Varga Mihály előadást tartott arról, hogy micsoda szárnyalás, metrófelújítás, és a béremelések miatt talicskával kezelhető fizetések világa lesz a jövő évben. A sok pelyvában mondott valamit, amin talán érdemes kicsit elgondolkodni. Elővezette ugyanis azt a gondolatot, hogy „a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) támadók valójában nem a NAV-ot támadják, hanem a magyar állam intézményrendszerét”. Hmmmm. Hogy is állunk ezzel? Mármint ezzel az intézményrendszerrel.

Azt ugyanis az eddigi gyakorlatból tudjuk, hogy jól-rosszul előkészítve előterjesztett egyéni indítványok sora, utolsó pillanatos előterjesztések szabályoztak sok mindent a hazai törvénykezésben. Beleértve különben a gazdaság működésére igen nagy hatást gyakorló területet, az adópolitikát is. Márpedig, ha eltekintünk a hirtelen megvilágosodások, az isteni fény, és a kristálygömb szentháromságának sugalló hatásaitól, akkor kép kezdhetett már korábban is kialakulni, ami egyfajta árnyékkormány működését sejtetheti. Kivételesen egy olyan árnyékkormányét, amelyet nem az ellenzék állított fel, hanem magán a kormányzati körökön belül nyert teret. Ez a sejtés akár puszta sejtésként is kezelhető természetesen, azonban megpróbálhatunk a hírmorzsákban is ösvényt keresni. A Fidesz szóvivőinek átalakulásától a Budai Vár szerepváltozásáig átfésülve kicsit a sorokokat.

Az már a nyáron is látszott, hogy a hazai intézményrendszer egyfajta atomizálása mellett végrehajtott miniszterelnökségi centralizálás belefér egy vezetési pánikreakció következményei közé. Amely folyamatnak egyik részeként a Lázár János vezette Miniszterelnökséget a Vezér keze ügyébe helyezik el a Budai Várban. S amely Miniszterelnökségről Lázár János már áprilisban azt nyilatkozta, hogy azt új típusú hivatalként kívánja működtetni. Egy leleplezéssel egyenértékű kijelentés kíséretében: „Tartalomszolgáltatóként viszont szívesen veszek részt a kormány munkájában”. Amely kijelentés mögött nehéz nem észrevenni azt a szándékot, hogy a teljes intézményrendszernek egyfajta központi „agyaként” kíván működni. Mert az elég egyértelmű, hogy egy adott szakterületen a „tartalomszolgáltatás” megszabja a haladás irányát, ütemét, és az ösvényen közlekedők számát, de akár a csapat összetételét is. Már csak azért is, mert „a politikai kormányzás szempontjából központi szerepet kell, hogy betöltsön” a miniszterelnöki hivatal. Lázár szerint, áprilisban. Amelyet meglehetősen komoly hatalomkoncentrálás követett az említett hivatalban.

Időrendben különben ezt követte az említett intézményi szétszóratás, és várba-költözési terv meghirdetése. Amelynek egyik mérföldköve lehetett az a miniszterelnöki megnyilatkozás a napokban, aminek nyomán néhányan röhögő-, míg mások sírógörcsöt kaptak. De térjünk vissza az intézményrendszerhez. A kormányzati oldalon azt láthatjuk, hogy a miniszterelnökség államtitkárságai gyakorlatilag ténylegesen lefedik, kevés kivétellel a minisztériumok feladatkörét. Gyakorlatilag kilenc államtitkársággal biztosítva a minisztériumok politikai felügyeletét. Ugyanakkor lekövetve azt az elvet is, hogy amikor már túl sok hivatalnok tologatja egy adott hierarchiában a papírokat, akkor a valós döntéseket egy hatékonyabb, átláthatóbb csapat kezébe kell szervezni. S ebben az esetben az irányítási, hatalomgyakorlási hatékonyságot értsük ez alatt. A jelenség leírása Parkinson törvényei között megtalálható, nem újdonság. Ugyanakkor joggal mondhatja erre valaki, hogy a politikai felügyelet nem jelent okvetlenül operatív döntéshozást, döntés-előkészítést. S igaza is lehet. Azonban azt már jelzi, hogy a vezetés nem meri a tényleges döntéseket teljes mértékben a minisztériumoknál hagyni. Ami egyben egy igen komoly bizalomhiányról is árulkodik.

De nézzünk rá kicsit az előbb említett operatív területre. A közelmúlt egyik eseménye, ami nyomán felkaphatnánk a fejünket Selmeczi Gabriella szerepváltása. A Fidesz korábbi szóvivője a Fidesz emberi erőforrások kabinetének vezetését kapta meg. Nocsak. Ilyen minisztérium mintha létezne Balog Zoltán vezetésével. S Selmeczi Gabriella már csak azért is hű Orbán Viktorhoz, mert gyakorlatilag nincs más választása. Már akkor, ha munkakörként nem útszéli fák gyomlálásával kívánja az idejét múlatni a továbbiakban. De mi is a helyzet a Fidesz kabinetjeivel? Pokorni Zoltán már 2003-ban bejelentette, hogy a Fideszben kialakítanak egy centrális irányítási, döntéshozatali rendszert. Ugyanakkor azt is emlegette, hogy ez, a korábbiakkal ellentétben nem az államigazgatási rendszer leképezése lesz. Ezzel a véleményével, hosszú távon alighanem egyedül maradt. Selmeczi új címe például kifejezetten ezt az államigazgatási leképezést sejteti.

Az internetes keresésekben talán nem egyszerű a Fidesz kabinetjeinek a nyomára bukkanni, de utalásokat könnyen találhatunk. Nem másutt, mint a párt utánpótláscsapatának, felkészítő-terepének honlapján. A Fidelitas ugyanis szintén kabinetekben működik, és egy érdekes megállapítást olvashatunk ezzel kapcsolatban: „A Fidelitas szervezeti struktúrája nagyban hasonlít a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség kabinetrendszerének felépítéséhez”. S megtalálhatjuk a kabinetek listáját, amely egyrészt megfelel a minisztériumok hatáskörének, és visszaköszön a lázári hivatal államtitkárságainak kilences száma is. Nyilván teljesen véletlenül. Ahogy Parkinson elveivel való összevetés sikeressége is nyilván teljesen véletlen. Ahogy az is, hogy az említett egyéni indítványok nem egyszer nyilvánvalóan olyanok nevét viselik, akik megbízhatóságában aligha kell kételkedni.

A Budai Vár kormányzati kisajátítása, ami különben a Horthy által képviselt rendszerrel is konform megoldásnak tűnik, nagyon úgy fest, hogy egy primer irányítási kört rendel Orbán Viktor személyes szolgálatára. Gyakorlatilag a minisztériumok feladatát ellátó párt-kabinetekkel, és a politikai befolyást gyakorló miniszterelnöki hivatallal. A nagy költözéssel tehát az árnyékkormány a Várba megy. Szorosra zárva, és akár egymást is megfigyelve.