Juhász Péternek nekiestek a köztévében mert nincsen vagyona
Ma reggel nem kellett kávét főznöm magamnak, hiszen 6 perc a magyarországi köztévéből pont elég volt ahhoz, hogy vérnyomásom az egekbe szökjön. A napokban mindannyian hallottunk és olvastunk bőven Lázár János 10 éves fiának 70 millió forintot érő ingatlanjáról és 20 millió forintot érő szőlőbirtokáról. Lehet, hogy csak a schmutzig angolszáz protestáns Kanadából nézve furcsa az, hogy egy miniszter 10 éves fiának lehet luxuslakása meg szőlőbirtoka. A vidéki, kelet európai proligyerekből lett magyar rongyrázós újgazdagnál ebben biztosan nincsen semmi különös. De azt már végképp nem értem, hogy a magyar adófizetői pénzéből pártpropagandát gyártó köztévé hogyan teheti meg azt, hogy a hirtelen meggazdagodott, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ügyeire abszolúte nem kiváncsi, ezzel szemben Juhász Pétert, az Együtt belvárosi képviselőjét azért hívja be a stúdióba, hogy nincstelen, vagyontalan állapotáról faggassa.
Juhász Péter többször beszólt Fábián Barna riporternek, aki megfelelt annak az informális köztévés követelménynek, hogy lehetőleg még a tárgyilagosság látszatára se adjon. A műsorvezető Juhász vagyonnyilatkozatáról meg a Böröcz László fideszes alpolgármester által ellene indított összeférhetetlenségi eljárásról kérdezte az ellenzéki politikust.
Csak, hogy kanadai olvasóinknak is legyen háttér információjuk Fábián Barna riporterről: ő volt az aki elmagyarázta a héten Harrach Péter KDNP-s politikusnak, hogy sok magyar gyerek nem azért nem reggelizik mert éhezik, hanem azért mert nem is éhes.
A riporter korábbi érvelésére építve válaszolt Juhász Péter, eléggé zseniálisan: „Vannak így emberek Magyarországon, hogy keveset keresnek és nincsen megtakarításuk. Ezek az emberek sokszor éhesen ébrednek reggel, csakhogy a tegnapira térjek vissza, tehát azt is feltehetné a tegnapi sziporkája után ugyanilyen logikai alapon, csak hogy visszatérjünk a tegnapi sziporkájára, hogy ha nincs pénze, nem éhes, akkor ha nincs pénze, akkor nem lop?”
Ez kellőképpen felháborította a köztévé pártkatonáját, aki kikérte magának Juhász szavait és különösen a „sziporkázást.”
Juhász elmondta a műsorban, hogy 44 évesen neki valóban nincsen vagyona, nincsen lakása, bármennyire is furcsa lehet ez fideszes és kereszténydemokrata szemszögből nézve. Bár valóban dolgozott korábban a pénzügyi szektorban, az utóbbi években aktivistaként tevékenykedett és megtakaritását erre költötte. Az interjú végén felhozta azt, ami mindenki agyában motoszkált: az MTV-t 77 milliárd forintból tartják fenn a magyar adófizetők (a bukott baloldaliak is), tehát akár lehetnének kiváncsiak a kormánypárti politikusok korrupciós ügyeire és nyilt pártpropaganda helyett akár végezhetnének közszolgálati tevékenységet is.
Meg kéne fontolni ellenzéki oldalon a köztévé teljes bojkottját.
Ime az ominózus interjú, érdemes megnézni:
10:10 de.
Fábián Barna erősen szélső jobbos gondolkodású, könnyen a sarokba lehet szorítani, mert csak azt szajkózza, amit megengednek Neki, egyebekben pedig a nyelve közvetlen kapcsolatban van Rákay Philip alfertájával.
10:18 de.
Remek!
A tisztesseg es a gerinc meg nem veszett ki teljesen, csak az M1 televiziobol.
10:26 de.
Ez az egész vagyonnyilatkozat cécó egy paraszt-vakítás. Eleve úgy lett kitalálva, hogy elfedje a lényeget. Azonban a politikusok hülye-gyerek módjára (tudod ha nem vágják pofán 5Ft-ért, szép lassan milliókat fog lopni)irgalmatlanul elszemtelenedtek!
Ami pedig a belvárost illeti hát a sok mi-közöd után valakit kipécézni hááát erősen véleményes! Ráadásul érdemi infó nélkül, mert ha jól tudom nincs infójuk arról, hogy hiányso lenne a nyilatkozat!
12:58 du.
Öszintén, kit érdekel Juhász Péter?
1:11 du.
Figyelő: őszintén, kit érdekel maga?
1:19 du.
Rólam nem írnak cikket! Ha, ha, ha……
1:34 du.
Figyelő: magáról, cikket? miért is?
1:35 du.
Na akinek semmije sincs ugyebár… az tudjuk mennyit ér az uralkodó magyar fasiszták szerint. A kérdés csak az, hogy ugyan mi a frásznak kell eljátszani az ellenzékiséget a diktatúra televíziójában. Persze a kérdés csak retorikus, mert ez a lényeget elfedő ügy ( természetesen önmagában véve korántsem lényegtelen az uralmon lévők és csicskás, prostituált talpnyalóik magabiztos, cinizmusa az uralkodó kör minden önkontrollt vesztett szabad rablásával kapcsolatban ) eltereli a figyelmet arról, hogy a morálisan 0 , „ellenzéki” parlamenti díszletként funkcionáló izéék… politikusokat vagy miket, ki is fizeti… Kövér titkárságán felveszik a „képviselői” juttatásokat, illetve megkapják a normatív állami párttámogatást az illegális, illegitim „alaptörvény”-re való felesküdéssel a demokratikus jogállamnak, a hatalmi ágak szétválasztásának véget vető fasiszta, szélsőjobboldali államcsíny és az elcsalt választások legitimilásáért. Ezektől aztán lehet várni a diktatúra ellen való fellépést. Ezek a kollaboránsok bűnrészesek a demokratikus jogállam ellen elkövetett bűncselekményben, ennek megfelelően terheli őket is a büntetőjogi felelősség. Az egyik fő dolog, amelyet nem hangsúlyoznak eléggé még ellenzéki körökben sem, hogy a jelenlegi rezsim létezése nem politikai hanem büntetőjogi kérdés. A 2011-ben hatályon kívül helyezett legitim Alkotmány egyértelműen kimondja, hogy a hatalom egy kézben történő összpontosításához senkinek nem lehet felhatalmazása és ez ellen mindenkinek joga, sőt kötelessége fellépni. Tehát már egy pár éve az uralkodó bűnbandának legalább képviselői és felső és közép szintű pártvezetői szintig az igazságszolgáltatás előtt kellene állnia, és új választások kiírása után, amelyen természetesen nem vehettek volna részt, miután a párt bírósági eljárás keretében – államellenes és köztörvényes bűncselekmények okán – feloszlatás alá került volna. Elsősorban az ellenzéki pártoknak, az igazságszolgáltatásnak ( Alkotmány/Legfelsőbb Bíróság ) a felelőssége volt, hogy ezt nem kezdeményezték. Még egyes Európán kívüli harmadik világbeli országokban is képesek arra hogy elmozdítsák az uralkodó elnököt, pártot ha túllépi a jogköreit, Európa közepén mindez úgy tűnik nem megy. Pedig az állam tisztségviselőinek, a parlamenti képviselőknek a Köztársaság törvényeire, Alkotmányára kell felesküdniük nem az uralkodó pártra és vezérére, tehát ellentétben a gyakran hallható félművelt, félanalfabéta nonszensszel, a demokrácia nem ” 4 évre választott diktatúra ” , hanem független, pártsemleges intézmények, bíróságok által korlátozott, ellenőrzött, az állampolgároknak ( illetve az általuk választott törvényhozói jogkörrel rendelkező testületnek ) felelős hatalom. Ezek csak alapvető állampolgári ismeretek, amelyeket jobb helyeken érettségiig megtanítanak. No de a(z alap – ) műveltség és a jellemesség sajnos a provinciális, reakciós, erősen jobboldali valamint szolgai ( és sunyi ) beállítottságú magyar társadalom nagy részében meglehetősen hiányos, így nemcsoda, hogy a felcsútiék rezsimjénél jobbat ( alul múlva az összes 2004- től az EU-hoz csatlakozott volt szocialista országot is ) nem tudott ez a 21. századtól ( de bizonyos értelemben még a 20. s talán a 19.-től is ) jócskán lemaradt ( mármint intellektuálisan, kulturálisan nem a smartphone-ok, tablet-ek stb. felhasználói szintjén ) társadalom kitermelni magából.
1:53 du.
Egy kis önkorrekció az előbbi bejegyzés utolsó mondatán: nem EU-hoz csatlakozott volt szocialista, hanem legfeljebb volt KGST/szovjet blokkbeli stb. országok. Szocializmus sosem létezett, mint ahogyan ma sem létezik demokrácia… csak pártállam, és államkapitalizmus anno, illetve manapság a legútszélibb módon kizsákmányoló oligarcha/rablókapitalizmus illetve pártállam, fasizmus, az újraéledt ’45 előtti nemzeti/etnikai/felekezeti sovinizmus ideológiája alapján.
2:26 du.
Figyelő!
Juhászról ennyit lehet tudni röviden(hiteles forrásból!)
– a gimnáziumot 7 év alatt végezte el…..,majd a a Kodolányi Főiskola kommunikációs szakán végzett
-1996 ban Bp,Banknál osztályvezető
-2001-ben vállalkozó
-2002 Kendermag egyesület alapítója(könnyű drogok legalizálása)
-2007 a Magyar Gárda ellni tüntetés szervezője
-2008-2012-ig a Tilos Rádió műsorvezetője
-2010 Tüntetést szervez az új média törvény ellen és megalapítja
a MILLÁT
-Bajnait 2012-től támogatja és az Együtt PM.tagja lesz
-2014-ben lemond amikor kiderül,hogy Gyurcsányt is felveszik a
közös listára….ez neki is sok
-2014-ben az V.ker polgármesteri székre pályázik….holott
régebben drogügyekkel való visszaélés és kábítószer csempészés
miatt elítélték(na nem lett polgármester…)
EZEK után! ami a vagyonnyilatkozatát illeti,nem lehet teljesen
„nincstelen”mert ugye valamit….(ha nem is kiemelkedő
kiemelkedő eredménnyel!)mindig csinált és van lakása,meg kocsija
is,nem éhezik!
Hogy esetleg (de ki tudja?….)nem lett milliomos (mint sok
átlagember sem…)politikusként arról senki nem tehet,valószínű-
leg a baloldalon sem volt elég ügyes….!
A személye,jelenléte a mai magyar politikában nem oszt,nem
oszt nem szoroz(!!!!)mint sokan másoké sem,akik ügyesen jól
jól összeszedték magukat!
Ennyit a tényekről a többi mese……!
2:52 du.
Egyébként önkormányzati képviselőként tiszteletdíjat kap,tehát van jövedelme,ami a lakást illeti valószínűleg az is van,!!!ha esetleg nem is a tulajdona(majd kiderül)…..,ha meg jelenleg albérletben lakik,akkor az életrajzát ismerve nagyon tehetségtelen…….!
3:35 du.
Azért megnézném ezt a Pávián Barmát, vagy bármelyik más vakhitű fideszkomcsit, amint a házioltára előtt térdre hullva minden reggel az életnagyságú Orbán-poszterhez fohászkodik:
Mi Vityánk 2.0
Mi Vityánk, aki ma Felcsúton lakozol
– és stadionokra bőven adakozol -,
Szenteltessék már meg végre dicső neved,
hisz örökkön áll majd a Te csodás NER-ed.
mert eljött már a Te Égi Királyságod,
és milliók lesik minden kívánságod,
úgy az Országházban, amint az országban:
érted égnek lázban széles e hazában.
És hadd gyűlölködjünk: szidjunk kedvünk szerint
zsidót, cigányt, Gyurcsányt, vagy Bajnait megint.
Apró vétkeinket – ugyan, pár milliárd! -,
kérve kérjük, Élő Istenünk: megbocsádd!
Bár mi soha meg nem bocsátunk senkinek!
Mocskos bolseviknak? Libsinek?? Bibsinek???
Alaptörvényünket módosítsad egyre;
hidd el, méltók vagyunk e királyi kegyre!
Hogy bizton bízhassunk: örökké fog állni,
és az egész világ fogja majd csodálni!
És vígy minket bátran mind a kísértésbe
mert mi is szeretnénk dúskálni a pénzbe’,
s Te, ki megszabadítottál minket az orosztól,
add, hogy ne szenvedjünk semmilyen gonosztól,
s könnyű szívvel hagyjunk út szélén pórokat,
elesetteket és hajléktalanokat.
Hisz kinyilatkoztatta a prófétád, János:
„Semmit sem ér, kinek nincsen kincse számos.”
Mert tiéd az ország, s annak minden kincse,
no meg a hatalom; más kérésed nincs-e?
Örökké hirdetjük fényes dicsőséged;
Istenkirályságod sose érjen véget!
Ámen.
(Úgy legyen: Svábhegyen, vagy akár Felcsúton;
menetelj előre a lennoni úton!)
PS: a vers 1 éve, dec. 2-án íródott, így a „s Te, ki megszabadítottál minket az orosztól” kitétel némiképpen érvényét vesztette.
4:02 du.
Tisztelettel megkérem a Fidesz pártkatonákat – Figyelő, Marcsi pl. -, hogy az után szóljanak csak bármely ellenzéki politikus vagyoni ügyeiről, ha előtte legalább ugyanolyan habzó szájjal nekimennek a Fidesz-oligarcha jeles tagjainak, akik kollégistából avanzsáltak gazdag emberré a politikán keresztül.
4:31 du.
Figyelő!
itt csak jelentéktelen leszerepelt senkikről szeretnek írni „fergeteges”cikkeket(persze valótlanságot,üldöztetést,elnyomást….mindezt szörnyülködve!)vagy azokról, akik számítanak és stabilan jelen vannak a közéletben, mint a kormány, vagy Orbán!(Üldözési mánia)
Hát felesleges fáradozás,le kellene nyugodni!
1:34 de.
Olvasva a cikk után hozzászólásokat, szerintem vagy nagyon korán reggel olvashatták, vagy még egyszer neki kéne ülni elolvasniuk.
Igen, tényleg a történtekről szól a cikk, valakit azért is lehet vegzálni, hogy nincs vagyona. Ez történik, kár…
A Rogánokat és hasolókat kéne akár az M1-en nem ilyen erősen, még sokkal erősbb kérdésekkel illetni! Hajrá!
1:54 de.
Marcsi: egyetértek, le kellene nyugodnia. ha nem megy, javaslom, növeltesse meg kezelőorvosával a napi adagot!
ja, és vigyen friss virágot Orbán képével díszített házi oltárához. a régi már eléggé belebüdösödött a vázába.
4:59 de.
http://444.hu/2014/12/03/kemeny-kerdest-szegezett-harrach-peternek-az-allami-teve-a-gyerek-azert-nem-reggelizik-mert-nem-ehes/
11:48 de.
Egyébként nem az volt a baj,hogy „nincs vagyona”hanem az,hogy el sem készítette a bevallását határidőre,(amit be is ismert és utólag
elkészítette,TV,újságban nyilatkozott)így az V.kerületben ahol polgármester szeretett volna lenni,de a képviselő testület ülését
hátráltatta,mert csak az ő bevallása hiányzott……..na jó példát mutatott,egyébként Szentgyörgyvölgyi Péterrel szemben(54,53 %) Juhász P. 30,26 %-ot ért el!
Én gyógyszer nélkül is utána tudok nézni dolgoknak,persze hiteles forrásból és nem az utcai üvöltöző tüntetők tájékoztatnak….,másrészt azért nincs szükségem gyógyszerre mert
nem én szenvedek az „Orbán fóbia”nevű,jelenleg még gyógyíthatatlan betegségben, hanem az itteniek,meg a politikán ennyire nem tudom felidegesíteni magam,különösen ok nélkül!
Az,hogy egyes kintiek mérik az észt kintről még csak elmegy….,de,hogy egy „vezérszónok munkatárs”…itthon ennyire
tájékozatlan legyen az már szánalmas……..!
11:56 de.
No meg az is vicces,hogy sokan azon dühöngenek ki milyen gazdag,mit vallott be,ami részben az átlagemberek vonatkozásában jogos,sokakat irritál (több esetben jogosan!)én például szegény Gyurcsányt sajnálom,akinek csak egy 50 nm-es pápai panel FELE van a tulajdonában,pedig mennyit dolgozott,fáradozott az ország jóléte
érdekében…..hát egy szegény „hős”
12:41 du.
Marcsi:
„Én gyógyszer nélkül is utána tudok nézni dolgoknak,persze hiteles forrásból és nem az utcai üvöltöző tüntetők tájékoztatnak….,másrészt azért nincs szükségem gyógyszerre mert
nem én szenvedek az “Orbán fóbia”nevű,jelenleg még gyógyíthatatlan betegségben”
dehogynem 😛
12:44 du.
Marcsi: magának mi van birtokában? sajnálhatjuk annyira, mint Gyurcsányt?
2:26 du.
Ne kérdezzen…..(a hozzászólása mindent igazol!)sajnálja Gyurcsányt,…. meg saját magát(van miért!)……,engem nem kell félteni ….se sajnálni!
Na a téma lezárva részemről!