Kezd az ország falanszterré válni, Orwell zokogva és térden állva kéri a receptet Orbántól, az egész ország egy nagy túlélő-show, melyben minden nap bátorságpróbákat tart a rendező, mindannyiunk szeretett vezére Kim Vik Tor.

Nem mondom, rengeteg ocsmányságot sikerült már lenyomni a versenyzők, a zemberek torkán, a játék szereplői közül sokan már szinte meg is szerették a pofátlanságukban is elképesztő gusztustalanságokat.

Az emberek már nem is nagyon háborognak, – és itt kérem, hogy a gyengébb gyomrúak a zöld betűkkel írt  pár sort ugorják át, mert jó ízlést próbáló tartalom következik – hiszen aki egy pöcegödörben reggeltől esti szart lapátol, annak már meg se kottyan, ha időnként egy vödör lóhúggyal nyakon öntik.
Ha konkrétan szeretnénk meghatározni a mai Magyarország-feelinget, talán leginkább akkor járunk közel az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy a mai magyar közélet olyan, mint egy vödör takonyban egy hajszál, – abszolút undor…

A kontraszelekció diadala a józan ész felett az a néhány csicskás, akik körülveszik Orbánt.

Ki tudja, hogy válogatták őket, de nem a nagy eszük alapján, az biztos. Viszont küllemileg valamiféle elegáns egyformaság jellemzi őket meg a házatlan csigát – bocsi, csigabiga!

Itt van például Rétvári Bence, a nemlétező párt elnökhelyettese, aki azt találta mondani, hogy Magyarországon a polgári demokrácia jobb állapotban van, mint nyolc évvel ezelőtt volt.

2006-ban – szerinte – nem lehetett ilyen békés tüntetést tartani, az akkori kormányzat ezt „nem engedte volna”, mondta.

Szóval, kedves Bence, elsősorban ami itt van, az nem polgári demokrácia, hanem diktatúra.

És nem lehet arra hivatkozni, hogy a polgári demokrácia minden kelléke rendelkezésre áll, mert a mai helyzet éppen olyan, mint amikor egy szakadt, aprópénzes-bableveses kurva apácafőkötőben ájtatos pofát vág, ha érthető a kissé profán, de kétségbevonhatatlanul helytálló hasonlat.

Ami 2006 tüntetései és a mai tüntetések közötti differenciát illeti, az nem a kormányom múlt, hanem a Fideszen, hiszen történelmileg valahogy úgy alakult, hogy a

Lanczner Satu Ferdinánd

Kossuth tér hugyosai – élükön a nemzeti érzelmű magyarság egységét szimbolizáló Lanczner Satu Ferdinánddal – valahogy mindahányan a Fidesz és csatlósai puccskísérletét támogatták, a kultúremberek meg otthon ültek – várták, hogy a rendőrség számolja fel a csőcselék randalírozását.

Namármost, aki az internetadó elleni tüntetések résztvevőit egy táborba képes terelni Lanczner Satu Ferdinánddal, az bizony szellemileg súlyos kihívásokkal küzd és szomorúan tájékoztathatjuk, hogy vesztésre áll.

Ez az ország olyan ma, mint egy társasház, melynek nemcsak a közös képviselője, de a lakói sem egészen normálisak.
Volt már szerencsém olyan házban élni, melyben a közös képviselő pisztollyal fenyegette a későn fizető lakót, emellett a kerítés festésére olyan mennyiségű zöld festéket számolt el, amennyivel be lehetett volna festeni a Szabadság-hidat három rétegben.

Amikor ezt néhányan szóvá tettük, azonnal akadt néhány idióta, aki elkezdte védeni a rohadt tolvajt, éppencsak békamenetet nem szerveztek az érdekében.

Azért csak világgá küldtük, de nem volt egyszerű.

Ebben a országban ugyanis az emberek imádják, ha megmondják nekik, hogy mit tehetnek és mit nem, első lépcsőben a munkahelyükön, később a családban és a magánéletükben is – ezért aztán imádják azt is, aki ezt megmondja nekik.

Ha valaki azt javasolja, hogy csináljátok a dolgokat legjobb belátásotok szerint, akkor teljesen összezavarodnak, oszt csak totyorognak, mint liba a jégen, tanácstalanul.

Mostanában nem szeretnék Kanadába emigrálni, így nem is írom le, hogy milyen mentalitás ez, és milyen ország az, melyben a virtuális kormánypárt második embere ezzel a mentalitással töltheti be magas pozícióját.

És van pofájuk kereszténynek nevezni magukat, jóllehet többségük már a tízparancsolatból legalább kilencet megszegett, néhányan pedig mind a tízet, valószínűleg.

 Persze van bűnbánat és van feloldozás, a maffiózók pedig kissé sprőd foglalkozásuk dacára általában mélyen vallásos népek, a templom  alapjába bebetonozott ellenfeleikért is misét mondatnak.

Kötelességüknek érzik, hogy szabályozzák az életed, megszabják lélegzetvételed ütemétől a legintimebb ütemig minden mozdulatod,  megszabják, hogy hol a helyed, hol lesz gyermeked helye a világban – az ő világukban -, és gondoskodnak róla, hogy túl okos ne lehessél.

Ezért aztán elzárnak az információtól, hiszen az információ maga a hatalom, arra pedig nekik van szükségük.

Ameddig te az internetadó hétszáz forintján siránkozol, addig ők elmonologizálnak az  internet-szabályozás tartalmi és pénzügyi kérdéseiről.
Miközben te azt hiszed, hogy a kettő közül a pénzügyi rész az érdekesebb, azalatt ők betömik azt a  virtuális, de nagy pofádat, és elzárnak  olyan ismeretektől, melyek birtokában ellentmondhatnál nekik.

Hát figyelj jól, és ne hagyj magadból majmot csinálni.