Terror Kanadában: Iszlamista volt az ottawai merénylő

2014 október 22 10:11 du.21 hozzászólás

Michael Zehaf Bibeau Québec városban született 1982-ben, de pár évvel ezelőtt áttért az Iszlám vallásra. Zehaf Bibeau szerda reggel megölt egy 24 éves katonát Kanada belvárosában és berontott Kanada parlamentjébe, ahol kis híján parlamenti képviselőket és minisztereket lőtt le. A kanadai hatóságok lényegében semmit sem mondanak a merénylőről, de az amerikaiak máris közzétették mindazt, amit ők tudnak az elkövetőről, akit végül a parlament folyosóján öltek meg.

Michael Zehaf Bibeau, az ottawai merénylő.

Michael Zehaf Bibeau, az ottawai merénylő.

Zehaf Bibeau-nak hosszú bűnügyi múltja van, bár eddig egyik eset sem kapcsolódott a terrorizmushoz. Amerikai nemzetbiztonsági információra hivatkozva hozta le az Egyesült Államokbeli CBS televízió, hogy Zehaf Bibeau Montreál Villery-Park Extension kerületében élt 2004 és 2006 között. 2006-ban Marihuána-forgalmazás miatt indítottak ellen eljárást Montreálban, aztán egy phencyclidine nevű drogot találtak nála, ami miatt 60-napot töltött börtönben. Zehaf Bibeau az Ottawa melletti Aylmer nevű, 40 ezer lakosú településre költözött (ami lényegében Ottawa egyik külvárosa), aztán pedig British Columbiában is élt. Vancouverben egy rablás miatt indítottak ellen eljárást.

A The Globe and Mail című kanadai lap szerint, miután Zehaf Bibeau a Muszlim vallásra tért át, a kanadai hatóságok elvették útlevelét, mivel attól tartottak, hogy nagy valószínűséggel Szíriába készült, hogy az ISIL (Iszlám Állam) nevében harcolhasson.

Az RCMP megerősítette, hogy jelenleg 90 kanadai állampolgárt tart számon a kanadai elhárítás, akik az ISIL-hez kapcsolódnak.

Zehaf Bibeau esete Martin Rouleau-éhoz hasonlít. Rouleau áttért a Muszlim hitre és Ahmad LeConverti-re változtatta nevét. LeConverti a Québec tartománybeli St-Jean-sur-Richelieu-ben ölt meg egy kanadai katonát 2014 október 20-án, nevezetesen az 53 éves Patrice Vincent-ot. Aztán LeConvertit a helyi québeci rendőrség lőtte le. Úgy mint Zehaf Bibeau, LeConverti is Szíriába készült.

Közben a kanadai katonák életében egy fontos változás következett be a szerdai ottawai merényletek után. Ezentúl katonáink nem hordhatják többé nyilvános helyen egyenruhájukat, hanem biztonsági okokból civil ruhába kell, hogy öltözzenek.

Érdemes megnézni ezt az igazán hajmeresztő videót, ami ma a kanadai parlamentben készült, a lövöldözés alatt. Többszáz parlamenti képviselő élete forgott kockán…

21 hozzászólás

  • Oh tolerancia? nagyon óvatosan kell fogalmazni, mert rögtön az lesz, hogy nem vagyok eléggé demokrata, pedig valami módon a „démos crácia” eredeti jelentéséhez kellene -valami módon- visszagyalogolni, az, hogy minden szabad az sohasem volt és sohasem lesz igaz! sajnos azt kell mondanom, hogy minden olyan -bármi is lett légyen a neve- ami hitre alapul, azaz semmi: ZERO bizonyíték „alapján” el kell vagy el akarja hinni bárki (valakik) a bármit az lehetővé teszi azt ami ma meg előtte és ami utána fog történni…rengeteg fölösleges halálesetet értelmetlen áldozatot el lehetne kerülni az ideggyógyászati intézetek hatósági jogkörre emelésével (meg kell oldani a jogi alapját, van neki!!!!) és újra nyitásával ki lehet szűrni azokat az egyedeket akik nem alkalmasak a társadalmi együttélésre nagyon sokféle okból, és ezeket kezelni (családi tapasztalat, a születet epileptikus, skizofrén egyed a családot tönkretette addig a pillanatig amíg ki nem lett emelve és a gyógyintézetbe zárva, ahol szakemberek kezelni kezdték és kb 90 nap műlva találkozhattunk egy új emberel aki tudott mosolyogni és egészen addig eljutott, hogy felismerte mit művelt és annak milyen borzalmas hatása volt az egész környezetre, a görcsösen „betegen” reagáló emberből lehetett egy normálisat csinálni ami neki magának is jó volt nem is beszélve a környezetéről…ezek a hívő akárkik akik bűnözéssel keresik a mindennapijukat (ez nem kiszűrési ok a demokráciában?) orvosi felügyeletre is szorulnak, kényszerrel…fel vagyok készűlve azon vélemények fogadására amelyek engem ítélnek az esemény helyett..sajnos…dehát évekkel ezelőtti megfelelő intézkedéssel elkerülhető lett volna mindez és sok minden más is

  • no, azért nem ártana különbséget tenni az iszlám, mint vallás és az iszlám, mint hatalmi, hódító szervezet, államforma között.
    http://iszlam.com/iszlam-az-elet-vallasa/iszlam-alapismeretek/item/44-az-iszlam-ot-pillere szerint az iszlám vallásként semmilyen módon nem ad alapot a terrorizmusra.
    akkor, talán mégsem magával az iszlámmal van a baj?

    ott van a másik fogalmi zavar: muszlim, ami nem más, mint az iszlám vallás követőinek elnevezése. ugyanaz, mint az iszlám, csak többféle néven ismert (mohamedán, moszlim/ muszlim). az iszlám vallás követői, a muszlimok abban hisznek, hogy a Korán Allah tökéletes és öröktől fogva létező szava.
    a muszlimok szó szerint veszik és szigorúan betartják ezt az öt pillért, és a paradicsomba hitük szerint az ezeknek való engedelmesség révén juthatnak be.
    most akkor, hogy’ is van ez? miként lesz ebből erőszakos, életellenes hódítás? az IS követői akkor hogyan fognak a paradicsomba jutni?
    az iszlám éppen olyan egyisten hívő, mint a katolicizmus, vagy a buddhizmus, mi több, mindhárom a maga istenét tartja egyedülinek. a történelemben, érdekes módon, se a budhizmus, se az iszlám nem térített erőszakkal, amit a katolicizmusról nem igazán lehet elmondani…

  • Ille István Sajnos ellentét van köztünk. Ebből a szempontból mindegy, mit tanít az iszlám. A vezetőik nem tudják, és nem is akarták garantálni a békét. Most, hogy őket is veszélyezteti, most szólalnak fel ellene. Idáig nem volt gond, hogy svédben zaklatják a zsidókat, Londonban zaklatják az angol hölgyeket a ruhájuk miatt stb. Nem volt nagy gond a háború sem, ha más vallásúak ellen volt. Nem tudnak (akarnak?) mit tenni a radikálisok ellen, de Törökország nem is akar. Ahova beteszik a lábukat, a magukénak nyilvánítják, és szó sincs együttélésről. Ha a befogadó ország védekezni akar (Svájc), hatalmas lázadást szítanak ellene.
    Volt egy kedves vallástalan kollégám. Sikertelen magánélet és sikertelen munkahely. Ehhez egy nagyon előnytelen külső. Egyszer csak megjelent a Bartók Béla úti imaházban. Tökéletes alany, bármire.
    Hiába nemes az iszlám, ha rosszra használják. Meglehet magyarázni a kanadai katona családjának? Nem hiszem.
    A Bibliát is sokféleképpen lehet magyarázni. Mindent lehet máshogy értelmezni, és felfogni úgy, hogy az az egyetlen helyes út. Minden kérdés megoldása újabb kérdéseket vet fel. Ez a nagy megértés elvezetett az Iszlám államhoz. Mi kell még az ébredéshez? Te a fogalmakat értelmezed, ők az iszlám zászlaja alatt „tömeggyilkolnak”. Most szerintem védekezni kell, nem értelmezni. Persze, ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel. De minden nap késedelem ezrek életébe kerül. Most folydogál a harc, de ha sikerül (nagy áldozatokkal) megnyerni a csatát, visszatér minden a régi békésebb (?) hatalomátvételre. Ha nem sikerül? Már Budát is így foglalták el. Beszivárogni és elfoglalni. Tanulni kellene Svédország esetéből. Minden terrorcselekmény a nyugat liberális bevándorláspolitikájának visszaéléséből fakad.
    Liberális barátomtól csak a panasz jön. A nők semmibevevése, megerőszakolása, zsidók bántalmazása…..
    Hiába szép egy Rodin szobor, ha arra használom, hogy fejbe váglak vele. Persze tudom, nem egyszerű a megoldás, nem is értek hozzá. De a liberális megoldás itt nem működött. Nem is fog.
    Én liberális vagyok. De a liberalizmus a világ legbutább „vallása”.
    A nem liberálisok kifordítják, és ellenünk fordítják. Gyakorlatilag védtelenül állunk az ellenünk acsarkodok körében.
    Az iszlám nem térített erőszakkal? Most éppen azt csinálják. Van aki szerint ők nem iszlamisták. A saját nézetük szerint azok. Meggyőzöd őket? Igaz, nem nagyon térítenek, inkább tisztogatnak.
    Nagy baj van, szavakkal nem megoldható baj.

  • Ille István

    2014 október 23
    2:13 de.

    Bocs István némi árnyalatnyi eltérés van az értelmezésünk között.”az iszlám nem térített erőszakkal” írod. Ez így azért nem igaz. Természetesen nem tagadom, hogy szervezettségében, intézményrendszerében nagyon eltér – mint nagyon sok másban – a katolikus egyház ténykedésétől. De erőszakmnetesnek nevezni a pl. Nyugat-Európában (arról elég sokat tudok, de vannak hasonló ismereteim Észak-Amerikából is), az iszlám terjesztését nem túl jó megközelítése az igazságnak! =))

  • Na, mit mondtam tegnap?
    A sztori ugyanaz, mint az iraki háború után – gondoljatok a londoni és a madridi merényletre -, csak veszélyesebb, mert már több száz, azóta agymosott „fehér ember” csatlakozott az IS-hez, és így már elég nehéz kiszűrni őket.
    Utólag meg már eső után köpönyeg, ha az öngyilkos vagy lelőtt merénylőről megállapítják, ki is volt eredetileg.

  • Ille istván,
    eredetileg mindegyik vallás a szeretet, a könyörület, a megbocsátás és a béke vallása, azonban némi leleménnyel bármit ki lehet csavarni, ellentétébe fordítani, aztán abszolút igazságként tálalni az egyszerűbb, ámde befogadásra kész elméknek.
    Ott a középkori katolikus egyház példája, jelenleg meg a fanatikus mollahok által agymosott, dzsihádista merénylők. Már 2.000 dollárt sem kell adni a szegény családok gyerekéért, mint anno az Al-Kaida, önként mennek az IS zászlaja alá a hm, lelki szegények.

  • S egy mentalitási tény-közlés, ami azért sokat elárul.
    Talán senki sem tőlem értesül arról, hogy Európa és Észak-Amerika országaiban egyre nagyobb létszámú önként oda-vándorló iszlám közösségei elvárják, hogy – nem ritkán a befogadók saját szokásaik és nem ritkán törvényeik ellenére – vegyék figyelembe az ő szokásaikat. Nos nekem jelentős számban vannak ismerőseim (rokonok, barátok, kollégák – s mint azt te tudod – enmagam is ide vagyok sorolható), éltünk és dolgoztunk iszlám-országokban, jellemzően az illető országok meghívásának eleget téve. Alapvető elvárás volt, hogy maradéktalanul tegyünk eleget a náluk dívó vallási-előírásoknak!

  • Micsoda debil eszmefuttatás! És a végére a csattanó, rúgjunk bele a katolikusokba! Hogy jön ez ide? Hát ki tudja követni a hozzászóló beteg elméjét? Talan senki.

  • Rodeo36 !

    Úgy van ! A mi pszichopata Orbanininket is már rég, már a 90-es évek elején, ki lehetett volna szűrni a társadalomból. Még mindig lenne demokráciánk, fékeink és ellensúlyaink, alkotmányunk, sőt mi több, még Köztársaságunk is. A felelősség nemcsak a közvetlen környezetét – az akkori és a mai – de az orvosok vállát is terheli…
    .

  • Zánkullá Prihogya

    Kedves Ille, itt több súlyos tévedés is van. Egyrészt ugye a buddhizmus nem „egyistenhívő” vallás, sőt, nem is „istenhívő”, sőt, nem is igazán vallás, illetve csak részben az.
    A másik: az Iszlám jellegéből fakadóan mindig is hódító vallás volt, a muszlim hívők kötelessége volt a terjesztés, akár erőszakkal is, csakúgy, mint ma. Természetesen a muszlimok nagy része békés természetű ember, de az iszlámról elég annyi, amit az ember a saját szemével lát, hogy tökéletesen át lehet mosni vele azoknak az agyát, akik erre fogékonyak. Leginkább a nem vallásos családból jövő „visszatérő” , vagy az újonnan konvertált fiatal hívőkből képes az iszlám zombit csinálni. Nézd csak meg ezt a merénylőt: pár éve még azt se tudta, mi az a Hádzs, most meg már kefiával a nyakában megy kafirokat ölni. Ez az Iszlám vallás, nem a vízipipázgató öreg algíri kávéfőző. Rossz , gonosz vallás.

  • rona gyuri: én történelmi szinten említettem.

  • zánkullá prihogya: maradjunk annyiban, hogy ez is egy érvelés. a buddhizmust illetően javaslom, nézzen egy kicsit utána, és azután írjon ellentmondást nem tűrő véleményt.
    az iszlámot a mai értelemben torzítja azzá, amit hódító vallásként megfogalmaz. történelmi szemlélete nem a tegnapról szól.
    javaslom, értékítéleténél vegye figyelembe, hogy a maga által felsoroltak – tekintve az iszlám öt pillerét, mint normát – igencsak lehetetlenné teszik a paradicsomba jutást.
    avagy nem az az igazhívők életcélja?

  • name: esetleg, ha cáfolna belőle valamit? tudja, ahogyan a többiek is tették, okosan érvelve.
    node, képesítés nélküli elmegyógyászként diagnózis felállítani, azért az még magának se megy 😀

    mit ért azon, hogy belerúgtam a katolikusokba?
    hallott már az inkvizícióról? nem? javaslom, olvasson utána, magára fér egy kis okulás.
    mondjuk, kezdje itt: http://tanulas.network.hu/blog/tanulas_klub_hirei/kozepkori-magyar-inkvizicio-4-resz
    http://lexikon.katolikus.hu/I/inkviz%C3%ADci%C3%B3.html
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Inkviz%C3%ADci%C3%B3#A_legh.C3.ADresebb_inkviz.C3.ADtorok

  • István:
    .
    – Most tévedsz, barátom. Az iszlám egyáltalán nem békevallás, ezt legfeljebb ők hitetik el a témában kevésbé tájékozottakat. AZ iszlám eleve erőszakos, hódító ideológia volt, és ma is az, legfeljebb költői frázisokba beleágyazva.
    .
    Az iszlám valós természetéről annyi – tudományos és tájékoztató jellegű – elemzés van, hogy azzal Thezmét, vagy Hudson folyót lehetne rekeszteni. Szakemberek, szakújságírók, pszichológusok magas szintű tényfeltáró blogokat, sajtótermékeket üzemeltetnek, hogy riadóztassák a világot. Az élete ezeknek az embereknek persze permanens veszélyben van.
    .
    Pár szerző, akitől érdemes olvasni bemelegítésként bármit, ami elérhető a témában: Pamela Geller, Robert Spencer (és a teljes FrontPage csapat), Bat Yeor, Geert Wilders (igen, ő!!!), és ki ne hagyjuk a dán pszichológost, Nicolai Sennelst. Ez utóbbit folyamatos olvasásra ajánlom, munkássága páratlan a maga természetében.
    .
    Az iszlám „szentírásokban” rengeteg, minden korra érvényes, módszeres erőszakra való felszólítás van, ezek ki vannak gyújtva több blogon is, és fontos tudni, hogy ezek NEM SZÖVEGKÖRNYEZETBŐL KIEMELT idézetek, és a forrás is mindenhol részletesen meg van adva.
    .
    Van egy nem szakmai (hanem ismeretterjesztő, de magas szintű), ám a téma iránt érdeklődőknek nagyon jó oldal, itt ezek a kiemelések megtalálhatóak:
    .
    http://www.thereligionofpeace.com/Pages/Myths-of-Islam.htm
    .

    Minden, amiket ezek írnak, tények. Mindenhol forrásmeghatározás is található, ez az egyik, amitől hitelesek. A másik meg mag a történelem.

  • kedves @bonhomme:
    „eredetileg mindegyik vallás a szeretet, a könyörület, a megbocsátás és a béke vallása, azonban némi leleménnyel bármit ki lehet csavarni, ellentétébe fordítani, aztán abszolút igazságként tálalni az egyszerűbb, ámde befogadásra kész elméknek.
    Ott a középkori katolikus egyház példája, jelenleg meg a fanatikus mollahok által agymosott, dzsihádista merénylők. Már 2.000 dollárt sem kell adni a szegény családok gyerekéért, mint anno az Al-Kaida, önként mennek az IS zászlaja alá a hm, lelki szegények.”

    annyit sohasem szabad feledni, hogy ez a három színű vallási izé egy ugyanazon a gyökéren alapul és az az ótestamentum Jahve hargvó gonosz istene amelynek nevében a környező népeket annihilálták mert szükségük volt a javaikra de az emberekre nem, ez ótestamentumi írás nézz utána…minden az a háromféles színben feltűnő egyistenhit az egyetlen egyistenhit a világtörténelemben a többi természeti vallások politeisztikus felállások sokkal kevésbé harciasak és sokkal kevésbé akarják -tűzzel vassal- az igazukat és egyedűli igazságukat hírdetni és terjeszteni…nem hiszek, mert nincs miben ha lenne akkor nem hit lenne és akkor nem kellene hinni benne a toleranciának is van határa és egy társadalomnak nemcsak joga de kutya kötelessége is megvédenie önmaga vívmányait ha kell tűzzel vassal mert az is le van írva azoknak akik hisznek benne a bibliában magam részéről -nem akarván korábbi ugyanitt írottjaimat ismételni- ezeket az egyedeket ki kell kapni az utcán és szeparálni kell és nevelni kell mi van és mi nincs és mire jó a hit önmaga…hogy próbál jót is tenni a sok rossz után az semmi

  • Most -gondolom-eloszor-szallok vitaba azokkal
    akik arrol irnak,hogy az iszlam- bekes vallas.
    Megjegyzendo ugyan,hogy elismeri a zsido es
    a kereszteny vallast – az O es az Uj-szovetseget,
    de- minek nevezitek a „dzsihadot” a „szent haborut”-
    a vallas terjesztesere?

    http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/civilizacio/erettsegi-tetelek-2014-az-iszlam-vallas-fo-tanitasai

    Szemelyesen ismerek a perzsiai Mashad varosabol
    szarmazo zsidokat- akiket a 19-ik szazadban
    kenyszeritettek beterni az iszlamba.
    Ok is, mint annak idejen a spanyol marannusok-
    titokban- hivek maradtak zsidosagukhoz.

    Tobben-mar a 20-ik szazadban-keszultek Mekkaba-
    zarandokutra- de „veletlenul” Palesztinaba erkeztek-
    ahol nyiltan- visszatertek zsidosagukhoz.

    Kozismert tortenet a del-hebroni-Yata „palesztin”
    muzulman{zsidoke} is,akik nem mentek a szamuzetesbe.
    Nem tudom,onkent tertek e at, de nehez hinnem,
    mert tobben megoriztek nemzedekeken at,titokban
    apaik kegytargyait- es nehany hazon latszik
    a letepett „mezuza” {az ajtofelfara szegezett imadsag}
    nyoma .

    Az iszlam mar terjeszkedett Europa szerte,
    es mindenutt-foleg Spanyolorszagban-nyomokat
    hagyott{pozitivot is- pl. architekturaban}.

    Errol mar kuldtem nektek filmet- miszerint
    az iszlam-{talan-csak a szelsoseges} ketfele teruletet
    ismer „dar el iszlam”{az iszlam foldje-vagy az volt}-
    es „dar el harb”{ a kard foldje}.

  • Christopher, mindig megállapítom, hogy kitünő újságíró vagy. Véredben van.
    Cikkeid mindig jó riportként jelentkeznek.
    Ezt el kell ismerni.
    Persze, sokszor, nem értek velük egyet, de ez más lapra tartozik.

  • Figyelem, hablaty következik! Ugyanis nem értek a vallástörténethez (sem). Nagyjából azokat tudom, amit Ti is elmondtatok.
    Hanem rodeo azt írja: „…újra nyitásával ki lehet szűrni azokat az egyedeket akik nem alkalmasak a társadalmi együttélésre nagyon sokféle okból,” (Mármint az ideg gyógyintézeteket.)
    Na, ez az a veszélyes félmondat, ami már nagyon sokszor megvalósult, aztán a gyakorlatban hasonlóan gőzös fegyveresek döntötték el, hogy mégis, kik alkalmasak, és kik nem a társadalmi együttélésre. (Ahogyan az Izraelben, vagy másutt, törökök, arabok közelében tapasztalatot szerzettek is elmondják.)
    Mégis, mit lehetne tenni? Fogalmam sincs, de talán a 200 éve elkezdett szekularizáció lehetne egyfajta megoldás, persze ebbe még beletelik minimum ugyanennyi. Aminek lényege szerintem, hogy a vallás szigorúan magánügy – nem lehet része a jognak, de a legfontosabb, hogy az oktatásnak sem! Szerintem ugyan az ember teremtette az istent – mindegyiket -, de akinek szüksége van rá, nyugodtan imádkozzon, vagy tegye, amit a vallása előír – feltéve ha nem korlátoz másokat a saját istenük imádásában, vagy éppen az „istentelenségükben”. Nekem gyerekkoromban a szentháromság okozott gondot, fogalmam se volt, hogy miért is kellene imádni. És hiába kérdeztem a tisztelendő urat (rómkat-nak kereszteltek), rám förmedt, hogy „a hit nem tűri a kételyt”. Sok bajom volt a gyónással is: akkor már akármilyen galádságot elkövethetek, legfeljebb leimádkozom? Otthon úgy neveltek – pedig apám-anyám hívő volt, -, hogy úgy kell viselkedni, hogy ne legyen okom megbánni. Előbb gondolkodni, aztán cselekedni. (Persze nem mindig sikerült.)
    Tudom, hogy ez nem megoldás semmilyen fanatikus ellen, és ennél sokkal égetőbb a probléma. De azért látok biztató jeleket: például, hogy nők már nem hagyják magukat bezárni az arab országokban is, Afrikában is vannak pici jelek. Rettenetes kár volt pl. Irakot megtámadni – csak ádáz vallásháború lett a vége. De amikortól Kaddhafi „megtért”, az az ország is felborult.
    Szerintem az iszlám fanatikusokat nem lehet a keresztény-zsidó-buddhista fanatizmussal legyőzni, csak eszkalálni az erőszakot. Persze a cikkben is említett fegyveres őrülteket ártalmatlanná kell tenni, mint ahogy a norvég tömeggyilkost is. A tömeggyilkosságra uszító szervezeteket is, mint az IS.
    De nem lehet egyben arról papolni, hogy „keresztény gyökerű Európa”. A katolikusok, meg a protestánsok is irtották egymást évszázadokig. Ki nem állhatom azokat az alakokat, akik öklömnyi keresztet – Dávid-csillagot, félholdat, akármit – viselnek a nyakukban. Miért kell hivalkodni a hittel?

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙
    Csak egy tíz percre importálhatnánk az Andrássy úti Terror-házba egy ilyen, a képen is szereplő Michael Zehaf Bibeaut a szerszámával a kezében, hogy Frau Maria Schmidt Generaldirektornak úgy isten igazából megmutassa, mi is az az igazi terror…

    Ui:
    Majdnem sikerülhetett volna. Tegnap a TEK elfogott egy körözött holland(!) lányt(!), aki azzal utazott (volna) át Magyarországon, hogy megy tovább az Iszlámért harcolni. Úgy nyilatkozott, hogy alig várja, hogy egy hitetlent megölhessen… Visszaküldték Hollandiába. Észere tér ez még valaha is?

    Ui.II.
    István !
    Ezek a példák csupán a tettesek tiszta félreértéséből és a velük ellenszenvezők félremagyarázásából adódnak ?

    ˙

  • ˙
    Szoktam volt mondani, hogy az Iszlám . e g y . a m ő b a . melynek életformája, hogy ahol egy kis rést talál, oda azonnal betüremkedik, befolyik, mely elfoglalt territóriumokat azonnal az Iszlám birtokának , sőt a tulajdonának tekinti.
    Módszerei:
    – békés befolyás, fokozatos, majd teljes elárasztás,
    – harcos, halálos erőszak; terror.
    – Harmadik nincs.

    Tehát, helytelen bizonyos újságírók azon finomkodó szándéka, akik az Iszlám-terrort az . i s z l á m i s t a . ragozott jelzővel próbálják enyhíteni, hogy úgymond a kettő nem ugyanaz. Kimondottan káros ez a naivság közvéleményt formáló firkászoktól, mert elaltat és kábít…

    Tragikomikus volt, amikor utólag kiderült, hogy a 9/11. jámbor muzulmán, ketyegő pokolgépeit nyugati iskolákban képezték merényletekre alkalmas harcosokká és a nekik szóló harci utasításokat is a nyugaton létesített mecsetjeik imámjai közvetítették…

    Most már a Bosztoni Maraton merénylőiről itt nem is beszélve… Ez mind kivétel lenne ? Ille Úr ?

  • voronyezs: passz. a cikket nem én írtam.