Salátaposzt

2014 december 4 8:36 de. Salátaposzt bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Bevallom, lusta is vagyok, és ez csak egy rossztulajdonságaim hosszú sorából.
Viszont azt is tudom, hogy még egy teve is belefáradhat abba, ha állandóan példás viselkedést kísérel meg tanúsítani, emellett tudja, hogy jól viselkedni erkölcsös, de azt is, hogy rosszul viselkedni sokkal szórakoztatóbb…

Ezért aztán ez most egy olyan poszt lesz, melyben mindenféle dolgokról írok, úgy, ahogy éppen eszembe jut.

Elsőként arról, hogy John McCain amerikai szenátor – két nappal azután, hogy olyan neofasiszta diktátornak nevezte Orbán Viktort, „aki Vlagyimir Putyinnal bújik ágyba”, közleményt adott ki arról, hogy  „Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta antidemokratikus alkotmányos intézkedéseket hoztak, korlátozták a bíróságok függetlenségét, lecsaptak civil szervezetekre és megnyirbálták a sajtó szabadságát”.

A republikánus szenátor Colleen Bell nagyköveti kinevezésével sem volt elégedett: nem tartotta megfelelőnek, hogy a Gazdagok és szépek című szappanopera producerét küldjék egy szerinte problémás országba.

Az amerikai külügy természetesen vad maszatolásba kezdett, emellett megerősítette, hogy a nagykövet kiválóan meg fog felelni a posztján.Erről két dolog jutott eszembe.

Egyrészt ez az „ágybabújás” Putyinnal.

Putyin számára Orbán addig érdekes, ameddig Oroszország politikai vagy gazdasági hasznot tud húzni a mohóságából és külpolitikai ügyetlenségéből, utána bátran mehet a levesbe.

A hála nem politikai kategória, mint Pozsgay óta tudjuk, így ő legfeljebb csak szeretne belebújni Putyin ágyába, oda legfeljebb akkor kerülhet mikor a nővérke kedveskedik majd az orosz elnöknek: itt az ágytál, melyre vágytál…

Ma még Paks miatt érdekes az oroszoknak, de valószínűleg be kell áldoznia a projektet, ha még egy darabig Magyarország miniszterelnöke szeretne maradni – a selyemzsinórt majd Merkel hozza neki tavasszal.

Putyin meg ki fog bírni egy elmaradt beruházást, majd kárpótolja magát a gáz áráról folytatott tárgyalásokon, másrészt meg a szerződés arról szól, hogy akkor is fizetnünk kell, ha az erőmű nem valósul meg.

Szeretünk ilyen szerződéseket kötni, ehhez igazán a jobboldal ért, Bős után Paks igazán szép teljesítmény.

A másik dolog a nagykövet kérdése.
Colleen Bell helyében már a héten elkezdeném krémmel kenegetni a karom, mert a mi gáláns miniszterelnökünk, ha a közelébe kerül, vadul cuppogva kézcsókokkal borítja majd el a nagykövet asszonyt, ujjhegytől-hónaljig, vélhetőleg őrületbe kergetve ezzel Görög Ibolyát.

A hölgy diplomáciai képességei ismeretlenek, de biztosan nem ostoba, ha már idáig jutott, ezért könnyen elképzelhető, hogy hallgat a szakemberek tanácsaira.

Mindjárt itt lesz neki például egy karrierdiplomata jóbarát, aki igazán érti a Fidesz működését, emellett láthatólag élvezi is a produkciót, bizonyára lesznek ötletei.

A nagykövet asszony meg magyarországi szolgálata idején elő tudja készíteni következő szappanopera-sorozatát, a címe talán majd Tolvajok és rémek lehetne…

Az új ukrán kormány összetétele új tápanyagot szolgáltat az összeesküvés-elméleteknek – írja a Der Standard című osztrák liberális napilap. 
A pénzügyminiszter egy amerikai állampolgár, aki ugyan 20 éve Ukrajnában él, de korábban a washingtoni külügyminisztériumban dolgozott.

A  gazdasági miniszter litván, az egészségügyi miniszter grúz – mindhármukat elnöki rendelettel honosították kinevezésük előtt.

Jobb érveket nem is lehetett volna szállítani Putyinnak. Mindhárom kormánytag „frontállamokból” származik, és kulcstárcákat irányít Kijevben – állapítja meg a szerző.

Most erre mit lehet mondani?

Hatvanmilliós ország, nem fussa saját szakpolitikusokra?

Nem igaz, ez a helyzet csak egy lépcső egy amerikai vazallus-állam, egy banánköztársaság felé.

Hruscsov legalább ukrán volt…

Megveszi az állam a Budapest Bankot, elöntött a boldogság a hírre, jajde jó, hogy pénzt költhetek arra, amire tulajdonképpen nincs szükségem, jajde úszom a boldogságban, gondoskodott rólam Népünk Atyja, hogy az Úr büntesse meg, aki kifelejtette a pici cápákat a magzatvizéből!

A bankok tulajdonosa a banki ügyfélnek teljességgel közömbös, felettébb álmélkodnék, ha az állami tulajdonú bank magasabb szintű biztonságot kínálna, mint a magántulajdonban – horribile dictu a külföldi magántulajdonban álló bankok magyarországi leányai.

Csak aki ismeri a mondást, hogy egy bankrablás sehol nincs egy bankalapításhoz képest, az gyanakszik – hátha ez az állítás igaz a bankvásárlásra is.

Ma megszólalt az Unió is gázügyben: Az Európai Bizottság elnöke szerint a Putyin által lemondott vezeték építéséhez csak arra lenne szükség, hogy az oroszok betartsák az európai szabályokat.

Nincs semmi újdonság. A labda az oroszok térfelén pattog. Mi készen állunk. Az előkészítő munka folyamatban van – mondta Juncker, miután a közösség kollektíve leköpte az oroszokat, beléjük rúgott és hólapáttal fenyegette őket.

A Déli Áramlattal az EU-nak az a problémája már régóta, hogy az európai jog szerint nem üzemeltetheti ugyanaz a vezetéket, mint akié a földgáz, mert akkor monopolhelyzetbe kerül, és verseny híján tetszése szerint alakíthatja az árakat.

Moszkva ezt a követelést azzal az indokkal utasította el idáig, hogy ők államközi szerződéseket kötöttek a partnerországokkal, amelyekre nem érvényes az európai jog – Brüsszel szerint viszont igen.

Szerintem meg az európai jog az európai országokra érvényes és semmi nem írja elő, hogy az oroszok ezt magukra nézve kötelezőnek tekintsék.

Nem is ez volt a cél szerintem, inkább csak az, hogy az oroszokkal izmozzanak egy jót, hátha Putyin megijed.
Nem tűnik ijedős fajtának, mi viszont láthatólag ijedtek vagyunk.

A gázösszeköttetés annyira szükségessé vált a Déli Áramlat lefújása után Magyarországnak, hogy Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ma már farokfelcsapva rohant Bulgáriába tárgyalni.

Úgy nyilatkozott, hogy „az orosztörök megállapodás, amely szemmel láthatóan Brüsszel érdekét is szolgálja, nem eredményezheti azt, hogy az a két ország Bulgária és Magyarország , amely a leginkább ki van szolgáltatva az egyoldalú oroszországi gázfüggőségnek, kárvallottja legyen ennek a helyzetnek”.
Hát igen, ha az ukránok megbolondulnak, és a gázszállítás elkezd akadozni, akkor befagy a fenekünk hamarost, mint a jégen üldögélő libának…
Nemmellesleg Brüsszel mi is vagyunk, de úgy látszik, nekünk más lehet az érdekünk…

Mindegy, majd megment bennünket az amerikai palagáz, meg a luftballonban importált norvég gáz – de legalább a rezsicsökkentési statisztika javulni fog.

Nézzük mindennek a jó oldalát, hiszen ez a szemlélet a trendi, ha például nem engedélyezik a karácsonyi ételosztást köztéren, akkor nem jön össze egykupacban annyi szegényember, nem kell őket nézegetni – ergo megszűnt a szegénység.

Ami azt illeti, én is szívesebben nézegetném a születésnapomra vett Rolexemet, mint a sok csóringert.

Saját búbánat, hogy jóformán nem lehet egy lágytojást megfőzni, merthogy a Gyurcsány beletette a lábát a gázba – valószínűleg ettől alacsony a fűtőértéke, viszont a Forgó Morgó pörög, mint a motolla.

Gyakorlatilag mikor gázt veszünk, levegőt veszünk.

Valószínűleg valaki félreérthetett valamit, mikor azt tanácsolták, hogy csak a levegővételt ne hagyja abba – hát erről most központilag gondoskodik szerető államunk.

Csak azt nem tudom, lágytojás hiányában mi lesz az öregecskedő pasikkal?

Comments are closed