Tompika a szalámifelelős

2014 november 1 7:32 de.12 hozzászólás

Orbán Viktor megérkezett a svájci kirándulásról. Dagadó atyai kebellel, és kisebb pénztárcánkkal. Rögtön neki is állt megtartani a rendes pénteki orbánia-félórát a rádióban. S mi másról is nyilatkozhatott volna, mint például az internetadóról is. Amely nyilatkozatot a tüntetést szervezők mindjárt vissza is igazoltak.

A sebtében megtartott nagy társas összejövetel, alias tüntetés szónokai ugyanis nagy sikernek, Orbán meghátrálásának értékelték azt, hogy a miniszterelnök belengette a nyilatkozatában: nem lesz a pillanatnyi formájában internetadó. Csak emlékeztetnék arra, hogy annak idején hasonló önvállveregetések a diáktüntetések kapcsán is megtörténtek. Az akkori néhány nyilatkozat, néhány pillanatnyi, kormányzati részen látszó pozícióvesztés kapcsán. Alkalmasint ma ki is emlékszik azokra a tüntetésekre, és a hatalmas „eredményekre”. Orbán kommunikációs csapata simán kivéreztette, ellaposította, és végül kiüresítette a nagy vehemenciával elindult diákmozgalmat. Egyfajta „ilyen is volt, túléltük” záradékkal ellátva az akkori eseményeket. Majd belökve az emlékét a kormányzati sifonérba. A jelenlegi tüntetések, most éppen a netadó kapcsán, önmagukat becsapó résztvevőinek, és persze a rendezőinek sem kellene a túl messzi múltba révedniük az intő példákért. Már akkor, ha akarnának. Látszólag, például a szervezők, nem olyan buta emberek, hogy ne lennének erre képesek és alkalmasak. Ha tehát esetleg nem teszik meg, akkor lehet, hogy illúzióink megőrzése érdekében jobb is nem firtatni az okokat.

Alkalmasint az első tüntetések kapcsán próbáltam firtatni célokat és terveket. Az mindenesetre az orbáni beszédet követően villámgyorsan kiderült, hogy a kormányzatnak, valamilyen szinten, de igenis volt „A”-terve és „B”-terve. Még akkor is, ha az a fajta működés aligha nevezhető túlságosan demokratikusnak, hogy a miniszterelnök helyi kiskirály módjára ad le rendelést törvényekre, illetve visszavonásukra. Az azonban biztos, hogy a mikrofon még ki se szikkadt Orbán után, amikor a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) már kezdeményezte a törvény visszavonását. Ami azt sejteti, hogy elő volt ez a forgatókönyv is készítve. Talán azért is, mert ismerik a Vezért, és annak viszonyát a felelősségvállaláshoz. Az NGM csapata minden esetre felkészült a jelek szerint. Tehette, mert azt követően, hogy kiszivárgott: Orbán Viktor személyes ötlete volt az internetadó, bizton lehetett számítani a miniszterelnök kihátrálására ebből felelősségből is. Ahogy kihátrált eddig minden olyan más helyzetből is, amik a személyét érintő, valós felelősséggel és kockázattal járt.

Márpedig Orbán Viktor semmi mást nem tett ebben az esetben sem. A személyes felelősségét, ostobaságát szétkeni egy nemzeti konzultációnak nevezett színjáték keretében. A személyes döntését majd azokra fogva, akik majd pártolólag visszaküldik a konzultációs űrlapot. Ami alapvetően kidobott pénz, mivel az eddigi tapasztalatok alapján amúgy is a Vezér akarata döntött. Legfeljebb eltűnnek az ellenző vélemények. S kikiáltják végtelen demokráciának, hogy nem az ellenzők tűnnek el. Holott már stadionok is vannak. Amikre azért persze van pénz. S arra, hogy a nemzeti konzultáció igazán „pártatlan” véleménnyel záruljon mindjárt meg is találták a legmegfelelőbb felelőst hozzá. Orbánia büdösbogár-felelőse, a tüntetőket azon mód leszóló Deutsch Tamás személyében. Ami legfeljebb annyi pozitívumot rejt, hogy rendszeresen megjelenő otromba és bunkó, de internetes beszólásai alapján ő legalább látott már internetkapcsolattal rendelkező számítógépet. Ellentétben a Vezérrel, aki annak idején már a prágai események kapcsán is itthon felejtette magát, amikor D. T. kihozataláról kellett az akkori vezetésnek, közte Horn Gyulának gondoskodnia. Legalább a fideszes mű-netproli Orbán Viktor felelősségtudatáról és bátorságáról is közvetlen tapasztalatokkal bírhat. Úgyhogy lehet: a Fidesz háza táján mégis ő a legalkalmasabb a feladatra. Ennek fényében legfeljebb elképzelhetjük az alternatívaként számba jöhetőket. Egy lidércnyomással gyötört lázálomban.

Minden esetre most már meg van a felelőse annak, hogy az Orbán Viktor szerint zavaros fejekbe rendet teremtsen. Ami röviden azt jelenti: mindenkinek zavaros a feje, aki nem látja Orbán Viktornak, Pannónia géniuszának nagyszerű ötletében az ország, és akár a világ megváltásának csíráját. Deutsch Tamás pedig ezek szerint a zavarmentesség elérésének felelőse. Pintér Sándor helyében aggódnék. Könnyen lehet, hogy az egykor volt stadionkapu-miniszter lesz az utóda. Mert a zavaros fejekben mégis csak a rendvédelmi erők segítéségével lehet rendet tenni. Kipróbált receptje van ennek. Aminek egyfajta előkészítése lehet az is, hogy a netadó szükségességének indokai között felmerült a rendőrök fizetésemelése is. Biztosítva azt, hogy a szabad véleményalkotás, és –nyilvánítás jogáért is fellépő tüntetők ellen kicsit nagyobb vehemenciával lépjenek fel a rendőri erők. Mert lehet nekik azt üzenni: „Látjátok, miattuk nem kaptok több pénzt, Fogjátok meg őket! Csibész!

A láthatóan mégis van olyan tüntetési szónok, aki szerint ez eredmény, a kormányzati meghátrálás jele. Sőt! Maga a győzelem. Az immár Tompika által is felügyelt, netadóra is kiterjedő szalámi-taktika nagyobb dicsőségére.

12 hozzászólás

  • ˙
    Orbán a csúti kanász, a kifárasztás módszerével cseszik ki a néppel.
    Addig nyúzza, majd húzza el a kínos témákat, mígnem azok – mi – bele nem fáradnak, oszt jöhet is a megvalósítás csendes, suttogó, sunyi, ám dicső és váratlan napirendre tűzés s mindjárt, de azonnal az elfogadása. Az összes törvénye így látott napvilágot, a pincéből előkotorva…
    .

  • Két kígyó az egykori prágai tüntetésen: már akkor sem a diktatúra ellen, hanem annak gyakorlói ellen, a mások diktatúrája ellen dolgoztak*, hogy majd egyszer, huszonöt év múlva saját diktatúrát ápolgathassanak.
    ˙

    * Orbán maga mondta tavaly egy parlamenti válaszában, hogy neki anno nem a rendszer ellen, hanem azok ellen akik azt csinálták, azok ellen volt kifogása. Kell e vallomásnál több az igazságból ?
    .

  • ˙
    Az előbbi megjegyzésem a képhez fűzött megjegyzésem.
    .

  • DonGolo

    2014 november 1
    8:28 de.
    én is:
    Augusztus 26-án a prágai kerületi bíróság elé állították Deutsch Tamást és Kerényi Györgyöt.

  • Prágából itthon felejtette magát a Vezér; a temetési beszéd lejátszott meccset emlegetett; Lakitelekre Pozsgay menlevelével garantáltan mert elmenni; a jelesebb ünnepeken nem mer Budapesten megjelenni a TEK-ezred nélkül; országot csak előszűrt megjelentek előtt mer értékelni;
    Orbánhoz képest a Twitter-csótány egy karakán, bátor gerinces jószág

  • tompika kétségtelenül alkalmas személy.
    olyan jó kis vérkeveredés, hogy nem lehet részrehajlással vádolni.
    nomeg, már látott közelről internetet.
    ami orbánt illeti, naná, hogy kihátrált!
    eleddig egyetlen személyes döntését – pedig csak azok voltak – nem vállalta fel, mindig valamelyik csinovnyikja mögé bújt. az ő tógájára ugyan ne freccsenjen sár!
    így a majdani bírósági tárgyalásán ártatlanul széttárhatja a kezét: éééén? na de kérem!
    egy gond van: ha elfajulnak a dolgok, a rögtön ítélő bíróság – lásd: ceausescu – magasról leszarja a széttárt kezét. legfeljebb könnyebb lesz hátra kötözni…

    http://www.civishir.hu/upload/news/4/_20100721092040.jpg
    igaz, a vonatkozó katonai video szerint sokan eléggé mellé lőttek, csak úgy porzott a járda úgy 5 méterre. hiába, no. az AK47-es nem kifejezetten kivégzésre alkalmas fegyver. ha elindít az ember egy hosszú sorozatot, az, biza, úgy felfelé 45 fokos szögben kezd el „varrni”.

  • Ille István

    2014 november 1
    3:26 du.

    István-István, te mint szerki hogy tehetsz ilyet? Azért a csúny beszédnek nem szabadna, még erős célzás formájában sem helyt hagyni! Még jó hogy nem írtad meg, hogy mire alkalmas! =))

  • magán: István nem kaptad meg a mail-jeimet? ma 4-et küldtem

  • ronagyuri: válaszoltam is. nem az én készülékemben van a hiba.

  • BrunszvikTeri

    A prágai hősök, (akkor inkább inkább szeletelt prágai sonka)…

    A tompikát a bunkó kiskondás többek közt ráültette az MTK nyakára, mint egy népbiztost… Ez csak egy jellemző a képen látható, ám azóta is egyfolytában e tompa agyú vállán pöffeszkedő személy korszerű, a saját részére külön bejáratott személyes – mindenki függ mindenkin – diktatúrájára.

  • brunszvik teri: bocs, de az a szakállas egyed kivételesen nem orbán. valamelyik másik, azóta a süllyesztőben eltűnt agyonforradalmár. a többi stimmel.

  • BrunszvikTeri

    Jajj bocsi ! István !
    Mea klumpa ! Mea maxima klumpa !
    Azért én ennek ellenére inkább szavazok egy becsületes prágai sonkára, mint erre a legszívesebben Prágát még ma is anschlussolni vágyó (fid) SS-Vezérre…
    Oszt Slussz. ))) 😀 (((