Idézet a múltból

2014 november 26 5:35 de.7 hozzászólás

Hommage á József Éliás

Idén április 16-án van annak az ötvenkilencedik évfordulója, hogy 1944-ben országszerte gettóba kényszerítették a magyar zsidókat. Ezzel vette kezdetét az a szörnyű történet, amely munkaszolgálatban, koncentrációs táborban végződött, s melynek következtében 600 ezer zsidó honfitársunk vesztette életét.

A magyar lakosság egy része aljasul, cinikusan nyerészkedett a zsidó vagyonokból, beült a házaikba, üzleteikbe, gyáraikba. Másik része félrenézett, gyáván, hitvány módon. És voltak becsületes, bátor, tiszta lelkű emberek, akik saját életük kockáztatásával mentették a halálra szánt zsidókat. Ezek egyikére, Éliás József református lelkipásztorra emlékeztek ezen a napon a Páva utcai Holokauszt emlékhelyen. Ő 1942-től a Jó Pásztor Misszió Embermentő Szolgálat ügyvezető igazgatójaként sokat tett a református hitre tért zsidó testvérek életének megmentéséért. Ő fordíttatta le németről magyarra az ún. Auschwitz-jelentést is, és ő juttatta el az ország vezetőihez. Akik ez után nem mondhatták volna, hogy nem tudják, mi történt a magyar zsidókkal az auschwitzi gázkamrákban. Tudván tudták tehát, de hazudtak. Éliás nagytiszteletű úr angolra is lefordíttatta a jelentést és eljuttatta a szövetségesekhez is. Ezzel a tettével megmentette a magyar reformátusságot az aktív antiszemitizmus vádjától.

Mit tesznek ma a Magyarországi Református Egyház papjai? Hegedűs Lóránt református lelkész, volt MIÉP-es alelnök és országgyűlési képviselő a Zsidó Világkongresszus budapesti közgyűlésének kezdőnapjára, május 4-re hirdetett meg egy „antibolsevista és anticionista népgyűlést” Szabadság téri temploma elé. Ezen követelni fogják, hogy ítéljék el „az 1919-es és 1945 utáni judeobolsevik keresztyén- és magyarellenes terrort, s annak zsidó vezetőit.” Mivel közben a presbiteri gyűlés ímmel-ámmal elhatárolódott a tervtől, Hegedűs Lórántné jobbikos képviselőnő folytatja férje helyett a szervezés munkáját.

Visszatérve Éliás Józsefre, ő a háború után komoly pénzjutalommal járó nemzetközi kitüntetést is kapott. Ezt a pénzt teljes egészében befizette a református egyház kasszájába. Ezt méltó módon meg is hálálta az egyház. Amikor Éliás tiszteletes 1951-ben azt javasolta egyháza vezetőinek, hogy a kitelepítettek számára is szervezzenek mentőmissziót, állásából eltávolították és szószékre sem engedték. Később a debreceni egyetemi református templom lelkésze lett. Ez egy olyan korszakban történt, amikor, mint egy interjúban elmondja: „a református egyházi Vezetőség és az Egyházügyi Hivatal együttműködése során olyan besúgóhálózat alakult ki, hogy senki senkiben nem bízhatott.”

http://bocs.hu/eletharm/ev/ev02430.htm

Bartha Tibor püspök 1972-ben eladta a debreceni egyetemi templomot az államnak 8,2 millió forintért. Azt az összeget, amelyet új templom építésére kapott az államtól, egyszerűen ellopta a református egyház akkori vezetősége.

Éliás József azonban most sem hallgatott, bár állásából felfüggesztették, majd kényszer nyugdíjazták. Az illegális Beszélőben megjelent alábbi sajtóanyagból megtudható, hogy Éliás József milyen pereket indított ebben az ügyben, hogyan próbálta őt befolyásolni az Állami Egyházügyi Hivatal és az MSZMP KB.

http://beszelo.c3.hu/cikkek/beszelo-beszelgetes-elias-jozsef-nyugalmazott-reformatus-lelkesszel

Éliás József azonban járta a maga, a Teremtő által kijelölt útját, tisztán, bátran, becsületesen. Ma az általa megmentett zsidó áldozatok nevében idézik fel emlékét.

És mi a helyzet a mai Magyarországi Református Egyházban? A megátalkodott holokauszttagadó Hegedűs Lóránt – a károlis rektor, Balla Péter sógora – nemzetközi botrányt okoz szervezkedéseivel. Az egyház gyanús pénzügyeiről, többek között a majdnem négy milliárdos devizahitelről külföldi lapok is cikkeznek. A besúgóhálózat él és virul, köztük azok is, akik Debrecenben Éliás Józsefről jelentgettek. A reformátusok egyetemén a Károlin legmodernebb orosz titkosszolgálati technikát felvonultató Wistmanwood figyeli az oktatókat és a hallgatókat.

Csak annyit tehetünk, hogy a 94. zsoltár szavaival fohászkodunk az „erős bosszúálló Istenhez” és kérdezzük tőle: „meddig marad ez büntetlen?”. És megnyugszunk, hiszen:
„De én csak az Istenben bízom,
Ő énnékem erős kőváram,
És ezeket megbünteti.
Az ő számtalan bűneikért
És gonosz téteményükért
Az Isten őket elveszti.”

forrás: jhnnsclvn.wordpress.com

7 hozzászólás

  • az idézett cikk 2013-ban keletkezett, de ez aktualitásából semmit nem von le.

  • Kerekes Sandor

    Hadd tegyuk sietve hozza, hogy az ahitatos egyetem rektora nem mas mint a derek Pozsgai Imre, aki a magyarok boldogulasanak es lelki udvenek faradhatatlan harcosa. Etekintetben valosagos uttoro: „ott segit ahol tud.”

  • Erdekelne-tudnak e Elias Jozsefrol
    a Jad Vasem intezetben,
    ahol a Nepek Igazai vannak szamon tartva,

  • Georgina Bojana

    Kedves István,
    milyen dolog az, hogy éppen Isten szolgáiban nincs félelem, ha rosszat tesznek?
    Vízet prédikálnak és bort isznak?
    Ezek szerint.
    Ők itt, ebbeli életükben – akartak – JÓL élni és nem a Mennyországban. Így nem is jutnak el oda, hitem szerint.
    *
    Leköszönt kormányaink és a jelenlegi kormányunk politikusaiból többen is, ezt így gondolják.
    Az igazság régi, a gyakorlat?
    Folyamatosan és sikerrel űzik, miszerint minden szentnek maga felé hajlik a keze.
    De ennyire?!! (( 🙁 ))
    De majd megkapják a nyakuk közé a „tűz esőt”!!!
    *
    Reménykedjek?
    Reménykedem.
    Mivel sem politikus, sem szent nem vagyok, de nincs is olyan hosszú kezem.
    No meg többünket visszatart a mi is?
    Az, hogy nincs az a sok pénz, amiért eladnánk a lelkünket, becsületünket.
    S, így mi marad?
    A beosztó, szerény élet, no meg az, hogy bele tudunk nézni a tükörbe, a saját és mások szemébe.
    Tisztességnek hívják.
    De ezt ők nem ismerik. Fogalmuk nincs erről, mi fán terem?
    No igen, az ő kertjükben az „ilyen fa” nem nő.

    G.B.

  • ˙

    Már bocs’, de 1944. nem 70, azaz Hetven évvel ez előtt volt ?

    A cikkben ugyanis 59 év jelent meg. Ez sem mindegy.

    .

  • ˙

    Hegedüs nemcsak nyíltan politizál, de lelkész-feleségével egyetemben nyíltan antiszemiták is. A nagytiszteletű asszony az egyértelműen náci pártnak, a Jobbiknak, nemcsak tagja, de vezető személyisége is.
    Na ezt egyeztessétek a papi szentséggel…

    Megjegyezném még, hogy amikor a fradi-csőcselék a Szabadság-téri tévé székházat gyújtogatta, támadta, Hegedüs egyfolytában a temploma harangját húzogatta, verte félre.
    Az Atyának, a fiúnak és a szent lélek nevében…

    .

  • Jó volna tudni, ki az a Balla Péter.