Legyünk erős rés, ne pedig bástya, pontosabban idézve az MSZP kapu akar lenni és nem erőd, mondta Tóbiás József az MSZP pártértekezletén, majd a résztvevők elénekelték az Örömódát és hazaballagtak.

Hogy minek is örültek, azt egyelőre a párt ideológusai próbálják megfejteni, pedig a rejtvény nem túl bonyolult, van az úgy, hogy az ember örül annak is, hogy él, és hogy éppen megfelelő számú luk van rajta, melyek közül az erre rendeltek szelelnek.

Ez a nyitott kapu remek költői kép, fantáziadús ember lehetett, aki kitalálta, különösen úgy, hogy a pártelnök még kicsit cifrázta is a képet: „Az erőd bezárkózik. A kapu nyitva van. Én egy jövőbe mutató, erős, vitákkal teli, építkező MSZP-t látok. Mi akarjuk a változást. Ne rettenjünk meg a hétköznapok változásaitól sem” – mondta, majd elégedetten hátradőlt.

Hát a fene tudja, szerintem a szónok alapvető tévedésben van a kapuk funkcióját illetőleg, ugyanis a kapu immanens tulajdonsága a zárás, egy rendes kapu kint tartja azokat, akiket kint kell tartani, de módot ad arra is, hogy belül kerüljenek azok, akiknek ezt az építmény – adott esetben akár egy bástya – gazdája lehetővé teszi.

Az a kapu, mely nem tartozik épülethez, állandóan nyitva van, nem kapu, csak két félfáján bánatosan leffeg a pusztában, mintha egy Jancsó filmből emelték volna át pártértekezleti felhasználásra.

Namármost itt van ez az erőd is, melyet eme pártelnöki dekrétummal megtagadtunk.
Ha belegondolunk a dologba, akkor talán gyermekkorunkig kell visszamenni és felidézni a „Három kismalac meg a farkas” című mesét.

Ez arról szól, hogy a három kismalac külön-külön házat épít megának farkaseledellé válás ellen.
Az első kismalac szalmából építi a házát, jön a farkas, felfújja azt a randa pofáját és Fúúúúú – elfújja a kismalac feje fölül.

Malacunk hanyatt homlok bemenekül a második kismalac deszkákból összerótt házába, de aztán meggondolja magát és inkább elmegy a francia hátterű Meridiam-csoport ügyvezető igazgatójának, onnan nézegeti bánatosan néhai szalmakunyhója eltaktikázott maradványait.

A farkas felkeresi a második kismalacot is, mely anyagi okokból kifolyólag deszkákat használt házacskája felépítéséhez, arra is ráfújt – Fuúúúúú, és bár az nem repült a szélbe, de recsegtek-ropogtak a deszkák, látszott rajta, hogy nem sokáig bírja egyedül a viharokat, ezért átrohant a harmadik malachoz, aki örökség útján egy kőházhoz jutott, mondván, álljanak ellen közösen a rút, csorgó nyálú, örökké éhes toportyán-féregnek.

Hát, nem egyszerű erre rábírni az örököst, de végül azért…

A dög ide is eljön, de az elődök által összetapasztott kövekre hiába fúj nagyokat – Fúúúúúúúúúú! Fúúúúú!!! FÚÚÚÚÚÚÚ!!!!!!!! – azok meg sem mozdulnak, még a kapu fölül sem esik ki a kő, melyre az van vésve, hogy „A baloldal bástyája”.

A baloldal bástyája omladozva ugyan, de áll, miként Katalinban az anglikán vallás, vagy, hogy is van a vonatkozó szólásmondás.

A farkas odamegy a kapuhoz is, de az nem a Szocialista Párt kapuja, nem áll tárva-nyitva, nem lehet ki-be szaladgálni rajta a malac-lak és a farkasodú között még a pénztárnokoknak sem, merthogy teszi a dolgát, miként a bástya is.

Aztán persze a malacok furfangosak, a farkast zsákba gyömöszölik, belehajigálják a lobogó forróvizes üstbe a haverjaival együtt, majd beledobják Sukorónál a Velencei-tóba, gereznáját meg elküldik Brüsszelbe, ahol tarisznyát varrnak belőle, abban küldik vissza a baráti nagyhatalom atommagjait, melyet etetés céljára küldött a rothadó Nyugatnak.

Az meg mosolyog, emlékképet is készít – halszem-optikával – majd megvonja a vállát: nincs harag, nem igaz?

Próbálkozni lehet, ti is azt teszitek…

Na, akkor ennyit az erődről, meg azokról a pártelnökökről, akikre éppen egy sorozatgyilkos vadászik, de ő a kapukat akarja nyitogatni.

Ha viszont nem vadászik, akkor még nagyobb a baj…

Viszont voltak az értekezleten tagadhatatlanul pozitív momentumok is, például az államelnök majdani választásával kapcsolatban.

Hogy- hogy nem, az épkézláb gondolatok a szocialistáknál soha nem a pártelnöknek jutnak eszébe, valószínűleg a megválasztásuk utáni percekben megkapják ezek ellen a védőoltást, melynek hatása a posztról történő eltávolításuk után – mely Bizánc és a Kreml emlékét idézi – lemúlik, és a volt pártelnökök ismét megokosodnak.

Most is ez történt, Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke azt mondta: az MSZP szervezzen mozgalmat, és követelje, hogy 2017-ben – Áder János köztársasági elnök mandátumának lejártakor – a nép válassza az államfőt.

Értékelése szerint Magyarországon az elnöki rendszer kiépítése folyik.

Ez utóbbi nem lenne baj, hiszen az elnöki rendszer is egy államszervezési modell, de a jelenlegi gyakorlat alapján ez egy olyan államelnök lenne, mint görény a libaólban.

Diktatúrák alkonyulatával azért az emberek szeretnének garanciákat kapni az egyeduralmi törekvésekkel szemben.

Lendvai Ildikó volt pártelnök mozgalom indítását szorgalmazta, szerinte ki kell alakítaniuk a szabad Magyarország intézményrendszerét, és alternatív alkotmánybíróságra, alternatív ombudsmanra lenne szükség

Igaza van.

Harangozó Gábor országgyűlési képviselő azt kérte pártjától, ne utasítsa el mindig a változásokat.

Úgy folytatta az atv szerint, hogy az MSZP minden reformjellegű intézkedést „élből” elutasított, ilyen volt a banki különadó is, holott szerinte a pénzintézetek valóban nagyon nagy profitot realizáltak még a legnagyobb válság idején is.

Hát, szóval én inkább azt szorgalmaznám, hogy ne nevezzük reformjellegű intézkedésnek a fosztogatást, érintsen az magánszemélyt vagy gazdálkodó szervezetet, hanem teljes vagyonelkobzás mellett csukjuk be azokat a várbörtönbe, akik ide juttatták az országot, akik rászabadították az országra ezeket a janicsárokat.

Elég volt a töketlenkedésből, a demokrácia és a határozatlan, gyengekezű, doktriner liberalizmus, meg az elvtelen látszat-szocialistáskodás összekeveréséből, a mutyinak becézett gazdasági bűnözésből, a maffiából.

Itt az ideje kitakarítani ebben az országban.

Törvényesen, határozottan, következetesen.

Ha valaki ki tudott – legalábbis ki szándékozott – törölni a történelmünkből negyvenöt évet, hát mi se hezitáljunk, ha az utolsó öt-hat évet ki kell radírozni.

Persze vigyázzunk, ki ne lyukadjon a papír…