A montreáli magyar kultúrfelelős története: állami nevelőotthontól nácivadászatig

2014 november 28 11:21 de.25 hozzászólás

Ábri Zoltánt olvasóink közül többen ismerik. Zoltán négy éve került Montreálba, onnantól kezdve a Hungária Társadalmi Klubban vállalt aktív közösségi szerepet és kultúrfelelősként tevékenykedik. Amit talán sokan nem tudnak, hogy gyerekként Magyarországon állami nevelőotthonban nőtt föl és, hogy jelenleg Kanadában antiszemitizmus ellen lép fel, nácik után vadászik és a kuruc.infó elleni fellépésre fókuszál.

Ábri Zoltán. Fotó: Ábri Zoltán képe

Ábri Zoltán. Fotó: Ábri Zoltán a Niagarán.

A Hajdú Online készített Ábri Zoltánról egy riportot, „Köszönet a pótanyának Montreálból” címen. Szülei Zoltánt 1971-ben – mindjárt születése után – a kórházban hagyták, mert már addigra volt hét gyerekük. „A Hajdúnánási Nevelőotthonban nevelkedtem, s bár sok embernek nagyon rossz véleménye van az ilyen otthonokról, azt kell mondanom, hogy engem mégis nagyon nagy szeretetben neveltek fel. Soha nem bántottak, de annál több szeretetben és dicséretben volt részem. Szüleim soha nem látogattak. Felnőtt emberként a testvéreimen keresztül kerestem fel őket azzal a céllal, hogy feloldjam őket a lelkiismeret-furdalás alól. Megbocsátottam szüleimnek. Tettem mindezt annak fényében, hogy keresztény ember lévén eljutott hozzám a megbocsátás üzenete”–nyilatkozta Zoltán a Hajdú Online-nak.

1975 és 1986 között élt Zoltán az állami nevelőotthonban. Jó emlékei vannak a Ruhaipari Szövetkezet Május 1. Szocialista brigádja segítségéről, hiszen a brigád munkásai patronálták és törődtek vele. Ez fokozottan igaz Váradi Sándorné Kovács Juliannára. Juliska néni volt a helyi szocialista brigád vezetője és a „pótanya” Zoltán számára. „A közelmúltban, a messze Kanadában szomorúan értesült Zoltán Juliska néni haláláról. Búcsúszavait az interneten küldte el a Váradi családnak, akikkel ma is tartja a kapcsolatot”–áll a Hajdú Online riportjában.

„A szeretet egyik legmélyebb kifejezése volt, ahogy egy eldobott gyereket magukhoz öleltek minden héten. Tudtam, hogy soha nem fogom ezt viszonozni, de Jézusnak mindig köszönetet mondok érte. Köszönetet mondok továbbá e nagyszerű városnak, hogy van a Földön egy menedékváros, ahol a család nélkül élő gyermekeket magukénak fogadják. Hajdúnánás városa, köszönöm szépen! Valóban, néha zord a harc, buktatókkal teli, de a kikövezett úton minden kétséget kizáróan megtalálhatóak az öröm és a szeretet gyümölcsei”–áll – többek között – Zoltán búcsúszavaiban.

Ábri Zoltán négy éve került Montreálba, azóta aktív tagja a helyi magyar közösségnek. A Kanadai Magyar Hírlap megkérdezte tőle, hogy miért tartja fontosnak azt, hogy Kanadába ne kerülhessenek be, illetve ne maradhassanak itt náci nézeteket valló magyar emberek, magyarországi antiszemiták, vagy szélsőjobboldaliak.

„Magyarország nagyon súlyos erkölcsi válságát éli. Az erkölcsi értékítélet elferdűlése barbár és embertelen eszméket eredményez.” Ezeket az eszémet és az eszméket hírdető személyeket igyekszik távol tartani Kanadától. Már több ügyben (például Varga Béla, a kuruc.infó üzemeltetője kitoloncoltatása kapcsán, vagy éppen Szegedi Csanád tavalyi kitiltása körül) aktívan felszólalt.

Szerinte az antiszemitizmus és náci eszmék terjedése nem Magyarország belügye, annak ellenére, hogy amikor felkeresett több kanadai magyar szervezetet, ezt mondták neki. Szerinte Kanadából is cselekedni kell.

25 hozzászólás

  • Nagyon egyetértek Ábri Zoltánnal!
    A világ bármely csücskében harcolni kell ezek ellen az eszmék ellen, ő is megtalálta a számára legmegfelelőbb módot.
    Köszönet érte!

  • abryzoli. Ez egy szép és nemes dolog, de miből tartod fent magad ?

  • ármin: valószínüleg futtatja anyádat.
    mesélj már, kicsi huszár, lottón nyerted a családneved? mert akkor érthető lenne a pimaszkodásod!

  • ˙
    Jó olvasni Váradiné Juliska néni és . s z o c i a l i s t a . brigádjáról, arról, hogy abban az „ántivilágnak” titulált rendszerben mégiscsak lehetett, sőt ezt elvárták, egyszerű, hétköznapi embereknek is azzal a humanizmussal és szeretettel élni és tevékenykedni, amit ma – ismét csak privilegizálva az emberséget – keresztényi szeretetnek szoktak csúsztatni…
    🙂
    .

    Nagyon is témába vág:
    A tegnapi hírekben szerepelt,hogy valamelyik vidéki helységben – aki emlékszik, hogy hol, kérem írja ide – az oda tervezett gyermekfalut !!! a helyi lakosság . k ö v e t e l é s é r e !!! mégsem építik fel.
    Hát kérem, ez az igazi,sötét és kegyetlen ántivilág, ahol nincs kegyelem, de még irgalom sincs.
    🙁

  • abryzoli,
    mindig tudtam,hogy vannak nagyszerű magyar EMBEREK is.Közéjük tartozol.Régebben írtam,hogy hosszasan „leveleztem” a varga békával. Ha érdekel elküldöm Neked az egész szennyest.Esetleg tudod hasznosítani.Ha az e-mail címed a régi nekem megvan.Privát is elküldhetem. Irántad és a hozzád hasonlók iránti tisztelettel:Gyuri.

  • Fenyvesi Glória

    Büszkék lehetünk,mi magyarok Hosszú Katinkára!
    A világ legjobb, legeredményesebb úszónője!

  • „…Büszkék lehetünk,mi magyarok Hosszú Katinkára!
    A világ legjobb, legeredményesebb úszónője!…”
    .
    – Köszönjük, glória, sokat hozzá tettél ehhez a cikkhez. Ahogy szoktad, máskor is. Jól átgondolt, lényeglátó, jól összeszedett gondolatok a témával kapcsolatban.
    .
    Aranyapám, hogy jön ide Hosszú Katinka? 🙂 Ha- ha…

  • Zoli:
    .
    „..A világ bármely csücskében harcolni kell ezek ellen az eszmék ellen…”
    .
    – Látod, erről beszélek a másik cikknél is neked. Te így tudsz harcolni a szemétládák ellen. Én úgy, hogy igyekszek minél jobban tájékoztatni mindenkit a veszélyekről. Ezért írok ide is.
    .
    A kanadai önkéntes srác meg úgy, hogy fegyvert fog, és odamegy. Mert neki erre is lehetősége van, ismeretségeiből, és képzettségéből adódóan.
    .
    A nácizmus és az iszlámnácizmus ugyanis együtt hálnak, kezdetektől fogva. Ma sincs ez másképp: Hitler legjobb mai tanítványai nem a különféle, hatalom nélküli, kis számú (de hatalmas pofájú) náci söpredék Európában, vagy Észak- Amerikában.
    .
    Hanem az iszlámnácik. És ez szó szerint értendő a Muszlim Testvériség megalakulása óta, az meg majdnem 90 éve volt.

  • Fenyvesi Glória

    Ez úgy jön ide, hogy a Kanadai”magyarok”az Ábry Zoltánt elismerik,mint valaha Hazánk fiát, a tevékenységét….
    De aki dicsőséget szerez Hazánknak,(Hosszú Katinka) azt főleg el kell ismerni!Büszkének kell lennünk Rá!
    Máshol nem tudtam kifejezni az örömömet ez ügyben, mert általában a magyarokat szapuló cikkek jelennek meg e helyt…

  • glória:
    .
    „…mert általában a magyarokat szapuló cikkek jelennek meg…”
    .
    – Hazug dög vagy te is, és kész. Itt senki nem szapulja a magyarokat, csak a magyar maffia- kormányt. Te meg folyamatosan szétqrod a topikot a hülyeségeiddel, ahogy pár, hozzád hasonló senkiházi is.

  • Fenyvesi Glória

    „Senkiházi”?
    Nem túl erős megfogalmazás?
    „hazug dög”?
    Intelligens, és demokratikus megnyilvánulás???

  • Fenyvesi Glória

    Két informatikus Magyarország legokosabb diákja!
    Erdős Szilvia és Dankovics Attila…
    135-ös IQ-val…
    Büszkék lehetünk Rájuk!

  • Fenyvesi Glória: ????

  • Fenyvesi Glória

    Kedves Ille István!
    Mi ez a kérdőjel?
    Az én IQ.-m nem ennyire magas, de fiatalabb koromban 123 volt.

  • A leányomnak 10 évesen 137-es volt az IQ-ja. Arra használta, hogy az orromnál fogva vezessen.
    Sajnos a magas IQ ritkán párosul szorgalommal. Esetünkben is így volt. 🙁

  • Fenyvesi Glória

    Örürülök, hogy örül Hosszú Katinka sikereinek. Annak már kevésbé, hogy összemossa a kormányra, esetleg Orbán Viktorra tett kritikát a magyar néppel. Tessék végre tudomásul venni, hogy a magyar nép nem egyenlő a magyar kormánnyal. Nem a magyar nép hoz hülyébbnél hülyébb döntést a parlamentben, hanem a kormány és maga a miniszterelnök.

  • Ne vitázzunk a glólikával.Neki is annyi esze van,mint a Dreher ló likának.Segítség nélkül tud mindenbe bele sz@rni.Állandóan a demokráciát és a szólásszabadságot szajkózza.Azt nem tudja,hogy neotetveseknek ami jár,arra még egy kicsit várni kell,de már nem soká.

  • Fenyvesi Glória !

    Ha már magyar sportsikereknél tartunk, bátorkodom megkérdezni magácskától, hogy Hajós Alfréd, vagy teszemazt Petsauer Attila, esetleg Székely Éva olimpiai sikereiről mit tud ? Büszke rájuk is… ?

    .

  • Fenyvesi Glória

    Aki öregbíti Hazánk hírnevét,mindenkire!

  • Gló lika,
    igazad van,hogy büszkének kell lenni minden magyar-dicsőségre. Sajnos büszkélkedésen kívűl más,manapság de előtte sem igen feszítgette a raktár ajtót.Mindenesetre húzd ki magad.Lehet,hogy még akad hülye aki elhiszi,hogy alapja van a szájtépésednek.

  • abri ur!!
    egyet ertunk!!-ajnlom szives figyelmebe facebook oldalamat,;- chasseur nazi-nazi hunting!!

  • Kedves barlev!

    Szívesen megtekintem facebook oldalát amennyiben ad hozzá egy linket vagy bejelöl ott ismerősének. Tisztelettel: Zoltán Ábri, Montrealból.

  • glória, vagy kifene:
    .
    „…“Senkiházi”?…Nem túl erős megfogalmazás?…”
    .
    – Nem, mivel az vagy.
    .
    “hazug dög”?…Intelligens, és demokratikus megnyilvánulás???…”
    .
    – Pont annyira intelligens, mint az a fajta folyamatos, disznó, aljadék provokáció, amit te itt művelsz.
    .
    Oszt’ jónapot.

  • Azért ahhoz is mocskos pofa kell, hogy idejöjjön valami orKbán- kitartott, esetleg nyilas szemétláda, és „demokráciát”, meg „szólásszabadságot” kérjen számon rajtunk, mikor sokadik mocsok provokációjuknál elgurul a gyógyszer… vagy egyáltalán.
    .
    Nácik, orKbán- prostituáltak nehogy már szólásszabadságot, meg demokráciát kérjenek számon bárkin is… ááh.