Szódáslovat a CÖF-nek!

2014 november 13 9:45 de.24 hozzászólás

Van egy régi mondás azokkal kapcsolatban, akik a valós problémák helyett a pótcselekvéses önmegvalósítás útjára lépnek. Nem dakota, bár lóról szól. Az a mondás, hogy „nem volt itt a szódás, de jól megvertük a lovát”. Valami ilyesmi juthat eszünkbe elsőként arról, hogy a CÖF kitiltaná az országból az amerikai ügyvivőt André Goodfriend-et. Aztán az ügynek van még legalább egy olvasata is.

De először maradjunk az említettnél, a pótcselekvésnél. A CÖF létrejötte önmagában is inkább nagyon pótcselekvés-gyanús. Azt a célt szolgálva, hogy amennyiben a Kedves Vezetőnek nem tapsolnának elegen a megfelelő helyen és időben, akkor legyen egy szervezet, amelyik ezt a problémát megoldja. A megfelelő helyen és időben akár közönséget, akár felvonulókat szállítva oda, ahova éppen igénylik. Ha kell, akár talán busszal is. Ha kell, akkor talán külföldi toborzással is. Meneteltek már gyarmatellenes jelszavakkal, és ott voltak Orbán Viktor nagyobb fellépéseinél is. Talán még olyan fényképeket is tudnak prezentálni, ahol a CÖF egy emberként épít gátat a gumicsizmás Vezér lába nyomában. Egy ilyen szervezetnél szinte magától adódik, hogy amikor a vezéri banda körül szorul a hurok, akkor megjelenjenek valami frappáns, kommunikációs trükknek is beillő kezdeményezéssel. Amit aztán, a nép szavára hallgató bölcs vezér majd felkarolhat. Esetleg felkaroltathat kedvenc híveinek egyikével. Frakcióvezetővel, KDNP-elnökkel, másokkal. Mikor kivel.

Egyébként még azt sem vitatva, hogy tényleg lehetnek akár szép számmal is olyanok, akik komolyan hisznek abban, amit a CÖF képviselni látszik. Esetleg később jutottak el arra a pontra, hogy már maguk is elhiszik a kezdetben csak brahiból vállalt szerepet. Ahogy a bélyeggyűjtők között is biztos vannak olyanok, akik egykor csajozással kezdték, és filatelistákká váltak. Így az sem kizárt, hogy vannak olyanok is, akik valóban azt hiszik, hogy hazai nyomozóhatóságok hiányosságairól André Goodfriend tehet. Egy olyan nyakatekert indoklási láncon végighaladva, hogy nem azért van közszolgálati korrupció, mert szemet hunynak felette, hanem azért, mert az USA ügyvivője közölte az érintettekkel a kitiltás tényét. Amit aztán ők maguk kürtöltek szét. A botrány ugyanis nem egészen úgy kezdődött, hogy az USA bejelentette a rádióban a névsort. Vida Ildikó is, ha tetszik, ha nem, de maga igazolta vissza a kitiltás tényét. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) azzal operál ebben az ügyben, hogy az amerikai ügyvivő magyar területre tette a lábát, s így kutya kötelessége lett volna a magyar hatóságoknak átadni mindenféle bizonyítékokat. Továbbra is elfeledve azt az „apróságot”, hogy az amerikai beutazás joga magánembereknek nem alanyi jogon járó jog, hanem akár a washingtoni reptéren is megtagadható lehetőség. Alkalmasint amikor az „Egyesült Államok budapesti ideiglenes ügyvivője saját bevallása szerint magyarországi korrupciós bűncselekményekről szerzett tudomást”, az lehetett akár egy telefon is otthonról, hogy egy adott névsort közöltek vele, és indoklásként vele is közölték a korrupció tényét. De alig hiszem, hogy a CÖF szóvivőjét, ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogászt, akár ilyesmi is zavarná.

Az eddigiekből aztán következne az, hogy miként szeretnék megvalósulva látni azt a bizonyos kitiltást az amerikai ügyvivő esetében. Ha az a gondjuk, hogy kitette a lábát a követségről, akkor nyilván az oda való egyfajta bezárással. Márpedig a magyar közelmúlt törtnetéből érdekes emlékeket meríthet felszínre ez a fajta követségre-zárás. S éppen az amerikai nagykövetség kapcsán. 1956. november 4-én a Parlamentből Mindszenty József, eredeti nevén Pehm József menekült be az USA nagykövetségére, ahol egyfajta őrizeti csapdába került. Jó volna tudni, hogy a CÖF vajon szintén évtizedes házi őrizetet szán-e André Goodfriend-nek? Habár az ügyvivő a CÖF ötletétől függetlenül amerikai állampolgár marad és diplomata. Így a párhuzam az egykori hercegprímással inkább éppen olyan gesztusértékű, mint békemenet-felügyelet ötlete. Ami a gesztusok szintjén az 1956-os eseményeket követő megtorlásos korszakot idézi.

Azt a kérdést is felvetve, hogy bepróbálkozik egy teret-összepisilő területfoglalásos bojkottal is a nagykövetség környékén, vagy megelégszik azzal, hogy az ügyvivő nevét viselő szalmabábut szertartásosan megköpdösik? Bár, ha már munkát fektetnek egy szalmabábba, akkor haladó hagyományként, a korrupciós botrány kirobbanásának évfordulóján nyilvános bábuakasztást is tarthatnak. Az érpataki recept alapján. Ezzel is küzdve a korrupció ellen.

24 hozzászólás

  • végszükségben a szódás lovának egy bizonyos szervét…..

  • Eegen, ha abból indulunk ki, hogy 2×2=5, akkor minden, amit a CÖF (vagy Orbán, vagy valamelyik cullangja; ez opcionális) mond, tökéleten logikus.

  • Csiszer Lóránt

    Nem a kötekedés kedvéért, de olyan mondás nincs amit a cikk írója idéz a cikk elején. Olyan, hogy „veri, mint szódás a lovát” van, de a másik nem létezik … A másik mondásról: a mosópor alapjául szolgáló szódát szekerekkel szállították és a teher nagy volt, a szekeret húzó lovakat meg „noszogatta” a gazdájuk, nem is keveset …

  • A CÖF-ről már írtam pár strófát, most inkább arról szólnék, amitől cidriznek.

    Köszönet a Gépnarancs fotósának, aki híven megörökítette a tüntetők tábláit.
    Az ő szlogenjeikből született a vers:

    A MindenÓrás Forradalom avagy az „Oligarchia vége”

    Latolgatunk, papolgatunk?
    Egy országot rabolgatunk?
    Offshore számlán gyűlik a lé?
    Kivérzett az ország belé!

    „Hol NAV a zsé”, „VIDA Loca”?
    Kitiltásra volt-é oka
    Amerika kormányának?
    A tüntetők most még várnak!

    Lesz változás? Sokan kétlik!
    Az emberek mind úgy vélik,
    ez egy országos opció:
    rendszerszintű korrupció!

    „Bölcs Vezérünk, mondd meg, mi lesz?
    Napról napra jobban kilesz
    az emberek töke velünk!
    Ha sokáig szembemegyünk

    Unióval meg USÁ-val,
    kapunk a puska tusával!
    Akármennyit is hazudunk,
    ‘Nincs Amerikai Vízumunk’!”

    „Eddig tartott a blöff, Vityka”!
    Nyugdíjas diktátor ritka!
    Ők függőlegesen halnak!
    Vízszintben csak elkaparnak!

    Mikor a teret megtöltik,
    s több tízezren ezt üvöltik:
    „Országosan megy a rablás!
    Veled vagyunk, Horváth András!”

    „Bűnözőknek nem adózunk!”
    Nem kell többé a sok lózung!
    Már skandálja a nép fia:
    „Ria, Ria, Norvégia!”

    „Nyugtával dicsérd a NAV-ot!”
    Hívhatunk hozzátok papot?
    „VIDd A segged, ILDIKÓka!”
    Eddig tartott csak a móka!

    „A fejétől bűzlik a NAV!”
    Hamarosan eljön a nap,
    mikor tényleg megrémültök,
    és fejvesztve menekültök!

    Most már „Le a nagy törpével!”
    És ha nem megy szépszerével,
    nos, erről szól, forr a dalom:
    MindenÓrás Forradalom!

    Túlléptetek egy határon,
    s a vesztőhelyre batáron
    visznek benneteket végre:
    ez „Oligarchia vége”!

  • A Civilbe Öltözött Fideszesek (CÖF) bűnszövetkezet agytrösztje hibbant, remélem a főkolomposok hamarosan börtönben és életfogytiglani közmunkában fognak kijózanodni, bár Bayer Zsolt sokkal nagyobb bűnöző, hogy ilyen enyhe büntetést kapjon. A Zsoltot életfogytiglani kényszermunkára ítélném. Napi 16 órán át másoltatnám vele a 10 parancsolatot, mártogatós tollal, pergamenre, amíg bele nem döglik.
    http://hvg.hu/itthon/20141113_Visszavagott_az_USA_ugyvivoje_a_feljelent
    A dokumentum: http://legal.un.org/ilc/texts/instruments/english/conventions/9_1_1961.pdf

  • Csiszer Lóránt

    2014 november 13
    10:29 de.

    Ami a mondást illeti nem talált; a mondés béli szódásnak semmi köze a mosóporhoz (sőt az a szóda sem a porhoz, hanem egy régi mosószerhez tartozik), egyszerűen a szódavízesről szól!
    A szerző ennek a régi mondásnak egy un. következmény mondásáról beszél, ahol arról van szó, hogy célozva arra a mondásra ok nélkül is meg lehet gyepálni valakit!

  • Csiszer Lóránt

    RonaGyuri: Kicsit vérszegény volt ez a következmény mondásos magyarázat. Én nem találtam sehol nyomát ennek a (következmény)mondásnak … A másik részét elfogadom, valóban kaptam egy magyarázatot, amely ebbe az irányba mutat. Tehát valószínüleg a szíkvízes iparosra utal a „szódás”, de a másik részére semmi bizonyíték (vagy utalás) nincs …

  • Orbán Viktor már október 24-én Brüsszelben utalt arra, a teljes névsort ismeri. A kormányfő múlt hétvégén a Die Weltnek már arról is beszélt, hogy komolyan veszik az amerikai jelzést, vizsgálják „az összes adatot, amelyeket az esetekkel kapcsolatban rendelkezésünkre bocsátottak”.

    Mégis adtak hát adatot az amerikaiak? – kérdezte a Heti Válasz a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjétől, aki azonban lapzártáig nem válaszolt.

    Vagyis egyre érthetetlenebb, vagy érthetőbb a kormány összevisszasága. Most vagy nem értem, hogy ha mégis megvannak az információk, miért nem lépnek, vagy értem, mert akkor annyira mélyen vannak a korrupciós szálak, hogy akkor borulna velük együt a bili, és zúdul a kaki a nyakukba.

  • Csiszer Lóránt

    2014 november 13
    11:03 de.

    Mert nem értetted; nem a konkért mondásról beszéltem, hanem egy szokásról. pl. Még Bálán sem kell ide, elég magától is totál szamár!

  • Csiszer Lóránt Szerintem az a vérszegény, amikor egy írást nem értelmezni akar, hanem szavanként megmagyarázni.

  • Csiszer Lóránt

    RonaGyuri: Ezt írta a cikk szerzője: „Van egy régi mondás […] Az a mondás, hogy „nem volt itt a szódás, de jól megvertük a lovát”. ” Erre Ön: „[…] A szerző ennek a régi mondásnak egy un. következmény mondásáról beszél, ahol arról van szó, hogy célozva arra a mondásra […]” Nincs ilyen mondás … főleg nem régi. Mindegy … Hacsek és Sajó jut eszembe, ahol gyakran elhangzott: „én vagyok a hülye, hogy leülök magával tárgyalni”. Alászolgálja!

  • DON OVUZ: Az USA NEM ADHATJA KI A NEVEKET!
    Akiket kitiltottak, azok a viktorhoz nagyon közel állnak.
    Úgy néz ki a helyzet, mint amikor egy gránát felrobban egy csoport ember között és egyikük túléli. Az rögtön tudja kik haltak meg.
    A viktor és sokan mások tudják a neveket mindegyiktől és mindegyikről, megvan az információjuk.
    Egyébként ezt a fordulatot az USA terveiről a Lézer Jankónak is kellett volna tudnia Október 6 előtt már és felkészíteni főnökét. Messze van még a fácánvadász attól, hogy az elhárításhoz értene! Olyan messze mint a Szar-Gyártó a diplomáciától, kb. mint a lajhár a 100 méteres sprint futástól!

  • Csiszer Lóránt

    2014 november 13
    11:53 de.

    Na bumm összekevert két mondást. Ami pedig a kettőnk ügyét illeti, abban igazad van, hogy nem olvastam el újra a szöveget, mert el voltam foglalva a te bugyuta kötekedéseddel.
    Ami ráadásul vakegérség is, hisz ja kinyitod a csipát a főoldali képen jól láthatóak a szódás lovak, meg a szóda is , bizony rekeszekben a szódás-üvegek!
    Szóval jobban jártál volna, ha csöndben maradsz!.

  • Csiszer Lóránt

    llanfair: Mert az írás tartalmával nincs bajom …

    RonaGyuri: Csakhogy én nem a főoldalról érkezem a bejegyzésekhez … és utólag igazat is adtam magának.

  • Csiszer Lóránt Komolytalankodik, azután sértődik a reakción.
    Maga tényleg gyerek.

  • csiszer, maga nagyon okos, tán azt is tudja, mit fed a mondás: hajt, mint a meszes?

  • csiszer, csiszer… csak nem gondolja, hogy róna gyurinak hátszele, magának meg ellenszele van?

  • Csiszer Lóránt
    2014 november 13
    11:53 de.

    Spec még középiskolásként láttam lapáttal vert lovat. Rákosligeten. Közpiskolás öntudattal álltuk körül a tagot, aki nagyon gyorsan felmérte, hogy nem tesz jót az egészségének, ha folytatja. Ez még a ’70-es években volt.
    Amugy akkortáéjt hellottam a cikkben szereplővel lényegilag azonos szólást.
    S tudod mikt, ha eddig nem volt, most már van. 🙂
    Zárkozzunk a dakotákhoz.

  • Gyula Bognar
    2014 november 13
    12:00 du.
    A hír és az O.V. nyilatkozat sem konkrét neveket mond. Alapból nem vitatom a törvényt, de adhattak olyan adatokat, ami nevek nélkül félreérthetetlenül azonosít. Például: Ezen a tárgyaláson ez hangzott el. Máris tudom, ki mondta.
    Azt nem tiltja a törvény.
    Viszont senki nem tudja milyen információkat adtak az amerikaiak. Az elszólás egyértelműsíti, adtak adatokat a magyar kormánynak. Hogy konkrétan mit, azt eddig nem látta kívülálló. Így erre vonatkozólag nem is állítottam konkrétumokat. Ide hoztam Orbán Die Weltnek adott interjúja részletét. Amit a Heti Válasz szellőztetett meg.

  • Látom, Csi- szar itt is megtébolyodott, és ide ereszti hasmenéses agytermékét.
    .
    Ahogy egy másik cikknél írtam, tényleg nem értelek titeket. Egy ilyen hülye állattal, aki arra veri, hogy bősz, egyre eszetlenebb baromságokat farcint be bárhová, aztán élvezi, ahogy ilyen módon szétveri a topikot… ti meg még mindig nem küldtétek el az…nyjába.
    .
    Addig fog itt őrjöngeni, míg hagyjátok, és tébolyult hülyeségeivel addig fogja értelmetlenné tenni az összes hozzászólási lehetőséget, míg pár trágársággal, sértéssel el nem hajtjátok. Az ilyen nem ért másból. Felfordulni meg csak nem akar…

  • Csiszer Lóránt
    2014 november 13
    11:53 de.

    lehet, hogy ezen a szakállas viccen alapul…
    http://www.napivicc.hu/vicc.php?PTU+NiE9IysmIiM=&tipus=&PHPSESSID=jldjbkjc

  • DON OVUZ: A magyarok csodálatos emberek. Vitáznak arról, amit el sem olvastak, de miután százszor megmagyarázza nekik a szöveg értelmét bárki, akkor sem értik.
    ISMÉTLEM!! Miért nem olvassák el P.P. 7750-et? Ugyanis a kitiltásnak három feltétele van.
    Miért nem közlik annak szövegét le a napilapok, hiteles, jogi magyar fordítással???? Ehhez ész sem kell. Két része van P.P. 7750-nek.
    A kitiltás magánügy és senki másra nem tartozik, csak az USA-ra és a magánszemélyre. Ez szimpla vizum ügy, nem engedjük be a magánszemélykén érkező emberkét. Jöhet állami kapacitásban, megbízással, diplomata útlevéllel. Punktum. Jogunkban áll kitiltani bárkit, indok nélkül is Capis?
    ==========
    P.P. 7750 NEM ERRŐL SZÓL CSAK!
    Ugyanis a kitiltásnak három feltétele van, amit meg kell állapítani és bizonyítékot kell letenni a Külügyminiszterünk és Elnökünk elé. John Kerry aki aláírja a Proklamációt most és Obama aki jóváhagyja, most. Kedves Don Ovuz, gondolja ön, hogy ez a két ember alákanyarítja a nevét egy olyan proklamáció alá, ami nem bizonyítja az indoklását, hogyaszonygya;
    1. Adott országban, Amerikai vállalatot, egyént különösen nagy mennyiségű korrupciós pénz fizetésére akarták rábírni, hogy ott üzletét a törvények által megengedett módon üzemeltesse.
    2. A fent leírt kondició az Egyesült Államok nemzetgazdaságát sérti.
    Itt van a fontos kondició:
    3. Az adott országban a kormány befolyásolhatja a nyomozó hatóságokat, ügyészséget, bíróságokat, hogy feljelentések esetében sem lehet jogorvoslást kapni, az adott ország Alkotmánya sem védelem.

    A #3 a fontos; Ugyanis ez leszögezi azt, hogy az adott állam NEM JOGÁLLAM! Remélem érti miért. Jogállamokban a nyomozó hatóságok, bíróságok nem úgy működnek, mint a McDonald, ahol megrendeli a menü alapján mit fogyaszt.
    Ebből következik az, hogy az adott állam NEM LEHET DEMOKRATIKUS ÁLLAM! Működő demokráciákban a kormány nem rendelheti meg a nyomozások leállítását, (vagy el sem kezdését) vagy azok eredményét és a bírók ítéletét. Márpedig Fidesztánban ez így működik és a koszos bagázs ezt bizonyítja nap mint nap, már több mint egy hónapja.
    MAGYARORSZÁG KÖSZÖNŐ VISZONYBAN SINCS EGY DEMOKRATIKUS JOGÁLLAM MŰKÜDÉSÉVEL, CSAK EGY ÖNKISZOLGÁLÓ FIDESZ MAGÁN HERCEGSÉG.

    Kitiltani az U.S. Immigration Dept. John Q dolgozója is kitilthat bárkit amikor ide érkezik, ha erre utasítást kap a főnöktől, mert rendellenességet véltek felfedezni az illetővel kapcsolatban. Ahhoz nem kell P.P. 7750. A kitiltás csak magánügy!
    ===============
    Az hogy Magyarország nem jogállam és nem demokrácia, ahhoz kell P.P. 7750.
    Most pedig megyünk Decemberben Varsóba szavazni azon, hogy Magyarországot fosszák meg tagságától a Demokratikus Államok Szövetségében. 106 ország fog szavazni. Mit gondol kedves Don Ovuz? Nem lenne érdemes eljárást kezdeni a kitiltottak üzelmeinek felderítésére a koszos bagázsnak, mielőtt idén, vagy, ha nem most jövőre Magyarországot kirúgják, mint nem demokratikus állam és akkor az EU-nak kötelessége lépni. Csak demokratikus országok lehetnek EU tagállamok.

  • Gyula Bognar
    2014 november 13
    3:10 du.
    Már olvastam amikor először feltette.
    A szavazási napirendekről nincs információm. Így ehhez a részhez hozzászólni sem tudok.
    Viszont én mindössze annyit jeleztem, hogy a kitiltásokkal kapcsolatban készült a kormány számára is valamiféle átirat. A konkrét tartalomról nincs információ, viszont minden olyan nyilatkozat ami arról szólt, hogy nem tudtak semmiről, mehet a szemetesbe.

  • Csiszer Lóránt

    2014 november 13
    12:57 du.

    Ha már így a mondások környékén szakfelügyelősködsz javaslom a pártlapotok mai Álláspontját író szőke liba(pásztorlányka)”25. órában vagyunk” kiszólását értékeld! =))