Napi szösszeneteimből – a „Közép-Európa a világ közepe” már a múlt század során nagyon sokba került a világnak

2014 december 23 12:20 de.13 hozzászólás

Törésvonal, no meg törött Kövér tömény baromsága – A parlament és a Fidesz országos választmányának elnöke a HírTV Magyarország élőben című műsorában

Kövér László a HírTV-ben a Pokorni-Lázár vitáról azt mondta, örül annak, hogy az elmúlt 4 év feszültsége így vezetődött le Lázárban és nem máshogy. Mint mondta, Lázár mondatait ő is elmondhatta volna a fiatal nemzedéknek címezve, de Pokorni olyan véleményt mondott ki, ami igenis létezik.” – számol be az eseményről az MTI.

Nos mint tudjuk, a derék köteles-elvtárs nem megy a szomszédba, ha valami éktelenül bornírt baromságot kell mondani (most a gátlástalanul pofátlan arroganciát hagyjuk, pedig abban sem piskóta). Nos most sem tagadta meg önmagát; ömlött belőle a tömény hülyeség.

Nekem a dolog azon része tetszett, amiben azon elmélkedett, hogy szeretné, ha „a Fideszen belüli kommunikáció visszatérne a régi mederbe, senki nem táplálna felesleges bizalmatlanságot a másikkal szemben, és senki nem gyanúsítaná meg a másikat olyan szándékkal, amely nem létezik.” . Majd – most kapaszkodj meg Wazze – kijelentette: „ha eddig bárki kérdezte, tagadtam, hogy létezne ilyen törésvonal, de most már közelebb jutottunk ahhoz, hogy létezzen, mert ami egyszer kimondatott, az a valóság dimenziójába belépett„.

Egy Hazafi-as kavarás – atv.hu: Brutális forintgyengülés jöhet, ha bajba kerül Orbánék jótevője

Érdekesen sajátságos írás jelent meg ma reggel a sokak által ellenzéki TV-ként emlegetett TV honlapján. A cikk tartalmilag döntő részében arról lamentál, hogy az amcsik hogyan próbálnak/próbálhatnak nyomást gyakorolni Franklin Templeton Investments –re. Akikről közismert, hogy – bár Matolcsyzmus fénypontján megszabadult majd egyharmadától – a magyar állampapírok egyik legnagyobb birtoklója; a magyar államadósság mintegy 11 százaléka van tulajdonában. Szóval ez a derék hazafi, akarom mondani Hazafi azon lamentál, hogy „Az Egyesült Államok részéről – a kitiltási ügyhöz hasonlóan – ’unortodox’ nyomásgyakorlási ’trükkökre’ is számítanak, például arra, hogy az amerikai központú Templeton cégre nyomást helyeznek, hogy rajtuk keresztül próbáljanak üzenni a Fidesz vezérkarnak”.

Aminek azért túl a nyomják Krahácsot-al azonos relevanciája van, annál is inkább, hogy az ukrán és/vagy orosz csődnek (egyik közvetlenül, a másik közvetve) már a lehetősége sem túl jó hír az ismert befektetőnek sem. Ahogy erre – az írás végére odabiggyesztve – Róna Péter is rámutatott. A májam nem engedi nem megjegyeznem, hogy „ebből is látszik, hogy Schroders plc elsősorban befektetésekben utazott, nem pedig a klasszikus hitel/betét konstrukcióban”! =))

Egy kis elmélkedés a talicskázásrúl – Tényleg jobb, ha arra figyelünk mit tesz, mert a duma nagyon más

Mottó: kicsik kicsinyeinek a LEGO-ja, Őfeneségéjének az EGO-ja

„Nagy nemzetközi cégek magyarországi befektetései nélkül nem boldogul a gazdaság, nem lesznek munkahelyek, sem gazdasági növekedés” – ezt Orbán Viktor mondta nem sokkal a választások előtt. Van valami jelképszerű abban, hogy miniszterelnök a Procter & Gamble pelenkagyárának avatásán beszélt!

Ahogy a Világgazdaság elemzése rámutat „Akár negatív is lehet hazánk 2014. évi tőkevonzása: a nagy beruházások elmaradtak, egyedül a bankok és a biztosítók öntik leánycégeikbe a veszteségeket ellensúlyozó tőkét. Mindez újfent azt bizonyítja, hogy a beruházásokat csak az uniós pénzekből megvalósított állami beruházások tartják kielégítő szinten.”,

Manapság divat – főleg a kormányhűség mértékétől függően – kitalicskázásról, meg extra-profitról beszélni, ami mögött az a nem igazán új – Varga Mityuka és aRogán(s) Toncsi már ellenzékként is hangoztatott ilyesmit – koncepció húzódik meg, a befektetett pénzek és kamataik kivétele átkos cselekedet. Ezt most hagyjuk koncentráljunk a bankokra, ami arra is jó példa – ha Töröcskei bankjai nem lennének elég figyelmeztetés -, hogy igen sokba kerülhetnek még Orbánék bank-államosítási agymenései. Persze nekünk, nekik buli: tönkre adóztatott bankokat, megvesznek, állami pénzekből konszolidálják, majd megbízható csókosaknak elpasszolják!

Ügyes mondaná rá Kohn bácsi. vagy a klasszikus orosz viccel (eredetiben Sztálin temetése költségeire mondja Ivan Ivanovics: ennyi pénzből az egész KB-t el tudtuk volna temetni!) megjegyezhetjük, hogy ebből fussa az összes Fideszes potentát gyermek – nem csak pár száz miniszterelnökségi csemete LEGO-jár – tanítatására lausanne-i École Hoteliere –ben vagy más hasonló intézményekben.

Egy másik olvasat – Bencsik óvva int az Orbántalanítás veszélyeitől

Egy családi anekdotával kezdem, amit nekem tulajdonítanak. Olyen régi vagyok, hogy Sztálin elvtárs halálakor (1953) már iskolába jártam. Egyik nap azzal mentem haza, hogy az egyik tanító-néni Sztálin elvtárs leánya. Arra a kérdésre, hogy honnan veszem ezt a marhaságot elmondtam, hogy Vera-néni zokogott a nagyszünetben, hogy mi lesz velünk most, hogy meghalt Sztálin-atyánk!

„Gyurcsány Orbán leváltására szövetkezik” – harsogják péntek óta több jobboldali újságban és portálon, sőt Bencsik András Facebook-oldalán hívta fel a miniszterelnök elleni puccs veszélyére a figyelmet.

A magam részéről persze nem igazán értem. Sem azt, hogy miért hallgatna bárki is – legalább is a párt vezetése kérdéseiben – a Fidesz vezetésében Gyurcsány és „összeesküvő” társai bármelyikére, de azt sem, hogy miért is lenne jó Gyurcsányéknak, ha nem Orbán, hanem pl. Lázár vezetné az új állampártot?

Azonban – ahogy ez nálam megszokott – nem is ezért ragadtam tollat, pontosabban klavit. A téma tálalása során „A kormány melletti Békemenet főszervezője” által elővezetett mondatokat találom elgondolkodtatónak:

„Orbán Viktor, mint felelős miniszterelnök a világon mindenért felel: minden jó húzásért és minden rossz húzásért. Teljesen jogos, hogy rajta kérnek számon minden olyat is, amiért nem ő felel”,

„Orbán Viktor gyengítése nem helyes”

„egyelőre nem látom, hogy van-e alternatívája Orbán Viktornak”. =))

Igazi promó – Szinte semmi sem igaz, de jól hangzik

Ezerrel folyik egy The Famous Grouse nevű  whisky reklámja. a 444.hu-s fiúk is beszálltak egy „Innovatív újdonsággal rukkolt elő a The Famous Grouse” című írással. Arról van szó, hogy az italt úgy is megveheted, hogy a saját personalizált címkéd díszíti, s ehhez mindenféle ajándék reménye is jár.

Nos, a dologban sem innováció, sem pedig újdonság sincs. Már PC időszak lehetőségei előtt divat volt egyedi, személyre szóló címkés italok árusítása.

No, de ez még nem volt elég, a derék szerzők az ajándékok között említik, hogy „A fődíj pedig nem más, mint egy kétszemélyes hosszúhétvége a The Famous Grouse hazájába, a skóciai Edinburgh-ba”, amivel csak az a gond, hogy az ital az egy Glasgow –i illetőségű Edrington nevű cégé!

Ami pedig azt a nagyképű dumát illeti, hogy „Skócia elsőszámú whiskyjének jóvoltából”, meg kell említsem, hogy még házon belül is erősen véleményes – csak az általam próbáltak közül is – The Macallan vagy a Highland Park lényegesen magasabb minőségű! Sőt mint The Whisky Exchange regisztrált felhasználója módomban állt ellenőriznem is a vélekedésemet: sem az ismertség, sem pedig az elfogyasztott mennyiség vonatkozásban sem tartozik az elsők közé!

Nem csak Közép-Európa, de az egész mi vagyunk – Nusika nagyképűsködik, nem-ért és kanyarodik

A Fityesz-KB központi napilapja már rendelet vezércikkének már a címe is árulkodó: „Ki képviseli Európát?”. Amivel már meg is adta az alaphangot annak, hogy már túl is léptünk azon a doktrínán, hogy mi (mármint a daliás 2/3isten, hisz nem csak az állam, de az ország is maga) vagyunk Közép-Európa meghatározói, nekünk (lásd fentebb) már egész Európa kell!

Elmélkedése során igen csak meghökkentő (csak maga a tény a pofátlansága nem annyira) az a kitétele, hogy: „Egy tekintélyes londoni gazdaságkutató központ már azt is kimutatta, hogy családonként 545 euró többletet hoz majd a megállapodás (hogy ez az összeg hogyan jött ki, így, eurócent pontossággal, nem tudni), a gazdasági növekedést pedig – jóslatuk szerint – 0,48 százalékponttal serkenti (hihetetlenül tudnak számolni ezek a londoniak)”.

De az már igazi mestermű, ahogy az EU és az Egyesült Államok között jövőre létrejövő szabad kereskedelmi övezet ócsárolásától eljutott a végszóig: „Az Amerika–EU-paktum csak akkor lép hatályba, ha minden állam parlamentje elfogadta. Csoda, hogy a rakoncátlan tagállamok nyomás alá kerültek? Mert ne mondja senki, hogy az egész régióban – a Balti-tengertől a Fekete-tengerig – mindössze hat olyan személy él, akit ki kellett tiltani az Egyesült Államokból.”

Csak egy gondolat – Kereszt-papiék egy mai álláspontja okán

Szajlai Csaba: Tartós tartás című Álláspont-ja így kezdődik. Semmi kétségünk afelől, hogy idén – hosszú évek Csipkerózsika-álmából felriadva – növekedési pályára állt a magyar gazdaság.

Nos nekem – lehet, hogy a hozzáértők semmik – nem is kis, igen komoly kétségem vannak nem csak az ideírtakkal, de a magyar gazdaság növekedési pályára állással kapcsolatban. Nem ezzel akarok foglakozni így csak annyit ez egyelőre inkább korrekciónak tűnik, hogy a fenntarthatóságról ne is beszéljünk.

Azonban nekem igazából (mármint hic & nunc) „hosszú évek Csipkerózsika-álmából felriadva”csípi a csőrömet. A hosszú évekből annyi igaz, hogy (mint a mondás szerint a háborúban és a hazásságban) úgy benne igen csak hosszúnak tűnt. Ami pedig Csipkerózsika álmot illeti, inkább rémálomnak tűnik, sőt dermedésről (a leányzó dermedt álomba merült a mesében) sem beszélhetünk, hisz inkább intenzív leépülés volt tapasztalható, amiért igen sokat tettek ártunk és qurmányunk és kinevezett pribékjei.

S végül a felriadásról ebben az értelemben szó sincs, legfeljebb az egyre gyakoribb utcai demonstrációkra gondolva rémlik valamim ilyesmi!

13 hozzászólás

  • Parlament: A meglehetősen feszült hangú ülésen Kövér Lászlónak többször is fegyelmeznie kellett a hangoskodókat, egyszer a fideszeseket, hogy „ne süllyedjenek az ellenzék szintjére”, majd az MSZP soraihoz szólva azt mondta: „Képviselő úr, duguljon el!”

  • Orison Swett Marden „hozzászólása”:

    „What a great discrepancy there is between men and the results they achieve! It is due to the difference in their power of calling together all the rays of their ability, and concentrating them upon onepoint „

  • RonaGyuri: mégis, mit vártál ettől a bábszínháztól? Áder benne a marionett bábuk közt a legcifrább.

  • Ille István

    2014 december 23
    10:06 de.

    Azt gondútam, hogy lényeges dolgokat nem kifogásol a visszaküldénél,
    azt is gondútam, hogy kötni fogják az ebet a karóhoz,
    de azt már én sem gondútam, hogy hülyét csinálva a saát kutyájuk kölkéből és még rá is tesznek egy lapáttal! =))

  • „Kövér László a HírTV-ben a Pokorni-Lázár vitáról azt mondta, örül annak, hogy az elmúlt 4 év feszültsége így vezetődött le Lázárban és nem máshogy. ”

    ha Lázár belenyúlna a konnektorba, még a 220V is másképpen vezetődne le 😀

  • Egy mai MTI-s fotó, az Áder által megfontolásra visszaküldött törvények szavazás utáni pillanatai:
    http://nepszava.hu/picture/37837/normal/150/00150828.jpeg

    Na csornaiak Bronsona ezt kaptad!

  • még egy szösszenet máról:

    Ahogy lesz, úgy lesz

    Sok mindent – munka hipotézisként – el lehet fogadni, de van, ami már túlzás

    Az MTI jelentése szerint: „Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az idei várható költségvetési hiányról és az államadósság várható szintjéről tájékoztatta a parlamenti frakciók gazdasági képviselőit a parlamentben.”.
    A részleteket ismertetve idézik abbéli állítást, hogy „A kormány 2015-re – konzervatív becsléssel – 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos európai uniós módszertan szerinti hiánnyal és a stabilitási törvény szerinti, 75,4 százalékos év végi GDP-arányos államadóssággal számol”. Azt most hagyjuk, hogy – ahogy azt szinte naponta okadatolják – ártunk és qurmányunk (és sajnos nagyon sokan a „’politológus’-nak és ’elemző’-nek eufemizált dumagépek” közül is) potentátjainak lövése sincs arról, hogy mit jelent a konzervatív kifejezés! =))
    Ami a becslést illeti, lássuk be szintén nem egészen olyan, mint Mityuka szeretné, azaz nem éppen a reméljük szinonimája.
    Azonban mindez eltörpül attól a kapitális hazugságtól, hogy „a kormány számol”! =))

  • Kövér László: ” történelmi jelentőségű az a tény, hogy ez Magyarország történelmében az első képviselőház, amelyik az általános, titkos és egyenlő választójog alapján az egész nemzetet képviseli – azaz, több mint Országgyűlés”.
    Ahogy mondani szokás innen kérem jegyzőkönyvezni: ez mér nem országygűlés! =))

  • Bocs, hogy béészólok, de szerintem a fid SS szótár szerint a nemzet nagyobb halmaz, mint az ország. Tehát, ahogyan aztat néhai nagy miniszterelnökünktől, Orbanini példaképétől (kinek a saját szavai szerint Antall hazudik) már a regnálása elején is hallhattuk, hogy ők 15-millió magyar felett uralkodnak… Ergo, ez a szám magát nemzetet foglalja magába, és ez a Dózsaképű így varázsolt magából nemzetgyűlési elnököt.
    Sajnos az ügy ezzel nincs befejezve, mert előre vetíti annak a „”lehetőségét””, hogy talán már nem is oly sokára a Vezért már egy „nemzetgyűlésnek” kikiáltott gyülevészettel kívánják megkoronáztatni, de minimum elnökké avattatni. Az időpont már csak attól függ, hogy a Városligetbe tervezett múzeumi projektet mikorra sikerül nyélbe ütni… – Bár ezek előtt nem létezik akadály, úgy is mondhatnám, az álszetek előtt semmi se szent…
    Amilyen gyorsasággal romlik a mentális állapota, annál sürgetőbb a fid SS számára a Páva felszállítása a várbéli táncszínházba…

  • Dubois!

    „Ha ház – hát legyen Kövér”.

    Van benne valami, amit állítasz. Csak annyival toldanám meg az „előttük nincs akadályt”, hogy olyannyira nincs, hogy a Liget-projekt elkészültére sem lesz szükség a páva röptetéséhez, hisz a hatalmas barokk királyi palota, mint egy raktárbázis, addig is képes lesz befogadni azt a sok „nemzeti kacatot”, amig a ligeti komplexum el nem készül…
    Mert eddig mindenről hallhattunk szépséges ígéreteket, ám annak gigászi méretű, kiürítésre kerülő barokk palotának a további, konkrét(!) sorsáról sunnyogva hallgat a camorra speckó illetékese, az az L.Simon László…

    A fővezérnek régebben még a Kossuth-téri Néprajzi Múzeumra fájt a foga (alias Curia épület és Rákosi Mátyás irodája), amit aztán a 2002-es szégyenletes választási veresége hiúsított meg.
    No pärsze, az aztat kövätő nyóóócccc év aztáá’ hálisten’ meghoztajaz étvágyát is nekjje, vóóótt idäje törnyi rajtaja konok fäjét… Ja!

    .

  • „Kedves”Pokorny úr,
    mint a FideSS ügyeletes lelkiismerete!

    Szép dolog, hogy annyira kifogásolja a baj és-elvtársai flancos urizálását, de nem kellett volna ezt az őszinteséget inkább jóval előbb elkezdeni, mondjuk például a Vár-és-Liget projekt mértéktelenül pocsékoló szintű urizálásán, ahol már ezermilliárdok forognak a kockán ?