Szijjártó Külügyminisztériuma megszabadult a nemzeti érdekeket nem értő diplomatáktól

2014 december 15 7:30 de.33 hozzászólás

Az Index ma egy hosszabb elemzést közölt a Külügyminisztérium lezüllesztéséről, amióta Navracsics Tibor és aztán Szijjártó Péter vette át annak vezetését. Ennek lényege, hogy két csoportra esett szét a külügy: a tapasztalt, szakmai alapon működő „régi” diplomatákra és Navracsics, illetve Szijjártó által behozott, a diplomácia világában teljesen járatlan, a diplomácia nyelvét nem értő és a kormányfőhöz maximálisan lojális csoportra. A régi csoportban voltak köztudottan jobboldalra és baloldalra sorolt diplomaták, de egy fajta szakmai szolidaritás mégis működött köztük, még 2010 után is.

Szijjártó Péter

Szijjártó Péter

Amikor Szijjártó emberei megérkeztek, akkor nem csak a szakmai aspektusokat nem értették, hanem felesleges udvariaskodásnak tartották azt, ahogyan a régi külügyesek kommunikáltak más országok képviselőivel. Lassúnak és hatékonytalannak tartották a régi külügyes gépezetet, a hosszú múlttal rendelkező külügyesek kollégákat pedig még a folyosón is kerülték. Sőt: ki volt adva utasításként, hogy lehetőleg ne köszönjenek, ne is kommunikáljanak velük. Az egyik volt külügyes ezt mondta az Indexnek:

„Az a kör, amelyik a diplomácia területén mozog, egy viszonylag szűk kör Magyarországon. Vannak köztük bal-, és vannak és jobboldalra sorolt figurák, de mindig is volt egy összekacsintás köztük, mert tudták, hogy egy családot alkotnak, lényegében mindenki mindenkit ismer. Ezeknek az embereknek nagyon jó külföldi kapcsolatrendszerük van, olyan, amilyeneket nem lehet kiépíteni egy percől a másikra. Emiatt egészen biztos, hogy a külügy egyrészt rosszabbul fog teljesíteni a következő években, másrészt az is, hogy a kormányzat amúgy sem jó nyugati megítélése tovább romlik majd.”

Egy sor volt külügyes nyilatkozott az Indexnek és természetesen lehet, hogy részben a sértettség beszélt belőlük. De a külügyben jelenleg uralkodó káoszt szinte egyformán írták le mindannyian.

És semmi sem illusztrálta jobban mindazt, amit az kirúgott külügyesek mondtak, mint a Külügyminisztérium válasza az Index cikkére:

„Komolytalan dolog volna, hogyha a Külgazdasági es Külügyminisztérium olyan emberek hazugságaira reagálna, akikből a sértődöttség beszél, akiket a külpolitikánk megújítása érdekében elbocsájtottunk, és akik még a nevüket sem vállalják. Az ilyen embereket pontosan azért bocsájtottuk el, hogy a KKM működése gyorsabb, hatékonyabb és a nemzeti érdekek érvényesítésének megfelelő legyen. Ezek a szempontok nyilván furcsák az elbocsájtottak számára. A Külgazdasági es Külügyminisztérium kizárólag Magyarország nemzeti és külgazdasági érdekeinek végrehajtását tartja szem előtt – és ettől a szánalmas, névtelenségbe burkolózó hazugságok, és az azokra épülő írások sem tántoríthatnak el minket.”

Saját kutatásaim során sok ezer magyar külügyes jelentést, sajtóanyagot, memorandumot és egyéb iratot olvastam az évek folyamán. Igaz: elsősorban a Kádár korszakból. De ilyen stílusú, ennyire sértődött, agresszív, propagandisztikus, unelegáns és alapvetően gyermeteg reakciót egyik nyugati ország külügyminisztériumától sem láttam.

33 hozzászólás

  • György Molnár

    Tombol a primitív tahók neonáci diktatúrája. Ebből előbb- utóbb sajnos vérfürdő is lehet.

  • Ez történik, ha fogyatékos, retardált idióták kezébe kerül az irányítás, bárhol a világon. Amit sz…rgyártó most művel, az kb. olyan, mint amikor egy ámokfutónak minden meg van engedve valahol, egy adott fizikai határon belül.
    .
    Kíváncsian várom, amikor valamelyik nyilván tehetséges, több nyelvet irodalmár szinten beszélő futsallista haver megnyilvánul ÉLŐBEN valamelyik civilizált ország képviselőével szemben, vagy pláne külföldön.
    .
    Agyalágyult, s…gfej banda.

  • Itt már megvalósult! S csak örülhetnek, hogy nem kellett az Alföldre vagy Dunapentelére menniük táborozni! =))

  • György Molnár

    2014 december 15
    7:42 de.

    Ez most sokkal inkább Rákosi-pajtásék (ők sem távolabbiak nekik!) csintevéseire hajaz! =))

  • Az, hogy a külügyhöz kevésbé értenek az nem érdekes, viszont megfelelnek OV trendjének, elvileg tudnak focizni, az meg senkit nem zavar, hogy csak teremben.
    Szánalmas banda.

  • ez a kép és a név: fidex mindent megmagyaráz, érdekes lehet majd ezeknek, amikor egy egyszerű beszélgetésre sem kapnak lehetőséget külföldön, és mint leprásoktól marad távol tőlük a külföld…az a jellemző, hogy képesek feljelenteni egy ország ügyvivőjét és ezt propaganda célokra használják mert ma hozzájuk hasonló senkiháziaknak ez nagyon „tökös” diplomácia…máshol persze ezt másként nevezik és nem állnak velük szóba

  • rodeo36
    2014 december 15
    11:05 de.
    A kül és belföldi baloldal olyan képet terjeszt Orbánról, hogy külpolitikai működése kétséges. A nyugati világ nagyon rossz imagot kapott az ország miniszterelnökéről.
    Ha ez egyeseknek jó, ám legyen. Saját országukról van szó és annak gazdasági életéről.

  • „… A nyugati világ nagyon rossz imagot kapott az ország miniszterelnökéről.,..”
    .
    – Miért, a totális semmihez nem értés, az agyalágyult, teljesen nyílt tahóság, az immár fekete- afrikai szintű, önpusztító korrupció, az ténykérdés, vagy „baloldali propaganda”, te m…rha …llat?

  • Vagy, amikor a „magyar külügy” nyelveket nem beszélő, félidióta „munkatársai” tartalmi- értelmi szinten olyan HIVATALOS levelet írnak más országoknak, hogy olyanért itt elementary schoolban bukás járna, az „balos propaganda”, te hülyegyerek?
    Hogy úgy hisztiznek, mint egy olcsó qrva, akit rajtakapott a strigója valami lopáson? Az „balos propaganda”, te szerencséltlen retardált?
    .
    Úristen…

  • „Tombol a primitív tahók neonáci diktatúrája. Ebből előbb- utóbb sajnos vérfürdő is lehet.”

    „Primitív tahók”: Aki nem vörös diplomával végzett?
    „Neonáci diktatúra”: Egy Siemens, egy T-System(MATÁV), mikor irányt vált, sokkal több emberétől szabadul meg, mint most a külügy.

    Mikor Antall anno megnyerte a választást, minden minisztériumban lázas pakolásba kezdtek, arra számítottak, napokon belül útilaput kötnek a talpukra. Meglepve tapasztalták, hónapok múlva, nem így történt.
    El is maradt a rendszerváltás, helyette csak Antall elhíresült, fél-dilettáns mondatata maradt, „tetszettek volna forradalmat csinálni”…
    Igen, jött a spontán és rablóprivatizáció (mások ezt privatizációnak, ragyogó gazdasági megújulásnak hívták), az ország „élen járt” a többiek között…
    Az eredményeket ismerjük. 30% feletti infláció, a magyar ipar eltünése, az élelmiszer ipar lenullázása, államcsőd körüli helyzet, állam adósságunnk, rendületlen (eszetlen, minden áron történő) fizetése, stb., a termelő erők átjátszása bagóért, pillanatok alatt külföldi kézbe, voltak a lenyűgöző eredmény…
    Mindezt ideológiailag azok a politikusok, gazdasági „szakemberek” vezényelték, akik korábban vörös zászlóval jártak az élen, s a szocializmus gazdasági, ideológiai fölényét hirdették, tanították…
    Igen, abban az időben kellett volna azt tenni, amit az elvtársak vártak (sok minisztériumban, de nem történet meg), ma nem itt tartanánk, hanem sokkal előbbre.

    „Ebből előbb- utóbb sajnos vérfürdő is lehet”:

    Valóban, volt vérfürdő:
    – úgy hívták, hogy francia, jakobinus forradalom
    – vagy bolsvik puccs (Nagy Októberi Szocialista Forradalom”)
    – vagy, Tanácsköztársaság, 1919, Szamuely és a „Lenin fiúk” megmutatták hogyan kell…
    – vagy 1956, ellenforradalom, a kommunisták(a mai reformkommunisták ideológiai és jogelődjei, nemegyszer vérrokonai), a szovjet hadsereg behívásával leverték a magyar népfelkelést/forradalmat

    Na, szóval ennyire azért nem kell aggódni, még senkinek nem lőtték ki a szemét, s különben is, az is teljesen normális dolog volt, nem vert fel túl nagy port, még Wasingtonban, Bruxellesben sem…

  • Egy szösszenet a facebookról:

    – Péter?
    – Jaj, Főnök… nem ér rá esetleg később? Éppen futsalozunk itt a fiúkkal a minisztériumi konferenciateremben…
    – Nem ér rá.
    – Értem; szólok, hogy addig álljon be helyettem az egyik államtitkár. Honnan hívsz?
    – Vilniusból.
    – Ó, az remek! Én is nagyon szerettem gyerekkoromban! Sokszor elmentünk a Kukával vagy a Hapcival Visegrádig…
    – Nem vízibusz, te kretén. Vilnius. Az egy város. Litvániában. Tudod, hol van Litvánia?
    – Igen.
    – Hol?
    – Na jó, nem. De mindjárt elkérem a földgömböt a fiúktól. Bár akkor kell majd ide egy rendes labda…
    – Örülök, hogy fontos dolgokkal is foglalkoztok, de most gond van. Szóval nagylelkűen ide látogattam, és a kutya sem áll szóba velem. Egy felest sem tudok venni, mert bezárják az orrom előtt a restit. Minden taxi foglalt. Eldugult a vécé is állítólag. A vécésnéni azt mondta, hogy Budapesten szarjam ki magam, ne itt, és nem engedett be a nőibe sem, mert hogy még ellopom a vécépapírt.
    – De akkor miért hívtak?
    – Nem hívtak. Jöttem.
    – Volt pofájuk nem hívni? Szörnyű, Főnök! Na, itt is a földgömb. Aszondja… Vilnius… igen, megvan. Szovjetunió? Öööö… jé! Főnök, azt te nem feloszlattad?
    – Atyaég, mikori az a földgömb?
    – Nem tudom, én már itt találtam. Rá van írva: „Schmitt Pál elvtársnak, a Szocialista Haza Sportolójának, a hálás KGB-sek.”
    – Jó, ez mindegy. Van az asztalodon három zárt boríték. Nyisd fel, amin az egyes van.
    – Hoppácska… egy-gyes. Azt hiszem, megvan.
    – Mi van benne?
    – Képeslap! „Kedves Péter, üdvözletemet küldöm Új-Zélandról, képzeld, itt még az utcán is beszélnek magyarul…”
    – Barom.
    – Hát, nem tudom. Az van itt aláírva, hogy „Lajos”… jó, jó, értem: másik boríték. Olyan kicsik ezek a számok… én csak milliókkal tudok rendesen számolni… Meg is van.
    – Olvasd!
    – „Diplomáciai lépések ellenséges viselkedés esetén, egyes akciócsomag: olvasói levél, fizetett hirdetések, Ottani Magyarok Szövetsége felháborodik, CÖF-nek szólni, Heti Válaszban leleplező cikk…”
    – Nos. Ezt mind végrehajtod, ezúttal Litvániára szabva. És most nagyon figyelj: sürgős diplomáciai postával azonnal küldesz ide néhány tekercs vécépapírt!

    Péter Konok

  • Figyelő

    2014 december 15
    2:25 du.

    Ronda, de élethű!
    Igen igazad van „A nyugati világ nagyon rossz imagot kapott az ország miniszterelnökéről.”, mert nem kaphatott mást! Ez van! Ezt lehet terjeszteni! =))

  • Itt a lista: Ki, mennyit keres Szijjártó futsalcsapatából az államigazgatásban?
    2014. december 13., szombat, 18:38 Utolsó frissítés: 15 órája
    Szerző: hvg.hu

    A Dunakeszi Kinizsi 8 tagja, illetve segítője tölt be pozíciókat a Szijjártó Péter vezette külügyben. Nézze meg, ki honnan jött, mit csinál, és mennyit keres.
    Összeszedte a 444, hogy ki, milyen karrierugrást hajtott végre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teremfocicsaptából, a Dunakeszi Kinizsiből.
    Szijjártó Péter csapatkapitány a nemrég több felelősségi körtől megfosztott Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) vezetője. Korábban a Miniszterelnökség államtitkára volt.
    Kun Gábor (öltözői becenevén Kunci) a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgató-helyetteseként havi 850 ezer forintot keres. Egy éve még kereskedelmi asszisztens volt ugyanott.
    Benkő Szilárd Szijjártó Péter kabinetfőnöki pozíciót betöltő alkalmazottja a KKM-nél. Hivatalos státusza a miniszteri kabinet működési koordinátora, mert nincs diplomája. Ennek ellenére a havi fizetése bruttó 885 ezer forint.
    Szikora Levente (öltözői nevén Levi vagy Leves) a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnökének tanácsadója, valamint a Magyar Kereskedelem-fejlesztési és Promóciós Kft. felügyelő bizottságának tagja november közepétől. Ezt a céget a csapattársa, Kun Gábor által vezetett Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. hozta létre. Szikora az előbbi pozíciójában havi 750 ezer forintot keres.
    Monspart László havi bruttó 350 ezer forintért a KKM parlamenti kabinetjének munkatársa.
    Temesi Norbert (a barátoknak csak Temő) havi 400 ezer forintért protokollreferens a csapatkapitány által vezetett minisztériumban.
    Hacker Gábor a Miniszterelnökségnél dolgozik, havi 230 ezer forintot keres.
    Andréka Domonkos, a Dunakeszi Kinizsi ügyvezetője a Miniszterelnökség protokollos gyakornokaként még Orbán Viktor hivatalos programjain ellenőrizte a vécéket (legalábbis ez is a feladatai közé tartozott), most a KKM protokollfőnöke speciális szerződéssel, mert a külföldi diplomáját idehaza nem ismerték el. Havi fizetéséről nincs adat.
    Gyombolyai Zsófia, a Kinizsi korábbi sajtósa Canberrában lesz kulturális és sajtóattasé.

  • Érdekes történet.
    A helyesen ujjàszervezett Külgazdasàgi és Külügy Minisztérium a
    gazdasàgi kapcsolatokkal megnövekedett feladata miatt és azok jövöbeni àpolàsa -kiterjesztése-érdekében a feladatoknak megfelelö ujabb személyeket alkalmaz.Ez a folyamat àtfedésekhez vezethetett,
    aminek elbocsàjtàsok lettek a következményei..
    Ki hàborodik fel,amikor elnökvàlasztàs utàn az USA-ban stb.X nagykövetet lecserélnek-akik YxX alattvalojuktol vàlnak meg-?
    Szijjàrto remekül reagàlt,amikor a kipattant Vida körüli korrupcios-beutazàsi-botràny miatt az USA-ba utazott részleteket megtudni-
    sajnos eredménytelenül-,talàn az elinditott birosàgieljàràs többet eredményez!

  • Dénes ERŐS: jó duma, csak éppen az amatörizmus tanúbizonysága. aparatcsikokra lecserélni jó külhoni kapcsolatokkal rendelkező karrierdiplomatákat nagyfokú hozzá nem értésről tanúskodik.
    Szijjártó nem remekül reagált, hanem bután beégette magát, amikor előkészítés nélkül az USA-ba utazott. helyére is tették rendesen.
    mondja, magát fizetik azért, hogy hülyeségeket írogasson?
    ezt kapja ki:
    ” Múlt héten telefonon hívta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium Kelet- és Közép-Európáért felelős államtitkára, aki arra kérdezett rá, miért szólította fel Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben Vida Ildikó NAV-elnököt, hogy jelentse fel André Goodfriend ügyvivőt, írja a 444.hu.
    A Külügyminisztériumban a 444.hu megkeresésére többek között azt reagálták, hogy azt várják, az Egyesült Államok támassza alá tényekkel a kitiltási ügyben megfogalmazott vádjait, Vida Ildikó csak jogi úton tudja tisztázni az ügyet, Szijjártó pedig jelezte Nulandnak, hogy ha egy amerikai vállalat jogsértést lát, azonnal feljelentést tehet.”
    ez egy durcás kisgyerek válasza, amolyan homokozói stílusban.
    azon felül érdekes módon telefonon is le lehet játszani ezt – méghozzá nem ajtónállói szinten, amibe Szíjjártó odaát beleszaladt – ráadásul, gondolom, Szíjjártó is tolmácsot kért, mert magyarul se ért rendesen – beszélni meg még kevésbé tud – ha ehhez hozzá vesszük, hogy a diplomácia nyelvezetét sem érti, elég siralmas lehetett a részt vétele a beszélgetésben 😀

  • Dénes, te komolyan mondod, hogy a legelképesztőbb, semmihez nem értő, senkiházi havrerok, és egyéb nyikhajok bepréselése, pláne egy stratégiai fontosságú minisztériumba, az valamiféle „ésszerű átszervezés”?
    .
    Akkora anarchia van abban a bandában, hogy ilyenre még nem volt példa a magyar politikatörténetben, soha, semmilyen rendszerben. Ez neked ésszerűség, meg optimalizálás?
    .
    Magyar külügy jelenleg nem létezik, legfeljebb papíron. Egy féleszű, kakastarajos, gyorsan öregedő, semmihez nem értő, nulla használható diplomáciai ismeretekkel rendelkező, mindenhol körberöhögött bérkretén, mint KÜLÜGYMINISZTER, wazze? És akkor, ennek a focista, meg egyéb kitartottjai, mint bandatagok? Ez neked „külügyminisztérium”? Miközben azokat, akik valamit még konyítottak is a diplomáciához, egymás után szórja ki ez az idióta?
    .
    És akkor te ezt képes vagy összevetni azzal, amikor az amerikai adminisztrációban személycserék vannak? Apám, nézd már meg, hogy KIKRE cserélik le amerikai elnökök munkatársaikat! Több nyelvet beszélő, vérprofi diplomaták, gazdasági, katonai, tudományos, stb. szakemberek, nem beszélve arról, hogy a nagy öregek meglátásai folyamatosan figyelembe van véve!
    .
    Azért ezt összevetni a kakastarajos, ultra- korrupt, semmirekellő féleszű tombolásával, az nem gyenge.
    .
    Meg mi az, hogy „megnövekedett szerepkör”? Akkor a külügyi feladatkört nem egy hete vette el gyakorlatilag a nem kevésbé semmirekellő, gazember lézer jános bandája, sz…rgyártónak meghagyva a nagy semmit?
    .
    Komolyan nem értem, hogy lehet erre a bandára bármiféle „lehetőségként” tekinteni. Ugye, a tények (anarchia, söpredék beépítése a legfelsőbb körökbe, fekete- afrikai szintű, immár teljesen nyílt, önpusztító korrupció, szétesett külkapcsolatok, stb) kicsit sem zavarnak?

  • Eldrad: Erős elvtársat mindez nem zavarja. ő megkapta a direktívát, a szerint nyomja a hülyeségeit. kétségtelen jó választás: annyi esze sincs, hogy elgondolkodjon a felett, amit leír.

  • „…feladatoknak megfelelö ujabb személyek…”
    .
    – Igen. Nyilván a grundfocicsapatból, vagy máshonnan összekapart, noname kölök, aki semmihez nem ért, az bármilyen feladatnak meg tud felelni egy küldiplomációban. Nyilván. Ezt mutatják a tények is, melyet már páran maguk a magas beosztású fitymesz- bandatagok is megszólnak…
    .
    Ilyen nincs, és mégis van.

  • István:
    .
    – Tudom, de ez tipikusan olyan dolog, hogy más tudni, és más látni a mindennapos megvalósulását. Hogy nem hiszek a szememnek- fülemnek. Hogy felteszem a kérdést, mikor ilyeneket látok, van még ennél lejjebb?
    .
    És a fitymesz- kitartotti banda, meg ezek hívei immár naponta azt mutatják, hogy van ám lejjebb, de még hogy…
    .
    Kész, annak a Zországnak szerintem lőttek.

  • Eldrad: már sokszor mondtam, írtam, ezek hívők. az utolsó percig hinni fognak Orbánban és Orbánnak, még akkor is, amikor a szar már a szájukig ér! hálaimát fognak rebegni neki, köszönve, hogy ezt kapták, mert hát, ugyan szar az, de a Szeretett Vezetőnek köszönhető szar!

  • Az még hagyján, nem is érdekelne ez a baromság egy percig se, ha csak ennyi volna. Hogy ezek „hívők”, meg a többi.
    .
    De ezek komolyan elhiszik azt is, hogy minden baj a Multik, a Zusákok, a Bankok, meg a Nagytőke miatt van. Meg a bolsevik aknamunkától, és a szélső- álliberális (WTF????) árulóktól, meg az AN, a KMH, és a külföldön dolgozók miatt.
    .
    Mert hát aztatat ők is látják, hogy gáz van, de annak ugye, NEM LEHET okozója sem sz…rgyártó, sem orKbán, sem más fitymesz- prostituált… kikészülök.

  • Komolyan, olvastam valahol, valamikor olyan kommentet (lehet, hogy itt???), mely szerint, „hála istennek, hogy tönkremennek a bankok meg a multik”… és rengeteg magyar gazdasági műveltsége (mije???) kb. itt meg is áll.
    .
    Namost, akkor ezek bálványai alkotják a jelenlegi, úgynevezett „külügyminisztériumot”. Ennek megfelelő szellemiséggel.
    .
    Fatal error.

  • figyelő: ezt írtad nekem (miért pont nekem?)
    A kül és belföldi baloldal olyan képet terjeszt Orbánról, hogy külpolitikai működése kétséges. A nyugati világ nagyon rossz imagot kapott az ország miniszterelnökéről.
    Ha ez egyeseknek jó, ám legyen. Saját országukról van szó és annak gazdasági életéről.

    előszőr is nem a balaoldal, mert olyan levédiában nem létezik a fidex különböző árnyalatu a rothadó narancs feketés zöld penészétől a villogó narancssárga hazugságig minden, a fidex az a magyar lélek hinni az egy igaz akárkiben azután ha csalódunk esszük tovább a csirkefarhátat mert a libamájat már a zorbán felzabálta (mint a csokit amit kapott) a világ, nemcsak a nyugati kapott egy „imágót” orbánról orbántól és bandájától saját magáról, kinek a zországa, mert tőlem ellopták a rohadtak, és kinek a gazdasági helyzetéről, mert nem az enyémről, azaz

    jól kibasztak saját magukkal a fidex korifeusai és ez csak a kezdet, halál rájuk lámpavason és te meg tartsd a létrát hozzá ha kell a baloldalró mármint a lámpavas baloldaláról

    nagyon hülye ember lehecc

  • Rodeo:
    .
    – Figyelő fogyatékos. Az a fajta, akik szerint BÁRMI történik, az csakis mások hibája lehet. Mert hogy orKbán és bandája nem hibázik.
    .
    És minden bajért (ami nincs is, de ha mégis van, akkor) kb. a következő elemek hibáztathatóak:
    .
    Bankok, Multik, Zusákok, Külföldi Ügynökök, Szélső- álliberális árulók, kommunista bérencek, és persze a Külföldön dolgozó magyarok (ez utóbbi csoport nemrég került fel a listájukra).
    .
    Magyarázd meg egy ilyen féleszűnek, hogy a Holdra nem lehet léghajóval felmenni.

  • Eldrad: igazából Szíjjártó külhonban magasról le van szarva – ezzel becsatlakozott a főnöke társaságába -, ehhez még az is hozzá járul, hogy Lázár csúcsminisztériuma gyakorlatilag minden lényeges hatáskört kivett alóla, a pubi csak biodíszlet – mondjuk, arra még alkalmas. ha valaki egy ország külügyének vezetőjeként nem látja be, hogy a hajviseletével bohócot csinál magából egy olyan világban, ahol Barry Goldwater azért bukott meg az elnökválasztási kampánya során, mert egy TV-vitában nem megfelelő színű nyakkendőt viselt? na ja, az az USA volt.
    ezek szerencséje, hogy ez Orbanisztán. itt egy WC-felügyelőből is külügyi alkalmazott lehet.
    nézd meg ezt az értelmes tekintetet…pedig ő a külügyminiszter…

  • Gyenge harmad gyenge elvtàrsai!
    Szijjàrto kb.6-7 hete volt az USA-ban az érintett ügyben,Orbàn Viktor alig 1 hete szolitotta fel Vida asszonyt,hogy feljelenti az ügyvivöt,vagy levàltja.
    Igy küzdhetünk közös erövel-az USA-val a korrupcio ellen.

  • „…Szargyàrto kb.6-7 hete volt az USA-ban az érintett ügyben,..”
    .
    – Igen. Sz…rgyártó ott volt, fogadta is a külügyi államtitkár- helyettes. Miután váratták egy kicsit a szőnyeg szélén. Aztán, a büdös nagy semmi, mivel lényegében szélnek lett eresztve a kakastarajos idióta, hiszen sem azzal nincs alapokban sem tisztában, mit tehet meg és mit nem, sem azzal, mi az a diplomácia.
    .
    Sem azzal, kikkel akar keménykedni, mert hát az USA külügye azért nem teljesen a főnöke budija mellé épített pálya munkásaiból, vagy a kisemmizett, félanalfabéta átlag magyarból áll ám ki, tudod te ezt?
    .
    Ezt az amik is tudták, ahogy azt is, ki ez a nyomoronc, és mit lehet tőle és bandájától várni. Ezért is kezelték díszidiótaként.
    .
    Na, ezek a te példaképeid. Egészségedre.

  • Szijjàrto elment a „hegyhez,mert a hegy nem megy Szijjàrtohoz”,nem tudott meg többet,igy màs utat vàlasztottak ami ujbol eredménytelen maradt.
    Most 2 birosàgi eljàràs van folyamatban,az ügyvivö ellen és 1 NAV alkalmazotté. Remélhetöleg sikerrel jàr a korrupcio ellenes közös
    fellépés!

  • Dénes ERŐS: ennyire maga sem lehet hülye! az ügyvivő ellen nem lehet bírósági eljárást indítani, mert diplomáciai mentességet élvez! honnan veszi ezeket a marhaságokat?
    Magyar György: „a Központi Nyomozó Főügyészségről „a NAV-elnök Goodfriend elleni feljelentése ügye” kapcsán. Az ismert ügyvéd válasza: „nem várok tőle eredményt. Azzal ugyanis egészen fura helyzet állt elő, hogy konkrétan André Goodfriendet jelentette fel rágalmazásért. A hatóság nyomozást folytathat, de az amerikai ügyvivőt nem tudja meggyanúsítani, amíg diplomáciai mentessége fennáll. Valószínűleg meg kell majd szüntetni az eljárást, mert az USA továbbra is védelemben fogja részesíteni és nem oldja fel diplomáciai mentességét. Hiába döntöttek nagy sebtében, a diplomáciai mentesség nem ugyanaz, mint a mentelmi jog, amiről le is lehetne mondani, de színjátéknak ez az eljárás megfelel”.

  • István:
    .
    „..Dénes ERŐS: ennyire maga sem lehet hülye!…”
    .
    – Nem? Miért, az eddigi agyalottak mennyivel kevésbé hülyék, mit ez? Ez a dénes sem több, csak egy újabb, csökött, aki valamiért azt hiszi, neki tudás nélkül is igaza van MINDENBEN, így aztán bármiféle, neki írt üzenet elolvasása nélkül tolja ide (meg máshová) beteg elméje hasmenéses salakanyagát.
    .
    Szerinted, ezzel lehet értelmesen kommuniklálni?
    .
    Ugye, dénikém? Ott vagy valahol? Majomgyerek!

  • Egyébként is. Ki a frászt érdeklik ezek a dénes- marcsi- entesprize, figyelő, glória, sttb. féle idióták? AZ USA lerendezi az arcát ezen véglények kitartóinak, bálványainak. Goodfriend pedig azt teszi, amit tenni lehet egy ilyen bandával:
    .
    Nyílt színen röhögi ki mind.
    .
    Dénes, és bandája meg játssza itt a lazát, közben tépik a hajukat az idegtől, meg a tehetetlen dühtől, és ábrándoznak, hogyan lehetne bosszút állni az USA- n.
    .
    Tipp:
    .
    Üzenjenek nekik hadat, de előtte „tiltsanak ki” pár vezető amerikai diplomatát orKbánisztánból, 🙂

  • Eldrad: Erős elvtárs nem új darab, régi pártpropagandista, csak valamiért hónapok óta hallgatott. biztosan nem volt mondani valója 😛
    mondjuk, most se mond semmit, csak szajkózza a pártközpont hülyeségeit.
    képzeld el, Svájcból! hogy ezek hol elő nem fordulnak!

  • „..képzeld el, Svájcból! hogy ezek hol elő nem fordulnak!…”
    .
    – Ez a hulladék mindenhol ott terjeng. Más kérdés, hogy az ottani magyar dolgozók valószínűleg nem ismerik az ilyeneket, kik ők, meg miket firkálnak a fórumokra.
    .
    Ahogy korábban is jeleztem, nálunk ezeket furkósbottal kergetnék világgá – az itteni magyarok, ha valamilyen nyilvános fórumon ilyen szövegeket mernének tolni, amit itt művelnek.