Utazgat a pártelit, hol magánemberi, hol politikusi minőségében.

Lop is a pártelit, hol térítésmentesen, hol hitelbe.

Már nem is titkolja, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

A Vezér maga jár elől jó példával, mikor beleköp egy tisztességes adagot a négymillió nyomorgó pofájába: azt csinálok, amit akarok, annak adom az országot, akinek akarom, ti meg befoghatjátok a pofátokat cselédek!

Boldogan avat, hol disznófarmot, hol logisztikai központot, mindent, ami lopott pénzből épül, mindent, amit a haveroknak adott, meg amit adni volt kénytelen azoknak, akik túl erősek, és akiknek lekötelezettje volt.

Régi elképzelése, hogy létre kell hozni egy nagytőkés réteget, akik aztán majd kézben tartják a társadalmat, és most éppen úgy gondolja, hogy a végrehajtás ideje jött el.

Közben rázzák a rongyot vadul, a sok parvenü hempereg a fincsiben.

Lázár, aki kénytelen volt értékálló tárgyba fektetni a fácánvadászat elmaradása miatt megmaradt pénzét egy igen értékes órával parádézott a Parlamentben, igaz, mellé piros karkötőt vett fel, rontás ellen védi.

Nem irigylem, hiszen harmincötödik születésnapjára lepte meg magát vele, egy hosszú élet fáradságos munkájára emlékezteti órája finom ketyegése.

A volt debreceni polgármester meg elindult Dubaiba, de valami csoda folytán mégiscsak Új-Zélandon kötött ki, viszont nem családtagot vitt magával, mint Vezére és példaképe szokott, hanem a titkárnőjét, mert ő is szorgalmas típus, aki a Rolling Stones tolószékes koncertjének még a szünetében is diktált, aláírt, de legfőképpen pecsételt.

Aki látta a Caligula című filmet, az tudja, hogy a pecsételés is lehet üdítő elfoglaltság.

Orbán viszont példamutató módon Sára lányát vitte magával a német Családi Vállalkozásokért Alapítvány (Stiftung Familienunternehmen) rendezvényére, ahol részben hülyeségeket beszélt, részben átadta tapasztalatait a német vállalkozóknak, beleértve egy-két hungarikumnak minősülő szakmai fogás magyarázatát is.

A németeknek különösen az a része tetszett az előadásnak, melynek címe „Hogyan lesz a ti pénzetekből az én pénzem” volt.

A kormány halk szava, Giró-Szász András kilencszáz milliós vagyonra tett szert, ami azért is figyelemreméltó, mert ő aztán igazán szelídküllemű volt, első ránézésre az ember kedves értelmiséginek nézte.

Erre kiderült, hogy egy kis hörcsög, néhány off-shore céggel a füle mögött, – most éppen hotelt épít egy olyan ingatlanon, melyet a Belváros igen nyomott áron és több vitézkötést kötve az üzletre adott el a sógorával közös cégnek.

Méltatlankodik, mikor faggatják, mondván, vezetője és részben tulajdonosa is volt egy igen jelentős megbízásokkal rendelkező cégnek, azt azonban nem teszi hozzá, hogy az igen jelentős megbízások Hódmezővásárhelyről és egyéb fideszes irányítású önkormányzatoktól érkeztek.

Valamelyik felmenője hajdan tanított engem, azt hittem, rá fog hasonlítani, de tévedtem.

A rokon nagyon tisztességes ember volt, de Mendel óta tudjuk, hogy a sok makulátlanul hófehér csodatölcsérecske között bármikor felbukkanhat egy sötét példány, jelen esetben is erről lehet szó.

Aztán itt van a népmesei csodálatos(an pofátlan) kismalac, a magyar film disznófejű nagyura, Vajna Tímea férje, aki a filmiparon és a hozzátartozó állami támogatáson túl bezsebelte a szerencsejáték-ipart, éppen úgy működve, mint ahogy hajdan a maffia működött Amerikában.
Évek óta próbálom megkeresni azt az egyetlen dolgot Palácsik Tímea feleségül vételén kívül, mely valami említésreméltó hasznot hajtott az országnak, de ezidáig nem kísérte siker kutatásaimat, viszont a neves magyar film-mogul az elmúlt évek során dagadtra moslékolta már magát az állami önetetőből.

Folytathatnánk a sort, de minek.

Nem annak van hírértéke, hogy ezek lopnak, hanem annak, hogy milyen végtelenül gátlástalanok.
Mást ne mondjak, pofa kell ahhoz, hogy a miniszterelnök lánya az esküvőjén olyan traktoron pózoljon, mellyel engedély nélkül kivágott erdőcskét fuvaroztak el mindenféle következmény nélkül, de a „ne mi nyerjük a legtöbbet” miniszterelnöki akciója után errefelé már ilyesmin nincs min csodálkozni.

Hogy lopnak, az olyan természetes, mint a levegővétel, és hazudik az, aki azt mondta, hogy elődjeik is loptak.

Persze olyanok mindenfelé akadnak, akik beleturkálnak a közös pénztárcába, ha hagyják, de az biztos, hogy akire az előző érában akárcsak gyanú árnyéka is vetült, annak felelnie kellett azért, amit elkövetett, vagy azért, aminek elkövetésével vádolták.

Ami nóvum, az a választások után tapasztalható új hozzáállás, konkrétan az elpofátlanodás – most hirtelen nem jut eszembe ennek tudományos megnevezése.

Szinte kérkednek azzal, hogy mindent megtehetnek, mint a falusi bűnöző, aki úgy jár-kel az utcákon, mintha övé lenne a falu.

Elszemtelenedtek, de nagyon.

Orbán a Keresztapa című filmből nem Don Corleonéhoz hasonlít, hanem az olasz negyedet rettegésben tartó Don Massimo Fanuccihoz, a kispályás, de nagymellényű helyi rosszfiúhoz, és a sorsa is valószínűleg az ő sorsához fog hasonlítani.

Hogy mire ez a nagy bátorság?

Ki tudja, ha saját magáról esik szó, az ember általában engedékenyebb, és akit idáig még soha nem tudtak mégcsak megsebezni sem nagyon, az könnyen abba a tévedésbe eshet, hogy őt nem fogja a golyó.

Pedig dehogynem, hiszen a szaporodó tüntetések arra mutatnak, hogy egyre több embernek lesz elege Orbánból és rendszeréből, és eljön az a perc, mikor azok, akiknek az érdekei egybeesnek az ő érdekeivel úgy döntenek, hogy már káros a léte, és lecserélik – ha szerencséje van, életben marad.

De az is lehet, hogy egy végtelenül elkeseredett ember találja meg, és akkor igen kellemetlenül is alakulhat a sorsa.

Mindenesetre amit most művel vazallusaival egyetemben, azzal kihívja a sorsot, ami azért érdekes, mert minden pszichiátriai problémája dacára többnyire gondosan mérlegelve, a saját szempontjából racionális döntéseket szokott hozni.

Most meg igen sukárba adja elő magát, kisalnizza magát, magára szedi az összes fuxot, már csak az öklömnyi aranylánc hibádzik, éppencsak nem énekelgeti a fehérvári huszárok helyett, hogy olyan csávó vagyok, kilenc romnyit kapok, ha akarok, de fényes a cipőm…

Vicces lenne, ha ennyi szép tolvajlás, ennyi gátlástalan gazemberség után a beképzeltségen esne pofára.

Persze az országnak szinte mindegy, hogy miért tiplizik a Szeretett Vezető, csak essen már pofára végre, még mielőtt kirángatja az országot az Unióból, mielőtt hadat üzen az Egyesült Államoknak.

Reménykedjünk…