nagyon.

  • Fenyvesi Glória

    Gyula Bognár!
    Kikérem magamnak ezt a hangnemet!
    Maga csak védje a saját fajtáját, én is az enyémet.
    Ille István!
    Úgy tudom, a nagyon tisztelt Amerikában még mindig túl sok a bűnelkövetők száma,és nagy vagyoni különbségek vannak ott is.És a”három csapás” törvényt”onnan vették át Orbánék.

  • fenyvesi glória: így van. és? ráadásul ott van oroszország is, hasonló tünetekkel. a három csapással csak az a baj, hogy nem alkalmazzák.

  • Fenyvesi Glória

    Na, ugye, Ille István is túlzásnak tartja a minősíthetetlen szavakat.Én sosem használok a másként gondolkodókkal szemben ilyen ocsmány szavakat.
    Pedig , higgyék el, indulatba jövök én is , ha a magyarokat Magyarországot bántják.

  • FENYVESI GLÓRIA: A szótár sem segített?
    A Magyar Fidesz/KDNP/Jobbik és általában inkompetens tagjaikat (mind) kormányt és az un. Fidesz 2/3-ot kritizáljuk, NEM a Magyarokat és Magyarországot egészében. Bizonyíték.
    Ille István is Magyar, és távoli rokona, Margit Sziget is Magyar, nem látja milyen ritkán kritizálom őket?

  • fenyvesi glória: hol állítottam én ilyet? válaszoltam a nekem szóló megjegyzésére, ennyi.

  • Fenyvesi Glória Maga tényleg nem használ a másként gondolkodókkal szemben csúnya szót. Elvégzi maga helyett a piszkos munkát a pártja és a gárdája. Őket persze teljes mellszélességgel támogatja. Nem álszent maga egy kicsit?
    Nem akarom Illét befeketíteni, de szerintem helyeselte Bognar Gyula mondanivalóját, mint magánember. De mint moderátor, tette a kötelességét.

  • FENYVESI GLÓRIA: A magára is használt szót, hogy „kurva” én értelmeztem, hogy az nem gyalázkodó szóként van használva, tehát a maga vélemény kialakítását és az ezzel járó pózt karakterizálja azon az alapon, amit imádott bálványa meghatározott rajongó táborának.
    Hozzászólásaiból látom, hogy helyesen karakterizáltam, mert továbbra is folytatja ugyanazt a pózt és vélemény kinyilvánítást.
    Nem tud leszokni róla, mint egy rendszeres kábítószer használó az anyagról.
    Ez utóbbi is egy allegória.
    Tagoltam a mondataimat, hogy így talán beivódik értelmük.
    Gondolom van szótára, ha olvas még néhány bejegyzésemet, nagy szüksége lesz rá.

  • @Gyula Bognár
    Ezt írod:
    „A Magyar Fidesz/KDNP/Jobbik és általában inkompetens tagjaikat (mind) kormányt és az un. Fidesz 2/3-ot kritizáljuk, NEM a Magyarokat és Magyarországot egészében.”
    …..
    Sajnos nem igaz.
    Hisz többször is olvasható, hogy tájszólásban, vagy primitív magyarkodást utánozva, bőgatyás bunkó magyart imitálva válaszoltok a jobboldaliaknak. Ez lenne egy kormánykritika?
    Arról nem is beszélve, ahogy magyar liberálisként, férfiakként a nőkkel bántok (Marcsi, Glória), hát nem is értem.
    Milyen kormánykritika az, amikor egy radikális ikont, Gonda Lászlót személyében támadtok. Róla közterület, iskola lesz elnevezve, példaképként állítva a magyarság elé (remélem még életében).

  • gonda lászló, mint radikális ikon. aha.
    hogy’ is nevezi magát? néptribun? 😀
    ugye, nem baj, ha számomra nem példakép?
    más: van valami bizonyíték arra nézvést, hogy marcsi, vagy glória nőnemű lenne?
    mert ha mégis azok, az, bizony, nagyon szomorú…

  • APUWADER: Igaza van, ha még hozzáadjuk a listámhoz Gonda Lászlót (fogalma sincs ki az), és a közterületet, iskolát ami róla lesz elnevezve, Wass Albert, Tormay Cecile, Tisza István, Horthy Miklós és Szálasi szobrát, akkor már egész Magyarországot kritizálhatjuk, ön szerint. Mentségemre legyen, hogy Erdélyországot kihagyatam az általam kritizáltak listájáról, (mert nem Magyarország, nem úgy, mint azt a Stadionos viktor teszi. Ugyanakkor, biztosíthatom önt is r)óla (amiért remélem nem büntetnek meg engem itt Ámerikában) hogy egyetlen erdélyi politikus sincs a tíznél kevesebb, de ötnél több ismeretlen neveket tartalmazó kitiltottak listáján – de még lehet, ha néhány Fideszes oda költözik.

  • @Ille
    A valóság:
    ” Gonda László, aki mulatságosnak! tartja, hogy vasárnap néptribunná választották a Kossuth téri tüntetők” (origo)
    …….
    az origos infót még csúsztatni is, hát a színvonalra érdemes lenne vigyázni…

  • gyula bognar: nevezett radikális ikon a 2006-os kossuth-téri hugyosjózsik egyik vezetője. nem sokat veszítettél vele, hogy nem ismered, cserébe rendesen beillik az általad felsoroltak közé.

  • Idézet Magyarország Kormányának Hírlevele:
    „A magyar-amerikai gazdasági együttműködés igazi sikertörténet 006.gif
    A magyar-amerikai gazdasági együttműködés igazi sikertörténete a kétoldalú kapcsolatoknak, és a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a legvonzóbb befektetési környezetet biztosítsa Európában – jelentette ki kedden Washingtonban amerikai nagyvállalatok vezetőinek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.”
    ++++++++++++++++++++
    Ezt már utazás közben, biztonságban érezve magát, még érvényes diplomáciai útlevelének ellenőrzése után, az USA-Canada (a Világ leghosszabb védtelen határa) másik, azaz Canadai oldalán merte hazudni a Szar-Gyártó.
    Kitiltsuk érte?
    Fölösleges, utazása Washingtonba úgy sikerült, mintha itt sem lett volna.

  • apuwader: nem igazán érdekel, hogy mit írt az origo. gonda a velem vívott verbális asszójában éppenhogy büszkén írta, hogy őt néptribunná választották. ráadásul a levélcíme is tribun2006 🙂
    tudja, én inkább erre alapozok.
    ami a színvonallal kapcsolatos aggódását illeti, köszönöm szépen, de jól és megfelelő szinten van.

  • Ille: Nagyon köszönöm, hogy miattad nem kellett Twitteren szétküldenii, hogy, Ki a f@sz az a Gonda László”, miután a dajcstomi válaszára kellett volna várnom, ami kb. akkor érkezett volna, amikor Lake Okeechobee be fog fagyni Floridában.

  • Sajnos elképesztő a sötétség ma Magyarországon.
    Én nem is tudom, talán Észak-Koreában vannak ilyen elvakult, idióta hívők, mint nálunk. Mondhat az ember bármit, hozhat észérveket – még tanult emberek is teljesen elmeháborodottak.
    Egész egyszerűen félelmetes.
    Sajnos én már 50 éves vagyok, de ha 20 vagy 30 körüli lennék, úgy itt hagynám ezt szarkupacot, mint a huzat.

  • Apuwader, Kiss és a többiek! Úgy látszik mély nyomokat hagyott bennetek a leninizmus tanulmányozása – ami egyébként nem haszon nélkül való cselekvés. Az ő vesszőparipája volt a többség – orosz szóval bolyse (van agy lágyjel az l után, azért kell így ejteni). Először 1917 tavaszán az „április tézisekben” fejtette ki, de több művében is utal arra, hogy az igazi demokrácia a többség uralma a kisebbség felett. És, mivel a társadalomban többségben vannak a szegényebbek, tőke nélküli munkások, parasztok, ezért „vezető erejüknek” a pártnak minden eszköz megengedett a nevükben. Ezen az elven alakult meg az OKbP (Oroszországi Kommunisták bolsevista Pártja), amely aztán úgy 70 évig vezette a Szovjetuniót (utóda lett a Szovjet Kommunista Párt). És tényleg semmilyen eszköztől nem riadtak vissza a hatalom megszerzése és megtartása érdekében. Érdekes módon, a „többség” által megválasztott KDNP egyik korifeusa, Rubovszky et. szó szerint Lenint idézve válaszolt egy kérdésre, így: „A demokrácia a többség uralma, nem igaz?” Hát nem.
    Ezért tisztelettel kérem, hogy ne dumáljatok Ti a magyarság nevében, élünk itthon néhány millióan, akiknek nem tetszik a „többség uralma”, vagyis a bolsevizmus. És ne követeljetek se tiszteletet, se megbecsülést – azt ki kell érdemelni, még az olyan kis közösségben is, mint a család. Én magyar vagyok, itt élek, (sose éltem másutt), és semmi bajom a magyar önbecsülésemmel. Mert tudom, hogy minden népben vannak megvezethető, kevéssé tájékozott, uszulásra mindig kész emberek. Ti nem tudjátok elvenni az én magyarságomat, mert nem Ti adtátok – ebben születtem, nőttem. És jogom van a nemzetemet félteni ha azt látom, hogy kártékony és lelkiismeretlen bűnözők ejtették foglyul, bőszen építve a minden emberben megtalálható aljas ösztönökre, az irigységre, a tudatlanságra, a gyávaságra. És ne tévedj, ha ezzel a kormánnyal szemben ismételnétek meg a 2006-os agyhalott őrjöngéseteket, úgy tek-en lennétek rúgva, mint a szél. Bolseviktorék nem szeretik hallani semmilyen kisebbség hangját.

  • És még egy. Ez a haza csupa-csupa gyönyörűség: a Dunakanyar, vagy a Balaton felvidék, esetleg a budapesti Várhegy lélegzetelállító panorámájától kezdve a Körösök vidékének kedves otthonosságáig, a szarvasi Körös-part buja szépségéig, a zalai dombvidék szelíd hajlataiig csupa csoda ez a piciny táj. Érdekes módon, nekem Hollókő egy népszínmű díszleteit juttatta eszembe, a honfoglalási körkép meg egy olyan falvédőt, ami minden mértéket elvesztve, egy monumentális hazugság. (Ugyanez áll a moszkvai borogyinói körképre.) Nyilván a Niagara vízesés, vagy a Grand Kanyon lenyűgöző látvány, de nekem kedvesebb a Szalajka völgyi patak, ami lépcsőnyi magasságokat küzdve le, szorgalmasan csordogál kristálytiszta vizével, közben fürge pisztrángokat nevelve.
    Kérlek, kérlek Titeket, ne csúfítsátok el ezt az otthon melegét kínáló tájat randa, harcias, képzeletbeli madarak pörsenéseivel!

  • Gyula Bognar
    Ezt a találkozást most fenyegetésnek kell vennem?
    Amúgy egy jó NHL-es meccsre szivesen elmennék Torontóba!

  • Tévedsz,én nem Magyarországon élek,nem is Erdélyben:
    Ellopott magyar földön élek „TRIANON”

  • Ille István
    Elnézést,ezt nem volt honnan tudnom.

  • bede lászló: annál rosszabb. van saját magyar szervezetük, nem? na, ott lehet beleszólni a dolgokba. mármint, a sajátjukba.
    az pedig, hogy nem tudta, mogyoródi vagyok, elég szomorú. csak el kellett volna olvasnia a profilomat.
    na, mind1

  • talalom Ha jól tudom, a Szalajka völgy kiszáradt, ha ideiglenesen is. Lehet, hogy jelzésértéke van?

  • @talalom
    Úgy látom magas neked a hazai viszonyok megértése.

    Ezt írod:
    ” És ne tévedj, ha EZZEL a kormánnyal szemben ismételnétek meg a 2006-os agyhalott őrjöngéseteket, úgy tek-en lennétek rúgva, mint a szél.”
    EZ a kormány ugyanis mi vagyunk. „Csőcselék, húgyosjózsik, nácik, bolsik, moslékevők, bunkók, bőgatyások stb.
    Nyomjátok csak a jelzőket, csak megerősít bennünket.
    Magyarságodat meg éld meg lelkiismereted szerint.
    ……
    Délután remek program kezdődik a Corvin közben, 16h-tól kezdődik a megemlékezés.
    A tegnapi „vaskefések” is jöhetnek.

  • Ille István
    Elnézést Ille úr,sajnos nincs saját magyar szervezetünk,vagy mégis van?Igenis van,de nem arra vagyunk kiképezve hogy csesztessük a magyarokat akik elnyomásban élnek saját országukban,haneem ha tudunk segitünk rajtuk!
    Önök mit érnek azzal hogy folyamatosan Orbánoznak(jelzem nem vagyok Orbán párti)?Mi ebbe a lényeg?

  • bede lászló: az egykori elcsatolt területről, MINKET segíteni? na, neeee…
    hogy mit érünk el? hát, hogy patetikus legyek, életben tartjuk a lángot.tudja, nem mindenki megvezetett birka, valamint mi azt az arcát mutatjuk meg orbanisztánnak, amit a behódolt média soha nem mutat meg.
    tudja, 5 földrészen olvassák a KMH-t, mi több, olvasóink több, mint 50%-a hazai.
    orbánozni meg csak orbánnal lehet. ha nem lenne rá okunk, nyilván valóan nem tennénk.
    övé a hatalom, övé a nép, övé a párt, övé az ország.
    ismerős? mintha egy ima is valami hasonló képpen fejeződne be…

  • apuwader: köszönet a megengedő hozzáállásért.
    csak halkan jegyzem meg: ez a kormány nem maguk, bár a jelzők kétségtelenül ülnek. majd szóljon, ha a szellemi honvédők, a nemzeti önvédelmi erők és a cöf fogják megszabni a rendet az utcán, a médiában és a parlamentben is.

  • apuwader

    2014 október 23
    8:49 de

    Na látod van amiben egyet értünk: „EZ a kormány ugyanis mi vagyunk: Csőcselék, húgyosjózsik”. =))

  • „Ha Nyugat, Orbánnak és rendszerének mennie kell. Ha Kelet, akkor nekünk.”

    Ha kelet, akkor azt gondolom meg fog indulni előbb-utóbb egy új emigrálási hullám. Örültünk, amikor kitakarodtak innen a ruszkik, most meg ez az agyhalott visszacsalogatja őket? Az ember esze megáll..

  • Ille István
    Viszont amikor a baloldal vezetett bármennyire szarul is mindig egyetértettek velük,nem csesztették öket.Itt vevödik észre hogy ez az oldal nagyon balra húz.
    A cikket amit feltett
    Ille István

    2014 október 23
    9:34 de.

    http://nepszava.com/2014/10/velemeny/vendeghy-kornel-sakk-matt.html
    Lehet hogy Orbán korrupt,de Obama viszont egy rosszindulatu bábú,és visszamenöleg az egész amerikai államelnök az volt,kivéve Kenedyit!

  • BEDE LÁSZLÓ: Miért lenne fenyegetés? Hatalmasa a kiváncsiság bennem!

  • bede lászló: ha szabadna kérnem, valahogy bizonyítsa állítását, hogy a KMH egyetértett a baloldali kormányzással és, hogy balra húz.
    csak üdvözölni tudom, hogy ilyen mélyen ismeri az amerikai elnökök tevékenységét.
    szabad tudnom, milyen tanulmányokra alapozza ezt az alapos analízist?
    lehet, hogy orbán korrupt 😀
    amúgy kurvára nem érdekel, hogy obama milyen, de az, hogy orbán milyen, az igencsak!

  • Apuwader! Természetesen nem kérek engedélyt senkitől, hogy megéljem a magyarságomat. Ez az egyik. A másik, hogy sose neveztem se bőgatyásoknak, se hugyosjózsiknak a bolseviktori oldalt. Bolsevikoknak viszont joggal, ahogyan részleteztem, hogy miért. Inkább szánalmasnak tartalak Titeket a „mi kormányunk” miatt. A rossz hírem az, hogy hiába gondoljátok, hogy ez a Ti kormányotok, ez a kormány az én kormányom is, a Ti gügyeségetek folytán, ahogyan Áder János is célzott rá a minapi beszédében a parlamentben. Az én problémám az veletek, hogy nem vagytok képesek észbe venni, hogy egy állam kormánya miniszterekből áll. A miniszter (latin) magyar jelentése pedig szolga, a prime miniszter (első miniszter, miniszterelnök) pedig első szolgája az egész társadalomnak, nemcsak annak a 2 milliónak, aki a 8 millió szavazóképes állampolgár közül megválasztotta. (Lehet, hogy ezért is alig vannak miniszterek, inkább csak államtitkárok a bolsevikok kormányában?) És mivel az én kormányom is, jogomban áll, hogy ne értsek egyet az intézkedéseivel. Az „orbánozás” meg azért jogos,mert az egész rendszer erre az egy emberre épül föl. Érdekes, hogy miközben az egész ún. ellenzéki média bőszen ostorozza a baloldalt, hogy „régi arcokkal” operál, egyiknek sem jut eszébe, hogy a mai magyar politikai élet legrégebbi szereplője Orbán Viktor, akinek az egész stábja az ő személyének köszönheti, hogy egyáltalán élhet. A személyi kultusz rendszerének ugyanis nem az a legfőbb ismérve, hogy egy alak képeivel vonulnak föl,és felállva tapsolják a legképtelenebb ostobaságait is, hanem az, hogy minden döntés egy szűk, egy személy által uralt központban születik – szóval a centrális erőtérben. Ha ez nektek jó, sajnálatos, de egyéni probléma. Az viszont már a hazám jövőjének kérdése, hogy egyetlen ember önzése, rövidlátása miatt a nemzet sokasága – és hamarosan a nemzet egésze – kizáratik a fejlődés,valamint a testi és szellemi gazdagodás lehetőségeiből.
    Llainfair! Két éve jártam a Szalajka-völgyben, nem mutatta a kiszáradás jeleit. Nem tudom, hogy mi az aktuális helyzet, de utánanézek.

  • Bede László

    2014 október 23
    9:56 de.
    Nem tudom kire gondútál „egész amerikai államelnök” -ként, azt is csak sejtem, hogy „kivéve Kenedyit”-ként esetleg John Fitzgerald Kennedy-ről lehet szó , aki President of the United States volt a 35.! =))

    Az elsőre persze vannak ötleteim:
    Michelle Bachelet Chiléből, Cristina Fernández de Kirchner Argentínából, Evo Morales Bolíviából, Rafael Correa Ecuadorból és Hugo Chávez Venezuelából, ők amerikai államelnökök voltak! =))

  • Talalom. Ideiglenes kiszaradas volt, egy esomentes idoszakban. En het eve voltam, akkor vidaman csorgedezett.

  • 2014 október 23
    8:28 de.

    Bede László: „Tévedsz,én nem Magyarországon élek,nem is Erdélyben:
    Ellopott magyar földön élek “TRIANON”.
    Bede László! Remélem, jól tudsz franciául, hogy a francia királyok egyik nyári kiskastélyában kényszerülsz élni. De félre a tréfát, eszerint vagy Ausztriában (nem valószínű), vagy Szerbiában, vagy Ukrajnában, esetleg Szlovákiában élsz. Van egy rossz hírem: e – egyébként nem Magyarországhoz, hanem az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott területeket senki nem lopta el, hanem a Habsburg monarchia egy általa kirobbantott háború következtében a magyar arisztokrácia lelkes asszisztálásával szégyenletes és rövidlátó módon elveszejtette. Ezt csak megkoronázta vitéz Horthy, amikor az egyetlen, a haza területi épségéért harcoló Vörös Hadsereget hátba támadva, a román csapatok által megtisztított Budapestre fehér lován bevonult, majd eszetlen terrorjával kivívva egész Európa ellenszenvét, olyan békediktátumot kényszerült aláírni a Trianon nevű kastélyban, aminek a következményeit csaknem 100 év múltán ma is szenvedik honfitársaink milliói.Holott e szenvedés véget érhetne. Szlovákiában, vagy Romániában élő nemzettársainknak mindenképpen, hiszen egy haza polgárai vagyunk mindannyian: Az Európai Unióé!
    2014 október 23
    8:28 de.

  • talalom

    2014 október 23
    11:24 de.

    ez így korrekt!

  • Gyula Bognar
    Igy már megnyugodtam 🙂
    De az is lehet hogy 1-2 éven belül kirepülök Kanadába,összehozhatjuk a randit 🙂

  • Ille István
    Hogy balra húz ez az oldal onnan is kitünik, hogy 2012-ben amikor Gyöngyösi elkezdte a listázást rögtön mindenki ráförmedt innen.Pedig csak azt szerette volna megtudni hogy hány idegen állampolgár üll a magyar parlamentben! „amúgy kurvára nem érdekel, hogy obama milyen, de az, hogy orbán milyen, az igencsak!”
    Ha kurvára nem érdekli hogy Obama milyen az elég elszomoritó,mert az amerikaiaktól indul ki minden érdek háboru,ami természetesen többnyire az arab államok ellen irányul.Köolaj ásványi kincsek stb.Az amerikaiak még sose fejeztek be egy háborut,szoval rendet csinálni nem tudnak sehol,csak addig maradnak a háborus ország szinhelyén ameddig az érdekük tartja!Nevetséges!!!

  • talalom „hiszen egy haza polgárai vagyunk mindannyian: Az Európai Unióé!”
    Ha az európai unió a Te hazád akkor sok nemzeti tudatod nem lehet!Európai uniós pártiak ti nem vettétek észre hogy ez az unió csak szart csinált,kizsákmányolt,tönkretette a gazdaságot stb.stb.
    De hát ezen nem lehet csodálkozni,mert az unió is irányitva van,IMF FED a háttérhatalom.
    Ha azt mondom hogy 5 év az sok,és az unió be fog bukni,az €uróval együtt!

  • Ille István !

    Írod, hogy „a szotyola ára tuti, hogy jelentősen fel fog menni”.

    Igen, alighanem közel van a pillanat, hisz az az étolajas amerikai többségű cég, amely „panaszt tett” a kitudja hol is, e tettével jól feldobja magának a szotyinak is a piaci árát, ami a Vezér mentális állapotára már önmagában is lesúlytólag hat. Ellenben a napraforgó termelők jól járnak, de mi lesz a meccseken?
    Annyi azonban mindenképp bizonyos – bennfentes információk szerint )) 🙁 – hogy az alcsúti Makovecz jurtában [ld.Orbán-dűlő 1.] dotált áron fogják a héját a pad alá szórni. Utóbbit Vezérünk a saját költségén, csak úgy balzsebből állja majd, mely jótéteményével egyben a nyomorgó magyar szotyolatermelőket is támogatja. Ahogy der Führerünk . b ö l c s e n . meg is jegyezte a menetrendszerű pénteki Kossuth-interjújában:
    „Végül is, aaa käcske jóllaaaakik és a kaaaaaposzta is mägmaaarad”.
    .

  • bede lászló: mábocs, hogy deutsch tompika stílusában válaszolok: kijafasz az gyöngyösi? köze?
    hogy magát mi szomorítja el – érzékelhetően orbán rombolása nem – számomra teljesen érdektelen.
    az USA-t illető demagógiája egyértelműen meghatározza, milyen ideológiai platformon áll.
    már csak azt nem tudom, hogy ide vezényelték, vagy haffyas öntudatból nyomja?

  • Ille István
    „az USA-t illető demagógiája egyértelműen meghatározza, milyen ideológiai platformon áll.”
    lehet hogy hülyének néz engem(nem zavar)de Ille úr mondjon egy olyan háborut amit a hires USA befelyezett!?
    Lemészároltak emberek millióit köztük saját embereiket is,bárhová bemennek csak a gyilkolás,de az USA rendet csinál,igen hiszem én 🙂
    Ön szerint miért vitték le hirtelen a köolaj árát?Megakarják buktatni Putyint,és az orosz gazdaságot.De szerencsére Putyin nem olyan bábúfából van faragva mint Obama!”már csak azt nem tudom, hogy ide vezényelték, vagy haffyas öntudatból nyomja?”ja ja,egyenesen a jobbik vezényelt ide,söt Vona Gábor.
    Nem uram,senk nem vezényelt ide,és sehová máshová,én önkéntes vagyok!

  • Ja. Háttérhatalom, gyíkemberek. Meg a szíriuszról jöttünk és az amerikai indiánok is magyarul beszélnek 😀

  • Bede László Ha valaki magyar, attól még lehet hűséges a megyéjéhez, városához, és dolgozhat érte. Európa ez nagyban. Nem kell a hazafias érzéseket eldobni, csak normális keretek között tartani. A maguk hatalmas nacionalizmusa veszélyes és értelmetlen. Utoljára világháborúba torkolt. Az EU csak szart csinált? Nem úgy látom. Az alkalmakat ki kell tudni használni. Ha lemarad egy versenyben, biztos a győztes a hibás? Nagyon sok segítséget kap az ország. Miért tékozolja el? Lázár tegnapi beszéde, csak azt követeljük ami jár. Ezt nagyon tudják. Követelőzni. Az nagyon megy.
    Csúsztat. Gyöngyösi a zsidókat akarta összeírni. Azután próbálta finomítani és átmagyarázni. Magyar állampolgár nem lehet idegen. Ha igen, akkor az asszonyverő román pap mit keres az EU parlamentben magyar mandátummal?

  • bede lászló: nos, ha önkéntes, akkor jobban fel kellene készülnie. tudja, nem az USA határozza meg a kőolaj árát, hanem az OPEC.
    ami a többi zavaros dolgait illeti:
    „befelyezett” 😛
    ha még annyi ezse sincs, hogy oda figyeljen a helyesírás ellenőrzőre, árulja már el, miért is kellene magát komolyan venni?

  • bede lászló:
    .
    – Mivel tipikus, tökéletesen téves, ámde annál értelmetlenebb sztereotipiák sokaságát lökte ide egy olyan témában, amihez egy kicsit értek, így kötelességem, hogy – ha másért nem, de a témát kellően nem ismerők érdekében helyre tegyem a dolgokat. Figyelem, hosszabb bejegyzés következik.
    .
    Szóval.
    .
    „…az amerikaiaktól indul ki minden érdek háboru,ami természetesen többnyire az arab államok ellen irányul…”
    .
    – Téves. Többszörösen is.
    .
    1, Az USA- nak több, olajnagyhatalomnak minősülő arab szövetségese van, akikkel olyan szinten jó a viszony, hogy bizonyos körülmények között akár „társult államok” is lehetnének (ha nem tudja ez mi, ellenőrizze). Ezekkel az országokkal kitűnő, és KÖLCSÖNÖS gazdasági, katonai, rendvédelmi (globál szinten), politikai kapcsolataik vannak, eszükbe nincs egyiket se megtámadni.
    .
    2, A Zolajért eddig egyetlen háború indult, bár az is csak félig a Zolajért ment: Szaddam Husszein indította Kuvait ellen. A háború egyébként Szaddam részéről disznóság volt természestesen, csakhogy, közvetlenül az iraki- iráni tömeggyilkos háború után voltak, és iraki szemmel nézve Kuvait magatartása nem hagyott szaddamnak más válsztást (erről kitűnő leírás John Keegan: AZ iraki háború c. mesterművében).
    .
    3, Ha valaki azért indít háborút mások ellen, hogy jól elvegyen valamit, akkor két dolgot biztos nem fog megtenni:
    a, Sokszázmilliárd dollárt költeni a háborús károk felszámolására a lezúzott országban, saját katonái életét is feláldozva (adott esetben értelmetlenül)
    b, világpiaci áron vásárolni az „elrablott” terméket. Ugyanis, a ZUsákok a maim napig VILÁGPIACI ÁRON veszi a kőolajat Iraktól és mindenki mástól is.
    .
    Az iraki olaj kitermelése, elosztása, és útja fölött pedig a Zusákoknak semmiféle hatalma nincs, nem is volt soha.
    .
    3, Afganisztánban, Koszovóban, Szerbiában volt még Zusákok háború, de az egyik sem Zolajárt ment, másrészt, UNO felhatalmazás volt mindegyikre. Harmadrészt, egyik sem arab, és gazdasági haszna az USA nak ezekből semmi nem volt, nem azért mentek oda háborúzni. Hanem:
    .
    Afganisztánra azért mért ellencsapást egy USA vezetésű nemzetközi koalíció, mert ebben az „országban” tenyészett akkor minden idők egyik legveszedelmesebb, leggyilkosabb iszlámnáci terrorgengje, mely az egész civilizált világ ellen háborút deklarált és indított (nem csak a Zusákok vagy a Zsidókok ellen, de a hinduk, a teljes keresztény világ, és a mérsékelt arab- iszlám országok ellen is. Afganisztánban pedig köztudottan nincs Zolaj. Van más (értékes ásványi ércek), de az csak 2009- ben derült ki, és – bármiféle infrastrukturális fejlesztés híján – nem hogy a kitermelés, de az ehhez szükséges installációk kiépítése sem indult meg, semmiféle project nincs rá a mai napig. Nem is lesz. Szóval, nulla a haszon ebből is.
    .
    A balkáni háborúkkal pedig sikerült megakadályozni telkes Közép- Kelet Európa lángba és vértengerbe borulását, méghozzá röviden.
    .
    4, Hogy kik indítottak háborút az utóbbi – mondjuk, 25 évben? Csakis a Zusákok? Nézzük:
    Irak Kuwait ellen.
    Irak a kurdok és a siita irakiak ellen (népirtó háborúk).
    Burmai terrorállam törzsek tucatjai ellen (népirtó háborúk).
    Afgán talibán – már írtam, kik ellen.
    Szerbia a többi balkáni ország ellen. Szintén Szerbia az albánok ellen (népirtó háborút).
    Csecsen iszlamisták az oroszok ellen, majd oroszok a csecsenek ellen.
    Oroszok Grúzia ellen (grúz provokáció miatt).
    Oroszok Ukrajna ellen.
    Azeri- örmény háború, komoly orosz beavatkozással.
    Mali iszlámnácik saját országuk ellen – franciák, britek ellencsapását kiváltva.
    .
    És igen, voltak a Zusákoknak is háborúik, fentebb írtam, hol és miért.
    .
    Értem?
    .
    „…Köolaj ásványi kincsek stb….”
    .
    – Téves, fentebb megírtam, miért. Ha az úr másképp tudja, kérnék olyan háborút, ahol a Zusákokok egy liter olajat, vagy egy kilónyi ércet is „elvett” volna bárkitől is. Természetesen erre a választ ezen nyersanyagok világpiaci áron történő beszerzésének figyelembe vételével várom.
    .
    „…Az amerikaiak még sose fejeztek be egy háborut,szoval rendet csinálni nem tudnak sehol…”
    .
    – Téves. Többszörösen is.
    .
    1, Az összes háborújuknak teljesült az összes kijelölt katonai stratégiai (figyelem, KATONAI STRATÉGIAI) célja.
    A politikaiak a balkáni hadjáratokban igen, Irakban részben, Afganisztánban semennyire, DE az egyrészt nem rajtuk múlott, másrészt, a katonai célok messze nem azonosak a politikaiakkal. Ne keverjük össze a politikai és a katonai stratégiai célokat.
    .
    2, A „rendcsinálás” politikai cél, nem katonai. A katonai célok pedig mint említettem, teljesültek. Irakot, Afganisztánt, de bármelyik konfliktuszónát amúgy könnyen pacifikálhatnák, de ahhoz vissza kellene térniük a 17. századi hadviselési módszerekhez. Erre pedig jelenleg a geopolitikai helyzet (sajnos) nem adott.
    .
    „…csak addig maradnak a háborus ország szinhelyén ameddig az érdekük tartja!…”
    .
    – Többszörösen téves, ez is.
    .
    1, Megint csak Irak, Afganisztán. Még mindig ott vannak, bár most már nem háborús léptékű haderővel. AZ ÉRDEKÜK pedig az, ami a teljes civilizált világnak is: az iszlamista kannibálokat a helyszínen lekötni, globális újraszerveződésüket megakadályozni. Ez (is) pipálva.
    .
    2, Több ezer szövetséges (nem csak ZUSÁKOKOS!!!) katona esett el mindkét helyen – kb. 90- 95 %- ban merényletekben. Ez nem „érdeke” egyik hadviselő félnek sem. Az érdekük az lenne, hogy minél hamarabb, minél kisebb saját veszteségekkel minél nagyobb károkozás az ellenségnek – ez lenne az érdek, de ez civilizált módon nem érhető el. Ehhez – megint csak – 17. századi hadviselési módszereket kellene alkalmazni. De ehhez – megint csak – jelenleg nem adott a nemzetközi politikai légkör.
    .
    „..Nevetséges!!…”
    .
    – Az ön megnyilatkozása alapvető ismeretek nélkül, az nevetséges. És most:
    .
    NEM hőbörgést, nem sértett hőzöngést, és nem mellébeszélést várok, hanem korrekt reagálást minden cáfolatomra, miután az úr végigolvasta figyelmesen minden sorom.
    .
    Akkor, hajrá.

  • István:
    .
    „…nem az USA határozza meg a kőolaj árát, hanem az OPEC….”
    .
    – Csak közvetetten, mivel az OPEC a kitermelés léptékét határozza meg, nem az olajárat (bár, nekem úgy túnik, az OPEC egyre inkább súlytalan bábszervezet, mivel Szaudia, és a többi öböl- állam is annyit termel, amennyit akar).
    Az olajárat pedig a kitermelés mennyisége, valamint az összes többi világpiaci folyamat határozza meg – de ha rosszul tudom, kérem, javíts ki.

  • llanfair: már megbocsáss, de bede jobban tudja, mit is akart gyöngyösi, mint a veretes jobbikos maga.
    ami pedig tőkést illeti: a kettős állampolgársága okán. ugyanis bármelyik erdélyi kettős paraszt választó joggal rendelkezik, és választható is.
    így szól a dicsőséges választójogi törvény. orbánék meg adtak neki egy lehetőséget, hogy az EP-ben képviselje az erdélyi kettősök – mert a többihez kurvára semmi köze – érdekeit.
    kibírtam röhögés nélkül, ahogy ezt leírtam 🙂

  • Bedének, ismét:
    .
    „…Ön szerint miért vitték le – Zusákok, kiemelés tőlem – hirtelen a köolaj árát?Megakarják buktatni Putyint,és az orosz gazdaságot…”
    .
    1, Kérem, mutassa be röviden, hogyan „emeli” vagy „csökkenti” az USA az olaj, vagy bármilyen nyerstermék világpiaci árát! Különös tekintettel arra, hogy az összes kitermelt olajmennyiség egy töredékét termeli csak az USA.
    .
    2, Orosz gazdaságot nem az USA akarja megbuktatni, sőt, az ő érdekük egy stabil, prosperáló orosz gazdaság lenne.
    .
    Az orosz gazdaságot maga az orosz vezetés buktatja meg immár 25 éve: irgalmatlan korrupcióval, versenyszféra kiiktatásával, fejlesztések elmaradásával, tartósan fogyasztóképes, tömeges kereslet (azaz, a fogyasztást megfizetni képes nagytöbbségi társadalom) ki nem termelésével, végletesen torz gazdasági struktura fenntartásával, stb.
    .
    Ugyanazért buknak meg, amiért maga a Szovjetunió is megbukott, egy az egyben ugyanazért.

  • eldrad: túlbecsülöd bedét. brossúraagyú 🙂
    azon felül, most éppen gyöngyöt szórtál a disznók közé.

  • István:
    .
    – Abból a hosszabb bejegyzésemből szerkeszthettek egy cikket is, ha akartok.
    .
    Új Igazságlátó Mindenttudónkat, Bedét meg – ha tovább őrjöng, ha tovább tolja süket értelmetlen hőbörgését, ahogy az várható minden egyes hozzá hasonló esetben – na ezt tudod.
    .
    Bár, én azért reménykedek benne, hogy elolvassa a hosszú kommentem, és átértékeli totális téveszméit, és értelmes párbeszédbe kezd. Ennek örülnék. Kár hogy 99% valószínőséggel nem így lesz.

  • Ille István Ez rendben is van. Illetve nincs rendben, de ez van. Akkor viszont mi a f@sz köze van gyönyösinek és „fajtájának”, ki ízraeli állampolgár (is)? Magyar állampolgár, tehát választható. Itt a vége. Vagy kötelezni fogják, hogy verje a feleségét? Akkor jó?

  • Ille István
    Tanár úr!
    Hogy maga komolyan vesz engem vagy sem az engem hidegen hagy Tanár úr!A rosszindulat sokkal na az a nagyobbik baj Tanár úr 🙂
    Tanár úr kivánok gyülölködésben gazdag hétvégét Ön-nek!

  • BEDE LÁSZLÓ: Légy óvatos mit kívánsz, lehet, hogy megkapod!
    Háborúk:
    Wars of Independence-Függetlenségi Háború! USA:British Empire 1:0
    Barbari Wars: Megtisztítottuk a Carib tengert : USA:Kalózok 1:0
    War of 1812 : Tönkrevertük az Angol Flottát USA:Anglia 1:0
    War with Mexico: Elvettük fél Mexico, Texas/California, Nevada, etc. USA-Mexico 1:0
    Amerikan Civil War: Észak Dél Ellen 1:0
    Indian Wars: Sápadarcúak:Vörös Bőrűek 1:0
    Philippine-USA War (1913-1915) USA-Philippines 1:0
    Banana Wars (1898-1935) USA:Cuba, Panama, Nicaragua, Dominican Republic 1:0 Miénk lett a Panama Canal Zone
    Mexican Border War (1910-1919) USA occupied Veracruz, chased Pancho Villa away, secured border USA:Mexico 1:0
    World War I USA-Europe 1:0
    World War II USA-Germany 1:0
    Korean War 1950-53) USA-Észak-Korea 1:0
    Vietnam War (1964-1975) USA;Vietnam 1:1
    Grenada : USA:Granada 1:0
    Panama „War”. We got General Noriega, rots in jail, transferred to France will die there by his own request. USA:Panama 1:0
    Persian Gulf War-Kuwait: (1990-91) USA-Iraq 1:0
    USA-Haiti (Killed Pres. Jean-Bertrand Aristide) USA-Haiti 1:0
    USA-Jugoslavia (1990) 1:0
    Folytatódik Afghanistan and Iraq, most Siria, de mi elmegyünk bármikor, bárhová, ahol egy jó háború van!

  • eldrad: igazad lehet, mert én még a régi nomenklaturában gondolkodom, ahol az olajtermelők első sorban arab államok voltak. a kvóták azonban nem egészen szabadok. ráadásul ott van még norvégia brent-olaja.
    szóval, nem is olyan egyszerű a képlet.
    a lényeg, hogy bede meglehetősen tájékozatlan – ebben a témában is 🙂

  • Bede László

    2014 október 24
    1:45 de.

    Polgárait írt, nem csürhéjét! =))

  • eldrad: várjuk a cikket/elemzést.
    bede esetében ne reménykedj az értelmes párbeszédben.
    szerinted párttársa, fenyvesi glória pl. képes rá?
    ugyanazt a dogmatikus szöveget nyomja.

  • Eldrad
    Ha valaki csak a tévéböl,újságokból informálódik,és ezt el is hiszi 100%-ban,az nagyon félre van vezetve!Ennyi

  • bede lászló: valamit félre ért, de alaposan. magát arra sem érdemesítem, hogy gyűlöljem. a gyűlölet ugyanis érzelem, és én nem pocsékolok érzelmet magára.
    azt azért köszönöm, hogy elismeri, igencsak sokakat – különösen a maga fajtákat – képes vagyok tanítani.
    a replikája meg gyerekes. legalább javított volna az én érvrendszeremen 🙂

  • Ille István Még annyi, hogy szidja a Szovjet hadsereget. Majd szidja az amerikai hadsereget. Azután dicsőíti Putyint, aki éppen Magyarországot veszi meg kilóra, és várároknak akarja használni.
    Azt a Putyint, aki éppen Ukrajnában van fegyverrel. Azzal a hadsereggel, amely a Szovjet hadsereg utódja. Nem akar EU gyarmat lenni, de a Putyin féle bekebelezés nagyon tetszik neki.
    Ugye közlekedési morál nincs. Minden nép közlekedési morálja egyenlő a mindennapi morállal. Ha valaki csak néz 10 percet az orosz, vagy akár ukrán közlekedésből, ha normális, hanyatt-homlok menekül.
    Olyan néppel barátkozni, ahol a baseball ütő az első érv?
    A szomszédokkal nem szabad összeveszni, ha lehet. De nem is kell átjárni, ha olyan. De lehet, hogy ezt is rosszul látom. Miért pont ezt látnám jól?

  • llanfair: attól tartok, túl sokat foglalkozunk vele. még a végén azt hiszi, valami értékeset képvisel.
    pedig hát…

  • Ille István Értéket szerintem sem képvisel. De sajnos erre a gagyira vevő a magyar. És hát ők szavaznak. Mondjuk meg is látszik.

  • llanfair: helyesbítenék: a kanadai magyarok ideológiailag meglehetősen bigott hányada. szavazatuk amúgy szánszakilag értékelhetetlen volt.

  • Bede László
    2014 október 24
    5:59 de
    „…Ha valaki csak a tévéböl,újságokból informálódik,és ezt el is hiszi 100%-ban,az nagyon félre van vezetve!Ennyi…”
    .
    1, Az általam leírtak kizárólagos TV és sajtóforrásokból való tájékozódásra utalnak? Vagy annál többre, pl. némi szakirodalomra, katonai – stratégiai- gazdasági ismeretekre, stb?
    .
    2, Kérhetném az úr kétségbevonhatatlan, cáfolhatatlan, és ELLENŐRIZHETŐ forrásait?
    .
    3, „Elhiszi”? Ki, mit? Amiket leírtam, azok hit, vagy ténykérdések?
    .
    4, Még mindig várom rövid, de jól összeszedett válaszait sz összes cáfolatomra.
    .
    E.

  • Jaj, még valamit. „Hiteles, ellenőrizhető források” közé nem tartoznak a következők:
    .
    „haverom azt mondta”
    .
    „tudom, de nem mondhatom el”
    .
    „ezt mindenki tudja”
    .
    wikipédia, főleg a magyar nyelvűek nem
    .
    Sértett, semmitmondó hőbörgés.
    .
    OK, akkor várom értékes válaszát.

  • Bede László! (tétováztam a kedves, meg a tisztelt megszólítás között, de egyik sem volt ínyemre, úgyhogy érje be a nevével).
    A helyzet az, hogy az én felfogásom szerint a nemzeti tudat nem valaminek az ellenében, hanem valaminek az érdekében létezik. Tehát én büszke magyar vagyok az Európai Unióban, de nem azért, mert jobb lennék, mint a franciák, angolok, csehek, románok stb., hanem azért mert az én nemzetemnek is voltak olyan fiai, akik sokat tettek az egész emberiség jobblétéért. Példának a kedvencemet, Puskást hozom föl, no nem a Ferencet, a focistát, hanem a Tivadart, az elektromechanikust, aki lehetővé tette, hogy Bell telefonja ne arisztokraták mulatságos inashívója maradjon, hanem a társadalmi kommunikáció alapvető eszköze. Az internetet ugyan nem magyar származású ember találta föl, de az eszköz elméleti alapvetését, a számítógép elvét Neumann János honfitársam dolgozta ki.
    Az én képességeim persze nem érnek föl e honfitársaim zsenialitásával, de ez így van minden nemzetben. Szerintem a hazafiság nem korlátozó, hanem kiterjesztő, pozitív energia. És az, hogy az Európai Unió polgára vagyok, az azt jelenti számomra, hogy már nemcsak a Dunakanyar, vagy a Balaton-felvidék csodája, hanem az általam sose látott Loire-menti kastélyok, vagy a toscanai táj is a hazám része immár. Hogy nem láttam, és valószínűleg nem is látom a közeljövőben? Ez mitsem számít, hiszen én ugyan Magyarország sok táját bejártam – nem turistaként, – mégsem voltam számtalan értékes táján. Nekem a magyar hazafiságom, és az európai hazafiságom nem ellentétei egymásnak: ellenkezőleg. Lehetőség arra, hogy európai honfitársaimat is megismerhessem.

  • Gyula Bognar:
    .
    – A lista részben OK, de itt pont a lényeg nincs benne, hogy az USA – fennállása óta, így az utóbbi 25 évben is – összes háborújában meg tudta valósítani KATONAI stratégiai céljait. És hogy ezt a többség képtelen elkülöníteni a politikai célkitűzésektől.
    .
    Nagyon fontos lenne pedig minden civilnek megérteni, hogy a kettő nem ugyanaz. Attól, hogy egy haderő hülyére ver egy másik haderőt, a politikai célok nem biztos, hogy teljesülnek, most mindegy, hogy miért.
    .
    Izrael is kitűnő példa erre, még a 67- es háborúval is – ami ugye, páratlan katonai győzelem a világ hadtörténetében, de politikailag semmivel nem voltak előrébb, bár nem a saját hibájukból.

  • eldrad: túlterheled a jófiút. most éppen eszeveszett kétoldalú kommunikációban van a pártközponttal: mijjafarncot is mondjak, főnök?

  • „Európai uniós pártiak ti nem vettétek észre hogy ez az unió csak szart csinált,kizsákmányolt,tönkretette a gazdaságot stb.stb.
    De hát ezen nem lehet csodálkozni,mert az unió is irányitva van,IMF FED a háttérhatalom.”
    Ennyi ostobaságot két mondatban összehozni azért igazi magyarosch teljesítmény. Hogy kerül az európai intézmények közé a FED,meg az IMF? A FED az USA pénzügyi szervezete, nagyjából – de csak nagyjából! – az európai nemzeti bankok megfelelője, neki a saját nemzeti valuta, a dollár védelme a dolga. Az IMF szintén nemzetközi szervezet – ebben is az USA a legnagyobb részvényes – Magyarország 1982 óta a tagja. (Ja a neve is mutatja: International Monetar Found, vagyis Nemzetközi Pénzügyi Alap) Arra alakult, hogy a bajban lévő államokat a piacinál olcsóbb kölcsönnel segítse, egyben persze feltételeket is szabva az állami gazdálkodásnak.Na most. Lehet, hogy a pénzügyi szakemberek megoldásai nem elég hatékonyak, nem elég jók, de hogy „háttérhatalom”? Magyarország az egész akkori szoctábor rosszallását kivívta, hogy csatlakozott az IMF-hez – de ez a csatlakozás önkéntes volt, mint ahogyan a kiutasítás is az volt pár éve, gazdasági kérdésekben kifejezetten debilnek mutatkozó miniszterelnökünk jóvoltából.
    „Tönkretette a gazdaságot.” Az eu-s tagság nélkül nem négymillió, hanem 9 millió 990 ezer éhező lenne ebben az országban. Egyszerűen azért, mert az 1990-ig a főként, sőt csaknem kizárólag a KGST, és a Szovjetunió piacain, erősen versenykorlátozó helyzetben kurrens magyar termékek összezuhantak e piacok megszűnésével. (Hogy miért volt így, a világhírű magyar kreativitás ismeretében, az külön köteteket igényelne.) Arról már nem is beszélek, hogy az EU-tól kapott sokmilliárd forint nélkül milyen lenne a magyar helyzet. Mert még ha ártunk és kurmányunk semmirevaló stadionokat is épít e milliárdokból, azért jut pár tízezer forint az ezek építésén dolgozóknak. Kizsákmányolás?! Ugyan, nézd már meg, milyen feltételekkel alkalmaz egy multi ma Magyarországon egy munkást, és milyenekkel egy magyar „vállalkozó”!

  • ugyan már, bede nagyjából a kötőszavak szintjén már lebénult, érveid neki magasak, mint lónak a farzseb 🙂

  • István:
    .
    „… túlterheled a jófiút…”
    .
    – Tudom, ahogy azt is, hogy kb. a második bekezdésnél vesztette el a fonalat reménytelenül. De ismétlem, az ilyen kifejtős kommenteket nem az idiótáknak írom, hanem az érdeklődőknek.

  • ELDRAD: „A lista részben OK, de itt pont a lényeg nincs benne”
    Ha a én listámba a „lényeget” bele tudja tenni, nagyon meghálálnám.
    —————–
    Amit ezután ír, megjegyzéseként, annak semmi értelmét nem látom.
    Szerintem, és a történészek szerint, mert írásaikat olvasva tanultam ezt is, minden háború a diplomáciailag megvalósítás nélkül maradt gazdasági és ezáltal politikai cél, érdek, érdekvédelem, területi integritás védelmének, kiterjesztésének és egyéb gazdaságpolitikai elképzelésnek elérésére szolgál – KIVÉVE – ha egy ország hadserege önállóan működik kormányától és a saját „élvezetére” háborúsdit kezd játszani, mert néhány generális unatkozott.
    Amikor a listámba beteszi a lényeget, kérem írjon az én kivételes esetemre is néhány példát, a teljesség kedvéért. Előle is köszönöm.

  • Gyula:
    .
    „…Amit ezután ír, megjegyzéseként, annak semmi értelmét nem látom…”
    .
    – Nem értem, miért, abba a beírásban mindössze a hadviselő felek katonai és a politikai céljai közti eltérésre akartam rávezetni az olvasókat.
    .
    Hogy a háború valamelyik gazdasági, diplomáciai, stb. meg nem valósult érdek folytatása lenne? Hagyományos esetben igen, de az Izrael elleni arab háborúkra, pláne a hatvanhetesre, vagy a hetvenhármasra semmiképpen nem illenek ezek a hagyományos leírások. Hacsak, az arabok részéről nem egy másik nép annihalálását tekintjük „politikai célnak”.
    .
    A globális iszlamista tömeggyilkos terror elleni háborúra sem érvényes semmiféle hagyományos leírás, mivel ott végképp nem gazdasági, politikai, diplomáciai kudarcok/ érdekek/ célok miatt van a háború, hanem a civilizáció fennmaradása miatt.

  • ELDRAD: Fölösleges háborúk céljait elemezni általam, különösen a demokratikus, sikeres Israeli állam védelmét az állati ösztönökkel, humanitás nélkül, életükre törő terroristák ellen.
    Magyarországon a sikeres agymosás révén, valamint a nagymérvű ismerethiány, torz, hazugságok, embertelen, naiv és előítéletekkel teli vélemények alapján ítélik meg a helyzetet, ami divatos a fiatalok körében is.
    Sokak által mindez alá van támasztva az magyar kultúrába ivódott általános anti-szemitizmussal, faji megkülönböztetéssel, ami a magyar társadalomban most állami ösztönzéssel szépen burjánzik.
    Azok az emberek akik évszázadok óta állati sorban tartják a cigányokat, sokan nem tekintik őket egyenlőnek, még csak magyarnak polgárnak sem, azok, akik 600,000 zsidó honfitársaikat, feljelentettek, kiraboltak, begyüjtöttek, megkínoztak, megöltek és/vagy deportálták és a mai napig fikarcnyi felelősséget sem éreznek emiatt rengetegen, sőt ma is szívesen megtennék, nem sokat pofázhatnak, Israel önvédelméről, mert ehelyett van bőven miért szégyenkezniük, nem kicsit, de nagyon.
    Mellesleg, a magyarok nem hajlandók példát venni az USA-ról, miként haladunk az integráció útján, pedig lenne mit tanulni, legelőször is azt, hogy MINDEN EMBER EGYENLŐ, nem csak a koszos bagázs és a Fideszes seggnyalók.
    Israel háborúi pedig életük, létezésük védelmében történik, mértékkel és én 10,000%-ban helyeslem amit tesznek!

  • talalom
    Uram ezeket a gyönyörü tájakat amiket leirt be lehet járni úgy is hogy ne legyünk ennek a rohadt eu-nak a tagjai.Itt kizsákmányolás van nem érti?
    Mi az utolsó szemetek vagyunk az unióban,csak az ólcsó munkaerönkre van szükségük,és hogy értékeinket elrabolják!Hogy is mondta Hofi?”Mama ne álmodozzon,nappal van”

  • Ille István „magát arra sem érdemesítem, hogy gyűlöljem. a gyűlölet ugyanis érzelem”
    Erre csak annyit hogy NULLA érzelem van magában,egyszóval GYÜLÖLKÖDÖ!!!
    „azt azért köszönöm, hogy elismeri, igencsak sokakat – különösen a maga fajtákat – képes vagyok tanítani”
    Hogy maga engem tanitani?Na ezt ne,felejtse el az egészet,de hamar!

  • Gyula Bognar
    „Légy óvatos mit kívánsz, lehet, hogy megkapod!
    Háborúk”
    Honnan másoltad be ezt a sok baromságot?És még hiszel is benne!

  • bede lászló: a logikája teljesen rossz. az érzelem hiánya nem egyenlő a gyűlölettel. xor (hogy ez mit jelent, az magának magas, de segítek: boole algebra) hogy mennyi érzelem van bennem, amúgy sem tudja megítélni.
    ami a tanítást illeti: valóban érdemes a maga esetében elfelejteni. maga túl ostoba ahhoz, hogy bármit is meg lehetne magának tanítani. esetleg, nagy nehézségek árán, késsel-villával enni. 😀

  • Ille István
    Maga rosszabb a rádiónál,a rádiót kilehet kapcsolni,magát pedig nem….csak mondja mondja azokat a nagy marhaságokat….és még hisz is benne :))

  • bede lászló: nem kötelező olvasnia. azon felül, miből gondolja, hogy meg tudja állapítani, marhaságot mondok-e, vagy sem?
    korábban említettem, hogy ne a személyemmel foglalkozzon, hanem a cikkel, de látom, az magának megoldhatatlan feladat, így marad a személyeskedésnél.
    elakadt az xor-nál, igaz? 😛

  • Ille István
    Maga megcáfolja saját szavait 🙂
    nos, ha önkéntes, akkor jobban fel kellene készülnie. tudja, nem az USA határozza meg a kőolaj árát, hanem az OPEC.
    ami a többi zavaros dolgait illeti:
    “befelyezett”
    ha még annyi ezse sincs, hogy oda figyeljen a helyesírás ellenőrzőre, árulja már el, miért is kellene magát komolyan venni?”
    „a logikája teljesen rossz. az érzelem hiánya nem egyenlő a gyűlölettel. xor (hogy ez mit jelent, az magának magas, de segítek: boole algebra) hogy mennyi érzelem van bennem, amúgy sem tudja megítélni.
    ami a tanítást illeti: valóban érdemes a maga esetében elfelejteni. maga túl ostoba ahhoz, hogy bármit is meg lehetne magának tanítani. esetleg, nagy nehézségek árán, késsel-villával enni.”
    Itt maga a cikkel foglalkozott?vagy velem?

  • bede lászló: tudja, quod licet iovi…én magával foglalkoztam, mert nekem lehet 😀
    habár, igaza van, teljesen felesleges. magáé a pálya, lássuk, mit kezd vele – ha már velem nem tud mit kezdeni…

  • Ille István
    „habár, igaza van, teljesen felesleges. magáé a pálya, lássuk, mit kezd vele – ha már velem nem tud mit kezdeni…”
    Na úgy na,látom maga tanulékony,most velem befejezi a párbeszédet,utánna pedig nekifog valaki mást csesztetni!
    Ki lesz a következö?Az aki nemet mer mondani a TANÁR ÚRNAK!!!

  • bede lászló: ezen még dolgozzon egy kicsit 🙂

  • BEDE LÁSZLÓ: „Honnan másoltad be ezt a sok baromságot? És még hiszel is benne!”
    =============
    Megjegyzése egyhén szólva sértés, most már valóban kiváncsi vagyok magára! A baromságot barmok szokják csinálni, nem történészek és intelligens emberek. Én kenddel, mint értelmes ember befejeztem. Maga egyetlen másodpercet sem érdemel tőlem, de másoktól sem. Remélem hamarosan eltakarítják, ahogy a barmok étkezésének végtermékét szokták. Nem a húsra, szalonnára gondolok, hanem amit a földön hagynak maguk után életükben. Конец фильма

  • Gyula Bognar
    Dankeschön Hr.Bognar 🙂
    Ille megbizta hogy válaszoljon helyette?
    Maga se külömb Ille Tanár úrnál 🙂

  • külömb 🙂 noch dazu, dankeschön 🙂 julius jr, megértelek. értelmes ember ilyenekkel nem áll le csevegni.

  • Ille István
    Oda vissza érvényes 🙂

  • bede lászló: rossz perspektívából nézi a dolgokat. megértem. a bányászbéka meglehetősen útban lehet magának.
    javaslom, hagyjuk abba a verbális asszózást. untat, ráadásul maga soha nem győzhet, nekem meg sportszerűtlennek tűnik fegyvertelennel vívnom.

  • Ille István
    Kivánok magának és barátjának Bognár úrnak további kellemes szórakozást!
    Tisztelettel Bede László
    Látja,tudok én tiszteletméltóan is viselkedni 🙂

  • Érdekes volt olvasni a hozzászólásokat.
    Köszönöm mindenkinek!

  • BEDE LÁSZLÓ, más nevén A SZÓRA SEM ÉRDEMES!

  • Régebbi Hír: Nem a témához közei, de ami késik nem múlik. Amúgy sem fontos.
    A lehető legmagasabb szinten fogadták Szijjártó Pétert Washingtonban. A 165 méter magas Washington Emlékmű (Washington Monument) tetején lévő kilátóban a gyorsliftből kilépő magyar külügyminisztert John Long, a toronyőr-század (Obelisk Guard) legmagasabb biztonsági embere üdvözölte.
    Elnézést, hogy ilyen későn közlöm. A múlt hét eseménydús volt, Washingtonban, Israel Védelmi Minisztere Moshe Ya’alon (Nem a HADÜGYminiszter – VÉDELMI Miniszter) szintén meg lett alázva, senkivel sem beszélhetett, kivéve, akit John Kerry nem tudott időben értesíteni a White House portáján. Hazarepült. Repülővel. Kormánya által vett jegyen, Túrista osztályon. Az étkezésért és italokét neki kellett fizetni.

  • Te bede, figyejjé már! Mi lenne, ha erre a két kommentemre:
    .
    Eldrad
    2014 október 24
    5:31 de.
    .
    és
    .
    Eldrad
    2014 október 24
    5:44 de.
    .
    Adnál egy jól összeszedett, elemző választ? De most tényleg összeszedett, leíró válaszokat kérek, OK? Nem egy- két, rosszul megírt, ám teljesen értelmetlen mondatot, és/ vagy sértett, VC felirat szintű kocsmai bölcsességeket?
    .
    Hagyd már ezt a gonosz Istvánt, 🙂 inkább válaszolj nekem. És bizonyítsd be, hogy te igenis több vagy, mint ahogy eddig ezt mutattad – mondjuk, elég hitelesen mutattad, ki vagy és mi, azt meg kell hagyni… na, cáfold meg.
    .
    Na, akkor csupa fül (inkább szem) vagyok.

  • bede f…-szló:
    .
    „..ne legyünk ennek a rohadt eu-nak a tagjai.Itt kizsákmányolás van nem érti?
    Mi az utolsó szemetek vagyunk az unióban,csak az ólcsó munkaerönkre van szükségük,és hogy értékeinket elrabolják!…”
    .
    1, Amennyiben a magyar maffiaállam a kizsákmányoló, akkor tényleg az van, hiszen euromilliárdokat tarhálnak le az EU- tól, amivel aztán nem tudnak elszámolni, és a pénz többségét elnyelik az orbán- banda tagjai és kitartottjai. Ez VALÓBAN kizsákmányolás.
    .
    2, Olcsó munkaerő? Komám, te az életedben nem jártál még Északnyugat- Európában, pláne nem dolgozzál ott (meg szerintem sehol. se). Hadd segítsek, és mondjam el, hogy nincs „olcsó munkaerő”, mert egy adott munkáért ugyanazon a helyen és/ vagy ugyanannál az ügynökségnél ugyanazt a bért kapja az angol, a pakisztáni, a koreai, a magyar, a szlovák – mindenki, beosztástól, pótlékoktól is függően. Hagyjuk már…
    .
    3, Értékeinket elrabolják? Kérem, írj pár ilyen esetet, de ellenőrizhető, szakszerű hivatkozásokkal, forrásokkal alátámasztva.
    (ismétlem: a „haverom mondta”, a „nem mondom meg pedig tudom”, az „ez titkos, nem mondhatom el” (WTF???)és az „ezt mindenki tuggya” NEM számítanak forrásnak).
    .
    Na, bede, akkor egy jófajta szellemi- gazdasági- tudományos- történészi- geopolitikai párviadalhoz mit szólsz? Gyerünk. Aggyá’ nekem!

  • Bede László Megértem, hogy Róna Gyurival nem akar vitatkozni. Én sem akarnék. Oda felkészültség kell.
    Egyszerűbb dolgot kérdeznék. Írország a populista kormányzás miatt, a tönk szélére került. A szabadság kivívása, a Nemzetközösségből történő kilépés után harmadszor. Az EU segítségével hatalmas fejlesztésbe kezdtek. Kulcsrakész ipari parkok, utak, tisztességes adópolitika stb. A fejlődés többször két számjegyű fejlődést hozott. Persze a becsület is kellett. Az áfacsalás a második legkevesebb Európában. Itt nem szégyen a munka. Az utcaseprés sem. MINDEN állást megpályáztatnak, nincs sógor-koma. A gazdasági miniszter is börtönbe kerül, ha kell. Ezred annyiért, mint ami Magyarországon van.
    De a nagy krachban, a bankok itt is elvitték a pénzt.
    Az államadósság 120% lett!!! Több lett a munkanélküli, és csökkentették a fizetéseket. Idén szeptembertől már a felét vissza tudják adni, és öt év folyamán a többit. Az adósságot pedig fizetik vissza, sokkal gyorsabban a tervezetnél. Teleszórták az országot autópályával, és szinte mindent felújítottak EU-s pénzből (is). Pedig sokkal kevesebbet kapnak, mint Magyarország. Adottságai miatt, nagyon hátrányos helyzetű országról beszélünk. Termőföld szinte nincs, a bányászat sem verheti az egeket.
    Az ország „rezsije” a berendezkedés miatt, nagyon nagy. A közlekedés horribilis összegekbe kerül.
    Mégis, a GDP-je vetekszik az USA és Kanada jövedelmével. Ezt is el lehet érni az EU-val, alig 4,5 millió polgárral, melynek többsége kiskorú. Megmagyarázná?

  • Eldrad
    „2, Olcsó munkaerő? Komám, te az életedben nem jártál még Északnyugat- Európában, pláne nem dolgozzál ott (meg szerintem sehol. se).”
    Egy dolgot tisztázzunk,25-ik éve élek nyugat európában (nem észak nyugat)és 25-ik éve van múnkahelyem,még egy napot sem voltam munkanélküli!Érted?Köszönöm!
    Na most elmondom neked hogy az uniónak miért kellettek a kelet európai államok.
    Mielött felvették volna voltak feltételek,amiket ezek az államok még most se tudnak teljesiteni.Mégis felvették öket.Magyarország,Románia,Bulgária Cehország stb.fel lette véve mielött elértek volna egy életszinvonalat.
    Az árak uniósak lettek,a bérek messze nem!
    Na akkor mi van?Bejöttek a múlti cégek,Tesco (magyarországon kereset kb.70-80.000 Ft,nyugaton 5-6 szorosa)és még ráadásul 5 évig adómentesen dolgoztattak,szoval állambácsinak semmi se jött be a kasszába.
    Audi:magyar munkás 120.000 Ft német munkás 2500-3000 €uró.
    Mercedes Kecskemét dettó.
    És igy lehetne sorolni továb,és tovább.
    Ja és politikusaink mondják hogy mennyi múnka jött be nyugatról….de milyen áron?
    Más:az unió ad segélyeket a mezögazdaságnak,de…ö diktál mindent,szoval a magyar paraszt ha pénzt akar kapni,és meg szeretne élni,teljesitenie kell az uniós feltételeket.Igy tönkretette az unió a világhirü magyar mezögazdaságot!

    „Amennyiben a magyar maffiaállam a kizsákmányoló, akkor tényleg az van, hiszen euromilliárdokat tarhálnak le az EU- tól, amivel aztán nem tudnak elszámolni, és a pénz többségét elnyelik az orbán- banda tagjai és kitartottjai. Ez VALÓBAN kizsákmányolás.”
    Nem mondtam hogy Orbán egy talpig becsületes politikus,de legalább megmondja az EU parlamentben az igazát,és kiáll a magyarok érdekei mellett.
    Orbán törödik a külhoni magyarokkal,állampolgárok lehettek.Erre tudom az a válasz hogy az Erdélyi magyarságra csak azért volt szükség hogy többen válasszák a Fideszt!Gyurcsány mit mondott,minek ide székely kapu,nekünk nem kell,egyszóval az elszakitott magyarok Gyurcsány szerint süljenek meg a zsirjukba Romániában.
    A másik nagy gond magyarországon a cigány kérdés.
    A cigány kissebség,ez igy igaz,de a kissebséget miért kell eltartsa a magyar adózó ember?Miért nem megy dolgozni a cigány is (tisztelet a kivétel).
    Elhiheted nekem nem vagyok soviniszta,feketétöl,sárga börüig,és még indián ügyfelem is van,és nem teszek különbséget köztük,legalábbis a becsületesek között.
    Sajnos az egész világ rossz irányba halad,a buziknak egyenjoguság kell,gyerekeket akarnak örökbe venni,és ezeket támogatja a politika,mert hát ök is emberek ugybár!
    Amikor a tévébe megjelenik egy ilyen hülye mint Concita Wurst,a gyerek megkérdezi -te apa ez néni vagy bácsi?az ember nincs mit válaszoljon.
    Ezeket támogatja amerika,az eu,és még néhányan.
    Befejezés ként még annyit hogy azok az úgynevezett „önellátó magyar falvak”na ök jól gondolkoznak,ott van jövö,megtermelnek maguknak szinte mindent,nem génmanipulált szarokon élnek,és Mcdonádszos burgereken.Meg is látszik az amerikaiakon hogy az emberek 90 dagadt.
    Hát ennyi volna,most elmegyek megfejem a teheneket,és a kecskéket mert már a tögyük a földet érik 🙂
    Tudod mit,nincs bal oldal,nincs jobb oldal,csak az emberiség számit,és ha összetartás volna az emberek között,nem a politikával foglalkoznának,akkor nem lenne háboru,nem lenne adósság,nem lennének politikai választások,nem lenne elnyomás,és igy tovább…
    üdv.laci

  • llanfair
    Itt nincs mit magyarázni,mert ezen az oldalon az a lényeg hogy a magyarokat,és Magyarországot lejárassák.
    Mindenki szép,mindenki dolgozik,mosolyog,törekszik,csak a magyarok nem.A magyarok hülyék,lusták sovénok,de azért eltartanak 600.000 lusta cigányt(tisztelet a kivétel)és engedik hogy idegen állampolgárok lakóparkokat épitsenek,hogy minél több idegent behozzanak az országba.
    À hagyjuk,ez mostmár egy lerágatlan csont,amit lehetne fokozni kommentelni éveken keresztül,és akkor is csak a nulláról nullára jutnánk!
    üdv.Laci

  • Ha valaki nem tudja megmagyarázni a gyerekeknek a Concita Wurst jelenséget, az ne csináljon gyereket. Nincs agya a felnevelésére.

  • Gyula Bognar
    Szinte megfeledkeztem magáról,bocsánat.
    Gyula Bogna másnéven KÖCSÖG

  • llanfair”Ha valaki nem tudja megmagyarázni a gyerekeknek a Concita Wurst jelenséget, az ne csináljon gyereket. Nincs agya a felnevelésére.”
    Elmondaná nekem értelmesen hogy ezt maga hogyan magyarázza meg egy teszem fel 7-8 éves gyereknek!
    Na rajta!
    Köszönöm elöre is válaszát!

  • llanfair
    Ja még valami,amikor a búzik leszbik transzvesztiták felvonulnak Budapesten,nyalják falják egymást az utca kellös közepén,tüntetnek a jogaikért,ugye!?
    Az ilyesmit hogyan magyarázza meg egy kisgyereknek?
    Tudja én maradi vagyok,kioktatna kérem?

  • Te bede, te… ha összetartanának a zemberek, valóban remek lenne, de
    .
    – Marhaságokat irkálsz már megint, ezerszer leírtuk, miért. Na, ez egy.
    .
    – Hogy te hol élsz, nem tudom, de ezzel a mentalitással Nyugat- Euban… na mindegy, iskolával kevésbé terheltek ott is vannak. Amúgy te szerintem kamuzol ebben is,. de mindegy. OK, ez a téma kilőve, reménytelen. Vádaskodsz, szöveged teljesen alaptalan, sablonos. A nagyon buta, nagyon műveletlen,és saját hibájukból nagyon lúzer emberekre jellemző siker- és mindengyűlülő rizsát tolod.
    .
    Akkor viszont megismétlem ezt, hátha tudsz rá értelmezhető választ adni:
    .
    Erre a két kommentemre várok értelmes, összeszedett, nem hőzöngő- ki vagyok mi vagyok, „de én ott vótam”- jellegű, stb. beírást. És ha valami vádat fogalmazol meg, legyél jó, és HITELES forrást linkelj hozzá. Szóval, ezekre kellene gyúrni:
    .
    Eldrad
    2014 október 24
    5:31 de.
    .
    és
    .
    Eldrad
    2014 október 24
    5:44 de.
    .
    ?

  • Bede László Nem óhajtom kioktatni. Gyermekemnek elmondtunk mindent, amit kellett, és elmagyaráztunk mindent, amit tudnia kellett. Az olyan természetes dolog, mint a homoszexualitás, leszbikusság, nem igényelnek hosszú magyarázatot. Szerencsére befogadó, intelligens segítőkész ember lett. Minden gyermek más, másképpen kell neki elmondani.
    A maga szülei sajnos hibáztak.
    A gyilkosságokat, rablásokat, és a másság elleni gyűlöletet sokkal nehezebb volt megmagyarázni. Azt is, hogy bizonyos egyedek miért maradnak vissza a szellemi fejlődésben.
    A felvonulás nekem nem tetszik. De megértem, hogy a magaféléket pukkasztják. Időben meghirdetik, nem megyek oda. De sajnos engem a buta korlátoltság jobban zavar.

  • Eldrad
    Egyértelmü,ha valaki veletek nem ért egyet,nem azt fújja amit ti szeretnétek hallani,akkor az hülye,müveletlen,paraszt,idióta stb.stb.
    Ti (tisztelet a kivétel)ti vagytok a megmondó emberek,ti megmondjátok a tutit!
    Az érdekes az hogy itt összegyültök ezen az oldalon,és szidjátok Orbánt,a Fideszt ,és Magyarországot!
    Amerika a jó!Yessss
    Na nyomassátok magatokba a burgert,és a génmanipulált kajátokat!
    Tisztelettel Bede László

  • llanfair
    Sajnos a kérdésemre nem kaptam megfelelö választ!
    Hogy miért?Azért mert maga se tud erre választ adni!
    Semmi kifogásom a buzik leszbik ellen,addig amig a hálószobában maradnak,de amikor kivonulnak az utcára,vagy tévébe szerepelnek,na ez nem normális!
    Lehet hogy én korlátolt vagyok,de viszont ez a betegség(mert ezek az emberek betegek)divat lett,vagy modern!
    Na hat nem szeretnék se divatos,se modern lenni!
    Tisztelettel Bede László

  • Bede László
    2014 október 28
    5:54 de. De. Nagyon sok magyarázni való van. Egy nép csodálatosan élt a lehetőséggel, amivel a felsőbbrendű magyarok nem tudtak. Ennek oka van, és ennek okát én úgy gondolom látom. Én ötven évig éltem ott. Sértődéssel, mellébeszéléssel, üldözési mániával, gyűlölettel és másra mutogatással ezt nem lehet magyarázni. A cigánykérdésre is volt néhány száz év a megoldásra. Ez közös csőd.
    Nem. A magyarok egy része nem hülye, és nem lusta. De ezek nagy része már lelépett. Az ottmaradtak nagy része pedig megvehető, és úszik az árral. Nagyon sok a közömbös. Ez is bűn. Műveletlen, és gondolkodni képtelen birka. Mikor füttyent a kormány, beáll a sorba nyírásra. Esetleg morog a sorban. Várja a sült galambot a kormánytól, aki csak a saját zsebét tömi. Középszerű, erkölcstelen és tehetségtelen vezetőkkel, akik agyonszabályoznak mindent. Így megölik az észt, a gondolkodást. Hatalmuk védelmében karrierista hülyékkel veszik körbe magukat. Most éppen az egyetemekre helyeznek helytartókat. Hát hogyne lenne mit magyarázni.
    A kritikus sosem árt. Ha van aki tükröt tartson, legalább nézzenek bele.

  • bede:
    .
    – Hát, nem tudom, mi ez a génmanipulálz hamburger hülyeség, de úgy éljek, te valamiféle génmanipuláció eredménye lehetsz. Ilyen …ggfej másképp, magától nem tenyészik.
    .
    Hőbörögsz, egyre zavartabb handabandázással keménykedsz, semmire, de semmire nem vagy képes értelmes választ adni (vagy, egyáltalán, választ), hazudozol, marhaságokat röfögsz.
    Gondolkodni nem tudsz semmiről, világról alkotott rémképeid kimerülnek pár, sablonos, eszetlen, falusi kiskoszos kocsma WC feliratait idéző befarcintásból. A magad fajta lelki- szellemi roncsokkal képtelenség társalogni bármiről is, de azt se hidd, hogy hagyni fogjuk, hogy itt hőbörögj.
    .
    Így aztán, nem gondolod, hogy neked itt a vége, fuss el véle, és el kellene tűnnöd a francba? Mert amit művelsz, az kimeríti a trolltevékenység fogalmát. Azért meg előbb- utóbb itt is kivágás jár.
    .
    Hőzöngj az idióta haverjaidnak, ne itt.

  • Bede László A homoszexualitás nem betegség. Az egy állapot. Orvosilag ezt így nevezik. De se így, se ha betegségnek tartjuk, nincs jogunk elvenni jogaikat. A korlátoltság sem betegség, jól gyógyítható művelődéssel.
    Miért is kellene bujkálniuk? Maga nem megy végig az utcán a szerelmével? Nekik miért nem szabad? Maga komolyan azt hiszi, hogy különb náluk, mert nővel fekszik le? Az egész jobbikos bagázst odaadnám egy Csajkovszkijért. Lehet, hogy néhányan divatot csinálnak belőle, de azokat ne keverjük össze egy Alföldi Róberttel. Aki ha tetszik, ha nem, a mai magyar világ egyik legjobb művésze. Jó, tudom, nem magyar.
    Maga túl egyszerűen gondolkodik, és nem viseli el, ha valaki nem olyan mint maga. Rákényszerítene embereket a bujkálásra, hazudozásra. Érdekes felfogás. A szóhasználat szépen mutatja a lelkét. A „buzik”. Ezt bizony primitívségnek mondják. Úgy ítél el embereket, hogy nem is ismeri őket. Gondolom a kéz nélkül született nyomorékot is bujtassák a szülei? Tudja, lányom rendben van. De inkább legyen leszbikus, mint buta és korlátolt ember.

  • Bede László „génmanipulált kajátokat”
    Ez ingoványos terület. Nagyon sokat kutatták, de nem tudják bizonyítani azt, hogy káros. Lehet, hogy káros lesz valamikor, de ezt még senki nem tudja. Miután megváltoztatja a fehérjéket, esetleg lehet vele gond. Esetleg. Az alkohol, a cigaretta, a kábítószer stb biztos káros, mégis él vele az emberiség. Az atomról is láttunk már néhány dolgot. Az Astoria levegője is megérne egy misét. Mégis az fáj, ami nem biztos, hogy árt?

  • llanfair: nem igazán értem én ezt a génmanipulációt. nem arról van szó, hogy több termés az eredménye? a több termés meg az éhezés ellenszere? több rizs, kukorica, gabona, köszönhetően a génmanipulálásnak, ráadásul ellenállóbbak is, olyan nagy baj? vagy csak gazdasági harcról van szó?

  • Ille István Belenyúlnak rendesen a belső elrendezésbe. Egyik oldalról csodálatos, mint sorolod. De a fehérjék és egyebek megváltoznak, és az emberi szervezet nem a megszokott fehérjéket kapja. Ebből esetleg lehetnek később gondok, de nem tudunk arról, hogy ezt tudják is bizonyítani. Az emberi szervezet azért már sok minden változáson ment át, Ádám és Évától. Mindet kibírta. Mint tudjuk, a világ tele van sugárzással. TV, rádió, internet, távirányítók, GPS, radar, telefon. Ezek behálózzák a földet. Erre is mondanak minden rosszat, de nem tudják még bizonyítani. Használni valószínűleg nem használ a szervezetnek. De az nem jelenti, hogy árt.
    Az is ellenmondás, hogy az átlagéletkor nő, és a rohadt nyugaton a legmagasabb. Az viszont nem számít, hogy Magyarország az egyik legstresszesebb ország, és mint tudjuk, a stressz az egyik leggyilkosabb dolog a világon. Valamit mindig lehet adu ásznak használni. Most a génterápia van soron.

  • Bede László

    2014 október 28
    11:11 de.

    Nos „Egyértelmü,ha valaki veletek nem ért egyet,nem azt fújja amit ti szeretnétek hallani,akkor ” meglátásoddal az a gond, hogy megakadályoz abban, hogy gondolkodj. A „csak a Fidesz” jelszavad körüljárása még nem rosszindulat, még akkor sem ha nem esik jól! Az hogy te erre fröcsögő vagdalkozással reagálsz az meg ok a körberöhögésedre! =))
    S végül egy tanács: ha igazán jól akarsz teljesíteni egy kicsit több zsidózás sem árt!

  • llanfair
    „Én ötven évig éltem ott. Sértődéssel, mellébeszéléssel, üldözési mániával, gyűlölettel és másra mutogatással ezt nem lehet magyarázni. ”
    Csak annyit tudok hozzáfüzni hogy elég késöre jött rá ha ötven évre volt szüksége amig rájött hogy gyülölik,üldözik,mutogatnak magára stb.

  • Eldrad
    „de azt se hidd, hogy hagyni fogjuk, hogy itt hőbörögj.”
    Meglátásom szerint Te höbörögsz,és úgy érzem hogy annyira felhúztad magad miattam,hogy már attól tartok hogy infarktust kapsz!
    Csak nyugi,itt csak beszélgetünk,azért mert nem vagyok veled ugyanazon a véleményen ne mérgelödj,és ne bódogtalankodj :)Lehet hogy ezt a szót nem érted,na de mindegy :)Tudod én nem szeretek nyalni senkinek,megmondom a véleményem bárkinek,ha tetszik ha nem!
    Ne höbörögj embör!
    Üdvözöllek Bede László

  • llanfair
    „Miért is kellene bujkálniuk? Maga nem megy végig az utcán a szerelmével? Nekik miért nem szabad?”
    Félreértett!Nem azzal van bajom hogy buzik vagy hogy ne legyek sértö „homoszexuálisak”,hanem azzal amikor felvonulnak,és követelik az egyenjoguságot,és közbe nyalják falják egymást,gyerekek idösek és mindenki szemeláttára.
    Hogy otthon a hálószobájukba mit csinálnak az legyen az ök bajuk,csak ne a nyilvánosság elött csinálják.Ennyi.

  • RonaGyuri
    „S végül egy tanács: ha igazán jól akarsz teljesíteni egy kicsit több zsidózás sem árt!”
    Zsidózás?Te honnan tudod hogy nem vagyok zsidó?és Te vagy a gój!Vagy esetleg forditva is lehet?
    Látom ezt a mondatodat provokációnak szántad!Tévedtél,nem találtál ebben az ügyben az emberedre!
    Sose különböztettem meg embereket nemzetiség,börszin,vagy vallás miatt!
    Tudod van jó magyar is,és rossz magyar is,de ez ugyanúgy érvényes más nemzetekre is,még a zsidókra is!

  • Bede László

    2014 október 29
    4:18 de.

    Sajnos zsidóból is sok féle van, pl. Tompika, meg szép számmal vannak ma is a Heraus-mit-uns hívők.
    A javaslatom annak szólt, hogy kicsiny hazánkban,ha igazán eredményt akarsz az Isten-adat népnél, mely… legalább egy kis orsimogatás mindig kell a mondókához! =))

  • Bede László
    2014 október 29
    3:52 de. Ez a hozzászólása most elég ostobára sikeredet. Igen, akkor érett meg az idő a lépésre. Az ember felelősséggel tartozik másoknak. Nem csinálhat mindig azt, amit akar. Ez egyszerű. Nekem.
    Nem írtam, hogy üldöztek. Sőt, nagyon jól éltem magyar viszonylatban. De ez kevés ahhoz, hogy jól érezzem magam. Magát érdekli egyáltalán az írott szó, vagy csak leírja ami a fejébe ötlik minden alap nélkül?
    Értelmes válasz nincs, semmire nem válaszolt. Nekiáll jópofáskodni, gúnyolódni mert képtelen válaszra? Tegye. De akkor mit is keres itt? Bosszantani akar minket? Engem már nem tud.
    Oly szomorú, hogy minden jobbikos ide jut, mikor értelmesen kellene írni. Elég erős jellemrajz a baráti köréről.
    A felvonulásról leírtam véleményemet. Évente egyszer két óra. Ne legyen ott, nem fogja zavarni. Senkit nem bántanak. A homoszexualitás nem fertőz. Nem hiszem, hogy az a két óra olyan probléma, mert máshol kell lenni. Engem a városi futkosás idegesített, mert futni nem aszfalton kell. Mégsem akartam őket elpusztítani. Nem mentem arra, és kész.

  • llanfair: ez a lényeg. ha köztudottan látványos pride felvonulásról van szó, akkor, biza, nem kell arra menni, se öregnek, se gyereknek, ugyanis demóról szól az egész.
    mindamellett érdekes módon a berlini, londoni, skandináv pride-okon a bede-félék nem hisztizik tele a médiát, pedig gondolom, ott is vannak hasonlóan gondolkodók.próbálnának meg OTT tojást dobálni!
    visszakérdezek: amikor a lajbisok, pincéregyenruhások, terepszínű honvitézek vonulnak, az, ugyan, milyen reakciót vált ki a jóérzésű emberekből?

  • llanfair
    „Oly szomorú, hogy minden jobbikos ide jut, mikor értelmesen kellene írni. Elég erős jellemrajz a baráti köréről.”
    Amióta irogatok erre az odalra,voltam én már fideszes,jobbikos,meg minden rám lett hordva,pedig se jobbikos se fideszes nem vagyok.
    Próbáltak már provokálni hogy zsidózzak,sikertelenül.
    Cigány,és zsidó jóbarátom is van,akikkel tudom osztani véleményemet,kölcsönösen tiszteletbe tartjuk egymás véleményét,jelzem sokmindenbe egyetértünk,de van amibe nem.És nincs semmi gond,nem köveznek meg,és én se öket.
    De hat ezek az emberek nem egyoldaluak,nincs feltéve az ellenzö nekik mint a lovaknak,látnak jobbra is balra is.
    Szoval ha maga bennem egy sovén fasiszta jobbikos nácit lát,hát uram akkor téved,de nagyot!
    Emberek vagyunk mindannyian,csak a véleményünk különbözö!
    Annyira nehez ezt megérteni?
    Tisztelettel Bede László

  • bárkinek és mindenkinek!

    A KMH moderálási szabályzata mostantól olvasható a főoldal fejlécében található impresszum alatt!

  • Ille István
    „mindamellett érdekes módon a berlini, londoni, skandináv pride-okon a bede-félék nem hisztizik tele a médiát”
    Ille úr nyogodtan irhatja direktbe nekem is,ne kerülgesse mint a macska a forró kását!
    „amikor a lajbisok, pincéregyenruhások, terepszínű honvitézek vonulnak, az, ugyan, milyen reakciót vált ki a jóérzésű emberekből?”
    hat azok a lajbisok szeretnének valamit tenni a hazájukért,nem akarnak még egy trianont hogy mégjobban szétrabolják Magyarországot!

  • bede lászló: ha kérhetem, ezt ne hozza fel védelmére! akadt eddig is olyan hozzászóló, aki azt állította, hogy van cigány, meg zsidó barátja is (mondjuk, ezt a maga esetében, hozzászólásainak fényében erősen kétlem), azután a második körben kiderült, hogy éppen ellenkezően, gyűlölik őket, a harmadikban pedig, hogy embernek is alig minősíthetők.
    avagy véleménykülönbségnek minősít egy ilyen kommentet:
    „barom cigany bogdan geza a felzsido korcs keverek adam krisztina buzi szerzoje” ?
    szóval, ha kérhetem, ne bújjon a mögé, hogy „emberek vagyunk mindannyian”.

    vállalja fel önmagát – eddigi megszólalásai során bármelyik, maga által felsorolt jelző illik magára – és vezesse elő, miben is tévedünk magát illetően?

  • bede lászló: maga még csak a közelébe se kerülhetne egy ilyennek, tehát minek írnám direktben? viszont maga félék – az ilyen műhisztizők – biztosan vannak arrafelé.
    mondja, mégis, mit tehetnének hazájukért? mert mintha a szervezeti szabályzatukban, tevékenységi leírásukban semmi ilyesmi nem lenne benne foglalva (mivel semmi ilyesmijük nincs nekik, csak zavaros ideológiájuk).
    trianonról keseregni az európai unióban? badarság.
    arról fantáziálni, hogy szétdarabolják magyarországot? badarság.
    elárulná, hogy’ is menne? románia vinné a tiszántúlt, ausztria a dunántúlt, szlovákia az északi megyéket, szerbia a délieket, nekünk meg maradna a duna-tisza köze, székesfehérvár fővárossal?
    mondja, észnél van maga, amikor ilyen marhaságokat hoz elő? hol, melyik szerveződésben tanítják ilyesmire magukat?

  • Bede László Az, hogy mit tart magáról, az most mindegy. Gondolatai a jobbik gondolatai, igaz, sokban fedi a fideszt. A következtetést vonja le maga.
    Semmi közöm, más véleményéhez. Ez az én véleményem és sajnálom (?) ha nem tetszik magának. Nagyon sértődékeny. Örülök, hogy barátai ennyivel értékesebbek nálam, de ettől még nem esek kétségbe. Ha valami valaminek látszik, akkor az az is. Legfeljebb még maga előtt is titok.
    Megint nem válaszolt semmire, megint nem mondott semmit. Helyette támad.

  • Bede László „hat azok a lajbisok szeretnének valamit tenni a hazájukért,nem akarnak még egy trianont hogy mégjobban szétrabolják Magyarországot!”
    Jó szöveg. Ha jót nem tudnak csinálni, tehát rosszat csinálnak?
    Most éppen azt csinálják, amiért már volt két világégés. Okos dolog? Szerintem nem. Tíz perce tagadta, hogy jobbikos gondolkodású. Most kiáll mellettük. Akkor mégsem a barátain van a szemellenző, kedves uram? Most éppen szétrabolják az országot. De mert magyarul beszélnek, akkor jó? Maga tudja.
    Sajnálom. Szomorú hírt kell közölnöm. Maga jobbikos gondolkodású. Békéljen meg a gondolattal. Kellemetlen?
    Kérném, ha egy szemellenzős állathoz hasonlít, akkor ne írja alá, hogy tisztelettel. Arcátlan.

  • Ille István
    „trianonról keseregni az európai unióban? badarság.”
    Na ez a badarság amit maga ir!azt akarja mondani gondolom hogy igy vagyunk erösek,közösen sikerülni fog.
    Ja,az olyanok mint Ön is Európai egyesült államokra vágynak.Na még csak az hiányzik nekünk.
    Hallotta már azt hogy „közös lonak túrós a háta”
    Na hat az unióban már mindenkinek túrós háta van.
    Csak azok az emberek védik az uniót akiknek érdekük,valószinü maga is ezért ennyire unió párti.
    Ille úr,én még max 3-5 évet adok az uniónak,és az €urónak,és megszünik,akkor majd a rend helyre áll.

  • llanfair
    A lajbisnak a jobbikhoz semmi köze,remélem ennyit tud maga is.
    „Maga jobbikos gondolkodású. Békéljen meg a gondolattal. Kellemetlen?”
    Egyáltalán nem kellemetle mert nem vagyok jobbikos,úgyhogy ezzel nem sértett meg mert nem ez a valóság.
    ” Ha jót nem tudnak csinálni, tehát rosszat csinálnak?”
    Már irtam,a Magyar nemzetérdekeiben szolgálnak!mi rosszat tettek?Példa?Na de ne az ATV hireiböl,mert akkor nácik,sovénok,fasiszták,ezt a mesét már ismerem.
    „Most éppen szétrabolják az országot. De mert magyarul beszélnek, akkor jó? Maga tudja.”
    Ki rabolja szét az országot a lajbisok?
    Ha politikusokra mondana megértem,jobb oldal bal oldal egyformán lpnak.

  • bede lászló: na, ezen dolgozzon +1kicsit…maga szerint az unió megszűnésével határrevíziót követelhetünk? mégis, hogy’ gondolja? visszaállítani a trianon előtti határokat? tessék már mondani, mivel? erőszakkal? a magyar gárdával? ne komolytalankodjon már ezzel a trianon dologgal, mert kezdek kételkedni a józan eszében! mit kezdenének utána a lepusztult kárpátaljával, a sovány felvidékkel, a komolyabb infrastruktúra nélküli erdéllyel, ez erősen nacionalista és soviniszta délvidékkel?
    az unió pénze nélkül magunknak sincs semmink, hogy’ a bánatba ne rokkannánk bele a határok visszaállításába? ja, hogy majd putyin jól megfinanszírozza a maguk lázálmát!
    hát persze, ő már csak olyan.
    azt sem gondolom, hogy olyan képzettsége, ismerete és tudása lenne, ami arra predesztinálja, hogy meg tudja határozni az unió jövőjét.
    azon felül a tészta, amit a kedves mamája maga elé tesz, na, az túrós. a közös lónak túros a háta.
    egyet kérdezek magától, és utána megígérem, békén hagyom, amúgy is untat már a magával folytatott, teljesen értelmetlen csevely, ami semmilyen intellektuális kihívás elé nem állít:
    itt küzd napok óta, össze-vissza hordva zavaros eszméket, brossuraszövegeket citálva. magának mi vagyunk az ellenségei, és nem a hatalom? mert nem mi tesszük olyanná az országot, amilyen! miért nem orbán fórumán agitál? miért nem arrafelé dübörög? azon felül, ha egy országnak tucatnyi nemzet- és honvédő szerveződésre van szüksége, nem gondolja, hogy ott komoly gond van az országgal és annak vezetésével? hozzáteszem: talán még a népével is…

    a jövőt illetően, ha szabad javasolnom, ne próbáljon meg helyettem gondolkodni és meghatározni, mi is az érdekem. nem igazán megy az magának.

  • llanfair, azt javaslom, hagyd békén te is ezt a szerencsétlent. már tényleg nem tudja, mit beszél. túl sokat foglalkozunk vele, még a végén azt hiszi, hogy ér valamit. rohadtul izzadságszagú már a dolog.
    azon felül szétoffolja a topikot.

  • Bede László Ha az unió elesik, az a maguk fajta kerékkötőknek lesz köszönhető. Legyenek bármely nemzet tagjai. Rombolni mindig könnyebb, mint építeni.

    Ille István Értettem

  • Ille István
    „maga szerint az unió megszűnésével határrevíziót követelhetünk? mégis, hogy’ gondolja? visszaállítani a trianon előtti határokat? tessék már mondani, mivel? ”
    Félre értett vagy félre akar érteni.Nem a trianon elötti határokra gondoltam,a mostani határokra.
    Tudom Ön nem szeretné ha visszaállittanák a trianon elötti határokat,ebbe biztos vagyok.Egyetértünk ugye?
    „hogy majd putyin jól megfinanszírozza a maguk lázálmát!”
    Putyin rendbe rakta Oroszországot,egyszóval rend van,müködik a gazdaság,jól élnek az emberek.Putyin az egyetlen tökös Politikus a világban,aki megmutatta,és megmutatja hogy Amerika semmit se tud csinálni ellene!
    Inkább Putyinnal paktálni mint a háborus bábu Obamával.
    „azon felül a tészta, amit a kedves mamája maga elé tesz, na, az túrós”
    A maga mamáját én nem emlegettem,kérem az ilyesmit hagyja ki a játékból!!!
    „magának mi vagyunk az ellenségei”
    Senki se ellenségem innen,még maga se!
    „miért nem orbán fórumán agitál?”
    Ott is szoktam,mondtam semleges vagyok,nekem nincs se jobb se bal oldal,nem vagyok egyirányu mint maga.
    „azon felül, ha egy országnak tucatnyi nemzet- és honvédő szerveződésre van szüksége, nem gondolja, hogy ott komoly gond van az országgal és annak vezetésével? hozzáteszem: talán még a népével is…”
    Bizony komoly gond van az országgal,de ezt le kéne ellenörizni visszamenöleg 24 évet
    A néphez Ön is meg én is hozzátartozunk
    „a jövőt illetően, ha szabad javasolnom, ne próbáljon meg helyettem gondolkodni és meghatározni, mi is az érdekem. nem igazán megy az magának.”
    Hogy maga helyett gondolkodni?isten örizz,én csak saját magam helyett gondolkodok
    Szebb jövöt!

  • bede lászló: komoly szövegértési gondjai vannak. a túrós tészta került emlegetésre 🙂
    mivel az, hogy gondolkodna, barokkos túlzás, a magam részéről lezártnak tekintem a párbeszédet.
    szebb jövőt! magára fér!

  • http://www.infowars.com/george-soros-calls-for-war-with-russia/
    Ennek az embernek a magyarok mentették meg az életét a haláltábortól!

  • bede lászló: a MODEM alapján felszólítom, hogy hagyjon fel a propagandatevékenységgel!
    előző hozzászólását ennek alapján már töröltem.

  • Ille István
    Tudja mit,ezen az oldalon magáé a hatalom,és erö,töröljön csak mindent ki amit csak akar.
    Ezek a dolgok fentvannak a világhálón,mindenki látja és olvassa,maga meg kitörli.
    Befejeztem végleg,megismertem magát,és néhány társát!

  • Bede László

    2014 október 30
    2:33 de.

    Hogy honnan és kit idézel, az minősít téged!
    A rend kedvéért: „a magyarok ” még tőled is mértes csúsztatás. Egy ember! Amiből – ha közel sem annyi, mint kancsimancsi az olimpiai bajnok történelem-hamisító hablatyol – azért akkoriban akadtak!

  • bede lászló: örültem a szerencsének 😀

  • Ille István
    „a MODEM alapján felszólítom, hogy hagyjon fel a propagandatevékenységgel!”
    Ja ezt el is felejtettem PROPAGANDATEVÉKENYSÉG tipikus bal oldali szöveg!
    Hát ha az ember feltesz egy linket a zsidókról vagy amerikaiakról,ahol megmondják a valóságot,az már PROPAGANDISTA
    Ezen jót nevettem,hogy mennyire félnek egyesek a jövötöl!

  • Bede László A maguk szerinti igazságot, sajátos szemszögből. Azért az más. Joggal félnek a jövőtől. Mikor ilyen „jobboldali” bagázs van hatalmon, és még rosszabb készül a hatalomátvételre, akkor bizony jogos a félelem. Bár én a félelem szó helyett az aggódást használnám. Félni maguknak van okuk, mint mindenkinek, aki maga alatt vágja a fát. Illével csak keveset találkoztam, és nem is volt mindig felhőtlen a kapcsolatunk, de félni nem láttam.

  • llanfair: az a hatalomátvétel még arrébb van. bár a karámból uniszono birkabégetés hallatszik ki, azért a vezérürü lecserélése nem olyan egyszerű dolog 🙂
    amúgy meg: félni? ezektől? ugyan, kérem…

  • Ille István Hát ha nem láttam volna, hogy ezt a fideszt újra megszavazzák, én sem hittem volna. De most már minden rosszat eltudok képzelni.

  • Bede László

    llanfair
    Ember maga nagyot téved,én 25-ik éve nyugateurópába élek,nincs mitöl féljek,vagy aggódjak!
    Esetleg a mgyar honfitársaim miatt aggódok,de én biztonságban vagyok.
    Ezek a hülye amerikaiak hiába próbálnak nyomást alkalmazni Orbánra,nem fog nekik meni 🙂
    Ja,és a seggnyaló hazaáruló Gyurcsány követeli az uniós szankciókat.Ez a hazafi!

  • Bede László Tudom, már írta.
    Az, hogy ki a hazaáruló, arról nem nyitnék vitát.
    Hülye Amerikaiak? Mennyi időbe telne, ha meg akarnák folytatni az országot? Nem szeretném kipróbálni. De látom jó magyar maradt, mindenki hülye. Valahogy az a sok hülye mégis jobban él, mint a szuper okos magyar.
    A seggnyaló és hazaáruló magyarázatra szorulna. Ha magától nincs a Fideszben annyi, hogy becsületesen kormányozzanak, valakinek tennie kell ellene. Kinek jó, hogy kapjuk az eurómilliókat, és az tűnik el a fideszes zsebekben? Igaza van Gyurcsánynak, ha nem az országra fordítják, egy petákot sem nekik. Akkor most hazaáruló vagyok? Nem gondolhatja komolyan.
    Már nincsenek meg hazaárulás nélkül. Hazaáruló ez, hazaáruló az…. Mint az óvodában. De aki eladósítja Magyarország népét Putyinnak 30 évre, az hazafi? Olvasta a feltételeket? Esetleg az, aki a magyarok harmadát kikergetné az hazájából?
    Komolytalan ember maga!
    Komolytalanságát jelzi, hogy nem óhajt visszamenni a Kánaánba, mint jó hazafi, hanem kínlódik tovább a sok hülye között.
    De persze tévedhetek, mint írta ember vagyok.

  • llanfair
    „Mennyi időbe telne, ha meg akarnák folytatni az országot?”Ebböl a mondatából is kitünik hogy arra utal,hogy az amcsiknak mindent szabad!
    „Valahogy az a sok hülye mégis jobban él, mint a szuper okos magyar.”Ebbe egyet értek,de ne feledje,nekem nem az amerikai nemzettel van a bajom,hanem a politikájukkal!
    „Igaza van Gyurcsánynak, ha nem az országra fordítják, egy petákot sem nekik. Akkor most hazaáruló vagyok? Nem gondolhatja komolyan.”
    És ezt mégis ki érzi meg?Hát nem a politikusok az biztos,a nép csakis a nép érzi meg.Ezért neveztem hazaárulónak Gyurcsányt!
    . „De aki eladósítja Magyarország népét Putyinnak 30 évre, az hazafi? Olvasta a feltételeket?”
    Ebbe egyetértek,de inkább Putyinnal paktáljon mint Obamával,de az lett volna a legjobb ha ezt nem viszi véghez Orbán!
    A friss hirekböl gondolom tájékozódott,látja a Brittek ki szeretnének lépni az EU-ból.Egyszer csak elkezdi valaki,aztán a többi folytatja.

  • Bede László A Brit kilépésnek más okai vannak. Jó gazdaság, pozitív befizetéssel. A pénzüket pedig elherdálják a Orbán kormányok. Nekem sem tetszene. Az angolok még mindig a világ urának képzelik magukat.
    Nem tetszik nekik, hogy Merkel hordja a nadrágot. Az angolok mindig szeretik azt hinni, hogy elég angolnak lenni. Már rég nem elég. Ha kilépnek, az nagy gazemberség lenne a skótokkal szemben. Nem szakadtak el, és ebben benne volt, hogy nem tudnak visszalépni az unióba. Ezek után kivinni őket, aljasság.
    A bevándorlók is zavarják őket. Rengeteg senkiházi ment ki, munka nélküli megélhetésért. A bűnőzésből is kiveszik a részüket rendesen.
    Ők a csibészek bevándorlása ellen vannak. Teljes joggal.
    Obama ellen beszél, Putyin mellett. Miért nem keletre disszidált? Még megteheti, ha annyira tetszik Putyin. Egy hét után visítva szaladna haza. Putyin mellett érvelni annyira értelmetlen, hogy nem is veszem komolyan. Értelmes ember nem akarhat Oroszországban élni. De ha meggondolom, csupa tisztességes háborút folytatott. Jaaa. Neki szabad?
    Abban a mondatban nem az van, hogy az amerikaiaknak mindent szabad. Az van benne, hogy megtehetik, ha akarják.
    Ha kiállok a saját súlycsoportomban, férfi vagyok. Ha egy-két súlycsoporttal feljebb, akkor bátor férfi vagyok. Ha nekiugrok Fekete Lacinak, akkor komplett hülye vagyok.