Szegénység a fővárosban és a karácsonyi adakozás
Kanada fővárosában az etnikai kisebbségi családokból származó gyerekek 40 százaléka és az összlakosság 15 százaléka él szegénységben. Mégis, Ottawa jómódú városnak számít, elsősorban azért mert a lakosság jelentős része aránylag magas közalkalmazotti bérből él. Sőt, a nagy városok közül Ottawában keresik a legmagasabb béreket (egy családra kiszámítva 91 ezer dollár évente, vagyis 7.500 dollár havonta). Ugyanakkor aki óránként nem keres minimum 13 dollárt és 75 centet (ezt hívjuk „basic living wage-nek”) az nemigen tud megélni a kanadai fővárosban.
Ottawa a kontrasztok metropolisza, hiszen alig 10 percnyi sétára a parlamenttől egymás után működnek a menhelyek és népkonyhák, a nyomor, alkoholizmus és a drogfogyasztás mindenhol látható.
Idén rendezték meg a 65-ik „Christmas Cheer” gyűjtést, illetve reggelit, ami a város legnagyobb karitatív rendezvényei közé tartozik. A Kanadai Magyar Hírlap is jelen volt a 2014. december 12-én megtartott összejövetelen, mely a belvárosi Westin szállodában került megrendezésre. Idén több mint 700-an voltak a reggelin és – hagyományainkhoz híven – Ottawa polgármestere és a fővárosi közgyűlés valamennyi képviselője szolgálta fel a tradícionális „kanadai” (tulajdonképpen brit) reggelit.
Jim Watson jelenlegi ottawai polgármesteren kívül jelen volt még Bob Chiarelli korábbi polgármester, valamint John Baird külügyminiszter. A fővárosi közgyűlés tagjaival együtt szolgálták fel ők is a reggelit a 700 résztvevőnek. Végül 85 ezer dollár érkezett be csupán a jegyárúsításból és a Christmas Cheer Alapítvány a teljes összeget a rászorulókra fordítja.
1:43 du.
Magyarországon természetesen – természetesen, hiszen a rablógyilkos vadállatok, illetve az uralmukat lehetővé tevő mocskos, primitív, reakciós kispolgári „hulljon a férgese” típusú mentalitástól, mi sem áll távolabb mint az elesettek felkarolása, az emberi érzések – fel sem merülhet az ilyesmi mint a cikkben tárgyalt ottawai kezdeményezés. Magyarországnak nincs része sem a Karácsonyban, sem a humanizmusban.
2:18 du.
Egy egyiptomi kollégám, aki pár éve emigrált Kanadában, meglepődve tapasztalva, hogy az önkormányzat szinte összes politikusa és Kanada külügyminisztere reggel 7-kor szolgálta fel többszáz embernek a tojást, bacont, krumplit és bundáskenyeret. Pedig nincsen kampányidőszak, szóval itt most alapvetően nem egy PR akcióról van (bár imázsuknak persze jót tesz). És ami szintén fontos: szövetséges politikus és ellenfelek egyaránt álltak a púlt mögött kötényben és papolás, politizálás és nagyot mondás egyszerűen reggelit szólgáltak fel és elbeszélgettek a vendégekkel.
2:27 du.
Budapesten meg nem adnak területfoglalási engedélyt az ilyen humanitárius megmozdulásoknak – legalább is rendesen a mellékutcákba szorítják – mert álszemérmük rosszul viseli a látványt, hiszen szerintük csökkent a szegénység – és vele az éhség is!
Figyelő meg (született Bencsics Klára) – egy másik cikkel kapcsolatban megvonja a vállát: na és? Az USA-ban és Kanadában is vannak szegények és éhezők!
miért is kellene csodálkoznia, ha valaki elküldi a jó édes anyjába?
kijafaszt érdekel Magyarországon az USA – ahol ráadásul, mint tudjuk, még verik is a négereket – de akár Kanada nyomora?
ez a hp meg a végén még kitalálja, hogy a sor lábazatfestékért áll – mint a ’70-es években a SZU-ban -, és nem is egy tál ételért!
2:34 du.
Igen, ott azt a látszatot szeretik kelteni, hogy nincsen szegénység…”ha nem látjuk, akkor nem létezik” alapon. Ezzel szemben Ottawában kikerülhetetlen. A St. Joe’s Supper Table nevű népkonyha épülete előtt például mindennap 17 és 18 óra között majdnem ekkora sor áll…és senkinek sincsen gondja azzal, hogy ilyet látnak. Sőt, mindannyiunkat arra emlékeztet, hogy közvetlen környezetünkben létezik igazi nyomor.
2:40 du.
chris, ez úgyis csak valami rohadt libsibolsibibsi propagandafelvétel. ilyesmi Európa motorjaként fungáló hazánkban, ami ráadásul jobban teljesít, teljesen elképzelhetetlen!
ha mégsem, az illető, akit ilyet lát, sürgősen drogtesztre lesz elővezetve!
2:43 du.
Bár Kanadában azért mégsem a népesség 30-40%-a nyomorog…
2:47 du.
De még a Kanadánál valamivel rosszabb átlagos életminőséget lehetővé tévő USA-ban sem.
2:58 du.
Eleftheria: maradjunk annyiban, hogy nekem a Magyarországon nyomorgókért fáj a szívem. leszarom, hogy a tengerentúlon is akad hasonló. egyet ne felejts el: egy egészen más társadalmi berendezkedésről van szó.
ott mintha nem kötnék a családi pótlék kifizetését – már, ha van olyan – óvodába járáshoz, függetlenül attól, hogy képesek-e a szülők a csemetét egyáltalán eljuttatni oda!
így, karácsony előtt, nem szívesen ragadtatom el magam ennek a tetű bandának az ócsárlására, amit valamilyen félreértésből 2/3 hatalomnak hívnak!
3:05 du.
Mindig elszorul a szívem amikor Chris ilyen jellegű írásait olvasom, és bevallom őszintén nagyon irigy vagyok. Ugyanakkor felteszem magamban a költői kérdést, hogy nálunk miért nincs így, miért közellenség a hajléktalan, és a nincstelen szegény, és miért hazudnak az emberek szemébe a szegénységgel kapcsolatban.
Néhány évvel ezelőtt a Vörösmarthy téren a karácsonyi vásáron gyűjtöttünk adományt, siralmas volt. Az első, aki bedobott a gyűjtő gömbbe néhány forintot az egy hajléktalan volt. Kibeszéltük a lelkünket, meghallgattak, aztán tovább mentek az emberek, azért volt aki adakozott, de tudtuk, hogy akin minőségi bunda van, az nem fog adni, sőt el is fordult, és tovább ment.
3:23 du.
Na ott is éhezik az „etnikai „kisebbség,,,talán nem véletlenül,ott is van drog (sajnos itt is…) meg népkonyha is sok helyen,nálunk is!
És Kanada egy gazdag ország…..!akkor nincs is mit ragozni,támadni
meg teljesen felesleges!!!!!
3:27 du.
Ne már Chris egy isteni lehetőséget hagytatok ki: Szájjártató külgarázda – ahogy szokat – hozhatta volna a kis kemping-felszerelését és kiülhetett volna párizsis zsemlét falatozni a Westin szálloda elé! =))
3:46 du.
Na megjött az agyatlan hülye vénasszony provokálni.
1:35 de.
„Nagycsaládosoknak gyűjtenek a Mars téren
Közös karácsonyi adománygyűjtő akciót szevez a szegedi nagycsaládosok részére a Szegedi Vásár és Piac Kft., a Szeged Első Lions Club és a Rádió 88 december 13. és 23. között”.
Ez Szeged a sok kozul
1:40 de.
„Félidejében tart karácsonyi akciónk
Ma délután 5 órakor újra kinyílt adventi naptárunk egy ablaka és ismét két rászoruló családnak adtunk át ajándékot a Klauzál téren, a Délmagyarország-Rotary Adventen.”
Ez eddig ketto a SOK kuzul
5:53 de.
Ille:
Akkor úgy látszik rosszul fogalmaztam, én pont, hogy arra akartam kilyukadni, hogy Kanadában és Magyarországon nem ugyanazt jelenti szegénynek lenni. Inkább Kanadában lennék szegény mint Magyarországon akár szegény akár gazdag. Eleve 30-40%-nyi nyomorgó helyett, van 15%-nyi és nyilvánvalóan több lehetőséget képes és hajlandó biztosítani a kanadai társadalom a szegénység enyhítésére, vagy az abból való kitörésre. Nem utolsó sorban pedig, egészen más a társadalmi hozzáállás a kérdéshez mint az embertelenséget legfőbb erénynek tartó, ultrareakciós Magyarországon; az orbanisztáni politikusnak nevezett vérengző vadállatoktól pedig mi sem áll távolabb mint az emberi együttérzés.
8:55 de.
Eleftheria,
Azt hiszem, hogy Kanadában a társadalmi szolidaritás elve valóban erősebb mint Magyarországon. Napközben a civil szférában dolgozom és egy népkonyhának, illetve egy menhelynek vagyok az igazgatója. Sokszor megdöbbenve látom, hogy egészen szerény jövedelmű emberek mennyit adakoznak és hogy mennyire elterjedt jelenség az önkéntes munka. Ezen kívül pedig a jóléti állami intézményrendszerét annak ellenére sem építették le Kanadában, hogy immár 9 éve konzervatív kormányunk van.
Vannak itt is kisnyugdíjasok és nem könnyű megélni egy alacsony nyugdíjból, ugyanakkor a kisnyugdíjasok mind automatikusan kapnak egy havi „pótlékot,” mely valamelyest segíti helyzetüket.
Minden városban vannak kooperatív lakások: ezek tulajdonképpen kis közösségek, melyekben jómódú és szegény emberek élnek egymás mellett. A jómódó emberek piaci áron, vagy kicsit azon felül laknak ott, a szegények viszont szubvenciót kapnak, részben azért, mert szomszédaik többet fizetnek.
Québec tartományban van egy államilag szubvencionált napközi rendszer azoknak a dolgozó szülőknek, akik nem tudnak megfizetni egy babysittert. Napi 7 dollárba kerül.
A szakszervezetek mai napig erősebbek Kanadában mint Magyarországon. Például valamennyi közszolga és egyetemi oktató szakszervezet tagja.
A legtöbb kanadai tartományban tilosak a magánegyetemek…egyetemi szinten csak állami intézmény létezik.
stb, stb.
2:33 du.
Na és megjött az „állítólag”szépséges.(senki sem látta!így könnyű?!)….buta,bunkó Eszterke,aki
nem bírja elviselni az igazságot és a tényeket,hogy bizony sok nálunk jóval gazdagabb országban van szegénység,nem is kicsi….
Talán azért ilyen tájékozatlan,mert az ismereteit kizárólag erről a fórumról szerzi………vagy innen sem(meg is látszik….!)mert ugye
itt mintha Kanadáról írtak volna „eszetlen eszterke”
2:35 du.
Nem szabad egyet elfelejteni. Magyarországot nem lehet Kanadához hasonlitani egyszerüen azért nem, mert Kanada egy gazdag ország, a magyar meg nem.
Még szép, hogy sok ingyen konyha stb van itt és segítik a szegényeket.
Tudomásaom szerint, sokat tesz a Karitász és a Máltai lovagrend a magyar szegényekért.
3:26 du.
Christopher!
Az,hogy ma mi van Magyarországon azt maga biztosan nem tudja,mert nem itthon él!
hajléktalan szállókon kívül van hátrányos helyzetű családok otthona,sok helyen ingyen ételosztás,Vöröskereszt felvevőhelyek,sőt ujabban(Jó pár hónapja!!!)adományboltok is,ahová mindenki beviheti a felesleges holmijait amit szétosztanak,de a kevésbé szegények ebből
vásárolhatnak is áron alul!Aztán az önkormányzatok hetente,havonta
jelentős mennyiségű ingyenes élelmiszer csomagot osztanak a rászorulóknak,a kis nyugdíjasok jelentős szociális segélyt kapnak havonta és például nálunk havi 3.000 Ft fűtéstámogatást is ezen felül(ezt nem csak a nyugdíjasok!)
Na ez az itthoni valóság!
Szegények és gazdagok mindenhol vannak,nekünk sem kell szégyenkezni a támogatást illetően,aki itt él az ezt pontosan tudja!
4:06 du.
Figyelőnek igaza van,nem csak Itthon,de Kanadában
is és más jóval gazdagabb országban is van szegénység…meg okos Ille állításával szemben Amerikában nem csak megvertek,hanem meg is öltek négereket (egy fiatalt és egy 12 éves gyereket….)neki illene tudni,ha olvas újságot vagy néz híreket itthon……ha igen akkor enyhén szólva hazudik!
Aztán kedves Eleftheria abban igaza van,hogy a gazdag nyugaton mást jelent a szegénység mint itthon……de erről nem mi tehetünk és főleg nem a jelenlegi kormány….hanem a történelem…….!!!!!,pontosan ezért
undorítóak a valóságot nélkülöző és az országunkkal szemben ellenséges és alaptalan rémhírek!!!!
egyébként egyáltalá nem gazdag nyugdíjasként egy rendes hajléktalant rendszeresen támogatok(étellel,pénzzel,ruhával) és az adományboltba is többször vittem holmikat!Ezzel szemben a hazug uszítók vajon mit tettek a hátrányos helyzetű emberekért?
„nagyon” !!!!igyekeztem moderálni magam,többekkel szemben(nehéz volt),így bízom benne talán leközlik a hozzászólásom?meg az előzőeket is már csak az itt hírdetett „demokrácia és szólásszabadság” miatt is!
8:00 du.
Marcsi
2014 december 14
4:06 du.
Marcsi, először is nem négereket lőttek le, hanem feketéket. Másodsorban lényegtelen a bőrszín, mert nem azért kellett meghalniuk mert más a bőrszínűk!
1:05 de.
Nehogy elfelejtsuk mar a „Jonak lenni jo” egesznapos programot. Es foleg a sikert ezen a teren. Australiaban csak a „Goodfriday appeal”- hez lehet hasonlitani, de nagyobb sikerrel. Ezt nem lehet FELRE magyarazni, bar biztos lesz aki megprobalja.
6:35 de.
Marcsi,
csak hogy a szegénység Magyarországon sem kell feltétlenül, hogy a népesség 30-40% érintse, nem jelent törvényszerűen Európa közepén több százezer alultáplált gyereket, akik már születésüktől adott osztályhelyzetükből adódóan a társadalomból való kirekesztettségre vannak ítélve. Akárcsak a jelenlegi rezsim szellemi, ideológiai elődjének számító 3 millió koldus országában. Ugye félnek Dózsa György vagy József Attila népétől az urak és úrhölgyek? Magyarország – bár Európa nagy részéhez mérve szerény, de azért mégsem ( legalább is egyelőre ) fekete-afrikai szintű gazdasági fejlettségéből, vagyoni viszonyaiból mindez nem következik automatikusan. A EU-hoz 2004 után csatlakozott országokhoz viszonyítva is Magyarország életszínvonalát/életminőségét tekintve ( is ) sereghajtó, ( csak Romániához, Bulgáriához hasonlítható ). Mindez valami egészen másból következik…
No de valóban! Az a bizonyos történelem: éppen úgy az itt élő társadalom és az általa hatalomba emeltek felelősek érte akárcsak a jelenért is. További sok sikert a mindig mindenért a felelősséget másokra ( idegen hatalmak összeesküvése stb. ) hárító mentalitás további folytatásához, eddig is sokra vitték vele. Az uralkodó osztályok a bamba elhülyülésben dagonyázó tömegek ( akik mint tudjuk egyik főrablóvezérük szerint annyit érnek amennyiük van ) kárára legalább is tényleg sok ( vagyon összerablásá- )ra vitték. Még a Forbes World’s Billionaires List-re is felkerülhetnek, ha esetleg nem Interpol körözési listára.
2:25 du.
Nem neveztem senkit meg, amikor agyatlan vénasszonyról beszéltem, de úgy látszik van aki magára ismert és felöltözött. 🙂
3:15 du.
abryzoli
2014 december 15
2:41 du.
Te mit szólnál, ha Téged annak neveznének?
3:30 du.
Egyesek meg feleslegesen strapálják magukat (ész és logika nélkül….)ugyanis könnyű volt rájönni kire céloz az illető,mivel
előtte egyedüli női hozzászóló voltam,aki bírálta a kinti állapotokat és próbálta az itthoni állapotokat,tényeket ismertetni….!Na ennyit az észről,meg a hozzászólás korrekt vállalásáról……de nem számít,nem jegyzem az illetőt!
3:39 du.
Marcsi: 😛 amúgy magát jegyzi valaki? amúgy meg maga és a tények…
4:15 du.
HunCanada!
Megint nagyon okosakat mondott…teljesen mindegy,hogy négert vagy feketét írok,mindkettő elfogadott és egyik sem sértő(Nem „niggert” írtam,mint a fajgyűlölők)Meg ugye maga Bangó Margit is (akit nagyon becsülök és szeretek)megmondta,hogy baromság a roma és a cigány szó megkülönböztetése(nem sértő!!!)általában cigányzenéről,zenekarról beszélnek és nem romáról…..
Aztán az viszont nem mindegy,hogy fehér vagy fekete,csak a maga és a hasonlók értelmezésében…..érdekes csak itthoni viszonylatban tulajdonítják faji, vagy vallási megkülönböztetésnek, akkor is ha nincs semmi igazságalapja????a tökéletes Amerikában ez nem számít?akkor sem ha igaz?!!!!Ejnye ejnye!és miért főleg feketék tüntettek kint?….
Nem ártana kicsit elgondolkozni azzal az éles eszével!
6:02 du.
ILLE ENGEM SOK HELYEN JEGYEZNEK ÉS VALAKIK,MAGÁT MEG CSAK ITT ÉS KEVESEN….A SENKIK!
NA NE ERŐLKÖDJÖN FELESLEGESEN…..
6:12 du.
Figyelő!
„Ezektől” semmit ne várj és légy tekintettel a szintjükre minden tekintetben ész,jellem,hitelesség,modor…..saját magukra hoznak
szégyent,ezt sem fogják fel,minden lepereg róluk ….kár ezen bosszankodni,sorold be őket ahová valók!!!
7:25 du.
Marcsi,
azért javasolnám, hogy ne próbáljon szemtől szembe lenégerezni egy feketét, mert a sürgősségin csodájára járnak majd, hogyan szakadhatott ilyen széles mosolyúra a szája!
7:30 du.
Figyelőnek, meg a többi nagyokosnak:
Ilyen sor áll egy ételosztásnál a Blahán, amikor Orbán Viktor neofasiszta Magyarországa állítólag jobban teljesít!
http://img.444.hu/etelosztas.jpg
7:36 du.
Ez meg egy video a sok közül az ételosztásról: mindjárt az első 14 másodpercben látni, milyen „rövid” a sor”, milyen „kevesen” éheznek csak Budapesten:
https://www.youtube.com/watch?v=5yIGNdv8DlI
8:27 du.
Kedves Figyelő!
Nem értem a kérdésed. Idézem:abryzoli
2014 december 15
2:41 du.
Te mit szólnál, ha Téged annak neveznének?
Hogy minek neveznének engem?
10:48 du.
bonhomme
2014 december 15
7:30 du.
Azt hittem, hogy ez a cikk az ottawai szegények ebédéről szólt.
Annak ellenére, hogy ITT nem Orbán a miniszterelnök, itt is sok szegény van.
12:03 de.
Marcsi
2014 december 15
4:15 du.
Jól van Marcsi, pihenjen. Megvolt a mai posztonkénti minimum 5 marhasága. Ma alul teljesített!
7:20 de.
Marcsi: kétségtelen, hogy sok helyen. a gondozóban, a háziorvosánál, a templomban, tudja, az egyházi adó miatt, stb.
azt persze, hogy ki valaki és ki senki, azt, nyuszó-muszó, nem maga dönti el. ahhoz ugyanis elég kevés 🙂
már többször mondtam: nem erőlködöm. nekem könnyed ujjgyakorlat a maga mazochizmusát kielégíteni.
előnyös külső, mi? hát, biztosan, mert kétségtelen, a külseje miatt nem fog szexuális támadás áldozatává válni 🙂
komplexusai magának valóban nincsenek, de ezzel nem kellene dicsekednie 😀
ami a „vén kakast” illeti, köszönöm a bókot. tudja, egy „vén kakas” igencsak tekintélyes személyiség a baromfiudvarban.
a korának letagadását illetően nem nagyon ajánlom, hogy megtegye. tudja, Marisnéne, a demenciája kezelésénél az nem nagyon lenne hasznos 😛
a besorolásról: magát már régen besorolták. pont oda, ahova való. ugye, nem kell részleteznem? meglehetősen büdös és gusztustalan hely, de nincs kétségem, hogy maga ügyesen mások fejére taposva, ahogy egész életében tett, kint tudja tartani belőle a fejét.
9:39 de.
Gusztustalan ez az ille, de hat ez nem ujsag,bar eddig bunkonak nem hittem
9:49 de.
JIMBO: pontosítson, legyen szíves, miben is áll a gusztustalanságom? ez így túl általános. nos? most ez egyszer szedje össze a maradék eszét, és virítson!
hinni meg, nemzettestvérem, a templomban, vagy a Jobbikban 🙂
10:09 de.
Marcsi 2014 december 14 4:06 du.
maga igen setét nőszemély, jellemző, hogy híres tudása nem terjed ki odáig, hogy felismerje, ez a „verik a négereket” szöveg nem az enyém, hanem a pártpropaganda szövege volt a ’60-as évek USA-beli szegregáció elleni megmozdulásainak idejéből!
„De Amerikában meg verik a négereket (a régi vicc szerint, amikor a szovjet vitapartner kifogyott az érvekből).”
Hruscsov meghívja Kennedyt, nézze meg a moszkvai metrót, ahol percenként járnak a szerelvények. Hosszan várnak, majd Kennedy gúnyosan megjegyzi, hogy fél órája nem jön semmi. Erre Hruscsov: „Na és? Maguknál meg verik a négereket!”
namármost, szavazásra bocsátom a kérdést: Boda fantáziátlanul ostoba, vagy ostobán fantáziátlan?
5:36 du.
Na itt sokan nem írnak,nem olvasnak nem értenek,csak okítani próbálnak,értelmesebbeket hát ez nagyon égő számukra!
Amit írtam fenntartom,nézzenek utána,hogy mi a helyes és mi a sértő,meg fejlődjenek kicsit!
6:24 du.
„…Boda fantáziátlanul ostoba, vagy ostobán fantáziátlan? …”
.
– Egy hülye bunkó. De legalább dögös nehézbombázó, na jó, afféle MILF, legalábbis, saját megítélése szerint, 🙂
6:29 du.
Ille!
Lapozzon vissza!
Maga is NÉGERT írt…..(Miért nem feketét,ejnye ejnye!)és ne dumáljon mellé nem a 60-as évekről volt szó,hanem a közelmúltról!!!
Azt írta,hogy verik…..(nem ölik!és kint!!!!nem itthon!))
Arra meg ne legyen büszke,hogy kakasnak neveztem,de ugye vén is meg szenilis is!
A koromat sosem tagadtam,60 feletti nyugdíjas vagyok, mint maga is,megdolgozott nyugdíjamból
élek, míg egyesek kétes „munkából”,aminek ugye a jelenlegi állás szerint (meg a jövőben sem!!!)lesz eredménye….csak haszna egyeseknek
Aztán nekem van jellemem,becsületem,hitelem és tisztelet övez azok részéről,akik ismernek (sokan)és persze számítanak is!
Most nem érek rá tovább,de hamarosan tanulságos dolgot fogok írni,mert szerencsére az ismereteim nem innen szerzem!
Na jó „pihizést”és nyugi!
2:17 de.
Marcsi: ugye, nem érti? nem a cikk, és a komment, hanem az idézet való a ’60-as évekből! és még maga beszél itt visszalapozásról…Boda, Advent ide, Chanuka oda, maga segghülye, a hitelét és tiszteletét meg dugja fel magának!
hogy az ismereteit honnan szerzi, az már régen kiderült.
4:33 du.
Jimbó igaza van csak későn jött rá,Ille nem csak gusztustalan, hanem valóban bunkó és ráadásul még azt is letagadja amit írt (véleményt írt és nem idézett sehonnan….)egyházadóról,meg egyéb hazugságokról ír(én nem és az ismerőseim sem sem fizetnek ilyet….)ezzel is sziporkázni akart…..(na megint hazudott, sikerült) és a rendes keresztény embereket ócsárolni,ő csak a más vallású állítólagos elnyomottakat veszi védelembe,akkor is ha nincs rá semmi oka,én soha nem bántottam őket,de én sem tűrök el tőlük vallási jellegű sértegetést(nemcsak azért mert ők vannak kisebbségben!!!)hanem mert nincs joguk rá!
Ő semmiben sem hísz ez az ő dolga,hazudozik össze vissza a
„mogyoródi huszár”(akinek gőze sincs milyen szociális,karitatív tevékenység folyik a fővárosban,meg a kerületben ahol élek)és persze a normális jókívánságokkal sem tud mit kezdeni,mert annyira üres és bunkó alak!Persze nem is vártam tőle mást az ő szintjén és a tisztességes embereknek szántam……
Hát ez van!
3:42 du.
Csak kiegészítésnek:
– Mo-on 150 évig török megszállás volt(s rablás)
Ezért késve indult a polgárosodás.
– 1867-1914(kiegyezéstől az I VH-ig) Mo rakéta sbességgel fejlődött
– Trianon(1920) elvette az ország területének 3/4-ét, vaúthálózatát, bányáit, erdeit, iparát, szétrombolta gazdaságát
– 1921-39 között talpra állt gazdaságilag
– 1945-89 szovjet megszállás, jóvátétel, hadigazdaság, kommunista diktatúra, a polgárosodás visszafordult, a szabad versenyes gazdaság megszűnt, a „fejek” is visszamaradtak…
– 1989 átmenet a „szabad versenyes” gazdaságba, „reformkommunista” vezérlettel, egy totálisan elrontott, mesterségesen felgyorsított, rabló privatizációval..
Miért gondolják egyesek, hogy ezek után ott kellene tartanunk, mint olyan államoknak, ahol mindezek nem voltak, s természetileg is előnyösebb feltételek között léteznek?