Valami bűzlik Magyarországon

2014 október 24 4:00 de.92 hozzászólás

Az elmúlt hetekben történt magyar események kapcsán nekem óhatatlanul is Shakespeare drámája jutott eszembe. Hamlet, súlyos és kényszerű döntés előtt áll: vagy kívülállóként tétlenül szemléli az eseményeket, vagy pedig saját kezébe veszi az irányítást és beteljesíti végzetét. Szóval, a hét magyar érdekeltségű eseményeit szemlélve arra az elhatározásra jutottam, hogy nemcsak egykor William Shakespeare Dániájában, de valami nagyon bűzlik napjainkban, Orbán Viktor Magyarországán is. Kissé durvábban ám stílszerűen mondva és Marcellus szavaival fogalmazva: „rohad az államgépben valami”. 

Magyarország nagy bajban van. Tudom, ezt a tényt ugyan sokan nem merik őszintén kimondani, hanem inkább hamis illúziókat táplálva önámításban leledzenek, becsapva másokat és olykor a túlzott optimizmusuktól vezérelt hiszékenységüknek köszönhetően még önmagukat is. A hetekkel ezelőtt hazánkban kezdődő és még ma is élénken zajló események kapcsán azonban már egyáltalán ne kergessünk hiú ábrándokat. Lássuk be, hogy a Matolcsy-féle unortodox gazdaságpolitika sajnálatos módon és végérvényesen megbukott. Ennek jelei világosan láthatóak ma Magyarországon.

A KSH legfrissebb felmérése szerint, – amely kutatási adat nyilvánosságra hozatalát bizonyos befolyással bíró döntéshozók minő véletlenül éppen az önkormányzati választások utáni időszakra tolták ki, – ma, Magyarországon, döbbenetes mértékű lett a szegény emberek száma. Nem akarok számháborúzni, s latolgatni, hogy történetesen mennyi az annyi, – hogy csak négymillió, vagy még annál is több, – mert a lényeg ugyebár, hogy az örökös rezsicsökkentő, embereket nem az útszélén hagyó, pozitív üzenetet hirdető és stadionépítő Orbán-kormány alatt nemhogy csökkent volna a szegények száma, hanem sajnálatos módon inkább még nőtt is. Több szegénységben élő ember és éhező gyermek tengeti ma sanyarú napjait hazánkban, mint ahányan a szocialista kormányok idején valaha is élt. Ez lenne hát az Orbán-kormány szegénységet is csökkentő gazdasági sikertörténete, amely eredményükre minden magyarnak büszkének kellene lennie?

De hazánk, Orbán Viktor kormányzása alatt immár nemcsak hogy szegény, de egy velejéig korrupt ország is lett. Utólag már felmérhetjük, mert hiszen van viszonyítási alapunk arról, hogy esze ágában sem volt Orbán Viktornak kitakarítania a disznóólat, ahogy azt a kormányra kerülése után ígérte, hanem kormányzati intézkedéseivel még hagyta is, sőt elősegítette, hogy a „disznóólban” megnőjön a sertéstrágya mennyisége. Vidéki nyelvjárással mondva, Magyarország már bokáig jár a ganéban, s lassan elönt minket a fekália. Valami bűzlik Magyarországon. Mert mi volt az Orbán-kormány legelső intézkedése? Az áfa 25%-os kulcsának 27%-re való megemelése. Ez a cselekedetük pedig egyrészt nagyobb szegénységet generált, másrészt felkeltette az adócsalók figyelmét, akik, mint az áfa-botrányt kirobbantó s igazáért meghurcolt Horváth András volt adóellenőrtől tudjuk, éltek is a számukra tálcán felkínált lehetőséggel, s csalták is az adót és áfát, annak rendje s módja szerint, ahogy azt magyarmiskásan illik. Hogy az USA, aki korrupcióval gyanúsított meg és kitiltott az Amerikai Egyesült Államokból pontosan nem tudni hány kormányhoz közel álló magyar állampolgárt, nos, ez a tény engem Szijjártó Péter külügyminiszterünk kötelező pávatáncának ellenére sem lep meg. Röhej, hogy minderről Orbán Viktor miniszterelnökként ne tudott volna. Tartok tőle, hogy mindez csak egy csepp víz volt csupán a „Fekete Tengerben”, s fog itt még sok minden más egyéb magyar susmusra is fény derülni. Ki is írja magát Magyarország a demokráciát tisztelő országok közül, és kerül a szégyenpadra azon országok mellé, akik barátságát Orbán Viktor és kormánya mindig is kereste.

Hazánkban sokan szidják az EU-t és az USA demokráciáját. Ez alól Orbán Viktor miniszterelnök urunk sem kivétel, mert hiszen emlékezzünk csak vissza, legutóbb Tusványosfürdőn maga is élesen bírálta Barack Obama amerikai elnök demokratikus rendszerét, utalva rá, hogy őt a hazájában hatáskörtúllépés miatt bíróság elé állíthatják a szenátorok. Eldicsekedte, és a hallgatóságának ez persze nagyon is tetszett, hogy vele ilyesmi Magyarországon soha nem fordulhatna elő. Nem bizony, mert a miniszterelnök úr a kétharmados hatalmának köszönhetően hazánkban immár sikeresen kiiktatta a demokratikus rendszer fékeit és ellensúlyait, magyarán, Magyarország neki köszönhetően már rég nem demokrácia, hanem hazánk államrendszerét tekintve egyfajta Orbáni diktatúra kezdete látható és tapasztalható. Aggasztó jelenség továbbá, hogy a magyar kormány a diplomáciai ballépések sorozatát követi el. Kérdem én: – mi a fészkes fenét keresett Latorcai János a magyar országgyűlés alelnöke a washingtoni korrupciós botrány kirobbanása után Iránban? Ezek után ki hiszi el, hogy nincsen nagyobb barátunk az Egyesült Államoknál?

A diktatúrák egyik bizonyítéka, hogy a diktátorok nem a népük általános jólétében, s nem a nyugati kapitalista piacgazdaságban gondolkodnak, hanem nekik sajátságos, kvázi egyedi törvényeik vannak. Emiatt aztán azon országokban drasztikus mértékű csúcsokat döntöget a szegények száma, míg a kormánytagok és a hozzájuk közel állók vagyongyarapodása viszont szintén szembeötlően megnő. Ez a folyamat nemrég a szemünk előtt játszódott le, ahol is az ukrán nép megcsodálhatta a Putyinhoz Moszkvába menekült diktátoruk, Viktor Janukovics miniszterelnökük pazar luxusát. A fényűzően berendezett kastélyát, valamint a milliókat érő autó és motorgyűjteményét. Ez a fajta, diktátorokra utaló és sokunkat sokkoló harácsoló jelenség viszont már hazánkban is jól megfigyelhető. A kormányhoz közel állók ugyanis akármit megkaphatnak, és ők tovább is nyújtózkodhatnak, mint ameddig az átlagember takarója ér. A felcsúti újraválasztott polgármester, Mészáros Lőrinc esete, csak hab a tortán. Ki hinné, hogy Magyarország egy olyan sikeres ország, ahol minden harmadik magyar állampolgár szegénynek mondható, ugyanakkor a mindössze 35 éves külügyminiszterünknek, Szijjártó Péternek nagyobb lakása lehet, mint a 60 éves, több politikai ciklust betöltő német kancellár asszonynak, Angela Merkelnek? Vagy, hogy a NAV jóvoltából Rogán Antal vagyonossági vizsgálata is rendben lezárult, s kiderült, hogy Kósa Lajos feleségének is százmilliós luxuslakása van? Mindeközben a Fidesz-kormány persze kénye-kedve szerint változtathatja az állampolgárai demokratikus jogait deklaráló törvényeket, zaklathat civileket, s felrúghat megállapodásokat. Kik ilyenkor az ügyeletes szószólók? Rogán Antal és Kósa Lajos.

Mint az ismeretes, – a legutóbbi postomben mellesleg magam is értekeztem erről, – pár héttel ezelőtt Jan-Werner Müller, a Princeton Egyetem politológia-professzora egy rólunk készített tanulmányában hazánkat a demokrácia és a jogállamiság tekintetében Törökországhoz hasonlította és a „haramiák államaként” aposztrofálta. Engedtessék meg, hogy leszögezem: én magyarként a hazámnak, Magyarországnak szurkolok. A tények tükrében azonban ki kell, hogy mondjam: számomra egyre inkább úgy tűnik, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök urunk sikeresnek mondott illiberális szabadságharca a hurráoptimizmus ellenére is valójában a diktatúrák iránya felé hajaz, és így a hőn áhított demokráciánk is elbukni látszik.

Jól tudjuk, hogy mindezt anno a szocializmusunk negyven éve alatt még Kádár János pártfőtitkárnak sem sikerült elérnie, Orbán Viktor miniszterelnök urunk e tekintetben mégis bizakodó, és hazánk munkaképes lakosságának teljes foglalkoztatottságáról ábrándozik. Megjegyzem, sehol nincs olyan demokrácia a világon, ahol ez az őrültség a gyakorlatban is kivitelezhető lehetne. Ilyesmire a világban tudtommal egyedül csak Észak Koreában van joggyakorlat, ahol munkatáborokban dolgoztatják a népük zömét, legfőképp a rendszerük kritizálóit. Senkinek ne legyenek tehát kétségei afelől, ha a miniszterelnök úr erre nézve kormányzati lépéseket tesz, úgy Magyarország garantáltan a közmunkások társadalmává válik, amelynek következményeként az Orbán-kormány törvényesíteni fogja hazánkban a mélyszegénységet. Azt fogja elérni, hogy azon kevés, még tisztességes munkával rendelkező magyar munkavállaló is kiszolgáltatottá válik a munkaadójának, akinek azok után már – tisztelet a kivételnek – esze ágában sem lesz számára tisztességes bért fizetnie a munkájáért. Ez a trend, egyes munkaadónál egyébként már most is megfigyelhető. Most is vannak ugyanis olyan magyar cégek, kkv-k, ahol a dolgozóiknak még a törvényben előírt juttatásokat sem adják meg, hanem a munkavállalóikat megkárosítva, részmunkaidőre és minimálbérre jelentik be őket, miközben valójában teljes munkaidőben dolgoznak, sőt, azon túl még túlóráznak is. Én olyan környezetemben lévő munkaadóról még nem hallottam, aki a dolgozójának saját zsebből pluszbért fizetett volna. Ez a közbeszéd csak egy olyan legenda-sztereotípia, amely ugyan felettébb szépen hangzik, csak éppen nem igaz. Ugyan miért fizetnének zsebből, vagy az előírtnál többet, amikor azzal is érvelhetnek, – tisztelet a kivételnek, – ha nem tetszik a rendszer, változtathatsz rajta, és akkor legfeljebb közmunkás leszel? Érintettség okán közmunkásként pedig leszögezem, hogy számomra nem a közmunka a megalázó, hanem az érte járó fizetség, merthogy a nyomorgáson túl másra szinte semmire nem elég. A közmunkás fizetségből maximum arra futja, hogy ne halj éhen. Orbán Viktor teljes foglalkoztatottságra irányuló filozófiája tehát abban rejlik, hogy örülj, ha tele a gyomrod, mert akkor bármiféle más jogsérelem ér, az ellen már úgysem fogsz lázadozni. Úgy fogod fel, mint egy újszerű magyar drámát, amelynek egyik szereplőjeként csupán betöltöd az amúgy is elkerülgetetlen, a forgatókönyvben számodra megírt végzeted.

Hogy rohad az államgépben valami, mi sem bizonyítja jobban, mint az Orbán-kormány idei költségvetés-tervezete. Nem lepődtem meg, bár az már akkor is gyanús volt számomra, amikor az önkormányzati választásokra buzdító Orbán levélben csekket is küldtek nekem. Ekkora lenne a baj, hogy már állampolgári önként felajánlott adományokra is szükség lenne? Mit jelentsen ez? Önkéntes stadionadó, vagy fizessük vissza a rezsicsökkentést? Komolyra fordítva, én a kormány részéről bevezetni szándékozó internetadót is viccnek tartom. Vagy ha ez nem tréfa, akkor a kormányunk fél a nép nyelve által őket bíráló jogos kritikáktól, ezért azt elkerülendően internetadó ürügyén elhallgattatni szándékozik bennünket. Véleményt formáló bloggerként ez az intézkedésük persze engem is érinteni fog, merthogy én sem fogok tudni internetadót fizetni, és anyagi kényszer miatt bizony kénytelen leszek a netes előfizetésemet a szolgáltatómnál szüneteltetni, vagy felmondani. Szerintem, sokan fognak hozzám hasonlóan ilyen kényszerű döntést hozni, így az internetszolgáltató cégek hiába áldoztak és ölték bele a milliárdjaikat, s törekedtek az országban a teljes lefedettségű 4 G-s hálózat kiépítésére, bizony a magyar állampolgárok anyagi korlátai miatt csak keveseknek adatik meg a szolgáltatásukat igénybe venni. A végén még az a csúfság is megeshet, hogy az Orbán-kormány egyik fő stratégiai partnere csődbe megy. Csak halkan jegyzem meg, talán vannak még, akik emlékeznek rá, hogy amikor az internetadó bevezetését az akkori szocialista kormány kilátásba helyezte, az ellenzékben lévő Fidesz keményen bírálta őket. Nem akarok diktatúrával és Észak-Koreával példálózni, de ha az Orbán-kormány ezt nem viccnek szánta és tényleg bevezeti az internetadót, úgy Magyarország onnantól kezdve egy nagy, üres fekete digitális lyuk lesz, Európa közepén.

Valami bűzlik Magyarországon. Ha az is igaz lesz, s nem csupán holmi októberi tréfa, hogy a kormány valóban megadóztatja a mosószereket, a sampont és szappant, úgy nemsokára mi magyarok, szó szerint is, egy nagy büdös nemzet leszünk…

Tessék mondani, – van ennél még lejjebb? Vagy nekünk, magyaroknak, – ez így is jó?

92 hozzászólás

  • Nem szeretnélek elkeseríteni – a történelmi tapasztalatok nagyon erre mutatnak -, de sajnos még van! Pontosabban nagy az esélye, hogy lesz még lentebb is, mert mi így szeretjük!

    Megjegyzem: a történelem mellett erre mutat a magyar néplélek, ártunk és qurmányunk tevékenysége és a magukat ellenzéknek csúfolók töketlensége!

  • Bocs, de csak most olvastam a legfrisebben publikált adatokat. Két mondat (KSH/Eurostat)
    2012-ről „2013-ra 100 ezerrel nőtt a szegénységben és kirekesztésben élők száma, a magyarok harmadának havi 65 ezer forintja sincs”.
    „mintegy egymillió olyan munkavállaló van, aki a KSH által számított létminimum alatti összeget visz haza 8 órás, teljes állású munkával”

  • Többnyire egyetértek a cikk szerzöjével,csak azt a szót annyit ne használná hogy „demokrácia”
    Véleményem a „demokrációról”
    Mi a demokrácia?
    „a demokrácia az,amikor két farkas és egy bárány arról szavaznak,hogy ma mit fognak enni ebédre?
    Ilyen a magyar,az amerikai és barmilyen demokrácia,szerintem!

  • dr.Fehér László Csongor

    Hozzászólás:A fősodratú média hírei alapján nekem az a saját érzésem,hogy ha ukrán lennék,akkor visszasírnám az előző diktátort,mivel jóval kevesebb szörnyűség történt a rémuralma alatt.Irak és Líbia is véresen megszívta a nem saját erőből kiforrott demokráciáját.Diktátorból két szélsőség közötti átmeneteket különböztetek meg:az egyik szélsőségesen kiszolgálja a befektetőket,a hittérítőket,a demokratikus közösség tapsától kísérve kiprivatizálja országa lakói alól a földet,a tulajdont,a termelést,a gazdaságot,a megélhetést.A másik szélsőség azért szegényíti el az országát,mert népe érdekeit szolgálva mond nemet az az élősködők általi megújuló ürügyekkel történő külföldi és belföldi birkanyírási kísérleteknek.

  • Kedves Géza:Ismét remekeltél ,és nincs olyan mondatod amiben nem osztanám a véleményedet.De szeretném én is kiemelni az internet jövőbeni tervezett adóztatását.Az Orbán politikájának olyan része mint a lapok Médiák elfoglalása,megszállása maga alá gyűrése.Kizárólag a tömegek az Orbán kormányt ért kritikusainak elhallgattatása kommunikációs korlátozásának akadályozása megfékezése a cél.-Orbán szavaival élve valóban neki kellene állni a disznóól kitakarításának.Siettet bennünket az idő,hogy még jutányos áron meg tudjuk venni a szappanunkat a takarítás utáni tisztálkodáshoz, mert az ól nagyon büdös, túl sok rohadék van benne,vastagon a szar a gané már az egész világ érzi a bűzét.

  • ronagyuri: valamit rendesen elmértek, mert orbánék adatai mást mutatnak. ergo, hazudnak! sőt, nem veszik tudomásul, hogy magyarország jobban teljesít!

  • Ille István

    2014 október 24
    5:37 de.

    Hogy a KSH mit és hogyan mér, nos arról megvan a véleményem, de nem tudok olyan időszakról, mikor torzításaikat a regnáló hatalom ellen alkalmazták volna! =))

  • Bede László

    2014 október 24
    4:46 de.

    A dolog szellemes, de
    az amerikaira – csak egy kicsit – túlzás, inkább úgy meggyőzik!
    a klasszikusban ez inkább úgy igaz, hogy egy farkas szavaz arról, hogy a 2 bárány közül melyik lenne a jobb ebédre
    a magyar pedig, ahol a bárány felvetésére szavaznak a kérdésről, s büszke rá, hogy őt választották!

  • RonaGyuri
    2014 október 24
    4:25 de.
    Kedves Róna Gyuri!
    Igen, igazat adok, mert én is tartok tőle, hogy lesz ennél még lejjebb is.
    Nem szívesen mondok ilyet, de az önkormányzati választások eredményeit értékelve, bizony az is könnyen megeshet, hogy a következő magyar miniszterelnököt, Vona Gábornak fogják hívni. Azután sokunknak garantáltan lesz még lejjebb. 🙁

  • Pecor
    2014 október 24
    5:26 de.
    Véleményem szerint kedves Pecor Barátom, itt az a legnagyobb baj és attól bűzlik a trágyaszagtól Magyarország, mert Orbán Viktor a rendszert változtatta meg az ő egyedi törvényeivel, s tette hazánkat az Európai Unió egyetlen maffiaállamává.
    Ebben az általa jól kitalált és törvényesített rendszerben aztán őt és a kormányát demokratikus úton képtelenek leszünk leváltani. Ha valaki, akkor Te nagyon is tisztában vagy az ő rendszerével, hogy történetesen minden politikai erő és ellene való demokratikus szervezkedés súlytalanná válik vele szemben.
    Örülök, hogy ez az írásom elnyerte a tetszésed. Köszönöm az elismerést!

  • Bogdán Géza

    2014 október 24
    5:59 de.

    Nem tudom, de én csupán az Orbáni-állampárt eszkalációjára céloztam.
    56 – az én olvasatomban – kiindulási oka, hogy még túl sokan voltak, akik képesek voltak rádöbbeni, hogy az intelligencia, műveltség és olvasottság nem születési előjog! =))
    Akkor még zömmel megtűrt értelmiségiek voltak a tanárok!

  • Persze álmodozni, meg reménykedni azt mindig lehet, ahogy Hóbagoly-II a BBC-nek, vagy egyes fórumok:
    http://www.sztarklikk.hu/egyeb/sztarklikk-kozelet/132723/
    teszik!
    Ettől még a Gulyás leves marad! Nem, nem krumpli, hanem hamis-Gulyás! =))

  • Nem lenne ideje Janukovics, Milosevics és más diktátorok sorsára juttatni a pondrókat, kedves 4 millió nyomorba döntött, emberszámba se vett alattvaló?

  • Eleftheria
    2014 október 24
    7:19 de.
    Jó kérdés kedves Eleftheria!
    A türelem, rózsát terem. Szerintem mindennek eljön majd az ideje, és ha így folytatják, annak is eljön, hogy az elégedetlen nép elkergesse őket. Nagy az országunkban az elégedetlenség, és ez a tény a Fidesz-kormány számára nem fog jót szülni.

  • Bogdán Géza
    ( okt. 24. 7:40 de ):

    Úgy legyen!

  • A cikk szerzőjének javaslom e rövid kis összeállítás megtekintését, hátha Kanadában nem találkozott még vele… Talán az USA-nak is a saját háza táján kellene elsősorban söprögetnie…
    http://www.youtube.com/watch?v=_vNl3FMtmsQ

  • És még egy fontos gondolatsor, ami az imént kimaradt:
    Azért azt tegyük hozzá, hogy a cikk írója elég szűk látókörű, mert nem a teljes problémát látja át, pusztán a jelenlegi kormányt okolja a bajokért. Eszem ágában sincs Orbánékat védeni, de…
    1. Ha a másik bagázs lenne hatalmon, sokkal rosszabb lenne a helyzet, ami így sem fényes.
    2. A probléma gyökere nem az itteni politikai elitnél keresendő csak, hanem a globális, kapitalista rendszerben.
    3. Az elszegényedés oka nem Orbán vagy Gyurcsány, vagy bárki más… A rendszer alapvető következménye: profit, technológiai munkanélküliség, tönkretett gazdaság, és lehetne sorolni még. Erről másfél órás előadást tartottam nem olyan régen….

  • both gábor: a cikk szerzője – hála ártunk és ormányunk szociális gondoskodásának – magyarországon közmunkás.
    hogy nagyon okos hozzászólásával kapcsolatban én mit javaslok magának, azt a jó modorom tiltja.

  • both gábor: visszavonom előbbi – gátlásomra hivatkozó – közlésemet.
    a maga látókörét még minősíteni se érdemes, mert hát, maga biztosan szélesebb látókörű – már amennyire az az alagútban lehetséges 😀
    globálkapitalizmus 😛
    mondja, a fejlődés melyik fokán rekedt meg?

  • @Bogdán
    Nem akarom megbántani a kedves cikkírót, de általános libsi lózungok összelapátolása helyett érdemes lenne csak egy témára kihegyezni mondanivalóját. A félelmetesnél is félelmetesebb mondatok nem fokozzák, hanem inkább kioltják egymást.
    Itt van például egy testedhez álló téma, amiről milliók szívesen olvasnának:
    A rám kényszerített közmunka, avagy hogy lehetnénk más módon cigány honfitársaimmal Magyarország hasznára.
    Lehet a cikk nyugodtan dagályos.

  • Kedves Géza,igen,ismerem a jelenlegi, súlytalanság állapotát,de még éltet és bátorít,sőt erőt ad az a tudat,hogy míg az egyik állapot folyamatosan,lassan ugyan de hívőket vesztve fogyatkozik,-addig a mi súlytalanságunk a hívőink számával folyamatosan növekszik.-Győzelmük nem végleges,vereségünk nem végzetes,mert van erőnk és bátorságunk hogy folytatjuk. Sokat fog szenvedni ez a nép,mindaddig míg másban keresi a hibát.-

  • apuwader: minden személyeskedés nélkül: a jó kurva anyádat okítsd, te árpádsávos agyú seggfej, de ne géza barátomat!
    nem tetszik a kommentem?
    pech. beállhatsz a sorba, tudod, azok közé, akik a hősök terén, esti díszkivilágításnál, trombitaszó mellett kinyalhatják a seggemet!

  • sajnálom, elvesztettem a fejemet. apuwader édesanyja kétség kívül nem volt kurva. ő puszta emberbaráti szeretetből szolgálta ki a rászorulókat.
    ettől függetlenül, kevés ilyen tetűvel lehet találkozni a KMH oldalain, aki ennyi intelligenciával álcázza ordas rasszizmusát!

  • Kedves Géza, ha elolvasod a pár perce kikerült mai összeállításom utolsó tagját – persze elolvashatod a többit is =)) – ott találsz két újságcikk címet Európából. Csak szólnék, ha megint mások kaparják ki nekünk a gesztenyét (mint Gorbacsov 89-ben) megint semmire sem megyünk!

  • @Ille
    „nem tetszik a kommentem?”
    Miért ne tetszene, régóta tanulmányozom – mérhetetlen empátiával körítve – hasonló „tolernciaharcosok” munkáját.
    A sebész sem panaszkodik, ha egy kelés a beavatkozás közben kifakad. Inkább örül, megvan mi okozza a test leépülését.

  • Kedves Both Gábor úr: az Ön által ide citált összeesküvés elméletek és megszólalása, vélemény nyilvánítása alapján arra kérem,hogy ne tartson több előadást.Mert a tanításnak éppen az ellenkező hatása fog érvényesülni.Ha javasolhatnám, vegye fel a kapcsolatot Önhöz hasonló gondolkodású lángelmékkel, mint Szaniszló, Papp sámán,vagy éppen az UFO-kal randizgató nótafa.Egészen biztos vagyok abban,hogy találni fognak közös érdeklődési körükben illő témakört. 😀

  • apuwader: duma. a maga képességei nem alkalmasak bárminek a tanulmányozására, hacsak nem a gilisztáéra. ha nagyjából ketté vágják, mindkét fele képes a további létezésre – ahogy maguk is.
    kirurgusi tudása is hagy maga után kívánni valót: a kelés felületi szövetsérülés, korántsem okoz testi leépülést, helyileg orvosolható.

  • apuwader
    2014 október 24
    10:06 de.
    Ha te engem a személyeskedő rasszista indíttatású szövegeddel ki akarsz hozni a sodromból, akkor azt javaslom, hogy egy kicsit előbb kelj fel nálam.
    Amúgy meg összelapátoltam neked egypár „általános libsi lózung” gondolatot, hogy lásd, nem olyan egyszerű ez az amerikaiak által kirobbantott Orbán-kormányt bíráló, és sajnálatos módom minden jóérzésű magyar embert is súlyosan érintő nemzetközi kritika. Íme:
    „A BBC magyarországi tudósítása szerint a Fideszen belül is egyre többen elégedetlenek Orbán Viktor miniszterelnök politikájával. Nick Thorpe budapesti tudósító a brit közszolgálati médiatársaság hírhonlapján közölt elemzésében úgy vélekedik: jóllehet a magyarok a szovjet uralom elleni 1956-os felkelés évfordulóját ünneplik, a kormánypárt sok magas rangú tagja is úgy tartja, hogy Orbán Viktor az önkényuralmi múlt felé kormányozza vissza az országot. A tudósító szerint az idén aratott harmadik választási győzelem ellenére is egyre nagyobb a megosztottság a Fideszen belül Orbán azon lépései miatt, amelyek célja Magyarország „illiberális demokráciává” változtatása.”
    http://www.bbc.com/news/world-europe-29740030

  • @Ille
    Az a baj, hogy hozzászokott Marcsihoz meg Glóriához.
    Szintet kellene lépnie, mert ez a sok tehetetlen indulat egészségtelen.
    Valahol olvastam, hogy a vitakészséget erősíti ha az ember pro és kontra is gyakorol.

  • géza barátom, azt hiszed, apuwader elhiszi, hogy te a BBC tudósításait olvasod?
    ráadásul túltöltöd az eredeti BBC tudósítással. tudhatnád, hogy nem abból a kútfőből merítenek 🙂

  • Ille István
    2014 október 24
    10:08 de.
    Vajon a „főnök” mit szól ehhez a beírásához?

  • apuwader: attól tartok, rosszul pozicionálta magát.
    maga nekem nem vitapartner, ráadásul mélyen az én szintem alatt van.
    a fene se indulatos, mindössze módosítottam a tényközlésen 🙂
    azon felül korántsem tehetetlen az, amit maga indulatnak vél, hanem egészséges gőzlefuvatás.
    javaslom, hogy vonuljon vissza. nem szívesen vívok verbális párbajt fegyvertelennel 😀

  • Bogdán Géza
    2014 október 24
    10:42 de.
    Ezeket a híreket én mind elhiszem! Hiszen a mai amerikai megnyilvánulás is erre mmtat.
    Én nagyon jól tudom a magyarázatát és az okát. Külföldön és belföldön élő balos honfitársaink munkájának eredménye ez, amit már évek óta csinálnak az Orbán kormány ellen.
    Gratulálok !

  • Ille István Barátom, amint azt meg is írtam neki, engem egyáltalán nem érdekel, hogy az apuwader nick mögött rejtőzködő személy mit gondol rólam.
    Ha a magyar eseményeket illetően képben akarok lenni, akkor kénytelen vagyok a hazámról szóló külföldi lapok tudósításait is olvasni. Szerencsére a Google a barátom, aki a tudósításokat lefordítja nekem. De ezzel Orbán Viktor is tisztában van, ezért akarja korlátozni az internetfelhasználást Magyarországon. Ha ez bejön neki, no, akkor marad csak a magyar média, amelyekről viszont jól tudjuk, hogy a legtöbbjük erős Fideszes befolyás alatt áll.

  • figyelő: mint már említettem volt, saját parkettán táncolok. amúgy: köze?
    aggódjon a saját egészsége miatt 😀

  • bogdán géza: mindig is bíztam az önértékelésedben!
    azért az nem semmi, hogy még bencsics is értékeli balos, orbán elleni tevékenységedet, mi több, honfitársának nevez 😀
    szegény asszony…odáig jutott, hogy egy virtigli cigányember is a honfitársa!

  • RonaGyuri
    2014 október 24
    10:31 de.
    Kedves Gyuri!
    Elolvastam az írásod, és bizony elgondolkodtató, mennyire jól látja a magyar helyzetet a külföldi média.
    Elképzelhető az is, hogy azt a bizonyos gesztenyét ők fogják számunkra kikaparni, mert ezt az adócsalási botrányt nehezen hinném, hogy az Orbán-kormány szárazon fogja megúszni. Könnyen meglehet, hogy belebuknak. Tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában is utalt erre Vértes András a GKI Gazdaságkutató elnöke. Állítólag, – és ez engem nagyon megfogott, – a tegnapi napon a tőzsdén egy árva megveszekedett magyar államkötvényt sem sikerült eladni. Márpedig, ha ez a kaotikus helyzet a további napokban is fennáll, akkor hazánk csak idő kérdése, mikor jelent be államcsődöt. 🙁
    http://www.atv.hu/videok/video-20141024-vertes-andras-eb

  • Figyelő

    2014 október 24
    11:07 de.
    „Én nagyon jól tudom a magyarázatát és az okát”
    Honna ez a lenyűgöző magabiztos tudás? =))

  • @Bogdán
    Kezdésnek remek, találtunk is egy közös pontot, a liberális Orbán nem jó vezetője az országnak. Egyetértünk, ezért nem kell a BBC-ig szaladni.
    A rasszista jelzőt köszönöm, ez a szó csak újmagyarul negatív csengésű.
    Jelentése: „egy fajon belüli kisebb csoport, akik a többiektől különböző sajátosságokkal rendelkeznek”. Látod semmi ijesztő, semmi félelmetes.
    A szeretetről szól, a saját csoportodat jobban szereted mint a „különböző sajátossággal rendelkezőket”. Nálunk – ha te kijelented, hogy jobban elviseled a sajátjaidat – ez semmiféle gondot nem okoz, hajrá segítsétek egymást.
    …….
    Ha valamit másképp gondolsz, nyugodtan jelezd.

  • Kedves Figyelő!
    Történhet egyáltalán olyan disznóság a Fidesz-kormányzás alatt, amelyről Önöknek egyből ne a balliberális oldal jutna eszébe? Nem kedves Figyelő! Ehhez semmi köze a baloldalnak. Az USA csak egyszerűen lerántotta a leplet a Fidesz-kormányt behálózó maffiapolitikájáról. Higgye el, hogy ez minden magyar embernek felettébb kínos, merthogy annak negatív hatásait pártállástól függetlenül mindannyian megfogjuk érezni.

  • Ille, ne aggodjon, túlélem még magát is, ha Isten segít!

  • Figyelő Hát persze. Minden nagyon szép, minden nagyon jó. De ezeknek a rohadt balosoknak semmi sem elég jó. Már az sem elég nekik, hogy éhen dögölhetnek. Annak sem tudnak örülni, hogy vezérei gazdagodnak, de mocskosul. A magyar csak ilyen irigy nép. Jobban szeret enni, mint nézni, hogy a másik eszik. Odáig is elmegy, hogy fizetést akar a munkájáért. Nem elég, hogy munkát kap?
    Megtanulhatná már a baloldal, hogy azért van, hogy az „urak” jól élhessenek. Beszéltem többel, ezek a mocskok még a stadionoknak sem örülnek. Megvertük a Feröer szigeteket! Mi kell még? Már iskola nélkül lehet miniszter és rektor, ha jobboldali. Diplomát is lehet lopni. Annak sem örülnek, hogy eltűnnek az EU-s pénzek. Még a rengeteg adótól sem enyhültek meg. A 4 millió szegény ember is zavarja őket, pedig lehetne hatmillió is. Még a világ csodáját, az internetadót is kritizálják. Pedig örömmel tölthetné el őket, hogy jó helyre megy a pénz. Rogán és Zseléspeti szépen befektette ingatlanba.
    Most még az EU-t is megfenyegették, hogy kivezetik a magyar népet,
    mert nem érdemel meg minket az EU. Igen sokra tartja kövér az ő népét. Az országot is eladták Putyinnak.
    De nem, ezeknek a rohadt „komcsilibsizsidócigány” balosoknak semmi sem elég! Hát ezt érdemli szegény Viktorunk? Mikor csak a magyar nép boldogulása lebeg a szeme előtt. Már az az ezer darab magyar, aki érdemes rá. A legnagyobb tisztelet mellett, menj a fenébe.
    Panaszkodnak a világnak a balosok. Kedvenced kezdte. Orbán kezdett panaszkodni a baloldalra. Odáig ment, hogy ne adjon az EU nekik pénzt. Nem emlékszel? Pedig akkor még volt Parlament, akkor még lehetett ellenvélemény. Az általad annyira utált Horn Gyula úriemberként nem élt vissza a kétharmaddal. Nem úgy, mint kedvenceid.

  • apuwader: ez viszont már ijesztő:
    „A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel”

    a rasszista szó jelentése is más, tehát nem igazán kellene köszönnie: egyes emberi fajtákat hátrányosan megkülönböztető…ráadásul nem újmagyarul.
    upppsz

    ez a szeretetről szóló dumája meg hányingert keltő…

  • figyelő: attól tartok, nem fog segíteni. legalábbis én a maga helyében nem bíznék benne. nem az a fajta, aki különösebben odafigyelne a maga fajta kaméleonokra 🙂

  • @Ille
    Amíg maga hány, addig megvárjuk Bogdán Géza gondolatait.

  • llanfair
    2014 október 24
    12:15 du.
    Kedves llanfair!
    Lehet, hogy a kedves Figyelőnek, aki ugyebár nem Magyarországon él, minden szép és jó, de bizony mi, honi magyarok, az amerikaiak által kirobbantott korrupciós botrány után elgondolkodhatunk a jövőnk sorsa iránt. E botrány ugyanis alaposan felkavarta a Fidesz büdös posványát. Tartok tőle, hogy a végén még igaza lesz az akkor még liberálisnak mondott egykori Fidesz alapítónak, az SZDSZ volt elnökének, Fodor Gábornak, hogy Orbán Viktor, ha újra hatalomra kerül, úgy könnyen előfordulhat, hogy kilépteti Magyarországot az Európai Unióból. Én akkor ezt a gondolatát még egyfajta lázas agyrémnek hittem, de most már, Kövér László gondolatait elemezve belátom, hogy tévedtem.

    Kövér László házelnökünk csütörtökön, az Echo TV műsorában ugyanis az EU általa vélt diktátumairól beszélt. Kövér László szerint, idézem: „napjainkban elmondható, hogy morális értelemben megrendült az euroatlanti világ, ami teljesen más ahhoz képest, ahogy 25 évvel ezelőtt a látták, ugyanis a Nyugat akkoriban sok tekintetben példakép volt erkölcsi és politikai értelemben is. Azt gondolom, hogy ha ez az Európai Unió jövője, akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy hogyan kéne ebből szépen lassan, óvatosan nekünk kihátrálni”.

    http://echotv.hu/kulonkiadas-2014-10-23-portre-kover-laszlo-hazelnokrol

  • apuwader: maradjunk annyiban, hogy csak hányingerem van magától. hogy mennyi. azt számolja meg.

  • bogdángéza: úgy vélem, kövér is sürgős kezelésre szorul. ő beszél erkölcsi és politikai értelemről, a magyar parlament pulpitusán?
    arról nem is beszélve, ha kihátrálna, mi a jó kurva anyjából akarná magyarország megélhetését fenntartani?

  • llanfair
    2014 október 24
    12:15 du.

    „Panaszkodnak a világnak a balosok. Kedvenced kezdte. Orbán kezdett panaszkodni a baloldalra. Odáig ment, hogy ne adjon az EU nekik pénzt. Nem emlékszel?”

    Nem érted te ezt. Vannak a „magyarok” meg vannak a „hazaárulók”. Ez az alap. Ebből meg egyenes következik, hogy amit az egyik tesz az jó, ha ugyanazt a másik teszi, az meg rossz.
    Így aztán, amikor ők (nem politikusok) sablon panaszlevelek ezreit küldték szét szerte a világba – listában megadott címekre – az helyes és jó volt, szemben a mostani helyzettel.

  • István Barátom, hogy Kövér László, ha kiléptetnék hazánkat az EU-ból miből tudná Magyarország lakosságának megélhetését fenntartani, azzal szerintem ő sincs teljesen tisztában. Látod, nem érdekli őket, hogy egyetlen megveszekedett befektető sem érkezik az országba, ennek ellenére munkaalapú társadalomról vizionálnak. Márpedig ha teljesen megvonják a segélyeket, mert valójában arra megy ki a játék, a közmunka ellenértékéből viszont akkor sem fog a GDP gyarapodni.

  • Bogdán Géza Nem értünk az európai joghoz. De mikor feleségem aláírta a végleges szerződést, nagyon megnyugodtunk. Mert mi már akkor csak idő kérdésének láttuk, hogy kilépünk vagy kirúgnak az EU-ból. Így mi már biztonságban vagyunk. De úgy érzem, nektek a pokol jön el. Főleg a kisebbségeknek.
    Lázár is kitett magáért, ő követeli ami jár nekik. Mert a világ tartozik Magyarországnak?!
    Mondanám, hogy már csak Isten segíthet rajtatok, de ha van, már régen elfordult az országtól.
    Elindult már régen a tragédia, már csak kérdés, meddig tűri a szabad világ. Reménykedjünk, hogy csak a vezetőket söpri el a haragjuk, a népet nem. De ha meggondolom, vastagon benne van a magyar nép is. Hányadszor is szavazták meg őket?
    Szörnyű előérzetem van. Bár tévednék.

  • LLANFAIR: Mivel tartozik Magyarországnak Világ? Érdemes volna ezt meghatározni. Szerintem egy büdös fityingel sem tartozik senki, Magyarországnak, ami tartozás van azt a kereskedelmi mérlegben meg lehet nézni, tudtommal nincs olyan ország, aki ne fizetné és venné fel a pénzeket az eladott, vagy vásárolt árukért. A Lázárnakés a koszos bagázsnak meg különösen csak egy dologgal tartozik a Világ! Kötéllel, hurokkal a végén, hogy több tucatnyi kapitális bűnözővel kevesebb vigyoroghasson kegyetlenül, pofátlanul összeharácsol vagyonán. Mellesleg a fácánok is ezt kívánják!

  • mkati Értem én, csak fel nem foghatom. Úgy nézem a Magyarországon történteket, mint egy rémálmot. Látom én, de nem hiszem. Szeretnék felébredni. Egy társadalom ilyen nagyfokú leépülését nem lehet felfogni.
    Az pedig hab a tortán, hogy ez a társadalom még büszke is rá!
    Mikor a téboly átveszi a hatalmat az agy felett. Hihetetlen és érthetetlen.

  • llanfair: az, hogy a társadalom, mint olyan, büszke lenne rá, barokkos túlzás.
    akadnak közömbösök, akadnak birkák, de hogy a társadalom, mint olyan, leépülne, nem valós.
    ellenben tehetetlen, vezér nélkül.
    nagyjából hasonlít orbán birkáira, akik 2 milliónyian patájuk alá gyűrnek 6 milliót.
    a 2 millió birkának van vezérkolomposa.

  • llanfair
    2014 október 24
    2:08 du.

    Igen, én is rémálomként élem meg. Összességében és egyénenként is. Volt idő, amikor még próbáltam beszélni, vitatkozni. Ma már csak elvétve teszem.

    Rájöttem, megtapasztaltam, hogy nem is értik mi a baj azzal, amit mondanak, ahogyan gondolkoznak az országról, a többiekről.
    Ebből következően sem a veszélyeit, sem a lehetséges következményeket nem látják, nem mérik fel. Ami a jövőben történhet, soha nem is fogják összekötni a mával, a saját szerepükkel. Igaz, ez szinte tradicionális nálunk.

  • llanfair
    2014 október 24
    1:40 du.
    A Lázár-féle szöveggel, hogy történetesen a világ tartozik nekünk, csak kiakarják magukat mosni a fanatikus híveik előtt a korrupciós botrány miatti felelősségvállalás alól. Vergődnek és vádaskodnak, ahelyett, hogy behúznák a fülüket és a farkukat, még nekik áll feljebb. Tartok tőle, itt most nem fog nekik bejönni a stratégiájuk, hogy úgy védekezzenek, hogy közben másokat támadjanak. Ennek jó vége nem lesz. Uniós országként egyedül Magyarország van együtt Iránnal, Irakkal, Észak-Koreával, és Oroszországgal a szégyenpadon. Egyes vezető külföldi lapok pedig már arról cikkeznek, hogy szüksége van-e az EU. közösségének a hitelüket rontó, értékrendjüket bomlasztó Magyarországra.
    Szerintem, nekünk, cigányoknak, Orbán Viktor politikája már nem oszt és nem szoroz. Hozzászoktunk, hogy megaláznak minket. Itt most a nem cigány származású magyar embereket fogja megalázni az Orbáni politika, azért példálóznak úton-útfélen velünk, cigányokkal, hogy mások ne érezzék annyira megalázónak, amit az Orbán-kormány majd velük művel. Példának okáért megemlítem a közmunkát, amelynek végzését bizony sok nem cigány magyar ember magára nézve nagyon megalázónak tartja. Őket eddig segélyen tartották, s a legtöbbjüket megkímélték a közmunkavégzéstől, ám tartok tőle, hogy jövőre, ha életbe lép az Orbán-kormány új rendelete, úgy onnantól kezdve a megalázást már ők sem fogják tudni elkerülni.

  • gézám, ki a jókurvaanyjának tartozik a világ? EZEKNEK? tán csak nem lebédiáig visszamenőleg?

  • Ille István A közömbösség az a pszihé betegsége. Ezáltal leépülésnek is nevezhetem. Ha nem betegség, akkor viszont az egyik legnagyobb bűn a világon. Megbocsájthatatlan. Mit mond a gyermekének? Azért tékozolta el a gyermekek jövőjét, mert közömbös volt?

  • mkati Mindig más a hibás. Mit tudok én tenni? Régi jó, és kényelmes magyar szokás. Miért változna?

  • István Barátom, amikor Kövér László házelnökünk EU.-ról szóló elmélkedéséről, s majd Lázár János hasonló őrületéről olvastam, magam is meglepődtem egy kicsit.
    „Lázár János szerint nem attól Európa-párti egy magyar, hogy „bólogatójánosként” helyesel mindenre, amit Brüsszel mond. És nem attól hű szövetségese Budapest Washingtonnak, ha visszakérdezni, súlyos vádak esetén bizonyítékot követelni, vitatkozni sem mer”.
    http://figyelo.hu/cikkek/411159-lazar-szerint-adosunk-a-vilag

  • Bogdán Géza Kedves Géza. Nem a közmunka megalázó, hanem a fizetsége. Itt nálunk van egy közmunkacsapat, aki önként és ingyen szedi a szemetet. Én felnézek rájuk. A tisztasági versenyben (miattuk is) városkánk aranyérmes.

    Szép lassan az egész országot megalázták. Az orvosokat, ápolókat,tűzoltókat, homoszexuálisakat, tanárokat, rendőröket, cigányokat, liberálisokat, zsidókat, tömegközlekedési dolgozókat stb. Már lassan fel sem veszik az emberek. Megszokták.
    Semmi sem történt. Csökkent a szavazatok száma egy picit.
    Megmondta Lázár. Mindenki annyit ér, amije van. Ezt beleverik az emberekbe, így nincs joguk sértődni, hiszen maguknak köszönhetnek mindent rosszat.

  • Ille és mások: Kb. egyetértünk. A Világ tartozása valamiért az ugyanolyan szégyenletesen primitív, ráadásul elvont fogalom, mint a tisztelet követelése valamiért, ami meg sincs nevezve, főleg meg sincs érdemelve.
    „Magyarország Jobban Teljesít” kunyerálásban, elismerésért, a múltban, mások, a maiaknál sokkal tiszteletreméltóbb magyarok által elkövetett, elismert, pozitívabb tettekért. Amit ez a maffia vezér és a koszos bagázs a 2/3-al tesz azért csak ingyen felkötéssel és a jó szándék kimutatásaként, ingyenes temetéssel tartozhat nekik a Világ, ráadásul a tömegsír helyét Magyarország területén meg is választhatják, szintén díjmentesen, akik pedig szeretnék, hamvaikat a Dunába szórhatnák, a Parlamenttel szemben.
    Elnézést, egy kivétel példaként kimaradhatna.
    A Kövért fel kellene húzni, fejjel lefelé az új, nagy zászlórúdra a Parlament előtt, néhány napig kiszellőztetni fekete lelkét, mielőtt krematóriumba kerülne. Nehogy még a Poklot is beszennyezze.
    (És még nekem mondják, hogy nincs fantáziám!)

  • Fenyvesi Glória

    Eléggé gyilkos gondolatok…
    Miért gyűlöli ezt a kormányt ennyire?
    Magának, személy szerint mit ártottak?
    Itt él, Magyarországon?

  • fenyvesi glória: óh, semmit. mindössze közmunkás sorba taszították. ja, és saját hibáján kívül cigánynak született.
    van még kérdése, árja naccsága?

  • Fenyvesi Glória

    Sajnos, mérnököket is elküldenek közmunkásnak, ha nincs munkahelye…
    Neki mi a szakmája?

  • Fenyvesi Glória

    ille István!
    Én nem árja, hanem magyar vagyok.Olyan nép nincs, hogy árja…
    Van aki büszkén vállalja zsidóságát, cigányságát, románságát,szlovákságát, stb…
    Én pedig a magyarságomat.
    Mi ebben a kivetnivaló?
    Én nem mondok a fentiekre semmi negatív jelzőt, ahogy itt, e fórumon a másként gondolkodókkal teszik, élvezettel…
    Mert nem a bőrszínük, hanem a tetteik minősítik az embereket…Ha tetteik elvetendők, nos, akkor szót emelek…Mint ahogy maguk is teszik.DE ÉN MINŐSÍTÉS NÉLKÜL!

  • fenyvesi glória: helyesbítek: magyar árja. de, ha úgy jobban tetszik, árja magyar.
    a szó emelésével meg csak vigyázzon, nehogy sérvet kapjon.

  • Fenyvesi Glória Nem a közmunkával van baj. A körülményekkel, a megítélésében, és a fizetséggel. Tényleg nem érti? Nem érti.
    Mikor elbocsájtják a munkaerőt, majd következő hónapban visszaveszik közmunkásként félfizetésért? Meg tudja magyarázni? Nem tudja!

  • Kedves Fenyvesi Glória!
    A gyilkos gondolatokat illetően tévedni tetszik. Tudja, én a kormányt nem gyűlölöm, ezt a postomban is világosan kinyilvánítottam. Én csupán egy Magyarországon élő egyszerű emberként arra keresem a választ, hogy a Fidesz-kormány miért árt tudatosan a hazájának, jóllehet arra kaptak tőlünk felhatalmazást, hogy a tudásuk legjavával szolgáljanak minket. Ezzel szemben az Orbán-kormány a korrupciós botrány ürügyén is értetlenséget mímel, magyarán, hülyének néz minket. Bizonyítékot követel, jóllehet André Goodfriend, az Egyesült Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivője a beutazási tilalommal kapcsolatban péntek délután sajtótájékoztatót tartott, és elmondta, hogy idézem: „hat nevet közöltünk a Külügyminisztériummal. Nem beszélhetek arról, hogy fellebbezett-e közülük valaki”. Íme:
    http://valasz.hu/itthon/bo-egy-oran-at-faggattak-kerdesekkel-goodfriendet-105818

    Nos, lehet, hogy Ön kedves Fenyvesi Glória az én véleményem mögött gyilkos gondolatokat sejtet, de én az ügy kapcsán úgy látom, hogy a Fidesz-kormány miniszterei, élén Orbán Viktor miniszterelnökkel, vagy közönséges diplomáciai analfabéták, vagy tudatosan provokálják az USA-t. A gyalázatos pávatáncuk egyszerűen nevetségessé teszi őket és hazánkat is a nagyvilágban. Mi értelme volt Szijjártó Péter külügyminiszterünknek az USA illetékeseinek válaszáért Washingtonba utaznia, amikor az amerikaiak hazánkba akkreditált ideiglenes ügyvivője megadta nekik a választ? Tájékoztatta a magyar Külügyminisztérium illetékeseit, az ügyben érintett személyeket pedig telefonon értesítették, hogy megvonták tőlük az Amerikába utazás jogát. A magyar kormány miért nem érti meg, hogy az amerikaiak az esetet az érintettek magánügyének tekintik, ezért ők a törvényeik értelmében nem hozhatják nyilvánosságra a neveket? A magyar fél azonban, ha már úgysem tisztelik a személyességi jogokat, ezt bármikor megtehetné. Miért nem teszik meg?

    Elmondom Önnek kedves Fenyvesi Glória! Azért nem, mert pontosan ők azok, akik ezt a botrányt is arra szeretnék felhasználni, amire a legjobb találó jelzőt éppen Ön mondta ki: azért, mert a fejükben gyilkos gondolatok motoszkálnak, hogy történetesen szeretnék az országot kivinni az EU-ból. Ez a szándékot nyilvánította ki az Echo Tv-ben tisztán és világosan Kövér László házelnökünk is. Van még kérdése kedves Fenyvesi Glória?
    Tegye fel nekem bátran, megfogom azokat válaszolni. Csak egyet kérek Öntől tisztelettel, hogy ne személyeskedjen. Köszönöm!

  • bogdán géza: valóban magánügy. azon felül az érintetteket okt. 6. után telefonon, emailben értesítették, akit meg tudtak, behívták a nagykövetségre és személyesen közölték vele a döntést.
    ráadásul a Vezér is tudott róla, brüsszelben el is szólta magát.

  • Ille István Barátom, köszönöm a hasznos kiegészítést!
    Ez valóban így volt, tehát a kérdés továbbra is fennáll: – miért vette a vádakat magára a magyar kormány?

  • Valami bűzlik Magyarországon

    Csak egyesek szeretnék!

  • Figyelő

    2014 október 25
    2:48 du.

    Tévedsz senki sem szeretné, hogy idelátogass! =))

  • Gyuri, azt én elhiszem. Azért is jövök ide!

  • Fenyvesi Glória

    Bogdán Géza!
    Nem öntől származnak a gyilkos gondolatok…Elértette…
    Bognár Gyulától. Olvassa el az ő véleményét, arra gondoltam…

  • Klárika,
    nem győzlek figyelmeztetni,hogy vigyázz a beírásaiddal,mert szembetűnően sűllyed a hajód!

  • Figyelő 11,07 !

    Orbanisztán kormánya nem tesz mást 1989-óta mint a centrális politikai és gazdasági erőtér kiépítését, amely immár harmadszori hatalomra törésével tényleg megszilárdulni látszik – az országon belül, az elsötétített agyak világában. Ehhez a baloldalnak semmi köze, legföljebb annyi, hogy túl gyengék és engedékenyek, de így lát minket Amerika is.
    Az egyik nap – az On the spot sorozatban a Spektrum ismeretterjesztő csatornán – egy kínai származású amerikai lány saját gitár kísérettel, meghatóan tündéri bájjal énekelte a saját dalát, hogy Magyarok ne szomorkodjatok. Nem tudom, hogy Pesten járt e, de „kobzán a dal” reánk vallott…
    Az ország a fidSS két évtizedes megfeszített és eredményes aknamunkájának köszönhetően mentálisan is tökéletesen ketté osztott, aminek jó vége nem lehet.
    Míg Gyurcsányék korrekt egyenes, kölcsönös demokratikus párbeszéd megmérettetésében hittek, addig a Vezér és bagázsa az alattomos áskálódás és ha úgy látták jónak az utcai politizálás lázadás és zendülés vandál csőcselékét küldték be a politikai erőtérbe… Hogy az semmi esetre ne lehessen plurális, de méginkább duális…. [Ez a harcias társaság azóta meg is kapta igazi jutalmát egy stadion formájában az Üllői úton. – A rehabilitálásokról itt most nem is szólva…]
    Ez a ma summája, csak figyeljen jobban, mint eddig, Figyelőkém!

  • Még annyit erről a . h i b e r n á l t a n . r e m é n y t e l e n . magyarországi állapotról, hogy az USA és illetékesei végre valahára felfigyelt arra ami itt történik. Mondhatnók, egyelőre még csak kilöttyent a bili, de korántsem beszélhetünk kiborulásról. Az remélhetőleg csak ez után következik. Nem győzzük majd akkor feltakarítani fid SS ránk testált rengeteg szennyét.

  • mkati ! 1,04

    Ne feledd, először valának „az idegenszívűek”, s csak aztán a „hazaárulók”, a’lá Posványosi Szavakegyetem…
    .

  • Bogdán Géza ! 12,49

    Nem dicsekvésből mondom, de én azt, hogy Orbanini legszívesebben [majd] kiléptetne minket az Unióból, már tizenöt éve mondom. Ez nem újdonság.
    Fodor Gábor jobban tette volna, ha már annak idején nemcsak kilép a fidSS-ből, hanem a száját is jártatja [ na nemcsak a gyűlöletbeszéd elfogadtatása érdekében] , hogy miféle sötét kígyófiókát szabadítottak Ők – a koleszos fiúk és kedves kollágium vezető tanáraik – már akkor Magyarországra és, ki tudja, a világra is. Azokra gondolok, akik mint ő is, mint egy kivételes tehetséget propagálták ezt a törpe Napoleont, egészen odáig míg maga Soros György vagy „csak” az alapítványa kijuttatta őt Oxfordba(!) fejlődni. – Na azóta nem tudom komolyan venni azt a világhírű oktatási intézményt, bár Soroson is csodálkozom.
    .

  • dongolo: részben egyetértek a felettébb sértődött hangon kommentálókkal – mi köze az USA-nak a mi belügyeinkhez (mert hát, a korrupció is az, az ellenzéki média ellehetetlenítése is az, a civil szervezetek zsarolása is az, egyáltalán, minden az, amit orbánék lejátszanak), különben is, ott meg verik/lelövik a négereket – részben teljesen értelmetlen nemzeti színű önérzeteskedésnek tartom, mert, biza, arrafelé nem lehet a figyelmet elterelni holmi internetadóval, meg mosópor adóval (mint a gazdaság növekedésének motorjával).

    DE: teljesen kizárt, hogy kívülről bármit is meg tudnának/akarnának változtatni orbán rendszerén, meg azután az USA politikai térképén magyarország alig különböztethető meg egy légyszartól – putyinhoz dörgölődzés ide, vagy oda. ez a mi bulink. ha tetszik a zene, amit orbán játszik, hát arra táncolunk. lehet, hogy nem szinfonikus nagyzenekaros a kivitel, és csak egy furulyája van, mint a hamelni patkányfogónak, de ameddig akad, aki annak dallamára is követi, addig kár kívülről várni a csodát. persze, egy USA-EU közös embargóba, kirekesztésbe azért rendesen belerokkanna az ország, de hát, van nekünk ez a putyin, orbán meg nem különösebben kényes ízlésű.

    ami pedig a külső beavatkozást illeti, alighanem ez a műveletlen paraszti ivadék azt is megúszná, pont úgy, mint brezsnyev. amikor már nagyon elegük volt a muzsikoknak, felbéreltek a tudjukkiktől egy mesterlövészt, itt van nov. 7, ugyan már, gyógyítaná már fejbe brezsnyev elvtársat, jól megfizetjük!
    elmúlt a jeles ünnep, és az assassin dolga végezetlenül tért vissza a tudjukkikhez. kérdezik ám a muzsikok, hogy hát hogy is volt ez?
    széttárja a kezét a merénylövő: én próbáltam, már célba is vettem, de vagy tízen csak lökdösték a vállamat, csak lökdösték, hogy: lőjél már, lőjél már! hát lehet így célozni?
    különben is, ott van ez a tik-tak-tek. habár, lehet, hogy van annyi pénz, amitől hajdúnak is korpásodhat a haja?

  • @dongolo
    Ezt írod:

    „Míg Gyurcsányék korrekt egyenes, kölcsönös demokratikus párbeszéd megmérettetésében hittek, addig a Vezér és bagázsa az alattomos áskálódás és ha úgy látták jónak az utcai politizálás lázadás és zendülés vandál csőcselékét küldték be a politikai erőtérbe…”
    Most őszintén, te mit szívsz?
    Meghogy „ketté van osztva az ország”?
    Az arányokat ne felejtsd már el melléírni(95-5).
    Vagytok egy maréknyian, húszféle véleménnyel.

  • apuwader: attól tartok, nem jól értelmezi a dolgokat. itt most nem pártokról, szavazókról van szó (akkor se jönne ki a 95%) hanem nézetről, véleményről, társadalmi helyzetről.
    vagy talán úgy véli, hogy a 4 millió szegénységben élő, a több tízezer éhező gyermek (szülei által, persze) orbán-hívő? vagy vonáékért rajong?
    javaslom, ossza újra a népességet.
    az 5% stimmel. az a kormányközeli felső kaszt.
    amúgy nem látom, hogy cáfolta volna a csőcselék általi politizálást, mint jobboldali eszközt.

  • @Ille
    Én az öt százalékkal azokra a kéretlenül mindenkire ragadó és azokat összemocskoló liberálisokra gondoltam, akik ezt a hazug „megosztottságot” okozzák, illetve egyáltalán kitalálják a magyarságnak.
    Még az Mszp is eljutott mára eme felismerésig, Tóbiás már kimondta a „nemzeti” szót és becsukta az ajtót a „göndörfülűek” előtt.(nemzeti és szocialista…fog még ezért kapni)
    ….
    Akkor lesz csak hacacáré, ha az ország alapkérdéseiben Fidesz, Jobbik és Mszp megállapodás megtörténik.(az egyszerű emberek körében már megtörtént)
    Már pedig megfog, hisz van pl. 4 millió szegény.
    …..
    Tudom a kint élő nyugati magyaroknak érthetetlen, hogy a hazai liberálisokat miért gyűlölik egyöntetűen nálunk ennyire, de párhuzamként az olasz és a kambodzsai kommunistákat tudnám említeni. Ég és föld a különbség közöttük.

  • apuwader: aha. a liberálisok osztották meg az országot. értem. hogy én milyen buta vagyok! eddig azt hittem, hogy orbán, a fidesz és két millió hívőjük.
    én tudatlan…hiszen csak a fidesz, egy a zászló, aki nincs velünk, az nincs…

  • @Ille
    ” csőcselék általi politizálást, mint jobboldali eszközt”
    hahaha
    ….
    Mi van, itt senkinek nincs tévéje, ostrom alatt a Fidesz székház, emberek alszotok a fotelben?
    Mert azt nehéz feltételezni, hogy az itteni „szájhősök” közül egy is kint lenne.

  • Neelie Kroes EU alelnök támogatásáról biztosította a liberált anarchistákat. Jön a kijevi forgatókönyv?

  • apuwader: maga sincs ott, úgyhogy, ha szabad javasolnom, ne ugráljon.
    szájhősök? hát persze. maga csak tudja, milyen az olyan!
    ha pedig csőcseléknek tekinti orbánék teljesen értelmetlen és az információ szabad tejedése ellen kreált tervezetét, akkor, ugyebár, nincs sok kétsége a felől, hogy magát errefelé minek tekintik?

  • Kedves Canadai állampolgárok– mert azok vagytok, nem pedig magyarok. Könnyű onnan bírálatokat fogalmazni, susmutolni, itthon kellett volna maradni, nem pedig olajra lépni. Ne játsszátok meg magatokat, ott se tejföllel bélelt az élet ahol vagytok. Volt szerencsém látni amikor meglátogattam a disszidens mérnök fiamat- egy húsgyárban kapott csak munkát filléres órabérben– az utcákon haladva pincesori lakásokban laktak családok amikor pedig összejöttetek magyarok csak undorító módon zabáltatok két pofára és azt néztem hogy tele aggattátok magatokat minden aranyló bizsuval és egymást is becsaptátok, megjátszottátok magatokat. Direkt magyar tájképeket vittem ki- de ti magyarok, jaj de szép… majd elhaladtatok mellette és minden képet lengyelek vásároltak meg- mert hasonló volt saját országuk tájaihoz tanyavilágához. hibáztak a kormányok igaz még hozzá a rendszerváltástól kezdve. Mert örülni kellett volna, hogy az orosz kiment magától- és meg kellett volna tartani, védeni a függetlenséget, nem pedig csatlakozni egy szemét EU bandához vagy seggét nyalni egy mocsok amerikának. 1956- forradalomnak áldozatai forognak a sírjukban, mert ők a szabad Magyarországért harcoltak és haltak. Mert se amerika se az EU államok nem segítettek akkor se. Remélem az első Antal miniszterelnökünk azóta is forgolódik a sírjában, megérdemelné hogy soha ne nyugodjon- akinek az első beszédében volt egy mondat „mindig voltak vezetők és kiszolgálók” és ezt váltották be folyamatosan azóta minden kormány a tökéssé milliársossá dagadt szocialisták az áll komcsik a nemest és előkelőt megjátszó senkiházik. Én bírálhatok és elátkozhatom mindet! az összes szemétládát, mert én itthon maradtam és ma is magyar vagyok, nem úgy mint Ti, vagy a fiam.- ti csak vagytok..hol is?.. sehol se…de magyarok már nem vagytok!

  • jóbarát Sajnálom, hogy a fia nem tud érvényesülni. Ne reménykedjen, hogy senkinek sem sikerül. Vannak tehetséges emberek is.
    Sajnos rossz hírem van. A kintiek is magyarok. Ha tetszik magának, ha nem.

  • JÓBARÁT: „meglátogattam a disszidens mérnök fiamat”
    Gondolom 1949 óta nem változott meg a szótára, de az akkori kis eszét is a mélyhűtőben tartja azóta. Amiket leír, ahogy írja, az a Stadionos viktor és a koszos bagázs világnézeténél is milliárdnyi fényévvel primitívebb.
    Kend egy Rákosi korabeli falusi párt propaganda lapból lépett ki. Gondolom nagyon meg volt lepődve, amikor nem látta a propellereket a repülőn, milyen szegény országé lehet, ahol még propellerre sem telik, amikor „disszidens” fiának meglátogatására hozta a gép a nyomorgó Canadaba.
    Kendet elrettentő példaként mutogatnák még a Fidelitás kisiskolás szakán is, mint egy időutazót, akinek a gépe bedöglött és leállt a Magyar komcsi korszak kezdetén.
    Biztos vagyok benne, hogy az írása csak paródia, mert ilyen hatalmas, baromi hülyeséget még nem olvastam a KMH lapjain, pedig évek óta olvasom a hozzászólásokat. Maga viszi el a pálmát!!!! Fenyvesi Glória, Marcsi és Bede László megérdemelten nyugalomba vonulhatnak. Kérem, írjon rendszeresen, minden cikkhez megjegyzéseket, élvezettel olvasom óvodás koromat felidéző sorait!

  • jóbarát
    2014 október 29
    5:00 du.

    Hát-hát, nagyon sok minden zagyvaság van ebben az írásban. Egyébként Amerika 1956-ban miért kockáztatott volna egy újabb világégést alig több mint egy évtizeddel a második világháború után a szovjetek ellenében, egy olyan vesztes országért amely a náci Németország csatlósa volt? Ki az az épeszű ember, aki globálisan is képes gondolkozni, hogy ezt számon lehet kérni Amerikától és a szemükre is vethető?