Még a politikusoknak is illene  tapasztalatszerzés és elgondolkodás után véleményt mondani.

„Harrach szerint az ellenzék hangulatkeltésből beszél szegénységről…

Véleménye szerint ami politikai pártok küzdelmének szintjén zajlik jelenleg, az nem más, mint az ellenzék új kommunikációs stratégiája. Ennek lényege, hogy azt közvetítik: a kormánypárti politikusok gazdagodnak, az ország szegényedik.” – Népszabadság online.

A KDNP frakcióvezetőjének helyében mélyen és bölcsen hallgatnék. Ilyen felháborító, vérlázító, arcátlan hazugságot nem mernék nyilvánosan hangoztatni.

Sokan mondják ilyenkor, jaj, hát a vezetők a maguk világából nem lépnek ki, fogalmuk sincs, hogyan él az átlagember a hétköznapjaiban. Ez ugyanúgy hazugság, mint Harrach úr véleménye, vagy súlyos, kereszténydemokratához nem illő érzéketlenség és figyelmetlenség. Ha Harrach úr szerint a szegénységről beszélni kommunikációs stratégia, akkor tényleg meg kéne kérdezni, hogy valaha is járt-e emberek között vagy egyáltalán hallott-e róluk valamit? A szegény emberekre gondolok, az ő az életkörülményeikre. Tudja-e Harrach úr, mennyi a minimálbér, milyen munkanélkülinek lenni, mennyi egy átlagos kis lakás rezsije, mennyi egy mázsa fa, mennyibe kerül egy kiló kenyér, egy liter tej, 10 dkg legolcsóbb felvágott, egy kg krumpli vagy liszt? Tudja-e mindezeket az árakat viszonyítani a nagyon kis havi keresethez, vagy a munkanélküliséghez, ami semmit jelent, legfeljebb alkalmi munkából szerezhető jövedelmet? Tudja-e milyen havonta kiszámolni, hogy a semmiből mennyi rezsit lehet kifizetni, hogy élelemre is maradjon? Járt már szegény emberek lakásában, mikor fűtenek be, mennyire van meleg, milyen ruhában vannak a gyerekek és mi kerül vacsorára az asztalra? A beszédeiből és a véleményeiből úgy tűnik nem járt emberek között, nem ismer más utat csak a parlament és a lakása közötti utat. Nem tudja a saját békés boldog, nyugalmas, gazdasági szempontból, tömött pénztárcájú, teljes megelégedettségre okot adó életét összehasonlítani a szegényebbek életével.

Ne, tegye, ne foglalkozzon ilyesmivel, de akkor ne szóljon egy szót se! Hallgasson, mélyen és bölcsen.

Lehet statisztikai adatokat jól hangzó beszédekben idézgetni, csak jól kell az adatokat értelmezni. Akkor rögtön kiderül, hogy a szegénység nem kommunikációs fogás.

„Harrach Péter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy 2009-ben 26 milliárdot fordított az akkori baloldali kormány gyermekétkeztetésre. Ez a keret idén 53 milliárd volt, jövőre pedig 58 milliárd forint lesz – jelezte, hozzátéve: 275 ezer gyermek étkezett ingyen az oktatási intézményekben, és 150 ezer féláron kapta az ételt. Nyári szociális gyermekétkeztetésben 120 ezren részesültek.

Úgy értékelt, a fenti példák is azt mutatják, hogy a kormány számára kiemelten fontos a gyermekszegénység megszüntetése, és kiváló program született a gyermekétkeztetés területén.” – /Népszabadság online/

Valóban tesz a kormány a gyermekéheztetés megszüntetésére, csak nem eleget és nem biztos, hogy minden területen, ahol kéne.

A gyermek szegénységről beszélni nem azt jelenti, hogy a kormány nem segít, nincs ingyenes étkeztetés az iskolákban, nincs nyári tábor. Nem, nem erről van szó. A súlyos gyermekszegénység ott kezdődik, hogy sok gyerek szinte csak az iskolában jut elég és tápláló ételhez, hogy a család olyan szegény, hogy otthon nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű étel az asztalra. Itt kezdődik a súlyos gyermekszegénység  és ezen nem segít a statisztika, ami a hivatalos intézményi gyermekétkeztetésről szól.

A munkanélküliség és a jövedelemnélküliség felszámolása jelentené a szegénység elleni küzdelmet, de nem a közmunka programmal, mert ami nem fog menni a minimálbérből, arra nem lesz elég a közmunkáért kapott pénz sem a családoknak.

Munkahelyek, munka és rendes bérek kellenek, amiből meg lehet élni, rezsit fizetni, enni, fűteni, ruházkodni, akkor majd beszélhetünk a szegénység felszámolásáról.

Talán más szemszögből nézve kicsit másképp hangzik az úgynevezett „kommunikációs stratégia” és a statisztika.