Hogyan főzzünk gyorsan-frissen, nem túl drágán demokráciát?

Végy egy szarba szökkent diktatúrácskát, aztán a csüngőhasú disznót a maga nyers valóságában húzd ki az ólból, csapd durván a társadalom asztalára, vedd elő a nagykést, visítás, hörgés, darabolás, aztán vedd a klopfolót és először verd egyenletes ütésekkel laposra, aztán vágd miszlikbe, majd forró olajban süsd ki.

A vagdalékból formázz újévi malacot, kend be a műved frissen kevert betonnal, a szájába ne felejts el citromot tenni, de vigyázz, mert még ebben az állapotában is képes zabálni.

A receptjét tartalmazó szakácskönyvet flambírozd, a szakácsoknál a konfitálás kerülhet szóba, mint hasznos konyhatechnikai eljárás, a kuktákat elég lesz blansírozni, de ne felejts el a vízbe kis szódabikarbónát tenni, nehogy elveszítsék hamvas narancssárga színüket.

Tálald a dögöt egy tükrön forrón, hadd menjen el az étvágyad önmagadtól is, köretként adj hozzá bolondgombát, díszítsd meg apró lakatokkal, bilincsecskékkel, de enni meg ne próbálj belőle, mert mérgező – öl, butít és nyomorba dönt!

A demokratikus szósszal való folyamatos locsolást ez esetben elmellőzheted, mert felpuhítja az eljárást, melynek eredményeképpen csodálatos módon beletörhet a fogad, belőled meg fasírt lesz, minden demokratikus mártás nélkül.

A hiánypótló művet azért teszem közzé, mert megelégeltem, hogy a magukat civilbarátnak tartó nagymamák és nagypapák, akik pedig megértek már egyet-mást, most olyan tanácstalanok, mint Hitler negyvenötben.

Állandóan recepteket követelnek, melyek alapján helyre lehet állítani a demokráciát, illetve új demokráciát, új köztársaságot, új oligarchákat lehet az újjászülető (ugyan mitől?) társadalom részére gründolni, olcsón, kockázatmentesen és költséghatékonyan.

Hát tessék, itt van egy recept a sok közül, kicsit durva, itt-ott kicsit véres, de recept – véreshurkát sem lehet vér nélkül készíteni, lehet, hogy demokráciát sem.

Hogy ez csak akkor van rendben, ha a vér nem képezi a saját tulajdonod?

Hja, kérem, forradalmárkodni veszélyes üzem, a forradalmár élete meg nem méznyalogatás…

Nagyon tetszik egyébként a sok kis gasztroangyal, aki képtelen szembenézni a helyzettel.

Ha vaddisznóból akarsz disznótorost készíteni, ahhoz a disznót le kell vágni, horrorisztikus körülmények között fel kell trancsírozni, van halálhörgés, csurog a vér – nem érzőlelkű demokratának való látvány, de tuti megoldás.

Ha valakinek ennél direktebb módon kell a szakácskönyvet magyarázni, jusson eszébe a Ceausescu házaspár átlényegítése tésztaszűrővé.

Az csak a baj, hogy a demokraták között kevés a böllérnek alkalmas ember, szelíd népek – de ha a nép bólogatna a disznótor ötletére, rögvest akadnának jelentkezők a jobb társaságból, akik még a fehérterror haladó hagyományaként tudnak bánni a böllérbicskával.

Az ötvenhatos sajnálatos események is demokratikus népmozgalomnak indultak, de estére már folyt a vér, bő egy hét múlva meg már bokáig vérben gázolt a csőcselék.

Így aztán, meglehet, a csöbör és a vödör klasszikus esete forogna fenn, ami a magyar demokraták egészségét tekintve meglehetősen egészségtelen lenne.

Hát, ez a megoldás a sok demokrata vegának – gyanítom – nem nagyon tetszene, – van-e más megoldás? Szerintem még egy darabig van, merthogy a demokratikus játékszabályok látszatának fenntartására kényszerülő diktatúra szabályrendszere a jelenlegi tömeghangulatra alapul.
Mint az összeesküvés-elméletek nagy híve határozottan állítom, hogy a jelenlegi tömeghangulat előállítása a diktatúra műve, még csak azt se mondhatnám, hogy ők ennyire ügyesek, inkább arra tippelnék, hogy szorgos népünk ennyire buta, ennyire nem lát összefüggéseket a politika és a saját élete között. Vannak pedig régi bölcsességek, például az „oszd meg és uralkodj”, de a nép ebben nem hisz, mert a hatalom olyan, mint a farkasok elől menekülő szán utasai, akik időnként oda-odadobnak egy szelet sózott húst a toportyánoknak, majd jókat röhögnek, mikor azok marakodás közben egymást ölik.

Pedig itt a megoldás kulcsa.

Nem szégyen az ellenféltől tanulni, főleg akkor, ha a gyakorlat már bizonyította is az elmélet igazságát. Orbán azt mondta hajdan, hogy egyszer kell győzni, de nagyon. Na, ezt a mondást kellene ízlelgetni, forgatni az agytekervényekben és nekiállni ennek érdekében dolgozni. Merthogy ha egyszer nagyon megverjük a Fideszt, akkor az összes szemétsége, antidemokratikus trükkje ellene fordul, ami nagyban megkönnyítené a diktatúrával való leszámolást.

Börtönt meg lehetne építeni, bár nagy trógerek, de nem szeretnek osztozkodni, így viszonylag kevesen vannak.
Spandau is állt, mígcsak Rudolf Hess kilencvenhárom évesen meg nem halt, 2056 meg nincs is már olyan messze…

Namármost a választás időpontja nincs messze, Gyurcsány 2016-ra vizionál rendkívüli választást, és ebben egyetértek vele, merthogy a Vezér akkortájt akar majd Köztársasági Elnök, Kormányzó, Nagyturul, Gubernátor vagy Főfüttyentő lenni, ezt pedig nemigen tudja megúszni választás nélkül.

Arra kellene felkészülni, ehhez pedig el kellene hessegetni a bánatba ezeket a dilettáns gittegyleteket, pszeudo-pártokat, melyekbe most igaz szerelemmel beleszerettek a nagymamák.

Nem kell bántani őket, csak éppen nem kell mögéjük állni, mikor a hülyeségeikhez asszisztenciát toboroznak.

Ellenben a pártokban a tagságnak kézbe kell kapni a pártvezetéseket, véget kell vetni a taknyolásnak és egyértelművé kell tenni, hogy mindent, MINDENT megelőz a diktatúra lerombolása, és aki ezt nem hajlandó tudomásul venni, az vezessen naplót, ne pártot.

Esetleg a váltóáram is szóba kerülhet…

Tessék befejezni az ábrándozást és el lehet kezdeni dolgozni, mert a párt és társadalmi szervezetek romokban hevernek, márpedig szakácsversenyt sem lehet nyerni, ha lyukas a habüst, nem ég a gáz, nincs tisztességes alapanyag, az alkalomra alkotott recept, és ha arra várunk, hogy a kukta majd felcseperedve felérje a fakanalat.

Dolgozni kell, és ha jól dolgoztunk, akkor jöhet a vacsoracsata.