Botrány Victoria városában, ahol nem hajlandóak a királynőre esküdni
Kanadában a miniszterelnöknek, minisztereknek és valamennyi szövetségi parlamenti képviselőnek, úgy szintén a tartományi politikusoknak kötelező, hogy II. Erzsébet királynő és a brit monarchia felé tanusított lojalitásuk szerepeljen eskütételükben. De önkormányzati szinten ez inkább csak javasolt hagyomány, jogilag nem kötelező lépés a polgármesterektől és testületi képviselőktől. Azonban országos botrány lett abból, amikor Victoria újonnan megválasztott polgármestere – Lisa Helps – nem volt hajlandó a brit monarchiára esküdni, hanem ehelyett azt mondta, hogy a „közösségét fogja szolgálni becsülettel.” Az új polármestert csak 89 szavazat választotta el ellenfelétől és a helyi monarchisták most azt mondják, hogy ha erről tudtak volna, akkor nagy valószínűséggel elveszti a választást.
Bruce Hallsor, a Monarchista Liga szóvívője elmondta, hogy Victoriában bizonyára van több mint 89 monarchista aki Helps-re szavazott.
A polgármesteren kívül még öt önkormányzati képviselő sem volt hajlandó arra, hogy a monarchiára esküdjön. Ben Isitt képviselő például elmondta, hogy a „brit imperializmus rettenetes szenvedést okozott az őslakosságnak” ezért sem hajlandó bevonni a királynőt az eskütételébe.
Az ügy pikantériája, hogy Victoria város története szorosan össze van fonódva a brit hagyományokkal. A várost Victoria királynő után nevezték el. Mai napig a város egyik turisztikai attrakciója a délutáni angol tea és a különböző „tea roomok.” Végül akkora lett a felháborodás, hogy az új polgármester bocsánatot kért. „Kanadai történelemből végeztem az egyetemen. Nagyon jól ismerem hazánk történetét és az Egyesült Királysághoz való kötődésünket. Én ezt egyáltalán nem akarom elutasítani”–mondta a polgármester.
9:51 de.
„..a “brit imperializmus rettenetes szenvedést okozott az őslakosságnak”…”
.
– Amellett, hogy ez igaz, mindig, amikor az „elnyomó, gonosz, stb” gyarmatosítókról olvasok/ hallok, azonnal eszembe jut egyik kedvenc filmem, a Brian Élete „Mit adtak nekünk a rómaiak?” jelenete.
.
Aki látta, és emlékszik rá, tudja, miért. Vakos feketehumor, de nagyon igaz.
12:41 du.
Láttam a polgármester és támogatói fényképét. Gondolom, ők marxisták.