Napi szösszeneteimből – vicces kedvükben vannak a fiúk

2014 november 19 7:30 de.9 hozzászólás

Nekem már megint egy régi vicc jutott eszembe – A magyar nemzetgazdaság egyik húzóágazatának nevezte a mezőgazdaságot Orbán Viktor miniszterelnök

Kedden Fejér megyében, állattartó telepek átadásán szambázott a kormányfő; „először Felcsúton részt vett Flier János vállalkozó marhatelepének avatóján, majd Alcsútdoboz mellett a Búzakalász 66 Felcsút Kft. bányavölgyi mangalicatelepének átadásán”. Még a létezőben járta a vicc:

Hruscsov elvtárs látogatásáról számolt be a sajtó. A képaláírásokból:

Hruscsov a pártszékházban

Hruscsov az úttörők között

Hruscsov a disznó-telepen (balról a második)!

Pávatánc vagy szimpla agyroham – Hét német politikus kitüntetése alakalmából jött rá a száj-hasmenés

Áder János köztársasági elnök határozatára Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban német parlamenti képviselőknek szórt ki némi kitüntetéseket. Ennek kapcsán igen csak érdekes kijelentésekre ragadtatta magát:

Már a „A magyarok szerint az embert az ellenfelei tehetik igazán naggyá, és a barátai igazán erőssé, és ez különösen aktuális a mai világban, amikor új gazdasági, politikai és katonai erőrendszer bontakozik ki a szemünk előtt.”sem semmi. Ami azon túl sem semmi, hogy megtudhattuk, hogy Seneca is igaz magyar volt, de ez új erőrendszer nem sok jót vetít előre. Kétség kívül a csúcs – bár lenne mit csámcsogni a „Hálával gondolunk azokra a német politikusokra, akik akkor a gyors újraegyesítés mellett döntöttek és ezzel végleg garantálták a mi szabadságunkat is” bornírtságán -:

„A magyar-német barátság jegyében azt kell kívánnunk, hogy legyen végre egység és európai akarat, hogy út is legyen, amelyen haladva Európa elfoglalhatja méltó helyét az új világrendben.”.

Meg kell valljam, hogy egy dolognak örülök, hogy Őfenesége nem ajánlotta fel a Németeknek, hogy beveszi őket Közép-Európába! =))

Erzsikének még trükköznie kellett – A Rogán-landi képviselőknek a névazonosság sem tűnt fel

Talán vannak olyanok, akik emlékeznek rá, hogy Tarlós-land kétszeres (a kerületben és a parlamentben is) képviselőnője Keszegné Menczer Erzsébet hivatalos nevét megcsonkítva szavazott és szavaztatott meg a kerületi képviselőkkel a fiának egy bérlakást. Na jó az is tény, hogy nem igazán egy keszeg alkat és nem a fiának, hanem annak élettársának.

A Rogán utód Szentgyörgyvölgyi Péter vezetése alatt álló Belváros-Lipótváros önkormányzata a múlt héten zárt ajtók szavazott a kerület tulajdonában álló cégek vezetőiről. Az új ciklusra a kerületi televíziós műsorokat készítő City Televíziós Kft. felügyelőbizottsági elnökének Szentgyörgyvölgyi Gábort nevezték ki. Hogy ő az új polgi testvérbátyja  az meg kit érdekel!

A miniszter félre-ért(elmez) – Nem idézni, olvasni, persze az sem árt, ha meg is érti az illető

Az elefánt a porcelán-boltban egy könnyed, légies és óvatos ahhoz képest, amit ártunk és qurmányunk képviseletében Balog-páter el tudott követni a Nobel-díjas írónk 85. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen. Már az is necces, hogy a PIM dísztermében rendezett ünnepséget a Magvető finanszírozta. Balog miniszter úr azonban tanúságot tett arról is, hogy nem csak nem tudja értelmezni Kertészt (tegyük hozzá sem, bár nem minden megnyilvánulás ennyire bunkó), de fontosnak tartotta előre tisztázni, hogy az ünnepalt „nézetei ellentétesek a az övéjével, a nem ért velük egyet, sőt egyenesen károsnak tartjuk őket”.

Majd felidézte azt az anekdotát, ami szerint Kertész felesége arra a felvetésre, hogy „adjon a férje egy nagy, tisztázó interjút, amiben minden félreértést eloszlat, ami a személye körül kialakult”. Magda asszony erre azt szokta válaszolni: „Nem ad. Olvassák inkább azt, amit írt.”.

Nos ahelyett, hogy további idézetekkel okadatolnám a miniszter megszokott bornírtságát, fel kell említsem, hogy a feleség igen csak megszívlelendő tanácsát egy kicsit fel kellene turbózni. Hogy a klasszikus viccel mondjam: Itt van ez a derék Miniszter, olvasni olvasta! Osz’t mire ment vele? Mert érteni nem értette meg! =))

Mi van csak nem kötelező lesz? – Egy ma reggeli MTI kis színes kapcsán

Mottó: Hogy végződik a szovjet mese? Aki nem hiszi, annak utánajárunk

Az MTI legfrissebb híreit nézegetvén találtam két képet melyek tegnap a Darvas Benedek – Pintér Béla Parasztopera című balladisztikus történetének fotóspróbáján a szombathelyi Weöres Sándor Színházban készültek.

Lévén eddig szinte semmit sem hallottam erről az alkotásról, így – ahogy szoktam – néhány kattintás és Pintér aláírásával erre bukkantam:

„A Parasztoperában egy balladisztikus történetet dolgoztunk fel opera formában. Zenéjének alapja az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock bizarr, mégis homogén elegye. A történet talán sokak számára ismerős lesz. Nekem a nagymamám úgy mesélte, hogy Szabadszállás környéki emberekkel történt ez meg nagyon régen. Bocsássák meg nekem, ha egyelőre csak annyit árulok el belőle, hogy lesz benne néhány boldogtalan sorsú ember, szenvedély, humor, vérfertőzés és gyilkosság.

Akinek tetszik, nézze meg többször is!
Akinek nem tetszik, nézesse meg magát”!

A derék Szerető időgépbe került, bár a hasonlatban van valami =)) – A Fityesz-KB központi napilapja az Allende „park”-ba tart?

Az egykor szebb napokat is látott Magyar Nemzet mai vezércikkét olvasván komolyan azt hittem, hogy tévedésből egy 40éves példány került a kezembe, akarom mondani a képernyőmre. „Felkavart indulatok” címet viselő vezércikk így indul „Feltéve, de persze nem megengedve, hogy a világ vezető hatalma meg akarja határozni egy másik, szuverén ország politikai vonalvezetését, erre elvileg két lehetősége van. Szövetségesről, a közös NATO-tagság okán egyenesen fegyvertársról lévén szó, a legdurvább megoldás – mondjuk az 1973-as chilei akció lemásolása, a fegyveres puccs támogatása – hazánk esetében kizárható.”

Maga az írás csak a szokásos bárgyú marhaság: „Washington szándéka világos. Ha az Orbán-kormány leváltására, megbuktatására nincs esély, az ország destabilizálásával kell elérni politikája korrekcióját; a keleti nyitás visszafogását, az orosz kapcsolat gyengítését, az amerikai érdekek akadálytalan érvényesítését.”, azonban ez „chilei akció” lemásolása már egyenesen elképesztő. Bár ha jól belegondolok tényleg lehet nem kevés párhuzam. Allende is manipulált az alkotmánnyal, s bár erre a parlamentben kevés az esély, de mi tudjuk, hogy nekik is meg lenne az okuk arra, hogy „megállapítsák, hogy a kormány több alkalommal súlyosan megsértette az alkotmányt, egyben kötelezze a miniszterelnököt és a kormányt az alkotmányosság helyreállítására”. Arról ne is tegyünk említést, hogy mellette is százezres tömegek béke-meneteltek! =))

 

 

9 hozzászólás

  • Mielőtt bárki is nekem rontana. Az ami Chilében történt Allende után az szörnyűség, és semmi sem indokolja! =))

  • ronagyuri: szar ügy. az unokáim kétnyelvű településen járnak óvodába, az általános is az. attól tartok, magasról le fogják szarni balog páter oktatási szisztémáját, amikor eljön az ideje.
    azon felül teljesen értelmetlen az indokolás, ugyanis a diplomát középfokú nyelvvizsga nélkül amúgy se kaphatnák meg.
    akkor meg, mire ez a bohóckodás?
    gondolkodik balog környékén bárki is? mert, hogy balog nem, az régóta világos.

  • Ille István

    2014 november 19
    1:43 du.

    Ha jobban belegondolsz egy zakkant elme egyre elvadultabb megnyilvánulásai. Már lassan mindenkinek nekimegy. Egynes út Pol-Pot örjöngéséhez!

  • A disznó/marha telepről szóló tudosítások másokat is megihlettek, nekem a két kedvencem.
    Köszönjük Elnök úr!:) Annyira örülök, hogy ehhez mi is hozzájárulhattunk az ellopott magánnyugdíjunkkal. Legalább jó célt szolgál.
    A másik: mit keresnek a disznók a marhák között illetve a marhák a disznók között!

  • S tényleg balról a második, vagy csak a karikatúrista ismeri a viccet?
    http://nepszava.hu/picture/35029/normal/139/00139598.jpeg

  • Az utolsó szösszenetemhez „hozzászól” a derék Bayer Zsóti a mai Álláspontjával:
    „De emlékezhetünk a negyvenegy évvel ezelőtti chilei puccsra is, amikor a törvényesen és demokratikusan megválasztott vezetést Pinochet tábornok eltávolította a hatalomból. Pinochet mögött pedig ott állt a teljes amerikai titkosszolgálat, a katonai tanácsadók, fegyverek, no és persze a pénz. Mert nem számított a demokratikus választás, és legfőképp nem számítottak az emberi jogok. Az számított, nehogy az USA elveszítse fennhatóságát a chilei rézbányák felett. És megkínoztak sok-sok ezer embert, sok-sok ezer ember pedig eltűnt örökre. Történt mindez 1973-ban, amikor mi itt a Fal mögött úgy tekintettünk az Egyesült Államokra, mint a demokrácia, a szabadság, az emberi jogok felkent bajnokára.”!

  • Ille Pista,
    gondolom nagy jelentősége lehet egy angol államvizsgának.Képzeld el, hogy még úgy is tolmácsért kell jajveszékelni.Szegény Vidacsaj.De az is lehet,hogy a szabadság térnek ilyen tudásvesztő a levegője.Nem megyek oda,mert még a héber és olasz tudásomat is elveszíthetem.