A kétharmad leszavazta a Párbeszéd Magyarországért képviselőinek javaslatát, hogy a kormány oldja meg a rászoruló gyermekek étkeztetését a téli szünidőben is.

Ami azt illeti, meglepetést ez csak azért okozott, mert azt, hogy mindig a legszegényebbektől vesznek el, már megszoktuk, de valahogy a gyerekek sorsára idáig még érzékeny maradt a társadalom – úgy tűnik, hogy ennek most vége van.

Tüntetünk itt mi már mindenért, követeljük a demokráciát, harcolunk a diktatúra ellen – sokszor az az érzésem, hogy a különféle szervezők – a jövő önjelölt politikusai és prófétái – vért izzadnak, hogy megtalálják azt a témát, mely képes kimozdítani a társadalmat közönyéből, mely még képes valakit is felháborítani.

És akkor itt van a szeretet ünnepe, melyet ez a sohasemvolt keresztény szellemiségét aggódva kereső ország nyálcsorgatva liheg körül, itt a fény ünnepe, itt a mákosbejgli és a flódni, de szinte senki nem háborodik fel azon, hogy százezernyi gyermek ül üres asztalok körül, jobb esetben egy gyertya világánál, nagykabátban, egy fűtetlen szobában.

Ha van valami, ami ellen érdemes lenne tüntetni, hát valószínűleg éppen ez az.

Mert ez a nemzet szégyene, ez Magyarország erkölcsi állapotának hű tükre.

Persze, fontos a demokrácia is, de a demokrácia a fűtetlen lakások, üres kamrák világában éhendöglik, aztán az sem biztos, hogy majd újra lehet éleszteni.

Ez egy roppant egyszerű dolog.

Tizenhat napig nincs mit ennie a kisgyereknek, akiből sajátos táplálkozási szokásai mellett – nem reggelizik, mert nem éhes, copyright by Harrach, hivatásos keresztény – mostantól már nem ebédel és nem is vacsorázik, mert már megint nem éhes – épkézláb ember már soha nem lesz.
Az épkézláb emberhez fehérje, szénhidrát, rostok és vitaminok is kellenek az Úr igéje mellé.
A parlamenti kétharmados többség nem volt fogékony a bolsevista ötletre, meg aztán ilyen rövid idő alatt lehetetlen megszervezni, hogy a ráfordításokból az urakra jutó járandóságot hiánytalanul be lehessen szedni, így aztán egy laza mozdulattal lesöpörték az ötletet az asztalról.

Ott egye meg őket a fene rakásra, haladéktalanul, ahol vannak, ha lehet, még ma éjjel.
És amit elvontak a gyerekek szájától, annak ellenértékét költsék gyógyszerre a szemétládái.
De ott vannak például az egyházak is, élükön a katolikus egyházzal, akiknek ilyenkor hivatalból eszükbe kellene jusson a kisded a jászolban, akinek szerencséje volt, mert még anyatejre szorult és kaphatott. De ebben az országban, mely mindennek mondható, csak Szentföldnek nem, egy mai Mirjamnak nem lenne teje, merthogy ő is éhezik, fázik, nyomorult életét egyik napról a másikra tengeti, József, az ács meg munkanélküli és közmunkában söpri az árokpartot.

Az egyházak az elmúlt huszonöt évben gennyesre harácsolták magukat, hát teljességgel elképzelhetetlen, hogy az állami támogatás arányában dobják össze a gyermekek tizenhat napos étkeztetésére a pénzt?

Én, a magam végtelen naivitásában még azt is el tudnám képzelni, hogy mind a hárommillió nélkülöző és nyomorgó magyar kapjon egy tisztességes decemberi élelmiszercsomagot, vagy egy bőséges vacsorát a megcsúfolt szeretet ünnepén, ha már annyira rohadt nagy keresztények meg keresztyének vagyunk.

Hogy a tortára kerüljön hab is, a miniszterelnök lánya, aki éppen milliókért tanul külföldön, panaszkodik, hogy bántják a papát, az ő személyén keresztül.

Vagy tizenötmillióért tanul, plusz a járulékos költségek.

Apuka bérből és fizetésből él, anyuka háztartásbeli, jelenleg négy gyermeket tartanak el, merthogy anyagi gondjaik megoldását a családi pótlékra építették, meg anyuka őstermelő, – ahogy tudom, babot árul a Fény utcai piacon.

Más jövedelmük – szerintük – nincs.

Van egy-két kóbor ingatlan a tulajdonukban, a strómanok által ügykezeltekről most ne szóljunk, de azt azért bátran megemlíthetjük, hogy a házasságkötésre tekintettel a vejkó ki lett szépen sámfázva ezzel-azzal – plusz a lopott erdő, de a két ellopott telefon árát akár le is vonhatjuk.
Erről mondja ma Ráhel, hogy „férjemmel saját családunk van, saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük.”

Hát, nagy dolog az önállóság, ez a százezer gyerek is önállóan, saját erejéből hal majd éhen.
De az is biztos, hogy ezeknek – Lázárnak, Rogánnak, Orbánnak meg a többi stricinek nincs lelkiismerete egy deka sem, viszont a pofátlanságuk, arroganciájuk mértéktelen.

Ha egyszer kifogy a paprikaspray és egytől-egyig kihajigálják őket a Parlament ablakán, hát nem fogok értük egyetlen könnycseppet sem ejteni.

Merthogy a kisgyerek a jövő, a kisgyerek az ország jövője, aki ellene bűnt követ el, az az ország ellen követ el bűnt.

A bűnelkövetőket pedig meg kell büntetni, és a büntetésnek arányban kell állnia az elkövetett cselekménnyel.

Ők pedig mérhetetlen bűnöket követtek és követnek el az országgal szemben.
Megosztották a magyarságot, kifosztották az országot, elvették az emberektől az előrejutás reményét, a jövőt.

És most gyilkolják a szegény embert, mert ne legyen kétségünk, ez a politika az elesettek pusztulásához vezet.

A templomok ajtai már régen zárva vannak, most becsukjuk az Úr napján a bevásárlóközpontokat is, korunk első számú közéleti tereit, hogy akit a fagyhalál fenyeget, még ide se tudjon behúzódni, egy tányér olcsó meleg levest venni.

Nem a plázákat, őket kellene becsukni, hogy rájuk rohadjon a műanyaglakat.

Nem vagyok bibliás ember, nem tudna valaki néhány veretes átok elmondásával kisegíteni?